11600.htm

CÍMSZÓ: Fried

SZEMÉLYNÉV: Fried Neszanél ha-Kohén

SZÓCIKK: 5. F. Neszanél ha-Kohén, balmazújvárosi rabbi szül. Senyén (Abaúj-Torna vm.) 1857-ben. 16 éves korában már szinte az egész talmudi irodalomban jártassággal bírt. Ekkor került Silberstein Dávid (l. o.) terebesi rabbihoz, akinél 2 évet töltött. Innen a beregszászi, később az ungvári jesivába utazott és mindenütt ő volt a ros jesivó. 1878-79-ben házassága után Kisvárdán telepedett le és az ottani rabbi Weinberger Ábrahám Izsák (l. o.) megbízta őt a jesiva vezetésével. Ebben a működésében nagy hírnévre tett szert. 1893-94-ben Balmazújvároson egyhangúan megválasztották rabbinak. Összegyűjtött responsumaiból meg jelent eddig 2 rész Pné Mévin címmel.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1600. címszó a lexikon => 294. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11600.htm

CÍMSZÓ: Fried

SZEMÉLYNÉV: Fried Neszanél ha-Kohén

SZÓCIKK: 5. F. Neszanél ha-Kohén, balmazújvárosi rabbi szül. Senyén Abaúj-Torna vm. 1857-ben. 16 éves korában már szinte az egész talmudi irodalomban jártassággal bírt. Ekkor került Silberstein Dávid l. o. terebesi rabbihoz, akinél 2 évet töltött. Innen a beregszászi, később az ungvári jesivába utazott és mindenütt ő volt a ros jesivó. 1878-79-ben házassága után Kisvárdán telepedett le és az ottani rabbi Weinberger Ábrahám Izsák l. o. megbízta őt a jesiva vezetésével. Ebben a működésében nagy hírnévre tett szert. 1893-94-ben Balmazújvároson egyhangúan megválasztották rabbinak. Összegyűjtött responsumaiból meg jelent eddig 2 rész Pné Mévin címmel.

11600.ht

CÍMSZÓ Frie

SZEMÉLYNÉV Frie Neszané ha-Kohé

SZÓCIKK 5 F Neszané ha-Kohén balmazújváros rabb szül Senyé Abaúj-Torn vm 1857-ben 1 éve korába má szint a egés talmud irodalomba jártasságga bírt Ekko kerül Silberstei Dávi l o terebes rabbihoz akiné éve töltött Inne beregszászi későb a ungvár jesiváb utazot é mindenüt vol ro jesivó 1878-79-be házasság utá Kisvárdá telepedet l é a ottan rabb Weinberge Ábrahá Izsá l o megbízt ő jesiv vezetésével Ebbe működésébe nag hírnévr tet szert 1893-94-be Balmazújvároso egyhangúa megválasztottá rabbinak Összegyűjtöt responsumaibó me jelen eddi rés Pn Mévi címmel

11600.h

CÍMSZ Fri

SZEMÉLYNÉ Fri Neszan ha-Koh

SZÓCIK Neszan ha-Kohé balmazújváro rab szü Seny Abaúj-Tor v 1857-be év koráb m szin egé talmu irodalomb jártasságg bír Ekk kerü Silberste Dáv terebe rabbiho akin év töltöt Inn beregszász késő ungvá jesivá utazo mindenü vo r jesiv 1878-79-b házassá ut Kisvárd telepede otta rab Weinberg Ábrah Izs megbíz jesi vezetéséve Ebb működéséb na hírnév te szer 1893-94-b Balmazújváros egyhangú megválasztott rabbina Összegyűjtö responsumaib m jele edd ré P Mév címme

11600.

CÍMS Fr

SZEMÉLYN Fr Nesza ha-Ko

SZÓCI Nesza ha-Koh balmazújvár ra sz Sen Abaúj-To 1857-b é korá szi eg talm irodalom jártasság bí Ek ker Silberst Dá tereb rabbih aki é töltö In beregszás kés ungv jesiv utaz minden v jesi 1878-79- házass u Kisvár teleped ott ra Weinber Ábra Iz megbí jes vezetésév Eb működésé n hírné t sze 1893-94- Balmazújváro egyhang megválasztot rabbin Összegyűjt responsumai jel ed r Mé címm

11600

CÍM F

SZEMÉLY F Nesz ha-K

SZÓC Nesz ha-Ko balmazújvá r s Se Abaúj-T 1857- kor sz e tal irodalo jártassá b E ke Silbers D tere rabbi ak tölt I beregszá ké ung jesi uta minde jes 1878-79 házas Kisvá telepe ot r Weinbe Ábr I megb je vezetésé E működés hírn sz 1893-94 Balmazújvár egyhan megválaszto rabbi Összegyűj responsuma je e M cím

1160



SZEMÉL Nes ha-

SZÓ Nes ha-K balmazújv S Abaúj- 1857 ko s ta irodal jártass k Silber ter rabb a töl beregsz k un jes ut mind je 1878-7 háza Kisv telep o Weinb Áb meg j vezetés működé hír s 1893-9 Balmazújvá egyha megválaszt rabb Összegyű responsum j cí