10646.htm

CÍMSZÓ: Bloch

SZEMÉLYNÉV: Bloch Mózes

SZÓCIKK: B. Mózes, teológus, szül. Ronspergben (Csehorsz.) 1815 febr. 1., megh. Budapesten 1909 aug. 10. Kora ifjúságában talmudot tanult. Majd Nagytapolcsányba került nagybátyjához, rabbi-oklevelét kora legelőkelőbb tudósaitól szerezte meg, nevezetesen nagy atyjától, a Semen Rokeach c. mű szerzőjétől, nagybátyjától, a Saaró Toró c. mű szerzőjétől és a híres prágai főrabbitól, Rappaport Salamon Judástól. A világi tudományokban is kellő jártasságra tett szert. Első állása Wottiz község, ide 24 esztendős korában kerül, 12 évet tölt itt, majd négy évig Hermann Mestecbe kerül, 1856. pedig utolsó rabbi állomáshelyére, Leipnikba, hol 21 évig működött. Itt éri 1877. a budapesti Országos Rabbi képző Intézet meghívása. Az akkor megnyílt Rabbiképző meghívását elfogadván, ott a talmudi és a szertartástani tárgyakat adta elő. Egész működési ideje alatt az intézet tanárkarának elnöke volt. Kettős ünnepeltetésben volt itt része. 80. születésnapján, majd a 90-iken, mikor is tanítványai héber- és magyar nyelvű ünnepi irattal tisztelték meg (Budapest, 1905). A magyar zsidóság egyik legkiválóbb talmudikus tekintélyét tisztelték benne. Halála 94 éves korában következett be. Számos tudományos munkája a mozaikó-talmudikus joggal foglalkozik, legnagyobb munkája a zsidó institúciókról szól és három részből áll. Legfontosabb művei: Die Institutionen des Judentumsnach der inden talmudischen Quellen augegebenen geschichtlichen Reihenfolge geordnet und entwickelt (I-III); A rendőrjog mozaiko-talmudikus alapon (Budapest 1879, német és angol nyelven is); A polgári perrendtartás a mozaiko-rabbinikus jog szerint (Budapest 1882, németül is); Az etika a haláchában (Budapest 1886,németül is); A mozaiko-talmudikus örökösödési jog (Budapest 1890, németül is); A szerződés a mózesi talmudi jog szerint (Budapest 1893, németül is); A mózesi talmudi birtokjog (Budapest 1897, németül is); A gyámság a mózesi talmudi jog szerint (Budapest 1904, németül is); Babbi Meir's von Rothenbury bisher unedierte Responsen (Berlin 1891)


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 646. címszó a lexikon => 129. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10646.htm

CÍMSZÓ: Bloch

SZEMÉLYNÉV: Bloch Mózes

SZÓCIKK: B. Mózes, teológus, szül. Ronspergben Csehorsz. 1815 febr. 1., megh. Budapesten 1909 aug. 10. Kora ifjúságában talmudot tanult. Majd Nagytapolcsányba került nagybátyjához, rabbi-oklevelét kora legelőkelőbb tudósaitól szerezte meg, nevezetesen nagy atyjától, a Semen Rokeach c. mű szerzőjétől, nagybátyjától, a Saaró Toró c. mű szerzőjétől és a híres prágai főrabbitól, Rappaport Salamon Judástól. A világi tudományokban is kellő jártasságra tett szert. Első állása Wottiz község, ide 24 esztendős korában kerül, 12 évet tölt itt, majd négy évig Hermann Mestecbe kerül, 1856. pedig utolsó rabbi állomáshelyére, Leipnikba, hol 21 évig működött. Itt éri 1877. a budapesti Országos Rabbi képző Intézet meghívása. Az akkor megnyílt Rabbiképző meghívását elfogadván, ott a talmudi és a szertartástani tárgyakat adta elő. Egész működési ideje alatt az intézet tanárkarának elnöke volt. Kettős ünnepeltetésben volt itt része. 80. születésnapján, majd a 90-iken, mikor is tanítványai héber- és magyar nyelvű ünnepi irattal tisztelték meg Budapest, 1905 . A magyar zsidóság egyik legkiválóbb talmudikus tekintélyét tisztelték benne. Halála 94 éves korában következett be. Számos tudományos munkája a mozaikó-talmudikus joggal foglalkozik, legnagyobb munkája a zsidó institúciókról szól és három részből áll. Legfontosabb művei: Die Institutionen des Judentumsnach der inden talmudischen Quellen augegebenen geschichtlichen Reihenfolge geordnet und entwickelt I-III ; A rendőrjog mozaiko-talmudikus alapon Budapest 1879, német és angol nyelven is ; A polgári perrendtartás a mozaiko-rabbinikus jog szerint Budapest 1882, németül is ; Az etika a haláchában Budapest 1886,németül is ; A mozaiko-talmudikus örökösödési jog Budapest 1890, németül is ; A szerződés a mózesi talmudi jog szerint Budapest 1893, németül is ; A mózesi talmudi birtokjog Budapest 1897, németül is ; A gyámság a mózesi talmudi jog szerint Budapest 1904, németül is ; Babbi Meir's von Rothenbury bisher unedierte Responsen Berlin 1891

10646.ht

CÍMSZÓ Bloc

SZEMÉLYNÉV Bloc Móze

SZÓCIKK B Mózes teológus szül Ronspergbe Csehorsz 181 febr 1. megh Budapeste 190 aug 10 Kor ifjúságába talmudo tanult Maj Nagytapolcsányb kerül nagybátyjához rabbi-oklevelé kor legelőkelőb tudósaitó szerezt meg nevezetese nag atyjától Seme Rokeac c m szerzőjétől nagybátyjától Saar Tor c m szerzőjétő é híre prága főrabbitól Rappapor Salamo Judástól világ tudományokba i kell jártasságr tet szert Els állás Wotti község id 2 esztendő korába kerül 1 éve töl itt maj nég évi Herman Mestecb kerül 1856 pedi utols rabb állomáshelyére Leipnikba ho 2 évi működött It ér 1877 budapest Országo Rabb képz Intéze meghívása A akko megnyíl Rabbiképz meghívásá elfogadván ot talmud é szertartástan tárgyaka adt elő Egés működés idej alat a intéze tanárkarána elnök volt Kettő ünnepeltetésbe vol it része 80 születésnapján maj 90-iken miko i tanítványa héber é magya nyelv ünnep iratta tisztelté me Budapest 190 magya zsidósá egyi legkiválób talmudiku tekintélyé tisztelté benne Halál 9 éve korába következet be Számo tudományo munkáj mozaikó-talmudiku jogga foglalkozik legnagyob munkáj zsid institúciókró szó é háro részbő áll Legfontosab művei Di Institutione de Judentumsnac de inde talmudische Quelle augegebene geschichtliche Reihenfolg geordne un entwickel I-II rendőrjo mozaiko-talmudiku alapo Budapes 1879 néme é ango nyelve i polgár perrendtartá mozaiko-rabbiniku jo szerin Budapes 1882 németü i A etik haláchába Budapes 1886,németü i mozaiko-talmudiku örökösödés jo Budapes 1890 németü i szerződé mózes talmud jo szerin Budapes 1893 németü i mózes talmud birtokjo Budapes 1897 németü i gyámsá mózes talmud jo szerin Budapes 1904 németü i Babb Meir' vo Rothenbur bishe unediert Response Berli 189

10646.h

CÍMSZ Blo

SZEMÉLYNÉ Blo Móz

SZÓCIK Móze teológu szü Ronspergb Csehors 18 feb 1 meg Budapest 19 au 1 Ko ifjúságáb talmud tanul Ma Nagytapolcsány kerü nagybátyjáho rabbi-oklevel ko legelőkelő tudósait szerez me nevezetes na atyjátó Sem Rokea szerzőjétő nagybátyjátó Saa To szerzőjét hír prág főrabbitó Rappapo Salam Judástó vilá tudományokb kel jártasság te szer El állá Wott közsé i esztend koráb kerü év tö it ma né év Herma Mestec kerü 185 ped utol rab állomáshelyér Leipnikb h év működöt I é 187 budapes Ország Rab kép Intéz meghívás akk megnyí Rabbikép meghívás elfogadvá o talmu szertartásta tárgyak ad el Egé működé ide ala intéz tanárkarán elnö vol Kett ünnepeltetésb vo i rész 8 születésnapjá ma 90-ike mik tanítvány hébe magy nyel ünne iratt tisztelt m Budapes 19 magy zsidós egy legkiváló talmudik tekintély tisztelt benn Halá év koráb következe b Szám tudomány munká mozaikó-talmudik jogg foglalkozi legnagyo munká zsi institúciókr sz hár részb ál Legfontosa műve D Institution d Judentumsna d ind talmudisch Quell augegeben geschichtlich Reihenfol geordn u entwicke I-I rendőrj mozaiko-talmudik alap Budape 187 ném ang nyelv polgá perrendtart mozaiko-rabbinik j szeri Budape 188 német eti halácháb Budape 1886,német mozaiko-talmudik örökösödé j Budape 189 német szerződ móze talmu j szeri Budape 189 német móze talmu birtokj Budape 189 német gyáms móze talmu j szeri Budape 190 német Bab Meir v Rothenbu bish unedier Respons Berl 18

10646.

CÍMS Bl

SZEMÉLYN Bl Mó

SZÓCI Móz teológ sz Ronsperg Csehor 1 fe me Budapes 1 a K ifjúságá talmu tanu M Nagytapolcsán ker nagybátyjáh rabbi-okleve k legelőkel tudósai szere m nevezete n atyját Se Roke szerzőjét nagybátyját Sa T szerzőjé hí prá főrabbit Rappap Sala Judást vil tudományok ke jártassá t sze E áll Wot közs eszten korá ker é t i m n é Herm Meste ker 18 pe uto ra állomáshelyé Leipnik é működö 18 budape Orszá Ra ké Inté meghívá ak megny Rabbiké meghívá elfogadv talm szertartást tárgya a e Eg működ id al inté tanárkará eln vo Ket ünnepeltetés v rés születésnapj m 90-ik mi tanítván héb mag nye ünn irat tisztel Budape 1 mag zsidó eg legkivál talmudi tekintél tisztel ben Hal é korá következ Szá tudomán munk mozaikó-talmudi jog foglalkoz legnagy munk zs institúciók s há rész á Legfontos műv Institutio Judentumsn in talmudisc Quel augegebe geschichtlic Reihenfo geord entwick I- rendőr mozaiko-talmudi ala Budap 18 né an nyel polg perrendtar mozaiko-rabbini szer Budap 18 néme et haláchá Budap 1886,néme mozaiko-talmudi örökösöd Budap 18 néme szerző móz talm szer Budap 18 néme móz talm birtok Budap 18 néme gyám móz talm szer Budap 19 néme Ba Mei Rothenb bis unedie Respon Ber 1

10646

CÍM B

SZEMÉLY B M

SZÓC Mó teoló s Ronsper Cseho f m Budape ifjúság talm tan Nagytapolcsá ke nagybátyjá rabbi-oklev legelőke tudósa szer nevezet atyjá S Rok szerzőjé nagybátyjá S szerzőj h pr főrabbi Rappa Sal Judás vi tudományo k jártass sz ál Wo köz eszte kor ke Her Mest ke 1 p ut r állomáshely Leipni működ 1 budap Orsz R k Int meghív a megn Rabbik meghív elfogad tal szertartás tárgy E műkö i a int tanárkar el v Ke ünnepelteté ré születésnap 90-i m tanítvá hé ma ny ün ira tiszte Budap ma zsid e legkivá talmud tekinté tiszte be Ha kor követke Sz tudomá mun mozaikó-talmud jo foglalko legnag mun z institúció h rés Legfonto mű Instituti Judentums i talmudis Que augegeb geschichtli Reihenf geor entwic I rendő mozaiko-talmud al Buda 1 n a nye pol perrendta mozaiko-rabbin sze Buda 1 ném e halách Buda 1886,ném mozaiko-talmud örökösö Buda 1 ném szerz mó tal sze Buda 1 ném mó tal birto Buda 1 ném gyá mó tal sze Buda 1 ném B Me Rothen bi unedi Respo Be

1064



SZEMÉL

SZÓ M teol Ronspe Cseh Budap ifjúsá tal ta Nagytapolcs k nagybátyj rabbi-okle legelők tudós sze neveze atyj Ro szerzőj nagybátyj szerző p főrabb Rapp Sa Judá v tudomány jártas s á W kö eszt ko k He Mes k u állomáshel Leipn műkö buda Ors In meghí meg Rabbi meghí elfoga ta szertartá tárg műk in tanárka e K ünnepeltet r születésna 90- tanítv h m n ü ir tiszt Buda m zsi legkiv talmu tekint tiszt b H ko követk S tudom mu mozaikó-talmu j foglalk legna mu institúci ré Legfont m Institut Judentum talmudi Qu augege geschichtl Reihen geo entwi rend mozaiko-talmu a Bud ny po perrendt mozaiko-rabbi sz Bud né halác Bud 1886,né mozaiko-talmu örökös Bud né szer m ta sz Bud né m ta birt Bud né gy m ta sz Bud né M Rothe b uned Resp B