11619.htm

CÍMSZÓ: Friedmann

SZEMÉLYNÉV: Friedmann Jónás

SZÓCIKK: 13.  F. Jónás, rabbi, szül. Galantán 1877. Talmudi tanulmányait Nagyváradon és Nagymartonban végezte. Ez idő alatt magánúton tette le az érettségi vizsgát. Felsőbb tanulmányait M. Frankfurtban folytatta, Később Marburgba ment, ahol a hírneves újkantiánus Cohn Hermannak volt bizalmasabb körébe vont hallgatója. Doktori oklevelét a hallei egyetemen nyerte el 1904. Filozófiai körökben élénk figyelmet keltett Das Gewissen im System des ethischen ldealismus c. műve, melyet a Kantstudien archívumba iktattak. 1906. óta a Pesti Izr. Hitközség középiskolai vallástanára és 1920 óta a hitközségi könyvtár könyvtárnoka, melynek újjászervezése körül érdemeket szerzett.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1619. címszó a lexikon => 296. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11619.htm

CÍMSZÓ: Friedmann

SZEMÉLYNÉV: Friedmann Jónás

SZÓCIKK: 13. F. Jónás, rabbi, szül. Galantán 1877. Talmudi tanulmányait Nagyváradon és Nagymartonban végezte. Ez idő alatt magánúton tette le az érettségi vizsgát. Felsőbb tanulmányait M. Frankfurtban folytatta, Később Marburgba ment, ahol a hírneves újkantiánus Cohn Hermannak volt bizalmasabb körébe vont hallgatója. Doktori oklevelét a hallei egyetemen nyerte el 1904. Filozófiai körökben élénk figyelmet keltett Das Gewissen im System des ethischen ldealismus c. műve, melyet a Kantstudien archívumba iktattak. 1906. óta a Pesti Izr. Hitközség középiskolai vallástanára és 1920 óta a hitközségi könyvtár könyvtárnoka, melynek újjászervezése körül érdemeket szerzett.

11619.ht

CÍMSZÓ Friedman

SZEMÉLYNÉV Friedman Jóná

SZÓCIKK 13 F Jónás rabbi szül Galantá 1877 Talmud tanulmányai Nagyvárado é Nagymartonba végezte E id alat magánúto tett l a érettség vizsgát Felsőb tanulmányai M Frankfurtba folytatta Későb Marburgb ment aho hírneve újkantiánu Coh Hermanna vol bizalmasab köréb von hallgatója Doktor oklevelé halle egyeteme nyert e 1904 Filozófia körökbe élén figyelme keltet Da Gewisse i Syste de ethische ldealismu c műve melye Kantstudie archívumb iktattak 1906 ót Pest Izr Hitközsé középiskola vallástanár é 192 ót hitközség könyvtá könyvtárnoka melyne újjászervezés körü érdemeke szerzett

11619.h

CÍMSZ Friedma

SZEMÉLYNÉ Friedma Jón

SZÓCIK 1 Jóná rabb szü Galant 187 Talmu tanulmánya Nagyvárad Nagymartonb végezt i ala magánút tet érettsé vizsgá Felső tanulmánya Frankfurtb folytatt Késő Marburg men ah hírnev újkantián Co Hermann vo bizalmasa köré vo hallgatój Dokto oklevel hall egyetem nyer 190 Filozófi körökb élé figyelm kelte D Gewiss Syst d ethisch ldealism műv mely Kantstudi archívum iktatta 190 ó Pes Iz Hitközs középiskol vallástaná 19 ó hitközsé könyvt könyvtárnok melyn újjászervezé kör érdemek szerzet

11619.

CÍMS Friedm

SZEMÉLYN Friedm Jó

SZÓCI Jón rab sz Galan 18 Talm tanulmány Nagyvára Nagymarton végez al magánú te éretts vizsg Fels tanulmány Frankfurt folytat Kés Marbur me a hírne újkantiá C Herman v bizalmas kör v hallgató Dokt okleve hal egyete nye 19 Filozóf körök él figyel kelt Gewis Sys ethisc ldealis mű mel Kantstud archívu iktatt 19 Pe I Hitköz középisko vallástan 1 hitközs könyv könyvtárno mely újjászervez kö érdeme szerze

11619

CÍM Fried

SZEMÉLY Fried J

SZÓC Jó ra s Gala 1 Tal tanulmán Nagyvár Nagymarto vége a magán t érett vizs Fel tanulmán Frankfur folyta Ké Marbu m hírn újkanti Herma bizalma kö hallgat Dok oklev ha egyet ny 1 Filozó körö é figye kel Gewi Sy ethis ldeali m me Kantstu archív iktat 1 P Hitkö középisk vallásta hitköz köny könyvtárn mel újjászerve k érdem szerz

1161

CÍ Frie

SZEMÉL Frie

SZÓ J r Gal Ta tanulmá Nagyvá Nagymart vég magá éret viz Fe tanulmá Frankfu folyt K Marb hír újkant Herm bizalm k hallga Do okle h egye n Filoz kör figy ke Gew S ethi ldeal m Kantst archí ikta Hitk középis vallást hitkö kön könyvtár me újjászerv érde szer