1. Akik már nem akarnak pásztorok lenni

A parasztsors olyan próbája az embernek és a társadalomnak, amit nem lehet az örökkévalóságig viselni. Vagy túljut rajta egy társadalom egészséges fejlődés útján, vagy meghasonlottan és betegen szembefordul vele. Az európai tájak különböző parasztjai, akármennyire eltérő változatait képviselik is a közös parasztsorsnak, mind egészséges állomások a fejlődés útján. Még a középső rész válságos parasztsága is fejlődésképes és csak politikai akadályok tartják vissza, de ha egyszer ezek az akadályok eltűnnek, akkor nyomban fölszabadultan fejlődik tovább.

Vannak azonban olyan parasztvidékek, ahol a fejlődés tökéletesen megállott, vagy egyenesen visszafordult és halálosan beteg állapotban kínlódik mind az ember, mind a társadalom. A paraszt visszaszorítottság erőnek erejével tör ki belőlük és mindenáron szabadulni akarnak sorsuktól. Ezekben a csoportokban már nem jut szóhoz a paraszt múlt szépsége, sem pedig a nemparaszt jövendő biztatása, keserv és meghasonlás uralkodik tájaikon s hogy nem akar már paraszt maradni a paraszt, annak itt szemlélhetők legkiáltóbb jelei.

Igaz, más parasztok is kifelé haladnak már ebből az állapotból, azonban Nyugaton is, Északon is azért a paraszturaltat folytatják és polgárosodásuk nem annak a megtagadása, hanem a belőle való kifejlődés. Egyszerűen túlfejlődnek a paraszt állomásokon és útban vannak magasabb szintű társadalmi formák felé. Ez nem meghasonlás, nem beteg elerőtlenedés, hanem nagyon is biztató fejlődés. Nem akarnak ők sem parasztok maradni már, de valamivé nagyon is szeretnének fölemelkedni. Ahol azonban az emelkedésnek szikrányi reménysége sincsen, ott ha nem akar parasztnak maradni egy csoport, akkor csak beteg, meghasonlott és pusztuló lehet. Az ilyen csoport teljes komorságában példázza azt a válságot, amikor akár van mód a fölszabadulásra, akár nincsen, paraszt semmi körülmények között nem akar maradni.

A meghasonlott és beteg parasztcsoportok Közép-Európa nyugtalan talaján tenyésznek. Itt válságos egészben a paraszt élete, itt történhetik meg, hogy egy-egy különös ok gyógyíthatatlan betegséggé állandósítja a válságot. Vagy a nép különös igénye, vagy a fejlődés elháríthatatlan politikai akadályai, vagy a múlt nagyon is eleven emlékei, vagy a naponta tűrhetetlen nyomorúság, mind elbidézhet ilyet. A parasztság nagy többsége nem jutott még holtpontra itt sem, azonban egy-egy sziget már a tökéletes meghasonlottság állapotába került.

Abban mind megegyeznek ezek a szigetek, hogy vérig keseredetten szembehelyezkednek a paraszttörvényekkel. Az egyik nem dolgozik, nem takarékos a javaival, nem tartja tiszteletben a mindennapi élet paraszttörvényeit, pazarol, ékeskedik a ruházatával és mindenféle mulatságokkal, szórakozásokkal tölti az időt, a másik elhagyj a faluját, hazáját és idegen városokba, vagy éppen távoli földrészekbe vándorol más élet után. A harmadik nem is akar élni már. Nem nevel utódot maga után, nem gyűjti a földet, hanem kényelmes életre rendezkedik be. Van olyan is, aki föllázad. Nem tűr el semmit, amit parasztoknak minden időben el kellett tűrniök, hanem minden úton könnyebb és kényelmesebb életnek keresi a sorját.

Ezek is parasztok még. De nem elég, hogy nem szívesen parasztok és kifelé kívánkoznak ebből az állapotból, hanem halálos elszántsággal törekednek is másfelé s ezen az úton nem ismernek sem megállást, sem visszafordulást.

Mindenütt van belőlük, ahol csak parasztok élnek, azonban egy-egy helyen többségre jutottak és itt az ő megbomlott erkölcsük lép a régi paraszttörvények helyébe. Fertőzött községek ezek s a lázadó szándék úgy terjed róluk más parasztokra, mint a járványos betegség. Ez a legékesebb bizonysága annak, hogy nem kivételes jelenség az ilyen parasztcsoport, amely volt, vagy van és soha többé nem fordul elő, hanem egy általános törvényszerűség kiütközése. A többiek sem akarnak már parasztok maradni, azonban még nem jutottak oda, hogy ez a szándék testet öltsön, vagy éppen simán és tökéletesen történt meg az átalakulás. Olyan csoportok törnek ki beteges ellenkezés formájában, akiknek nagyon szorongatott a helyzetük, azonban a többiek is, akik még egyelőre jobb parasztok, nyomban követik őket, mihelyt a maguk helyzete is tovább szorul, vagy a példát látják maguk előtt.

A keleti és középrészi parasztoknak élcsapatai e meghasonlott parasztok s amit a többiek csak titkon éreznek, azt ők visszafordíthatatlanul meg is csinálják. Éppen az a különös jelentősége e rendkívüli paraszttípusoknak, hogy nem is rendkívüli elhajlásokat, hanem általános törvényszerűségeket fejeznek ki a legkülönbözőbb formában, de ugyanazon eréllyel és határozottsággal. A kivételeknek tetsző változatok egyfelé mutatnak és erre visz az egész parasztság fejlődési iránya. Ők meghasonlottan és elkeseredve hagyják maguk mögött a parasztsorsot, a többiek viszont, akik alkalomadtán nagyon szívesen követik őket, csendesebben és türelmesebben, de éppoly föltartózhatatlanul követik őket.

Még egyet kifejez e szétágazó igyekezet: az a nép amely egyszer beletörődött szolgasorsába amikor már nehezen viseli ezt a sorsát és útja is van a fölszabadulásra, akkor is tehetetlen és széthulló s nagyon kevés reménye van arra, hogy egységes és erélyes föllépéssel segítsen magán. Változik a sorsa, de ez kívülálló tényezőkön múlik és maga a parasztság ide-oda imbolyog még nagyon sokáig a megnyíló utak között.

 




Hátra Kezdőlap Előre