10933.htm

CÍMSZÓ: Cserkészet

SZÓCIKK: Cserkészet. A zsidó Cs. vezetői természetesen magukévá tették a Baden Powel által alapított cserkészmozgalom alapelveit, de ezeket erős zsidó tartalommal telítették. A zsidó cserkészek elé mintaképül a «sómer»-okat (őrzők) állították, azokat az ifjakat, akik kisebb csoportokká szervezkedve ezidőtájt vándoroltak ki Palesztinába, hogy ott az ország felszabadításáért dolgozzanak. Ők voltak a Palesztina-munka úttörői: a legsúlyosabb munkákat végezték, a legnagyobb szenvedéseken és viszontagságokon mentek keresztül és gyakran életüket is áldozták ideáljukért. Ilyen «somér»-okat nevelni a cserkészekből, ez volt a cél s e célnak megfelelően alakult ki a cserkésznevelés szisztémája is. A háború előtt először Lengyel- és Oroszországban terjedt el a zsidó Cs., majd 1913. hozzánk is eljutott. Nálunk Dömény Lajos (l. o.) volt az elsők egyike, aki a mozgalom élére állt s 1913. megalakította a Kadima cserkészcsapatot. A háború alatt a csapat vezetői bevonultak katonának, minek következtében a csapat munkája néhány évig stagnált. A háború után teljes erővel indult meg ismét a munka és virágzásának tetőpontján a Kadimának több mint 300 tagja volt. A pestkörnyéki városokban külön csapatokat szervezett, a vidéki városok közül azonban egyedül Miskolcon volt alosztálya. A Kadima hanyatlása akkor kezdődött, mikor a Magyar Cserkészszövetség megalakult. Akkortól kezdve csak azok a cserkészcsapatok működhettek, amelyek tagjai voltak a szövetségnek. A Kadima is be akart lépni a szövetségbe, de ez halogatta, végül pedig megtagadta a felvételt. 1924-ben a Pesti Izr. Hitközség vette pártfogása alá a Kadimát, amely azonban engedély hiányában hatósági üldözéseknek volt kitéve s most ebben az évben meg is szűnt. Az alapító Dömény Lajoson kívül Schwarc Miksa dr., Fürst Oszkár dr. és Lukács Leó dr. voltak a Kadima vezetői, akik a csapat zsidó szellemének fejlesztése körül szép eredményeket értek el. A Kadima megszűnése után Biller Ármin, a budapesti polgári fiúiskola tanára alakított az iskola növendékeiből cserkészcsapatot, mely «Kiss József csapat» néven szerepel. Később a pesti zsidó fiúgimnáziumban és a Mikéfében is alakult cserkészcsapat. A feloszlott Kadima egy részét átvette «budai hitközség s ez a rész Vörösmarty-csapat néven működik szép eredménnyel. Fejlesztésén Katona Gyula és Haas Lajos elöljáró, a csapat parancsnoka dolgoznak elismerésreméltó buzgósággal. Ugyanígy tett az újpesti hitközség is és az általa alakított csapatot is felvette a szövetség tagjai közé.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 933. címszó a lexikon => 181. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10933.htm

CÍMSZÓ: Cserkészet

SZÓCIKK: Cserkészet. A zsidó Cs. vezetői természetesen magukévá tették a Baden Powel által alapított cserkészmozgalom alapelveit, de ezeket erős zsidó tartalommal telítették. A zsidó cserkészek elé mintaképül a sómer -okat őrzők állították, azokat az ifjakat, akik kisebb csoportokká szervezkedve ezidőtájt vándoroltak ki Palesztinába, hogy ott az ország felszabadításáért dolgozzanak. Ők voltak a Palesztina-munka úttörői: a legsúlyosabb munkákat végezték, a legnagyobb szenvedéseken és viszontagságokon mentek keresztül és gyakran életüket is áldozták ideáljukért. Ilyen somér -okat nevelni a cserkészekből, ez volt a cél s e célnak megfelelően alakult ki a cserkésznevelés szisztémája is. A háború előtt először Lengyel- és Oroszországban terjedt el a zsidó Cs., majd 1913. hozzánk is eljutott. Nálunk Dömény Lajos l. o. volt az elsők egyike, aki a mozgalom élére állt s 1913. megalakította a Kadima cserkészcsapatot. A háború alatt a csapat vezetői bevonultak katonának, minek következtében a csapat munkája néhány évig stagnált. A háború után teljes erővel indult meg ismét a munka és virágzásának tetőpontján a Kadimának több mint 300 tagja volt. A pestkörnyéki városokban külön csapatokat szervezett, a vidéki városok közül azonban egyedül Miskolcon volt alosztálya. A Kadima hanyatlása akkor kezdődött, mikor a Magyar Cserkészszövetség megalakult. Akkortól kezdve csak azok a cserkészcsapatok működhettek, amelyek tagjai voltak a szövetségnek. A Kadima is be akart lépni a szövetségbe, de ez halogatta, végül pedig megtagadta a felvételt. 1924-ben a Pesti Izr. Hitközség vette pártfogása alá a Kadimát, amely azonban engedély hiányában hatósági üldözéseknek volt kitéve s most ebben az évben meg is szűnt. Az alapító Dömény Lajoson kívül Schwarc Miksa dr., Fürst Oszkár dr. és Lukács Leó dr. voltak a Kadima vezetői, akik a csapat zsidó szellemének fejlesztése körül szép eredményeket értek el. A Kadima megszűnése után Biller Ármin, a budapesti polgári fiúiskola tanára alakított az iskola növendékeiből cserkészcsapatot, mely Kiss József csapat néven szerepel. Később a pesti zsidó fiúgimnáziumban és a Mikéfében is alakult cserkészcsapat. A feloszlott Kadima egy részét átvette budai hitközség s ez a rész Vörösmarty-csapat néven működik szép eredménnyel. Fejlesztésén Katona Gyula és Haas Lajos elöljáró, a csapat parancsnoka dolgoznak elismerésreméltó buzgósággal. Ugyanígy tett az újpesti hitközség is és az általa alakított csapatot is felvette a szövetség tagjai közé.

10933.ht

CÍMSZÓ Cserkésze

SZÓCIKK Cserkészet zsid Cs vezető természetese magukév tetté Bade Powe álta alapítot cserkészmozgalo alapelveit d ezeke erő zsid tartalomma telítették zsid cserkésze el mintaképü sóme -oka őrző állították azoka a ifjakat aki kiseb csoportokk szervezkedv ezidőtáj vándorolta k Palesztinába hog ot a orszá felszabadításáér dolgozzanak Ő volta Palesztina-munk úttörői legsúlyosab munkáka végezték legnagyob szenvedéseke é viszontagságoko mente keresztü é gyakra életüke i áldoztá ideáljukért Ilye somé -oka neveln cserkészekből e vol cé célna megfelelőe alakul k cserkésznevelé szisztémáj is hábor előt előszö Lengyel é Oroszországba terjed e zsid Cs. maj 1913 hozzán i eljutott Nálun Dömén Lajo l o vol a első egyike ak mozgalo élér áll 1913 megalakított Kadim cserkészcsapatot hábor alat csapa vezető bevonulta katonának mine következtébe csapa munkáj néhán évi stagnált hábor utá telje erőve indul me ismé munk é virágzásána tetőpontjá Kadimána töb min 30 tagj volt pestkörnyék városokba külö csapatoka szervezett vidék városo közü azonba egyedü Miskolco vol alosztálya Kadim hanyatlás akko kezdődött miko Magya Cserkészszövetsé megalakult Akkortó kezdv csa azo cserkészcsapato működhettek amelye tagja volta szövetségnek Kadim i b akar lépn szövetségbe d e halogatta végü pedi megtagadt felvételt 1924-be Pest Izr Hitközsé vett pártfogás al Kadimát amel azonba engedél hiányába hatóság üldözésekne vol kitév mos ebbe a évbe me i szűnt A alapít Dömén Lajoso kívü Schwar Miks dr. Fürs Oszká dr é Lukác Le dr volta Kadim vezetői aki csapa zsid szelleméne fejlesztés körü szé eredményeke érte el Kadim megszűnés utá Bille Ármin budapest polgár fiúiskol tanár alakítot a iskol növendékeibő cserkészcsapatot mel Kis Józse csapa néve szerepel Későb pest zsid fiúgimnáziumba é Mikéfébe i alakul cserkészcsapat feloszlot Kadim eg részé átvett buda hitközsé e rés Vörösmarty-csapa néve működi szé eredménnyel Fejlesztésé Katon Gyul é Haa Lajo elöljáró csapa parancsnok dolgozna elismerésremélt buzgósággal Ugyaníg tet a újpest hitközsé i é a által alakítot csapato i felvett szövetsé tagja közé

10933.h

CÍMSZ Cserkész

SZÓCIK Cserkésze zsi C vezet természetes maguké tett Bad Pow ált alapíto cserkészmozgal alapelvei ezek er zsi tartalomm telítetté zsi cserkész e mintakép sóm -ok őrz állítottá azok ifjaka ak kise csoportok szervezked ezidőtá vándorolt Palesztináb ho o orsz felszabadításáé dolgozzana volt Palesztina-mun úttörő legsúlyosa munkák végezté legnagyo szenvedések viszontagságok ment kereszt gyakr életük áldozt ideáljukér Ily som -ok nevel cserkészekbő vo c céln megfelelő alaku cserkésznevel szisztémá i hábo elő elősz Lengye Oroszországb terje zsi Cs ma 191 hozzá eljutot Nálu Dömé Laj vo els egyik a mozgal élé ál 191 megalakítot Kadi cserkészcsapato hábo ala csap vezet bevonult katonána min következtéb csap munká néhá év stagnál hábo ut telj erőv indu m ism mun virágzásán tetőpontj Kadimán tö mi 3 tag vol pestkörnyé városokb kül csapatok szervezet vidé város köz azonb egyed Miskolc vo alosztály Kadi hanyatlá akk kezdődöt mik Magy Cserkészszövets megalakul Akkort kezd cs az cserkészcsapat működhette amely tagj volt szövetségne Kadi aka lép szövetségb halogatt vég ped megtagad felvétel 1924-b Pes Iz Hitközs vet pártfogá a Kadimá ame azonb engedé hiányáb hatósá üldözésekn vo kité mo ebb évb m szűn alapí Dömé Lajos kív Schwa Mik dr Für Oszk d Luká L d volt Kadi vezető ak csap zsi szellemén fejleszté kör sz eredmények ért e Kadi megszűné ut Bill Ármi budapes polgá fiúisko taná alakíto isko növendékeib cserkészcsapato me Ki Józs csap név szerepe Késő pes zsi fiúgimnáziumb Mikéféb alaku cserkészcsapa feloszlo Kadi e rész átvet bud hitközs ré Vörösmarty-csap név működ sz eredménnye Fejlesztés Kato Gyu Ha Laj elöljár csap parancsno dolgozn elismerésremél buzgóságga Ugyaní te újpes hitközs álta alakíto csapat felvet szövets tagj köz

10933.

CÍMS Cserkés

SZÓCI Cserkész zs veze természete maguk tet Ba Po ál alapít cserkészmozga alapelve eze e zs tartalom telített zs cserkés mintaké só -o őr állított azo ifjak a kis csoporto szervezke ezidőt vándorol Palesztiná h ors felszabadításá dolgozzan vol Palesztina-mu úttör legsúlyos munká végezt legnagy szenvedése viszontagságo men keresz gyak életü áldoz ideáljuké Il so -o neve cserkészekb v cél megfelel alak cserkészneve szisztém háb el elős Lengy Oroszország terj zs C m 19 hozz eljuto Nál Döm La v el egyi mozga él á 19 megalakíto Kad cserkészcsapat háb al csa veze bevonul katonán mi következté csa munk néh é stagná háb u tel erő ind is mu virágzásá tetőpont Kadimá t m ta vo pestkörny városok kü csapato szerveze vid váro kö azon egye Miskol v alosztál Kad hanyatl ak kezdődö mi Mag Cserkészszövet megalaku Akkor kez c a cserkészcsapa működhett amel tag vol szövetségn Kad ak lé szövetség halogat vé pe megtaga felvéte 1924- Pe I Hitköz ve pártfog Kadim am azon enged hiányá hatós üldözések v kit m eb év szű alap Döm Lajo kí Schw Mi d Fü Osz Luk vol Kad vezet a csa zs szellemé fejleszt kö s eredménye ér Kad megszűn u Bil Árm budape polg fiúisk tan alakít isk növendékei cserkészcsapat m K Józ csa né szerep Kés pe zs fiúgimnázium Mikéfé alak cserkészcsap feloszl Kad rés átve bu hitköz r Vörösmarty-csa né műkö s eredménny Fejleszté Kat Gy H La elöljá csa parancsn dolgoz elismerésremé buzgóságg Ugyan t újpe hitköz ált alakít csapa felve szövet tag kö

10933

CÍM Cserké

SZÓC Cserkés z vez természet magu te B P á alapí cserkészmozg alapelv ez z tartalo telítet z cserké mintak s - ő állítot az ifja ki csoport szervezk ezidő vándoro Palesztin or felszabadítás dolgozza vo Palesztina-m úttö legsúlyo munk végez legnag szenvedés viszontagság me keres gya élet áldo ideáljuk I s - nev cserkészek cé megfele ala cserkésznev sziszté há e elő Leng Oroszorszá ter z 1 hoz eljut Ná Dö L e egy mozg é 1 megalakít Ka cserkészcsapa há a cs vez bevonu katoná m következt cs mun né stagn há te er in i m virágzás tetőpon Kadim t v pestkörn városo k csapat szervez vi vár k azo egy Misko alosztá Ka hanyat a kezdőd m Ma Cserkészszöve megalak Akko ke cserkészcsap működhet ame ta vo szövetség Ka a l szövetsé haloga v p megtag felvét 1924 P Hitkö v pártfo Kadi a azo enge hiány ható üldözése ki e é sz ala Dö Laj k Sch M F Os Lu vo Ka veze cs z szellem fejlesz k eredmény é Ka megszű Bi Ár budap pol fiúis ta alakí is növendéke cserkészcsapa Jó cs n szere Ké p z fiúgimnáziu Mikéf ala cserkészcsa felosz Ka ré átv b hitkö Vörösmarty-cs n műk eredménn Fejleszt Ka G L elölj cs parancs dolgo elismerésrem buzgóság Ugya újp hitkö ál alakí csap felv szöve ta k

1093

CÍ Cserk

SZÓ Cserké ve természe mag t alap cserkészmoz alapel e tartal telíte cserk minta állíto a ifj k csopor szervez ezid vándor Paleszti o felszabadítá dolgozz v Palesztina- útt legsúly mun vége legna szenvedé viszontagsá m kere gy éle áld ideálju ne cserkésze c megfel al cserkészne sziszt h el Len Oroszorsz te ho elju N D eg moz megalakí K cserkészcsap h c ve bevon katon következ c mu n stag h t e i virágzá tetőpo Kadi pestkör város csapa szerve v vá az eg Misk aloszt K hanya kezdő M Cserkészszöv megala Akk k cserkészcsa működhe am t v szövetsé K szövets halog megta felvé 192 Hitk pártf Kad az eng hián hat üldözés k s al D La Sc O L v K vez c szelle fejles eredmén K megsz B Á buda po fiúi t alak i növendék cserkészcsap J c szer K fiúgimnázi Miké al cserkészcs felos K r át hitk Vörösmarty-c mű eredmén Fejlesz K elöl c paranc dolg elismerésre buzgósá Ugy új hitk á alak csa fel szöv t