Marianna D. Birnbaum

Janus Pannonius történelemszemlélete

Sem Guarino Veronese, sem Vittorino da Feltre nem írt a nevelésről, tehát Janus esetében csak abból indulhatunk ki, ami Guarino leveleiből, vagy a diákok, nem utolsósorban Janus megjegyzéseiből erre vonatkozóan fennmaradt.*

Janus gondolkodásával kapcsolatban először is Guarinóhoz kell visszamennünk. Mit tanult Guarinótól, hol alakultak ki első gondolatai a történelemről és annak szerepéről?

Egyik volt tanítványának, Tobia dal Borgónak (aki később Malatesta történetírója lesz Riminiben), Guarino arról ír, hogy saját elképzelése szerint milyen megoszlásban legyen a történetírásban retorika és tudomány.*

Ez a részlet Burckhardthoz vezet, ugyanis Burckhardt összeszámolta azokat, akik abban a korban híres stilisztának számítottak: ezek között volt Leonardo Bruni, Poggio Bracciolini, Benedetto Accolti, Marcantonio Sabellico, Giovanni Pontano, Leodrisio Crivelli és Giovanni Simonetta.* Mindannyian az úgynevezett retorikus történetírók sorába tartoznak. Janus többekkel közülük kapcsolatban volt, míg az úgynevezett „tudományos történetírók” közül csak Vallát ismerte. Még egy személyről kell azonban itt szólnunk, vagyis Biondóról. Flavio Biondo nem volt Guarino tanítványa és magányos alakként élt, Guarinót azonban mélyen befolyásolta Biondo Decadese, amely a korabeli történetírás mércéjévé vált.* Az 1450-es években Biondo Ferrarában élt, és lehetséges, hogy Guarino házában Janus is találkozott vele.

Biondo és Guarino Petrarca koncepcióját folytatták, vagyis a történelmet a Nagy Római Birodalomra és az azt követő „sötét és barbár korszakra” választották ketté. De míg Biondót érdekelte a középkor, addig Guarinót nem, és minden valószínűség szerint a diákjait sem.

Guarino iskolájában nincs említés középkori történetíróról (az egyházatyákon kívül), és a Janus-kutatóknak – legalábbis nekem – nincs tudomásuk arról, hogy Janus saját érdeklődéséből kiindulva olvasott volna középkori történetírókat.*

Tekintve, hogy Janus sosem írta meg több ízben bejelentett művét a magyar történelemről (én nem hiszek az Annales eltűnésében – valamelyik barátjánál csak fennmaradt volna belőle valami, hiszen igen szerette elküldözni a műveit),* csak töprenghetünk azon, hogy milyen irányt is követett volna. (Azt, hogy milyen retorikai elemeket és eszközöket használt volna fel, elképzelhetjük a kancelláriai levelezése alapján, de ismét vissza kell mennünk Guarinóhoz és a ferrarai tananyaghoz.)

Akárcsak az összes többi diák, a tanulmányai elején Janus is Valerius Maximust és Justinust olvasta (az utóbbi, mint tudjuk, Guarino egyik kedvence volt). Valószínűleg Guarino felügyelete alatt, vagy az ő tanácsára kezdte Janus a mitológiai és történelmi példák gyűjtését, amelyet később felhasznált.*

Guarino szerint „a történelem egyetlen feladata, hogy a múlttal való összevetés alapján megmutassa, hogyan kell élnünk a jelenben és a jövőben”.

Guarino abban is hitt, hogy az első kézből való tudás – tehát a szemtanúság – fontos a történész számára. (Mint tudjuk, Janus nem követte ezt a példát. Nem szívesen táborozott, és azt is tudjuk, hogy tréfásan és komolyan igyekezett kivonni magát minden olyan helyzetből, amely a tóga helyett a kardot kívánta volna.)

Guarino is azt ajánlotta, hogy a történetíró saját véleményével is erősítse a leírt eseményeket. Guarino lefordította Lukianos munkáját a történetíró feladatáról, és nyilvánvalóan példaként kezelte ezt a művet. Janus első prózai fordítása Plutarchos volt, és ehhez a munkájához, mint ismeretes, többször visszatért, éveken át csiszolta, javította. Az is ismeretes, hogy Plutarchos reneszánszát nem más indította el, mint Manuél Chrysolóras, Guarino tanítója és mestere.

Itt szeretném merészen kimondani, hogy Janust ezek szerint jobban vonzotta a személyiség szerepének feltárása, mint a történelem folyamatának rögzítése. Guarinóhoz írt panegyricusában is azt ígéri, hogy a Hunyadiakról – tehát személyekről – fog írni.

Ha egy lépéssel tovább megyünk, akkor azt is mondhatjuk, hogy a panegyricus sem más, mint a biográfia egy változata – hiszen nincs objektív történetírás, és a panegyricus sem különbözik sokban azoktól az ideológiáktól áthatott művektől, amelyekből saját életünkben olyan sokat tapasztaltunk, amikor is egy propagandisztikus célokból idealizált személyt mint történelmileg hiteles alakot tukmáltak az olvasókra. A reneszánsz írók ennél szemérmesebbek voltak – elég volt, ha a címzett elhitte, vagy hasznosíthatta.

De túl a tréfán, Janus Guarino-panegyricusa életrajzi műként is olvasható, és mutatis mutandis ez elmondható a Renéről és Marcellóról költött panegyricusokról is.

Hogyan jelentkezik azonban ez a személyre és a történelmi személyiség szerepére épített szemlélet Janus politikai, vagyis gyakorlati magatartásában?

Azt hiszem, hogy a kapcsolat éppen a Mátyás elleni összeesküvés szervezésében a legnyilvánvalóbb. Janus valóban hitt abban, hogy Mátyás félreállításával megváltoztathatja a történelem menetét.

Ezt megelőzően ugyanis óriási konfliktus előtt áll: mint az uralkodó osztály tagja, élete ellentmondásba kerül saját gazdasági érdekei és a humanista szemlélet között, amely egész intellektuális személyiségét jelenti. A reneszánsz életideál szerint az igazi humanista magán- és közélete között nem volt szakadék. Janus esetében birtokainak kiszolgáltatott helyzete és uralkodójának politikája megbillentették ezt az egyensúlyt. A magasabbrendű erkölcsiség, amelynek nevében az egyén világa szabad, és csak a sajátja, ellentmondásba került Janus hivatalos szerepével.

Mint meggyőződéses humanista Janus egyenrangúnak érezte magát királyával, és mint főúr sem hagyta magát megfélemlíteni. (Ezt is a rómaiaktól tanulta.)

A nevelése és történelemtudata, amelyet a Velencéről és Firenzéről folytatott viták alakítottak ki, nem adtak választ a problémáira. A két társadalomkép konfliktusából pedig a vallásba vetett hit sem tudta megmenteni Janust. (Nem volt sem Ficino, sem Manetti.) De utolsó erejével még megpróbálta elérni Velencét, hogy az ő segítségükkel megbuktassa Mátyást, és ezzel megfordítsa az egyetemes európai politika (és történelem) irányát.

Janus Pannonius’ View about History

According to the letters of Guarino Veronese and the notices of his pupils, among them those of Janus, the Hungarian poet followed his master’s example when he disregarded the Middle Ages and used historical examples taken from Valerius Maximus and Justinus. He did not share Guarino’s opinion about the importance of personal experiences. Janus was interested in detecting the role of personality rather than describing the course of history. His panegyric poems are a type of biography. Perhaps his view about the importance of the personality in history made him believe that a successful conspiracy against King Matthias could modify the direction of Hungarian and European history.




Hátra Kezdőlap Előre