109. SZÁSZSEBES

FEJEZETEK

1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus. Utána szász település.

A városi levéltár oklevele szerint 1150-ben már létezik. (Beke: Az erd. egyházmegye. 95.) 1203-ban dékánátusi székhely. 1245-ben Malembach, 1300-ban Sebus, 1309-ben Mulnbach, 1376-ban Mülnbach, 1382-ben Sebus Maior, 1435-ben Zazsebes, 1520-ban Szászsebes, 1600-ban Szász Sebes, 1608-ban Willenbach, 1611-ben Zaz Sebes formában fordul elő. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)

1203-ban a sebesi dékánság székhelye. Ekkor biztosan van már temploma. (Schematismus. I. 1882. 23:) Feltételezik, hogy Szászsebes vidékét még II. Géza idejében, tehát a XII. században telepítették be, sőt – lévén a püspöki székhelyhez közel – jóval előbb lehetett itt plébánia és templom, még a szász telepítés előtt. (Göllner: Geschichte der D. in R. 29.)

1245-ből első plébánosának neve is ismeretes: Theodor, szebeni kanonok, aki IV. Ince pápától engedélyt kap több benefícium elfoglalására (Schematismus. 1882. 23.; Documente. XI–XIII. C. I. 326.; Theiner: Mon. Vatic., I. 229.; Urkundenbuch. I. 71.) a tatárjárás által meggyengült benefíciumok miatt. 1300-ban Péter a plébános. (Beke: i.h.) 1309-ben Henrik papról van adat. (Beke: i.h.; Documente. XIV. C., I. 93.) 1317-ben Dániel a plébános (Beke: i.m. 26., 7. jegyz.), aki 1320-ban a 20 márkára becsült plébániai jövedelem felét fizeti. (Beke: i.m. 15.; Documente. XIV. C., I. 265.) 1320-ban Berthold sebesi dékán a plébános. (Documente. XIV. C., I. 86.) 1332-ben Miklós plébános a pápai tizedjegyzék szerint 7 lotó ezüstöt fizet, majd 2 és fél márka ezüstöt, 1334-ben 9 fertót és 16 garast, majd fél márkát. Jakab pap is fizet ekkor 1 fertót. 1336-ban Miklós pap 8 dénárt. (Beke: i.m. 95.)

További plébánosok: 1371-ben Péter, 1382-ben Mihály, 1439-ben Antal, 1440-ben Mihály, 1453-ban György, decretorum doctor. (Batthyaneum. II. 136.; Urkundenbuch. V. 23, 62, 295, 362, 366, 392, 427.) Nicolaus plébános szászsebesi dékán 1420-ban Bécsben jogot tanul. (Tonk: Erdélyiek. 1740.) 1439-ben Johannes de Engedin öccse a plébános. (Tonk: i.m. 935.) 1467-ben a sebesi plébános, Geréb János követte. (Urkundenbuch. VI. 296.)

Ma is álló hatalmas Mária temploma több építési szakaszban kapta mai formáját.

Az első építési szakasz idejét a XII–XIII. század fordulójára teszik, legkésőbb az 1200-as évek elejére. (Studien. 23.) Megállapították, hogy már egy előbb létező temetőben kapott helyet, ami kétségtelenné teszi, hogy ott előbb is volt templom, cinteremmel. A temető sírjai az előző századokból valók. Az első építkezési szakasz temploma háromhajós bazilikás templom volt, félköríves apszissal a szentélynél és egyenes záródással a mellékhajóknál. Két toronnyal tervezték, de egyik sem épült fel egészen; az építkezés teljes befejezését valószínűleg a tatárjárás szakította meg. Ebből a korból maradtak meg a félbemaradt tornyok földszinti részei, a középhajó falai az eredeti 7 árkádból 6 árkáddal, és a külső falak keleti részei, az egykori sekrestye szemöldökköve, melyen az életfa vésett képe látható. A déli oldalajtó lépcsőjénél találták meg.

A második építési szakasz 1250 után indul. Nyoma van annak, hogy a tatárok felégették a templomot. A második építkezés alkalmával új terv szerint építkeznek, a ciszterciták kerci műhelyének felfogása szellemében. (Studien. 29.) A régi apszist lebontják (talán összeomlott) és alapjaira többszöggel záródó gótikus szentélyt építenek. A hajó elpusztult mennyezetét kereszthálós boltozattal helyettesítik és átmeneti stílusú ablakokat készítenek. (Komm mit. 1977. 158.) Az eredeti kettős torony tervét feladják és a két torony alapzataira középállású tornyot építenek, szép ikerablakokkal, a korai gótikus stílus jegyében, a nyugati oldalán a román kori félköríves ajtókeretet meghagyva. Ennek timpanonjában freskónyomok voltak.

A szentély déli kapujánál ebben az időben egy kápolna állhatott, melynek szentélyfalán falfestmény nyomai voltak láthatók. Az ellentétes oldalon álló sekrestyével kereszthajó formáját adta, de valódi kereszthajója nem volt. (Komm mit. 1977. 158.) A mai sekrestyeajtó ebből a korból való, és a Brassó–Bertalan-i egykori sekrestye ajtókeretének hasonmása.

A XIV. század 60-as éveiben nagyszabású építkezésbe fognak: a templomot háromhajós csarnokká akarják átépíteni. A szentélyen kezdik; ekkor készül csarnokrendszerű, a nyolcszög felével záruló apszisa, és ritka szépségű körüljárós szentélye.

A falpillérek törzsét díszesen faragott gyámok fejezik be, amelyeken baldachinok alatt szobrok állanak, melyekből felismerhetők: Mária, Szent István király, Mária a kisdeddel.

A külső pilléreken is szobrok állnak: Szent Kristóf, Keresztelő Szent János, két Mária, 4 evangélista, id. Szent Jakab, Szent Orbán, Három királyok, Angyali üdvözlet, Szent Katalin kerékkel; Szent Erzsébet látogatása, Szent László, Szent Imre, Magyarország patrónájával. A gyámköveket sok dombormű díszíti: levéldíszek, angyalok, férfi fejek. (Gh. Arion: Sculptura gotică. 53–69.; Bálint: ÜK.) A záróköveken Krisztusfő, Juda oroszlánja, Faunfejek, az Anjouk liliomos címere, Nagy Lajos pajzsa láthatók.

A déli előcsarnok helyett gótikus előcsarnokot építenek kereszthálós boltozattal, szép déli kapuval. Itt a régi falon XIII–XIV. századi festményeket fedeztek fel.

A csarnokmegoldást a hajónál nem folytathatják a török háborúk miatt. Minden erőt a várfalak megerősítésére kellett összpontosítani, amihez Zsigmond 1387-ben ad engedélyt. 1438-ban törökök dúlják fel a várost, 1442-ben meg újra. A templomban esett károk helyreállítására III. Kalixtus pápa búcsút engedélyez. Ekkor, a XV. század második felében az oldalhajókat lebontják, szélesebbre építik és magasítják, kereszthálóboltozattal látják el. A főhajó ablakait be kellett falazni, mivel az oldalhajók fedélzete alá kerültek, ezért az oldalhajók fölé nyitottak új ablakokat. Nyugatra, a kórus felett nagy körablak készül. Az oldalhajókon, az első építési szakasz szentélyablakainak mintájára nagy gótikus ablakokat nyitnak. (Studien. 47.)

A torony földszinti részén kápolna lehetett, mert még 1856-ban is oltár állott benne, valószínűleg Szent Mihály tiszteletére. Itt látható Jodocus Mihály sírfeliratos köve, Szent Mihály közbenjárásáért könyörgő szöveggel. Ekkor a tornyot is magasították, sőt a régi két oldaltorony alapjait is egy-egy emelettel.

Ebből a korból származik a szószék, a fájdalmas férfi domborművével, és a szentszékház késő gótikus díszítéssel.

1661-ben Ali hada pusztítja, a torony tetőzete leég. Ezért egy emelettel magasítják. 1732-ben az összes kőfaragványokat, freskókat bemeszelik fehérre. 1837-ben lebontják a gótikus sekrestyét és kisebbel helyettesítik, boltozat nélkül.

Az 1961–1964. közötti restauráláskor több freskót tártak fel: Keresztrefeszített Jézus, Mária életének jelenetei, Jézus keresztelkedése, Ördögök kiűzése, Szent Kozma és Demjén.

A déli kapu csarnokán a XV. századból származó dombormű Krisztust az olajfák hegyén ábrázolja. (A nagyszebeninek édestestvére.) (Kemény–Gyimesy: Ev. templomok. 141.)

1523-ban földrengés dönti le a szentély egyik boltozatát és egy tartóoszlopát a Krisztusfőt ábrázoló zárókővel. A következő évben visszahelyezik. (Oprescu: Bisericile cetăţi. 35.)

Az 1518-ból származó szárnyasoltár nagy értéke a templomnak. Korát, a dátum mellett, II. Lajos címere is jelzi. Az oltár felirata: „Hoc altare erectum anno, 1518, renovatum 1681, rursus 1790.” (Kővári: Erdély régiségei. 290.) Képei: Jesse fája Izaiás melléből nő ki, a Megváltó őseinek, királyoknak képeivel, középen Mária, rózsa predellán. A szárnyakon négy dombormű: Angyali üdvözlet, Látogatás Szent Erzsébetnél, Három királyok, Jézus körülmetéltetése. Csukott állapotban 8 képtáblán: Mária és József, Jézus születése, Keresztrefeszítés, Feltámadás, Szentlélek eljövetele és több mellékjelenet. A Neuhauser Ferenc által festett Az utolsó vacsora kép és J.M. Stock Szentháromság képe későbbi, 1796-ból való. A szárnyasoltár alkotóját Veit Stossnak tartják, de ez bizonytalan. (Rados: Magyar oltárok. 61.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 232.; Kelemen Emlékkönyv. 262.) Az oltár érdekessége az életfa fölött álló Madonna-szobor. Nem eredeti. Az eredeti a XVI. század elején készült (Veit Stoss (?) alkotása). Kornis Zsigmond gubernátor Kóródra, a Kornis uradalom kis kápolnájába szállíttatta, s helyette hasonmását megfaragtatta a szászsebesiek részére. Az átszállítás 1731. dec. 15-én történt, s a lutheránus nép sírva vált meg a csodatevőnek tartott Madonnától. (Studien. 86.; Schematismus. 1882. 23.; Karpaten Rundschau.1968. VII.19.; Roth: Die d. Kunst in S. 140.; Kővári: i.h.) A Madonna-szobrot Veit Stoss nürnbergi Madonnájához hasonlítják, mely a Szent Lőrinc-templomban áll. Tagadhatatlan a közöttük levő rokonság.

Lutheránus templom

A lutheránus templom bejárata

Katolikus templom

SZERZETESI TEMPLOM

1523-ban ferenceseket tart számon a mariánusok Tabulája. (György: A Ferencrendiek. 324.; Batthyaneum. II. 130.)

1529-ben a segesvári domonkos zárdában talált jegyzék szerint Szászsebesen domonkos zárda volt. (György: i.m. 305.) Mivel két szerzetesi templomról, illetve kolostorról nincs adat, valószínű, hogy 1523-ig itt ferencesek voltak és azután domonkosok, mert a ferencesek Tabuláján később nem szerepelnek. Viszont 1322-ből is van adat domonkoskonventről. (Fabini)

Középkori templomuk a reformáció során a város birtokába kerül s világi rendeltetést kap. 1731-ben a ferencesek visszakérik a templomot. A visszaadásról szóló határozat megállapítja: „a régóta ruinában lévő kolostort a hozzá tartozó területekkel együtt a megformált erdélyi Provincia Atyáinak átengedi”.

A templom annyira használhatatlan volt, hogy a páter egy külön szobában lakott s a kolostor egy másik felében rendeztek be kápolnát. A régi templomot romjaiból 1740-től kezdik újjáépíteni és, 1769-ben fejezik be, amint a chronostikonos felirat megörökíti: „Pia dote Principis Apostolicae Mariae Theresiae ruinata resurgit”. (György: i.m. 324–325.)

SZENT JAKAB-KÁPOLNA

Az 1382. júl. 4-én kelt oklevél szerint László ózdi főesperes a Szent Jakab-kápolna javára a kissebesi Salamon Mihály, nagysebesi plébánossága idejében a Szent György határa nevű föld váltságdíjául 140 forintot fizet. (Beke: i.m. 95.; jegyz.; Batthyaneum. II. 136.; Urkundenbuch II. 557.)

A kápolna építési idejét a tatárjárás utáni évekre (1260 körül) teszik.

A templom és vár erődítési munkálatai idején, a XIV–XV. század fordulóján a délkeleti bástyatorony építése miatt eltüntetik a kápolnát. Alapjait az 1961–1964. évi restauráláskor fedezik fel a délkeleti torony alapzatában.

Egy másik Szent Jakab-kápolnáról az 1426. jan. 3-án kelt oklevél ad hírt, amely szerint Trutenberger János presbiter és Trutenberger Antal a Szent Jakab-kápolna patrónusai. (Studien. 113, 115.) A két patrónus ugyanis a lebontott kápolna helyett 1400 után új kápolnát építtett Szent Jakab tiszteletére, a templomtól északkeletre. Ez ma is áll. A csúcsíves építkezés képviselője, sokszögű apszisával, kőrácsos ablakainak maradványaival. Temető-kápolnának is nevezik, mivel a középkorban Szent Jakab a haldoklók és temetők patrónusa volt és a középkori templomok körül mindenütt temetők is voltak. (Studien. 123.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 224.)

A középkori lakosság a reformáció során a templommal együtt lutheránus lesz. A XVIII. században lutheránus anyaegyház és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 209.; Helységnévtár. 1913.)

A ferencesek 1731-ben térnek vissza és kapják vissza a középkori rendházat és templomot, s szerveznek egyházközséget.

Református egyház is alakul. (Helységnévtár. 1913.)