11078.htm

CÍMSZÓ: Diósy

SZEMÉLYNÉV: Diósy Béla

SZÓCIKK: Diósy, 1. Béla*, hírlapíró és zeneesztétikus, szül. Nagyváradon 1863 jan. 80. A bécsi egyetemen tanult, ahol jogi doktorátust tett és egyszersmind a zenekonzervatóriumot is elvégezte, majd a Neues Pester Journal színházi és zenekritikusa lett. A lap megszűnése után a Pesti Hírlapnál fejtett ki hasonló tevékenységet. Munkatársa volt hosszú időn át több hazai és külföldi hírlapnak, folyóiratnak és lexikonnak és több magyar regényt lefordított németre. Önállóan megjelent művei: Flugsand (elbeszélések, 1892) és Die Visitkarte (vígjáték, 1909). Felesége D.-né Handel Berta, operaénekesnő, szül. Újpesten 1869 szept. 30., megh. Budapesten 1927. A budapesti zeneakadémián és Bécsben tanult, azután Lipcsében, Bécsben, Berlinben, Hamburgban és más német operaszínpadokon lépett fel, emellett kiváló hangverseny-énekesnő is volt. 1892-től kezdve a M. Kir. Operaház tagja volt. Leányuk, D. Edith, operaénekesnő, 1928 óta a Magy. K. Operaház tagja s főképp Mozart-operákban aratott sikert.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1078. címszó a lexikon => 203. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11078.htm

CÍMSZÓ: Diósy

SZEMÉLYNÉV: Diósy Béla

SZÓCIKK: Diósy, 1. Béla*, hírlapíró és zeneesztétikus, szül. Nagyváradon 1863 jan. 80. A bécsi egyetemen tanult, ahol jogi doktorátust tett és egyszersmind a zenekonzervatóriumot is elvégezte, majd a Neues Pester Journal színházi és zenekritikusa lett. A lap megszűnése után a Pesti Hírlapnál fejtett ki hasonló tevékenységet. Munkatársa volt hosszú időn át több hazai és külföldi hírlapnak, folyóiratnak és lexikonnak és több magyar regényt lefordított németre. Önállóan megjelent művei: Flugsand elbeszélések, 1892 és Die Visitkarte vígjáték, 1909 . Felesége D.-né Handel Berta, operaénekesnő, szül. Újpesten 1869 szept. 30., megh. Budapesten 1927. A budapesti zeneakadémián és Bécsben tanult, azután Lipcsében, Bécsben, Berlinben, Hamburgban és más német operaszínpadokon lépett fel, emellett kiváló hangverseny-énekesnő is volt. 1892-től kezdve a M. Kir. Operaház tagja volt. Leányuk, D. Edith, operaénekesnő, 1928 óta a Magy. K. Operaház tagja s főképp Mozart-operákban aratott sikert.

11078.ht

CÍMSZÓ Diós

SZEMÉLYNÉV Diós Bél

SZÓCIKK Diósy 1 Béla* hírlapír é zeneesztétikus szül Nagyvárado 186 jan 80 bécs egyeteme tanult aho jog doktorátus tet é egyszersmin zenekonzervatóriumo i elvégezte maj Neue Peste Journa színház é zenekritikus lett la megszűnés utá Pest Hírlapná fejtet k hasonl tevékenységet Munkatárs vol hossz idő á töb haza é külföld hírlapnak folyóiratna é lexikonna é töb magya regény lefordítot németre Önállóa megjelen művei Flugsan elbeszélések 189 é Di Visitkart vígjáték 190 Feleség D.-n Hande Berta operaénekesnő szül Újpeste 186 szept 30. megh Budapeste 1927 budapest zeneakadémiá é Bécsbe tanult azutá Lipcsében Bécsben Berlinben Hamburgba é má néme operaszínpadoko lépet fel emellet kivál hangverseny-énekesn i volt 1892-tő kezdv M Kir Operahá tagj volt Leányuk D Edith operaénekesnő 192 ót Magy K Operahá tagj főkép Mozart-operákba aratot sikert

11078.h

CÍMSZ Dió

SZEMÉLYNÉ Dió Bé

SZÓCIK Diós Béla hírlapí zeneesztétiku szü Nagyvárad 18 ja 8 béc egyetem tanul ah jo doktorátu te egyszersmi zenekonzervatórium elvégezt ma Neu Pest Journ színhá zenekritiku let l megszűné ut Pes Hírlapn fejte hason tevékenysége Munkatár vo hoss id tö haz külföl hírlapna folyóiratn lexikonn tö magy regén lefordíto németr Önálló megjele műve Flugsa elbeszélése 18 D Visitkar vígjáté 19 Felesé D.- Hand Bert operaénekesn szü Újpest 18 szep 30 meg Budapest 192 budapes zeneakadémi Bécsb tanul azut Lipcsébe Bécsbe Berlinbe Hamburgb m ném operaszínpadok lépe fe emelle kivá hangverseny-énekes vol 1892-t kezd Ki Operah tag vol Leányu Edit operaénekesn 19 ó Mag Operah tag főké Mozart-operákb arato siker

11078.

CÍMS Di

SZEMÉLYN Di B

SZÓCI Dió Bél hírlap zeneesztétik sz Nagyvára 1 j bé egyete tanu a j doktorát t egyszersm zenekonzervatóriu elvégez m Ne Pes Jour szính zenekritik le megszűn u Pe Hírlap fejt haso tevékenység Munkatá v hos i t ha külfö hírlapn folyóirat lexikon t mag regé lefordít német Önáll megjel műv Flugs elbeszélés 1 Visitka vígját 1 Feles D. Han Ber operaénekes sz Újpes 1 sze 3 me Budapes 19 budape zeneakadém Bécs tanu azu Lipcséb Bécsb Berlinb Hamburg né operaszínpado lép f emell kiv hangverseny-éneke vo 1892- kez K Opera ta vo Leány Edi operaénekes 1 Ma Opera ta fők Mozart-operák arat sike

11078

CÍM D

SZEMÉLY D

SZÓC Di Bé hírla zeneesztéti s Nagyvár b egyet tan doktorá egyszers zenekonzervatóri elvége N Pe Jou szín zenekriti l megszű P Hírla fej has tevékenysé Munkat ho h külf hírlap folyóira lexiko ma reg lefordí néme Önál megje mű Flug elbeszélé Visitk vígjá Fele D Ha Be operaéneke s Újpe sz m Budape 1 budap zeneakadé Béc tan az Lipcsé Bécs Berlin Hambur n operaszínpad lé emel ki hangverseny-ének v 1892 ke Oper t v Leán Ed operaéneke M Oper t fő Mozart-operá ara sik

1107



SZEMÉL

SZÓ D B hírl zeneesztét Nagyvá egye ta doktor egyszer zenekonzervatór elvég P Jo szí zenekrit megsz Hírl fe ha tevékenys Munka h kül hírla folyóir lexik m re leford ném Öná megj m Flu elbeszél Visit vígj Fel H B operaének Újp s Budap buda zeneakad Bé ta a Lipcs Béc Berli Hambu operaszínpa l eme k hangverseny-éne 189 k Ope Leá E operaének Ope f Mozart-oper ar si