Negyedszázaddal ezelőtt a pécsi Janus Pannonius-ülésszakon Bán Imre Janus Pannonius és a magyar irodalmi hagyomány címmel tartott előadást.* A Janus-recepció első szakaszának időhatárait 1512-től 1619-ig, a Delitiae poetarum Hungaricorum megjelenéséig jelölte ki. Johann Philipp Paraeus e kiadványának létrejöttében jelentős szerepet játszott Kórodi Bedő Dániel császári koszorús költő. A 17. század közepétől kimutatható hatások közt Bán Imre nyomon követte a Romulidae Cannas kezdetű, nem hiteles Janus-költemény előfordulásait és hatását, majd az utóélet barokk szakaszáról a következőket mondta: „a költő hírneve, tekintélye hanyatlik, említései ritkulnak”, „a XVII–XVIII. század folyamán csak gyér adatokat gyűjthetünk nagy költőnk olvasásáról vagy kultuszáról”. Szólt Pápai Páriz Ferencről, aki Rudus redivivumában közölte Janus sírversét latinul és magyar fordításban, majd rámutatott arra, hogy a Janus-hagyomány sorsa évtizedekre a magyar kultúra védelmének ügyéhez kötődött. Czvittinger Dávidot követték nemzetközi lexikonszerzők, őt Rotarides Mihály. Bán Imre említést tett a Delitiae poetarum Hungaricorum „egy bővített 1727. évi kiadásáról, amelynek nyilván szerepe volt a XVIII. századi Janus-hagyomány továbbvitelében”, majd a fordulópontot Conradi Norbert budai 1754. évi kiadásában jelölte meg, „hiszen ez tekintélyes mennyiségű szöveget adott az olvasók kezébe, s humanista apparátusával az ízlés klasszicizálódását jelenti”.
18.századi irodalomtörténetíróink legtöbb esetben Czvittinger Dávid lexikonára* hivatkoztak. Ezt tette Szörény Sándor Pannonia docta című kéziratában,* de ezt tették mások is. Igazat adhatunk Bán Imre megjegyzésének, hogy Janust fel lehetett mutatni azon külföldieknek, akik a magyarokat barbársággal vádolták. Janus utóélete szempontjából e vonulat jelentős. Nehéz ugyanis azt feltételezni, hogy akik felmutatták Janus alakját, nem ismerték verseit. Előadásomban néhány adatot sorolok fel, s azt próbálom bizonyítani, hogy Janus Pannonius költeményeinek ismerete a 18. században – legalábbis az általam megvizsgált területeken – kimutatható, sőt annak komoly hatásával kell számolnunk.
Nem állt módomban megvizsgálni a könyvjegyzékek és a fennmaradt Janus-kiadások példányainak sorsát, annak ellenére, hogy e munka elvégzésének fontosságával tisztában vagyok. A rendelkezésemre álló időben más irányból indultam el. Elsősorban azért, mert kutatásaim során gyakran találkoztam 18. századi Janus Pannonius-említésekkel, s úgy vélem, hogy adataim mások számára is érdekesek lehetnek. Belőlük nemcsak Janus Pannonius ismerete derül ki, hanem a korszak versírói gyakorlata is szaporodik egy adalékkal. Megvizsgálom a Bán Imre említette, de általa nem látott 1727. évi kiadást és annak fennmaradt példányait. Felsorakoztatok néhány magánlevelezésben említett adatot az 1760–1773 közötti időszakból, amikor a Janusról is levelező tudósaink közt már köztudott volt, hogy Teleki Sámuel Janus-kiadást készít.
*
1727-ben egy igénytelen könyvecske jelent meg hely megjelölése nélkül.* A bibliográfiai adatok arra engedtek következtetni, hogy a Johann Philipp Paraeus-féle 1619. évi, magyarországi latin költőket bemutató kötet* ismételt kiadásáról lehet szó, benne Janus Pannonius, Kórodi Bedő Dániel, Thúri György, Sommer János és Filiczky János verseivel,* ezekhez Dobner Sebestyén Carinthia leírása című műve járul, továbbá Dobner Sebestyén Ferdinánd különféle versei.
A nyomtatvány nyolcadrét alakú. A nyomda, amely megjelentette, gyatra felszereltségű lehetett. A kiadó a kötet tartalmából kikövetkeztetve a soproni Dobner Sebestyén Ferdinánd. Egy egyetemi szakdolgozat azonban a kiadvány betűtípusait megvizsgálva kizárta azt a soproni Dobner-nyomda termékei közül.* Az biztos, hogy Dobner a kiadó, a nyomtatás azonban történhetett másutt, például Budán is. (Esetleg mégiscsak Sopronban.) Maradva még egy kicsit a kiadvány formai jegyeinél: nyolcadrét, 4 leveles [!] füzetekből áll, lapszámozás nélküli, 32 levél (64 lap) terjedelmű. A H ív két levélből áll, utána még egy ívjelzés nélküli levélpár van. A B ívet tévedésből teljes egészében kurzívval szedték. A kötetecske külső ránézésre tankönyvnek tűnik.
Mit tartalmaz a kiadvány? Háromnegyed részben Janus Pannonius-elégiákat és -epigrammákat, a fennmaradó egynegyed rész felén (4 lapon) Thúri György, Sommer János és Filiczky János versei, a másik felén (újabb 4 lapon) Sztrákos Adalbert biliárdról írott verse és Georg Hartlieb 1610-ben Dobner Sebestyén nevére szerzett anagrammája és üdvözlő verse* található. Sztrákos és Hartlieb verse külön-külön levélpáron van elhelyezve, tehát az utolsó négy levél nem alkot füzetet, köztük azonban őrszó áll.
A kötet a 28. lapig néhány kivételtől eltekintve az 1619. évi Paraeus-kiadás rövidített változata. Sztrákos Adalbert Koháry István börtönben „versekben vett sétálásá”-t fordította latinra. A teljes változat 1725-ben jelent meg Budán,* kötetünkben a „XII. sétálás” önállósított változata szerepel. A címlapon említett Carinthia-leírás nincs meg a teljesnek látszó kötetben. Dobner Sebestyén Ferdinánd, a kötet összeállítója, néhány vers esetében változtatott a szövegeken. (A címlapon esetleg mint parodia-szerző fordul elő.)
Az Országos Széchényi Könyvtár példányában* két helyen egykorú áthúzásokkal rövidítettek meg verset. További három példányt sikerült kézbe vennem: ezek közül egy érintetlen, másik kettőben Filiczky János Hungaria című verséből ugyanúgy áthúztak két teljes sort (sorközépnél kezdve), vagyis úgy tűnik, még forgalmazás előtt nyúlhattak a szöveghez. Egyik példányból az utolsó két levél (Georg Hartlieb verse) hiányzik.*
A címlap verzóján a császárnak szóló metszetes ajánlás áll. Aztán jönnek a versek az alábbi sorrendben: a Mátyás nevében írt válasz Antonio Costanzi olasz költőnek (El. 27),* majd Kórodi Bedő Dániel Paraeus Janus-kiadását üdvözlő verse (a harmadik strófa, 11–15. sorok elhagyásával)* és Zsámboky Janus Pannoniushoz szóló verse. Az utóbbi két esetben a kezdő szót megváltoztatta a kiadó. Az 1619. évi kiadásban mindkét vers Jane megszólítással indul, itt Kórodi Bedőé Eheu, Zsámbokyé Quaesoval. Aztán következnek: Az erdélyi felkelésről (Ep. 438), Az árvízről, 1468 (El. 32), majd az alábbi epigramma:
|
Ezt követik: Midőn a táborban megbetegedett, 1464 (El. 28),* Nyári égbolton ragyogó üstökösről, 1462 (EI. 23). Utána A gyűrűről Titus Vespasianus Strozzának című elégia önállóvá tett részlete (EI. 3, 15–36) De foeminis címmel,* majd Ad alium felirattal részlet (epigramma) a Válasz Titus Vespasianus Strozzának című elégiából (EI. 5, 9–12).* Ismét teljes terjedelemben: Antonius Mariához a nősülésről (El. 12), majd epigrammává kiemelve az utolsó két sor a Titus Vespasianus Strozzának feliratúból (El. 4, 33–34) De suo carmine címmel.* Aztán az újabb alakításra már a címirat is utal: Parodia ex Jano Pannonio, ami nem más, mint az Estei Borsóhoz Iohannes de Gaibana Janus szavaival (It. el. 2, 1–10, 13–17, 20–24, 27–28, 39–60).* Ebben a vers konkrétumainak kihagyásán kívül az első két sor Erdődy György kamarai praefectus nevére és címére átalakított, az egyik kihagyás után egy apróbb változtatás az összeillesztést szolgálja. Következik a De laudibus Pontificis et rerum humanarum conditione (az 1619. évi kiadásban: 234. l.). Mindezek után a mintául tekinthető kiadás epigrammáiból olvashatunk válogatást (29–40. l.). A Mátyás-epigrammákat egy helyre rendezte a kiadó, ekkor eltér a mintakötet sorrendjétől, egyébként azt követi. Az 1619. évi kiadás 314 epigrammájából azonban csak 84 került be ebbe a kiadásba. Két esetben rövidít az epigrammákon is, továbbá egyszer összevon kettőt, egyszer valószínűleg rossz lapozás „eredménye” a változtatás.
A fentiekhez hasonló módon válogat és még nagyobb mértékben rövidít a másik három költő, Thúri György, Sommer János és Filiczky János verseinek közlésekor. Például Filiczky Szenci Molnár Albert zsoltároskönyvét köszöntő versének 60 sorából 29 maradt, a záróversként szereplő Hungaria című verset pedig a nyomtatás után, áthúzással rövidítették 9 sorról hétre. Sztrákos Adalbert versfordítása eredeti összefüggéséből kiemelt önálló vers.
Vajon miért nem követte mindig szó szerint a kiadás a költők szövegét?
Egyszer szerepel a kötetben rövidített és átformált vers előtt műfajmegjelölés: Parodia ex Jano Pannonio. A Janus-versből sorok elhagyásával és kicsi alakítással Erdődy Györgyöt* dicsőítő vers lett. A Janus által Johannes de Gaibana nevében írott költemény eleve kínálta magát a „felhasználásra”. Tarnai Andor tanulmányából tudomást szerezhettünk a parodia-műfaj magyarországi jelenlétéről.* Pápai Páriz Ferenc meghatározása szerint a parodia „valamely versnek követése, vagy azon, vagy más értelemmel”*. A rájátszástól a parodiáig a költői versszerzésnek sok átmenete lehetséges. Az imitáció, az utánzás mindenesetre az utánzott szerző nagy tekintélyére utal. Tarnai adatokat idéz arra, hogy az ilyen fajta versszerzés tanítási gyakorlatban alkalmazott eszközként éppúgy előfordul; mint ambiciózus költők* tollán. A 16–17. század fordulóján a későhumanista költők különösen szívesen alkalmazták. A különböző költői mesterségek (pl. anagrammák, cento, parodia) Magyarországon is megjelentek, protestáns és katolikus körökben egyaránt. E játékok újabb divatja a későbarokkban, a 17. század végétől terjedt el. Tarnai Sopron és a Szepesség evangélikus köreiben mutatta ki magyarországi jelenlétüket. Mint másutt, itt és most is főleg Horatius versei kínálkoztak arra, hogy némi változtatással jókívánságok kifejezői legyenek. Alapelv volt e gyakorlatban, hogy a mintaszöveg, amelyet átalakítanak, elismert költőtől származzék. Ezáltal egyaránt eruditusnak tekinthette magát szerző és megszólított.
Mindebből az következik, hogy a Janus Pannonius szövegéből készített parodia Janus Pannonius ismertségének bizonyítéka, legalábbis abban a környezetben, amelyben keletkezett.
Dobner Sebestyén Ferdinánd (1685–1747) ahhoz a soproni evangélikus értelmiségi elithez tartozott, amely a magyarországi irodalomtörténet-írást, benne természetesen Janus Pannonius külföldieknek való felmutatását is, fontosnak tartotta.* (A Dobnerek Sopronban 1589 óta értelmiségiek.) 1717-ben a király őt bízta meg a római kövek és emlékek összegyűjtésével. A szakirodalom Czvittinger követői közt tartja számon, fiát is ezen szellemben küldte Németországba tanulni. Támogatta Rotarides Mihályt. Saját kedvtelésére, saját művei nyomtatására kezdetleges felszereltségű nyomdát tartott fenn. 1726-ban azonban végleg eltiltották a nyomtatástól. Egyik fia 1716-ban katolizált, őt 1728-ban Pálffy Miklós nádor ajánlotta a városnál jegyzőnek.
Dobner Sebestyén Ferdinánd családi hagyományok révén és tanulmányai által is közel kerülhetett Janus Pannonius verseihez. Hasonló módon az utánzásos költői mesterségekkel szintén megismerkedhetett. Ezt bizonyítja a közölt parodia és a Janus elégiáiból kiemelt részek önállósítása is.
A kiadásban szereplő, latinra fordított Koháry-vers mint fordítás, és mint egy egészből kiemelt, önállósított rész a kor fogalmai szerint szintén parodiának tekinthető. Sztrákos Adalbert, volt jezsuita szerzetes, majd világi pap* fordításának az okai közt Koháry verseinek népszerűsége szerepelt. Dobner átvétele valószínűleg a témának szól (tudniillik a biliárd megverselésének), ezt levéltári vagy hagyatéki adat esetleg majd megerősíti.
A fenti tények mellé már csak kérdéseket tehetek. Vajon milyen céllal készült az 1727. évi Delitiae poetarum Hungaricorum-válogatás? Csak Dobner kedvteléséből? Mindez egy évvel a nyomtatástól való eltiltása után jelent meg. Használták-e azt iskolai oktatásban? Hány példányban készülhetett? És kik kapták (esetleg vették?) meg a köteteket? Mindezekhez képest csak másodlagos, hogy hol nyomtatta ki Dobner: saját nyomdájában az eltiltás után, vagy másutt.
A missilisekben előforduló Janus Pannonius-említések a 18. század közepe után váltak gyakorivá. Ezek egy része beépült Teleki Sámuel Janus-kiadásába* és Koller József Janus Pannoniusról írott könyvfejezetébe.* Nem érintem az 1754. évi kiadásra* vonatkozó adatokat. Conradi Norbertnek Kollár Ádám Ferenc 20 kiadatlan epigrammát engedett át közlésre,* Prónay Sámuel is küldött egyről másolatot. A kötet nagy jelentőségű Janus Pannonius ismerete szempontjából, annak ellenére, hogy már a kortársak jó része is fanyalogva fogadta.* Továbbra is inkább Zsámboky 1569. évi kiadására* hivatkoztak.
A Teleki-féle kiadás és a vele párhuzamosan készült Koller József-féle egyházmegyetörténet idején a kor hazai tudományos kapcsolataiban nagy szerepet játszott a tudóslevelezés. Janusra vonatkozó adatokat is levelezés útján közöltek egymással a téma iránt érdeklődők. A nem mindig megbízható adatok gyakran torzultak a levelezés-láncban. Most mintaként csak Dobai Székely Sámuel levelezéséből idézek.* A fennmaradt és ma ismert levelek alapján kimutatható a kapcsolat a Telekiek, Koller József, Kollár Ádám Ferenc, Kaprinai István, Horányi Elek stb. között. Néha nem közvetlen formában, de az érdekesebb adatok mindegyikükhöz megérkeztek, legfeljebb egy-egy láncszem ékelődött közbe. Tehát ha Klimó György és Koller József, vagy Teleki Sámuel és Kovásznai Sándor környezetéből választanám a leveleket, valószínűleg azonos adatok kerülnének elő. Koller József levelezésére negyedszázada Petrovich Ede már felhívta a kutatók figyelmét,* tudtom szerint azóta senki nem mélyedt el annak tanulmányozásában.
Dobai Székelynek Eperjesen jelentős magyar vonatkozású könyvtára volt. Klimó György 1770-ben e gyűjteményből vásárolt meg két középkori, magyar királyi kancelláriai gyakorlatból mintákat felvevő formuláskönyvet, eredeti okleveleket (ma ezek négy kötetben Koller másolatainak kíséretében a székesegyház páncélszekrényében vannak), egy Jus quadripartitum kéziratot és Temesvári Pelbárt Sermones de Sanctisát, továbbá hat aranypénzt.* Dobai Székely oklevelei, formuláskönyvei, másolatgyűjteménye Janus Pannoniusra vonatkozó adatokat is tartalmaztak, több kiadás is birtokában volt.*
1767-ben Teleki Sámuelnek úgy adta elő Janus Pannonius szekszárdi apát elleni versével (Ep. 434)* való első találkozását, hogy azt még ifjú korában egy Curtius-kiadás táblájáról írta le egy tanulótársánál. Megemlíti, hogy Sibrik Ferenc, a kerületi tábla jegyzője egykor a Batthyányaknál házitanító volt, Janus Pannonius verseit jól ismerte. Tőle is megkérdezte, hitelesnek tekinthető-e a vers. Igen volt a válasz. Zsámboky kiadásából az szarkazmusa miatt maradhatott ki.*
Dobai Székely 1765 nyarán Cornides Dániel közvetítésével üdvözölte Teleki Janus Pannonius-kiadás tervét. Eldicsekedett Janus-kiadásaival, különösen az 1569. évi bécsivel, mely nagyon szép példány. Az 1754. évi kiadást nem sokra tartotta. A levélből kiderül, hogy Cornides már ismerte a szekszárdi apát ellen írott epigrammát: azt Dobai Székely korábban elküldte neki. Ugyancsak Janus Pannonius szerzőségét tételezi fel a szepesi káptalanban a bazilika keleti faláról másolt 15. századi sorok esetében.* November 5-én formuláskönyvének adatát küldte, Mátyás király a pécsi káptalannak adott oklevélben dicsérte Janust. Kollár Ádám meg nem indokolt véleménye szerint a szepesi káptalanból másolt vers nem Janus Pannonius szerzeménye.*
1766. január 3-án Janus Pannonius síremlékéről írt. Még 1746-ban Neurodéban Emanuel Stilfried bárónál látta Tobias Fendt boroszlói festő 1574-ben kiadott kötetét, a Monumenta sepulchrorumot, melyben Janus sírverse és síremléke is szerepel. Teleki Sámuel Bécsben megtalálhatja a kötetet Dobai Székely a készülő Janus Pannonius-kiadás élére javasolta a metszet elhelyezését.*
1767. január 6-án a Nyírkállói-kódex* Janus Pannoniusra vonatkozó adatairól tett említést, azokat elküldte Teleki Sámuelnek.* 1767 nyarán ismét a Kollár által vitatott verset hozta szóba.* 1769-ben arról számolt be, hogy egy a pécsi püspökség jogállására vonatkozó adatot, melyet korábban Kollár Ádámnak ő másolt le, nem talál sem eredeti okiratai, sem másolatai közt. Bizonyára valamelyik családi levéltárban akadt rá és magának nem készített másolatot. Koller Józsefnek is többször kedveskedett. Janus Pannonius síremlékére vonatkozóan öt is Fendt metszetéhez, Siegfried Rybisch Monumenta clarorum virorum című művének 1589. évi frankfurti kiadásához irányította. Bécsben a zsibárus téren (in foro scrutario) antikváriusoknál bizonyára előfordul a kötet.*
Az egyre sűrűbb adatok közül érdekes az 1773. május 15-én keltezett Dobai Székely Sámuel-levél. Abban valóságos kis értekezés található arról, hogy miért maradt el Janus Pannonius műveinek kinyomtatása a 15. században. A kiindulás Váradi Péter Kesztölci Mihályhoz intézett levele.* Furcsának találja Dobai, hogy akkor, amikor litteratus, és egyúttal litteratusok mecénása is volt Mátyás király, és ugyanabban az időben sok művelt, irodalomszerető fő létezett, mint például Váradi Péter kalocsai érsek, Bálint [?!] csanádi püspök, akik művelt emberekről és azok remekül megírt munkáiról társalogtak, senki sem akadt, aki kinyomtatta volna Janus Pannonius műveit, pedig Budán Hess András már 1477-ben [!] könyveket adott ki. Janus Pannonius művei mindezek ellenére pergamenen lappangtak. Úgy véli; hogy mivel az egyháziak erkölcsi visszaélései ellen nagyon szabadon és zabolátlanul szólt a költő, Mátyás király nem engedélyezte a megjelentetést.*
Contrary to the view expressed in Imre Bán‚s treatise that has been accepted in the Janus Pannonius-research, it is now possible to prove that in the 18th century Janus was respected among the Hungarian scholars not only as an emblematic figure of the erudition in Hungary but also as a poet whose oeuvre was widely known among them. It is evidenced by the re-edition of the Delitiae poetarum Hungaricorum in 1727. Among other alterations the re-edition contains a parodia of the poem entitled Ad Borsium Estensem, Marchionem Ferrariae, loannes de Gaibana, per Janum Pannonium; since parodia was the imitation of respected poets from the past like Horace, the usage of this genre proves Janus‚ position as an authority in the 18th century poetical practice.
There are other important data as well, provided about the questions of the textual tradition in the correspondence of Hungarian erudites, e. g. Sámuel Dobai Székely at the time when the Teleki edition was under preparation.