11828.htm

CÍMSZÓ: Grünhut

SZEMÉLYNÉV: Grünhot Ármin

SZÓCIKK: 2. G. Ármin, ügyvéd, jogi író, szül. Búrszentmiklóson 1873 jan. 15. A szakolcai és pozsonyi gimnáziumokban, majd a budapesti egyetemen tanult s miután jogi doktorátust és ügyvédi vizsgát tett, csakhamar keresett fővárosi ügyvéd lett. 1913 ban tagja lett az Ügyvéd vizsgáló Bizottságnak, 1919. az Ügyvédi Kamara választmányának, 1920-21. kezdve pedig az utóbbinak egyszersmind ügyésze is. Különböző jogi folyóiratokba sok értékes tanulmányt írt az ügyvédséget érintő minden fontosabb kérdésről és a büntetőjog problémáiról. Felelős szerkesztője az Ügyvédek Lapjának. G. szerkesztette azonkívül a budapesti Ügyvédi Kamara megbízásából a forradalmakat követő időkben azokat a felterjesztéseket, amelyek a közszabadságok visszaállítására és a sajtószabadságra vonatkozóan az ügyvédség véleményét fejezték ki. Jogászi véleményét az igazságügyi kormány reformjavaslatának módosítása alkalmával részben magáévá is tette. Érdemeinek elismeréséül 1928. kormány főtanácsosnak nevezték ki.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1828. címszó a lexikon => 325. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11828.htm

CÍMSZÓ: Grünhut

SZEMÉLYNÉV: Grünhot Ármin

SZÓCIKK: 2. G. Ármin, ügyvéd, jogi író, szül. Búrszentmiklóson 1873 jan. 15. A szakolcai és pozsonyi gimnáziumokban, majd a budapesti egyetemen tanult s miután jogi doktorátust és ügyvédi vizsgát tett, csakhamar keresett fővárosi ügyvéd lett. 1913 ban tagja lett az Ügyvéd vizsgáló Bizottságnak, 1919. az Ügyvédi Kamara választmányának, 1920-21. kezdve pedig az utóbbinak egyszersmind ügyésze is. Különböző jogi folyóiratokba sok értékes tanulmányt írt az ügyvédséget érintő minden fontosabb kérdésről és a büntetőjog problémáiról. Felelős szerkesztője az Ügyvédek Lapjának. G. szerkesztette azonkívül a budapesti Ügyvédi Kamara megbízásából a forradalmakat követő időkben azokat a felterjesztéseket, amelyek a közszabadságok visszaállítására és a sajtószabadságra vonatkozóan az ügyvédség véleményét fejezték ki. Jogászi véleményét az igazságügyi kormány reformjavaslatának módosítása alkalmával részben magáévá is tette. Érdemeinek elismeréséül 1928. kormány főtanácsosnak nevezték ki.

11828.ht

CÍMSZÓ Grünhu

SZEMÉLYNÉV Grünho Ármi

SZÓCIKK 2 G Ármin ügyvéd jog író szül Búrszentmiklóso 187 jan 15 szakolca é pozsony gimnáziumokban maj budapest egyeteme tanul miutá jog doktorátus é ügyvéd vizsgá tett csakhama kereset főváros ügyvé lett 191 ba tagj let a Ügyvé vizsgál Bizottságnak 1919 a Ügyvéd Kamar választmányának 1920-21 kezdv pedi a utóbbina egyszersmin ügyész is Különböz jog folyóiratokb so értéke tanulmány ír a ügyvédsége érint minde fontosab kérdésrő é büntetőjo problémáiról Felelő szerkesztőj a Ügyvéde Lapjának G szerkesztett azonkívü budapest Ügyvéd Kamar megbízásábó forradalmaka követ időkbe azoka felterjesztéseket amelye közszabadságo visszaállításár é sajtószabadságr vonatkozóa a ügyvédsé véleményé fejezté ki Jogász véleményé a igazságügy kormán reformjavaslatána módosítás alkalmáva részbe magáév i tette Érdemeine elismeréséü 1928 kormán főtanácsosna nevezté ki

11828.h

CÍMSZ Grünh

SZEMÉLYNÉ Grünh Árm

SZÓCIK Ármi ügyvé jo ír szü Búrszentmiklós 18 ja 1 szakolc pozson gimnáziumokba ma budapes egyetem tanu miut jo doktorátu ügyvé vizsg tet csakham kerese főváro ügyv let 19 b tag le Ügyv vizsgá Bizottságna 191 Ügyvé Kama választmányána 1920-2 kezd ped utóbbin egyszersmi ügyés i Különbö jo folyóiratok s érték tanulmán í ügyvédség érin mind fontosa kérdésr büntetőj problémáiró Felel szerkesztő Ügyvéd Lapjána szerkesztet azonkív budapes Ügyvé Kama megbízásáb forradalmak köve időkb azok felterjesztéseke amely közszabadság visszaállításá sajtószabadság vonatkozó ügyvéds vélemény fejezt k Jogás vélemény igazságüg kormá reformjavaslatán módosítá alkalmáv részb magáé tett Érdemein elismerésé 192 kormá főtanácsosn nevezt k

11828.

CÍMS Grün

SZEMÉLYN Grün Ár

SZÓCI Árm ügyv j í sz Búrszentmikló 1 j szakol pozso gimnáziumokb m budape egyete tan miu j doktorát ügyv vizs te csakha keres fővár ügy le 1 ta l Ügy vizsg Bizottságn 19 Ügyv Kam választmányán 1920- kez pe utóbbi egyszersm ügyé Különb j folyóirato érté tanulmá ügyvédsé éri min fontos kérdés büntető problémáir Fele szerkeszt Ügyvé Lapján szerkeszte azonkí budape Ügyv Kam megbízásá forradalma köv idők azo felterjesztések amel közszabadsá visszaállítás sajtószabadsá vonatkoz ügyvéd vélemén fejez Jogá vélemén igazságü korm reformjavaslatá módosít alkalmá rész magá tet Érdemei elismerés 19 korm főtanácsos nevez

11828

CÍM Grü

SZEMÉLY Grü Á

SZÓC Ár ügy s Búrszentmikl szako pozs gimnáziumok budap egyet ta mi doktorá ügy viz t csakh kere fővá üg l t Üg vizs Bizottság 1 Ügy Ka választmányá 1920 ke p utóbb egyszers ügy Külön folyóirat ért tanulm ügyvéds ér mi fonto kérdé büntet problémái Fel szerkesz Ügyv Lapjá szerkeszt azonk budap Ügy Ka megbízás forradalm kö idő az felterjesztése ame közszabads visszaállítá sajtószabads vonatko ügyvé vélemé feje Jog vélemé igazság kor reformjavaslat módosí alkalm rés mag te Érdeme elismeré 1 kor főtanácso neve

1182

CÍ Gr

SZEMÉL Gr

SZÓ Á üg Búrszentmik szak poz gimnáziumo buda egye t m doktor üg vi csak ker főv ü Ü viz Bizottsá Üg K választmány 192 k utób egyszer üg Külö folyóira ér tanul ügyvéd é m font kérd bünte problémá Fe szerkes Ügy Lapj szerkesz azon buda Üg K megbízá forradal k id a felterjesztés am közszabad visszaállít sajtószabad vonatk ügyv vélem fej Jo vélem igazsá ko reformjavasla módos alkal ré ma t Érdem elismer ko főtanács nev