Amelyik országban kínál valami megoldást a társadalom, ott elfogadja a parasztság, ha idegen és csak félig-meddig megnyugtató is. Ott azonban, ahol semmi ilyen kiút nem kínálkozik s a múltból ittmaradt úr-paraszt osztatú társadalom nem képes már semmi fejlődésre, ott parasztországról képzelődnek a parasztok: politikai törekvéseikben olyan paraszttársadalmat tartanak szem előtt, amely megszabadul ugyan terheitől, de parasztelveit nem adja föl.
A vágy és törekvés tökéletesen indokolt. Ha a parasztság fejlődési válságában egymásután minden fölemelkedési formát kipróbálhatna, az idegenelvű rendszerekkel való elégedetlenkedés után akkor is eljutna a parasztelvekkel fölépített szabad társadalom kívánságáig. Ott pedig, ahol nem is áll rendelkezésükre semmi meglevő rendszer, igazán nem akarhatnak mást, mint a saját képzeletük szerint való birodalmat.
Kelet és Közép parasztsága nevezetes politikai mozgalmakkal jelentkezett a háború utáni időben s mindegyik politikai erővel tudta alátámasztani követeléseit. A horvát Radics, a bulgár Stambuliisky, a lengyel Witos és a magyar Nagyatádi Szabó jelentékeny tömegekkel léptek föl s követeléseik nem abban merültek ki, hogy a parasztsors enyhítését vagy a parasztok polgáriasítását kívánták volna, hanem helyet követeltek a parasztság számára országaik igazgatásában és végsőleg egy parasztelvű ország fölépítése volt a szívük igazi vágya. Egyikük közelebb állott a szocializmushoz, másikuk távolabb, de mind szigorúan osztálytudatos és osztályharcos politikát folytatott, – ha ugyan lehet a parasztságot képletesen osztálynak nevezni. Tökéletesen szembefordultak a fölöttük uralkodó politikával és akár idegen nemzet uralkodott rajtuk, akár saját népükbeli, egyforma hévvel törekedtek országuk átalakítására és parasztságuk fölszabadítására. Kevésbé tisztázott célokkal és kevésbé átütő erejű vezetőkkel hasonló parasztmozgalom támadt Romániában is s volt olyan történelmi pillanat, amikor az egész közép- és keleti parasztság egységes parasztpolitikát folytatott s egyformán közel volt ahhoz, hogy valóban paraszturalmat és parasztországot teremtsen.
Ma már mindezek a mozgalmak lelohadtak, a parasztvezérek elhaltak vagy számkivetésben élnek s mozgalmuk mindenütt visszaesett. Egyik helyt fegyveres erő verte le, másik helyt alkot magányos politikai harc szorította vissza, ismét másutt idegen nemzet uralma nyomta el s végül olyan ország is volt, ahol okos politika békítette meg a parasztmozgalmat.
A valóságos és politikai erőkre támaszkodó parasztmozgalmak ekképpen visszaestek, azonban a politikai eszmék, amik bennük kifejeződtek s a társadalmi törekvések, amik mögöttük föltámadtak, változatlanul élnek ma is.
Mind földművelőországok azok, ahol ilyen parasztpolitika keletkezett, nem kivihetetlen gazdasági programja tehát a parasztország építőinek, hogy az ország gazdasági szerkezete mezőgazdasági üzemekben, közelebbről parasztüzemeken nyugodjék. Minden irányítást és ellenőrzést a mezőgazdaság kezébe akartak juttatni, olyan forgalmi szervezetet terveztek, amely tökéletesen megszünteti a mezőgazdaság alárendeltségét. Ideáljuk a kisegységek szabad szervezete. Parasztgazdaságok és egyéb kisegységek szövetkezése révén igyekeztek megvalósítani a termelés és a fogyasztás irányítását éppúgy, mint az egyes termelési ágak érdekvédelmét és a többiekkel való együttműködését. Antikapitalisták voltak kivétel nélkül e paraszt mozgalmak vezetői és ellenkezésükben nemcsak az fejeződött ki, hogy a tőke kizárólagos uralma és vezető szerepe ellen tiltakoznak, hanem az is, hogy az ipari és pénztőke elsőbbségét s vele az ipari termelés és a kereskedelem fölényét vonták kétségbe, illetve akarták megszüntetni. A gazdasági szabadság eszméje vezette a paraszt gazdasági rend szervezőit, de nem azé a gazdasági szabadságé, amely a tulajdon kiváltságait s a gyöngék elnyomását szentesíti, hanem azé, amely nem tűri idegen akarat beavatkozását a dolgozók szervezeteibe, hanem a szervezkedés szabadságának megőrzésével a gazdasági önrendelkezést igyekszik megvalósítani. Jó paraszterkölcsökhöz híven a munka és a mezőgazdasági termelés teljes becsületét írta zászlójára a paraszt gazdaságpolitika s érvényesülésével a mezőgazdasági termelés elsőbbségét és a munka mindenekfölött való értékét valósította volna meg.
Parasztország társadalma olyannak indult, mint a régi parasztrend, megszabadítva egy felette uralkodó rend nyomásától. A parasztpolitika városellenes. A százados városi uralom után most a falu és a tanya uralmát akarta megvalósítani s a társadalomvezetést parasztkezekbe venni. Kíméletlen energiával tört minden úri kiváltság és tőkés polgári előny ellen. Dolgozó társadalomnak indult és csak a dolgozók rétegeződést ismerte el. Ahol kifejlésre juthatott, mindenütt radikális földreformot valósított meg s a termelőeszközök tulajdonába úgy juttatta a munkásokat, hogy kezükbe adta a megfelelő darab földet. Ugyancsak mindenütt – ahol csak állandósulhatott – eltörölte az úri kiváltságok minden fajtáját. Az apró egységeket igyekezett menteni s a falu és a tanya társadalmát akarta védeni és magasabb szintre emelni. Semmi érzéke nem volt a birodalmi nacionalizmus iránt, de hallatlan erőfeszítésekre volt képes a népszabadság érdekében. Ha ország lehetett volna e törekvésekből, annak a társadalma ugyancsak különbözött volna minden polgári és szocialista vagy nacionalista rendszertől. Népi társadalom lett volna, amely apró egységek szabad társulásán épül s a paraszttörvények újjáélesztett uralma alatt folyt volna az élete.
A parasztország kultúrája népi kultúra formájában élt a mozgalom vezetőinek lelkében: úgy képzelték, hogy a parasztkultúra minden művét magasabb szintre lehet és kell emelni, s akkor tökéletesebben valósítja meg az ember teljességét. Hagyománytisztelőnek indult ez a kultúra és az a törekvés fűtötte, hogy a paraszthagyományokból minden új szükségletnek megfelelő megoldást kifejlesszen, amit a megváltozott élet csak megkövetel.
Gazdaság, társadalom és kultúra egyformán ködös elképzelés formájában vezette a sajátosan parasztpolitikát, azonban nem jutott odáig sehol, hogy a megvalósítás útján eleven példákkal mutassa meg, hogyan lehet parasztelvekkel nem parasztéletet is berendezni. De függetlenül is attól, hogy sikerültek-e, enélkül is egyértelműen azt az igényt fejezték ki, hogy kell lennie olyan megoldásnak, amely megszabadul a régi parasztvilág primitívségétől, de ugyanakkor nem téved a fölszíni világ egyoldalúságaiban sem. Hogy parasztegyoldalúságba tévedt volna, az parasztok előtt észrevétlenül maradhatott s akkor is, ha észrevevődik, sokkal kevésbé nyugtalanította a parasztságot, mint azok az idegen egyoldalúságok, amelyek a mások halad társadalomban eléjük tornyosultak.
Fölvethető a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán ilyenféle modern paraszttársadalom, amikor a parasztság minden törvénye akkor is a múlté, ha érvényben van még. A legszélsőbb lehetőségek határait véve tekintetbe, bizonyára lehetséges, de hogy egyenrangúan állhasson fönn a többi európai társadalomrendszerek mellett és nem barbár tartományként, ahhoz meg kell oldania a paraszttársadalomnak a maga ellentétein kívül mindazokat az ellentéteket is, amelyek a többi társadalomrendszerekben ma oly feszülően benne vannak. Szóval: ha lehet modern paraszttársadalom, az csak nagyszabású és a teljesség igényével föllépő kísérlet lehet, mert különben primitívséget és visszaesést jelent és ennek sem parasztok számára, sem pedig mások előtt nincsen értelme.
*
Szép és lelkesítő, ha egy parasztország reménységén tűnődhetünk. Úgy buzdulnak föl szíveink ilyen terveken, mint ahogy a rügy nyílik ki az első tavaszi napsugár melegére. Annyi századokon keresztül volt nehéz a föld alatt parasztnak lenni s olyan kevés a reménysége annak, hogy idegen világokban jól érezze magát az, aki egyszer paraszt volt, hogy utolsó menedékképpen ragadja meg a parasztfantázia a parasztország vágyát.
Lelkesedésünk mélyről jövő és őszinte. Mert minden meghasonlásunkban és minden ellenkezésünkben, amelyet parasztsorsunk ellen fordítunk, benne van az a fönntartás, hogy nem mindenestől akarunk kifordulni magunkból, hanem csak a terheinktől és a nyűgeinktől akarunk szabadulni. Nem akarunk kicserélődni, csak fölszabadulni szeretnénk. Már pedig ha idegen tájak világában keressük a jobb sorsot, akkor magunkat kell kicserélni s ezt sem tökéletesen, sem fájdalom nélkül nem tudjuk megtenni soha. De amikor egy parasztország lehetősége merül föl, azt úgy gondolja el az ember, hogy ott minden úgy lesz, ahogy a legegyszerűbb, legjobb és legkívánatosabb. Nem kell megváltoznunk és mégis szabadon emelkedhetünk arra a magasságra, ahova erőink engednek.
Ám ez a szép reménység és lelkes bizakodás csak az első fölhevülésben zavartalan és azok közt a sorstársaink között él, akik éppen benne vannak egy ilyen mozgalomban. Ha továbbgondoljuk a dolgot, vagy ha odáig jutunk, hogy eleven valóságokká kell testesíteni elképzeléseinket, akkor elfog a kétség: hátha kevesebbre juthatunk ezen az úton, mintha kissé idegen, de kipróbált világba való beolvadással igyekszünk megoldani oldatlan ügyeinket?
Ki tud ma hinni abban, hogy parasztfajta gazdasági rend többre képes és jobban megtelel az embernek, mint akár a kapitalista, akár a szocialista? Ki meri állítani, hogy az őstermelés az első minden más termelési ág előtt? – Könnyű elgondolni jobbat annál, ami van és amit egy idegen világ ígér, de nagyon nehéz minden láthatóval szemben hinni is benne.
Nem lehet eloszlatni azokat a kétségeket sem, amik a paraszttársadalom rendjével szemben föltámadnak. Könnyű mondani, hogy a falut föl kell szabadítani a város uralma alól, – azonban senkisem kívánkozik jobban a városba, mint a parasztok abban a pillanatban, amikor egy csöppet is ráeszmélnek állapotukra. Sokat várunk attól a társadalomtól, amely megnyugvást adhat nekünk, hiszen olyan keveset kaptunk eddig, de nagy kérdés, hogy parasztelveink megtartásával teljesülhet-e ez a várakozásunk.
Kérdés az is, hogy parasztkultúránk minden íze nincs-e annyira egy szoros és alávetett helyzethez kötve, hogy attól elszakítva már nem is lehet eleven? Már pedig ha csak avval a paraszt helyzettel jár együtt, amiben eddig volt részünk, akkor mindent akarunk inkább, mint ilyet föltámasztani vagy tovább éltetni.
Íme, ilyen a mi hitünk.
Minden okunk megvan arra, hogy ne olvadjunk bele nyom nélkül a fölkínálkozó vagy nyakunkba szakadó idegen világokba, de arra is jó okunk van, hogy az elképzelhető parasztországgal szemben kétségeket tápláljunk. Van-e hát egyáltalán megoldás a számunkra, – méltán merülhet föl a kérdés. Nyilvánvalóan van. Csakhogy nekünk azonfölül, amikkel társadalmunk fölső szintjének is meg kell birkóznia, még külön parasztkérdéseket is meg kell oldanunk. Egy bizonyos, senki más helyettünk nem fogja megoldani, tehát, ha akarjuk, ha nem, hinnünk kell a magunk erejében.