12190.htm

CÍMSZÓ: Ipar

SZÓCIKK: Az 1896-iki millenáris kiállítás már teljes egészében megmutatta azt az eredményt, amit a magyar zsidóság I.-a az utolsó három évtized alatt elért. Az ezeresztendős fejlődési lehetőségből a zsidóság számára ekkor még csak harminc esztendő jutott, de a produktivitásnak mégis olyan fokáig jutott el, hogy az ország közgazdaságának felépítése körül már jelentős érdemekre hivatkozhatott. A zsidóság I.-ának reprezentánsai közül a legfelsőbb részről ezért számosan magas kitüntetésekben részesültek. Kitüntetéseket kaptak: Gelleri Mór az Országos Iparegyesület igazgatója, Nauschloss Marcell nagyiparos, Mende Bódog, Weisz Manfréd, Wolfner Lajos gyárosok, Baumgartner Henrik hajógyári igazgató, Braun Miksa vasútforgalmi igazgató, Brüll Ármin vasgyári igazgató,, Fischer Béla villanygyári igazgató, Krausz Lajos gyáros, Goldberger Berthold gyáros, Reismann Lázár kőszénbánya igazgató, Altschul Arthur varrógépgyár igazgató, Bálint Sándor téglagyári igazagtó, Gerő Lajos könyvnyomda igazgató, Mauthner Izidor szövőgyári igazgató, Ohrenstein Henrik cementgyáros, Abeles Vilmos bőrgyáros, Cettel Gyula vonalzó intézet tulajdonos, Feiwel Lipót vasbútorgyáros, Fellner Ottó gőzmalom igazgató, Fischer Győző műszerész, Gelb Manó kárpitos, Grossmann Miksa kádár, Jusztusz Dezső gyáros, Weisz Gyula gőzmalom igazgató, Wollák Samu gyáros, Erdélyi Mór fényképész, Gerő Adolf cipész, Sichermann Lipót szerszámkovács, Szekulesz Ede művirággyáros, Braun József pezsgőgyáros és Mauthner Mihály bőrgyáros. Az ország addig elhanyagolt I.-a felvirágoztatása körül a következő zsidó kézben levő ipartelepek szereztek leginkább érdemeket a múlt század végéig. (V. ö. Matlekovics S., «Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor») Vegyészeti ipar. Szappan- és gyertyagyárosok: Machlup H. (1868. alakult), Grünwald Sándor, Rosenthal Jakab, Krausz József H., Berger J. N., Berger Manó, Szekula Mór. Gyufagyárak: Neubauer Károly (Győr), Spitzer Testvérek (Baja), Grossmann Dávid (Munkács), Stermann M. (Nagyszombat), Husz Mór (Szolnok), Schön Bernát és Klein Ignác (Újpest), Stein és Rosenstrausz (Erzsébetfalva), Reisner Manó (Gyula), Kux Adolt (Turdossin) és Grosz Izráel (Tokaj). Keményítőgyárak: Plan és Fried, Mellinger Mór, Freund és Neumann (Szered), Pollák S. (Sárvár), Hahn Adolf (Debrecen), Kánitz Jenő, (Eger), Löwy és Társa (Szabadka), Frankl Vilmos (Párkány), Ungár Ignác (Kassa). Olajgyárak: Mandel Ede (Nyírbátor), Feldmann Manó (Nyíregyháza), Rosenfeld Lipót (Técső), Meller Ignác (Győr), Kohn Adolf (Ujverbász), Brichta Jakab (Trencsén), Schwarczer Mór (Mátészalka), Freund Lajos (Szentes), Bernauer Lajos (Újpest). Enyvgyárak: Leiner Fülöp és Fiai és Leiner Testvérek (Újpest). Műtrágyagyárak: Mogyorósy és Stein (Soroksár), Sátori Miksa (Mezőtelegd), Singer József és Steiner Miksa (Temesvár), Steiner J. (Pozsony), Singer Testvérek (Arad). Csersavgyárak: Haas Adolf (Hradek), Guttmann S. H. (Belisce), Neuschloss-féle (Naschitz). Spódiumgyárak: Steiner J. (Pozsony), Klein Jakab (Kispalugya), Steiner Miksa (Temesvár), Hofman Péter (Bártfa), Schächter Ignác (Ujszőny), Steiner F. és Fia (Szeged). Kenőcsgyárak: Lusztig és Beck, Schönwald N., Kohn és Fried, Kollár és Breitner (Újpest), Reich Jenő (Kispest). Vegyészeti gyárak: Ficher és Heidelberg, Reiss B., Trebics Mór (Nagymarton). Élelmiszergyár. Cukorgyárak: A nagysurányi gyárat 1854. alapította Frey Gerzson és Lipman, a diószegi gyárat 1868. Kuffner és Guttmann, a magyarfalvit 1870. Löw-Beer M., a hatvanit 1889. Deutsch Ignác és Fia, a selypit 1890. Schossberger Henrik és Rudolf,az oroszkait 1894 Deutsch Sándor és József, a sárvárit u. a. l895. Cukrászipar- és cukorkagyárak: Rehberger Adolf, Klein és Bäumel, Brammer Henrik, Drucker és Róth, Lux és Utasi, Villányi és Társa, Schwarcz Antal és Társa, Weisz József E. L., Schmidl L. (Győrsziget), Deutsch és Pollák (Miskolc), Freund Ödön, Strausz és Társa (Pécs). Szalámigyárak: Herz Ármin Fiai, Redlich és Fia, Fleischmann Lipót, Weil Ede, Goldscheider Károly, Perlesz József, Pick Márk, Czinner és Társa, Schwarcz E. és Fiai Szeged),Paprikagyárak: Kotányi János és Pártos Nándor (Szeged), Hofbauer Simon és Klein Ignác Tolna). Kávépótlógyárak: Wertheimer és Frankl, Franck Henrik és Fiai (Kassa), Beck Mór (Érmihályfalva).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2190. címszó a lexikon => 391. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12190.htm

CÍMSZÓ: Ipar

SZÓCIKK: Az 1896-iki millenáris kiállítás már teljes egészében megmutatta azt az eredményt, amit a magyar zsidóság I.-a az utolsó három évtized alatt elért. Az ezeresztendős fejlődési lehetőségből a zsidóság számára ekkor még csak harminc esztendő jutott, de a produktivitásnak mégis olyan fokáig jutott el, hogy az ország közgazdaságának felépítése körül már jelentős érdemekre hivatkozhatott. A zsidóság I.-ának reprezentánsai közül a legfelsőbb részről ezért számosan magas kitüntetésekben részesültek. Kitüntetéseket kaptak: Gelleri Mór az Országos Iparegyesület igazgatója, Nauschloss Marcell nagyiparos, Mende Bódog, Weisz Manfréd, Wolfner Lajos gyárosok, Baumgartner Henrik hajógyári igazgató, Braun Miksa vasútforgalmi igazgató, Brüll Ármin vasgyári igazgató,, Fischer Béla villanygyári igazgató, Krausz Lajos gyáros, Goldberger Berthold gyáros, Reismann Lázár kőszénbánya igazgató, Altschul Arthur varrógépgyár igazgató, Bálint Sándor téglagyári igazagtó, Gerő Lajos könyvnyomda igazgató, Mauthner Izidor szövőgyári igazgató, Ohrenstein Henrik cementgyáros, Abeles Vilmos bőrgyáros, Cettel Gyula vonalzó intézet tulajdonos, Feiwel Lipót vasbútorgyáros, Fellner Ottó gőzmalom igazgató, Fischer Győző műszerész, Gelb Manó kárpitos, Grossmann Miksa kádár, Jusztusz Dezső gyáros, Weisz Gyula gőzmalom igazgató, Wollák Samu gyáros, Erdélyi Mór fényképész, Gerő Adolf cipész, Sichermann Lipót szerszámkovács, Szekulesz Ede művirággyáros, Braun József pezsgőgyáros és Mauthner Mihály bőrgyáros. Az ország addig elhanyagolt I.-a felvirágoztatása körül a következő zsidó kézben levő ipartelepek szereztek leginkább érdemeket a múlt század végéig. V. ö. Matlekovics S., Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor Vegyészeti ipar. Szappan- és gyertyagyárosok: Machlup H. 1868. alakult , Grünwald Sándor, Rosenthal Jakab, Krausz József H., Berger J. N., Berger Manó, Szekula Mór. Gyufagyárak: Neubauer Károly Győr , Spitzer Testvérek Baja , Grossmann Dávid Munkács , Stermann M. Nagyszombat , Husz Mór Szolnok , Schön Bernát és Klein Ignác Újpest , Stein és Rosenstrausz Erzsébetfalva , Reisner Manó Gyula , Kux Adolt Turdossin és Grosz Izráel Tokaj . Keményítőgyárak: Plan és Fried, Mellinger Mór, Freund és Neumann Szered , Pollák S. Sárvár , Hahn Adolf Debrecen , Kánitz Jenő, Eger , Löwy és Társa Szabadka , Frankl Vilmos Párkány , Ungár Ignác Kassa . Olajgyárak: Mandel Ede Nyírbátor , Feldmann Manó Nyíregyháza , Rosenfeld Lipót Técső , Meller Ignác Győr , Kohn Adolf Ujverbász , Brichta Jakab Trencsén , Schwarczer Mór Mátészalka , Freund Lajos Szentes , Bernauer Lajos Újpest . Enyvgyárak: Leiner Fülöp és Fiai és Leiner Testvérek Újpest . Műtrágyagyárak: Mogyorósy és Stein Soroksár , Sátori Miksa Mezőtelegd , Singer József és Steiner Miksa Temesvár , Steiner J. Pozsony , Singer Testvérek Arad . Csersavgyárak: Haas Adolf Hradek , Guttmann S. H. Belisce , Neuschloss-féle Naschitz . Spódiumgyárak: Steiner J. Pozsony , Klein Jakab Kispalugya , Steiner Miksa Temesvár , Hofman Péter Bártfa , Schächter Ignác Ujszőny , Steiner F. és Fia Szeged . Kenőcsgyárak: Lusztig és Beck, Schönwald N., Kohn és Fried, Kollár és Breitner Újpest , Reich Jenő Kispest . Vegyészeti gyárak: Ficher és Heidelberg, Reiss B., Trebics Mór Nagymarton . Élelmiszergyár. Cukorgyárak: A nagysurányi gyárat 1854. alapította Frey Gerzson és Lipman, a diószegi gyárat 1868. Kuffner és Guttmann, a magyarfalvit 1870. Löw-Beer M., a hatvanit 1889. Deutsch Ignác és Fia, a selypit 1890. Schossberger Henrik és Rudolf,az oroszkait 1894 Deutsch Sándor és József, a sárvárit u. a. l895. Cukrászipar- és cukorkagyárak: Rehberger Adolf, Klein és Bäumel, Brammer Henrik, Drucker és Róth, Lux és Utasi, Villányi és Társa, Schwarcz Antal és Társa, Weisz József E. L., Schmidl L. Győrsziget , Deutsch és Pollák Miskolc , Freund Ödön, Strausz és Társa Pécs . Szalámigyárak: Herz Ármin Fiai, Redlich és Fia, Fleischmann Lipót, Weil Ede, Goldscheider Károly, Perlesz József, Pick Márk, Czinner és Társa, Schwarcz E. és Fiai Szeged ,Paprikagyárak: Kotányi János és Pártos Nándor Szeged , Hofbauer Simon és Klein Ignác Tolna . Kávépótlógyárak: Wertheimer és Frankl, Franck Henrik és Fiai Kassa , Beck Mór Érmihályfalva .

12190.ht

CÍMSZÓ Ipa

SZÓCIKK A 1896-ik millenári kiállítá má telje egészébe megmutatt az a eredményt ami magya zsidósá I.- a utols háro évtize alat elért A ezeresztendő fejlődés lehetőségbő zsidósá számár ekko mé csa harmin esztend jutott d produktivitásna mégi olya fokái jutot el hog a orszá közgazdaságána felépítés körü má jelentő érdemekr hivatkozhatott zsidósá I.-ána reprezentánsa közü legfelsőb részrő ezér számosa maga kitüntetésekbe részesültek Kitüntetéseke kaptak Geller Mó a Országo Iparegyesüle igazgatója Nauschlos Marcel nagyiparos Mend Bódog Weis Manfréd Wolfne Lajo gyárosok Baumgartne Henri hajógyár igazgató Brau Miks vasútforgalm igazgató Brül Ármi vasgyár igazgató, Fische Bél villanygyár igazgató Kraus Lajo gyáros Goldberge Berthol gyáros Reisman Lázá kőszénbány igazgató Altschu Arthu varrógépgyá igazgató Bálin Sándo téglagyár igazagtó Ger Lajo könyvnyomd igazgató Mauthne Izido szövőgyár igazgató Ohrenstei Henri cementgyáros Abele Vilmo bőrgyáros Cette Gyul vonalz intéze tulajdonos Feiwe Lipó vasbútorgyáros Fellne Ott gőzmalo igazgató Fische Győz műszerész Gel Man kárpitos Grossman Miks kádár Jusztus Dezs gyáros Weis Gyul gőzmalo igazgató Wollá Sam gyáros Erdély Mó fényképész Ger Adol cipész Sicherman Lipó szerszámkovács Szekules Ed művirággyáros Brau Józse pezsgőgyáro é Mauthne Mihál bőrgyáros A orszá addi elhanyagol I.- felvirágoztatás körü következ zsid kézbe lev ipartelepe szerezte leginkáb érdemeke múl száza végéig V ö Matlekovic S. Magyarorszá közgazdaság é közművelődés állapot ezeréve fennállásako Vegyészet ipar Szappan é gyertyagyárosok Machlu H 1868 alakul Grünwal Sándor Rosentha Jakab Kraus Józse H. Berge J N. Berge Manó Szekul Mór Gyufagyárak Neubaue Károl Győ Spitze Testvére Baj Grossman Dávi Munkác Sterman M Nagyszomba Hus Mó Szolno Schö Berná é Klei Igná Újpes Stei é Rosenstraus Erzsébetfalv Reisne Man Gyul Ku Adol Turdossi é Gros Izráe Toka Keményítőgyárak Pla é Fried Mellinge Mór Freun é Neuman Szere Pollá S Sárvá Hah Adol Debrece Kánit Jenő Ege Löw é Társ Szabadk Frank Vilmo Párkán Ungá Igná Kass Olajgyárak Mande Ed Nyírbáto Feldman Man Nyíregyház Rosenfel Lipó Técs Melle Igná Győ Koh Adol Ujverbás Bricht Jaka Trencsé Schwarcze Mó Mátészalk Freun Lajo Szente Bernaue Lajo Újpes Enyvgyárak Leine Fülö é Fia é Leine Testvére Újpes Műtrágyagyárak Mogyorós é Stei Soroksá Sátor Miks Mezőteleg Singe Józse é Steine Miks Temesvá Steine J Pozson Singe Testvére Ara Csersavgyárak Haa Adol Hrade Guttman S H Belisc Neuschloss-fél Naschit Spódiumgyárak Steine J Pozson Klei Jaka Kispalugy Steine Miks Temesvá Hofma Péte Bártf Schächte Igná Ujszőn Steine F é Fi Szege Kenőcsgyárak Luszti é Beck Schönwal N. Koh é Fried Kollá é Breitne Újpes Reic Jen Kispes Vegyészet gyárak Fiche é Heidelberg Reis B. Trebic Mó Nagymarto Élelmiszergyár Cukorgyárak nagysurány gyára 1854 alapított Fre Gerzso é Lipman diószeg gyára 1868 Kuffne é Guttmann magyarfalvi 1870 Löw-Bee M. hatvani 1889 Deutsc Igná é Fia selypi 1890 Schossberge Henri é Rudolf,a oroszkai 189 Deutsc Sándo é József sárvári u a l895 Cukrászipar é cukorkagyárak Rehberge Adolf Klei é Bäumel Bramme Henrik Drucke é Róth Lu é Utasi Villány é Társa Schwarc Anta é Társa Weis Józse E L. Schmid L Győrszige Deutsc é Pollá Miskol Freun Ödön Straus é Társ Péc Szalámigyárak Her Ármi Fiai Redlic é Fia Fleischman Lipót Wei Ede Goldscheide Károly Perles József Pic Márk Czinne é Társa Schwarc E é Fia Szege ,Paprikagyárak Kotány Jáno é Párto Nándo Szege Hofbaue Simo é Klei Igná Toln Kávépótlógyárak Wertheime é Frankl Franc Henri é Fia Kass Bec Mó Érmihályfalv

12190.h

CÍMSZ Ip

SZÓCIK 1896-i millenár kiállít m telj egészéb megmutat a eredmény am magy zsidós I. utol hár évtiz ala elér ezeresztend fejlődé lehetőségb zsidós számá ekk m cs harmi eszten jutot produktivitásn még oly foká juto e ho orsz közgazdaságán felépíté kör m jelent érdemek hivatkozhatot zsidós I.-án reprezentáns köz legfelső részr ezé számos mag kitüntetésekb részesülte Kitüntetések kapta Gelle M Ország Iparegyesül igazgatój Nauschlo Marce nagyiparo Men Bódo Wei Manfré Wolfn Laj gyároso Baumgartn Henr hajógyá igazgat Bra Mik vasútforgal igazgat Brü Árm vasgyá igazgató Fisch Bé villanygyá igazgat Krau Laj gyáro Goldberg Bertho gyáro Reisma Láz kőszénbán igazgat Altsch Arth varrógépgy igazgat Báli Sánd téglagyá igazagt Ge Laj könyvnyom igazgat Mauthn Izid szövőgyá igazgat Ohrenste Henr cementgyáro Abel Vilm bőrgyáro Cett Gyu vonal intéz tulajdono Feiw Lip vasbútorgyáro Felln Ot gőzmal igazgat Fisch Győ műszerés Ge Ma kárpito Grossma Mik kádá Jusztu Dez gyáro Wei Gyu gőzmal igazgat Woll Sa gyáro Erdél M fényképés Ge Ado cipés Sicherma Lip szerszámkovác Szekule E művirággyáro Bra Józs pezsgőgyár Mauthn Mihá bőrgyáro orsz add elhanyago I. felvirágoztatá kör követke zsi kézb le ipartelep szerezt leginká érdemek mú száz végéi Matlekovi S Magyarorsz közgazdasá közművelődé állapo ezerév fennállásak Vegyésze ipa Szappa gyertyagyároso Machl 186 alaku Grünwa Sándo Rosenth Jaka Krau Józs H Berg N Berg Man Szeku Mó Gyufagyára Neubau Káro Gy Spitz Testvér Ba Grossma Dáv Munká Sterma Nagyszomb Hu M Szoln Sch Bern Kle Ign Újpe Ste Rosenstrau Erzsébetfal Reisn Ma Gyu K Ado Turdoss Gro Izrá Tok Keményítőgyára Pl Frie Melling Mó Freu Neuma Szer Poll Sárv Ha Ado Debrec Káni Jen Eg Lö Tár Szabad Fran Vilm Párká Ung Ign Kas Olajgyára Mand E Nyírbát Feldma Ma Nyíregyhá Rosenfe Lip Téc Mell Ign Gy Ko Ado Ujverbá Brich Jak Trencs Schwarcz M Mátészal Freu Laj Szent Bernau Laj Újpe Enyvgyára Lein Fül Fi Lein Testvér Újpe Műtrágyagyára Mogyoró Ste Soroks Sáto Mik Mezőtele Sing Józs Stein Mik Temesv Stein Pozso Sing Testvér Ar Csersavgyára Ha Ado Hrad Guttma Belis Neuschloss-fé Naschi Spódiumgyára Stein Pozso Kle Jak Kispalug Stein Mik Temesv Hofm Pét Bárt Schächt Ign Ujsző Stein F Szeg Kenőcsgyára Luszt Bec Schönwa N Ko Frie Koll Breitn Újpe Rei Je Kispe Vegyésze gyára Fich Heidelber Rei B Trebi M Nagymart Élelmiszergyá Cukorgyára nagysurán gyár 185 alapítot Fr Gerzs Lipma diósze gyár 186 Kuffn Guttman magyarfalv 187 Löw-Be M hatvan 188 Deuts Ign Fi selyp 189 Schossberg Henr Rudolf, oroszka 18 Deuts Sánd Józse sárvár l89 Cukrászipa cukorkagyára Rehberg Adol Kle Bäume Bramm Henri Druck Rót L Utas Villán Társ Schwar Ant Társ Wei Józs L Schmi Győrszig Deuts Poll Misko Freu Ödö Strau Tár Pé Szalámigyára He Árm Fia Redli Fi Fleischma Lipó We Ed Goldscheid Károl Perle Józse Pi Már Czinn Társ Schwar Fi Szeg ,Paprikagyára Kotán Ján Párt Nánd Szeg Hofbau Sim Kle Ign Tol Kávépótlógyára Wertheim Frank Fran Henr Fi Kas Be M Érmihályfal

12190.

CÍMS I

SZÓCI 1896- millená kiállí tel egészé megmuta eredmén a mag zsidó I uto há évti al elé ezereszten fejlőd lehetőség zsidó szám ek c harm eszte juto produktivitás mé ol fok jut h ors közgazdaságá felépít kö jelen érdeme hivatkozhato zsidó I.-á reprezentán kö legfels rész ez számo ma kitüntetések részesült Kitüntetése kapt Gell Orszá Iparegyesü igazgató Nauschl Marc nagyipar Me Bód We Manfr Wolf La gyáros Baumgart Hen hajógy igazga Br Mi vasútforga igazga Br Ár vasgy igazgat Fisc B villanygy igazga Kra La gyár Goldber Berth gyár Reism Lá kőszénbá igazga Altsc Art varrógépg igazga Bál Sán téglagy igazag G La könyvnyo igazga Mauth Izi szövőgy igazga Ohrenst Hen cementgyár Abe Vil bőrgyár Cet Gy vona inté tulajdon Fei Li vasbútorgyár Fell O gőzma igazga Fisc Gy műszeré G M kárpit Grossm Mi kád Juszt De gyár We Gy gőzma igazga Wol S gyár Erdé fényképé G Ad cipé Sicherm Li szerszámková Szekul művirággyár Br Józ pezsgőgyá Mauth Mih bőrgyár ors ad elhanyag I felvirágoztat kö követk zs kéz l ipartele szerez legink érdeme m szá végé Matlekov Magyarors közgazdas közművelőd állap ezeré fennállása Vegyész ip Szapp gyertyagyáros Mach 18 alak Grünw Sánd Rosent Jak Kra Józ Ber Ber Ma Szek M Gyufagyár Neuba Kár G Spit Testvé B Grossm Dá Munk Sterm Nagyszom H Szol Sc Ber Kl Ig Újp St Rosenstra Erzsébetfa Reis M Gy Ad Turdos Gr Izr To Keményítőgyár P Fri Mellin M Fre Neum Sze Pol Sár H Ad Debre Kán Je E L Tá Szaba Fra Vil Párk Un Ig Ka Olajgyár Man Nyírbá Feldm M Nyíregyh Rosenf Li Té Mel Ig G K Ad Ujverb Bric Ja Trenc Schwarc Mátésza Fre La Szen Berna La Újp Enyvgyár Lei Fü F Lei Testvé Újp Műtrágyagyár Mogyor St Sorok Sát Mi Mezőtel Sin Józ Stei Mi Temes Stei Pozs Sin Testvé A Csersavgyár H Ad Hra Guttm Beli Neuschloss-f Nasch Spódiumgyár Stei Pozs Kl Ja Kispalu Stei Mi Temes Hof Pé Bár Schäch Ig Ujsz Stei Sze Kenőcsgyár Lusz Be Schönw K Fri Kol Breit Újp Re J Kisp Vegyész gyár Fic Heidelbe Re Treb Nagymar Élelmiszergy Cukorgyár nagysurá gyá 18 alapíto F Gerz Lipm diósz gyá 18 Kuff Guttma magyarfal 18 Löw-B hatva 18 Deut Ig F sely 18 Schossber Hen Rudolf oroszk 1 Deut Sán Józs sárvá l8 Cukrászip cukorkagyár Rehber Ado Kl Bäum Bram Henr Druc Ró Uta Villá Tár Schwa An Tár We Józ Schm Győrszi Deut Pol Misk Fre Öd Stra Tá P Szalámigyár H Ár Fi Redl F Fleischm Lip W E Goldschei Káro Perl Józs P Má Czin Tár Schwa F Sze ,Paprikagyár Kotá Já Pár Nán Sze Hofba Si Kl Ig To Kávépótlógyár Werthei Fran Fra Hen F Ka B Érmihályfa

12190

CÍM

SZÓC 1896 millen kiáll te egész megmut eredmé ma zsid ut h évt a el ezereszte fejlő lehetősé zsid szá e har eszt jut produktivitá m o fo ju or közgazdaság felépí k jele érdem hivatkozhat zsid I.- reprezentá k legfel rés e szám m kitüntetése részesül Kitüntetés kap Gel Orsz Iparegyes igazgat Nausch Mar nagyipa M Bó W Manf Wol L gyáro Baumgar He hajóg igazg B M vasútforg igazg B Á vasg igazga Fis villanyg igazg Kr L gyá Goldbe Bert gyá Reis L kőszénb igazg Alts Ar varrógép igazg Bá Sá téglag igaza L könyvny igazg Maut Iz szövőg igazg Ohrens He cementgyá Ab Vi bőrgyá Ce G von int tulajdo Fe L vasbútorgyá Fel gőzm igazg Fis G műszer kárpi Gross M ká Jusz D gyá W G gőzm igazg Wo gyá Erd fénykép A cip Sicher L szerszámkov Szeku művirággyá B Jó pezsgőgy Maut Mi bőrgyá or a elhanya felvirágozta k követ z ké ipartel szere legin érdem sz vég Matleko Magyaror közgazda közművelő álla ezer fennállás Vegyés i Szap gyertyagyáro Mac 1 ala Grün Sán Rosen Ja Kr Jó Be Be M Sze Gyufagyá Neub Ká Spi Testv Gross D Mun Ster Nagyszo Szo S Be K I Új S Rosenstr Erzsébetf Rei G A Turdo G Iz T Keményítőgyá Fr Melli Fr Neu Sz Po Sá A Debr Ká J T Szab Fr Vi Pár U I K Olajgyá Ma Nyírb Feld Nyíregy Rosen L T Me I A Ujver Bri J Tren Schwar Mátész Fr L Sze Bern L Új Enyvgyá Le F Le Testv Új Műtrágyagyá Mogyo S Soro Sá M Mezőte Si Jó Ste M Teme Ste Poz Si Testv Csersavgyá A Hr Gutt Bel Neuschloss- Nasc Spódiumgyá Ste Poz K J Kispal Ste M Teme Ho P Bá Schäc I Ujs Ste Sz Kenőcsgyá Lus B Schön Fr Ko Brei Új R Kis Vegyés gyá Fi Heidelb R Tre Nagyma Élelmiszerg Cukorgyá nagysur gy 1 alapít Ger Lip diós gy 1 Kuf Guttm magyarfa 1 Löw- hatv 1 Deu I sel 1 Schossbe He Rudol orosz Deu Sá Józ sárv l Cukrászi cukorkagyá Rehbe Ad K Bäu Bra Hen Dru R Ut Vill Tá Schw A Tá W Jó Sch Győrsz Deu Po Mis Fr Ö Str T Szalámigyá Á F Red Fleisch Li Goldsche Kár Per Józ M Czi Tá Schw Sz ,Paprikagyá Kot J Pá Ná Sz Hofb S K I T Kávépótlógyá Werthe Fra Fr He K Érmihályf

1219



SZÓ 189 mille kiál t egés megmu eredm m zsi u év e ezereszt fejl lehetős zsi sz ha esz ju produktivit f j o közgazdasá felép jel érde hivatkozha zsi I. reprezent legfe ré szá kitüntetés részesü Kitünteté ka Ge Ors Iparegye igazga Nausc Ma nagyip B Man Wo gyár Baumga H hajó igaz vasútfor igaz vas igazg Fi villany igaz K gy Goldb Ber gy Rei kőszén igaz Alt A varrógé igaz B S tégla igaz könyvn igaz Mau I szövő igaz Ohren H cementgy A V bőrgy C vo in tulajd F vasbútorgy Fe gőz igaz Fi műsze kárp Gros k Jus gy gőz igaz W gy Er fényké ci Siche szerszámko Szek művirággy J pezsgőg Mau M bőrgy o elhany felvirágozt köve k iparte szer legi érde s vé Matlek Magyaro közgazd közművel áll eze fennállá Vegyé Sza gyertyagyár Ma al Grü Sá Rose J K J B B Sz Gyufagy Neu K Sp Test Gros Mu Ste Nagysz Sz B Ú Rosenst Erzsébet Re Turd I Keményítőgy F Mell F Ne S P S Deb K Sza F V Pá Olajgy M Nyír Fel Nyíreg Rose M Ujve Br Tre Schwa Mátés F Sz Ber Ú Enyvgy L L Test Ú Műtrágyagy Mogy Sor S Mezőt S J St Tem St Po S Test Csersavgy H Gut Be Neuschloss Nas Spódiumgy St Po Kispa St Tem H B Schä Uj St S Kenőcsgy Lu Schö F K Bre Ú Ki Vegyé gy F Heidel Tr Nagym Élelmiszer Cukorgy nagysu g alapí Ge Li dió g Ku Gutt magyarf Löw hat De se Schossb H Rudo oros De S Jó sár Cukrász cukorkagy Rehb A Bä Br He Dr U Vil T Sch T J Sc Győrs De P Mi F St Szalámigy Re Fleisc L Goldsch Ká Pe Jó Cz T Sch S ,Paprikagy Ko P N S Hof Kávépótlógy Werth Fr F H Érmihály