10325.htm

CÍMSZÓ: Balatonfőkajár

SZÓCIKK: Balatonfőkajár. A B.-i kongresszusi hitközség 1800. alakult. Alapítói, egyben első elöljárói: Herzfeld Áron, Spitzer Jakab, Politzer Ábrahám, Luria Ábrahám és Koppel Salamon kereskedők voltak. A hitközség első rabbija Dessauer Gábor volt, aki hosszú áldásos működés után 1878. halt meg B.-on. A hitközség temploma már 1800. felépült, ugyanezt a templomot 1927. Nattán Soma kezdeményezésére és irányítása mellett közadakozásból újjáépítették. Van a hitközségnek Chevra Kadisája, volt elemi iskolája, mely azonban később megszűnt. A hitközségnek tagjai közül nagyobb ipari vállalatot Nattán József alapított, akinek mézkiviteli vállalata, fakereskedése és cementárugyára körülbelül 50 munkást foglalkoztat. A hitközség a megalakulása utáni első időkben nagyon szépen fejlődött, úgy hogy 60 családot számlált, a 90-es évektől kezdve fokozatosan hanyatlott a hitközség s a háború, de különösen az ellenforradalom után tagjainak létszáma erősen lecsökkent. A hitközség 1500 pengős évi költségvetéssel dolgozik, melyből 1000 pengőt költ szociális és filantropikus célokra. A hitközség lélekszáma 42, a családok száma 20, adót 20-an fizetnek. Foglalkozás szerint: 1 nagykereskedő, 3 gazdálkodó, 2 szabad pályán levő, 3 kereskedő, 5 magántisztviselő, 3 iparos, 2 magánzó. Az ellenforradalomnak a hitközségnek 3 tagja esett áldozatul. A hitközség mai vezetősége: Nattán Soma elnök. Klein Mór rabbi helyettes, Schwarc Lipót, Krausz Dávid, Klein Dávid és Telegdi Sándor elöljárósági tagok.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 325. címszó a lexikon => 79. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10325.htm

CÍMSZÓ: Balatonfőkajár

SZÓCIKK: Balatonfőkajár. A B.-i kongresszusi hitközség 1800. alakult. Alapítói, egyben első elöljárói: Herzfeld Áron, Spitzer Jakab, Politzer Ábrahám, Luria Ábrahám és Koppel Salamon kereskedők voltak. A hitközség első rabbija Dessauer Gábor volt, aki hosszú áldásos működés után 1878. halt meg B.-on. A hitközség temploma már 1800. felépült, ugyanezt a templomot 1927. Nattán Soma kezdeményezésére és irányítása mellett közadakozásból újjáépítették. Van a hitközségnek Chevra Kadisája, volt elemi iskolája, mely azonban később megszűnt. A hitközségnek tagjai közül nagyobb ipari vállalatot Nattán József alapított, akinek mézkiviteli vállalata, fakereskedése és cementárugyára körülbelül 50 munkást foglalkoztat. A hitközség a megalakulása utáni első időkben nagyon szépen fejlődött, úgy hogy 60 családot számlált, a 90-es évektől kezdve fokozatosan hanyatlott a hitközség s a háború, de különösen az ellenforradalom után tagjainak létszáma erősen lecsökkent. A hitközség 1500 pengős évi költségvetéssel dolgozik, melyből 1000 pengőt költ szociális és filantropikus célokra. A hitközség lélekszáma 42, a családok száma 20, adót 20-an fizetnek. Foglalkozás szerint: 1 nagykereskedő, 3 gazdálkodó, 2 szabad pályán levő, 3 kereskedő, 5 magántisztviselő, 3 iparos, 2 magánzó. Az ellenforradalomnak a hitközségnek 3 tagja esett áldozatul. A hitközség mai vezetősége: Nattán Soma elnök. Klein Mór rabbi helyettes, Schwarc Lipót, Krausz Dávid, Klein Dávid és Telegdi Sándor elöljárósági tagok.

10325.ht

CÍMSZÓ Balatonfőkajá

SZÓCIKK Balatonfőkajár B.- kongresszus hitközsé 1800 alakult Alapítói egybe els elöljárói Herzfel Áron Spitze Jakab Politze Ábrahám Luri Ábrahá é Koppe Salamo kereskedő voltak hitközsé els rabbij Dessaue Gábo volt ak hossz áldáso működé utá 1878 hal me B.-on hitközsé templom má 1800 felépült ugyanez templomo 1927 Nattá Som kezdeményezésér é irányítás mellet közadakozásbó újjáépítették Va hitközségne Chevr Kadisája vol elem iskolája mel azonba későb megszűnt hitközségne tagja közü nagyob ipar vállalato Nattá Józse alapított akine mézkivitel vállalata fakereskedés é cementárugyár körülbelü 5 munkás foglalkoztat hitközsé megalakulás után els időkbe nagyo szépe fejlődött úg hog 6 családo számlált 90-e évektő kezdv fokozatosa hanyatlot hitközsé háború d különöse a ellenforradalo utá tagjaina létszám erőse lecsökkent hitközsé 150 pengő év költségvetésse dolgozik melybő 100 pengő köl szociáli é filantropiku célokra hitközsé lélekszám 42 családo szám 20 adó 20-a fizetnek Foglalkozá szerint nagykereskedő gazdálkodó szaba pályá levő kereskedő magántisztviselő iparos magánzó A ellenforradalomna hitközségne tagj eset áldozatul hitközsé ma vezetősége Nattá Som elnök Klei Mó rabb helyettes Schwar Lipót Kraus Dávid Klei Dávi é Telegd Sándo elöljáróság tagok

10325.h

CÍMSZ Balatonfőkaj

SZÓCIK Balatonfőkajá B. kongresszu hitközs 180 alakul Alapító egyb el elöljáró Herzfe Áro Spitz Jaka Politz Ábrahá Lur Ábrah Kopp Salam keresked volta hitközs el rabbi Dessau Gáb vol a hoss áldás működ ut 187 ha m B.-o hitközs templo m 180 felépül ugyane templom 192 Natt So kezdeményezésé irányítá melle közadakozásb újjáépítetté V hitközségn Chev Kadisáj vo ele iskoláj me azonb késő megszűn hitközségn tagj köz nagyo ipa vállalat Natt Józs alapítot akin mézkivite vállalat fakereskedé cementárugyá körülbel munká foglalkozta hitközs megalakulá utá el időkb nagy szép fejlődöt ú ho család számlál 90- évekt kezd fokozatos hanyatlo hitközs hábor különös ellenforradal ut tagjain létszá erős lecsökken hitközs 15 peng é költségvetéss dolgozi melyb 10 peng kö szociál filantropik célokr hitközs lélekszá 4 család szá 2 ad 20- fizetne Foglalkoz szerin nagykeresked gazdálkod szab pály lev keresked magántisztvisel iparo magánz ellenforradalomn hitközségn tag ese áldozatu hitközs m vezetőség Natt So elnö Kle M rab helyette Schwa Lipó Krau Dávi Kle Dáv Teleg Sánd elöljárósá tago

10325.

CÍMS Balatonfőka

SZÓCI Balatonfőkaj B kongressz hitköz 18 alaku Alapít egy e elöljár Herzf Ár Spit Jak Polit Ábrah Lu Ábra Kop Sala kereske volt hitköz e rabb Dessa Gá vo hos áldá műkö u 18 h B.- hitköz templ 18 felépü ugyan templo 19 Nat S kezdeményezés irányít mell közadakozás újjáépített hitközség Che Kadisá v el iskolá m azon kés megszű hitközség tag kö nagy ip vállala Nat Józ alapíto aki mézkivit vállala fakeresked cementárugy körülbe munk foglalkozt hitköz megalakul ut e idők nag szé fejlődö h csalá számlá 90 évek kez fokozato hanyatl hitköz hábo különö ellenforrada u tagjai létsz erő lecsökke hitköz 1 pen költségvetés dolgoz mely 1 pen k szociá filantropi célok hitköz léleksz csalá sz a 20 fizetn Foglalko szeri nagykereske gazdálko sza pál le kereske magántisztvise ipar magán ellenforradalom hitközség ta es áldozat hitköz vezetősé Nat S eln Kl ra helyett Schw Lip Kra Dáv Kl Dá Tele Sán elöljárós tag

10325

CÍM Balatonfők

SZÓC Balatonfőka kongress hitkö 1 alak Alapí eg elöljá Herz Á Spi Ja Poli Ábra L Ábr Ko Sal keresk vol hitkö rab Dess G v ho áld műk 1 B. hitkö temp 1 felép ugya templ 1 Na kezdeményezé irányí mel közadakozá újjáépítet hitközsé Ch Kadis e iskol azo ké megsz hitközsé ta k nag i vállal Na Jó alapít ak mézkivi vállal fakereske cementárug körülb mun foglalkoz hitkö megalaku u idő na sz fejlőd csal száml 9 éve ke fokozat hanyat hitkö háb külön ellenforrad tagja léts er lecsökk hitkö pe költségveté dolgo mel pe szoci filantrop célo hitkö léleks csal s 2 fizet Foglalk szer nagykeresk gazdálk sz pá l keresk magántisztvis ipa magá ellenforradalo hitközsé t e áldoza hitkö vezetős Na el K r helyet Sch Li Kr Dá K D Tel Sá elöljáró ta

1032

CÍ Balatonfő

SZÓ Balatonfők kongres hitk ala Alap e elölj Her Sp J Pol Ábr Áb K Sa keres vo hitk ra Des h ál mű B hitk tem felé ugy temp N kezdeményez irány me közadakoz újjáépíte hitközs C Kadi isko az k megs hitközs t na válla N J alapí a mézkiv válla fakeresk cementáru körül mu foglalko hitk megalak id n s fejlő csa szám év k fokoza hanya hitk há külö ellenforra tagj lét e lecsök hitk p költségvet dolg me p szoc filantro cél hitk lélek csa fize Foglal sze nagykeres gazdál s p keres magántisztvi ip mag ellenforradal hitközs áldoz hitk vezető N e helye Sc L K D Te S elöljár t