A Szent Iván ünnep Európában

 

A keresztelő Szt. János ünnepéhez (június 24) fűződő rítusok csaknem egész Európában ismertek, hazánkban is a történetileg jól dokumentált jeles napok közé tartozik e nap. Néprajzi irodalma nálunk is igen nagy; Marót Károly monográfiát szentelt e problémának, mely felment attól a feladattól, hogy az alapvető kérdéseket e szokással kapcsolatban újra felvessük.* Ipolyi,* Seprődi,* Róheim,* Bálint,* Viski* egyaránt részletesen foglalkoznak ezzel az ünneppel; a kapcsolódó zenei anyag gyűjtésében Kodály Zoltáné a fő érdem.* Így a következőkben arra törekedünk, hogy a szokásra vonatkozó történeti forrásokat bizonyos rendszerbe foglaljuk s csak azokat a kérdéseket tárgyaljuk bővebben, melyeknél az eddigi nézetektől saját álláspontunk eltér.

Az európai szentiváni szokások fő vonásai nagyjából a következők:

Tűzgyújtás (tűz átugrálása, fáklyagyújtás, tüzes karika eregetése). Mágikus cselekedetek, melyek tűzzel vagy vízzel vannak kapcsolatban. Növényekkel (füvekkel, virágokkal, gyümölcsökkel) kapcsolatos cselekmények és hiedelmek. Szerelmi varázslás, jóslás. Keresztelő Szt. János tisztelete.

A más ünnepköröknél szokásos alakoskodás, az adománykérő, házaló szerencsekívánatok és a közös lakomázás már nem egyformán gyakran fordul elő ez ünneppel kapcsolatosan. Míg francia területen ezek a vonások hiányoznak,* addig pl. német nyelvterületen,* Görögország északi részén s még másutt is ezek a vonások feltűnnek.* (Versenyek, játékok, kakasütés stb.) Az ünnep jellege sok európai országban kettős arculatú: szerencsehozó s egyúttal baljóslatú is (fas et nefas).

A szentiváni ünnepet a ciklikus ünnepsorozatok közé sorolhatjuk, mert igen gyakran nem korlátozódik a szent ünnepére (illetőleg annak előestéjére). Atovich pl. a zoborvidéki szokások leírásánál arról tudósít, hogy „a szertartás tart szent háromság vasárnapjától egészen keresztelő Szent Jánosig minden vasár és ünnepnapon”.* Erdélyi is arról tudósít, hogy két hétig tartanak az ünnepségek.* – Ugyanígy pl. Franciaország egyes vidékein hétnapos ciklust alkot, Rigában a II. világháború előtt június 21 – 24-ig városi ünnepként zajlott le a „ligo”.* (Liungman ezt a jelenséget a „veszélyes időszakkal” hozza kapcsolatba, mely a szerbeknél pl. Jánostól Illés-napig tart: a tűzgyújtás a veszélyelhárítását célozza.)* Köztudomású, hogy hazánkban hosszú ideig a június hónapot Szent Iván havának nevezték; ez elnevezés párhuzamaként Nizza tartományban pl. ma is ismeretes a „mois de Saint Jean” elnevezés.* Georgiában is így hívták e hónapot.*

Hasonló nyárközépi, tűzugrással (vagy tűztaposással) összekötött szokásokat más európai országokban Szent Péter napján, a Balkánon Illés próféta ünnepén és májusban (Szent Konstantin és Heléna ünnepén) is gyakorolnak.

A magyar történeti adatok is megemlékeznek egy másik „ignis sacra”-ról, melyet 1438-ban Nagyváradon, Szent László király ünnepének vigíliáján a király tiszteletére gyújtottak. Újabb adatok előkerüléséig nem tudjuk megállapítani, hogy helyi szokásról vagy országos gyakorlatról beszélhetünk-e.*

Felvethető az a kérdés, hogy mennyiben nevezhetjük a szentiváni szokásokat „dramatikusnak”. Kimondottan színjátszásnak nevezhető mozzanatok, alakoskodások hazánkban ez ünnepkörnél hiányoznak. Mégis: Viski is ide sorolja őket, mivel, mint írja: „ha mai szétfoszladozott töredékes formájában első tekintetre nem is látszik a szentiváni ének olyan hagyománynak, hogy a dramatikus örökség során kellene róla megemlékezni, mégis itt foglalkozunk vele, mert a szokásműveletekhez kapcsolódó szövegek csak részei lehetnek a szóból és a mozgásból, cselekményből adódó együttesnek.”*

 




Hátra Kezdőlap Előre