Nagyheti misztériumjátékok

 

A nagyheti-húsvéti misztériumjátékok kérdésének hazai irodalma igen nagy. Tudósaink szinte másfél évszázadon keresztül sokat értekeztek arról a kérdésről, hogy voltak-e a magyarságnak is a középkorban nemzeti nyelvű városi passiójátékai vagy sem. Az érvek és ellenérvek jól ismertek; elsősorban a hazai városok fejlődésének sajátosságával, a magyar anyanyelvű polgárság kulturális fokával próbálták magyarázni azt a tényt, hogy nálunk ilyesfajta magyar nyelvű játékokról konkrét feljegyzés nem maradt fenn.* A hosszú vita ellenére a végső szó még nem hangzott el ebben a kérdésben. Magyar nyelvű iskolai passiószövegek a XVII–XVIII. századból maradtak ránk. A szomszédos Ausztriában a középkori és reneszánsz játékok, főként azonban a barokk iskoladráma hatására nagyszabású paraszti passiójátékok is alakultak ki.

Húsvéti latin nyelvű liturgikus játék középkori szertartáskönyveinkben több is fordul elő. (A Pray Kódexnek nevezett Sacramentarium sokszor emlegetett „quem queritis” szövege, a Hartwick győri püspök Agenda Pontificalisában fennmaradt Officium sepulchri, a gráci Antiphonárium húsvéti liturgikus játéka stb.)* Ugyancsak ismeretesek a középkorból magyar Mária-siralmak is, amelyek – más országok passiószövegeinek tanúsága szerint is – a misztériumjátékok szerves részét alkották.

Kardos Tibor latin és magyar kódexirodalmunkban számos olyan passiószöveget talált, melyek az itáliai féldramatikus devociós játékok felépítését követik. Gyöngyösi Gergely pálos-történetében megemlékezik egy magyar nyelvű pálospassióról. (1515 körül)*

Az észak és észak-nyugati részek, valamint Erdély németlakta városai mindenesetre ismerték a húsvéti ünnepkör látványos, színszerű, a nyugat-európaihoz hasonló polgári misztériumjátékait is, amelyeknek legérdekesebb emléke az ún. „bártfai színlap”. Karsai Géza gyűjtötte össze a német lakosságú városok számadáskönyveiből az idevonatkozó adatokat: Sopronban 1412-ben, Pozsonyban 1439-ben, 1519–20-ban, 1540–41-ben, 1539–40-ben; Bártfán 1497-ben, 1512-ben, 1516-ban; Késmárkon 1523-ban; Brassóban 1500-ban adtak a húsvéti ünnepkörhöz tartozó városi misztériumjátékot elő.*

A középkori és XVI. századi képzőművészei alkotások között is akadnak olyanok, melyek talán tényleges passióelőadások nyomán jöttek létre és ezek jeleneteit ábrázolják. Különösen a csíkszentléleki és csíkmenasági szárnyasoltárok keltik ezt a hatást.* Csíksomlyón egészen a XVIII. század végéig adtak a ferencesek magyar passiójátékokat elő. A legrégibben ismert magyar nyelvű katolikus iskoladráma is erdélyi, ferences eredetű. Feltehető tehát, hogy az erdélyi ferencesek már a XVI. században is és talán előbb is közreműködtek passiójátékok színrehozásában. Ezek szereplői iskolai növendékek és laikus vallásos céhek tagjai egyaránt lehettek. A felvidéki német városokból ránkmaradt adatok is általában e laikus vallásos társaságok közreműködésére utalnak.* Ha pedig e céheknek a németajkú városokban ilyesfajta funkciója is volt, alig hihető, hogy a magyar lakosság vallásos céheinél teljesen hiányoztak a színjátékszerű, kollektív megnyilvánulások.

 

18. Passiójelenetek a Leibic-i oltárról. 1521. (Budapest, Szépművészeti Múzeum.)

 

Jobban ismerjük a passiójátékok második, barokk szakaszának hazai emlékeit, bár ismereteink itt is hézagosak. A csíksomlyói kéziratos drámakötetek publikálatlan anyaga is eltűnt a II. világháború alatt. A barokk passiók egy része az iskolák rendezésében került színre. A katolikus iskolák növendékei nagypénteken a körmenet alkalmából vagy ettől függetlenül jeleneteket, passió-részleteket adtak elő, vagy mint Csíksomlyón történt, egész passióciklusokat vittek színre. Másrészt a XVII. században divatba jöttek nálunk is a töviskoronás, kereszthordozó, önostorozó körmenetek.* A XVII. századi protestáns prédikátorok gyakran emlékeznek meg gúnyos hangon ezekről: „Ide való a többi között Christus szenyvedésének és halálának játékos comediára való fordítása, a mely Jézus Christust bosszantó szokást, esztendőként a pápistáknál szemünkkel tapasztalunk.”*

Kereszthordozó flagelláns körmenetekről Budán a Vízivárosban is tudunk, ezeket csak 1782-ben tiltották be. De tudomásunk van polgári passióelőadásokról is Budán a XVIII. században. A főszerepet éveken át egy Fingerle nevű polgár alakította; a keresztrefeszítők szerepében hidegkúti parasztok léptek fel. A hét főbűn allegorikus megszemélyesítéséről is szó esik a feljegyzésekben.*

Városi passiókról és nagypénteki dramatizált körmenetekről tehát elég sok feljegyzés maradt fenn. Falun a passióéneklés, a stációjárás és a nagyheti ünneplés több féldramatikus formája egészen századunkig fennmaradt.




Hátra Kezdőlap Előre