4. fejezet - TÖREDÉKEK
Tél születik
Sírósan és mosolygósan,
jégvirágos, halvány napban,
színekkel csillogón, majd fakón
néz ránk a tél meghatón.
A pehely, ha lehullik
a föld nyeli el.
Az álom, ha véget ér
ébredni kell.
Felsír a gyermek, a Tél
ebben a percben,
s az Ősz öreg emberként
haldoklik csendben.
Kinek fájna ez, hisz az élet rendje,
hogy amikor ébredsz
meg is halsz egy percre.
Meghal ekkor a múlt, a tegnap,
felsír egy új nap szava,
holnap pedig újabb torra
hív az élet maga.
Csupán csak játék,
hogy ki lesz a győztes,
az élet, az álom, a tegnap, a ma,
a Tél is csak múlandó,
véget ér egyszer, akkor majd
születik egy újabb Tavasz.