12812.htm

CÍMSZÓ: Kun

SZEMÉLYNÉV: Kun Andor

SZÓCIKK: "Kun, 1. Andor*, ügyvéd és hírlapíró, szül. Törökszentmiklóson 1882. A budapesti egyetemen megszerezte a jogi doktorátust és ügyvédi diplomát, aztán Szolnokon nyitott ügyvédi irodát, de már ekkor jelentékeny hírlapírói munkásságot fejtett ki. Új honatyák arcképe c. sorozatának megjelenése után a fővárosba jött, ahol csakhamar élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Az Otthon Írók és Hírlapírók Egyesületének alelnöke. Az ő tervei nyomán jött létre az újságkiadók és újságírók választott bírósága. Munkatársa a Pesti Hírlapnak, továbbá szerkesztője a Magyar Hírlap ifjúsági és irodalmi rovatának s azonkívül állandó tudósítója több külföldi, főleg amerikai magyar lapoknak. Önállóan megjelent munkái: Amerikai bolyongások; Janika Amerikában (ifjúsági regény); A sajtótörvény magyarázata: Sajtókamara; A sajtójavallat ellen."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2812. címszó a lexikon => 516. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12812.htm

CÍMSZÓ: Kun

SZEMÉLYNÉV: Kun Andor

SZÓCIKK: Kun, 1. Andor*, ügyvéd és hírlapíró, szül. Törökszentmiklóson 1882. A budapesti egyetemen megszerezte a jogi doktorátust és ügyvédi diplomát, aztán Szolnokon nyitott ügyvédi irodát, de már ekkor jelentékeny hírlapírói munkásságot fejtett ki. Új honatyák arcképe c. sorozatának megjelenése után a fővárosba jött, ahol csakhamar élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Az Otthon Írók és Hírlapírók Egyesületének alelnöke. Az ő tervei nyomán jött létre az újságkiadók és újságírók választott bírósága. Munkatársa a Pesti Hírlapnak, továbbá szerkesztője a Magyar Hírlap ifjúsági és irodalmi rovatának s azonkívül állandó tudósítója több külföldi, főleg amerikai magyar lapoknak. Önállóan megjelent munkái: Amerikai bolyongások; Janika Amerikában ifjúsági regény ; A sajtótörvény magyarázata: Sajtókamara; A sajtójavallat ellen.

12812.ht

CÍMSZÓ Ku

SZEMÉLYNÉV Ku Ando

SZÓCIKK Kun 1 Andor* ügyvé é hírlapíró szül Törökszentmiklóso 1882 budapest egyeteme megszerezt jog doktorátus é ügyvéd diplomát aztá Szolnoko nyitot ügyvéd irodát d má ekko jelentéken hírlapíró munkásságo fejtet ki Ú honatyá arckép c sorozatána megjelenés utá fővárosb jött aho csakhama élén publicisztika tevékenysége fejtet ki A Ottho Író é Hírlapíró Egyesületéne alelnöke A terve nyomá jöt létr a újságkiadó é újságíró választot bírósága Munkatárs Pest Hírlapnak tovább szerkesztőj Magya Hírla ifjúság é irodalm rovatána azonkívü álland tudósítój töb külföldi főle amerika magya lapoknak Önállóa megjelen munkái Amerika bolyongások Janik Amerikába ifjúság regén sajtótörvén magyarázata Sajtókamara sajtójavalla ellen

12812.h

CÍMSZ K

SZEMÉLYNÉ K And

SZÓCIK Ku Andor ügyv hírlapír szü Törökszentmiklós 188 budapes egyetem megszerez jo doktorátu ügyvé diplomá azt Szolnok nyito ügyvé irodá m ekk jelentéke hírlapír munkásság fejte k honaty arcké sorozatán megjelené ut főváros jöt ah csakham élé publicisztik tevékenység fejte k Otth Ír Hírlapír Egyesületén alelnök terv nyom jö lét újságkiad újságír választo bíróság Munkatár Pes Hírlapna továb szerkesztő Magy Hírl ifjúsá irodal rovatán azonkív állan tudósító tö külföld fől amerik magy lapokna Önálló megjele munká Amerik bolyongáso Jani Amerikáb ifjúsá regé sajtótörvé magyarázat Sajtókamar sajtójavall elle

12812.

CÍMS

SZEMÉLYN An

SZÓCI K Ando ügy hírlapí sz Törökszentmikló 18 budape egyete megszere j doktorát ügyv diplom az Szolno nyit ügyv irod ek jelenték hírlapí munkássá fejt honat arck sorozatá megjelen u főváro jö a csakha él publiciszti tevékenysé fejt Ott Í Hírlapí Egyesületé alelnö ter nyo j lé újságkia újságí választ bírósá Munkatá Pe Hírlapn tová szerkeszt Mag Hír ifjús iroda rovatá azonkí álla tudósít t külföl fő ameri mag lapokn Önáll megjel munk Ameri bolyongás Jan Ameriká ifjús reg sajtótörv magyaráza Sajtókama sajtójaval ell

12812

CÍM

SZEMÉLY A

SZÓC And üg hírlap s Törökszentmikl 1 budap egyet megszer doktorá ügy diplo a Szoln nyi ügy iro e jelenté hírlap munkáss fej hona arc sorozat megjele fővár j csakh é publiciszt tevékenys fej Ot Hírlap Egyesület aleln te ny l újságki újság válasz bírós Munkat P Hírlap tov szerkesz Ma Hí ifjú irod rovat azonk áll tudósí külfö f amer ma lapok Önál megje mun Amer bolyongá Ja Amerik ifjú re sajtótör magyaráz Sajtókam sajtójava el

1281



SZEMÉL

SZÓ An ü hírla Törökszentmik buda egye megsze doktor üg dipl Szol ny üg ir jelent hírla munkás fe hon ar soroza megjel fővá csak publicisz tevékeny fe O Hírla Egyesüle alel t n újságk újsá válas bíró Munka Hírla to szerkes M H ifj iro rova azon ál tudós külf ame m lapo Öná megj mu Ame bolyong J Ameri ifj r sajtótö magyará Sajtóka sajtójav e