I.16. A Nagymogulok szelleme mindenütt: Szikandra, Tadzs Mahal

Pihenőnapokról nem nagyon lehetett szó, inkább a pihenés óráiról, különösen a munkás-gárda kiérkezését követő első két hétben. Valahogy mégis teremtettünk egy szünnapot, hogy a Hungexpónál - hál isten - szinte kötelező rituálénak, a kiállítás körzetében található legfontosabb látványosság megtekintésének eleget tudjunk tenni. Kocsink volt, a sofőrt megkértük, áldozza fel a szünnapot a kirándulás oltárán (ami annyira természetes a munkanélküliség világában, mint az 1x1) - mivel hatan-heten voltunk, rendeltünk egy taxit is - és elindultunk Agrába. A kint élő magyaroktól tudtuk, hogy - ha már eljut az ember a Tadzs Mahalhoz - Agra környékén több nevezetes látnivaló van, amit meg kell nézni, mi azonban csak a Tadzsot tűztük lobogónkra. Kevésnek tűnt az egy nap a 200 km oda-vissza megtételéhez és több látnivaló felkereséséhez.

Először utaztunk Indiában nagyobb távolságra. Az út nem sorolható pozitív élményeim közé: bár épült már az Agrához vezető osztottsávú műút és talán két szakasz kész is volt (nevezzük és talán tekinthetjük is - ha kellően nagyvonalúak vagyunk - sztrádának), de a rajta bolyongó hatezer-féle jármű vagy helyesebben mozgó tárgy - díszes, vadul dudáló teherautók, buszok, kézikocsik - miatt az előrehaladás inkább hasonlított szlalomozáshoz, mint autózáshoz. A várost elhagyva eddig ismeretlen kétkerekű szekerek bonyolítják dolgunkat: bivalyok vontatják őket. Minél jobban távolodunk Delhitől, annál több a teve-vontatta, ponyvatetős szekér. A táj is nyomasztó képet nyújtott: az út mellett félig kidőlt villanyoszlopok tömege között ugyan porosodott néha párszáz méteres sorrá összeálló néhány pálmafa, sűrű egymásutánban váltogatva egymást bádogtetejű és vályog-cserép bódékkal, azon túltekintve azonban csak pár bozót tűnt fel a távolban és ezeket a bozótokat is emésztette a forró, alig mozgó levegő. Árnyékban 38 C . Majdnem arab sivatagszéli látvány. Van útleírás, amely zöld cukornád-ültetvényekről beszél. Bizonyára lehet ilyet is látni, emlékeimben azonban a szürkeség-sárgaság maradt meg uralkodó élményként. Néhány falunak tűnő helység mellett vagy azon keresztül haladunk el, olyankor nyüzsgő piac okoz dugót: árulnak mindent az út két oldalán óriási hirdetményekkel "megfejelt" boltocskákban.

Félúton volt valami félig kész pihenő-teázó, Colát hörpinteni megálltunk, majd kerülgettük tovább a sok akadályt.

A megtett távolság már Agra közeledtét jelezte, amikor balra feltűnt egy vörös fallal körülvett építmény, az első pillanatban hirtelen a Tadzs Mahalnak véltük. Közelebbről azonban kiderült: hiányzik a csúcsos kupola, helyette két, általam "mogul-kupolá"-nak keresztelt szerkezet látható a négy minaret között. Megálltunk egy percre és megtudtuk, hogy Szikandrában vagyunk és a legnagyobb, legbölcsebb mogul uralkodó, Akbar mauzóleuma előtt állunk. A látvány annyira vonzó volt, a mauzóleum bejárata önmagában is megfogott minket, hogy nem tudtunk ellenállni, bementünk. A vöröskő épület sugározza a halott nagyságát, hatalmát, méreteivel és művészi szépségével egyaránt. Széles lépcsők vezetnek fel a fehérmárvány teraszra, annak közepén négyszintes épület emelkedik, mindegyik szint oszlop-erdőn nyugszik. A méreteiben felfelé szűkülő építmény minden szinten teraszokat hagy a széleken, amiken karcsú oszlopokon "mongol-kupolák" sorakoznak. A legfelső szint egy márvány rácsokból álló káprázat. Milyen lehet a Tadzs, ha ez a mauzóleum, amiről semmit se tudtunk, ilyen valószínűtlenül szép? Szívdobogtatóvá nőtt bennem a várakozás, amikor elindultunk a Szikandrától 7-8 km-re fekvő Agrába.

A városba érkezve rövidesen egy nagy térség nyílt meg előttünk, amely tele volt a legkülönfélébb emléktárgyakat kínáló árusokkal. Volt, aki európai jellegű árukat ajánlott: képeslapokat, diákat, rajzokat és festményeket, volt aki magát, idegenvezetőnek. A térség közepén kígyóbűvölő furulyázott a nyitott kosárban fejét büszkén emelgető kobrának, a bejárat előtt papagájos jós erőszakoskodott mutatványával a turisták között. Hűsítőket, kókusztejet, gyümölcsöt, apró harapnivalókat, bételt árusítottak mások. A bételkészítőnél egy pillanatra megálltunk: érdekes volt látni, ahogy a nedves, jó tenyérnyi bétel-levél végét diótörőhöz hasonló szerszámával levágja, mésszel* bekeni, majd a rendelő kívánságát követve apró üvegcséiből négy-ötféle tört magot, sűrű kenceficét szór, illetve ken rá. Az így elkészített rágnivalót akkurátusan háromszög- vagy téglalap-alakú zacskóvá csomagolja. Aki nem azonnal fogyasztja, annak vékony cérnával össze is kötözi.

A teret uralták azonban a márvány-intarzia technológiával készült emléktárgyakat áruló kereskedők, akik kis pultjaik mellett guggolva várták a vevőt. Volt ott felesleges kacattól kezdve hamutartón keresztül poháralátétig minden és jórészt kiváló munka: szép formák, jó színhatások és pontos, precíz kivitelezés. Sokan állítják magukról, hogy őseik a mauzóleum építői közé tartoztak és a család azóta is az ősi mesterséget űzi. Ki tudja, igaz is lehet!

A bejáratot nem ismertük fel rögtön. Az úttól jobbra is látható egy épület és a térség közepéről nem lehetett látni a Tadzs Mahal kupoláját. Ingadozásunkat látva az egyik árus rámutatott a baloldali falra, illetve annak bejáratára: itt mindenki a Tadzst akarja látni. Bevallom, elfogott valami izgalom, hiszen a világ egyik csodájának kapuja előtt álltam, olyan csoda előtt, aminek a híre megépülte óta messzi földekről vonzza a látogatókat nemcsak az építészet legszebb emlékei egyikeként, hanem születése okánál fogva is. Pár lépés választ el csupán a szerelemnek állított legcsodásabb emlékműtől.

A bejáraton áthaladva kitárulkozott előttünk a nagy építtető Sahdzsahan legszebb alkotása, a mesébe illő szerelemmel imádott második feleségének, Arjuman Banu-nak (Ardzsuman Banu) - akit az udvarban rövidesen Mumtaz Mahal-nak, "A Palota Úrhölgyé"-nek (Díszének, Gyöngyének?) vagy Mumtazul-Zamani-nak, "A Kor Csodájá"-nak hívtak - emeltetett mauzóleum.

A szerelem emlékműve valóban pazar szépséget sugárzó alkotás. Messziről elbűvölőbb, mint közelről, ahol a négy, használati érték, funkció nélküli minaret ellenpont-hatása elvész és a díszítőelemek, a virág reliefek és a "pietra durák" teljesen ámulatba ejtik a nézelődőt, lekötve és elvonva figyelmét az egész kompozíció csodálatos összhangjáról, egyensúlyáról. Ámulva szemléltük a tűző napon, a nem működő szökőkút-sor medencéjének elején, majd a park fái alá merészkedve, ahol néha elvonták az ember figyelmét a fákon ugráló és időnként hangos sivalkodással veszekedő majmok. Ebben a környezetben az sem volt meglepő, amikor egy tarka papagáj-raj húzott el a tündöklő palota előtt.

Koldusoktól üldözötten közeledtünk a Tadzs felé, amely fokozatosan veszített arányai csodás vonzásából, mindinkább a díszítőelemeknek adva át a figyelemkeltés mágneses erejét. A márvány-reliefek fátyol-finom könnyedsége és az ábrázolások művészi bája feledhetetlen, ámulatba ejtő, mint ahogy az az intarziák hullámzó rajzolata, színgazdagsága és tökéletes kivitelezése. Engem akkor is és különösen diáim előhívása után az nyűgözött le legjobban, hogy az építőművész milyen pontosan tudta: az alap-terasz négy sarkára kellenek a minaretek és pont ekkorák és ilyenek kellenek ahhoz, hogy az egész épületegyüttes harmóniája megszülessen. Igaz, állítólag heves viták tárgya volt a négy torony, és a világ szerencséje, hogy a perzsa "főépítész" Ustad Isa (Usztad Isza) elképzelése győzött. A mauzóleumról a tornyok nélkül készült diámon egy bájától megfosztott, arányait teljesen elvesztett építmény néz az emberre. És még arra is volt gondjuk a világ összes sarkáról - Perzsián kívül Törökországból, Franciaországból és Olaszországból - verbuvált építészeknek, hogy a minareteket enyhén kifelé döntsék, hogy földrengés esetén ne dőljenek a központi tömbre, a kupolára. Akkor még nem tudtam, hogy a mai Indiában az Usztad előnevet vagy címet a nép, azaz a nép hozzáértő csoportja minden ceremónia nélkül ragasztja az elismertté, népszerűvé vált művészek, elsősorban zenészek nevéhez. A mi "népművészek mestere" elismerésünk felel meg talán ennek a címnek, de nem az államgépezet adományozza, hanem a köztisztelet. A mestert tehát "Isza művész úrnak" hívták.**

Az uralkodó elhatározását, hogy mindennél csodásabb emléket állít a tizennegyedik gyermeke szülésébe belehalt feleségnek, igazolja többek között, hogy az intarziákhoz használt drágaköveket a világ minden tájáról hozatta. A türkizt Tibetből, az agátokat Jemenből, a zafírokat Ceylonból, a korallokat Arábiából, a jádet (nefritkő) Kínából, a malachitot Oroszországból. Utal ez széleskörű kereskedelmi kapcsolataira is. A legszebb és leggazdagabb ábrázolások Mumtaz Mahal sírkövét díszítik. Itt főként jaspist, karneolt, achátot, lapis lazulit és kematitot használtak. Van virág-ábrázolás, amelyik 6 cm2-en hatvan alkotórészecskéből áll. Felejthetetlen pompa!

Belépve a kupolaterembe az ember ámulata tovább nő. Nemcsak a méretek jelentősek (a kupola átmérője 18, a magassága 26 m), hanem a mesterien megoldott világítás fényjátékai is. Az épület négy sarkában egy-egy kilenc méter átmérőjű kerek kamra felett márványrácson keresztül szűrődik be a fény. A rácsok felett kis "mogul-kupolák" lebegnek. A kupola középpontjában helyezkedik el Mumtaz Mahal kenotáfiuma, alatta egy szinttel maga a sír. Így menekítik a halottakat a lábbal taposás gyalázatától. Mint említettem, ez a sírkő a leghímesebben díszített része a mauzóleumnak. Arany korláttal volt körülvéve, amit pénzéhes-takarékos fia, Aurangzeb leszereltetett és elszállíttatott. A helyét és szerepét márványból faragott, embermagasságú, leheletfinom rács tölti be. Összehasonlítási alapom nem volt, de nehéz elképzelni, hogy bármi is szebb lehetett volna ezen a helyen, mint ez a rács.

Nem szeretem az adatsorokat, azt hiszem azonban, idekívánkozik néhány adat magáról a mauzóleumról és építéséről. A Tadzs kettős alapon nyugszik: az alapok alapja vörös homokkő Szikriből, erre épült a 95x95 m méretű enyhén sárgás márványból készült alap-terasz, amelynek felső szabad felületei fekete-fehér sakktábla mintát kaptak. A folyó felőli oldalról jó (szépnek nem mondható) kilátás nyílik a folyóra. A kupola csúcsa 74 méterre magasodik a terasz fölé. A minaretek 42 méter magasak. Az építkezés röviddel Mumtaz Mahal 1631-ben bekövetkezett halála után, 1632-ben kezdődött. 20.000 ember 22 évig dolgozott a mauzóleumon, önálló falu épült részükre, amely máig fennmaradt (Tan Guj=Tan Gudzs).***

Minden legenda egyetért abban, hogy Sahdzsahan a halálhír hallatán szinte azonnal összeomlott: sietve befejezte a Dekkánon vívott hadjáratát, néhány hónap alatt teljesen megőszült, rövidesen változtatott öltözködési szokásain és áttért a legegyszerűbb fehér gyolcsruhákra, nem hordott többet ékszereket, elhanyagolta uralkodói feladatait és mind több időt szentelt a Tadzs Mahal építésének. Saját halálára is készült, terv bevette a Dzsamna túlpartján fekete márványból építendő hasonmás emelését önmaga részére. Miután fia, Aurangzeb - megelégelve vagy kihasználva apja tervezett őrült költekezéseit és azt, hogy nem fordított kellő figyelmet a birodalom kormányzására - fellázadt ellene és az Agra Fort-ba záratta (ahol szigorú "lakosztály-fogságon" tartotta), naphosszat a lakosztálya erkélyén ült és a Tadzs Mahalt nézte. A mauzóleum tükörképében is gyönyörködhetett, palotájának az erkélyre néző falában egy mogyorónyi világoszöld drágakőben a Tadzs szépen kirajzolódott. Ezen a kiránduláson még módomban állt megcsodálni, legközelebbi utamon hűlt helyét, a fészkét mutatták meg, mint valaha volt látványosságot.

Egyes források szerint élete utolsó éveiben teljesen "szent" életet élt, elmélkedéssel és imádkozással töltötte napjait. A leghitelesebb forrás (4.) tesz csupán említést arról, hogy a szerelem tárgyának eltűnése életéből ellenkező hatásokat is eredményezett - még a fogság idején is, ahol ellátásának nem voltak korlátai -: kicsapongó, erkölcstelen életet élt. Ne kérdezze, kedves olvasó, hogyan fér ez össze a fehér gyolccsal, az ékszerek megtagadásával, a Tadzsra fordított rendkívüli figyelemmel. Az élet sokkal kisebb bonyodalmai, az emberi élet rejtelmei előtt, a saját belső ellentmondásaim előtt is sokszor állok hitetlenkedve. Milyen összetett hatást gyakorolhat akkor a világ fele fölötti hatalomtól való megfosztás egy tehetséges, de vad uralkodóra, aki áhítattal szeretett kedvesének halálába már belerokkant?

Pár pillantást vetettünk még a tényleges sírokra a mauzóleum "alagsorában". A többesszám oka, hogy Aurangzeb természetesen nem építtette meg a Sahdzsahan által megálmodott fekete márványpalotát, hanem egyszerűen szerelmetes párja mellé temettette apját. Azt mondják, az uralkodó halottként teljesen elnyomja feleségét. Emlékeimben ennek nem lehet jelentősége, csak arra emlékszem, hogy fent a kenotáfiumok, lent a sírok közül is az egyik nagyobb, a másik kisebb. Egy férfidominanciára épülő társadalomban miért lenne akár a hőn szeretett feleségnek is nagyobb megtiszteltetésben része, mint a birodalom fejének? Elég, ha a világ tudja: a Tadzs az ő számára épült és nem a sors által betelepített férjének.

Lassan, vissza-visszanézve lépdeltünk a kijárat felé. Láttuk kétoldalt a rövidebb falakhoz épült mecsetet és gyülekezési csarnokot, amik más környezetben önmagukban is élményt jelentettek volna, most elsétáltunk mellettük. Az egyik fa árnyékában megpihenve hosszasan néztem a csodát és valami hiányérzetem támadt. Akkor nem tudtam mi, de valahogy úgy fogalmazódott meg bennem: hihetetlenül szép, pompázatos és pontos alkotás, de talán túlzás a néhány legszebb emberi mű egyikének tekinteni. Kéretlen útikalauz kezdte magyarázni, hogy a pár lépésre lévő kapun az intarziák a teljes Koránt adják, ennek se volt már megrendítő ereje. Tikkadtan szédelegtünk ki a kapun, rohantunk az első hűsítő-árushoz és próbáltunk magunkhoz térni a melegtől és ámulattól.

––––––––––––
* Mész-pasztával. Miként teszik fogyaszthatóvá a meszet, nem tudom. A 2. mű, 75. old., 2. bek. c. pontja szerint: lime paste (not the lime fruit, but the white chemical known as chuna).

** Baktay Ervin (5. mű, 2. kötet, 159-160. old.) joggal felháborodva az általa inszinuációnak tartott kísérleteken, amelyek igyekeznek elhitetni, hogy a Tadzs Mahalt európai építészek tervezték és építették, nem említ nevet, csupán azt állítja: Sahdzsahán birodalmának legjelentősebb építőmesterei voltak a pályázók. A perzsa Usztad Isza bizonyára közéjük tartozott.

*** Sajnos a források adatai szórnak. A méreteknél arányérzékemet és a józan észt hívtam segítségül, az évszámoknál Mumtaz Mahal halálának évét vettem alapul és a több helyütt - emlékeimben is - ismétlődő 22 évet.
–––––––––––––––

I.17. És tovább: Agra Fort, Fatehpur Szikri

Alig múlt dél. Úgy döntöttünk, megpróbáljuk megtekinteni a pár kilométerre fekvő Agra Fort-ot, a nagymogulok első és igazi erősségét. Nem készültünk a szerencsére, hogy sor kerülhet rá, így csupán ködös elképzelésem volt arról, hogy a delhi Red Forthoz hasonló erődítmény áll Agrában. Amint megállt a kocsi a kapu előtt és elindultunk az erődítmény felé, egyik ámulatból a másikba estünk: mind méreteit, mind szépségét tekintve a delhi Lal-Kila-t megszégyenítő erőd magasodott előttünk. Utólag olvasva hihetőnek hangzik Jahangir (Dzsehangir, a Lodi királyok által épített erődítményt átépítő Akbar fia) állítása: "hasonlót nem láthatnak a világutazók". Akbar egyébként egyszerűen "Hatalmas"-t jelent (gondoljunk az Allah Akbar összetételre, ami Allah, a Hatalmas-t jelent). Ugyancsak Dzsehangirtől tudjuk, hogy az erőd "vörös kővel építtetett át és 15-16 év alatt készült el" (egyes források szerint mindössze 8 évig épült), ami látva az építmény méreteit és megkopva is lenyűgöző pompáját, hihetetlen teljesítménynek tűnik. Akbar mindent vörös homokkőből épített és alapvető céljai katonaiak voltak: olyan erődöt hozott létre, amely ma is sugározza a bevehetetlenség nimbuszát. A Dzsamna partját félkörívben követő külső fal 21 m magas és irdatlan szélességű. Ezt követi a 12 m széles vizesárok, majd újabb 21 méteres fal állja útját annak, aki esetleg a mindkét falról rázúduló tüzet túléli. De a kapu felől megközelítve is szájtátva bámulja az ember a kisebb külső falat, az onnan az első belső falon nyíló kapuhoz a vizesárkon keresztül vezető, ma már nem nyitható hidat, a kolosszális kettős falrendszert, amelybe csonkának tűnő körbástyák ékelődnek. A falakon átvezető nyílásokban a látogató folyosóban érzi magát, olyan szélesek a falak, és még nem tért magához az emberfeletti méretek láttán, máris két meglepetés éri. Az egyik a magas művészet, amit a falak helyenként még megmaradt zománcozott cserépburkolata tükröz, a másik a haditudomány apró trükkje: az első kapunyílás mögött a tér beszűkül, a betolakodónak éles kanyart kell vennie, ami az akár lovon, akár elefánton érkezőt lefékezi és ebből eredően tumultust okoz, a vár védői kényelmesen lekaszabolnak mindenkit és mindent, embert, állatot egyaránt.

Akbar 500 építménnyel, vöröskőből épített palotarendszerrel gazdagította az erődítményt. Erről az állapotról írta Dzsehangir, hogy utánozhatatlan szépségű. Maga nem is sokat tett hozzá, egyébként is gyenge uralkodó volt, a kormányzást egyik felesége, Nur Jahan (Nur Dzsehán = A Világ Fénye) látta el. Alig foglalta el azonban a trónt Sahdzsahan, azonnal a palotarendszer szépítésébe kezdett, mégpedig hófehér márványt használva minden új épülethez. Csodálatos szépséget varázsolt az eredetileg is utánozhatatlan szépségű épületek helyére vagy azokat kiegészítve, gazdagítva.

Nem volt időnk az Agra (Red) Fort-tal való részletes ismerkedésre. Szinte futólépésben próbáltuk áttekinteni legalább az épületek homlokzatait, pillanatokra be-bekukkantva a fényeivel vagy épségével vonzó épületekbe. Számomra, aki a delhi Red Fortot valamennyire már ismertem, nyilvánvaló volt az épületek többségének funkció- és szerkezet-párhuzama a Red Fort épületeivel. Sahdzsahan, amikor áttelepítette a fővárost Delhibe, vitte magával a megszokott rendet. Az épületek neve is ismétlődött vagy nagyon hasonlított: a Diván-i-Ám, a "Nyilvános Kihallgatások Csarnoka" itt is oszlopsorok mögötti emelvényt rejt, ahol az uralkodó alattvalóit fogadta, előtte a vezír padját ezüstkorlát védte. A trónfülke alkotója Sahdzsahan volt, aki már itt a pazar díszítés technikáját alkalmazva létrehozta a delhi paloták varázsát. Meglepően jó állapotban van a Diván-i-Kász, a Magánkihallgatások Csarnoka, amely mögött kettős trónjával lepi meg a látogatót a trón-terasz: Dzsehangír fekete trón-emelvényen pihentette szemét a folyón, Sahdzsahan fehéret emeltetett magának. Messziről nem mutatja kecses arányait a Moti Maszdzsid, amit itt Sahdzsahan építtetett magának, közelről azonban feltűnően szép alkotás, három kis kupolájával. Vonzott ez a báj, bekukkantottunk, az interiőr - ha lehetséges - szebb, mint Red Fort-beli párjáé. Míg a Tadzs Mahal arányai, tökéletessége fölött időnként vita támad a világ építőművészei között, addig a nagymogul templomának arányait mindeddig csak dicsérő jelzőkkel illették, az alkotó is elégedett és büszke lehetett: a mecset egyik boltívén perzsa felirat igazgyöngyhöz hasonlítja. Leheletfinom márványrács biztosította az interiőr látványát a háremhölgyek részére, míg maguk rejtve maradtak az idegen pillantások elől. Ezek a mogul márványrácsok ismét külön tanulmányt érdemelnének: pazar formagazdagságuk, az ábrázolás finomsága, a kivitelezés tökéletessége a világ legszebb alkotásai közé emeli őket. Van építmény - ha jól emlékszem Akbar mauzóleuma -, ahol nincs ismétlődő motívum a többszáz négyzetre osztott márványrácsokon. És ezek a rácsok "csak úgy" vannak az épületeken, korlátokként, kerítésszerű szerepet betöltve, interiőr-elemekként, mint térhatárolók, fényszűrők, háremhölgyek "függönyei". Szemkápráztató és hihetetlen.

Még így, futtában is megragadott bennünket az uralkodók magánlakosztálya, amelyik méreteiben mindenképpen (Dzsehangir épen maradt palotájának alapterülete 76x91 m), de valószínűleg pompájában is túltett a Red Forton. A mindenütt lézengő "történelem-mesélők" szerint a magánlakosztályok legfőbb díszítőeleme az arany volt, mennyezeti aranylevelek formájában. Akbar palotája romokban hever, de Sahdzsaháné fennmaradt és kifosztott állapotában is káprázatos, egyes megoldásai pedig szinte valószerűtlenek. Az 1673-ban épített palota a folyóra néz és három fő egységre, "pavilon"-ra tagozódik, a középső előtt szökőkút működött, a medencéjében halacskákkal. A két szélső épület három-három boltívvel, a középső öttel tagolt és a tetőszerkezetből két tornyocska mutat az égre. A Kász Mahal-nak keresztelt csoda belső falai tobzódtak a gazdag virág-motívumokból álló drágakő-intarziákban, az egyik pavilon mennyezetét pedig a már említett aranylevelek borították. A meglepő megoldások egyike a "hűvös lakosztály": pár lépcső vezet le az ablak nélküli szobákba, ahol pincehűsben tölthette az uralkodó - és nyilván kedvese, Mumtaz Mahal - a legforróbb napokat.

Talán legmeglepőbb látvány azonban, legalábbis rám rendkívüli módon hatott a palota udvarából nyíló fürdő, a Sís Mahal (Tükörpalota). Már az is hihetetlen, hogy amikor az európai udvarokban a szökőkutak is csak díszítő szerepet játszottak és a mosdás-fürdés primitív módszerei uralkodtak, a távoli Ázsiában a tisztálkodás kultúrája egyáltalán virágzott. De az, hogy ez a kultúra talán minden idők csúcspompáját érte el, teljesen lenyűgözi a látogatót. Tessék lehunyt szemmel elképzelni a két teremre osztott fürdőt, amelyik mindegyikében fürdőmedence található, az egyik az uralkodó, a másik a háremhölgyek részére. A termek falait apró tükrökkel borították, ezek a tükörfelületek a beszivárgó természetes- és a benti gyertyafényt tükrözve fátyolosan villódzó fényt sugároztak. A vizet márványcsatornák szállították. Az egész hangulat mennyei lehetett. Tisztálkodás mellett igazi keleti kényelmet, nyugalmat, békét, a tökéletes kikapcsolódás lehetőségét nyújtották. Kifelé igyekezve, elkápráztatva megjelent ismét a gondolat: miért a Tadzs? Hiszen ez az erődítmény - amelyről otthon egy szót se lehet hallani - nagyságával, komplex voltával, az uralkodói "város", a csillogó paloták pompájával, szépségével legalább egyenértékű látnivaló. Hja, a szerelem mítosza minden mást el tud homályosítani!

Fáradtan, káprázatunkban elfelejtettünk szólni a sofőrnek, hogy irány "haza", Delhibe. Arra figyeltem fel néhány perc múlva, hogy idegennek tűnik a táj, mintha nem-járt úton haladnánk visszafelé. Kérdésemre, hová megyünk, a sofőr a világ legtermészetesebb hangján közölte: Fatehpur Szikri. Kétségei nem voltak: aki Agráig elmegy, az Fatehpur Szikrit nem hagyja ki. Miután tisztáztuk, hogy félúton vagyunk és van még egy óránk naplementéig, úgy döntöttünk: előre, de gyorsan. Pár perc múlva tudtam, hogy életem egyik legszebb élményétől fosztottam volna meg magam, ha Fatehpur Szikrit elkerüljük. Annyit hallottam róla, hogy a nagymogulok elhagyott, "halott" városa, szinte semmi többet. Ahogy feltűntek azonban az első, a mély napjárásban már bíborsötétbe mélyülő vörös falak, a hátsó megvilágításban lebegő mogul-kupolák hosszú sorával, ismét elállt a lélegzetem az ámulattól. A vörös város kapuja előtt megállva sokáig nem mozdultam, néztem a kapu fölött sorakozó kupolákon táncoló aranyvörös napfényt, az újabb csodát.

Az ember írás közben is meditál, mit mondjon el előbb, a semmire se elég órácska alatt látottakat, vagy a hozzáolvasottakat? Mondom, ahogy az emlékezet önti. A város története születésétől fogva "haláláig" maga is csoda, a legfantasztikusabb mesevilág se múlhatja felül. Akbarnak, a Hatalmasnak, az Indiába betolakodó Babur* unokájának sokáig nem született gyermeke. Felkereste Szikriben a messzeföldön híres "szentet", Shaikh Salim Chisti-t (sejk Szelim Csiszti-t) és tanácsát, jóslatát kérte. Csiszti megáldotta az uralkodót és fiúgyermeket ígért neki (megjósolva, hogy több gyermeke - három fia - fog születni), ha a gyermeket ott, Szikriben nemzi és ha Szikrit a mogul birodalom fővárosává teszi. Akbar engedelmeskedett, egyik nejét ( a nyilván "kéznél lévő" hindu feleségét) magáévá tette sátrában és az aktusból megszületett Szelim, aki nevét a sejknek köszönheti és akit a történelem Dzsehangir néven ismer. Az anya a "Mary of the Age" (A Kor Máriája, Szűzanyja) nevet kapta és csodálatos palotát, a Rang Mahalt a "Győzelem Városá"-ban, Fatehpur Szikriben. A közelben aratott győzelme (1571) nagyot lendíthetett az 1569-ben elkezdett építkezésen, megszilárdítva a pénzügyi alapot Akbar fogadalmának teljesítéséhez. A munkálatokat semmi sem tudta megakadályozni. Két sziklamagaslat közül Akbar kiválasztotta az egyiket és egy kézlegyintéssel elrendelte a hegy leskalpolását. A plató két mérföld (közel 3,5 km) hosszúra és mintegy 2 km szélesre sikerült. Akbar becsületére legyen mondva, hogy maga is beállt a kőfejtők közé és kétkezi munkával is példát mutatott. (Olvasó, ismét arra kérlek, ne kérdezd, mi történt ilyenkor azokkal, akik ránéztek? Vagy az ő idejében a tisztelet még természetesebb alapokon nyugodott, vagy el kell döntenünk, melyik legenda erősebb!) Hány ember dolgozhatott, amíg ezt a platót a világ akkori legnagyobb és legvarázslatosabb fővárosává avatta Akbar? Ármádia lehetett, mert az egész építkezés mindössze hét évig tartott. Befejezésül Akbar ismét legyintett egyet - nem találta elég védettnek az erődítményt - és a város egyik oldalán hatalmas mesterséges tó épült. Húsz mérföld, 34 km volt az átmérője. És maga a város mind Agránál, mind Delhinél nagyobb volt. Míg az írások ennek a két városnak a falát (a kerületét) 2 és 3 mérföld közöttinek tartják, Fatehpur Szikri fala 7 mérföld hosszan védte a várost. Emlékeim is így őrizték meg: a még többé-kevésbé épen megmaradt, a főkapu köré települt városmagban barangolva messze, az eltűnt tó medre felé nyúló falakat lehetett látni, amelyeknek szélessége, magassága egyaránt gyorsan fogyott és lassan elolvadt a kúszó szürkületben.

A város épülete, palotái itt - egyetlen kivételtől eltekintve - vörös homokkőből épültek. Mi sem természetesebb: az egész agrai erődítményrendszer építőkövei innen származtak és két generációval vagyunk Sahdzsahan - a fehér márvány művésze - előtt. Ami megmaradt, így is csodálatos. A legszembetűnőbb épület a Pancs Mahal, amely öt szintjével és szintenként fogyó oszlopaival, alapterületével buddhista templomokra emlékeztet. Az első szinten 84 oszlop tartja a többit, az utolsó szint egy négy oszlopon álló kupola. Pontos rendeltetése ködbe vész, talán az uralkodó és háremének szórakozásait szolgálta. A Diván-i-Ám, A Nyilvános Kihallgatások Csarnoka több, mint 100 méter hosszú épület, tulajdonképpen futballpályányi udvar, amelyet fedett körfolyosó fog közre. Az udvar közepén emelkedik az Igazság Csarnoka. Akbar itt ült márványráccsal körülvett trónján és osztotta ítéleteit. Nyugalmasabb óráiban itt, a Diván-i-Ám mögötti udvaron sakkozott (csópurt játszott?), amihez rablányokat használt figurákként.

A Magánkihallgatások Csarnoka Fatehpur Szikriben nem szépségével állítja meg a látogatót, hanem különlegességével. Az uralkodó trónja itt még hatásosabb elkülönülést kölcsönöz neki, mint Delhiben és Agrában. Egyetlen, több szeletben felfutó és lapos felületben végződő virággá bomló oszlopon nyugodott a trón, amihez a négy világtáj irányából érkező függőfolyosón lehet feljutni. A Hatalmas itt, Fatehpur Szikriben, Magasságos is.

Megcsodálható az udvari asztrológus padja is a Magánkihallgatások Csarnoka mellett. Azért csodálható, mert ez is utal Akbar rugalmasságára, nyitott, mindent befogadó gondolkodására: észlelve, hogy hindu alattvalói milyen óriási jelentőséget tulajdonítanak a csillagjóslásnak (lehetetlen, hogy a hindu házasságkötés időpontját ne asztrológus tűzze ki), maga is minden áldott nap és minden fontos döntés előtt konzultált udvari asztrológusával.

A hindu feleség, Jodh Bai (Dzsod Baj) palotája a hindu szobrászat és a mogul építészet szép ötvözésének eredménye, a felső szintjén van egy "Szélpalota" nevű helyiség, amelynek falai vörös homokkő rácsok, ahonnan - hűsölve - nézelődhettek a háremhölgyek anélkül, hogy ők láthatóak lettek volna.

Legmegkapóbbnak azonban a mecsetet és azon belül az egyik sarkában meghúzódó kis - egyetlen - fehér márvány épületet, a muzulmán szent, Szelim sejk sírját találtam. Maga a mecset, híres Győzelmi Kapujával, a Buland Darvazával - amelyhez 10 m magasságba lépcsők vezetnek és ahonnan a kapu még 42 m magasba nyúlik - nagyszerű, szimmetrikus felépítésű és belül gazdag intarziákkal díszített épület. Tízezer hívő befogadására, ellátására tervezték. Ebben a monumentális templomban szinte szerénynek tűnik az ékszerdoboznak ható, kockacukor-csillogású sír, ahol csipkefüggönynek hihető falak mögött, gyöngyház-kirakásokkal minden látogatót elbűvölő baldachin alatt nyugszik a szent. És a legenda ma is él: még a késő esti órákban is láthattunk a szenthez imádkozó asszonyokat. Mondják: gyermektelen hindu és muszlim asszonyok tömege zarándokol Szelim sejk sírjához, gyermekáldásért könyörögve. Papjaik pedig állítják: az akbari idők papjainak egyeneságú leszármazottai.

A síremléknél teljesen ránksötétedett. Nagyon fáradtan, de boldogan hagytuk el Fatehpur Szikrit. Egy nap, egy rövid nap, amely évek elmaradt ismeretét hozta meg, amely egy történelmi korszak kőbe vésett emlékeit adta nekünk. Hozsánna!

És itt a mese vége: Akbar alig 14 évig "használta" a várost. A város elhagyásának, feladásának okát két-háromféleképpen magyarázzák. Az egyik monda szerint elfogyott a víz. A gyorsan növekvő lakosságot a környék forrásai nem tudták ellátni, folyó hiányában a város csatornái kiszáradásra voltak ítélve. Ez a legvalószínűbb magyarázat. Nem véletlen, hogy sokkal későbbi korokban is víz, meglévő víz mellé telepítik az új városokat. A másik azzal indokolja, hogy az uralkodó hadbavonult és mire visszatért, új fővárosát elhanyagolt állapotban találta annak ellenére, hogy a szent Szelim valamelyik közeli rokonára bízta. Kedvét vesztette? Drágállta a rekonstrukciót és Agra karbantartását? Ki tudja? A harmadik feltételezés szerint a túlzsúfolódó várossal nem akarta zavarni a szent nyugalmát, lábujjhegyen kivonult a városból.

A sok meglepetés közül, amelyek a Nyugatról érkező látogatókat érték, a legszembeötlőbb a nagy uralkodó állatszeretete lehetett. Kitűnik ez Ralph Fitch, az egyik első, Indiát megjárt európai leírásából: "Agrából Fatehpur Szikribe mentünk, ahol az uralkodó udvara székelt. A város nagyobb, mint Agra, de a házak és az utcák nem olyan jók. A királynak Agrában és Fatehpur Szikriben 100 elefántja, 30.000 lova, 1400 szelíd őze, 800 háremhölgye volt és leopárdok, bivalyok, tigrisek, kakasok és sólymok olyan csapata, hogy furcsa látványt nyújtanak. Nagy udvart tart. Agra és Fatehpur Szikri nagy városok, mindegyik jóval nagyobb Londonnál. Agra és Fatehpur Szikri között az egész út mentén élelmiszer- és egyéb áruk piaca látható. Nagyszerű szekerekkel közlekednek, sok közülük faragással és aranyozással díszített, kétkerekűek és két kis bika vontatja őket. Selyemmel vagy más finom anyaggal dekoráltak és úgy használják őket, mint a kocsikat Angliában." A magyar származású és Angliában élő Fodor Jenő útikönyve (1.) más "Erzsébet-kori angolok" benyomásáról írva megjegyzi: "...1583-ban Fatehpur Szikri-be érve, hogy találkozzanak Akbarral, a nagy uralkodóval, szemük kiugrott a helyéből. Londonnál mind népesség, mind pompa tekintetében nagyobb várost találtak. Megszámlálhatatlan volt a rubinok, gyémántok, az eléjük terített selyem és textíliák száma."

A két város közötti távolság mintegy negyven kilométer!

Két London vagy jóval több egymás hátán! Micsoda elképesztő gazdagság, hatalom és erő! Sápadj el, Európa!

Ha figyelmes volt az olvasó, találkozott Akbar bölcsességére utaló mondatokkal is. Muszlim létére hindu feleség, akit keresztény-katolikus névvel illetnek, hindu asztrológus? Igen, Akbar a bölcsek bölcse is volt: gondolkodása mind messzebb távolodott az iszlám ortodox előírásaitól, ő maga pedig mindinkább azonosult alattvalóival: hindu, dzséjn és párszi papokat telepített az udvarba, sőt - életének utolsó korszakában - jezsuita szerzeteseket is. Átalakulása, mindent megértése, mindent egységbe olvasztásra törekvése oly mérvű volt, hogy rendeleteiben fokozatosan mérsékelte az iszlám szigorát, sőt a tilalmak tiltásáig is eljutott és teret adott a többi vallás filozófiájának, előírásainak. Feleségeit is a nagy indiai vallások, népek képviselőiből válogatta és igyekezett nekik egyenlő jogokat adni. És a nagymogul birodalom hanyatlása akkor indult el, amikor utódai visszaállították az ortodox szigort.

India, a nagy kohó, amelyik az első ateista vallást adta a világnak (buddhizmus), amelyik olyan uralkodót teremtett, aki az öldökléstől megcsömörlött és a béke apostolává vált (Ashoka), amelyik az erőszakmentesség igéjét teremtette, most beolvasztotta magába a hódító Hatalmast és nagy ötvözőt faragott belőle. Honnan ez a varázslatos erő benned, Maha Bharata**?

––––––––––––
* Babur a népeket hirhedten kegyetlenül leigázó Timur Lenk leszármazottja. Timur Közép-Ázsiából már behatolt Indiába, megkóstolta azt és - bár maga elhagyta - biztosan ösztönzője volt a mogulok India-vágyának.

** 'A 'Maha Bharata' Nagy Indiá-t jelent. A nagy eposz nevében egybeírva szerepel, jelentése ugyanaz.
–––––––––––––––