Június 29.

 

Péter – Pál, Buják palóc népének ajkán Pál-Péter, az apostolfejedelem és a népek apostola közös ünnepe. Vigíliája és nyolcada is volt, de az új liturgia eltörölte. Régi tiszteletre méltó, de nem igazolható hagyomány szerint ezen a napon szenvedtek vértanúhalált (†67)*.

Péter-Pál napja ősi nagy ünnep. A hivő nép megtiszteli és illendően számon tartja, nincsenek azonban olyan liturgikus sajátosságai, amelyek szakrális jellegű népszokásokat ihlettek volna. Hagyományviláguk így szegényes és másodlagos.

Áttekintve templomdedikációinkat – miután az ünnep elsősorban mégis Péteré – joggal soroljuk ide az egyszerű Péter-patrociniumokat is.

Legrégibbnek a pécsi székesegyház és egyházmegye patrociniuma látszik (1009), amelyet egyes kutatók a salzburgi Szent Péter-apátság térítő tevékenységével is kapcsolatba hoznak. Mindjárt nyomon követi az óbudai Péter és Pál-prépostság, Szent István alapítása. Bencés apátságaink közül Kács (XII. század) Abasár (1042?), Csatár (1138), Tapolca (1214, Miskolc mellett), Szentpéter (1225, Pécs közelében), Szerencs (1247), Mágocs (1251), Tata (1263) őt, illetőleg őket tisztelte védőszentül.

 

Az ünnep felkutatott hazai titulusai leginkább a barokk időkben keletkeztek, és föltétlenül összefüggnek a tridenti zsinat szándékaival, az egyházi hierarchia, főleg a pápai méltóság föltétlen tiszteletével.

Esztergom: Óbuda (1012), Esztergom (Belváros, 1683), Pest (1700 után, később elenyészett)*, Bogdány, Budajenő, Csehi, Detrekőszentpéter (Plavecky Peter), Dunaszentpál, Egeg (Hokovce, 1489)*, Pozsonyeperjes (Jahodna), Farnad (Farná), Egyházgelle (Holice), Hodrusbánya (Banska Hodruša), Illésháza (Eliašovec), Komját (Komjatice), Nagykálna (Kálna nad Hronom), Nagyemőke (Velké Janikovce), Pozsonybeszterce (Záhorská Bystrica), Pozsonynádas (Trstin, 1812), Terbegec (Trebušovec, 1425)*

Besztercebánya: Óhegy (Staré Hory), Szentpéter (Turčiansky Peter), Zsarnóca (Žarnovica, 1773).

Nyitra: Nyitra (franciskánusok), Nagysándori (Velké Ostratice), Pruszka (Pruské), Zsolna (Žilina), Felsővesztény (Horné Vestenice), Kisappony (Malé Oponice), Merény (Merikova), Vágkohány (Kochanovce).

Rozsnyó: Velkenye (Vlkyna, 1344)* Rimakokova (Kokava nad Rimavicour, 1820), Fülekpilis (Piliš, 1830), Debrőd (Debrač, 1834), Jolsva (Jelšava, 1838).

Szepes: Ágostháza (Velbachy), Óleszna (Lesné), Szepesmátyásfalva (Matiašovce), Szepesszentpál (Pavlan).

Eger: Abasár (XIII. század), Nagybúcsú (1321), Petri (1332)*, Kisvárda (középkor), Kál (1761), Kisköre (1777), Nagykálló (1780), Túrkeve (1783), Tard (1815), Váraszó (1849), Sajónémeti (1861), Kótaj (1910), Püspökladány (1923).

Kassa: Lazony (Ložin, 1726), Ósva (Olšoviany, 1748), Felsőkörtvélyes (Vyšny Hrušov, 1757), Barancs (1764), Rubó (Hrubov, 1764), Kavocsán (Kavečany, 1783), Hernádpetri (1795), Detek (1800), Alsólánc (Nižny Lánc, 1842), Ránk (Rankovce, 1859), Taktaharkány (1926), Visnyó (Víšnov, 1934), Nagygéres (Velky Horeš, 1936), Bárca, Szina (Sena).

Szatmár: Királyháza (1778), Mérk (1813), Körösmező (Jasina, 1814), Fehérgyarmat (1816), Aknasugatag (Ocna Şugatag, 1836), Szobránc (kápolna).

Veszprém: Somogyvár (1210, kápolna), Törek (1211), Nagypécsel (1244), Ollár (1292)*, Tüskeszentpéter (1301), Lesence (1301), Feldörgicse (másként Szentpéterdörgicse, 1312), Pusztaszentpéter (1316), Tab (1320), Kehida (1322), Keszi (1346), Becse (1360), Szentpéterfölde (1389), Vinár (1393), Igrici (1428), Balatonfőkajár (1426)*, Fok (Siófok, 1488). Berénhida (1522). Ma virágzanak: Balatonrendes, Borzavár, Doba, Háromfa, Kapospula; Látóhegy, Lesencetomaj, Mezőkomárom, Nemesbükk, Szápár, Szentpéterúr, Szenyér, Szepetk, Tüskeszentpéter, Vindornyaszöllős, Ugod, Zalagalsa.

Székesfehérvár: Székesfehérvár (XIII. század), Budafok (1762, kápolna).

Győr: Sopronhorpács (XIII. század), Zurány (Zurndorf, középkor), Sajtoskál (1718), Császár (1771), Mosonszentpéter (1772), Alsórámóc (Unter-Rabnitz), Harka, Kertes (Baumgarten), Lépésfalva (Loipersbach), Völgyfa (Zillingthal), Gönyű.

Szombathely: Egyházasfüzes (Kirch-Fidisch), Kemenesszentpéter, Őriszentpéter, Páka, Pásztorháza (Stinac), Pinkafő (Pinkafeld), Szenpéterfa (Prostrum).

Pécs: Pécs (székesegyház, XI, század), Bogdása (1242, 1749), Izsép (1722), Helesfa (1722), Tengöd (1767), Mőcsény (1776), Pálfa (1789).

Vác: Palotás (1743), Vácbottyán (1764), Nógrádbercel (középkor, 1467), Kiskunhalas (1770), Farmos (1786), Pálmonostora (középkor, 1880).

Kalocsa: Monostorszeg (1752), Baja (1765), Bajmok (1817).

Csanád: Nagylak (Nadlac), Németszentpéter (Sanpetrul german), Torontáloroszi (Rusko Selo), Kengyeltó (Rafnic). Elenyészett: Nagyszöllős (Pécska mellett), Kemecse, Kisszentpéter, Nagyszentpéter.

Nagyvárad: Szentpéterszeg (XII. század), Kőrmösd (1235), Diószeg (1338), Mikepércs (1347), Bihar (1438), Károly (1326)*.

Erdély: Alvinc (Vinţul de Jos), Kisbács (Baciu), Brassó, Csíkmadaras (Madaras Ciuc), Csíkpálfalva (Pauleni Ciuc), Csíksomlyó (Várdotfalva, Şumuleu), Ehed (Ihod), Erzsébetváros (Dumbraveni), Gyergyócsomafalva (Ciumani), Kápolnásoláhfalu (Capalniţa), Kerelőszentpál (Sinpaul), Kolozsvár, Magyarigen (Ighiu), Székelyudvarhely (barátok), Teke (Tekendorf, Teaca).

Péter tisztességét, részben hajdani patrociniumát hirdetik a nevét viselő helységek is: Barcaszentpéter (Sinpetru), Bábaszentpéter (1422, Bács, elenyészett)*, Burszentpéter (Bursky Peter), Detrekőszentpéter (Plavecky Sväty Peter), Füzesszentpéter (Sinpetrul Almaşului), Gyódszentpéter (1464, elenyészett)*, Hegyhátszentpéter, Homoródszentpéter (Horrorod–Sinpetrul), Ikerszentpéter (1351, Valkó)*, Kajászószentpéter, Kemenesszentpéter, Kisszentpéter (Sinpetrul Mic), Komáromszentpéter (Dolny Peter), Mosonszentpéter, Nagyszentpéter (Sinpetrul), Németszentpéter (Sanpetru german), Nógrádszentpéter (Potor), Őriszentpéter, Papiszentpéter (1400, elenyészett)*, Patalaszentpéter (elenyészett)*, Pogányszentpéter, Pusztaszentpéter, Sajószentpéter, Tarcaszentpéter (Petrovany), Túrócszentpéter (Turčiansky Peter), Tüskeszentpéter, Újszentpéter (Sinpetrul), Uzdiszentpéter (Sinpetrul de Cimpie), Vágszentpéter (Hlohovec), Szentpéter (Csongrád). Összetételben: Szentpéterfa, Szentpéterfalva (Hunyad, Szilágy), Szentpéterfölde, Szentpéterhalásztelep, Szentpéterpuszta (Baranya, Pozsony, Somogy), Szentpéterszeg, Szentpéterszőlőhegy, Szentpéterúr, Szentpéteralapja (1361, elenyészett)*, Szentpéterdörgicse (1516).*

Péter, illetőleg Pál freskóit őrzi: Almakerék (Malmkrog, Malamcrav, XIV. század), Bántornya (Turnisce: csodálatos halászat, Péter lefejeztetése, XIV. század), Etrefalva (Turicky, XV. század), Feketeardó (Corny Arduy, Jézus és az apostolok a genezáreti tavon, XV. század), Hidegség (XI. század), Homoródszertmárton (Martinus: Péter Beliál nyakára tiporván megnyitja a lelkek serege előtt a mennyország kapuját. XIV. század), A templomot a századforduló táján lebontották. Magyarremete (Remetea, XIV. század), Marosszentanna (Sfintana de Mureş, XIV. század).*

Táblaképek: Berethalom (Birthälm, Biertan, 1515), Csegöld (Keresztény Múzeum, 1494), Cserény (Čerin, 1483), Csíksomlyó (1510), Felsőerdőfalva (Stará Lesná, 1490), Hervartó (Hervartov, 1460), Jánosrét (Lncky pri Kremnici, 1476), Késmárk (1470), Kisszeben (Sabinov, 1520), Liptószentkereszt (Sväty Križ, 1510), Liptószentmiklós (Mikulaš, 1520), Ludrófalva (Ludrová, 1510), Pónik (Poniky, 1512), Szászbogács (Bagaciu, 1518), Szepeshely (Spišska Pohradie, 1470), Túrócbéla (Belá, 1520), Zsidve (Jidveu, 1508).*

A lőcsei Jakab-templom Péter és Pál-oltára a két apostol életét képciklusban örökíti meg: 1. Pál a damaszkuszi útra készül, 2. Barnabás látogatása Pálnál, 3. Pál megtérése, 4. Pál beszéde a templomban, 5. Péter beszéde, 6. Péter és Pál a torony előtt, 7. Péter és Pál Nero előtt, 8. Pál lefejezése, 9. Pál látogatása Péternél, 10. Pál egy öregember ágyánál, 11. Péter elhívatása apostolnak, 12. Péter vértanúsága.*

Gótikus faszobrok: Bakabánya (Pukanz, Pukanec, 1484), Bártfa (1489), Krig (Vojnany, 1300), Lőcse (oltár, 1490), Tapolybeszterce (Bystré nad Toplou, 1510), Túrócszentpéter (Sväty Peter, 1500).*

 

Péter és Pál ikonográfiai hagyományai új hangsúlyozást nyernek a tridenti zsinat rendelkezésével, amely az igehirdetést, tanítást különösen lelkére köti a papságnak. Szentjeink szoboralakban odakerülnek a templomok homlokzatára, elejére (óbudai, tolnai templom, egri székesegyház), főoltárokra, még akkor is, ha nem ők a patrónusok.

Császár falu Péter és Pál tiszteletére szentelt barokk templomának freskóit idősebb Dorffmeister István festette (1776). A szentélykupolán a Szentháromság és az égbe fölvett Mária. A középső kupolaképen Krisztus átadja a mennyország kulcsait Péternek. A harmadik kupolafreskón Pál a pogányoknak prédikál. A főoltárkép Péter és Pál búcsúját ábrázolja. A hajóalakú szószék az emberek halászára, Péterre, továbbá az Egyházra emlékeztet.* Hasonló Somlóvásárhely barokk szószéke is, amely a győri franciskánusok vármegyeházzá alakított templomából került ide. Hajóalakú Nezsider (Neusiedl am See) szószéke is. A csodálatos halfogás tűnik föl Szák, Magyarkeresztúr, Piliscsaba barokk szószékén. Ez utóbbin még az emmausi jelenet is látható. Az Egyház hajóját ábrázolja Szécsisziget szószékének rokokó domborműve is.*

Búcsúszentlászló szószékén Tóbiás és Péter domborművei: angyal vezeti őket. Ott látjuk még Magdolnát a kenettel, Keresztelő János fejét, Katalint.

Kemenesszentpéter főoltárképe Pétert törődött bűnbánóként ábrázolja. A szentély falfestményei: Péter a tengeren jár, a csodálatos halfogás, megtagadja Jézust. Valamennyi idősebb Dorffmeister István alkotása (1779)*.

A váci Gombáspatak hídjának barokk szobrai között Forgách Pál megyéspüspök felajánlásaként egymás mellett ott áll Péter és Pál alakja is. Kronosztichonos felírása: APOSTOLORUM PRINCIPES DOCTORES NOSTRI ITER COELI DOCETE PORTAMQUE APERITE (1758, kétszer): apostolfejedelmek, tanácsadóink tanítsátok az égi utat és a mennyország kapuját nyissátok meg.*

Szent Péter halászember volt. Érthető tehát, hogy a halászok patrónusuk gyanánt tisztelik, vagy inkább már csak annak emlegetik. Kultuszáról csak a céhes időkben beszélhetünk. A keszthelyi halász céh artikulusai (1713) között olvassuk:

 

Ezen gyülekezetnek mesteri minden Szent András, úgyszintén Szent Péter és Szent Pál napján tartozzunk a Szent Márton templomában énekes misét szolgáltatni az anyaszentegyháznak  gyarapulásáért, és a keresztény fejedelmeknek megegyesüléséért, és az szent békességnek végig megtartásáért. Az papnak pedig, az ki az szentmisét mondja, tartozunk annuatim (= évenként) ötven pénzzel, az mesternek (= kántornak) pedig huszonöt pénzzel. Minden halászmester pedig tartozik hiti kötelessége alatt a szentmisét mindvégig meghallgatni. Hogyha pedig elmulatná, egy forénttal büntettessék. Ha pedig ollas dolga volna azon a szent napon, az kiért el kölletnék az szentmisét múlatni, tartozik céhmesterének megjelenteni. Azon a napon pedig tilalmaztatnak az egész napi halászástól négy forint büntetés alatt.*

 

A keszthelyi halászok céhzászlaján Péter balatoni bodonhajóban gyékényes eresztőhálóval, két társával együtt Jézus előtt térdepel. Felírása Jézus mondá Péternek: Ne félj! Ezután embereket fogsz.*

Péter volt a patrónusa Somorja (Šamoryn) halászcéhének is. Ehhez tartoztak Gutor, Szemet, Doborgaz, Vajka, Bodak, Baksa magyar halászai is. Jézust és Pétert csónakban ábrázoló céhzászlaja a templomban, a halászok padjában állott. Az úrnapi körmeneten halászlegények vitték. Sajnos, a zászló megsemmisült, de a céhpecsét ismeretes: Szent Pétert a mennyország kulcsával, szoknyaszerű ruhában, ködmönben, csizmában ábrázolja. Két oldalán viza, a legértékesebb dunai halfajta.

A céhgyűlés Péter-Pál napján történt. Ekkor volt az inas felszabadítása, továbbá a legény- és mesteravatás.

Patrónusuk tiszteletére a somorjai halászok ötvenedik életévüket elérve, nem borotválkoztak. Szakállat eresztettek, amelyet szentpéterszakáll névvel illettek.*

Közbevetőleg meg kell jegyeznünk; hogy tréfásan Szent Péter szakálla néven emlegették valamikor a dunántúli, főleg Sopron vidéki polgári bormérések hosszú farúdról lecsüngő lombkoszorúját, háncsfonatát. Erről Czuczor Gergely is megemlékezik:

 

Hej Péter szakála, csapházak czímere,
Szomjúságos gégék csalogató szere.
Hosszú rúd végérül lógsz te az utczára,
Sok gyarló léleknek tántorítására.*

 

Székelyföldön Szent Péter karja.

A felső-tiszavidéki halászok valláskülönbség nélkül Pétert tisztelik pártfogójuknak. Így szoktak fohászkodni hozzá: Szent Péter segíts! Jól tudod, hogy hova megyünk. Azt is tudod, mit akarunk!* Ősi halászhiedelem szerint ugyanis nem szólnak arról senkinek, amikor halászni mennek, nehogy a gonosz a halfogást megakadályozza.

A szegedi halászok Szent Péter-kultuszáról nem tudunk összefüggő képet rajzolni, de a töredékek mégis igen jellemzőek. Így a híres alsóvárosi Havi Boldogasszony-templom helyén a középkorban Szent Péter egyháza állott. A patrónus megválasztását nyilván az ősi szegedi foglalkozás is magyarázza.

Nagy szorongást vált ki minden vízenjáróból, így a halászból is az örvény, amelyet névmágiás szorongásában éppen a halászok patrónusának nevével iparkodik megszelídíteni, ártalmatlanná tenni, és ezért a szegedi halász Szent Pétör vize néven emlegeti.

A Szeged-felsővárosi, Kistisza utca 7. számú ház a század végén Bitó Ferenc halászé volt: Ő festtette ki (1896) a szárazbejárat falait. A naiv freskók leginkább a halászat bibliai tisztességét örökítik meg: Jónás a cethallal, Jézus a háborgó tengeren, Péter, a halász átveszi a Mennyország kulcsait, A csodálatos halfogás, végül Az öt árpakenyéren és hét halon való vendégség. Egy össze nem függő kép: Saul a damaszkuszi úton, nyilván csak Péter-Pál nevének az ünnepben való összeforrottsága miatt került a falra.

Dunaszekcsőn a halászok Péter-Pál vigíliáján felvirágozott, rúdra kötött hatalmas ponttyal szokták a falut végigjárni, és vásárlóikat, jóembereiket felköszönteni. A házaknál már kaláccsal, borral várják őket, és a jövő esztendőre jó haljárást, jó jeget kívánnak nekik. Az ünnepen elmennek a nagymisére. Délben a Duna-parton paprikás hal, túrós csusza mellett vendégeskednek, amelyre most a halászok hívják meg azokat, akiket este meglátogattak.

 

*

 

Péter-Pál napját a nagyvárosi köztudat is az aratás kezdő időszakaként tartja számon. A munkakezdet kultikus hagyományai azonban inkább Sarlós Boldogasszonyhoz fűződnek. Mindenesetre Péter-Pál ünnepének aratók miséje néven emlegetett nagymiséjére régebben Apátfalva férfinépe elment, hogy fáradozásait majd áldás kísérje. Magyarkimlén az aratók miséjére a szerszámokat is el szokták hozni. Kint hagyják a templom előtt. Mise után valamikor az Egyház áldásában részesülhettek ezek is.

 

*

 

Napjukon a hangonyiak este az úton szalmát gyújtanak. Ez a Péter–Pál tüze. A gyerekek körültáncolják és rigmusolnak: Szent Pál, szent Péter, hasznos legyen az én tisztesfüvem. Ha nem hasznos: has fájjék, használjék az én tisztesfüvem. A tüzet át is ugorják. A szokás nyilvánvalóan a Szent Iván tüzének áttétele.

Ezzel szemben Bócsa tanyavilágában az ünnepen nem szabad tüzet gyújtani. Nyilván a búzakereszteket akarták valamikor tűzvész ellen Péter és Pál oltalmába ajánlani.

Vallásos mondáinknak egyik legfőbb hőse a gyarlóságaiban, de jóravalóságában is annyira emberi Péter, aki Urával a földön, a világi nép között vándorol. Apró történetei, megesett dolgai akárhányszor, szinte klasszikus népi példázattá válnak. Kíváncsiságával, akadékoskodásával sokszor az emberiség képviselőjének tetszik, aki a teremtés és természet titkait, érthetetlen furcsaságait, az embersors nagy bökkenőit iparkodik kifürkészni, megérteni. Sokszor elégedetlen azzal, amit lát, tapasztal. Ki is fakad; Majd megmutatná ő, ha Isten lehetne belőle. A végén azonban mindig belátja, hogy Mesterének van igaza, ő tud és intéz mindent a legbölcsebben.

Természetesen nem lehet célunk, hogy itt Szent Péter-mondáinkat akár rendszerezve bemutassuk, akár európai összefüggéseikre utaljunk.* Szószéki exemplum gyanánt mindenesetre már a középkori szakrális európai hagyományban föltűnnek.

 

Első magyar irodalmi megnyilatkozását Vencel fordította németből magyarra (1649): Krisztus Urunknak Szent Péterrel való beszélgetése ez mostani világnak elfordult és gonosz s veszedelmes állapotjáról.*

Péter kíváncsi a világ folyására, szét akar a földön nézni. Miután az Úr hiába próbálja szándékáról lebeszélni, egy hónapi szabadságra a föld fiai közé ereszti. Alig telik el két hét, fölháborodva tér vissza az égbe. Elmondja, mit látott. Kéri az Urat, hogy csak egy napra engedje át neki a világ kormányzását, majd elbánik ő az elvetemült emberiséggel. Isten azonban a mennyország kapujának gondos őrzésére utasítja.

 

Amikor Jézus az ő egyházát megalapította, a mennyország kulcsait Péterre bízta (Máté 16, 19). Ezért részesítette az üdvösség után sóvárgó hívő ember Simon Pétert Mihály arkangyal mellett mindig nagy tiszteletben. Ezért szokták kezében kulccsal, olykor kettővel is: az oldó- és kötőhatalom jelképével ábrázolni. Ezért lett sokfelé, így Szegeden is, a lakatosok céhének védőszentje.

Péter mint a mennyország bölcs, tapasztalt kapusa, föltűnik népmeséinkben, tréfáinkban, sőt modern élclapjaink találó történetei között is. Szinte már ő dönti el, hogy ki érdemes az üdvösségre. Ezekre is csak utalhatunk, mert sokaságuk, olykor terjedelmük miatt sem idézhetjük őket. Mindenesetre Szent Péter tisztsége is szálka Szkhárosi Horvát András szemében:

 

Tisztet osztottunk az megholt szenteknek,
Porkolábságot adtunk Szent Péternek
Kik nem esmérik, mind kirekesztetnek.*

 

Pál apostol az ünnepen Péter mellett kissé háttérbe szorul, bár tisztelettel emlegetik. Pál fordulása (jan. 25) azonban egészen az övé.

 

A patrociniumok, ábrázolások legtöbbször együtt idézik Pétert és Pált, ezért utalunk arra, amit a közős kultuszról mondottunk. Természetesen Pál egymagában is előfordul.

Pál apostol oltalma alatt állott a középkori bácsi püspökség, amelyet 1135 táján a kalocsai érsekséggel egyesítettek. A patrocinium az 1968-ban alapított szabadkai (Subotica) püspökség titulusában újjászületett.

A bácsi prépostságnak, hasonlóképpen Monostorpályi premontrei monostorának Pál a középkori patrónusa. Nyilvánvalóan az ő elenyészett, külön patrociniumait őrzik a róla elnevezett helynevek: Szentpál (Arad, Baranya); Dunaszentpál, Homoródszentpál (Sinpaul), Kerelőszentpál (Sanpaul), Porrogszentpál, Szepeszentpál (Pavlany), Tótszentpál, Vitenyédszentpál, Zselicszentpál.

Pál-patrocinium: Melléte (Meliata, XIV. század)*

Pál életének középkori ciklikus ábrázolása egyedül Lőcsén maradt ránk. A Jakab-templom Péter és Pál-oltárának (1490) szárnyképei: 1. Pál a damaszkuszi útra készül, 2. Barnabás látogatása Pálnál, 3. Pál megtérése, 4. Pál szónoklata a templomban, 6. Péter és Pál a torony előtt, 7. Péter és Pál Nero előtt, 8. Pál lefejezése, 9. Pál látogatása Péternél, 10. Pál egy öregember ágyánál. Az oltáron ott van a szobra is.*

Gótikus faszobrai: Bakabánya (Pukanz, Pukanec, 1480), Bártfa (Mager Veronika oltára, 1489), Krig (Vojnany, 1300), Szepesszombat (Georgenberg, Spišska Sobota, 1464), Tapolybeszterce (Bystré nad Toplou, 1510), Turócszentmárton (1510), Turócszentpéter (Sväty Peter, 1500).

A barokk időkből külön kell szólanunk a szombathelyi püspökvár Szent Pál-termének freskóiról, Dorffmeister István alkotásáról, mint a tridenti zsinat ikonográfiai dokumentumáról, a főpásztor kötelességeiről, aki Pál példájára mindenkinek mindene és halálig hűséges.

A hatalmas kompozíció első képe: Pál, lábán bilinccsel, előtte trónon Agrippa király, aki jóindulattal van iránta (ApCsel 26, 29).* A második képen Pál máltai hajótörése (ApCsel 27). A harmadikon: athéni tartózkodása, az ismeretlen Istenről való tanítása (ApCsel 17, 22). A negyediken: az efezusiak Szent Pál ösztönzésére elégetik ördögűző könyveiket (ApCsel 19, 19). Az ötödiken: Milétosban az efezusi papoktól búcsúzkodik (ApCsel 20, 17). A hatodikon: Pál és Barnabás megakadályozza a pogány papokat, hogy áldozatot mutassanak be nekik (ApCsel 14, 17). A hetediken: az inaszakadt meggyógyítása Lisztrában (ApCsel 14, 9). A nyolcadikon Pált Lisztrában megmarja a kígyó, ő azonban a tűzbe rázza és semmi baja nem történik (ApCsel 28, 5). Az ajtók fölötti apróbb képek a nyolc boldogságot jelképezik.*

Eszmeileg összefügg vele a püspöki szeminárium könyvtárának mennyezetképe, amely a négy egyházatyát ábrázolja.*

 

*

 

Péter apostolnak, az Egyház első fejének ünnepével kapcsolatosan egész röviden utalnunk kell a hazai Ecclesia–ábrázolásokra is.

 

A régi Magyarországon egyedülálló Zsegra (Žehra) 1300 táján festett falképe, amely az Ecclesia és Synagoga szembenállását ábrázolja az ikonográfia addig kialakult európai hagyományainak szellemében. „A vörös alapon festett jelenetet – írja Lajta Edit – a középen függőlegesen magasra nyúló, arbor vitae típusú keresztfa osztja ketté. Halványkék törzsére kígyó tekeredik. A keresztfán elgyötörten függő Krisztus két lába egymás mellett van a kereszthez szögezve. A kompozíció vízszintesen három részre tagolt. A legalsó sávban a bal alsó sarokból kiindulva kis várat pillantunk meg, tetején két zöld fával. Ezt követi a „kiűzetés a paradicsomból” három szereplőjével jelzett jelenete, majd a kereszt jobb oldalán Ádám és Éva alakja a kereszt fájára tekeredő kígyó felé fordulva látható. Végül, a jelenetsor végén, egy kéz döngeti a pokol kapuját, amely mögött az Utolsó Ítélet-kompozíciókról jól ismert kitátott szájú szörnyalak, szájában egy kis ördöggel figyelhető meg. A kompozíció középső mezőjében a mondanivaló lényegének megfelelő hangsúllyal két nőalak szerepel. A kereszttől bal oldalra szőke hajú, koronás, sötétbordó ruhás figura – az Ecclesia – négyfejű és négylábú állaton; az úgynevezett tetramorphon ül. Az állat négy feje egy-egy evangelista attribútumának felel meg. Lábai úgyszintén oroszlán, bika, sas és emberláb formájában végződnek. Az Ecclesia – amelynek arcvonásai már elmosódtak – bal kezében kelyhet tart, amelybe a kereszten függő Krisztus vére csorog. Jobbjában a képmező felső keretéig nyúló, kereszt alakban végződő bot. A kompozíció másik kiemelkedő szereplője a keresztfa bal oldalán, átvágott nyakú, szürke szamáron halványkék ruhában ülő, bekötött szemű nőalak, a Synagoga. Jobbjában ma már alig kivehető kosfejet tart, baljában összetört zászlórúd. A képmező legfelső vízszintes sávjából egy kéz kardot döf a fejébe. A jelenet közepén, az INRI–felirattól balra ugyancsak egy kezet látunk, amely két ujját kinyújtja, majd a bal sarokban egy épület kapuját nyitó kéz figyelhető meg ismét.”

A téma ősforrása egy Szent Ágostonnak tulajdonított párbeszéd (De altercatione Ecclesiae et Synagogae dialogus). A beszélgetés végén a Synagoga vakságára panaszkodva elismeri, hogy Krisztus csakugyan a várt Messiás, az Ecclesia meg büszkén vallja magát az Úr megkoronázott Menyasszonyának. Albertus Magnus az Ecclesiát gyönyörű koronás nőalakhoz hasonlítja, aki a Keresztrefeszített jobbján áll, és Krisztus vérét kehelyben fogja föl. A kereszt bal oldalán áll a Synagoga, szeme kendővel bekötve, lehajtott fejéről lecsúszik a korona. Arckifejezése szomorú, mivel neki is része volt Krisztus vérének kiömlésében. E képben tulajdonképpen Jeremiás siralmainak a zsidóságra vonatkoztatott bibliai gondolata ölt testet: vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá. Minden tisztelője megvetette, mert látták az ő mezítelenségét, ő maga pedig sóhajtozik és elfordul (1, 8). Továbbá: elesett a mi fejünknek koronája. Jaj most nekünk, mert vétkeztünk (5, 16).

Hasonló ábrázolás a soproni Szent Mihály-templom múlt századi restaurálása során is előkerült: a kereszt itt is az arbor vitae ikonográfiáját követte. Föltűnt rajta az Ecclesia és Synagoga alakja is.* Később bevakolták.

 

Az Ó- és Újszövetség küzdelmét misztériumdrámák, úrnapi játékok is megelevenítik. Erről úrnapjánál mi is szóltunk.

Künstle szerint* az okos és balga szüzek evángéliumi példázata (Máté 25, 1–13) is az Ecclesia és Synagoga ikonográfiai alkalmazásai közé tartozik. Föltűnik Gömörrákos (Rákoš, 1400 tájáról), Csetnek (Štitník), Hizsnyó (Chyžné pri Revuci, 1340 körül), Mohos (Nitrianská Poruba, 1450), Szászhermány (Honigberg, Harman, XV. század) falképein,* továbbá a kassai székesegyház főoltárának faszobrai* között.

Barokk és klasszicizáló templomaink homlokzatain, így az egri székesegyházén, szószékeken az Ecclesla szimbólumaként heroikus nőalakot látunk, kezében a keresztfával. Tereskén karddal és kehellyel.

Az Egyház barokk allegóriája tűnik föl a soproni Szentlélek-, a szentgotthárdi apátsági és a tabi plébániatemplom mennyezetképein.*

A kalocsai főszékesegyház olaszos jellegű barokk mennyezetstukkói (1768) az orgonakarzattól kiindulva külön mezőkben, szimbolikus felfogásban mutatják be az egyházatyákat: Jeromost, Ágostont, Ambrust és Gergely pápát. Utánuk az Ecclesia triumphans tűnik föl: a pápa gomolygó felhőkön lebegő diadalszekéren, jobbjában hármas kereszt, baljával pedig a szekérbe fogott, evangélistákat jelképező alakokra mutat: elől ökör (Lukács) és sas (János), mögöttük ifjú (Máté) és oroszlán (Márk). A pápa fölött két angyal. Az egyik az Oltáriszentséget, a másik pedig a Keresztet tartja magasra. A szentély fölött angyalok kezében a jó harc jutalma: koszorú, babérág, pálma.*

 

*

 

Az Egyház eszméjét ünneplő tridenti zsinatot örökíti meg az egri liceum könyvtártermének mennyezetfreskója, Kracker Lukács alkotása. Megrendelője a Rómában nevelkedett Eszterházy Károly püspök, a tridentinus főpap klasszikus magyar megtestesítője volt.* A témának külföldi ábrázolásai is vannak, így Trient (S. M. Maggiore), Ingolstadt (St. Moritz).

 

*

 

A Péter keresztnévből alakult családneveink: Pető, Petőcs, Petre, Pete, Pethes, Petőcz, Petrőcz. Páléból: Pali, Palkó, Palló, Palós, Pálos, Palcsó, Póka, Pósa, Pócs, Pócza.*




Hátra Kezdőlap