I. 20. Hinduk, muszlimok és szikek. Az étkezés mint kapocs

A rohanó idő tempójában tisztult előttem a rendkívül bonyolult indiai világ. Persze ezzel a tisztulási folyamattal együtt járt annak felismerése is, hogy "minél többet tudok, annál inkább tudom, hogy semmit se tudok". Most csupán néhány alapkérdésre térek ki.

A felkészülés során addig eljutott az ember, hogy a vezető vallás nem a buddhizmus, hanem a hinduizmus, hogy a második mind a hívők számát, mind a kultúrára gyakorolt hatásait tekintve az iszlám. Azt is megtanulta az ember, hogy Európa-méretű az Indiát alkotó népek és a beszélt nyelvek száma. Azt a furcsaságot is elraktároztam magamban, hogy a hivatalos nyelvek száma 16 és hogy összekötő nyelvként funkcionál - egyébként az egyik hivatalos nyelvként is - az angol. A kasztrendszerről annyit sikerült megtudnom, amennyit a Magyarországon összeszedhető siralmasan kevés irodalom nyújt róla. Hamarosan kiderült: ez gyakorlatilag alig több a semminél.

Pontos adatfelsorolással most nem untatnám az olvasót (remélem, újabb kötetben bővebb tér jut erre), emlékezetből idézem a Delhiben töltött hetek alatt megismert adatokat: India népei 826 nyelvet és többezer dialektust beszélnek. A szám nagyságrendje is utal rá: a pontosság lényegtelen, óriási nyelvi tarkaságról van szó és a tévedések tömege lehet elrejtve mögötte. Csupán egyre utalok: a szanszkrit nyelvet általában a latin mellett emlegetik mint a halott nyelvek másik klasszikus példáját. A hír nem igaz, az 1. alatti forrás az 1971 évi népszámlálásra utalva 2544 indiait említ, akik a nyelvet még anyanyelvüknek tekintik. Jól egybevág ezzel az adattal a bombayi szanszkrit professzortól nyert értesülés: ő 3000 körülire tette a szanszkrit anyanyelvűek számát.

A kasztokról alkotott európai kép - még magas intellektust képviselő körökben is - teljesen hibás. Majdnem kivétel nélkül 4 kasztról beszélnek, pedig a négy "varrna" (sokan hármat említenek és az őket kiszolgáló súdrákat), a bráminok (papok, tanítók), ksatriják (harcosok, védelmezők; korábbi nevükből - radzsanják - világosabban tükröződik a radzsa, a király, uralkodó), a vaisják (mesterek, iparosok, alkotók) és a súdrák (szolgák) tulajdonképpen és nagyon leegyszerűsítve a "képletet", négy főcsoport, európai gondolkodásunk szerint osztály. A kasztok száma megismerhetetlen. A 8. forrás ugyan említést tesz arról, hogy az 1901-es népszámlálás alkalmával 2378 "törzset" és kasztot regisztráltak, de ki mondja meg, mi a közük a törzseknek a kasztokhoz? És a népszámlálás maga is lehetetlenre vállalkozott, az Indiában töltött éveim alatt végrehajtott népszámlálás alkalmával hatalmas területek népességét úgy határozták meg, hogy egyes részeiről légifelvételeket készítettek, a kunyhók és állatcsordák száma alapján megbecsülték a bennük lakók, illetve a velük foglalkozók számát, majd az így kapott számot interpolálták a vizsgált területre. Hány kaszt maradhatott ki? A négy osztályhoz nem tartozók alkotják az érinthetetlenek tömegét. Őket is számtalanszor kasztnak mondják, jobb esetben összekeverik a páriákkal, pedig az csak egy csoportja, - ha úgy tetszik - egy "kaszt"-ja az érinthetetleneknek vagy másként kasztonkívülieknek, haridzsánoknak ("az isten gyermekeinek", ahogy Mahatma, a "Nagy Lélek" elkeresztelte őket). Mert a homogénnek képzelt kasztonkívüliek az évezredek során ugyanúgy egymást lebecsülő és taposó csoportokra, kasztokra bomlottak, mint a varnákon belüliek. És hogy mekkora ez a réteg, arra csak azzal lehet válaszolni, hogy mindenki, aki kívül esik a négy varnán, beleértve az idegeneket is. Én, a pavilon magyar dolgozói, a felkelő nap országának isten-császára, ugyanúgy érinthetetlen egy ortodox hindu kasztbéli számára, mint ahogy az volt az angol királynő, az India fölött közvetlenül uralkodó alkirály vagy a Mutiny idején sortűzre parancsot adó tiszt is. Ha az alkirály árnyéka rávetődött az ortodox hindu tányérjára, nem fogyaszthatta el az ételt. A reform-vallás buddhizmus, az idegen hatalommal érkezett és a hatalmi vonzáson túl gyorsan terjedő iszlám, valamint a békítő-vallás szikizmus sikereinek kulcsa, hogy mindhárom egyenlőséget hirdetett a hívők között, nem fogadta el a kaszt-korlátokat, kaszt-törvényeket. A kasztrendszer azonban oly mélyen ivódott be a társadalomba, hogy a muszlimokat és a szikeket mint a rémtörténetekben a polip, befonta, behálózta a kasztrendszer. Ugyanez történt az egyébként sem sikeres keresztényekkel.

Ha hozzáteszem, hogy a kasztrendszer emellett nem is valami megcsontosodott, megszilárdult rendszer, hanem élő közeg, amelyben elhalnak, sejtosztódáshoz hasonlóan szaporodnak a kasztok, vagy éppen újak születnek, akkor elképzelhető, mennyire nehéz eligazodni benne.

Ismét elszaladt alattam a ló és az irodalomba is belekukkantottam, merthogy a memóriám nem alkalmas csúcsteljesítményekre. Térjünk vissza Delhihez.

A szikeket volt legkönnyebb megkülönböztetni a többiektől. A vallásalapító guru, Guru Nanak még csak a vallási és világi anomáliák ellen lázadt, majd az új vallás a hindu-muszlim megbékélést tűzte zászlajára. Amikor azonban a mogulok részéről több, mészárlással végződő támadás érte a szikeket, akkori mesterük, Guru Gobind Szing katonás, harcias közösséget kovácsolt belőlük. Bizonyára több módon törekedett ennek elérésére, az egyik módszer igen eredeti, és azt hiszem, nagyon hatásos volt. A vallás (és lassan népcsoporttá különülő közösség) tagjait ugyanis olyan megkülönböztető jelek viselésére kötelezte, amivel kitűntek a hindu népességből, céltáblává válva a mogulok számára. Céltábla pedig csak úgy maradhat életben, ha minden szempontból különb a támadónál. Furcsa, kemény filozófia, de hatott: a szikek a mai napig messze kitűnnek az átlag-hindu tömegből. Kitűnnek magas, karcsú termetükkel, eleven mozgásukkal, vidám, tréfára hajlamos lelkületükkel, harckészségükkel. Nem véletlen, hogy az angol-indiai hadsereg vezérkarának nagyrésze szik volt. Műszaki érzékükkel is kimagaslanak környezetükből. Az egymást szardardzsi-nek hívó szikek 5 kitüntető jelet viselnek, az 5 "K"-t: valahogy "K"-val kezdődik a tárgy vagy fogalom, ami a megkülönböztetést szolgálja. Minden szik férfi acél karperecet visel jobb csuklóján, tőrt (ma a nadrágra varrt csík helyettesítheti), rövid nadrágot hord (általában egyéb ruházata alatt) és nem vághatja szőrzetét, ami két "K"-t is jelent, az egyik a vágatlan haj neve, a másik az így hosszúra nőtt hajat kontyba összefogó fésű. A szőrzetvágási tilalom a bajuszra-szakállra is kiterjed, a szik férfiak azt is összefonva és lekötve hordják. Legmesszebbről a turbánjuk virít, ami nem előírt viselet, csak a konty védelmére, lefogására szolgál.

Nem értettem először, amikor arról hallottam, hogy a szik templomok legfontosabb része az udvar, a közös konyha és "ebédlő", ahol a közös étkezések folynak. Lassan tisztázódott, hogy a közös étkezés nem a szikek egymással, hanem hindukkal és muszlimokkal együtt elköltött ebédjére, vacsorájára vonatkozik. A szikek ugyanis - többek között - így, demonstratív módon közelítették egymáshoz a két vallás acsarkodó híveit, sőt bárkit, aki hajlandó volt átlépni az ősi tabukat egy asztalhoz ülve más vallás hívőivel vagy saját vallásának alacsonyabb kasztjához tartozóival, netántán érinthetetlenekkel. "Eating together" - ma is a tabu nélküli kölcsönös tisztelet jelszava.

Látszólag nem helyénvaló itt emlékezni a "Zorba, a görög" című filmre, ahol a francia kurtizán halálát követően Zorba megjegyzi: "Nem lesz temetés, itt nem temetik el, balra vetette a keresztet." (Utalás arra, hogy a görögkeleti krétaiak jobb vállukat érintik először, homlokuk után, míg a katolikusok a bal vállukat.) Tabu, esztelen megkülönböztetés. És hol volt még a szerb (görögkeleti) - bosnyák (muzulmán) - horvát (katolikus) öldöklés?

A szikek Delhiben jóval nagyobb arányban vannak jelen, mint ahogy indiai átlaguk indokolná. Naponta többször találkoztam velük. Barátságos mosolyukat nehéz lett volna nem viszonozni.

Még feltűnőbb a muszlimok jelenléte Delhiben. Eleinte ez csak a bazárban volt feltűnő, ahol egyrészt a feliratok arabos, kalligrafikus jellege utalt az 50% felettinek mondható arányukra, majd az addig arabnak tudott nevek, Husszein, Hasszán, Mohamed tömeges előfordulása is megerősítette ezt a felismerést. Nehezebb volt rájönni a megkülönböztető fizikai jelekre, jellegzetességekre és ezekben ma sem lehetek biztos. A muszlimok, ahogy nyelvük, az urdu is sugallja, amely hindi-perzsa keverék (nem akarok nyelvészek dolgába avatkozni, de mivel egyrészt az urdu vagy elődje először a szultanátusok ideje alatt jelent meg, másrészt az Indiát elért perzsa már tele volt arab hatásokkal, helyesebb lenne talán hindi-perzsa-török-arab keveréknek nevezni, hindi csontvázzal és a többiek szókincsével) nem "tiszta" népcsoport (hol van tiszta?), a leigázók és leigázottak alaposan megkeveredtek, erőszak hatására is, a hatalom vonzásának hatására is. A leigázott népek ritkán őrzik meg tisztaságukat és ez többnyire visszahat az elnyomóra is. A külső jellegzetességekből annyit sikerült talán jól észlelni, hogy köpcösebbek, erősebb felépítésűek, jobban tápláltak, mint a hinduk és arcuk mintha szélesebb lenne, de a mongol, mongoloid kiugró pofacsont nélkül. Bőrük a széles indiai bőrszín-skálán a világosabb árnyalatok közé tartozik. Ők is mozgékonyabbnak, energikusabbnak tűnnek, mint hindu sorstársaik.

Még feltűnőbbé vált a szinte dominanciának tűnő muszlim jelenlét Delhiben, amint az ember látóköre fizikai értelemben kitágult, amikor konstatálta, hogy hindu templomok és más műemlékek alig találhatók a városban, míg azok többsége valamilyen módon kapcsolatba hozható az iszlámmal. Delhiben a látogató hajlamos azt hinni, hogy ami szép és jó Indiában született, az idegen, muszlim alkotás. Tágabb körben kell megismerni Indiát ahhoz, hogy az ember rájöjjön, mily nagyon téved.

A hindukra nem fordítottam figyelmet. Miért adódott ez így, nehéz lenne megmondani. Nyilván, ha az utazó arabok közé megy, a tuaregek és a koptok, a szírek és a malulai, az utazóval bájosan "szemező" keresztény lányok tűnnek fel, ha Angliába látogat, a szoknyás skót láttán kapja fel a fejét. Így történhetett velem is, hogy a hinduk csak a masszát adták, az egyelőre homogén, egymástól semmiben sem különböző tömeget. Talán azt éreztem meg helyesen, hogy az őslakos (ez is bonyolult kérdés, ki az őslakos Indiában?) hindu - tömegében legalábbis - a társadalmi ranglétra alsó fokait foglalja el annak ellenére, hogy hite és kaszthelyzete szerint legfelül volna a helye. Így van? Talán lesz mód rá, hogy jobban szemügyre vegyük.