5. Kapuk

Szigorú szabályok emeltek falakat a parasztok köré, de éppen a parasztsorsot meghatározó törvények követelik azt is, hogy kapuk és utak nyíljanak a falakon s a két rend elválasztása egymást kiegészítő forgalomban nyerjen értelmet.

Teljes egészében nem elegyedhet a két rend és rendezetlen forgalom útján sem közlekedhet, hiszen azért vannak a falak, de el sem zárkózhat egymástól, mert akkor minek az uralom és alárendeltség. Az a rend alakult ki, hogy meghatározott szervek útján, meghatározott alkalmak idején és meghatározott szabályok szerint közlekednek egymással urak és parasztok.

Urak oldaláról alsóbbrendű urak és fogadott szolgák rendeltetnek a parasztokkal való közlekedésre. Ott az alsó papság, az ő gondjuk a parasztok lelki gondozása és alázatos hitükben való megerősítése. Ott vannak a falvak és szállások élére rendelt vezetők. Az ő tisztjük vigyázni, hogy a paraszt jól vigye szerepét. Teljesítse kötelességét és ne lépje túl parasztjogai korlátját. Ők lássák naponta parasztok szorgalmas munkálkodását s állják ők a sötéten alázatos szemek szomorú nézését. Vannak aztán szolgák is bőséggel. Kisebbrendű urak keze alatt ezek az igazi strázsák, a falakon át való közlekedés útján, kapuján.

Parasztok is állítanának szívesen embert, hogy közlekedjenek azok az urakkal, ha kell, de azért parasztok, hogy ne legyen rá módjuk. Ha választanak egyszer-egyszer követet maguk közül, urak szolgája lesz az, nem az övék. Nekik maguknak kell urak elé járulni s személy szerint jelentkezni a köteles szolgálattal.

Adót vinni, templomba menni, törvény elé állani, katonának vonulni, mind avval jár, hogy ki kell mozdulni a falu vagy a szállás nyugalmából és előírt tisztelettel járulni idegen falak közé. Szerencsés parasztok azok, akik kiváltságokhoz jutnak etekintetben s maguk helyett állíthatnak embert és egy összegben róhatják le községenként az adót. Ilyen kedvezéseket csak erős parasztközségek tudtak kiharcolni és akkor is mindig veszély fenyegette e kevés kedvezményt is.

A parasztokkal való érintkezésnek szigorúan megszabott szervei és alkalmai vannak, de hogy még így is össze ne keveredjék a két birodalom, szigorútörvények vigyáznak az átjárás rendjére mindkét oldalon.

Az urak törvénye az erősebb és a hathatósabb s minden közlekedés során megóvja a tekintélyt. Csak azért, hogy lássák egymást, nincsen közlekedés. Ha olyan baja van a parasztnak, amin maga nem tud segíteni, előállhat arra hivatott uraknál, de ekkor fokozott tisztelettel.

De a parasztok is tudják a maguk törvényét. Annyit nehezült rájuk fölső parancsok súlya, hogy maguktól hajlanak már a helyes erkölcsre. Ők is tudják, hogy két részből áll a világ és illőn tisztelik a fölsőt. Tudják, hogy úrral nincsen barátkozás, csak megokolt kérelem és köteles szolgálat. Aki nem tud tisztességet, nem tud alázatot, egyszóval nem tudja az urakkal való közlekedés nyelvét, az nem jó paraszt s a maga fajtája is kiveti, ha nagyon hajthatatlan.

Megszabott rendszerű, tudott törvényekkel sokféle jószág kerül át a kapukon.

Elsőbb is az ember. Az úr szülötte úr s a paraszté paraszt, ám kivételt is ismer a törvény. Az úr ivadéka csak akkor lesz úr, ha beáll ősei nyomdokaiba és vigyáz arra, hogy csorba ne essék tekintélyén. Vagyont és állást kell tartania és új meg új tettekkel kell bizonyítania hűségét rendje iránt, mert különben kiszorul az úri falak enyhelyéből és parasztok közé kényszerül. Egyidőre még tartja a fájó emlékezést, viseli az eke után a sarkantyút, kardosan hajtja a vásárra barmait, de aztán fenntartás nélkül elnyeli a paraszt sokaság és véglegesen paraszt lesz belőle.

De nyílik visszájára is a kapu. Úr nem születik elég, pap meg éppenséggel nem, országló hivatalba, seregek élére, papok iskoláiba kell az okos ember s erre is van törvény. Eszes parasztifjak, ha jó idejében alkalomra lelnek s ha erejük is elegendő hozzá, átküzdik magukat a kapukon. Érdem és szolgálat s ezek tetejében a királyi szó kinyitja az utat. Úr lesz a parasztfiúból, olyan, mint a többi, gyermekei pedig nem is akarnak már emlékezni parasztősükre. Azért a világ és a falak nem változtak, csak pótlást és erősítést kapott az úri birodalom. Ahol jó a közlekedés a rendek falain át, ott sok parasztszülött hagyja el őseit. Nyugati országok parasztnépei olyanok, mint a kirostált gabona: aki följebb tört és esze is volt hozzá, az mind kikerült a kapun, lehetett úr, pap, katona vagy polgár. Keleten keskenyebbek a kapuk, rossz volt a közlekedés, ritka szerencsével emelkedhetett csak úrrá valaki. A parasztság garmada nem hogy rostálódhatott volna, de még a nemes szemek is visszahullottak belé. Idegen hatalom urai a nemzetbeliek keményebbderekúit is parasztnak taszították vissza, semhogy parasztból emeltek volna újabb ellenállót. A nyugati paraszt éppen ezért békességes és szorgalmasan emelkedő, a keleti pedig leszorítva sistereg, erőket halmoz s kitörésre áll készen.

A kapuk igazában mégsem emberek fölemelkedése vagy letaszítása végett, hanem javak szállításának útjául nyíltak.

Ami csak kellett az élethez urak oldalán, az kevés kivétellel parasztok munkájából termett. A föld minden gyümölcsét, minden munkáskezet, ami várak falaihoz, templomok tornyához és úri hajlékokhoz kellett, mind-mind parasztok szolgáltatták.

Persze vissza is került valami. Rendtartó seregek, vámszedő őrtállók, s fegyveres védelem idegen hódítók ellen. Hódítók közt nem sok a különbség s az egész úri ellenszolgáltatást fölösleg fölmérni. Nem azért volt valaha harc és legyőzetés és nem azért köttetett parasztszerződés, hogy parasztok szolgálatáért adjanak is arányos ellenszolgáltatást a másik oldalról. Aránytalan ez a jószágforgalom, hiszen az egyik oldalon paraszt van.

Szándékon kívül s a megkötött egyesség szabályai nélkül becsesebb javak is kerültek forgalomba a kapukon keresztül.

Gyönge szabadságukban kultúrát neveltek maguk közt a parasztok: ízeset és szemet gyönyörködtetőt. Különös szövésű ruháik, párnáik, okosan szerkesztett szerszámaik, házuk, bútoruk olyanok, mint a természet ékességei s muzsikájuk, mint a tiszta húr zengése, urak is gyakorta gyönyörködő kedvvel fordultak feléje. Látott színek és vonalak, fülbe maradt dallamok, felötlő mesterfogások úgy átkerültek az urak oldalára, mint ahogy a szárnyas termést átfújja a szél a megyéken keresztül.

Ez a juttatás már kölcsönbe ment. Átadott műelemek fejében parasztak is kaptak legalább annyit az uraktól, amennyit maguk átengedtek. Színt, formát, szerkesztési fogást, futó dallamokat ellestek ők is urak udvarában s a maguk kultúrájába olvasztották bele.

Hír, divat, eszmékben való hit is ezúton ér el urak oldaláról parasztok szállásai közé. Nagy és jó királyok emlékezete, véres csaták híre, urak közt való vetélkedések mondája szájról-szájra parasztok fülébe is eljutott. Úgy mint ha rekkenő nyári napmelegben távoli cséplőgép zúgása hallik, elhal, és apró szelek szárnyán új meg új irányt vesz. Történik valami messze a falakon túl, parasztfantázia a maga képére formál embert és eseményt a bizonytalanul elkapott tudomásbál. A legenda az övé már, de urak tájáról jött az elindító hír. Így a divatok és eszmék áramlatai is. Urak közt indult, ott mozgat embereket, de lassan beáramlik parasztok közé is. A maguk esze szerint formálják az eszmét, alakítják a divatot, de beszivárgó tudomás teszi az alapját. Új mozgalom indul el valahonnan? Félnek, húzódoznak riadtan a parasztok előbb, de aztán rájönnek az ízére és buzgón követik. Akkor is még, amikor eredő helyén már régen más csillagzat vette át az uralmat.

Ám legyen akármiféle a közlekedés úri és paraszttartomány között, nem más annak az értelme, mint a falakat emelő ősi szerződésé: megtartani a kétfelé osztott világ rendjét. Kell a közlekedés, de minden lépése, rendje, törvénye, javai nem a közeledést és az összekeveredést szolgálják, hanem arra valók, hogy a szereposztásnak legyenek biztosítói.

Ez a rendes közlekedés. De amikor megváltozik egy-egy pontján valamiért a világ, a közlekedés az első, amely megzavarj a kitaposott rendet. A falak maguktól le nem omlanak, sem urak nem esnek neki, hogy szétverjék, sem a parasztok, hogy egyenként szedjék szét kézzel a téglákat. Akkor kerül a lebontás veszedelmébe a fal, amikor a kapuk közlekedő útjain rendkívüli dolgok kerülnek be a parasztok szállásaira.

Amikor gépek gördülnek be a parasztudvarokra, gyorsjárású vonatok futnak a kertek alatt, amikor az emberek egyenlőségről és a nép uralmáról kezdenek beszélni s azt újságok, könyvek viszik be a falvak házai közé.

Akkor valami rendkívüli történik. Nem lázadnak fel a parasztok, de maguk is döbbenve látják, hogy változik a világ. Tisztelik a falak és kapuk törvényét még, de ezeken át jön éppen a furcsa változása. Könnyebb lesz a termelés, több marad a termésből, jobban táj, ha mégis elveszik, kívánkozik más tájak felé. Egyre többen adják gyermeküket magasabb iskolákba. Mintha az istenség avatkozott volna a dologba: nem akartak semmi változást egyik oldalon sem, nem tágítottak az egymással való közlekedés szigorú törvényein sem, mégis mi. éden vigyázat ellenére beömlött valami idegen erő a kapukon. Mint a trójai faló: gyanútlanul engedtek utat a veszélytelennek látszó alkotmánynak: a gépnek s amikor már belül volt a falakon, egy idegen világ katonáinak a serege bújt elő.

Nem változott még semmi, de mindennek meg kell változnia.

 

*

 

Megadtuk magunkat egyszer, azóta vagyunk parasztok. Ezt az állapotot az teszi elviselhetővé, hogy enged egy kis szabadságot, egy kis nyugodalmat. De ha urak színe elé kerül az ember, újra meg újra meg kell adnia magát. Megszokta már az alázatot és a szolgálatot viseli is zokszó nélkül, hogyha magában van otthon a tanyáján, de urak előtt megfeszül újra a kötés: nehéz hasztalan, s nincsen erre írul semmiféle megszokás kenőcse.

Nem könnyű a találkozás semmilyen alkalommal az úrfélékkel, még ha templomban történik is az. Tiszta ruhát ölt kora reggel az ember, úgyahogy tisztára mossa-borotválja magát s harangszóra beül a megillető helyre. Keserves énekszó tör föl a torkokból s áhítatos csend fogadja a szót, ha föláll a pap és a paraszt riadt lélekkel fogódzik az értetlen igékbe s újra meg újra megadja magát: a hatalmas Úristennek a parancsát hallja. Nem kell azt érteni se nagyon, elég belőle annyi, hogy paraszté a munka s övé az alázat és majdan az örök boldogság, ha elszólítja földi pályájáról a halál.

Máskor a dézsmát, úrbért vagy az adót kell bevinni. Jobbik csizmáját húzza fel az ember, elköszön az asszonytól, végigsimogatja szemével apró gyermekeit s tűnődve csukja be maga után a kaput. Halk miértek dongják körül a fejét, de annyi az csak, mint nyári estéken a szúnyog zsongása, elfújja a szél és elveri a füst. Az úr vagy úri szolga előtt riadtan kapja le a süveget és teszi parancs szerint, ami köteles adója. Ez a világ sorja, így tudja ezt mindenki, aki cselekszi, mégis könnyebb a levegő, ha kifordul az ajtón és könnyebb a lépés hazafelé menet.

Törvény elibe kell állni, hogyha úgy szól az idézés. Nehéz ez is, de túl kell esni rajta. Ajtó sarkába ejti a süveget, görcsös ujjakkal babrál a ruháján s riadtan felel, ha kérdezik. Tekintetes urak, nagyságos urak… mintha félrevert harang szólna, olyan az emberi beszéd ilyenkor.

Katonának kell beállni. Megszépül ilyenkor a roskadozó ház, kivirágzanak a mezők és szívheznőtt társakká szelídülnek az oktalan állatok. Nehéz, nagyon nehéz itthagyni ilyenkor ezt a világot. Fogja a lábat a föld, visszahúz a tekintet és kendővel integetnek a lányok. De menni kell, és bor, zeneszó s jól tudott törvény úgy szakítja el az embert a falujától, mint gyermeket a csecstől szigorú anyakéz.

Minden szembesülés nehéz, pedig senki nem akar lázadást ilyenkor, csak a megadást fájdalmas fölújítani mindig. Ezen az úton nem akarja senki fölborítani a szép egyességet s nem értjük azt sem, miért akar az fölborulni mégis. Ártatlanok voltunk, mikor a kínálkozó városi szerszámokat kivittük szállásainkra és ártatlanok vagyunk abban is, hogy sűrűbben közlekedünk a várossal, mint annakelőtte: egyszerűen több az alkalmunk. Egyre többet járunk a városokba és egyre kevésbé tiszteljük a közlekedés eddig érvényes törvényeit.

 




Hátra Kezdőlap Előre