10312.htm

CÍMSZÓ: Balassa

SZEMÉLYNÉV: Balassa Ármin

SZÓCIKK: Balassa, 1. Ármin, ügyvéd és író, szül, Hódmezővásárhelyen, 1861 aug. 4., megh. Szegeden 1923 jan. 12. Tanulmányait szülővárosában és Budapesten végezte, azután Szegeden volt keresett ügyvéd és lapszerkesztő. Igen sokat írt vidéki lapokba és megalapította a «Szeged és Vidéke» napilapot, melynek főszerkesztője volt. Önállóan megjelent művei: Szegény Laci (népszínmű, 1887); A cégér (népszínmű, 1893); Parasztszívek (néptragédia, 1899); A szegedi színészet államosítása érdekében (1896); Klopitól Bokányiig (politikai eszmetöredékek, 1909). Zeneszerzéssel is foglalkozott és több népdala jelent meg


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 312. címszó a lexikon => 78. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10312.htm

CÍMSZÓ: Balassa

SZEMÉLYNÉV: Balassa Ármin

SZÓCIKK: Balassa, 1. Ármin, ügyvéd és író, szül, Hódmezővásárhelyen, 1861 aug. 4., megh. Szegeden 1923 jan. 12. Tanulmányait szülővárosában és Budapesten végezte, azután Szegeden volt keresett ügyvéd és lapszerkesztő. Igen sokat írt vidéki lapokba és megalapította a Szeged és Vidéke napilapot, melynek főszerkesztője volt. Önállóan megjelent művei: Szegény Laci népszínmű, 1887 ; A cégér népszínmű, 1893 ; Parasztszívek néptragédia, 1899 ; A szegedi színészet államosítása érdekében 1896 ; Klopitól Bokányiig politikai eszmetöredékek, 1909 . Zeneszerzéssel is foglalkozott és több népdala jelent meg

10312.ht

CÍMSZÓ Balass

SZEMÉLYNÉV Balass Ármi

SZÓCIKK Balassa 1 Ármin ügyvé é író szül Hódmezővásárhelyen 186 aug 4. megh Szegede 192 jan 12 Tanulmányai szülővárosába é Budapeste végezte azutá Szegede vol kereset ügyvé é lapszerkesztő Ige soka ír vidék lapokb é megalapított Szege é Vidék napilapot melyne főszerkesztőj volt Önállóa megjelen művei Szegén Lac népszínmű 188 cégé népszínmű 189 Parasztszíve néptragédia 189 szeged színésze államosítás érdekébe 189 Klopitó Bokányii politika eszmetöredékek 190 Zeneszerzésse i foglalkozot é töb népdal jelen me

10312.h

CÍMSZ Balas

SZEMÉLYNÉ Balas Árm

SZÓCIK Balass Ármi ügyv ír szü Hódmezővásárhelye 18 au 4 meg Szeged 19 ja 1 Tanulmánya szülővárosáb Budapest végezt azut Szeged vo kerese ügyv lapszerkeszt Ig sok í vidé lapok megalapítot Szeg Vidé napilapo melyn főszerkesztő vol Önálló megjele műve Szegé La népszínm 18 cég népszínm 18 Parasztszív néptragédi 18 szege színész államosítá érdekéb 18 Klopit Bokányi politik eszmetöredéke 19 Zeneszerzéss foglalkozo tö népda jele m

10312.

CÍMS Bala

SZEMÉLYN Bala Ár

SZÓCI Balas Árm ügy í sz Hódmezővásárhely 1 a me Szege 1 j Tanulmány szülővárosá Budapes végez azu Szege v keres ügy lapszerkesz I so vid lapo megalapíto Sze Vid napilap mely főszerkeszt vo Önáll megjel műv Szeg L népszín 1 cé népszín 1 Parasztszí néptragéd 1 szeg színés államosít érdeké 1 Klopi Bokány politi eszmetöredék 1 Zeneszerzés foglalkoz t népd jel

10312

CÍM Bal

SZEMÉLY Bal Á

SZÓC Bala Ár üg s Hódmezővásárhel m Szeg Tanulmán szülőváros Budape vége az Szeg kere üg lapszerkes s vi lap megalapít Sz Vi napila mel főszerkesz v Önál megje mű Sze népszí c népszí Parasztsz néptragé sze színé államosí érdek Klop Bokán polit eszmetöredé Zeneszerzé foglalko nép je

1031

CÍ Ba

SZEMÉL Ba

SZÓ Bal Á ü Hódmezővásárhe Sze Tanulmá szülőváro Budap vég a Sze ker ü lapszerke v la megalapí S V napil me főszerkes Öná megj m Sz népsz népsz Paraszts néptrag sz szín államos érde Klo Boká poli eszmetöred Zeneszerz foglalk né j