10375.htm

CÍMSZÓ: Baracs

SZEMÉLYNÉV: Baracs Károly

SZÓCIKK: Baracs, 1. Károly, udvari tanácsos, vasútigazgató, szül. Budapesten 1868. Egyetemi tanulmányai elvégzése után a Győr-Sopron-Ebenfurti vasúttársaság szolgálatába lépett. Kiváló képességeivel gyorsan emelkedett s a vasúttársaság vezérigazgatója lett. A magyar közgazdasági életben, mint a közlekedésügy egyik legalaposabb ismerője előkelő szerepet játszik. 1921-26-ig elnöke volt a Budai Izr. Hitközségnek, amelynek fejlesztése körül jelentős eredményeket ért el. Ő vezette be a hitközségi életbe, mint egyedülálló újítást, a lajstromos szavazást és a női választójogot. Tagja a Rabbiszeminárium vezérlőbizottságának, egyik megalapítója és elnöke a Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetségének. Nagy kultúrájú litterary gentleman, Göthe műveinek és a Göthe irodalomnak egyik legkiválóbb ismerője. Közéleti tevékenységének elismeréséül I. Ferenc József udvari tanácsossá nevezte ki. E lexikon elnöki tanácsának elnöke.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 375. címszó a lexikon => 85. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10375.htm

CÍMSZÓ: Baracs

SZEMÉLYNÉV: Baracs Károly

SZÓCIKK: Baracs, 1. Károly, udvari tanácsos, vasútigazgató, szül. Budapesten 1868. Egyetemi tanulmányai elvégzése után a Győr-Sopron-Ebenfurti vasúttársaság szolgálatába lépett. Kiváló képességeivel gyorsan emelkedett s a vasúttársaság vezérigazgatója lett. A magyar közgazdasági életben, mint a közlekedésügy egyik legalaposabb ismerője előkelő szerepet játszik. 1921-26-ig elnöke volt a Budai Izr. Hitközségnek, amelynek fejlesztése körül jelentős eredményeket ért el. Ő vezette be a hitközségi életbe, mint egyedülálló újítást, a lajstromos szavazást és a női választójogot. Tagja a Rabbiszeminárium vezérlőbizottságának, egyik megalapítója és elnöke a Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetségének. Nagy kultúrájú litterary gentleman, Göthe műveinek és a Göthe irodalomnak egyik legkiválóbb ismerője. Közéleti tevékenységének elismeréséül I. Ferenc József udvari tanácsossá nevezte ki. E lexikon elnöki tanácsának elnöke.

10375.ht

CÍMSZÓ Barac

SZEMÉLYNÉV Barac Károl

SZÓCIKK Baracs 1 Károly udvar tanácsos vasútigazgató szül Budapeste 1868 Egyetem tanulmánya elvégzés utá Győr-Sopron-Ebenfurt vasúttársasá szolgálatáb lépett Kivál képességeive gyorsa emelkedet vasúttársasá vezérigazgatój lett magya közgazdaság életben min közlekedésüg egyi legalaposab ismerőj előkel szerepe játszik 1921-26-i elnök vol Buda Izr Hitközségnek amelyne fejlesztés körü jelentő eredményeke ér el vezett b hitközség életbe min egyedüláll újítást lajstromo szavazás é nő választójogot Tagj Rabbiszemináriu vezérlőbizottságának egyi megalapítój é elnök Magya Zsidó Pr Palesztin Szövetségének Nag kultúráj litterar gentleman Göth műveine é Göth irodalomna egyi legkiválób ismerője Közélet tevékenységéne elismeréséü I Feren Józse udvar tanácsoss nevezt ki lexiko elnök tanácsána elnöke

10375.h

CÍMSZ Bara

SZEMÉLYNÉ Bara Káro

SZÓCIK Barac Károl udva tanácso vasútigazgat szü Budapest 186 Egyete tanulmány elvégzé ut Győr-Sopron-Ebenfur vasúttársas szolgálatá lépet Kivá képességeiv gyors emelkede vasúttársas vezérigazgató let magy közgazdasá életbe mi közlekedésü egy legalaposa ismerő előke szerep játszi 1921-26- elnö vo Bud Iz Hitközségne amelyn fejleszté kör jelent eredmények é e vezet hitközsé életb mi egyedülál újítás lajstrom szavazá n választójogo Tag Rabbiszeminári vezérlőbizottságána egy megalapító elnö Magy Zsid P Paleszti Szövetségéne Na kultúrá littera gentlema Göt művein Göt irodalomn egy legkiváló ismerőj Közéle tevékenységén elismerésé Fere Józs udva tanácsos nevez k lexik elnö tanácsán elnök

10375.

CÍMS Bar

SZEMÉLYN Bar Kár

SZÓCI Bara Káro udv tanács vasútigazga sz Budapes 18 Egyet tanulmán elvégz u Győr-Sopron-Ebenfu vasúttársa szolgálat lépe Kiv képességei gyor emelked vasúttársa vezérigazgat le mag közgazdas életb m közlekedés eg legalapos ismer elők szere játsz 1921-26 eln v Bu I Hitközségn amely fejleszt kö jelen eredménye veze hitközs élet m egyedülá újítá lajstro szavaz választójog Ta Rabbiszeminár vezérlőbizottságán eg megalapít eln Mag Zsi Paleszt Szövetségén N kultúr litter gentlem Gö művei Gö irodalom eg legkivál ismerő Közél tevékenységé elismerés Fer Józ udv tanácso neve lexi eln tanácsá elnö

10375

CÍM Ba

SZEMÉLY Ba Ká

SZÓC Bar Kár ud tanác vasútigazg s Budape 1 Egye tanulmá elvég Győr-Sopron-Ebenf vasúttárs szolgála lép Ki képessége gyo emelke vasúttárs vezérigazga l ma közgazda élet közlekedé e legalapo isme elő szer játs 1921-2 el B Hitközség amel fejlesz k jele eredmény vez hitköz éle egyedül újít lajstr szava választójo T Rabbiszeminá vezérlőbizottságá e megalapí el Ma Zs Palesz Szövetségé kultú litte gentle G műve G irodalo e legkivá ismer Közé tevékenység elismeré Fe Jó ud tanács nev lex el tanács eln

1037

CÍ B

SZEMÉL B K

SZÓ Ba Ká u taná vasútigaz Budap Egy tanulm elvé Győr-Sopron-Eben vasúttár szolgál lé K képesség gy emelk vasúttár vezérigazg m közgazd éle közleked legalap ism el sze ját 1921- e Hitközsé ame fejles jel eredmén ve hitkö él egyedü újí lajst szav választój Rabbiszemin vezérlőbizottság megalap e M Z Pales Szövetség kult litt gentl műv irodal legkiv isme Köz tevékenysé elismer F J u tanác ne le e tanác el