2. fejezet - KÉRDÉS A SEMMIHEZ
Kérdés a semmihez
Szép a szó, de mire jó?
A felhők mögé bújt világ
a sötétségbe lépve át...
A tét az élet!
Te mégsem érted, amit érzek.
Színpompás levelek
mind alá hullnak,
virágzó életek
a halállal elmúlnak,
ijedten bújnak
az állatok a földbe,
riadtan vonulnak
madarak a ködben.
Szépség, jóság minek vagytok,
ha Nincs az amit nekem adtok!
Mért a légzés, mért a nézés,
ha nincs mit várni, nincs mit látni?
Apró, por szülötte ember
mit nézel ily vak szemekkel?
Kérded égtől, kérded földtől,
nem jön válasz mért vagy kőből.
Mért vagy gyúrva
vak reményből,
keserű tőből,
könnyes mezőből,
fájó szerelemből?
Mért nem boldog,
kék mederből,
édes öröm végtelenből,
szívekben lüktető
hegyekből?
Ennek titkát hol lelheted?
Kutathatod, keresheted,
messze innen, hol a létnek vége
hol nem érkeztél még a nemlétbe,
még nincs vége!