3. ALSÓBOLDOGFALVA

1333-ban villa Marie (Beke: Az erd. egyházmegye. 175.; Orbán: Székelyföld. I. 20., 9. jegyz.), 1566-ban Bodogazzonfalva (Alsó Boldogh Azzonij Falva) (Dicţionar istoric.) néven írják az oklevelek. Az 1567. évi regestrum Alsó Bodogazzonyfalvát 10 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 219.) 1576-ban Alsó Boldogasszonyfalvaként (C. Suciu: i. m.) említik.

1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a tizedjegyzék szerint 6 banálist fizet, 1334-ben 2 banálist. (Beke: i. h.; Documente. XIV. C., III. 170.; Orbán: i. h.)

Maga a falu neve is arról beszél, hogy a XIV. század elején a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt temploma volt, mert nevét csak innen vehette és csak a református nép ajkán lett belőle Boldogfalva, a XVIII. század közepén (1760-ban).

A középkori templomot lebontják és a régi helyén 1791-ben új templomot építenek. A régi templom néhány elemét azért megőrzi. Így például a torony félköríves bejárata feletti, a külső fallal egy síkban levő kőből faragott csúcsíves ablaknyílást.

A déli bejárat kő ajtókerete késő gótikus keretekre emlékeztet. A szószék alatt megőrzött két zárókövet: az egyik a szentély, a másik a szentélynégyszög boltozatának záróköve volt. A bordaindításokból megállapítható, hogy sokszögű boltmezőben állott a nagyobb és a kisebb keresztboltozatos szakaszban.

A szenterzsébeti zárókőhöz való hasonlósága alapján a szentély a XV. században épülhetett. Nem lehetetlen, hogy a hajó falai is középkoriak. A mai mennyezet 1796-ból való. 1801-ben fejezik be a tornyot.

A régi templomot kőkerítés és temető vette körül. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 56–58.)

A középkorban tiszta katolikus falu a reformáció idején átéli az új változásokat és többségében unitárius lesz a középkori templommal, de a reformátusok is építenek maguknak templomot.

A XVIII. században unitárius anyaegyház és református filia, templommal. (Benkő J.: Transsilvania. II. 228, 289.) E század elején is unitárius és református temploma van. (Schematismus. 1900.)

Református templom

Református templom

Unitárius templom

Unitárius templom