I. 14. A Puskás-nimbusz - még Indiában is.

Indiában hamar rájön az ember, hogy ott - mint a világ más nagy régióiban is - nem a foci körül forog a világ. Elég néhányszor TV elé ülni, elég egy stadion mellett elhajtani, a meghirdetett programokat figyelni és az utazó a krikettel meg a gyephokival találkozik. Ez a két sport vonzza a tömegeket. A krikettet a fene se érti, áll egymással szemben három ember az óriási stadionban, az egyik fut pár lépést, aztán a háta mögül lehetetlen mozdulattal a feje fölé lendíti a karját, ott elengedi a teniszlabdaszerű labdáját, megcélozva vele egy lábvédővel, sisakkal és tepsivel valami pilinckákat védő izompacsirtát, az elüti a labdát és elkezd a harmadik emberhez - aki eltérő öltözékéről ítélve a bíró - futni, a lába mellé böki a tepsit, majd visszaszalad, ott is bököd, aztán ezt addig csinálja, amíg az oldalanként még vagy három hófehér hosszúnadrágos, elegáns hacukába öltözött harcos összevissza rohangálva el nem kapja és vissza nem dobja középre a labdát, ami oly kicsi, hogy nemcsak a nézők nem láthatják, hanem szerintem a keresgélő harcosok is csak a pattogó hang után futkosnak. A bíró néha fütyörészik, a sisakos néha lecsapja a tepsit, ilyenkor a legnagyobb a hangorkán, ami egyébként se kicsi, mert 150.000 ember nézi a "káprázatos" eseménysorozatot négy napon keresztül. Legalábbis a nagy mérkőzések addig tartanak, angolosan, tízórai, meg ebédszünettel, és "tea time"-al, szép komótosan. Akkora izgalom veszi körül a jobb mérkőzéseket, hogy a rendesebb magáncégek, bankok bezárnak, csak az állami intézmények próbálkoznak a lehetetlennel, hogy embereiket benn tartsák. Mert arról, hogy dolgozzanak is, szó se lehet, az Indiát kicsit is ismerő utazó, ha nem turista, nem is tervez ilyenkor tárgyalásokat, mert a miniszter is elérhetetlen, meg mondjuk a cég indiai vezérképviselete is csak ügyeletet tart. Megéri egy telefon, amely azzal kezdődik, nem lesz-e krikett-mérkőzés a kiutazás tervezett időpontjában, és csak ha nemleges a válasz, akkor foglalkozik program-építéssel.

A gyephoki érthetőbb, csak azt nem fogja fel az ember, hogyan lehet órákhosszat hétrét görnyedve kergetni a labdát?

A nagy népszerűségnek oka is van: mindkét sportágban a világ legjobbjai között vannak az indiaiak. Nem is gondolkodtam el eddig a kérdésen, honnan erednek ezek a játékok? A krikett talán Angliából, de a gyephoki? Lehetséges, hogy India az őshazája? Vagy inkább talán a mogulok hozták magukkal Közép-Ázsiából?

E két játék mellett egy sor - jóval kisebb tömegeket mozgató - játék, sport előzi meg a futballt Indiában, jobban ismerik a lovas gyephokit, általában a lovassportokat, az asztaliteniszt, teniszt, mint a focit.

Ezek az ismereteim néhány év indiai tartózkodás alatt alakultak ki, az első pár hetes találkozás Indiával azt a téves képzetet szülhette volna, hogy ott is a futball a figyelem középpontja. Meglepő volt ugyanis, hogy akikkel érintkeztem, azok többsége - mondjuk az amerikaiakhoz hasonlítva - sokkal tisztább képpel rendelkezett arról, merre lehet ez a kis ország, Budapestet is tudták és nem tévesztették össze Bukaresttel vagy Belgráddal. És szinte kivétel nélkül mindenki megemlítette az első tíz mondatban, hogy Puskás és a magyar "soccer" milyen nagyszerű. Nem zavarta őket, hogy 1972-t írtak, amikor a magyar futball már a lejtő alján volt, legalábbis mi, magyarok azt hittük, hogy tovább, lejjebb már nem csúszhat, hogy Puskást is mind kevesebbet említették a foci-hírekben. Az a tény, hogy a közelmúltban a világ legjobbjai és annyira nagyszerűek voltak Puskásék, elég volt a nimbusz megszületéséhez, ahhoz, hogy ez a nimbusz évtizedekre gyökeret verjen. Végre valami, amire a hanyatlás nem azonnal van gyilkos hatással! Egy ilyen hatalmas birodalomban, ahol a foci nem tartozik az igazán népszerű sportok közé, a focisták többet tettek országunk hírnevéért, mint iparunk, mezőgazdaságunk együttvéve.