Jankovits László

Janus Pannonius filozófiai alapműveltségéről

Mikor A humanista módszerről szóló klasszikus munkájában Remigio Sabbadini azt állítja, hogy a korabeli előadásjegyzetek sokkal alkalmasabbak a kor tanítási módszerének megismerésére, mint a szerző műveltségét és álláspontját hirdető publikus szövegmagyarázatok, állítását példával illusztrálja. Az ekkor idézett dokumentum a recollecta műfajába tartozik: olyan jegyzet, amelyet a tanítványok készítettek Guarino mester 1445. március 23-ai, a Rhetorica ad Herenniumról tartott előadásán.*

A szóban forgó recollecta másolata megtalálható Firenzében is.* Néhány évvel később minden bizonnyal Janus Pannonius is hasonló előadásban ismerkedett meg a Cicerónak tulajdonított munkával. Mivel Sabbadini csak részben idézi a jegyzet elejét, és nem állt módomban a milánói szöveget* tanulmányozni, itt a jóval romlottabb firenzei másolatot idézem:

„In exponendis auctorum libris tria potissimum premitti solent: Auctoris vita. Libri titulus. Deinde librorum numerus ac ordo. … De textus expositione infra latius patebit … »in philosophia« scilicet morali. ut fuit in libro de officiis de tusculani, de amicitia et sic de multis. Nam triplex est philosophia una naturalis quae graece dicitur phisis. Altera moralis quae graece dicitur ethica. Tertia logica quae dividitur in dialeticam et rhetoricam. Dialetica est diligens ratio disputandi. Rhetorica est ars bene dicendi… Divisa postea est philosophia moralis in politicam monasticam et yconomicam. Politica est scientia gubernandi civitates. Monastica est scientia gubernandi se ipsum. Yconomica scientia gubernandi familiam ab ycos domus. (A szerzők műveinek magyarázatában a leginkább három dolgot szokás előrebocsátani: a szerző életét, a mű címét, végül a mű részeinek számát és elrendezését. … Ami a szöveg magyarázatát illeti, alább bővebben áll rendelkezésre … „a filozófiának” – tudniillik az erkölcsfilozófiának, ahogy a Kötelességekről szóló munkájában tette, valamint a Tusculumi beszélgetésekben, a Barátságról-ban és hasonlóképpen sok más műben. Mert a filozófia három részre oszlik: az egyik rész a természetfilozófia, amelyet görögül physisnek neveznek, a másik az erkölcsfilozófia, amelyet görögül éthikének neveznek, a harmadik a logika, amely dialektikára és retorikára oszlik… Az erkölcsfilozófia azután a politica, a monastica és az yconomica részre oszlik: a politica az államok irányításának tudománya, a monastica önmagunk irányításának tudománya, az yconomica a háztartás irányításának tudománya, az ycos [oikos], ház szó alapján.)

A szóban forgó idézet a Rhetorica ad Herennium első sorai egy szava, a filozófia szó magyarázata.* A jegyzet más szavaknál nemigen tartalmaz ilyen terjedelmes magyarázatokat. Vajon miért tarthatta fontosnak Guarino azt, hogy sort kerítsen a filozófia részeinek elmondására műve elején, a többi magyarázott részhez képest ilyen bőven? Honnan származik ez a felosztás, és milyen kapcsolatot tart a szövegmagyarázattal? Miképpen közelít meg egy szöveget a Guarino-iskola tanára és tanulója filozófiai szemszögből első látásra? Végül: milyen kapcsolatot lehet találni a megközelítésmód és Janus legfilozofikusabb verse, az Ad animam suam között? Ezekre a kérdésekre kerestem választ.

A felosztás eredetét illetően a Guarino-iskolából még egy forrásra támaszkodhatunk.* Ez Guarino mester fia és örököse, a maga is mesterré ért Battista Guarino ferrarai előadása a hét szabad művészetről 1453-ban. Az előadásban Battista híres hegyentúli iskolatársa, az akkor már meglett tanítvány Janus feltehetően már csupa ismert dolgot hallhatott, legalábbis olyasmit, ami láthatóan nem tért el a mester előbb idézett Cicero-magyarázatától.

Battista Guarino nem önmagában tárgyalja a szabad művészeteket - kitűnik ez a benne található tudományfelosztásból is, amelynek itt vázlatos összefoglalását adjuk:

  

Philosophia et artes liberales

I. Naturalis (physiké)
 A. theologia (sapientia prima, metaphysica)
 B. mathematica
 1. geometria – arithmetica
 a. perspectiva
 b. musica
 (1) poetica
 c. astrologia
 C. historia naturalis
II. Moralis (éthiké)
 (1) poetica
 A. monastica
 B. politica
 C. oeconomica
III. Sermocinalis seu rationalis (logiké)
 A. grammatica
 1. methodica
 2. historica
 B. dialectica
 1. topica
 C. rhetorica
IV. Artes mechanicae
 A. medicina
 1. pharmaceutica [gyógyszertan]
 2. chirurgica [sebészet]
 3. diaetetica [táplálkozástan]
 4. nosognomonica [diagnosztika, a betegség felismerésének tana]
 5. boethetica [a fájdalomcsillapítás tana]

Battista felosztásában számunkra leginkább a philosophia moralisra vonatkozó állítások problematikusak. A szöveg a következő: „Socrates vero Archelai, qui Anaxagoram audierat, discipulus philosophiam primus, ut ait Cicero, e coelo devocavit in terras et in urbibus collocavit eiusque tres esse partes instituit. aut enim homini de vita et moribus rebusque malis et bonis quaerendi praecepta tradit, quibus ipse solus ad felicem vitam perducatur, aut, quae in gubernanda re familiari necessaria, optimas de servis, de liberis, de uxoribus, de universa demum familia leges exponit, aut quo pacto tandem in optima civitate cum summa laude et gloria quisque versari possit perfecta demonstrat. quare primam monasticam, secundam oeconomicam, tertiam politicam vocavit.” (A filozófiát pedig, amint Cicero állítja, Sókratés, Anaxagoras hallgatójának, Archelaosnak a tanítványa hozta le elsőként az égből a földre; a városokban helyezte el és három részre osztotta. Ugyanis vagy az embernek tanítja meg, miként keressen az élettel és az erkölcsökkel, valamint a rossz és a jó dolgokkal kapcsolatban olyan előírásokat, amelyek önnönmagát vezetik el a boldog életbe, vagy a szolgákkal, a gyerekekkel, a feleségekkel, majd az egész családdal kapcsolatos szabályokat állít fel, amelyek a háztartás irányításához szükségesek, vagy pedig azt mutatja meg tökéletesen, hogy miképpen tud bárki egy kiváló államban a legnagyobb dicsőségben és tiszteletben élni. Ezért az első részt a monastica [az egyes ember erkölcstana], a másodikat az oeconomica [a házvezetés erkölcstana], a harmadikat a politica [az államvezetés erkölcstana] néven nevezte.)*

Milyen hagyományon alapul ez a felosztás? Nem találjuk meg Platónnál, nem tartalmazzák ebben a formában a Sókratésről szóló egyéb források sem. A fenti források közlői, Sabbadini és Müllner megjelölik ugyan a Cicero-párhuzamokat, ezek azonban első látásra nem tartalmazzák a filozófia-felosztást, csak a Sókratésre vonatkozó állításokat.

A magyarázatban először a téma szakirodalmára, Joseph Mariétan, Ludwig Baur, Martin Grabmann, Edwin A. Quain és James Simpson munkáira támaszkodtam.* Ezek alapján a Guarino-iskola felosztásában három, gyakran egybefonódó hagyományt ismerhetünk fel. Az egyik hagyomány a szabad művészetekre épülő filozófia hagyománya. A másik az úgynevezett pszeudo-arisztoteliánus, a harmadik pedig az úgynevezett pszeudoplatonikus hagyomány.* Foglalkozzunk először a legutóbbival.

Az Aristotelés alapján kidolgozott felosztást szövegszerűen először a 2. század közepén, a szmirnai Alkinoosnál találhatjuk meg, a Platón tanításait iskolai célra rendszerező Logos didaskalikos című munkájában. Ez a felosztás az alexandriai kommentáriskolában úgy él tovább, hogy egy széles körben ismert és tekintélyes szöveghez kapcsolódik, a platonikus Porphyrios Aristotelés Kategóriáihoz írott Eisagógéjához. Feltehetően a 450 körül élt Ammónios kapcsolja össze Aristotelés logikai munkáival a porphyriosi Eisagógét, az Eisagógéval pedig a saját, az egész filozófiát áttekintő bevezetését. Filozófiai bevezetésének rendszerét követik, egészítik ki az utána következő szövegmagyarázók, Philoponos, Simplikios, Olympiodóros, Élias, David.*

Az alexandriai bevezetés három, időnként érintkező hagyományban él tovább: a bizánci, a szír–arab és a nyugati hagyományban. A Quattrocentóban egyszerre van jelen a szír-arab felosztás egyes elemeit magába építő nyugati latin hagyomány és a bizánci hagyomány. Ez utóbbit az egyre elevenebb itáliai-bizánci kapcsolat, majd a török elől menekülő bizánci tudósok tevékenysége teszi ismertté.

A bizánci hagyományra szép példát nyújtanak Ióannés Argyropylos filozófiai bevezetései. Ezek különösen érdekesek a Janus-kutatás számára, mivel a firenzei könyvkereskedőtől, Janus életrajzírójától, Vespasiano da Bisticcitől tudjuk, hogy a költő első firenzei látogatása során, 1458-ban egy logikai és egy filozófiai előadást hallgatott az ott tanító Argyropylostól. Talán nem tévedünk, ha azt feltételezzük, hogy Janus az utóbbi előadásban az alexandriai bevezetéstípus hagyományába illeszkedő előadást hallgatott.

Az alexandriai bevezetés első része a filozófia meghatározásával kezdődik. Ebben a részben található a meghatározások fontosságának magyarázata, a meghatározások elveinek elősorolása, a filozófia különböző meghatározásainak előszámlálása; itt állapítja meg a kommentáríró, hogy valamennyi speciális tudomány és mesterség a filozófiából eredezteti elveit.

A második rész a filozófia felosztásainak tárgyalása – ennek kései változatát találjuk meg Argyropylos felosztásában is. A philosophia sive scientia két főrésze Argyropylosnál a philosophia speculativa vagy theoretica, és a philosophia activa vagy practica. A philosophia speculativa három alrésze: a philosophia divina vagy transnaturalis scientia vagy metaphysica; a mathematica (ezen belül az arithmetica, geometria, astrologia, musica) és a philosophia naturalis vagy physica. A második főrész, a philosophia activa egyik alrésze az ethica, amely az egyes emberre vonatkozik. A másik alrész tudományágai többeket érintenek: ezen belül a philosophia oeconomica a családot, a philosophia civilis vagy politica pedig az államot. A philosophia civilishez sorolhatók a költők versei, a jog, a meggyőzés művészete és a hadtudomány.*

A harmadik, utolsó rész a magyarázandó művel kapcsolatos alapkérdések tárgyalása. Ezek az alapkérdések konvencionálisan jelennek meg az Aristotelés-magyarázatok elején. A kérdések, mondhatni vizsgálati szempontok a következők (zárójelben a görög terminusokat és Argyropylos latin fordításait, magyarázatait adtam meg): a mű célja (skopos; intentio); haszna (khrésimon; utilitas); szerzősége, hitelessége (gnésion; si liber autoris cuius esse dicitur sit); címe (epigraphé; titulus); elrendezése (taxis; ordo); a részek száma, arányai (kephalaia; quot in partes liber… dividitur); a mű filozófiai besorolása (hypo poion meros anagetai; ad quam partem ducatur); a mű tanítási módja (didaskalikos tropos; modus procedendi in tradenda scientia).*

Mármost ami Argyropylos tudományfelosztását illeti, ez egy fontos pontban lényegében hasonlít arra, amit a Guarino-iskola fentebb látható dokumentumai tartalmaznak, és lényegesen különbözik attól, amit mai tudásunk szerint Aristotelés saját felosztása tartalmazott. Ez a különbség az ethics – oeconomica – politica hármasságának megjelenése a gyakorlati filozófia felosztásában.

Ezt a három résztudományt a szövegmagyarázó hagyomány Aristotelés etikai munkáinak két szöveghelyére alapozva alakítja ki. A Nikomakhosi etikában (VI, 9. 1142a9 k.) található Aristotelés-hely szerint az etika nem lehet pusztán személyes, mivel „a magunk java el sem képzelhető a házvezetés és államkormányzás nélkül” (Szabó Miklós fordítása). Az Eudémosi etikában pedig (I, 8.1218b13) az etika mint a magában álló jó keresését célul kitűző tudomány oszlik a következő részekre: „az államtudomány, a gazdálkodás tudománya és a belátás” (Steiger Kornél fordítása).*

A két szöveghely együttes értelmezése révén alakul ki a hellénisztikus filozófiai hagyományban – döntően platonikus közegben – a gyakorlati filozófia felosztása egyéni erkölcsi (éthiké), házvezetési (oikonomiké) és államfilozófiára (politiké). A felosztást jelentősen megtámogatja, hogy a 15. században érvényes hagyomány Aristotelés művének tartja a mára tőle elvitatott Oikonomiké c. munkát is.*

Mint látjuk, Argyropylosnál a gyakorlati filozófiának ez a felosztása található, és valami hasonlót látunk a Guarinus-iskolában is. Valami hasonlót, de nem egészen ugyanazt. Battistánál az említett hármasságban a politica és az oeconomica philosophia mellett nem az ethica vagy a moralis, hanem a monastica philosophia szerepel.

Mielőtt a monastica elnevezést görögösítenénk, s beletennénk a Bizáncból hazatérő Guarino mester útiholmijába, érdemes körülnézni Nyugaton, az alexandriai filozófiai bevezetés latin keresztény hagyományában. E hagyomány elején Boëthius áll: az ő műve a Bevezetés Porphyrios Eisagógéjához. Boëthius itt közli az alexandriai bevezetés valamennyi elemét. Tőle veszi át ezeket Cassiodorus A szabad művészetek és tudományok című munkájában. Tartalmazza ezt a felosztást Isidorus Hispalensis enciklopédikus munkája, az Etimológiák vagy eredetek húsz könyve is.*

Ebben a terminológiában fontos változás történik a 11. század végén. Az ekkor alkotó Radulphus Ardens teológiai összegzése, az Egyetemes tükör, a Speculum universale* a gyakorlati filozófia, a philosophia practica egyénre vonatkozó részét, az ethica vagy moralis részt a solitaria (egyes emberre vonatkozó) néven nevezi. Ugyanezt teszi a 12. század első felében Hugo és Ricardus de Sancto Victore. Eruditio didascalica című munkájában Hugo a filozófia részeinek elősorolásakor közli a hagyomány kínálta terminológiai lehetőségeket; ezt teszi a practica philosophia felosztása során is. Így alakul ki a háromszor hármas solitaria / ethica / moralis – privata / oeconomica / dispensativa – publica / politica / civilis felosztás.*

A philosophia solitaria átnevezését philosophia monasticára végül Nagy Szent Albertnél találhatjuk meg.* Az ő nyomán használja a terminust Aquinói Szent Tamás.* Ezt a terminológiai lehetőséget azután többen felhasználják a 13–14. században.* Valószínűleg ezzel a terminológiai változással magyarázhatjuk, hogy a gyakorlati filozófia felosztásában a Guarino-iskola az egyénre vonatkozó gyakorlati filozófiára nem a bizánci hagyományban megmaradt éthiké/moralis, hanem a skolasztikus hagyományban átalakult monastica elnevezést használja.

Fordítsuk most figyelmünket egy másik, az előbbinél sokkal fontosabb eltérésre. Míg Argyropylosnál a filozófia az elméleti és a gyakorlati részre válik szét, Battista Guarinónál a filozófia három főrészre, naturalis, moralis és rationalis, természetfilozófiai, erkölcsfilozófiai és logikai részre oszlik. Ez az a felosztás, amelyet a szakirodalom pszeudoplatonikus felosztásnak nevez, s amelyet a történeti vizsgálódás pszeudo-szemszögéből bízvást tekinthetünk platonikusnak.

Ezzel a tagolással Cicero Academica priorájában (1, 5, 19) találkozunk először, ekképpen: „fuit ergo iam accepta a Platone philosophandi ratio triplex: una de vita et moribus, altera de natura et rebus occultis, tertia de disserendo et quod verum sit, quid falsum, quid rectum in oratione pravumve, quid consentiens, quid repugnet iudicando” (már Platón is úgy tekintette, hogy a filozofálásnak háromféle módja van: az egyik az életről és az erkölcsökről szól, a másik a természetről és a rejtett dolgokról, a harmadik a magyarázatról, és arról, mi igaz, mi hamis, mi helyes vagy helytelen a beszédben, mi egybehangzó, mi ellenkezik a megítéléssel). Ez a felosztás, amelyet Quintilianus (Inst. 12, 2, 10 skk.) is átvesz, a latin kereszténységre Szent Ágoston tekintélyétől megerősítve hagyományozódott. Fontos figyelembe vennünk, hogy Ágoston összefoglalása nem állítja szembe a Platónnak és az Aristotelésnek tulajdonított felosztást, hanem egymásba illeszti őket.* Az előbb említett Cassiodorus szintén egyenrangúként ismerteti a két felosztást, s így tesz Isidorus Hispalensis is.

A kérdés történetét a legteljesebben feldolgozó Baur szerint a 14. század elejétől számbavehetetlenül elterjednek az olyan filozófia-felosztások, amelyekben inkább a felosztás részletes kidolgozása fontos, mintsem a rendszer megalapozottsága, belső egysége és világos felépítése.* Ám ha tekintetbe vesszük Ágoston egyeztetését, és visszagondolunk arra, hogy ez a kettősség megtalálható Cassiodorusnál és Isidorusnál is, megállapíthatjuk: akár megalapozatlanság, akár részletközpontúság, ennek is megvannak a maga antik hagyományai. Ha tehát az a helyzet, hogy a Guarinus-iskolában elegyedik a physica – ethica – logica Platónra visszavezetett hármas felosztása és az arisztoteliánus hagyomány megoldásainak felhasználása az ethica esetén, vagyis a monastica – oeconomica – politica felosztás, ez az elegyedés nem mentes az előképektől.

Mit kezdjünk azonban azzal, hogy Battista Guarino Platón mesterétől, Sókratéstől származtatja az ethica felosztását? Nos, ha visszakeressük az általa felhasznált Cicero-helyet a Tusculumi beszélgetésekben (5, 10), a következőket olvassuk: „Socrates autem primus philosophiam devocavit e caelo et in urbibus conlocavit et in domus etiam introduxit et coegit de vita et moribus rebusque bonis et malis quaerere” (a filozófiát pedig Sókratés hozta le először az égből; elhelyezte a városokban, a házakba is bevezette, és az élet és az erkölcsök, meg a jó és rossz dolgok keresésére késztetett). Mármost ha a gyakorlati filozófia Aristotelés nyomán kialakított felosztásának ismeretével olvassuk a részt, a kiolvasható felosztás nagyon is megfeleltethető a városállam vezetése, a házvezetés és az egyéni életvezetés hármasságának. Battista ugyan nem idézi a teljes Cicero-szöveget, csak az első részt; de a továbbiakban is azt mondja újra, értelmezve a már ismert skolasztikus terminológia szerint.

A filozófiafelosztások kőzött tehát a ferrarai iskolában sincs radikális eltérés: a Cicero tekintélyével hitelesített Sókratés-felosztás áll mind a platonikus, mind az arisztoteliánus felosztás eredetpontjában. Úgy tűnik, hogy a gyakorlatban a filozófia-felosztásnál is azt a közvetlenül megelőző századok tudományától is okulni kész hozzáállást figyelhetjük meg, amelyet a középkori grammatikák felhasználásával kapcsolatban Huszti József meglátott.* Az ilyen egységesítő, több forrást egybedolgozó rendszerek nem idegenek a Quattrocento humanistáitól: elég megnézni Ugo da Siena, a Guarino-tanítvány Giovanni Lamola, Cristoforo Landino, vagy a magyar humanizmusban fontos Bartolommeo Fonzio filozófia-felosztását: számtalan olyan változatot találunk, amelyek egyesítik a platonikus és az arisztoteliánus hagyomány felosztását.*

Ami Janus legsajátabb mesterségét illeti, mint költő Argyropylostól közel ugyanazt hallhatta, amit Ferrarában tanult. Battista Guarino szerint a költészet eredetét tekintve ugyan a zenéhez tartozik, de a költői szándékot és hatását tekintve az erkölcsfilozófiához kapcsolható. Ez legalábbis részben egybevág azzal, amit Argyropylosnál olvashatunk, aki – láthattuk – a költészetet ugyancsak az erkölcsfilozófia egy ágához, a philosophia politicához kapcsolja.

Miért lehetett fontos ez a tény Janus számára, s miért lehet fontos, ha Janus filozófiai szempontból értelmezhető szövegeivel foglalkozunk?

Nos, Battista Guarino beszédének szerkezete szintén követi az alexandriai bevezetés mintáját. A beszéd végéről ugyan hiányoznak a vizsgálódási szempontok, az egy utilitas kivételével. Ez a hiány érthető, mivel a beszéd nem egy műről, hanem általában a szabad művészetekről szól. Mindazonáltal alapos okunk lehet feltételezni, hogy a filozófiai munkák magyarázata során az idősebb Guarino ugyanúgy az alexandriai hagyomány ismeretében járt el, mint bizánci mesterei és kollégái, s ebben követte fia is. Eszerint a filozófiai szövegek elemzése során a szövegeket azok célja, haszna, hitelessége, címe, elrendezése, belső arányai, tanítási módja szempontjából vizsgálta – és nem utolsósorban abból a szempontból, hogy az adott mű a filozófia mely ágába sorolható.

A Rhetorica ad Herennium magyarázatának elején, láthattuk, Guarino felmond néhányat ezen szempontok közül. Az első sorok értelmezése során szerét ejti a filozófia felosztása ismertetésének. Mindezek alapján feltételezhetjük azt is, hogy Janus, amikor filozófiai tartalmú művet írt, számított arra, hogy olvasói e módszer szerint látnak neki az értelmezésnek, vagyis számba vette, hogy műve a filozófia mely ágába tartozhat. Ennek során pedig hasznosíthatta ferrarai és firenzei, jegyzetben vagy fejben őrzött tudományát.

Különösen állhat ez az Ad animam suamra, Janus legfilozofikusabb versére.

Ezen a ponton röviden és részlegesen számba kell vennünk a szakirodalom álláspontját a vers filozófiai besorolásáról. A legkevésbé meggondolt megoldás szerzője a Neolatin irodalom Európában és Magyarországon című konferencián tartott előadásán a „lélekfilozófiai” jelzőt aggatta az Ad animam suamra, téves hivatkozással, minden magyarázat nélkül. Márpedig enélkül ez a jelző csak olyan módon illik az Ad animam suamra, mint mondjuk a De apro et cervo címe versre a vadkan- és szarvasfilozófia.*

Szerencsére vannak ennél komolyabb megközelítések. Az Ad animam suamról szóló tanulmányok egyfelől – részben vagy egészben – az asztrológiához kapcsolják a. vers egészét. Ezt az irányt Huszti József alapozta meg; jóllehet maga megcáfolta állítását, miszerint a vers első része Janus születési horoszkópját mutatná,* időről időre keletkeznek olyan dolgozatok, amelyek a vers egészét értelmezik asztrológiai szempontból.*

Ad animam suam-tanulmányában Kocziszky Éva a három részre tagolt vers részeit különböző szempontokhoz kapcsolja: részint az asztrológiához, részint az orvostudományhoz, részint a metafizikához, részint a létfilozófiához.* János István Ad animam suam tanulmánya szintén „létfilozófiai szemléletű világértelmezés”-ként értelmezi a verset.* A két szerző az egzisztencialista filozófia terminológiáját használja.

A Janus iskolájába tartozó, vele egy műveltségű olvasók által ismert filozófiafelosztás szerint a vers genus philosophiae ja a következőképpen határozható meg. Az első rész a philosophia mathematicába tartozó asztrológiához sorolható, a második rész pedig a mechanikus művészetbe tartozó orvosláshoz, talán annak a nosognomonica, tünettan néven leírható ágához. Mindkét ars eredményei beépülnek a versbe. Az alapkérdés, a vers egészéből elvonatkoztatható intentio azonban véleményünk szerint nem az érzékelhető külső és belső jelenségek leírásához, az azokból kiolvasható következtetésekhez kapcsolódik. Ez a kérdés az egyes ember megfelelő állapotának elérése. Ilyen módon állíthatjuk, hogyha az Ad animam suamot a filozófia Janus által tanult platonikus kereteiben képzeljük el, akkor a philosophia moralishoz áll közel. Már csak méltósága és illendősége szerint is, ha már egyszer a filozófia e részét alkotta meg és osztotta fel Sókratés, ha ehhez a részhez tartozik a költészettan, Janus tudománya. Az erkölcsfilozófián belül pedig a philosophia monastica kérdései állnak a legközelebb a vers alapkérdéséhez – Battista Guarinót idézve: a verset a scientia gubernandi se ipsum, önmaga kormányzása, de vita et moribus rebusque malis et bonis quaerendi praecepta, az élet, a halál, a jó és a rossz dolgok keresése előírásainak körébe sorolhatjuk, olyan előírások körébe, quibus ipse solus ad felicem vitam perducatur, amelyek önnönmagát vezetik el a boldog életbe.

On Janus Pannonius’ Basic Philosophical Knowledge

As the documents of Janus Pannonius’ education, namely a so-called recollecta of Guarino Veronese and an inaugural speech of Guarino’s son, Battista, show, the philosophical education of the Hungarian humanist poet had its origins in the Alexandrin philosophical commentaries of Aristotle. The Alexandrine philosophical introduction (eisagoge) consisted of three main parts, definition of philosophy, its division, and the basic aspects of the examination of any philosophical work. As for the division, the Guarino school amalgamated this tradition with another conception found in Cicero’s dialogues. This unifying process was legitimated by the supposedly common origins, Socrates and Plato, who, according to Cicero, divided philosophy first.

The main parts of philosophy in the system of the Guarino school were philosophia naturalis, moralis and rationalis according to the division of Cicero, while the subdivisions show the Alexandrine tradition, together with the changes that were made by the following centuries; e. g. philosophia moralis is divided into philosophia politica, oeconomica, and monastica (philosophy of the state, the household and the individual). Monastica – originally ethike – was named so by Albertus Magnus and became conventional in the 13–14th century Scholasticism.

The tradition of the philosophical introduction can serve as a basic interpretative method for the students of Guarino, therefore it is possible to suppose that when Janus was writing a philosophical poem, he determined its type on the basis of this system. Therefore it is also possible to define the basic philosophical question of Janus’ most philosophical poem, entitled Ad animam suam, as a question of philosophia monastica about the possibilities of finding the moral principles of the embodied individual soul regarding her successful retum to her intellectual origin.




Hátra Kezdőlap Előre