12189.htm

CÍMSZÓ: Ipar

SZÓCIKK: "1840-ben újabb törvény intézkedett a zsidók jogállapotának rendezéséről (l. Jogkiterjesztés) és ez a törvény kimondotta azt is, hogy «mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével szabadon űzhetnek.» «E törvénnyel kezdődik a zsidók polgáriasodásának korszaka, amelyben erőteljes lendülettel igyekszik feljutni arra a színvonalra, amelyen eloszlik minden előítélet.» (V. ö. Ventianer : «A magyar zsidóság története». Budapest 1922 II. r. II. f. 103.1.). Most megkezdődik az egyenjogosításért való küzdelem is (l. Emancipáció), de a zsidóellenes körök előbb a magyartalanság vádjával illetik a zsidóságot, majd mikor ez a vád megdől (l. Magyarosítás), előtérbe tolják azt a kérdést, hogy a zsidóság miért nem vesz részt az I.-i és a nehéz kézimunkákban, miért árasztja el az értelmiségi és kereskedelmi pályákat. A vádra csak az állampolitika felelhetett volna, mégis a zsidóságnak kellett megfelelni. És a zsidóság kész volt arra, hogy az elmúlt idők hibáit és mulasztásait, amelyek nem őt terhelték, helyrepótolja. Jakobovics Fülöp elnök-igazgató és Kern Jakab alelnök vezetésével megalapították «A nehéz kézműveseket és a földmívelést az izraeliták közt terjesztő pesti egylet»-et, hogy zsidó ifjakat neveljenek a nehéz kézimunkára és a magyar I. fejlesztésére. Az egyesület utóbb a «Magyar Izraelita Kézmű- és Földmíves-egylet» (l. o.) címet vette fel és hetven esztendős fennállása alatt sok ezer kiképzett iparost adott az országnak. Ezeknek az iparosoknak a sorát az 1846. mesterjogosítványt nyert Feiwel Lipót lakatos nyitotta meg. Az egylet vidékre is kiterjesztette működését és Aradon, Debrecenben és Nagykanizsán indult meg hasonló mozgalom. Sok akadállyal kellett megküzdeni a kezdeményezőknek és csak nagy pénzáldozattal lehetett a keresztény mestereket rábírni arra, hogy zsidó tanoncokat felvegyenek. A zsidó mesterek, akik József nádor közbenjárása folytán 1848-tól kezdve hatósági intézvényekkel és tanácsi végzésekkel szabadíttattak fel, mégis sok nehézséggel találták szembe magukat, mert a céhek zárkózottsága még mindig nem engedett fel. A kisipar így a lassú és szívós munka folytán megindult a fejlődés felé. A negyvenes évek I. mozgalmai azonban felébresztették a vállalkozási kedvet és megkezdődtek a gyáripari alapítások is. E gyárak közül, amelyek nemcsak a belföldi szükséglet kielégítésére törekedtek, de a külföld előtt is reprezentálták a magyar I-t, említésre méltó az óbudai Goldberger Sámuel és fiai kékfestő-gyára, amelyet ugyan még 1785. alapítottak, de csak a XIX. sz. negyvenes éveiben jutott a fejlődés oly fokára, amely versenyképessé tette a külföldi piacokon is. A gyár főérdeme abban áll, hogy felfokozta a termelést, amellyel eddig csak kis ipartelepek foglalkoztak. Fischer Mór (l. o.) alapította a herendi porcelángyárat és ezzel egészen új iparágat létesített Magyarországon és a külföld előtt megbecsülést szerzett a magyar I.-nak. Gyártmányai az 1842-iki első iparműkiállításon bronzérmet nyertek, 1847. pedig megkapták a nagy aranyérmet. 1860-ban alapították meg Pesten az Első Magyarhoni Parkettgyárat a Neuschloss Simon, Bernát és Miksa testvérek, akik már a negyvenes években nagy fakereskedést űztek és ácstelepet tartottak fenn. Zsidók alapítottak Tatán cukorgyárat és Vörösvágáson is zsidók tárták fel az opálbányát. Mandel Bernát már 1837. építette az országban a legelső gőzmalmot és így úttörője lett a malomiparnak. 1860-ban alapított műtrágyagyárat Pécsett Justus Jakab, Festetich Béla gróf anyagi és erkölcsi támogatásával. Közben a kisipar is haladt a fejlődés útján. 1851-ben a bécsi kormány rendeletben mondta ki, hogy vallása, nemzetisége, születése és szüleinek állása miatt nem zárható ki senki a kereskedelem és ipar gyakorlásából. A pesti és budai szabócéhek kérték a rendelet visszavonását, minthogy abban a katolikus vallás érdekeit látták veszélyeztetve, az 1851-iki végleges ipartörvény maguknak a kereskedelmi és iparkamaráknak ajánlatára végleg megszüntette a vallási különbséget. A kisipar annyira fejlődött, hogy 1859. a pesti Dohány-utcai templom építésénél a lakatos- és rézműves munkákat már csupa zsidó iparos végezte. Az ötvenes évek végén Pápán annyi tímár és szabó volt, hogy külön céhet alkottak, Pesten pedig 1861. a zsidó cipészek akartak külön céhbe tömörülni. Az 1879-iki párisi világkiállításkor már egész sora vonulhatott fel a magyar I. képviselőinek. Posner Károly a magyar osztály sikerült megrendezéséért az «Academie national agricole manufacturiére et commercial» nagy aranyérmét kapta. Magas kitüntetésben részesültek még: Nagel Hermán vasöntöde r.-t., Neuschloss Miksa parkettgyáros, Adler Károly szeszgyár-igazgató, Fischer Ignác majolikagyáros, Fischer Sámuel porcelángyáros, Egger Sámuel aranyműves, Löwinger Károly bőröndös és Spitzer Miksa aranyműves. Az 1879-iki székesfehérvári országos kiállítás alkalmával kitüntették: Brüll Lipót malomtulajdonost, Léderer Sándor bányatulajdonost, Márkus Ignác és Ullmann Lajost,a pécsi szénbányák képviselőit. Ezen a kiállításon a 7184 magánkiállító között 1155 volt zsidó. 1855-ben az ország összlakosságának 4,8 százalékát tette a zsidóság, tehát az a körülmény, hogy az I.-i kiállítók közt 16 százalékban vehetett részt a zsidó I., mutatja leginkább azt a fejlődést, amit néhány évtized alatt elért és javára szolgált az ország fejlődésének. Egyébként 1870- 1890-ig a következő zsidó iparosok részesültek arany- és nagy ezüstérem kitüntetésében az Országos Iparegyesület részéről a magyar I. fejlesztése körül szerzett érdemeikért: A legelső ezüstérmet 1870. Schön Jakab zsinór- és paszományos kapta; utána következtek: Dembitz M. aranyműves, Engel Adolf faiparos Pécs, Ehrlich Miklós mázoló, Fischer József szalaggyáros, Lajtha Bruck, Fischer Károly bőrgyáros, Feiwel Lipót lakatos, Fischer Ignác porcelánfestő, Fischer Vilmos porcelánfestő, Grosz és Weisz kalapgyáros, Hirsch Ignác vízmentes ponyvagyáros, Hoffmann Z. kárpitos, Komorner Sámuel márványárugyáros, Knopp és Steiner cégtáblagyár, Krausz Mayer szeszgyára, Krausz és Linczer szeszgyára, Kaufmann Lázár kondor- és kóctelepe, Ludwig Lipót harisnyagyára, Légrády testvérek kő- és könyvnyomdája, Leichtner és Társa szövő- és kötőgyára, Jaulusz és Hoffmann kőszénbánya, Neuschloss K. Fiai parkettagyára, Neumann Vilmos papírlemezgyára, Ohrenstein Testvérek cementgyárosok, Beocsin, Préger Zsigmond tükörüveggyár Keszthely, Rubin és Krausz aranylánckészítők, Sprinzl Mór ács Pozsony, Steinschneider Jakab ágytakarógyára, Schwartz Antal cipész, Spitzer Miksa aranyműves, Schuk Náthán mérleggyára, Taussig József keretgyára, Weiner Mór bádogos, Wolfner Gyula és Társa bőrgyára, Zwack J. likőrgyára, Havas Sándor láncgyáros, Fischer és Heidlberg vegyészeti gyára, Weisz Berthold és Manfréd konzervgyára, Ádler Lajos lakatos, Diamant Manó aranyműves, Fuchs G. mérleggyáros, Kőnig Izidor bútorasztalos, Breitner Testvérek ezüst- és zománcgyárosok, Laczkó Testvérek bőrgyára Liptószentmiklóson, Vogel Mór ékszergyáros, Link Fülöp ötvös, Schön Antal cukrász Győr, Berger Jakab bádogos Ungvár, Engelsmann Henrik épületbádogos, Kunody és Krausz kalapgyárosok, Egger Testvérek villamossági gyár, Ehrlich J. és H. kályhagyára, Freund A. bőrárugyára, Sátori Miksa és Mór ásvány- és kőmalma, Stern József kefegyára Debrecen, Garai Ármin kárpitos, Margulics Miksa gépszíjgyára, Fischer Adolf lakatosárugyára, Mautner Gyula szabó Veszprém, Bérczi D. Sándor hímző minta gyára, Wessel Lipót posztógyáros Veszprém, Blau Mór cipész Felcsúth, Grosz Ignác ecetgyára Hajdúszoboszló, Katzer József szűcs, Reitzer Lipót Szeged, a háziipar fejlesztéséért, Strausz Béla cukorgyáros Pécsett, Sichermann Lipót szerkovács, Freund Jakab festőgyár, Schwarz Róza nyakkendőgyára, Winkler Simon illatszergyára Szabadkán és még sokan mások is."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2189. címszó a lexikon => 390. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12189.htm

CÍMSZÓ: Ipar

SZÓCIKK: 1840-ben újabb törvény intézkedett a zsidók jogállapotának rendezéséről l. Jogkiterjesztés és ez a törvény kimondotta azt is, hogy mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével szabadon űzhetnek. E törvénnyel kezdődik a zsidók polgáriasodásának korszaka, amelyben erőteljes lendülettel igyekszik feljutni arra a színvonalra, amelyen eloszlik minden előítélet. V. ö. Ventianer : A magyar zsidóság története . Budapest 1922 II. r. II. f. 103.1. . Most megkezdődik az egyenjogosításért való küzdelem is l. Emancipáció , de a zsidóellenes körök előbb a magyartalanság vádjával illetik a zsidóságot, majd mikor ez a vád megdől l. Magyarosítás , előtérbe tolják azt a kérdést, hogy a zsidóság miért nem vesz részt az I.-i és a nehéz kézimunkákban, miért árasztja el az értelmiségi és kereskedelmi pályákat. A vádra csak az állampolitika felelhetett volna, mégis a zsidóságnak kellett megfelelni. És a zsidóság kész volt arra, hogy az elmúlt idők hibáit és mulasztásait, amelyek nem őt terhelték, helyrepótolja. Jakobovics Fülöp elnök-igazgató és Kern Jakab alelnök vezetésével megalapították A nehéz kézműveseket és a földmívelést az izraeliták közt terjesztő pesti egylet -et, hogy zsidó ifjakat neveljenek a nehéz kézimunkára és a magyar I. fejlesztésére. Az egyesület utóbb a Magyar Izraelita Kézmű- és Földmíves-egylet l. o. címet vette fel és hetven esztendős fennállása alatt sok ezer kiképzett iparost adott az országnak. Ezeknek az iparosoknak a sorát az 1846. mesterjogosítványt nyert Feiwel Lipót lakatos nyitotta meg. Az egylet vidékre is kiterjesztette működését és Aradon, Debrecenben és Nagykanizsán indult meg hasonló mozgalom. Sok akadállyal kellett megküzdeni a kezdeményezőknek és csak nagy pénzáldozattal lehetett a keresztény mestereket rábírni arra, hogy zsidó tanoncokat felvegyenek. A zsidó mesterek, akik József nádor közbenjárása folytán 1848-tól kezdve hatósági intézvényekkel és tanácsi végzésekkel szabadíttattak fel, mégis sok nehézséggel találták szembe magukat, mert a céhek zárkózottsága még mindig nem engedett fel. A kisipar így a lassú és szívós munka folytán megindult a fejlődés felé. A negyvenes évek I. mozgalmai azonban felébresztették a vállalkozási kedvet és megkezdődtek a gyáripari alapítások is. E gyárak közül, amelyek nemcsak a belföldi szükséglet kielégítésére törekedtek, de a külföld előtt is reprezentálták a magyar I-t, említésre méltó az óbudai Goldberger Sámuel és fiai kékfestő-gyára, amelyet ugyan még 1785. alapítottak, de csak a XIX. sz. negyvenes éveiben jutott a fejlődés oly fokára, amely versenyképessé tette a külföldi piacokon is. A gyár főérdeme abban áll, hogy felfokozta a termelést, amellyel eddig csak kis ipartelepek foglalkoztak. Fischer Mór l. o. alapította a herendi porcelángyárat és ezzel egészen új iparágat létesített Magyarországon és a külföld előtt megbecsülést szerzett a magyar I.-nak. Gyártmányai az 1842-iki első iparműkiállításon bronzérmet nyertek, 1847. pedig megkapták a nagy aranyérmet. 1860-ban alapították meg Pesten az Első Magyarhoni Parkettgyárat a Neuschloss Simon, Bernát és Miksa testvérek, akik már a negyvenes években nagy fakereskedést űztek és ácstelepet tartottak fenn. Zsidók alapítottak Tatán cukorgyárat és Vörösvágáson is zsidók tárták fel az opálbányát. Mandel Bernát már 1837. építette az országban a legelső gőzmalmot és így úttörője lett a malomiparnak. 1860-ban alapított műtrágyagyárat Pécsett Justus Jakab, Festetich Béla gróf anyagi és erkölcsi támogatásával. Közben a kisipar is haladt a fejlődés útján. 1851-ben a bécsi kormány rendeletben mondta ki, hogy vallása, nemzetisége, születése és szüleinek állása miatt nem zárható ki senki a kereskedelem és ipar gyakorlásából. A pesti és budai szabócéhek kérték a rendelet visszavonását, minthogy abban a katolikus vallás érdekeit látták veszélyeztetve, az 1851-iki végleges ipartörvény maguknak a kereskedelmi és iparkamaráknak ajánlatára végleg megszüntette a vallási különbséget. A kisipar annyira fejlődött, hogy 1859. a pesti Dohány-utcai templom építésénél a lakatos- és rézműves munkákat már csupa zsidó iparos végezte. Az ötvenes évek végén Pápán annyi tímár és szabó volt, hogy külön céhet alkottak, Pesten pedig 1861. a zsidó cipészek akartak külön céhbe tömörülni. Az 1879-iki párisi világkiállításkor már egész sora vonulhatott fel a magyar I. képviselőinek. Posner Károly a magyar osztály sikerült megrendezéséért az Academie national agricole manufacturiére et commercial nagy aranyérmét kapta. Magas kitüntetésben részesültek még: Nagel Hermán vasöntöde r.-t., Neuschloss Miksa parkettgyáros, Adler Károly szeszgyár-igazgató, Fischer Ignác majolikagyáros, Fischer Sámuel porcelángyáros, Egger Sámuel aranyműves, Löwinger Károly bőröndös és Spitzer Miksa aranyműves. Az 1879-iki székesfehérvári országos kiállítás alkalmával kitüntették: Brüll Lipót malomtulajdonost, Léderer Sándor bányatulajdonost, Márkus Ignác és Ullmann Lajost,a pécsi szénbányák képviselőit. Ezen a kiállításon a 7184 magánkiállító között 1155 volt zsidó. 1855-ben az ország összlakosságának 4,8 százalékát tette a zsidóság, tehát az a körülmény, hogy az I.-i kiállítók közt 16 százalékban vehetett részt a zsidó I., mutatja leginkább azt a fejlődést, amit néhány évtized alatt elért és javára szolgált az ország fejlődésének. Egyébként 1870- 1890-ig a következő zsidó iparosok részesültek arany- és nagy ezüstérem kitüntetésében az Országos Iparegyesület részéről a magyar I. fejlesztése körül szerzett érdemeikért: A legelső ezüstérmet 1870. Schön Jakab zsinór- és paszományos kapta; utána következtek: Dembitz M. aranyműves, Engel Adolf faiparos Pécs, Ehrlich Miklós mázoló, Fischer József szalaggyáros, Lajtha Bruck, Fischer Károly bőrgyáros, Feiwel Lipót lakatos, Fischer Ignác porcelánfestő, Fischer Vilmos porcelánfestő, Grosz és Weisz kalapgyáros, Hirsch Ignác vízmentes ponyvagyáros, Hoffmann Z. kárpitos, Komorner Sámuel márványárugyáros, Knopp és Steiner cégtáblagyár, Krausz Mayer szeszgyára, Krausz és Linczer szeszgyára, Kaufmann Lázár kondor- és kóctelepe, Ludwig Lipót harisnyagyára, Légrády testvérek kő- és könyvnyomdája, Leichtner és Társa szövő- és kötőgyára, Jaulusz és Hoffmann kőszénbánya, Neuschloss K. Fiai parkettagyára, Neumann Vilmos papírlemezgyára, Ohrenstein Testvérek cementgyárosok, Beocsin, Préger Zsigmond tükörüveggyár Keszthely, Rubin és Krausz aranylánckészítők, Sprinzl Mór ács Pozsony, Steinschneider Jakab ágytakarógyára, Schwartz Antal cipész, Spitzer Miksa aranyműves, Schuk Náthán mérleggyára, Taussig József keretgyára, Weiner Mór bádogos, Wolfner Gyula és Társa bőrgyára, Zwack J. likőrgyára, Havas Sándor láncgyáros, Fischer és Heidlberg vegyészeti gyára, Weisz Berthold és Manfréd konzervgyára, Ádler Lajos lakatos, Diamant Manó aranyműves, Fuchs G. mérleggyáros, Kőnig Izidor bútorasztalos, Breitner Testvérek ezüst- és zománcgyárosok, Laczkó Testvérek bőrgyára Liptószentmiklóson, Vogel Mór ékszergyáros, Link Fülöp ötvös, Schön Antal cukrász Győr, Berger Jakab bádogos Ungvár, Engelsmann Henrik épületbádogos, Kunody és Krausz kalapgyárosok, Egger Testvérek villamossági gyár, Ehrlich J. és H. kályhagyára, Freund A. bőrárugyára, Sátori Miksa és Mór ásvány- és kőmalma, Stern József kefegyára Debrecen, Garai Ármin kárpitos, Margulics Miksa gépszíjgyára, Fischer Adolf lakatosárugyára, Mautner Gyula szabó Veszprém, Bérczi D. Sándor hímző minta gyára, Wessel Lipót posztógyáros Veszprém, Blau Mór cipész Felcsúth, Grosz Ignác ecetgyára Hajdúszoboszló, Katzer József szűcs, Reitzer Lipót Szeged, a háziipar fejlesztéséért, Strausz Béla cukorgyáros Pécsett, Sichermann Lipót szerkovács, Freund Jakab festőgyár, Schwarz Róza nyakkendőgyára, Winkler Simon illatszergyára Szabadkán és még sokan mások is.

12189.ht

CÍMSZÓ Ipa

SZÓCIKK 1840-be újab törvén intézkedet zsidó jogállapotána rendezésérő l Jogkiterjeszté é e törvén kimondott az is hog mesterségeke aká magu kezükre aká vallásukbel legénye segítségéve szabado űzhetnek törvénnye kezdődi zsidó polgáriasodásána korszaka amelybe erőtelje lendülette igyekszi feljutn arr színvonalra amelye eloszli minde előítélet V ö Ventiane magya zsidósá történet Budapes 192 II r II f 103.1 Mos megkezdődi a egyenjogosításér val küzdele i l Emancipáci d zsidóellene körö előb magyartalansá vádjáva illeti zsidóságot maj miko e vá megdő l Magyarosítá előtérb toljá az kérdést hog zsidósá miér ne ves rész a I.- é nehé kézimunkákban miér árasztj e a értelmiség é kereskedelm pályákat vádr csa a állampolitik felelhetet volna mégi zsidóságna kellet megfelelni É zsidósá kés vol arra hog a elmúl idő hibái é mulasztásait amelye ne ő terhelték helyrepótolja Jakobovic Fülö elnök-igazgat é Ker Jaka alelnö vezetéséve megalapítottá nehé kézműveseke é földmívelés a izraelitá köz terjeszt pest egyle -et hog zsid ifjaka neveljene nehé kézimunkár é magya I fejlesztésére A egyesüle utób Magya Izraelit Kézmű é Földmíves-egyle l o címe vett fe é hetve esztendő fennállás alat so eze kiképzet iparos adot a országnak Ezekne a iparosokna sorá a 1846 mesterjogosítvány nyer Feiwe Lipó lakato nyitott meg A egyle vidékr i kiterjesztett működésé é Aradon Debrecenbe é Nagykanizsá indul me hasonl mozgalom So akadállya kellet megküzden kezdeményezőkne é csa nag pénzáldozatta lehetet keresztén mestereke rábírn arra hog zsid tanoncoka felvegyenek zsid mesterek aki Józse nádo közbenjárás folytá 1848-tó kezdv hatóság intézvényekke é tanács végzésekke szabadíttatta fel mégi so nehézségge találtá szemb magukat mer céhe zárkózottság mé mindi ne engedet fel kisipa íg lass é szívó munk folytá megindul fejlődé felé negyvene éve I mozgalma azonba felébresztetté vállalkozás kedve é megkezdődte gyáripar alapításo is gyára közül amelye nemcsa belföld szükségle kielégítésér törekedtek d külföl előt i reprezentáltá magya I-t említésr mélt a óbuda Goldberge Sámue é fia kékfestő-gyára amelye ugya mé 1785 alapítottak d csa XIX sz negyvene éveibe jutot fejlődé ol fokára amel versenyképess tett külföld piacoko is gyá főérdem abba áll hog felfokozt termelést amellye eddi csa ki ipartelepe foglalkoztak Fische Mó l o alapított herend porcelángyára é ezze egésze ú iparága létesítet Magyarországo é külföl előt megbecsülés szerzet magya I.-nak Gyártmánya a 1842-ik els iparműkiállításo bronzérme nyertek 1847 pedi megkaptá nag aranyérmet 1860-ba alapítottá me Peste a Els Magyarhon Parkettgyára Neuschlos Simon Berná é Miks testvérek aki má negyvene évekbe nag fakereskedés űzte é ácstelepe tartotta fenn Zsidó alapította Tatá cukorgyára é Vörösvágáso i zsidó tártá fe a opálbányát Mande Berná má 1837 épített a országba legels gőzmalmo é íg úttörőj let malomiparnak 1860-ba alapítot műtrágyagyára Pécset Justu Jakab Festetic Bél gró anyag é erkölcs támogatásával Közbe kisipa i halad fejlődé útján 1851-be bécs kormán rendeletbe mondt ki hog vallása nemzetisége születés é szüleine állás miat ne zárhat k senk kereskedele é ipa gyakorlásából pest é buda szabócéhe kérté rendele visszavonását minthog abba katoliku vallá érdekei láttá veszélyeztetve a 1851-ik véglege ipartörvén magukna kereskedelm é iparkamarákna ajánlatár végle megszüntett vallás különbséget kisipa annyir fejlődött hog 1859 pest Dohány-utca templo építéséné lakatos é rézműve munkáka má csup zsid iparo végezte A ötvene éve végé Pápá anny tímá é szab volt hog külö céhe alkottak Peste pedi 1861 zsid cipésze akarta külö céhb tömörülni A 1879-ik páris világkiállításko má egés sor vonulhatot fe magya I képviselőinek Posne Károl magya osztál sikerül megrendezéséér a Academi nationa agricol manufacturiér e commercia nag aranyérmé kapta Maga kitüntetésbe részesülte még Nage Hermá vasöntöd r.-t. Neuschlos Miks parkettgyáros Adle Károl szeszgyár-igazgató Fische Igná majolikagyáros Fische Sámue porcelángyáros Egge Sámue aranyműves Löwinge Károl bőröndö é Spitze Miks aranyműves A 1879-ik székesfehérvár országo kiállítá alkalmáva kitüntették Brül Lipó malomtulajdonost Lédere Sándo bányatulajdonost Márku Igná é Ullman Lajost, pécs szénbányá képviselőit Eze kiállításo 718 magánkiállít közöt 115 vol zsidó 1855-be a orszá összlakosságána 4, százaléká tett zsidóság tehá a körülmény hog a I.- kiállító köz 1 százalékba vehetet rész zsid I. mutatj leginkáb az fejlődést ami néhán évtize alat elér é javár szolgál a orszá fejlődésének Egyébkén 1870 1890-i következ zsid iparoso részesülte arany é nag ezüstére kitüntetésébe a Országo Iparegyesüle részérő magya I fejlesztés körü szerzet érdemeikért legels ezüstérme 1870 Schö Jaka zsinór é paszományo kapta után következtek Dembit M aranyműves Enge Adol faiparo Pécs Ehrlic Mikló mázoló Fische Józse szalaggyáros Lajth Bruck Fische Károl bőrgyáros Feiwe Lipó lakatos Fische Igná porcelánfestő Fische Vilmo porcelánfestő Gros é Weis kalapgyáros Hirsc Igná vízmente ponyvagyáros Hoffman Z kárpitos Komorne Sámue márványárugyáros Knop é Steine cégtáblagyár Kraus Maye szeszgyára Kraus é Lincze szeszgyára Kaufman Lázá kondor é kóctelepe Ludwi Lipó harisnyagyára Légrád testvére kő é könyvnyomdája Leichtne é Társ szövő é kötőgyára Jaulus é Hoffman kőszénbánya Neuschlos K Fia parkettagyára Neuman Vilmo papírlemezgyára Ohrenstei Testvére cementgyárosok Beocsin Prége Zsigmon tükörüveggyá Keszthely Rubi é Kraus aranylánckészítők Sprinz Mó ác Pozsony Steinschneide Jaka ágytakarógyára Schwart Anta cipész Spitze Miks aranyműves Schu Náthá mérleggyára Taussi Józse keretgyára Weine Mó bádogos Wolfne Gyul é Társ bőrgyára Zwac J likőrgyára Hava Sándo láncgyáros Fische é Heidlber vegyészet gyára Weis Berthol é Manfré konzervgyára Ádle Lajo lakatos Diaman Man aranyműves Fuch G mérleggyáros Kőni Izido bútorasztalos Breitne Testvére ezüst é zománcgyárosok Laczk Testvére bőrgyár Liptószentmiklóson Voge Mó ékszergyáros Lin Fülö ötvös Schö Anta cukrás Győr Berge Jaka bádogo Ungvár Engelsman Henri épületbádogos Kunod é Kraus kalapgyárosok Egge Testvére villamosság gyár Ehrlic J é H kályhagyára Freun A bőrárugyára Sátor Miks é Mó ásvány é kőmalma Ster Józse kefegyár Debrecen Gara Ármi kárpitos Margulic Miks gépszíjgyára Fische Adol lakatosárugyára Mautne Gyul szab Veszprém Bércz D Sándo hímz mint gyára Wesse Lipó posztógyáro Veszprém Bla Mó cipés Felcsúth Gros Igná ecetgyár Hajdúszoboszló Katze Józse szűcs Reitze Lipó Szeged háziipa fejlesztéséért Straus Bél cukorgyáro Pécsett Sicherman Lipó szerkovács Freun Jaka festőgyár Schwar Róz nyakkendőgyára Winkle Simo illatszergyár Szabadká é mé soka máso is

12189.h

CÍMSZ Ip

SZÓCIK 1840-b úja törvé intézkede zsid jogállapotán rendezésér Jogkiterjeszt törvé kimondot a i ho mesterségek ak mag kezükr ak vallásukbe legény segítségév szabad űzhetne törvénny kezdőd zsid polgáriasodásán korszak amelyb erőtelj lendülett igyeksz feljut ar színvonalr amely eloszl mind előítéle Ventian magy zsidós történe Budape 19 I I 103. Mo megkezdőd egyenjogosításé va küzdel Emancipác zsidóellen kör elő magyartalans vádjáv illet zsidóságo ma mik v megd Magyarosít előtér tolj a kérdés ho zsidós mié n ve rés I. neh kézimunkákba mié áraszt értelmisé kereskedel pályáka vád cs állampoliti felelhete voln még zsidóságn kelle megfeleln zsidós ké vo arr ho elmú id hibá mulasztásai amely n terhelté helyrepótolj Jakobovi Fül elnök-igazga Ke Jak aleln vezetésév megalapított neh kézművesek földmívelé izraelit kö terjesz pes egyl -e ho zsi ifjak neveljen neh kézimunká magy fejlesztésér egyesül utó Magy Izraeli Kézm Földmíves-egyl cím vet f hetv esztend fennállá ala s ez kiképze iparo ado országna Ezekn iparosokn sor 184 mesterjogosítván nye Feiw Lip lakat nyitot me egyl vidék kiterjesztet működés Arado Debrecenb Nagykanizs indu m hason mozgalo S akadálly kelle megküzde kezdeményezőkn cs na pénzáldozatt lehete kereszté mesterek rábír arr ho zsi tanoncok felvegyene zsi mestere ak Józs nád közbenjárá folyt 1848-t kezd hatósá intézvényekk tanác végzésekk szabadíttatt fe még s nehézségg talált szem maguka me céh zárkózottsá m mind n engede fe kisip í las szív mun folyt megindu fejlőd fel negyven év mozgalm azonb felébresztett vállalkozá kedv megkezdődt gyáripa alapítás i gyár közü amely nemcs belföl szükségl kielégítésé törekedte külfö elő reprezentált magy I- említés mél óbud Goldberg Sámu fi kékfestő-gyár amely ugy m 178 alapította cs XI s negyven éveib juto fejlőd o fokár ame versenyképes tet külföl piacok i gy főérde abb ál ho felfokoz termelés amelly edd cs k ipartelep foglalkozta Fisch M alapítot heren porcelángyár ezz egész iparág létesíte Magyarország külfö elő megbecsülé szerze magy I.-na Gyártmány 1842-i el iparműkiállítás bronzérm nyerte 184 ped megkapt na aranyérme 1860-b alapított m Pest El Magyarho Parkettgyár Neuschlo Simo Bern Mik testvére ak m negyven évekb na fakereskedé űzt ácstelep tartott fen Zsid alapított Tat cukorgyár Vörösvágás zsid tárt f opálbányá Mand Bern m 183 építet országb legel gőzmalm í úttörő le malomiparna 1860-b alapíto műtrágyagyár Pécse Just Jaka Festeti Bé gr anya erkölc támogatásáva Közb kisip hala fejlőd útjá 1851-b béc kormá rendeletb mond k ho vallás nemzetiség születé szülein állá mia n zárha sen kereskedel ip gyakorlásábó pes bud szabócéh kért rendel visszavonásá mintho abb katolik vall érdeke látt veszélyeztetv 1851-i végleg ipartörvé magukn kereskedel iparkamarákn ajánlatá végl megszüntet vallá különbsége kisip annyi fejlődöt ho 185 pes Dohány-utc templ építésén lakato rézműv munkák m csu zsi ipar végezt ötven év vég Páp ann tím sza vol ho kül céh alkotta Pest ped 186 zsi cipész akart kül céh tömörüln 1879-i pári világkiállításk m egé so vonulhato f magy képviselőine Posn Káro magy osztá sikerü megrendezéséé Academ nation agrico manufacturié commerci na aranyérm kapt Mag kitüntetésb részesült mé Nag Herm vasöntö r.-t Neuschlo Mik parkettgyáro Adl Káro szeszgyár-igazgat Fisch Ign majolikagyáro Fisch Sámu porcelángyáro Egg Sámu aranyműve Löwing Káro bőrönd Spitz Mik aranyműve 1879-i székesfehérvá ország kiállít alkalmáv kitüntetté Brü Lip malomtulajdonos Léder Sánd bányatulajdonos Márk Ign Ullma Lajost péc szénbány képviselői Ez kiállítás 71 magánkiállí közö 11 vo zsid 1855-b orsz összlakosságán 4 százalék tet zsidósá teh körülmén ho I. kiállít kö százalékb vehete rés zsi I mutat leginká a fejlődés am néhá évtiz ala elé javá szolgá orsz fejlődéséne Egyébké 187 1890- követke zsi iparos részesült aran na ezüstér kitüntetéséb Ország Iparegyesül részér magy fejleszté kör szerze érdemeikér legel ezüstérm 187 Sch Jak zsinó paszomány kapt utá következte Dembi aranyműve Eng Ado faipar Péc Ehrli Mikl mázol Fisch Józs szalaggyáro Lajt Bruc Fisch Káro bőrgyáro Feiw Lip lakato Fisch Ign porcelánfest Fisch Vilm porcelánfest Gro Wei kalapgyáro Hirs Ign vízment ponyvagyáro Hoffma kárpito Komorn Sámu márványárugyáro Kno Stein cégtáblagyá Krau May szeszgyár Krau Lincz szeszgyár Kaufma Láz kondo kóctelep Ludw Lip harisnyagyár Légrá testvér k könyvnyomdáj Leichtn Tár szöv kötőgyár Jaulu Hoffma kőszénbány Neuschlo Fi parkettagyár Neuma Vilm papírlemezgyár Ohrenste Testvér cementgyároso Beocsi Prég Zsigmo tükörüveggy Keszthel Rub Krau aranylánckészítő Sprin M á Pozson Steinschneid Jak ágytakarógyár Schwar Ant cipés Spitz Mik aranyműve Sch Náth mérleggyár Tauss Józs keretgyár Wein M bádogo Wolfn Gyu Tár bőrgyár Zwa likőrgyár Hav Sánd láncgyáro Fisch Heidlbe vegyésze gyár Wei Bertho Manfr konzervgyár Ádl Laj lakato Diama Ma aranyműve Fuc mérleggyáro Kőn Izid bútorasztalo Breitn Testvér ezüs zománcgyároso Lacz Testvér bőrgyá Liptószentmiklóso Vog M ékszergyáro Li Fül ötvö Sch Ant cukrá Győ Berg Jak bádog Ungvá Engelsma Henr épületbádogo Kuno Krau kalapgyároso Egg Testvér villamossá gyá Ehrli kályhagyár Freu bőrárugyár Sáto Mik M ásván kőmalm Ste Józs kefegyá Debrece Gar Árm kárpito Marguli Mik gépszíjgyár Fisch Ado lakatosárugyár Mautn Gyu sza Veszpré Bérc Sánd hím min gyár Wess Lip posztógyár Veszpré Bl M cipé Felcsút Gro Ign ecetgyá Hajdúszoboszl Katz Józs szűc Reitz Lip Szege háziip fejlesztéséér Strau Bé cukorgyár Pécset Sicherma Lip szerkovác Freu Jak festőgyá Schwa Ró nyakkendőgyár Winkl Sim illatszergyá Szabadk m sok más i

12189.

CÍMS I

SZÓCI 1840- új törv intézked zsi jogállapotá rendezésé Jogkiterjesz törv kimondo h mestersége a ma kezük a vallásukb legén segítségé szaba űzhetn törvénn kezdő zsi polgáriasodásá korsza amely erőtel lendület igyeks felju a színvonal amel elosz min előítél Ventia mag zsidó történ Budap 1 103 M megkezdő egyenjogosítás v küzde Emancipá zsidóelle kö el magyartalan vádjá ille zsidóság m mi meg Magyarosí előté tol kérdé h zsidó mi v ré I ne kézimunkákb mi árasz értelmis kereskede pályák vá c állampolit felelhet vol mé zsidóság kell megfelel zsidó k v ar h elm i hib mulasztása amel terhelt helyrepótol Jakobov Fü elnök-igazg K Ja alel vezetésé megalapítot ne kézművese földmível izraeli k terjes pe egy - h zs ifja nevelje ne kézimunk mag fejlesztésé egyesü ut Mag Izrael Kéz Földmíves-egy cí ve het eszten fennáll al e kiképz ipar ad országn Ezek iparosok so 18 mesterjogosítvá ny Fei Li laka nyito m egy vidé kiterjeszte működé Arad Debrecen Nagykaniz ind haso mozgal akadáll kell megküzd kezdeményezők c n pénzáldozat lehet kereszt mestere rábí ar h zs tanonco felvegyen zs mester a Józ ná közbenjár foly 1848- kez hatós intézvények taná végzések szabadíttat f mé nehézség talál sze maguk m cé zárkózotts min enged f kisi la szí mu foly megind fejlő fe negyve é mozgal azon felébresztet vállalkoz ked megkezdőd gyárip alapítá gyá köz amel nemc belfö szükség kielégítés törekedt külf el reprezentál mag I említé mé óbu Goldber Sám f kékfestő-gyá amel ug 17 alapított c X negyve évei jut fejlő foká am versenyképe te külfö piaco g főérd ab á h felfoko termelé amell ed c ipartele foglalkozt Fisc alapíto here porcelángyá ez egés ipará létesít Magyarorszá külf el megbecsül szerz mag I.-n Gyártmán 1842- e iparműkiállítá bronzér nyert 18 pe megkap n aranyérm 1860- alapítot Pes E Magyarh Parkettgyá Neuschl Sim Ber Mi testvér a negyve évek n fakeresked űz ácstele tartot fe Zsi alapítot Ta cukorgyá Vörösvágá zsi tár opálbány Man Ber 18 építe ország lege gőzmal úttör l malomiparn 1860- alapít műtrágyagyá Pécs Jus Jak Festet B g any erköl támogatásáv Köz kisi hal fejlő útj 1851- bé korm rendelet mon h vallá nemzetisé szület szülei áll mi zárh se kereskede i gyakorlásáb pe bu szabócé kér rende visszavonás minth ab katoli val érdek lát veszélyeztet 1851- végle ipartörv maguk kereskede iparkamarák ajánlat vég megszünte vall különbség kisi anny fejlődö h 18 pe Dohány-ut temp építésé lakat rézmű munká cs zs ipa végez ötve é vé Pá an tí sz vo h kü cé alkott Pes pe 18 zs cipés akar kü cé tömörül 1879- pár világkiállítás eg s vonulhat mag képviselőin Pos Kár mag oszt siker megrendezésé Acade natio agric manufacturi commerc n aranyér kap Ma kitüntetés részesül m Na Her vasönt r.- Neuschl Mi parkettgyár Ad Kár szeszgyár-igazga Fisc Ig majolikagyár Fisc Sám porcelángyár Eg Sám aranyműv Löwin Kár bőrön Spit Mi aranyműv 1879- székesfehérv orszá kiállí alkalmá kitüntett Br Li malomtulajdono Léde Sán bányatulajdono Már Ig Ullm Lajos pé szénbán képviselő E kiállítá 7 magánkiáll köz 1 v zsi 1855- ors összlakosságá százalé te zsidós te körülmé h I kiállí k százalék vehet ré zs muta legink fejlődé a néh évti al el jav szolg ors fejlődésén Egyébk 18 1890 követk zs iparo részesül ara n ezüsté kitüntetésé Orszá Iparegyesü részé mag fejleszt kö szerz érdemeiké lege ezüstér 18 Sc Ja zsin paszomán kap ut következt Demb aranyműv En Ad faipa Pé Ehrl Mik mázo Fisc Józ szalaggyár Laj Bru Fisc Kár bőrgyár Fei Li lakat Fisc Ig porcelánfes Fisc Vil porcelánfes Gr We kalapgyár Hir Ig vízmen ponyvagyár Hoffm kárpit Komor Sám márványárugyár Kn Stei cégtáblagy Kra Ma szeszgyá Kra Linc szeszgyá Kaufm Lá kond kóctele Lud Li harisnyagyá Légr testvé könyvnyomdá Leicht Tá szö kötőgyá Jaul Hoffm kőszénbán Neuschl F parkettagyá Neum Vil papírlemezgyá Ohrenst Testvé cementgyáros Beocs Pré Zsigm tükörüvegg Keszthe Ru Kra aranylánckészít Spri Pozso Steinschnei Ja ágytakarógyá Schwa An cipé Spit Mi aranyműv Sc Nát mérleggyá Taus Józ keretgyá Wei bádog Wolf Gy Tá bőrgyá Zw likőrgyá Ha Sán láncgyár Fisc Heidlb vegyész gyá We Berth Manf konzervgyá Ád La lakat Diam M aranyműv Fu mérleggyár Kő Izi bútorasztal Breit Testvé ezü zománcgyáros Lac Testvé bőrgy Liptószentmiklós Vo ékszergyár L Fü ötv Sc An cukr Gy Ber Ja bádo Ungv Engelsm Hen épületbádog Kun Kra kalapgyáros Eg Testvé villamoss gy Ehrl kályhagyá Fre bőrárugyá Sát Mi ásvá kőmal St Józ kefegy Debrec Ga Ár kárpit Margul Mi gépszíjgyá Fisc Ad lakatosárugyá Maut Gy sz Veszpr Bér Sán hí mi gyá Wes Li posztógyá Veszpr B cip Felcsú Gr Ig ecetgy Hajdúszobosz Kat Józ szű Reit Li Szeg házii fejlesztéséé Stra B cukorgyá Pécse Sicherm Li szerková Fre Ja festőgy Schw R nyakkendőgyá Wink Si illatszergy Szabad so má

12189

CÍM

SZÓC 1840 ú tör intézke zs jogállapot rendezés Jogkiterjes tör kimond mesterség m kezü vallásuk legé segítség szab űzhet törvén kezd zs polgáriasodás korsz amel erőte lendüle igyek felj színvona ame elos mi előíté Venti ma zsid törté Buda 10 megkezd egyenjogosítá küzd Emancip zsidóell k e magyartala vádj ill zsidósá m me Magyaros előt to kérd zsid m r n kézimunkák m áras értelmi keresked pályá v állampoli felelhe vo m zsidósá kel megfele zsid a el hi mulasztás ame terhel helyrepóto Jakobo F elnök-igaz J ale vezetés megalapíto n kézműves földmíve izrael terje p eg z ifj nevelj n kézimun ma fejlesztés egyes u Ma Izrae Ké Földmíves-eg c v he eszte fennál a kikép ipa a ország Eze iparoso s 1 mesterjogosítv n Fe L lak nyit eg vid kiterjeszt működ Ara Debrece Nagykani in has mozga akadál kel megküz kezdeményező pénzáldoza lehe keresz mester ráb a z tanonc felvegye z meste Jó n közbenjá fol 1848 ke ható intézvénye tan végzése szabadítta m nehézsé talá sz magu c zárkózott mi enge kis l sz m fol megin fejl f negyv mozga azo felébreszte vállalko ke megkezdő gyári alapít gy kö ame nem belf szüksé kielégíté töreked kül e reprezentá ma említ m ób Goldbe Sá kékfestő-gy ame u 1 alapítot negyv éve ju fejl fok a versenykép t külf piac főér a felfok termel amel e ipartel foglalkoz Fis alapít her porcelángy e egé ipar létesí Magyarorsz kül e megbecsü szer ma I.- Gyártmá 1842 iparműkiállít bronzé nyer 1 p megka aranyér 1860 alapíto Pe Magyar Parkettgy Neusch Si Be M testvé negyv éve fakereske ű ácstel tarto f Zs alapíto T cukorgy Vörösvág zs tá opálbán Ma Be 1 épít orszá leg gőzma úttö malomipar 1860 alapí műtrágyagy Péc Ju Ja Feste an erkö támogatásá Kö kis ha fejl út 1851 b kor rendele mo vall nemzetis szüle szüle ál m zár s keresked gyakorlásá p b szabóc ké rend visszavoná mint a katol va érde lá veszélyezte 1851 végl ipartör magu keresked iparkamará ajánla vé megszünt val különbsé kis ann fejlőd 1 p Dohány-u tem építés laka rézm munk c z ip vége ötv v P a t s v k c alkot Pe p 1 z cipé aka k c tömörü 1879 pá világkiállítá e vonulha ma képviselői Po Ká ma osz sike megrendezés Acad nati agri manufactur commer aranyé ka M kitünteté részesü N He vasön r. Neusch M parkettgyá A Ká szeszgyár-igazg Fis I majolikagyá Fis Sá porcelángyá E Sá aranymű Löwi Ká bőrö Spi M aranymű 1879 székesfehér orsz kiáll alkalm kitüntet B L malomtulajdon Léd Sá bányatulajdon Má I Ull Lajo p szénbá képvisel kiállít magánkiál kö zs 1855 or összlakosság százal t zsidó t körülm kiáll százalé vehe r z mut legin fejlőd né évt a e ja szol or fejlődésé Egyéb 1 189 követ z ipar részesü ar ezüst kitüntetés Orsz Iparegyes rész ma fejlesz k szer érdemeik leg ezüsté 1 S J zsi paszomá ka u következ Dem aranymű E A faip P Ehr Mi máz Fis Jó szalaggyá La Br Fis Ká bőrgyá Fe L laka Fis I porcelánfe Fis Vi porcelánfe G W kalapgyá Hi I vízme ponyvagyá Hoff kárpi Komo Sá márványárugyá K Ste cégtáblag Kr M szeszgy Kr Lin szeszgy Kauf L kon kóctel Lu L harisnyagy Lég testv könyvnyomd Leich T sz kötőgy Jau Hoff kőszénbá Neusch parkettagy Neu Vi papírlemezgy Ohrens Testv cementgyáro Beoc Pr Zsig tükörüveg Keszth R Kr aranylánckészí Spr Pozs Steinschne J ágytakarógy Schw A cip Spi M aranymű S Ná mérleggy Tau Jó keretgy We bádo Wol G T bőrgy Z likőrgy H Sá láncgyá Fis Heidl vegyés gy W Bert Man konzervgy Á L laka Dia aranymű F mérleggyá K Iz bútoraszta Brei Testv ez zománcgyáro La Testv bőrg Liptószentmikló V ékszergyá F öt S A cuk G Be J bád Ung Engels He épületbádo Ku Kr kalapgyáro E Testv villamos g Ehr kályhagy Fr bőrárugy Sá M ásv kőma S Jó kefeg Debre G Á kárpi Margu M gépszíjgy Fis A lakatosárugy Mau G s Veszp Bé Sá h m gy We L posztógy Veszp ci Felcs G I ecetg Hajdúszobos Ka Jó sz Rei L Sze házi fejlesztésé Str cukorgy Pécs Sicher L szerkov Fr J festőg Sch nyakkendőgy Win S illatszerg Szaba s m

1218



SZÓ 184 tö intézk z jogállapo rendezé Jogkiterje tö kimon mestersé kez vallásu leg segítsé sza űzhe törvé kez z polgáriasodá kors ame erőt lendül igye fel színvon am elo m előít Vent m zsi tört Bud 1 megkez egyenjogosít küz Emanci zsidóel magyartal vád il zsidós m Magyaro elő t kér zsi kézimunká ára értelm kereske pály állampol felelh v zsidós ke megfel zsi e h mulasztá am terhe helyrepót Jakob elnök-iga al vezeté megalapít kézműve földmív izrae terj e if nevel kézimu m fejleszté egye M Izra K Földmíves-e h eszt fenná kiké ip orszá Ez iparos mesterjogosít F la nyi e vi kiterjesz műkö Ar Debrec Nagykan i ha mozg akadá ke megkü kezdeményez pénzáldoz leh keres meste rá tanon felvegy mest J közbenj fo 184 k hat intézvény ta végzés szabadítt nehézs tal s mag zárkózot m eng ki s fo megi fej negy mozg az felébreszt vállalk k megkezd gyár alapí g k am ne bel szüks kielégít töreke kü reprezent m emlí ó Goldb S kékfestő-g am alapíto negy év j fej fo versenyké kül pia főé felfo terme ame iparte foglalko Fi alapí he porceláng eg ipa létes Magyarors kü megbecs sze m I. Gyártm 184 iparműkiállí bronz nye megk aranyé 186 alapít P Magya Parkettg Neusc S B testv negy év fakeresk ácste tart Z alapít cukorg Vörösvá z t opálbá M B épí orsz le gőzm útt malomipa 186 alap műtrágyag Pé J J Fest a erk támogatás K ki h fej ú 185 ko rendel m val nemzeti szül szül á zá kereske gyakorlás szabó k ren visszavon min kato v érd l veszélyezt 185 vég ipartö mag kereske iparkamar ajánl v megszün va különbs ki an fejlő Dohány- te építé lak réz mun i vég öt  alko P cip ak tömör 187 p világkiállít vonulh m képviselő P K m os sik megrendezé Aca nat agr manufactu comme arany k kitüntet részes H vasö r Neusc parkettgy K szeszgyár-igaz Fi majolikagy Fi S porcelángy S aranym Löw K bőr Sp aranym 187 székesfehé ors kiál alkal kitünte malomtulajdo Lé S bányatulajdo M Ul Laj szénb képvise kiállí magánkiá k z 185 o összlakossá száza zsid körül kiál százal veh mu legi fejlő n év j szo o fejlődés Egyé 18 köve ipa részes a ezüs kitünteté Ors Iparegye rés m fejles sze érdemei le ezüst zs paszom k követke De aranym fai Eh M má Fi J szalaggy L B Fi K bőrgy F lak Fi porcelánf Fi V porcelánf kalapgy H vízm ponyvagy Hof kárp Kom S márványárugy St cégtábla K szeszg K Li szeszg Kau ko kócte L harisnyag Lé test könyvnyom Leic s kötőg Ja Hof kőszénb Neusc parkettag Ne V papírlemezg Ohren Test cementgyár Beo P Zsi tükörüve Keszt K aranylánckész Sp Poz Steinschn ágytakaróg Sch ci Sp aranym N mérlegg Ta J keretg W bád Wo bőrg likőrg S láncgy Fi Heid vegyé g Ber Ma konzervg lak Di aranym mérleggy I bútoraszt Bre Test e zománcgyár L Test bőr Liptószentmikl ékszergy ö cu B bá Un Engel H épületbád K K kalapgyár Test villamo Eh kályhag F bőrárug S ás kőm J kefe Debr kárp Marg gépszíjg Fi lakatosárug Ma Vesz B S g W posztóg Vesz c Felc ecet Hajdúszobo K J s Re Sz ház fejlesztés St cukorg Péc Siche szerko F festő Sc nyakkendőg Wi illatszer Szab