2. fejezet - KÉRDÉS A SEMMIHEZ
Látom a Semmit
Látom a Semmit az arcokra írva,
szemekben égő-kín ragyog,
menetelek a sorok közt, némán,
lelkem mélyéről sajog.
Semmit látok, mégis keze-lába,
hova mehetnek üresfejűék?
Utánuk indulok a távoli homályba,
a mélyből némán lüktet a kép.
Miért kell, mért velük együtt menni?
Nem akarok a homályba veszni,
üresfejű keze-lába lenni,
a semmibe némán menetelni.
Megállok és nézek a jövő után,
lélek nélküli testet-ölt tömegre,
beleolvadnak lépteik nyomán,
a színtelen messzi szürkületbe.
Itt kezdődik el életem, hol
elválik színes, s mi színtelen,
szemem kék fénnyel felragyog,
Valami történni fog.