2. fejezet - KÉRDÉS A SEMMIHEZ
A mostoha
Megtört az élet, a mostoha
megtört egészen,
jobban nem tör meg soha.
Talán majd egyszer,
becsukott szemmel
eljő az utolsó pillanat,
akkor majd érzem,
újra megérzem,
mit nem tudok felfogni
most sem egészen.
Lelkem a sárban, a mélyben
honnan nem mossa ki eső,
szívemben üresség,
szomorúság tátong,
arcomról eltűnt minden derű.
Agyam borítja fátyol,
nem töri át a büszkeség,
megsemmisülten állok,
előttem, mögöttem
falak takarják, eltűnt a szín
elfed mindent a szürkeség.