1. Távoli ősök.

Mondják: olyanok a parasztok, mint a primitív és nomád természeti népek. Ugyanaz a társadalmi rend, ugyanaz a lelkivilág, mondja a hasonlítás és a kétféle életrend jelenségeit egymás képeivel ábrázolja: a paraszt úgy azonosul a természettel és az egész külső világgal, mint a természeti népek s a primitívek olyan csoportokban élnek, mint a parasztok.

A hasonlítás ebben a formában elhamarkodott. Parasztok és természetiek nem hasonlítanak lényeges vonásaikban egymáshoz, ellenben hasonlítanak az életfeltételeik. Mindkét helyzet szorosan körülhatárolt és primitív életkeret. Parasztok és primitívek egyformán kis csoportokban élnek, messze magasabb kultúrájú helyektől s alig is közlekednek ilyenekkel; egyformán a természet rabságában élnek – ha különböző okokból is – és egyformán nagyon korlátozottak eszközeik, amelyekkel segíthetnének magukon. Ám az egyformán primitív helyzetet egészen másként töltik ki parasztok és primitívek. Parasztok annak ellenére, hogy kezdetlegesebb viszonyok közé szorultak, nincsenek magukban: szövevényes és magas fejlettségű társadalom nehezedik rájuk, az idézte elő a primitívségüket, ez komplikálja állandóan átengedett kultúrelemekkel amúgy sem egyszerű világképüket s az is tartja meg benne őket akkor is, amikor már régen túljuthattak volna rajta. Ellenben a primitívek maguk vannak és szabadok. Amire az ember képes primitív körülmények között, azt primitívek mind megkísérelhetik. Világuk valóban primitív, olyan mint a gyermeké benne van minden, ami. az emberben rejlik: egyszer megfoghatatlan egységben, máskor érthetetlen ellentétekben, de mindkét esetben fejlődésképes kezdet formájában.

Parasztok és primitívek között csak távoli rokonság áll fenn. A primitívek távoli ősei a parasztoknak, akik ha lehettek is valaha primitívek, ma már nem azok, primitív életkeretüket a legzsúfoltabban megtölttették egy megnyomorított, kisszerűségre kárhoztatott, de semmiképpen nem primitív kultúrával.

A paraszt azonkívül, hogy természeti ember, sok minden még. Munkára szorította egy hatalmasabb társadalom, különálló csoportokká formálta nagyobb csoportok kényszerítése, állandó közlekedésbe kapcsolta be egy felső rend, amely ezen az úton anyagi és emberi termése legjavát elviszi s mindezeken felül állandó neveléssel és példával torzítja el kialakuló kultúrképét.

A primitívek csak természeti népek, akik a természet halalma alatt álló apró szállásokon élnek és ennél nem többek. Az ő életük meghatározói közül hiányzik minden, amit egy felső és uralkodó társadalom befolyása jelent. Ha primitívek is, de szabadok, éppen ezért minden művük magában hordja a végtelen kifejlés lehetőségét, míg a parasztoké akkor is, ha a legklasszikusabb nagyszerűségű, eleve korlátozott és lezárt.

A szabad primitívség mindenekelőtt teljes gazdasági önállóságot jelent. A paraszt termelés annak ellenére, hogy külső látszat szerint önellátó, lényege szerint mégsem az, mert a paraszt termelő nemcsak önmagát látja el, hanem egy fölötte álló társadalmat is. Primitíveknél teljes a saját szükségletre való termelés és valóban csak a saját szükséglet kielégítésére szolgál. Ez a könnyebbség akkor is gyökeresen megkülönböztetné a primitívek termelését a parasztokétól, ha ugyanazon módszer szerint és ugyanazon eredménnyel folyna, azonban éppen a könnyebbség miatt már maguk a módszerek ér az eredmény sem egyforma. A parasztok őstermelők s ez egy körülményesen lojális szembefordulást jelent a természettel, de mindenekfölött munkát, véghetetlen sok munkát. A primitívek termelése nem őstermelés, hanem vad termelés. Hiányzik belőle az a termelő alázat, amely a parasztnak sajátja és hiányzik belőle az ember leigáztatása a munka folytonossága által. A primitív gyűjt, vadászik és úgy folytat földműveiért vagy állattenyésztést, hogy az tökéletesen egyértelmű azzal a rablógazdálkodással, amit az erdők és mezők vadjaival folytat. Ez az igazi különbség: a parasztok gazdálkodása embernyomorító és természettisztelő őstermelés, a primitíveké pedig emberkímélő és természetrabló vad termelés.

A primitívek társadalma is teljes önállóságot mutat és ez különbözteti meg a parasztokétól. Társadalmuk apró sejtjei nagyon hasonlók a parasztokéhoz: ők is nagy családokban, községnyi törzsekben és nemzetségekben élnek s ezenfelül csak ritkán egyesülnek nagyobb társaságokban, viszont egyesülés és közösség nélkül is egységet alkotnak a szomszéd primitívekkel. Egészben véve azonban merő ellentéte a primitív társadalom a parasztokénak. Még ha leigázta is ellenséges törzs a primitívek társadalmát, akkor is hiányzik belőle minden paraszttársadalmak alapvető jellege: az alávetettségbe való belenyugvás és a törekvés ennek elviselhetőbbé tételére. Primitívek, ha leigáztattak, halálig ellenkeznek és végül vissza is szerzik szabadságukat. Ha pedig nem szorongatja őket a leigáztatás veszedelme, akkor társaséletük minden mozzanatából hiányzik a földi hatalmakkal szemben való alázatosság. Vezetőik, törvényeik és mindenféle szervezeteik egyformán a primitív önállóságot tükrözik és mindegyikben a törzs saját fölfogása, saját törekvése ölt testet idegen akaratok kiszolgálása nélkül. Ha találkozik fehér úrral, természetesen tiszteli és hódoló alázattal veszi körül, azonban inkább istennek fogadja be, mint úrnak. Úrként tiszteli azt az idegen törzsfőnököt, aki fogságba ejtette s annak megszabott törvények szerint szolgál, a fehér úr előtt azonban előíratlan hódolattal bajlik meg s olyan példa nélkül álló hatalomnak tudja, aki csak isten lehet. Még ott is, ahol primitívek társadalmait európai gyarmatosítók kizsákmányolják, szóval valamilyen javak szolgáltatására szorítják, nem úr a fehérarcú idegen, hanem egy más emberfajta, aki az istenhez áll közelebb.

Természetesen csak a primitív társadalmak birtokolják ezt a szabadságot, nem pedig mindenrendű színesbőrűek. A saját társadalmuk egységeiből kiesett és szolgaságra szerződött vadak éppúgy szolgák, mint az európai szolgák, de ezeket legelsősorban maguk a primitívek társadalma nem tekinti saját tagjának.

A primitív kultúra- és világkép szintén nem ismeri a parasztok megszámlálhatatlan kényszerelemeit. Szakasztott, mint a gyermek világa: szüntelen azonosulás a dolgokkal, majd felfoghatatlan ellentétekbe való csapongás, egészben véve pedig korlátlan kifejlési lehetőséget rejtő világ. Az európai magas kultúra annyira megtalálja minden irányát és mozzanatát a primitív ember világában, hogy minden kultúrszemlélet szerint rendszerbe tudja fogni a primitív kultúrát. Primitívek kultúrájáról annyiféle elmélet van, ahány iránya csak van a gondolkozásunknak. S ebben nem az a fontos, hogy melyik a helyes, hanem az, hogy mindegyik lehetséges. Mindegyik talál a maga szempontjainak megfelelően annyi és olyan jelenséget, hogy a többi elhanyagolásával abból rendszert csinálhat és megmagyarázhatja a primitívek kultúráját.

Már most parasztokéval összehasonlítva, az tűnik szembe legelsőbb, hogy a parasztkultúra elemi és általános közösségi jellege annyira fölfokozott mértékben jelentkezik primitív kultúrákban, hogy szinte nem is tetszik azonos jellegűnek. A primitívek kultúrája valóban elemi megoldásoknak a rendje, hiszen itt igazán először és befolyásolatlanul kerül szembe az ember a dolgokkal. S ha egyszer ezek az elemi megoldások biztonságossá teszik az életét, nincsen határa annak, hogy újabb, de szintén eredeti megoldásokkal tegyék magasabb szintűvé kultúrájukat. Parasztoké ezzel szemben korlátozott és primitívségre kárhoztatott világ, amelyet először csakugyan primitív és elemi kultúra tölt ki, de ez később sem tud máshova fejlődni, minthogy ugyanazon primitív helyzet még egyszerűbb és még körmönfontabban primitív megoldásaira szorítkozik. Vagy tovább menve, a primitív kultúra közösségi, éppolyan értelemben, mint a parasztoké, de miként a primitív társadalom önálló a parasztival szemben, ez a közösség is minden idegen elem nélkül építi ki kultúráját. Nincs idegen kezdeményezés, de még csak példa sem, amely befolyásolhatná a kultúrfejlődést, s a közösség minden tagja úgy vesz részt az alkotásban és a kultúréletben egyáltalán, hogy ugyanakkor nem alávetett tagja egy nagyobb társadalomnak. Csak egyetlen társadalomról és egyetlen kultúráról tud, amelynek nemcsak termelő, hanem fogyasztó részese is. Ez pedig tárgyilag azt jelenti, hogy semmi menekülés és semmi bizonytalanság nincsen a primitívek kultúrájában. A parasztság kultúréletének csak egyik része a közösségi parasztkultúra: az, amikor maguk közt titkon, ajtóikat behajtva lehetnek emberek és a maguk mulatságára, vagy a maguk hasznára alkothatnak; a másik rész: amikor nappal és nyilvánosan elismerik az úri kultúra előbbvalóságát s annak hozzájuk érő elemeit egyedként élik és tisztelik. A primitív kultúra közösségi jellege ezzel szemben teljes. Csak egy kultúrát ismernek el s azt minden lehető mód szerint közösen élik át.

Másik távoli őse a parasztnak a nomád. Ugyanaz a gazdasági szint ez, mint a parasztoké, egészen hasonló társadalmi berendezkedés és rokon világszemlélet, de a hasonlóság itt is olyan, mint a primitíveknél: látszólag hasonló a helyzet, de egészen más az, ami kitölti.

A nomád gazdálkodás már nem igazi rablógazdálkodás, de még nem is munkával folytatott őstermelés. Nem ellenállhatatlan urai a legeltető nomádoknak a természet erői, de nem is vesz erőt rajtuk a nomád pásztor: egyszerűen kikerüli, odahajt legeltetni, ahol van legelő. A végtelen pusztákon való kóborlás fölszabadítja a nomád pásztort mind a szakadatlan munka, mind az oktalan és magamagát megbosszuló rablógazdálkodás ellen. Ez a kóbor szabadság különbözteti meg minden vonalon a nomádot a paraszttól.

A nomád társadalom sem ismer urat maga fölött. A mozgás és a fegyver szabadsága minden körülmények között megszabadatja attól, hogy valaha is állandó szolgaságra kerüljön, ha pedig ideiglenes rabságba kerül, abba élete kockáztatásával sem törődik bele. Vezetés, törvényhozás és igazgatási szervezet annyira magán viseli a szabadság bélyegét náluk, hogy sokkal inkább uralkodásra valók a nomád pásztorok, semmint meghódolásra. És mivel jófutó lovak, messzehordó nyilak állottak rendelkezésre, bőven éltek is a puszták nomádjai avval a lehetőséggel, hogy urak legyenek egész földrészek népei fölött. Ha tehát a nomádok távoli ősei is a parasztnak, ugyanakkor ősei az uraknak is. Természetiek és pusztaiak, de ugyanakkor inkább uralkodók mások fölött, mint alávetettek mások alatt.

Ilyen a kultúrájuk is. Nem magárahagyatott primitív világ, nem is szolgakultúra, hanem összezsákmányolt, szolgákkal épített uralkodói pompázás. Sátorépítés, ruha és nyereg, evés, ivás és komoly vagy játékos harc, szőnyeg és drágakő: ezek az alkalmai a nomád kultúrának. Semmi sincs benne a folyamatos és szorgos építgetésből; portyázó fellobbanások és idegenből zsákmányolt szépségekkel való hivalkodás forrasztják eggyé, nem az alkotás és a vele való élés egysége. Primitív ez a kultúra, de nem az építés akadályai vagy kezdő volta teszik primitívvé, hanem a türelmetlen és kóbor szabadság, amely másként is megszerezhetővé teszi a kultúra javait, mint saját munkával.

A két távoli ős kiesett már a parasztok emlékezetéből. A primitívek olyan messze vannak térben és időben egyaránt, hogy hasonlításra is csak okkal-móddal idézhetők, a nomádok pedig nagyon kritikus időbeli ősök. A nomád az az ember- és társadalomfajta, amely egyformán lehet úr is meg paraszt is. Azok az európai parasztok, akik visszaestek egykor a nomád termelés szintjére, ha még emlékeznek erre, a szabadságukra emlékeznek. A Magyar Alföld mezővárosai nomád visszaesésből születtek, parasztjai ma is megőrizték a nomádság türelmetlen szabadságát és nem is voltak alázatos jó parasztok egy pillanatig sem.

 

*

 

Távoli világrészek mai primitívjeivel és nomádjaival vajmi kevés kapcsolatba hozhatók a parasztok. Általánosságban hasonlítanak egymáshoz, azonban nem ezek a primitívek a parasztok ősei. Az európai előidők primitív, barbár ős nomád népei azok, ahonnan egyenes vonalban származik a mai paraszt s ha a fejlődés nyitját keresik, ezeknek a népeknek a történetében találjuk meg a feleletet.

Az európai paraszt ekéje avult csontot vet ki a földből, edényt és kardot lel az ásója, majd régi épületek omladékainak kövein koccan meg a kaszája. Ezek közül az emlékek közül azonban nincsen mind egyikhez köze. A kő-, réz- és vaskorszak emberét elsodorta és betemette a népvándorlás árja, a görög-római civilizáció kultúrembere pedig nem őse sem az úrnak sem a parasztnak, hanem csak mintája volt a nemesi államszervezetnek. A parasztság egyenesági ősei a népvándorlás barbár törzsei között vannak: ezeknek a letelepedésével és államalakításával született meg a jobbágyság s ebből a parasztság.

Még győzelmesen uralkodott az ismert világ fölött a római impérium és teljes virágjában állott az antik kultúra, amikor Európa nagyrészét barbár árja törzsek lepték el és szüntelen harcokba keveredtek a nagy római birodalommal.

Első népvándorlási hullámnak a keltákét tudja a történelem. Gallia, Hispánia területét szállotta meg az első barbár roham és a római civilizáció árnyékában, de attól függetlenül, primitív társadalmat és primitív kultúrát honosított meg. Városaik kevesek és nagyon kezdetlegesek voltak. Földművelők voltak elsősorban és nekik tulajdonítják az eketaliga és trágyázás föltalálását, ők készítettek először Európában Sajtot és füstölthús-készítményeket s az állattenyésztés szelídebb módszereit is ők honosították meg a barbár Európa földjén. Társadalmuk leghatalmasabb és legtiszteltebb rendje a papoké volt. Tudományok titkos és rejtelmes volt s a társadalom életének minden mozzanatába beleszóltak. Formailag a vezér állott a kelta társadalmak élén, azonban az igazi vezetők és uralkodók a klanok fejei voltak, akik az elég nagyszámú előkelőkre támaszkodva tartották fönn uralmukat. Még nem alakult ki valóságos hűbéri rend köztük, azonban már voltak köztük szolgák és urak, csak ez a viszony nem öltött még állandó jelleget.

Európa keleti részén a trákok alkottak hasonló társadalmakat. lágy mint a kelták, ők is földművelők voltak elsősorban, azonban a harc is elemük volt. Társadalmi rendjük teljesen a keltákét követte.

A germánok első rajai a Jütland félszigeten szálltak meg, de hamarosan utána egész északi Európát birtokba vették a Duna és a Rajna vonalától fölfelé a tengerig. Tacitus leírása szerint ez a nép állattenyésztést és földművelést is folytatott ugyan, azonban elsőrenden harcos volt. Társadalmuk katonai jellegű szervezeteket alakított ki és az egész nép állandóan harci vállalkozásban élt. Gau-kra és századokra oszlott a törzs társadalma s ezek élén a vezérek állottak. Voltak nemesek és szolgálatra vetett pórok a germán társadalomban, azonban állandó volt a közlekedés és az érintkezés a két rend között s harcok idején az együttélés, úgyhogy ez a társadalmi viszony csak halvány kezdete volt még a későbbi hűbéres alárendeltségnek.

Akkor alakult csak ki a hűbéres társadalom a nemesek és a jobbágyok szigorú elválasztásával, mikor a VI. és VII. században végleg letelepültek, állandó államszervezetet formáltak és fölvették a kereszténységet az addig pogány és kóborló germán törzsek.

Sorjában kialakult a vandalok, nyugati gótok, keleti gótok, burgundok, longobárdok és az angolszászok országa, s ezek egyrészt a keresztény jog, másrészt a római állam mintája alapján erős szervezetű hűbéres államokká alakultak. Államaikban egyformán négy rend alakult ki szigorú határok közé szorítva: a nemesek, a közszabadok, a jobbágyok és a szolgák. A nemesek közül az erősebbek főurakká, grófokká, hercegekké emelkedtek és valóságos külön országot tartottak birtokaikon. éppen ezért apró államocskákká tagolódott a germán birodalom s a fejlődés mindenütt külön utakon ment tovább, csak az iránya volt mindegyikben azonos. A jobbágyság nagyon nyugtalan és semmiképpen nem alázatos erkölcsű réteg volt még ebben az időben. Nagyon is gyakran lázadásba tört ki és fegyveresen kísérelte meg visszaszerezni a szabadságát. Gallia földjén egészen nagyarányú jobbágyfölkelés pusztított a nyugati gótok államának megerősödése előtt e egyéb helyeken is föl-fölütötte a fejét a lázadás.

A germán áradatot mindenütt nyomon követte a szláv hullám és amikor a germánság nyugaton és délen megtelepült, a szlávok északon és keleten ütöttek tanyát. Osztatlan családi közösségben éltek (zadruga) és a családfők patriarchális hatalommal igazgatták a társadalom életét. Fölöttük csak gyönge hatalmú főnökük uralkodtak, akik sohasem tudták igazában megszilárdítani az uralmukat. Nem harsra kész társadalom volt ez, de viszont nem oszlott ketté urakra és szolgákra, hanem apró családi közösségeiben viszonylagos egyenlőséget valósított meg. Mindaddig ilyen társadalomban éltek a szlávok, amíg idegenek meg nem hódították őket és erős államot nem szerveztek köztük.

A szláv nép társadalmában ezek az idegen hódítások honosították meg a germánok közt kifejlődött hűbéres rendszert. Urak lettek a hódítók és jobbágy lett minden leigázott. Ahol pedig a hatalmasabb szomszéd állam vazallusává tette a gyöngébb szláv népet, amint morváknál, cseheknél, horvátoknál, szerbeknél történt ez, ott a hódító hatalom teremtett nemességet a meghódított társadalomból.

A három déli félsziget kivételével egyenes vonalban fejlődtek ki a hűbérre államok a bennük a barbár és primitív nép hamarosan nemessé vagy jobbággyá kulturálódott. Ebbe a fejlődésbe az iszlám kiszorítása után belekapcsolódott Hispánia és Dél-Itália is, ahol szintén meghonosodott a hűbéres rendszer s itt is kialakult a jobbágyság. Csakhogy, a Balkán kivételével, nem csupán primitív és barbár népek dolgozóiból, hanem a római uralom idejéből fennmaradt telepesekből, bérlőkből, szolgákból és a legkülönbözőbb jogi állású egyéb elemekből.

Európa sajáttörvényű fejlődősét háromízben zavarták meg nomád betörések, mire elültek a népvándorlás hullámai. A hunok, avarok és a magyarok egyformán nomád hódítóként törtek be a békés vidékekre és olyan pusztítást vittek véghez a polgárosodó tartományokban, hogy még ma is emlegetik hírüket. Ezek a nomád társadalmak mind állattartó és harcias nép szervezetei voltak s szabad mozgásukkal vagy meghódították, vagy kirabolták csaknem az egész Európát. Attila soha nem látott hatalmas birodalmat teremtett Európában, az avarok államot alapítottak a Kárpátok medencéjében, a magyarok pedig bevándorlásuk után még sokáig pusztították az egész déli és nyugati Európát s azután a hármuk közül a legállandóbb államot alapították. Szabad és nemzetiségi szervezetben élő népek voltak egyformán és mindenütt azokat tették szolgáikká, akiket meghódítottak. Tartós államot azonban egyedül a magyarok tudtak alapítani közülök s ez a kereszténység fölvétele és a nyugati államrendszer átvétele által lett lehetségessé.

A hódítás és az alávetés egymaga sehol Európában nem teremtette meg a hűbéres rendszert, a római jog tanítása és a kereszténység erkölcse kellett a jobbágyság megszületéséhez.

 




Hátra Kezdőlap Előre