2. fejezet - KÉRDÉS A SEMMIHEZ

A világ tetején
(A káosz)

Ülök a világ tetején és gondolkodom,
mi is az én feladatom . . .
Sarkából kifordítani,
közben törni, ordítani,
omladékon kóborolni,
összeomlást, megújulást
végignézni, hogyan törik szilánkokra,
forró láva egy fintorra,
kihűlt kráter egy mosolyra.

Jégeső a hideg könnyek,
emberek jönnek, gyűlölnek, ölelnek, ölnek.
Egy kavics kezemben,
őrület fejemben, a fény szememben.
Minden és sötétség,
apró változás, parányi vétség,
szikla görgeteg, felébredt szörnyeteg,
elsöprő félelem,
csillogó, értelmetlen értelem.

Ülök a világ tetején és gondolkodom,
van valami feladatom . . .

< >