10839.htm

CÍMSZÓ: Chásszideusok

SZÓCIKK: Chásszideusok (héberül: chaszidim). Jámborok. Ókori zsidó vallásos frakció, melyből az esszénusok (l. o.) eredetüket vették s amely párt a Makkabeus-korszakban jelentékeny politikai szerepet töltött be, de már jóval előbb, a tradíció szerint még a bibliai törvényhozás korában létezett. A Makkabeusok könyve többször említi a C.-at, akikről azt írja, hogy a szír-görög uralom elleni forradalomban szombaton nem harcoltak, hanem inkább hagyták magukat lemészároltatni (I. Makkab. 2.24.). Békeszerető és békeközvetítő, de a vallás törvényeit szigorúan tartó, másrészt feltétlen zsidók voltak, akik az idegen befolyást ugyanúgy nem akarták, mint később az esszénusok, mint a hit mártírjai szerepelnek (Szanhedrin. 10.b.) továbbá, mint lemondó, altruista és szenvedéseket eltűrő «korábbi szentek» (cásszidea ha-rásonim), mint olyanok, akik a reggeli imádság előtt egy óráig áhítatba merülnek (Beráchid 5.1.), akik a sátoros ünnepkor külön ceremóniákat tartanak (Szukkót 5. 4). A C. pártja Josua Katnutával halt ki. Valószínűen Josó ben Jóézer a talmudszerző is ide tartozott (Szóta 9. 15; - Chaggiga 2. 7). Sokáig általában úgy tekintették őket, mint vallásos aszkétákat, akik a nép felett nagy lelki hatalmat gyakoroltak s akik társaságokat és szektát alapítottak, de akiket nemzeti és vallásos érzelmeik a forradalomba kergettek (II. Makkab. 14 6). Wellhausen bizonyításai szerint a makkabeusok szabadságharcában meglehetős jelentéktelen szerepet játszottak a C. Szerinte független párt volt, amely még a farizeus tudósoktól is elkülönült s nem támogatta azokkal együtt a makkabeusok főpapságát és királyságát sem. Graetz szerint a C. a makkabeusok végleges győzelme után teljesen visszavonultak s elvesztették jelentőségüket, míg az esszénusok szektájában újra fel nem éledtek. Más vélemény szerint a farizeusok eredtek a régebbi C.-tól. A Talmud dicséri a C. jámborságát, de leírásából nem lehet arra következtetni, hogy szektát alkottak.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 839. címszó a lexikon => 165. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10839.htm

CÍMSZÓ: Chásszideusok

SZÓCIKK: Chásszideusok héberül: chaszidim . Jámborok. Ókori zsidó vallásos frakció, melyből az esszénusok l. o. eredetüket vették s amely párt a Makkabeus-korszakban jelentékeny politikai szerepet töltött be, de már jóval előbb, a tradíció szerint még a bibliai törvényhozás korában létezett. A Makkabeusok könyve többször említi a C.-at, akikről azt írja, hogy a szír-görög uralom elleni forradalomban szombaton nem harcoltak, hanem inkább hagyták magukat lemészároltatni I. Makkab. 2.24. . Békeszerető és békeközvetítő, de a vallás törvényeit szigorúan tartó, másrészt feltétlen zsidók voltak, akik az idegen befolyást ugyanúgy nem akarták, mint később az esszénusok, mint a hit mártírjai szerepelnek Szanhedrin. 10.b. továbbá, mint lemondó, altruista és szenvedéseket eltűrő korábbi szentek cásszidea ha-rásonim , mint olyanok, akik a reggeli imádság előtt egy óráig áhítatba merülnek Beráchid 5.1. , akik a sátoros ünnepkor külön ceremóniákat tartanak Szukkót 5. 4 . A C. pártja Josua Katnutával halt ki. Valószínűen Josó ben Jóézer a talmudszerző is ide tartozott Szóta 9. 15; - Chaggiga 2. 7 . Sokáig általában úgy tekintették őket, mint vallásos aszkétákat, akik a nép felett nagy lelki hatalmat gyakoroltak s akik társaságokat és szektát alapítottak, de akiket nemzeti és vallásos érzelmeik a forradalomba kergettek II. Makkab. 14 6 . Wellhausen bizonyításai szerint a makkabeusok szabadságharcában meglehetős jelentéktelen szerepet játszottak a C. Szerinte független párt volt, amely még a farizeus tudósoktól is elkülönült s nem támogatta azokkal együtt a makkabeusok főpapságát és királyságát sem. Graetz szerint a C. a makkabeusok végleges győzelme után teljesen visszavonultak s elvesztették jelentőségüket, míg az esszénusok szektájában újra fel nem éledtek. Más vélemény szerint a farizeusok eredtek a régebbi C.-tól. A Talmud dicséri a C. jámborságát, de leírásából nem lehet arra következtetni, hogy szektát alkottak.

10839.ht

CÍMSZÓ Chásszideuso

SZÓCIKK Chásszideuso héberül chaszidi Jámborok Ókor zsid valláso frakció melybő a esszénuso l o eredetüke vetté amel pár Makkabeus-korszakba jelentéken politika szerepe töltöt be d má jóva előbb tradíci szerin mé biblia törvényhozá korába létezett Makkabeuso könyv többszö említ C.-at akikrő az írja hog szír-görö uralo ellen forradalomba szombato ne harcoltak hane inkáb hagytá maguka lemészároltatn I Makkab 2.24 Békeszeret é békeközvetítő d vallá törvényei szigorúa tartó másrész feltétle zsidó voltak aki a idege befolyás ugyanúg ne akarták min későb a esszénusok min hi mártírja szerepelne Szanhedrin 10.b továbbá min lemondó altruist é szenvedéseke eltűr korább szente cásszide ha-rásoni min olyanok aki reggel imádsá előt eg órái áhítatb merülne Beráchi 5.1 aki sátoro ünnepko külö ceremóniáka tartana Szukkó 5 C pártj Josu Katnutáva hal ki Valószínűe Jos be Jóéze talmudszerz i id tartozot Szót 9 15 Chaggig 2 Sokái általába úg tekintetté őket min valláso aszkétákat aki né felet nag lelk hatalma gyakorolta aki társaságoka é szektá alapítottak d akike nemzet é valláso érzelmei forradalomb kergette II Makkab 1 Wellhause bizonyítása szerin makkabeuso szabadságharcába meglehető jelentéktele szerepe játszotta C Szerint függetle pár volt amel mé farizeu tudósoktó i elkülönül ne támogatt azokka együt makkabeuso főpapságá é királyságá sem Graet szerin C makkabeuso véglege győzelm utá teljese visszavonulta elvesztetté jelentőségüket mí a esszénuso szektájába újr fe ne éledtek Má vélemén szerin farizeuso eredte régebb C.-tól Talmu dicsér C jámborságát d leírásábó ne lehe arr következtetni hog szektá alkottak

10839.h

CÍMSZ Chásszideus

SZÓCIK Chásszideus héberü chaszid Jámboro Óko zsi vallás frakci melyb esszénus eredetük vett ame pá Makkabeus-korszakb jelentéke politik szerep töltö b m jóv előb tradíc szeri m bibli törvényhoz koráb létezet Makkabeus köny többsz emlí C.-a akikr a írj ho szír-gör ural elle forradalomb szombat n harcolta han inká hagyt maguk lemészároltat Makka 2.2 Békeszere békeközvetít vall törvénye szigorú tart másrés feltétl zsid volta ak ideg befolyá ugyanú n akartá mi késő esszénuso mi h mártírj szerepeln Szanhedri 10. tovább mi lemond altruis szenvedések eltű koráb szent cásszid ha-ráson mi olyano ak regge imáds elő e órá áhítat merüln Berách 5. ak sátor ünnepk kül ceremóniák tartan Szukk párt Jos Katnutáv ha k Valószínű Jo b Jóéz talmudszer i tartozo Szó 1 Chaggi Soká általáb ú tekintett őke mi vallás aszkétáka ak n fele na lel hatalm gyakorolt ak társaságok szekt alapította akik nemze vallás érzelme forradalom kergett I Makka Wellhaus bizonyítás szeri makkabeus szabadságharcáb meglehet jelentéktel szerep játszott Szerin függetl pá vol ame m farize tudósokt elkülönü n támogat azokk együ makkabeus főpapság királyság se Grae szeri makkabeus végleg győzel ut teljes visszavonult elvesztett jelentőségüke m esszénus szektájáb új f n éledte M vélemé szeri farizeus eredt régeb C.-tó Talm dicsé jámborságá leírásáb n leh ar következtetn ho szekt alkotta

10839.

CÍMS Chásszideu

SZÓCI Chásszideu héber chaszi Jámbor Ók zs vallá frakc mely esszénu eredetü vet am p Makkabeus-korszak jelenték politi szere tölt jó elő tradí szer bibl törvényho korá léteze Makkabeu kön többs eml C.- akik ír h szír-gö ura ell forradalom szomba harcolt ha ink hagy magu lemészárolta Makk 2. Békeszer békeközvetí val törvény szigor tar másré feltét zsi volt a ide befoly ugyan akart m kés esszénus m mártír szerepel Szanhedr 10 továb m lemon altrui szenvedése elt korá szen cásszi ha-ráso m olyan a regg imád el ór áhíta merül Berác 5 a sáto ünnep kü ceremóniá tarta Szuk pár Jo Katnutá h Valószín J Jóé talmudsze tartoz Sz Chagg Sok általá tekintet ők m vallá aszkéták a fel n le hatal gyakorol a társaságo szek alapított aki nemz vallá érzelm forradalo kerget Makk Wellhau bizonyítá szer makkabeu szabadságharcá meglehe jelentékte szere játszot Szeri függet p vo am fariz tudósok elkülön támoga azok egy makkabeu főpapsá királysá s Gra szer makkabeu végle győze u telje visszavonul elvesztet jelentőségük esszénu szektájá ú éledt vélem szer farizeu ered rége C.-t Tal dics jámborság leírásá le a következtet h szek alkott

10839

CÍM Chásszide

SZÓC Chásszide hébe chasz Jámbo Ó z vall frak mel esszén eredet ve a Makkabeus-korsza jelenté polit szer töl j el trad sze bib törvényh kor létez Makkabe kö több em C. aki í szír-g ur el forradalo szomb harcol h in hag mag lemészárolt Mak 2 Békesze békeközvet va törvén szigo ta másr felté zs vol id befol ugya akar ké esszénu mártí szerepe Szanhed 1 tová lemo altru szenvedés el kor sze cássz ha-rás olya reg imá e ó áhít merü Berá sát ünne k ceremóni tart Szu pá J Katnut Valószí Jó talmudsz tarto S Chag So által tekinte ő vall aszkétá fe l hata gyakoro társaság sze alapítot ak nem vall érzel forradal kerge Mak Wellha bizonyít sze makkabe szabadságharc megleh jelentékt szer játszo Szer függe v a fari tudóso elkülö támog azo eg makkabe főpaps királys Gr sze makkabe végl győz telj visszavonu elveszte jelentőségü esszén szektáj éled véle sze farize ere rég C.- Ta dic jámborsá leírás l következte sze alkot

1083

CÍ Chásszid

SZÓ Chásszid héb chas Jámb val fra me esszé erede v Makkabeus-korsz jelent poli sze tö e tra sz bi törvény ko léte Makkab k töb e C ak szír- u e forradal szom harco i ha ma lemészárol Ma Békesz békeközve v törvé szig t más felt z vo i befo ugy aka k esszén márt szerep Szanhe tov lem altr szenvedé e ko sz cáss ha-rá oly re im áhí mer Ber sá ünn ceremón tar Sz p Katnu Valósz J talmuds tart Cha S álta tekint val aszkét f hat gyakor társasá sz alapíto a ne val érze forrada kerg Ma Wellh bizonyí sz makkab szabadsághar megle jelenték sze játsz Sze függ far tudós elkül támo az e makkab főpap király G sz makkab vég győ tel visszavon elveszt jelentőség esszé szektá éle vél sz fariz er ré C. T di jámbors leírá következt sz alko