Könnyen és simán polgárosodik ott a parasztság, ahol a társadalom inkább segíti, mint akadályozza. Így van ez Nyugaton. Ott a parasztság régen túl van már a jobbágyi szinten, viszont a szabad és demokratikus társadalom könnyen ad teret polgári emelkedésének: így szinte észrevétlenül alakulhat át: a gazda polgár lesz, a munkás pedig védett helyzetű szakmunkás.
Nem történhetett meg ugyanez Keleten és Középen. Keleten különösen nem, mivel ott a parasztság még nem haladta meg tökéletesen a jobbágyi szintet, viszont a fölötte levő uralkodó réteg nem széles alapú polgári társadalom, hanem vékony és fiatal úri rend. Középen viszont válságos a helyzet. A parasztság már nagyon érett arra, hogy elhagyja paraszti életkereteit, azonban egy öntudatos úri-polgárirend minden eszközzel meg akarja tartani paraszti állapotában s ezért az állam és a társadalom minden intézményét ellene fordítja. Itt nem tehet mást a parasztság, minthogy nyögi a kíméletlen nyomást s tétován és felemásul kezd polgárosodni.
Vannak azonban a Közép vidékein olyan paraszt csoportok, amelyek áttörik a fojtogató gyűrűt és akkor is polgári szintre emelkednek, ha ezt nemhogy segítené, de inkább akadályozza a körülvevő társadalom. Mint a felbolygatott méhraj, úgy kerekednek föl és tűzön-vízen keresztül követik a fölvillanó polgári, sőt úri eszményeket és keresztülgázolnak minden paraszt hagyományon. Okuk elég van erre, törekvéseik célját is tudják és érzik, de minden átmenetet és mérsékletet ingerülten rúgnak télre az útból. Előlegezik azt az életstílust és szabadságot, amit csak igazán polgári társadalmak tudnak nyújtani én ezt környezetük ezernyi gátlása ellenére is tartják egy darabig.
Nem egészséges és nem eléggé indokolt fejlődés ez, azonban a parasztság adott helyzetében érthető. Nem lehullásra érett még paraszt sorsuk, de már ott van a kapuban a polgári világ s ez a feszült helyzet türelmetlen kitörésre ragadja őket. Valóságon ámokfutás ez ér úgy terjed, mint a ragály. Felborul a parasztélet egész rendje köztük ér olyan indokolatlan »uradzás«, polgárosodás ragadja el őket, ami már magukranézve is veszedelmes és romlást hozó, de türelmetlenségükben ki nem kerülhető.
Ennek a türelmetlen előretörésnek az útja úgy mutatható ki a térképen, mint járványok elterjedése. Ilyenek a parasztok a Magyar Alföld mezővárosaiban, beleszámítva a déli rész szláv településeit is, a horvát városokban ér a lengyelek nagy faluiban. Itt mindenütt egy az értelme a türelmetlen törekvérnek és látható jelenségei is kísértetiesen egyformák.
A türelmetlenségben természetesen a gazdák járnak elől. Nekik engedi a módjuk, hogy kevesebbet dolgozzanak és jobban éljenek s nekik vannak eszközeik arra, hogy városokban lakjanak akkor is, ha gazdaságuk egyébként tanyákhoz vagy falukhoz kötné őket. Egyáltalán a föld birtoklása és a viszonylagos gazdasági függetlenség az, ami kimozdítja a parasztot kötött állapotából. Hogy észrevehesse az idők változatát és megrendüljön hite állapotának változhatatlanságában, kell, hogy maga is lélegzethez jusson a szüntelen munka és küszködés közepette, ehhez viszont gazdasági megerősödés szükséges. Jó paraszttörvények szerint, akármennyi földje van egy gazdának és akárhogy is élhetne munka nélkül, mégis épp úgy kell dolgoznia, mintha csak munkás lenne, ha pedig a jövedelme fölszaporodik, az sem arra való, hogy fölélje, hanem hogy újabb földet szerezzen rajta. Kívülről kell tehát változnia a világnak ahhoz, hogy a paraszt valamit is változzék, ha azonban már kívülről változott, mint ahogy a kapitalizmus térhódításával nagyon is változott, akkor a vagyonos és független parasztgazdák az elsők, akik észreveszik a változást és megtörik a paraszttörvényeket. Rájönnek, hogy a föld nem csak arra jó, hogy paraszt rend szerint biztonságosabbá tegye az életüket és ivadékaikra hagyhassák, hanem arra is, hogy minit tőke, munka nélkül eltartsa őket, vagy legalábbis a munka agyrésze alól fölszabadítsa a gazdát.
Különösen érthető a gazdák vezetőszerepe ott, ahol a parasztság hirtelenül és türelmetlenül fordul szembe korábbi sorsával és okot-módot nem keresve törekszik magasabb életszintre.
A »fertőzött« vidékek türelmetlen parasztjai egyszerűen tőkés polgárokká válnak a minden igyekezetük az, hogy munka nélkül, »urasan« és kényelmesen éljenek.
Gazdaságuk nem parasztgazdaság többé, noha nem is hasonlítható a nyugatiakéhoz. Hasznothajtó parasztüzem, amely a termelési eljárások és eszközök fogyatékosságát a munkás fokozott kizsákmányolásával pótolja.
Vállalat ez a gazdaság. A birtokos-tőkés paraszt türelmetlen, jövedelemsóvár szándékkal úgy rendezi be gazdaságát, hogy magának minél kevesebbet kelljen dolgoznia s a gazdaság mégis minél többet jövedelmezzen. Nem követi már a régi termelési szabályokat. Kísérletezik minden újabb termelési ággal, gépeket és mesterséges trágyát alkalmaz, fokozott munkatempót követel a munkásaitól, egyszóval épp úgy viselkedik, mint a többi vállalkozók. Azonban, mivel fiatal még az ilyen piacra termelő és okszerű gazdálkodásban, technikai újításai gyakran céltalanok és csak kudarccal járnak.
Abban is tökéletesen kiskapitalista vállalat az ilyen gazdaság, hogy nem az egész család munkahelye, hanem csak a gazda vállalata, amelyben ő maga sem dolgozik szüntelenül. Az ilyen gazda felesége és családtagjai már nem munkatársak többé. A feleség úrnő és háziasszony a városi házban vagy a falusi porta külön emelt polgárias lakóházában s a lányok otthonülő házikisasszonyok, akik csak nyaralásként mennek ki a tanyára s nem munkájuk után várják a szerencsét. De a fiúgyermekek is csak ritkán munkásai a gazdaságnak, legtöbbször más pályára adják őket és ha a mezőgazdasági tudományra taníttatják is, nem gazda, hanem gazdatiszt lesz belőlük, akik nem szeretik mesterségüket és szívesen fölcserélik bármiféle más »állással«.
A gazdaság azért szolgálja a jövedelemszerzés céljait, mert a gazda nagyon is fogyasztó, nem úgy mint azelőtt. Úgy él, mint aki úr, vagy polgár és aki egyszer belekóstolt ebbe az életbe, az ezt a szintet a gazdaág minden erőfeszítésével, vagy akár romlása árán is föntartja.
Tökéletesen lemásolják a városi mintákat és életberendezésük akkor is városias, ha a régi paraszti formáé sokkal jobban megtelelnének. Nem az vezeti őket, hogy magasabb szintű és kultúráltabb életet éljenek, hanem, hogy ne maradjanak el semmiben a város mögött.
Lakásuk sok részre osztott polgári lakás, olyan amilyet a modern építészet már nem is ismer. Van ebédlő-, társalgó- és hálószobájuk, de csak elenyészően kis részük épít fürdőszobát is. A tanya sem igénytelen szállóhelyük már, hanem nyaralónak kiépített mezei lak, ahol vendégeskedés és mulatozás folyik. Berendezésük is hasonló. Szeretik a cifra uras-régies bútorokat s ilyeneket minden ízlés nélkül vásárolnak össze. Olyan az efféle parasztház, mint egy korcs múzeum, azonban a hennalakónak azt az illúziót adja, hogy meghódította a várost és a szégyelt paraszti élet után oda emelkedett, ahol a városiak élnek.
Ilyen az öltözet is. Csak munkára maradt meg a parasztos csizma és kucsma, minden egyéb alkalomra teljesen városiasan, sőt urasan öltöznek ki. Az asszonyok és leányok különösen teljes városi díszt viselnek s éppúgy »párisi« divat szerint készíttetik a ruhájukat, mint a polgárnők. De a férfiak is eleget tesznek a férfidivat minden követelményének s a városi bundától a szmokingig minden ruhát felöltenek, ha módjuk van hozzá.
Ez a parasztfajta már nem földhöz kötött ember. Sokat utazik és a városán belül állandóan közlekedik. Külön hintója vagy nagyatádi kocsija van minden valamire való gazdának s azon úgy jár ki tanyájára, mint egy uraság. Ha ki- vagy bekocsizik a tanya és a város közt, mindig cselédet visz magával, aki kaput nyit, lovat fog, etet és itat, nem úgy mint régi parasztok közt, akik ha még olyan gazdagok voltak is, mindent maguk végeztek el.
Mulatságot és szórakozást is ismernek bőségesen. Megvan az igényük a magasabb szintű élet iránt, viszont komoly kultúrához nem jutnak; így állandó eszem-iszomban és mulatozásban élik ki efajta vágyaikat. Nincs még egy kultúrfok, ahol annyira elhatalmasodott volna az anyagias jólét becsülete. Ez jelenti nekik az áhított magasabb életet s úgy érzik, hogy a jobb és bőségesebb étel, ital, meg a véget nem érő mulatozás kárpótolja őket az átélt parasztidők fukar takarékosságáért és szünetet nem ismerő munkájáért. Keresve keresik a mulatság alkalmait és egymásközti társaságaikban minden különös ok nélkül vendégeskedéseket rendeznek, holott azelőtt különlegesen meghatározott alkalmakon kívül ilyenről szó sem lehetett. Szórakozások után is messzire elmennek. Moziba, színházba állandóan járnak, asszonyaik is résztvesznek esti kimaradásaikon, ami azelőtt meg nem történhetett.
Hogy mennyire meghasonlottak paraszt múltjukkal és hogy milyen energiával törekszenek még az emlékét is elfeledtetni a parasztsorsnak, azt semmi nem mutatja jobban, mint gyermekeik sorsa. Ott kezdődik az elhajlás, hogy egy vagy két gyermeknél több a legritkábban születik. Egyke ez már, de nem a fáradt parasztok egykéje, hanem polgári születésszabályozásnak az eredménye. Csak annyi gyermek szülessen, amennyit kényelmesen eltart a családi vagyon. De ez az egy gyermek is minden más lehet, csak földművelő nem. Iskolába adják és mindenáron hivatalnokot, tisztviselőt nevelnek belőle, még a szabad értelmiségi pályákat is elkerülik.
Ennek a parasztfajtának a kultúrába maga a sznobság. Mindenük a városi példa, azt követik minden akadályon keresztül és semmi más nem fontos nekik, mint hogy azokhoz hasonlók lehessenek. Elvesztették a parasztkultúra ízeit, magasabb kultúrigényük nem támadhatott a semmiből, azt cselekszik tehát, hogy utánozzák amit látnak s pápábbak akarnak lenni a pápánál. Olvasnak, rádiót hallgatnak, moziba és színházba járnak, de ízlésük és kultúrszintjük nem magasabb, mint bármely más parvenü polgáré.
A gazdák nyomában a földtelenek sem kevésbé türelmetlenek. Nekik nem adatott meg a földbirtok segítsége, nem lehetnek tőkések, ellenben munkáshelyzetüknek tudatára ébredve, úgy lesznek munkásokká, mint a városiak s ennek a tudatnak megfelelően viselkednek minden helyzetben. Osztálytudatos proletárok ezek s a mezőgazdaság tökéletesen eltérő viszonyai ellenére is éppúgy dolgoznak, mint az ipari munkások: munkaidőt kötnek ki, vagy szakmányban dolgoznak, magasabb bért követelnek és munkájuk teljes megbecsülését. Szakmunkásokká képezik magukat: egyik gyümölcskertész, a másik veteménytermesztő, a harmadik jószághoz értő.
Öntudatos munkáslétüknek megfelelően életszintjük is magasabb minden más parasztmunkásénál s ha nem tudják megkeresni a hozzávaló jövedelmet, akkor ők a legkövetelőzőbbek és a legtürelmetlenebbek. Igényük van mindenfajta szociális védelemre. Ők veszik igénybe legelőször a kórházat, orvost és csecsemővédőt, ők jelentkeznek először minden községi munkára; azok a munkások ők, akik a munkásság által kiverekedett jóléti gondozásban legelőbb akarnak részesülni.
A kultúrájuk minden más parasztokénál magasabb fokú. A szocialista műveltség élgárdája közülök kerül ki, s osztálytudatuk egyben általános kultúravágyat is jelent s ezt minden nehézség ellenére igyekeznek is kielégíteni. A legszorgalmasabb könyv- és újságolvasók, előadások hallgatói közt ők vannak legnagyobb számban és közöttük minden kultúresemény visszhangot kelt.
A gazdák úgy tartják, hogy nem jó munkások, de ők maguk viszont joggal hiszik, hogy emberek és ennek megfelelően akarnak munkások is lenni. Parasztok nem akarnak maradni ők sem s ezt a törekvést a maguk életében úgy valósítják meg, hogy osztálytudatos munkások, a gyermekeik életében pedig úgy, hogy hacsak tehetik, ipari és értelmiségi pályákra adják őket.
*
Az a várostípus, amely a parasztság türelmetlen fejlődését segítette elő, csak Magyarországon, Orosz- és Lengyelországban, továbbá Olaszországban található föl.
Olaszországban ismeretes a magyar tanyához hasonló mezőgazdasági kiszállóhely és az ilyenek ott is távoli földek megművelésének a könnyítését szolgálják, azonban a város, amelyhez tartoznak, nem mezőgazdasági város, hanem szabályszerű nyugatias ipari város és a parasztság, amely benne él, jólfejlődő és válságok nélkül élő déli paraszt.
Az északi szláv városok közül már van néhány, amely agrár lakótelep és a hozzátartozó nagy területet szállásokkal műveli a lakosság.
Az oroszországi helyek mégsem tartoznak ide, mert azok most is pari centrumokká fejlődnek át és a parasztság önkormányzata erősen háttérbe szorul.
Lengyelország néhány mezővárosa igazi paraszt város, azonban hozzá kell tennünk, hogy a nagy agrárváros bomló és válságos társadalommal csak kivételes csoporttípus a lengyel társadalomban.
Magyarországon ellenben az Alföld városai közül mintegy 40 olyan van, amely városi nagyságú, mégis földművelők lakják és a földjeiket tanyák segítségével művelik. Ezek az igazi fészkei a türelmetlen parasztfejlődésnek, s ezeken a helyeken válság és probléma igazán parasztnak lenni.