Megszemélyesítések, dramatikus szokások II.

Regölés, hejgetés

 

A téli ünnepkörben azonban nemcsak a bibliai történetet szokás dramatizált formában előadni. Csaknem minden európai népnél találunk ebben az időszakban dramatikus vagy féldramatikus, gyakran állatalakoskodással, maskarázással összekötött szokásokat. A keresztény és más elemek érdekesen keverednek e szokásokban; a karácsonyi-újévi kántálás, a regölés, a hejgetés, az állat-alakoskodás – és részben a betlehemezés – célja is végeredményben ugyanaz: a termékenységet, a bőséget igyekeznek biztosítani az elkövetkezendő esztendőben.

A kelet-európai szokásokban általában világosan felismerhető a Kalendae Januariae-vel kapcsolatban ismertetett mozzanatok továbbélése. Azt viszont elég nehéz megállapítani, hogy hazánkban a középkor századaiban milyen mértékben és milyen időben terjedtek el a téli ünnepkör alakoskodásai. Magyarországon „kalandos társaságokról” már a szabolcsi zsinat is megemlékezik a XI. században. Kalandos társaságokról a XVI. századig állandóan hallunk, sőt Kolozsvárt egészen a második világháborúig működött Kalandos nevű temetkezési egylet.*

A XVIII. században Péterffy Sacra Concilia című munkájában a szabolcsi zsinat rendelkezéseiről szólva feltételezi, hogy e kalandos társaságok szerepe valamilyen módon összekapcsolható az európai zsinati határozatoknak a Kalendae Januariae-ra vonatkozó rendeleteivel s az ott leírt évkezdő szokásokkal. Kardos Tibor,* Schram Ferenc* és mások is kapcsolatba hozták a kalandos társaságok tevékenységét népszokásainkkal, pl. a regöléssel. Sajnos történeti forrásaink itt cserben hagynak; a Kalendae Januariae pogány szokásairól ugyan szólnak az egyházi források, de a Magyarországra konkretizált utalás kevés. A XVIII. században Bod Péter is elismétli, amit tudós forrásaink e tárgykörről írnak, de hazánkból konkrétan csak a fű- és hagymakalendárium készítését említik.* Néhány feljegyzés azonban hazánkban is akad; 1636-ban pl. megjegyzik, hogy a kassai céhek új esztendő napján „mód nélkül való öltözetekkel” és „oktalan ábrázatokkal” mennek. A rendelet int „ennek utána afféle tragoedia ne légyen és hiában való játék”.*

 

21. Lengyel karácsonyi népszokás lóalakoskodással. (Krakkó megye, Nowy Sącz járás. Varsó, Néprajzi Múzeum. Barbara Kaznowska gyűjtéséből, B. Czarneczki felv.)

 

A Heltai által említett regélő hétről a következőkben majd részletesen szólunk. Az kétségtelen, hogy olyan szokások, mint a regölés, a hejgetés vagy a bukovinai székelyek csuma-járása, régi múltra tekinthetnek vissza, de az idevonatkozó adatok, különösen ha a farsangra vonatkozó utalásokkal hasonlítjuk őket össze, igen szűkszavúak. Különösen gyakoriak más országokban ebben az időszakban az állatalakoskodásra vonatkozó történeti adatok. A lengyel források pl. igen részletesen említik az ezzel kapcsolatos összetűzéseket, rendzavarást. A XV. században írják: „Item prohibeatis columbationes nocturnas in festo Sancti Stephani, nam in ea nocte furta, homicidia et plura mala comittuntur, stb”* (Vö. a 21–23. ábrákat.)

Azokat a történeti adatokat, melyek hazánkban a téli ünnepkör alakoskodásaira, ünnepeire vonatkoznak, kutatóink (Sebestyén Gyula, majd Róheim Géza, Szendrey Zsigmond, Viski Károly, Pais Dezső, Hont Ferenc, Kardos Tibor, Trencsényi-Waldapfel Imre, László Gyula, Vargyas Lajos, Diószegi Vilmos stb.) oly részletesen elemezték, hogy eredményeik áttekintése e tanulmány keretében megoldhatatlan feladatnak látszik. Utalnak e tanulmányok a téli napforduló körüli időszak hiedelmeire és szokásaira Európában és a rokon népeknél, az ókortól egészen napjainkig. Tanulmányozták a magyarság és a környező népek téli szokásainak összefüggéseit. Foglalkoztak a „regölés” és a „hejgetés” összefüggésével. Utaltak a regös, regölés szó etimológiájára és középkori előfordulásaira.* Kitértek a dunántúli és erdélyi regölés összefüggéseire, és Rajeczky Benjamin az ország más vidékein hasonló elnevezésű szokásokra is utal.*

 

22. Lengyel karácsonyi népszokás medvealakoskodással. (Krakkó megye, Nowy Sącz járás 1958. Varsó, Néprajzi Múzeum: Barbara Kaznowska gyűjtéséből. B. Czarneczki felv.

 

Foglalkoztak a „regösének rejtélyével”: az ének refrénjének vallástörténeti kapcsolatával, a regösének dallamával, a csodaszarvas-motívum vallástörténeti hátterével, az ún. dozmati misztériummal stb.

 

23. Lengyel karácsonyi népszokás. A „turon”. (Krakkó megye, Nowy Sącz járás, 1960. Varsó, Néprajzi Múzeum. Barbara Kaznowska gyűjtéséből, B. Czarneczki felv.)

 

A csodaszarvas kérdésével már több tanulmányban foglalkoztam (Állatalakoskodások a magyar népszokásokban; Árpádháza Imre herceg és a Csodaszarvas-monda). (E ponton csak egyetlen új felfedezésre utalok: a nyugat-szibériai sziklarajzokra, melyeket Csernyecov N. V. tárt fel, és ahol a nap és szarvas együttes ábrázolása látható. A sziklarajzok tudományos feldolgozása új szempontokkal gazdagíthatja majd az asztrális szarvasra vonatkozó irodalmat.)*

 

A következőkben tehát a kérdéscsoportból a regelő hétfő kérdését tárgyalom részletesen és ezzel kapcsolatosan térek ki más kapcsolódó problémákra is.

Az újabbkori paraszti szokások közt a dunántúli regölés mellett különösen a magyarság keleti nyelvterületén (Erdélyben, továbbá a Bukovinában és Moldvában letelepedett székelyeknél) utalnak a leírások a téli ünnepkörben érdekes, néha maszkos alakoskodásokra (gircsózás,* hejgetés stb.).* Ezek a szokások talán egy régi hagyomány utolsó láncszemét alkotják, melyet felderíteni már nem áll módunkban, hiszen e szokások nagy része már a nép emlékezetéből is erősen tűnik. A télközépi ünnepkör alakoskodásainak történeti előzményeiről csak nehezen lebben fel a fátyol, azonban éppen a történeti adatok számszerű összehasonlításából arra következtethetünk, hogy a farsang nálunk a maszkos alakoskodásoknak jelentősebb időszaka volt, mint a karácsonyi tizenketted.




Hátra Kezdőlap Előre