12086.htm

CÍMSZÓ: Hirschler

SZEMÉLYNÉV: Hirschler Ignác

SZÓCIKK: "H. I. Ignác, orvostanár, főrendiházi tag, szül. Pozsonyban 1823., megh. Budapesten 1891 nov. 11. Egyetemi tanulmányait Pesten és Bécsben végezte. Ezután u. o. és Parisban volt éveken át szemészeti asszisztens, de 1850. visszaköltözött Pestre, ahol haláláig az ország legelső és legkiválóbb szemész-specialistája volt, sőt sokáig egyetlen fővárosi ophthalmológus volt, amiért a m. kir. Orvosegyesület 1874. elnökének, 1881 tiszteletbeli tagjának, 1869. pedig a Magyar Tudományos Akadémia is tagjának választotta meg Tagja volt az Orsz. Közegészségügyi Tanácsnak 1885 óta pedig a főrendiháznak is, ahol mint a zsidóság reprezentánsa szerepelt. H. egyik előharcosa és vezetője volt a zsidóság magyarosodásának és kulturális haladásának. Elnöke volt az 1868-69-i orsz. zsidó-kongresszusnak, majd a Pesti Izr. Hitk.-nek. A kongresszuson ő volt a haladó-párt vezére és alapítója volt a Magyar Izraelita Egyletnek, továbbá az Izr. ösztöndíj egyletnek. Mint a zsidó emancipáció legtekintélyesebb harcosa, a kormánykörök rokonszenvét is megnyerte. Emlékbeszédei Bókay Kern J., Graefe és Czermák fölött könyvalakban is megjelentek. További művei: Tapasztalatok a szeszes italokkal, valamint a dohánnyal való visszaélésekről, mint láttompulat okairól (1870, németül 1871); Adat a szaruhártya gyurmájába lerakodott festanyag ismeretéhez (1872); Adatok a látóhártya-állomány kórodai ismeretéhez (1874); Zur Casuestik der Anaesthesie und Hyperaesthesic der Netzhaut (1874); Beitrag zur Kentnis der Pigment-Ablagerungen im Paremchyn der Hornhaut stb."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2086. címszó a lexikon => 366. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12086.htm

CÍMSZÓ: Hirschler

SZEMÉLYNÉV: Hirschler Ignác

SZÓCIKK: H. I. Ignác, orvostanár, főrendiházi tag, szül. Pozsonyban 1823., megh. Budapesten 1891 nov. 11. Egyetemi tanulmányait Pesten és Bécsben végezte. Ezután u. o. és Parisban volt éveken át szemészeti asszisztens, de 1850. visszaköltözött Pestre, ahol haláláig az ország legelső és legkiválóbb szemész-specialistája volt, sőt sokáig egyetlen fővárosi ophthalmológus volt, amiért a m. kir. Orvosegyesület 1874. elnökének, 1881 tiszteletbeli tagjának, 1869. pedig a Magyar Tudományos Akadémia is tagjának választotta meg Tagja volt az Orsz. Közegészségügyi Tanácsnak 1885 óta pedig a főrendiháznak is, ahol mint a zsidóság reprezentánsa szerepelt. H. egyik előharcosa és vezetője volt a zsidóság magyarosodásának és kulturális haladásának. Elnöke volt az 1868-69-i orsz. zsidó-kongresszusnak, majd a Pesti Izr. Hitk.-nek. A kongresszuson ő volt a haladó-párt vezére és alapítója volt a Magyar Izraelita Egyletnek, továbbá az Izr. ösztöndíj egyletnek. Mint a zsidó emancipáció legtekintélyesebb harcosa, a kormánykörök rokonszenvét is megnyerte. Emlékbeszédei Bókay Kern J., Graefe és Czermák fölött könyvalakban is megjelentek. További művei: Tapasztalatok a szeszes italokkal, valamint a dohánnyal való visszaélésekről, mint láttompulat okairól 1870, németül 1871 ; Adat a szaruhártya gyurmájába lerakodott festanyag ismeretéhez 1872 ; Adatok a látóhártya-állomány kórodai ismeretéhez 1874 ; Zur Casuestik der Anaesthesie und Hyperaesthesic der Netzhaut 1874 ; Beitrag zur Kentnis der Pigment-Ablagerungen im Paremchyn der Hornhaut stb.

12086.ht

CÍMSZÓ Hirschle

SZEMÉLYNÉV Hirschle Igná

SZÓCIKK H I Ignác orvostanár főrendiház tag szül Pozsonyba 1823. megh Budapeste 189 nov 11 Egyetem tanulmányai Peste é Bécsbe végezte Ezutá u o é Parisba vol éveke á szemészet asszisztens d 1850 visszaköltözöt Pestre aho halálái a orszá legels é legkiválób szemész-specialistáj volt ső sokái egyetle főváros ophthalmológu volt amiér m kir Orvosegyesüle 1874 elnökének 188 tiszteletbel tagjának 1869 pedi Magya Tudományo Akadémi i tagjána választott me Tagj vol a Orsz Közegészségügy Tanácsna 188 ót pedi főrendiházna is aho min zsidósá reprezentáns szerepelt H egyi előharcos é vezetőj vol zsidósá magyarosodásána é kulturáli haladásának Elnök vol a 1868-69- orsz zsidó-kongresszusnak maj Pest Izr Hitk.-nek kongresszuso vol haladó-pár vezér é alapítój vol Magya Izraelit Egyletnek tovább a Izr ösztöndí egyletnek Min zsid emancipáci legtekintélyeseb harcosa kormánykörö rokonszenvé i megnyerte Emlékbeszéde Bóka Ker J. Graef é Czermá fölöt könyvalakba i megjelentek Tovább művei Tapasztalato szesze italokkal valamin dohánnya val visszaélésekről min láttompula okairó 1870 németü 187 Ada szaruhárty gyurmájáb lerakodot festanya ismeretéhe 187 Adato látóhártya-állomán kóroda ismeretéhe 187 Zu Casuesti de Anaesthesi un Hyperaesthesi de Netzhau 187 Beitra zu Kentni de Pigment-Ablagerunge i Paremchy de Hornhau stb

12086.h

CÍMSZ Hirschl

SZEMÉLYNÉ Hirschl Ign

SZÓCIK Igná orvostaná főrendihá ta szü Pozsonyb 1823 meg Budapest 18 no 1 Egyete tanulmánya Pest Bécsb végezt Ezut Parisb vo évek szemésze assziszten 185 visszaköltözö Pestr ah halálá orsz legel legkiváló szemész-specialistá vol s soká egyetl főváro ophthalmológ vol amié ki Orvosegyesül 187 elnökéne 18 tiszteletbe tagjána 186 ped Magy Tudomány Akadém tagján választot m Tag vo Ors Közegészségüg Tanácsn 18 ó ped főrendiházn i ah mi zsidós reprezentán szerepel egy előharco vezető vo zsidós magyarosodásán kulturál haladásána Elnö vo 1868-69 ors zsidó-kongresszusna ma Pes Iz Hitk.-ne kongresszus vo haladó-pá vezé alapító vo Magy Izraeli Egyletne továb Iz ösztönd egyletne Mi zsi emancipác legtekintélyese harcos kormánykör rokonszenv megnyert Emlékbeszéd Bók Ke J Grae Czerm fölö könyvalakb megjelente Továb műve Tapasztalat szesz italokka valami dohánny va visszaélésekrő mi láttompul okair 187 német 18 Ad szaruhárt gyurmájá lerakodo festany ismeretéh 18 Adat látóhártya-állomá kórod ismeretéh 18 Z Casuest d Anaesthes u Hyperaesthes d Netzha 18 Beitr z Kentn d Pigment-Ablagerung Paremch d Hornha st

12086.

CÍMS Hirsch

SZEMÉLYN Hirsch Ig

SZÓCI Ign orvostan főrendih t sz Pozsony 182 me Budapes 1 n Egyet tanulmány Pes Bécs végez Ezu Paris v éve szemész assziszte 18 visszaköltöz Pest a halál ors lege legkivál szemész-specialist vo sok egyet fővár ophthalmoló vo ami k Orvosegyesü 18 elnökén 1 tiszteletb tagján 18 pe Mag Tudomán Akadé tagjá választo Ta v Or Közegészségü Tanács 1 pe főrendiház a m zsidó reprezentá szerepe eg előharc vezet v zsidó magyarosodásá kulturá haladásán Eln v 1868-6 or zsidó-kongresszusn m Pe I Hitk.-n kongresszu v haladó-p vez alapít v Mag Izrael Egyletn tová I ösztön egyletn M zs emancipá legtekintélyes harco kormánykö rokonszen megnyer Emlékbeszé Bó K Gra Czer föl könyvalak megjelent Tová műv Tapasztala szes italokk valam dohánn v visszaélésekr m láttompu okai 18 néme 1 A szaruhár gyurmáj lerakod festan ismereté 1 Ada látóhártya-állom kóro ismereté 1 Casues Anaesthe Hyperaesthe Netzh 1 Beit Kent Pigment-Ablagerun Paremc Hornh s

12086

CÍM Hirsc

SZEMÉLY Hirsc I

SZÓC Ig orvosta főrendi s Pozson 18 m Budape Egye tanulmán Pe Béc vége Ez Pari év szemés assziszt 1 visszaköltö Pes halá or leg legkivá szemész-specialis v so egye fővá ophthalmol v am Orvosegyes 1 elnöké tisztelet tagjá 1 p Ma Tudomá Akad tagj választ T O Közegészség Tanác p főrendihá zsid reprezent szerep e előhar veze zsid magyarosodás kultur haladásá El 1868- o zsidó-kongresszus P Hitk.- kongressz haladó- ve alapí Ma Izrae Egylet tov ösztö egylet z emancip legtekintélye harc kormányk rokonsze megnye Emlékbesz B Gr Cze fö könyvala megjelen Tov mű Tapasztal sze italok vala dohán visszaélések láttomp oka 1 ném szaruhá gyurmá lerako festa ismeret Ad látóhártya-állo kór ismeret Casue Anaesth Hyperaesth Netz Bei Ken Pigment-Ablageru Parem Horn

1208

CÍ Hirs

SZEMÉL Hirs

SZÓ I orvost főrend Pozso 1 Budap Egy tanulmá P Bé vég E Par é szemé asszisz visszakölt Pe hal o le legkiv szemész-speciali s egy főv ophthalmo a Orvosegye elnök tisztele tagj M Tudom Aka tag válasz Közegészsé Taná főrendih zsi reprezen szere előha vez zsi magyarosodá kultu haladás E 1868 zsidó-kongresszu Hitk. kongress haladó v alap M Izra Egyle to öszt egyle emanci legtekintély har kormány rokonsz megny Emlékbes G Cz f könyval megjele To m Tapaszta sz italo val dohá visszaélése láttom ok né szaruh gyurm lerak fest ismere A látóhártya-áll kó ismere Casu Anaest Hyperaest Net Be Ke Pigment-Ablager Pare Hor