Az oláh műveltség magyar gyökerei · Irta: Tamás Lajos

Abban az időben, amikor az egyházi hovatartozás szabta meg a műveltségi áramlatok terjedési lehetőségeit, – írja Puşcariu román filológus – »a mi ortodoxizmusunk műveltségünk fejlődésének szempontjából a legsúlyosabb következményekkel járó esemény volt«. És csakugyan, az oláhság görögkeleti vallása okozta azt, hogy Nyugat szellemi áramlataitól el volt zárva. Azok a kísérletek, amelyek a havaselvi és moldovai vajdaságok területén már Nagy Lajos óta folytak és arra irányultak, hogy az oláhságot a nyugati műveltség hatáskörébe vonják, csupán múló jellegűek maradtak s megbuktak a vajdák és az ortodox klérus ellenállásán. A két vajdaság uralkodói készségesen pártfogolták a XV. században észak felé húzódó balkáni pravoszláv kolostori műveltséget s csak a XVII. század derekán akadnak olyan vajdák, akik oláh nyelvű könyvek megjelentetése elől sem zárkóznak el. A csakhamar beköszöntő fanarióta-kor (1711–1820) azonban az oláh nyelvű műveltség kibontakozását megakadályozza, elfojtja, úgyhogy a modern fejlődés csak a XIX. században Erdélyből átvándorló nyugati magyar műveltségű tanárok és írók kezdeményezésére indul meg.

Műveltségtörténeti szempontból eléggé nem hangsúlyozható tény az, hogy az oláh nemzeti műveltség kialakulásának feltételei csak a Szent István óta nyugati-keresztény műveltségű Magyarországon voltak meg, amelynek Erdély mindig integráns része volt. Az oláhság a középkor utolsó századaiban Erdélybe bevándorló és ott lassan letelepülő fajtestvéreinek köszönheti, hogy legalább egy részében sikerült elültetni a nyugatosodás csíráit. A Szent István birodalmába bejutó oláhság kiszabadult a görögkeleti ortodoxia béklyóiból s résztvehetett a magyarság s ezzel a Nyugat szellemi életében, fejlődésében. A havaselvi és moldovai pátriárkák éles ellenzése ellenére Erdély magyar fejedelmei és főurai, valamint a szász városok vagyonos és művelt polgárai nagy erkölcsi és anyagi áldozatokat hoznak, hogy a műveletlen és erkölcseiben is alacsony fokon álló oláh köznépet felemeljék elesettségéből. Ez a kultúrhatás legkorábban nyelvi nyomokban jelentkezik.

A magyar nyelvi hatások legrégibb kimutatható nyomait azokban a szláv oklevelekben találjuk, amelyeket a havaselvi és moldovai vajdák kancelláriáiban fogalmaztak. Ezeknek szövegében sok magyar szó található, amelyek az akkori oláh nyelvből kerültek a szláv fogalmazványokba. Alig néhány évtizeddel a vajdaságok megalakulása után a XIV. század végén már igen fontos műveltségszavak mutathatók ki oláh területen a legkülönbözőbb fogalomkörökből.

A középkor lovagvilágának közvetítésében tapasztalható magyar hatások nyelvi nyomaihoz tartoznak a viteaz szó, amely eredetileg (1392 óta) a magyar udvari vitézek (milites aulae) mintájára meghonosodott oláh vitézi rend tagjainak neve, a hitlean (ma viclean »ravasz«) szó, amely a hűbérurához hűtlen vazallus jelzője, az uric szó, amely a vitézi hűség fejében elnyert királyi, vagy vajdai örökbirtok jelölője (mai jelentése »oklevél, adománylevél«,) az aprod szó, (ma »altiszt«) és az idevehető neam »nem, nemzetség, család« szó, amely a magyar nem oláh mása. A nép fogalmát általában ez a magyar eredetű szó fejezi ki részben ma is, míg az irodalmi és köznyelvben elterjesztett popor alig néhány százados multra tekinthet vissza.

A városi élet és közigazgatás terén a középkori Magyar Birodalom hatásáról szintén számos beszédes nyom tesz tanubizonyságot. A városi élet a Kárpátok medencéjéből ültetődött át a vajdaságokba. Ennek bizonyítéka a Balkánon általában ismertté vált város szavunknak átvétele, amely az oláhban ma oraş-nak hangzik és mindenütt használják, Bukarestben éppúgy, mint Iaşiban. Az oláh nyelv általában nem ismeri a latin eredetű városi életre vonatkozó műszavakat. Nem őrizte meg a via strata kifejezést sem, az »utca« fogalmát az eredetileg »keskeny ösvény« jelentésű callis szóból lett cale-val fejezi ki. A latin pons-hoz tartozó oláh punte eredeti jelentése »hegyipatakon átvezető hidacska, palló«. Mindezek a jelentések bizonyítják, hogy az oláh nyelv mint egy havasi pásztornép nyelve fejlődött ki. Az egyhelybenlakást kifejező magyar lakni igét is átvették, mert a helyhezkötöttség szintén nem pásztornép szokása. E sort kiegészíthetjük a lăcaş-sal, amely eredetileg azonos jelentésű volt a magyar lakás szóval, ma azonban inkább csak az ünnepélyes beszédben használatos Isten háza (lăcaşurile sfinte) kifejezésben járja. A városi közigazgatás terminológiájához tartozó pârgar, pîlgar, polgar »városbíró« magyaros és németes hangalakban egyaránt előfordul s ez összhangban áll azzal a ténnyel, hogy a vajdasági városi élet megteremtői szászok és magyarok voltak. A határjárások, határmegállapítások jogszokása is magyar mintára honosodott meg. A XIV. századtól kezdve határ szavunk átvétele mellett számos okleveles adat tanuskodik s alig van vajdai adománylevél, amelyben a hotar elő ne fordulna. Ugyancsak jogszokás a kezeskedés, a kezes intézménye, amelynek átvételét már egy 1434-ből keltezett moldvai panaszlevél bizonyítja, a chezaş, chezăşlui` szavak mindmáig élnek a román nyelvben. A jótállás gyakorlatával kapcsolatban gyakran találkozunk régi oklevelekben a ma már kihalt soduş (a magyar szavados, szavatos) szóval. A vajdák által értékes árukat szállító kereskedők részére kiállított salvus conductus-ok állandó szókincséhez tartozik a magyar eredetű bântui` ige, a »senki ne merje bántani őt« stereotip formulában.

A pénzgazdaság fejlődésére szintén nagy befolyást gyakorolt a városok polgársága. Bizánci és itáliai pénznemek mellett a magyar báni dénárok voltak a legkedveltebb fizetési eszközök s ez az oka annak, hogy a mai románság nyelvében a »pénz« és a legkisebb pénzegység fogalmát a ban szó jelöli. Emellett természetesnek tűnik, hogy a »költeni« ige is átkerült a középkori oláhság nyelvébe s meg is maradt benne: a cheltui, a »költség« neve pedig chelciug, cheltueală. Az előbbiek után nem meglepő, hogy vámrendszerüket is magyar minták nyomán építették ki a XIV. században megalakuló vajdaságok urai. A vám és vámos neve vamă, vameş, napjainkban is. Az eladás tárgyát képező jószágnak vagy egyéb árucikknek neve marhă s ebből keletkezett a mai marfă alak. Az árumennyiséget, mértéket jelölő szavak közül említhetjük a majă és víg szavakat (magyar: mázsa, vég). Még a jó vásárt megpecsételő áldomás neve is magyar: adălmaş.

A XVI. században meginduló oláh irodalom termékeiben is sok magyar szót találunk, hiszen ennek a vallásos jellegű irodalomnak számos terméke magyar eredetiből készült fordítás. Az egész román nyelvterületen napjainkig használatos szavak közül álljanak itt a következők: alcătui` »alkotni«, alean »szomorúság, búsongás« »ellen«, aleşui` »lesni«, altoi` »oltani (fát)«, mistui` »emészteni«, arpăcaş »árpakása«, bâlciu »búcsú, Kirchweih«, bănui` »bánni« (gyakoribb jelentése »gyanakodni«), belşug »bőség« (îmbelşugat »bővelkedő«), bulfeu »bélfa, Heuleichse«, birui` »bírni, győzni«, bizui` »bízni«, borcan »borkanna«, borviz »borvíz«, chepeneag »köpönyeg«, chibzui` »képezni« (jelentése »megfontol«), ciopor »csoport« (jelentése »birkanyáj«), copou »kopó kutya«, dorobanţ »darabont« (katona) făgădui` »fogadni, ígérni«, fel »féle«, fierestrău »fűrész«, gând »gond«, szándék, gazdă »gazda«, giulgiu »gyolcs«, hăitui` »hajtani«, harţă »harc«, hălădui` »haladni« (sok különféle jelentéssel), heleşteu »halastó«, ilău »üllő« (és nicovală), imaş »nyomás (legelő)«, îngădui` »engedni«, ir »ír«, gyógyszer, iz »íz, szag«, gingaş »zsenge«, lacăt »lakat«, larmă »lárma«, mântui` »menteni«, meleag »mellék, vidék«, meşter »iparosmester«, (ma meseriaş), meşteşug »mesterség, fondorlat«, pârcâlab »porkoláb, kerületi prefektus«, pildă »példa«, ponoslui` »panaszkodik, panaszol«, ravaş »rovás, írás, levél«, samă »szám«, sălaş »szállás, pihenőhely«, sicriu »koporsó«, (coşciug is) a magyar szekrény szóból, sudalmă »szidalom«, şireag »sereg, sor«, şoim »sólyom«, tabără »tábor«, tăgădui` »tagadni«, tâlhar »tolvaj«, tărcat »tarka«, târhat »teher«, tămădui` »támad, gyógyul«, uriaş »óriás«, ogaş făgaş »kerékvágás«, uliu »ölyv«, vileag »világ« (az în vileag kifejezésben).

Ezeken kívül néhány ezerre tehető azoknak a tájszavaknak a száma, amelyek csak Erdélyben használatosak s amelyek a mindennapi élet legváltozatosabb vonatkozásainak kifejezésében az erdélyi román nyelvet sajátos – a moldovai és még sokkal inkább a havaselvi román számára különleges ízzel töltik el. Különösen szembetűnő a fuvarosipar, a nagyállattartás és földmívelés terminológiájában megnyilvánuló erős magyar hatás – majdnem minden ló- és tehénnév magyar eredetű, – a fejérmegyei oláh bányásznyelv sok hungarizmusa és 1918 előtt még a közigazgatás fogalomkörének magyarsága, ideértve a katonaélet számos még ma is élő magyar eredetű szavát. A reformáció korában keletkezett oláh könyvirodalom nyelvében is számos azóta feledésbe merült magyar szó fordul elő. A magyarországi latinságból is sok a magyar népnyelvbe behatoló latin szót vettek át az oláhok. Ezzel szemben a magyar köznyelvben alig két-három román szó honosodott meg (ficsur, cimbora, talán a furulya és poronty), a többi megmaradt helyi jellegű erdélyi tájszónak.

A széles magyar népi rétegekben gyökeret verő reformáció az a szellemi áramlat, amelynek megtermékenyítő hatására már a XVI. században megjelennek az első oláh nyelven írott nyomtatott könyvek. Ugyanekkor a szomszédos vajdaságokban még híre-hamva sincs annak, hogy az oláh nyelvet egyházi vagy egyéb célokra méltónak tartsák a nyomtatott betűre.

Geszti Ferenc szászvárosi Bibliájának első lapja. (1582).

Geszti Ferenc szászvárosi Bibliájának első lapja. (1582).

A legrégibb román ótestamentom előszavából (Szászváros, 1582).

A legrégibb román ótestamentom előszavából (Szászváros, 1582).

A kezdeményező lépéseket a luteránus szászok teszik, akik állítólag már 1544-ben oláh nyelven kinyomtatják Luther Kátéját. A később Brassóba hívott görög Coresi diákonus 1559-ben adta ki a szebeni kátét, majd 1561-ben az Evangheliarul românesc-et, Benkner János, brassói bíró költségén. Az oláh nyelvű könyvirodalom gyarapításán kívül Coresi egyházi szláv nyelvű vallási szövegeket is nyomtat és szász megbízói mellett magyar kálvinista főuraktól is fogad el megbízásokat. Háportoni Forró Miklós nyitja meg azoknak a magyar mecénásoknak a sorát, akik ezután egészen Apafi Mihály fejedelemig nagy lendülettel ragadják magukhoz az oláhság megreformálásának kezdeményét. Forró Miklós költségén jelent meg 1564-ben a Tâlcul Evangheliior c. evangélium-magyarázat, amelynek kimutathatóan magyar forrásai is vannak. Mikor János Zsigmond és országgyűlése az oláhokat György kálvinista superintendensnek rendelte alá és megparancsolta, hogy a liturgia nyelve ezentúl az egyházi szláv helyett maga az oláh legyen, az oláhnyelvű könyvirodalom újabb lendületet vett. Coresi 1570-ben egy zsoltároskönyvet és szertartáskönyvet nyomtat, amelyet a kolozsvári zsinat 1571-ben kötelezővé tesz az oláh prédikátorok számára.

1570 körül jelent meg Heltai kolozsvári nyomdájában a magyarból fordított Szegedi Gergely-típusú zsoltároskönyv, amely az első latinbetűs oláhnyelvű nyomtatvány. Az 1581-es év nevezetessége a Hirscher Lukács címerével ellátott brassói evangélium-magyarázat. Mindezek az egyházi szövegek azonban nem pótolhatták az egész Bibliának oláh fordítását. Ennek kiadásáról Geszti Ferenc dévai várkapitány bőkezűsége gondoskodik. Tordási Mihály a kálvinista oláhok püspöke karánsebesi és lugosi prédikátorokkal fordíttatja le az Ószövetséget, amely a magyar mecénás költségén 1582-ben jelenik meg Szászvároson (Paliia dela Orăştie). Az oláhok magyar kezdeményezésre emelkednek azoknak az európai népeknek sorába, amelyek saját nyelvükön olvashatják a Szentírást. Ennek a fordításnak eredete is magyar: Heltai Gáspár kolozsvári Biblia-fordítása 1551-ből.

A XVII. században folytatódik a kálvinista ihletésű oláh irodalom fejlődése, s központja a fejedelmi székhely Gyulafehérvár lesz, ahol már Bethlen Gábor cirill betűs nyomdát készült felállítani s ugyancsak ő kezdeményezett egy oláh Újszövetség-fordítást is. E terveket Rákóczi György váltja valóra, akinek áldozatkészségét több oláh nyomtatvány előszava említi hálával. Geleji Katona Istvánnak, a fejedelem udvari lelkészének ösztönzésére Csulay György superintendens költségén jelenik meg 1640-ben (vagy 1642-ben) az a kálvinista káté, amely a moldvai Jászvásár (Jaşi) ortodox metropolitájának feleletét váltja ki. Ez a káté is magyar forrásokra támaszkodik épúgy, mint Fogarasi Istvánnak 1648-ban megjelent hasonló fordítása. Rákóczi fejedelemsége alatt folyik le az első hitvita Moldva és Erdély között a Geleji-Csulay-féle káté és Varlaam moldvai metropolita művében, amelyre az erdélyiek 1656-ban adják meg a viszonválaszt a Scutul catichizmuşului c. munkával. Az oláhok görögkeleti ortodoxiájának nehézkes szellemi életébe az erdélyi protestáns hitvitázók visznek be némi elevenséget.

Legnagyobb nevezetessége azonban a gyulafehérvári nyomdának az ú. n. Rákóczi-biblia, az Újszövetségnek oláh fordítása, amely negyven évvel előzi meg az első vajdaságbeli bibliafordítást. Selivestru kalugyert 1644-ben bízza meg a fejedelem a fordítás elkészítésével, amelyet Simion Stefan gyulafehérvári metropolita nézett át s ő írta meg az előszót is, amelyben urának és mecenásának hódolatát és háláját fejezi ki. 1648-ban készen van, míg Serban Cantacuzino bukaresti bibliája csak 1688-ban jelenik meg. 1658-ban a török pusztít Erdélyben s ennek a dúlásnak a gyulafehérvári nyomda is áldozatául esik. Apafi Mihály fejedelem azonban ismét helyreállíttatja. Több oláhnyelvű nyomtatvány köszönhető az ő pártfogásának is, amelyek 1685–1689 között jelennek meg. Kiemelendő még a nyomda termékei közül a legelső oláhnyelvű tankönyv (Bucovna ce are în sine deprinderea învăţaturii Copiilor la carte, 1699.), ahogy általában Erdélyé az elsőség abból a szempontból, hogy az oláh ábécés könyvek nagy többségét kezdetben jódarabig ott nyomták, nem pedig a fanarióta uralom alatt nyögő vajdaságokban.

Sinkay György dákoromán nyelvtana. Buda, 1805.

Sinkay György dákoromán nyelvtana. Buda, 1805.

Ennek megfelelően az oláh népoktatás nyomait is a reformáció eszméit követő erdélyi fejedelemségben találhatjuk meg, ahol fejedelmi támogatással és fejedelmi parancsra nyílnak meg az első oláh népiskolák. Már a szászvárosi Ótestamentom előszava említi a fordítók között Zacan Efrem oláh tanítót, aki a lugosi iskolában működött. Ugyancsak Lugoson és Karánsebesen is Barcsay Ákos bán karolta fel az oláh iskolák ügyét, Lórántffy Zsuzsánna pedig Fogarason állított fel iskolát, amelyekben az oláh tanulók, pap- és tanítójelöltek számára oláh volt az oktatás nyelve. A XVII. században még Brassóban és a szebenvidéki Szelistyén találjuk meg az oláh oktatás nyomait. Ezzel szemben tudjuk, hogy Moldovában a protestánsokkal rokonszenvező és nyugati műveltségű Despot vajda kotnari iskoláját 1562-ben röviddel megnyitása után a görögkeleti pópák által felizgatott csőcselék rombolja szét.

Az önálló erdélyi fejedelemség megszüntével Erdély az ú. n. leopoldi diploma alapján ismét közelebbi kapcsolatba került az anyaországgal. A Habsburg-ház katolikus valláspolitikája háttérbe szorítja a protestáns törekvéseket s a jezsuiták közreműködésével az oláhság katolizálásának szenteli hatalmát. A magyar Hevenesi Gábor jezsuita tartományfőnök irányításával a XVII. század végén és a XVIII. század elején az erdélyi oláhság egy jelentős részét sikerül Rómával egyesíteni. A protestáns szellemű oláh könyvirodalom további nagyszámú katolikus nyomtatvánnyal gyarapodik, amelynek sorát már 1636-ban megnyitja Canisius katekizmusának oláh fordítása. Ez azonban csak elszigetelt próbálkozás volt, a katolikus propaganda teljes erejében csak a XVIII. század elejétől kezdve bontakozik ki. Jezsuitáktól eredő katekizmusok, prédikációk, iskoladrámák, nyelvtanok, szótárak gyarapítják az oláhnyelvű irodalmat.

A katolikus befolyás, ellentétben a protestáns hatásokkal, nemcsak a vallásos irodalom terén termékenyítette meg az oláh műveltséget, hanem emellett a világi tudományoknak a kapuit is megnyitotta a románok előtt. Megnyíltak előttük a jezsuiták hazai és külföldi iskolái, a bécsi és római papnevelő-intézetek. Elsajátítják korunk nyugati keresztény, humanisztikus műveltségét s megismerkednek a felvilágosodás eszméivel. Olyan szellemi kincsek birtokába jutnak, amelyek havaselvi és moldovai testvéreik elől még jó ideig elzárva maradnak. Klein Sámuel, Sinkai György és Maior Péter személyes ismeretségbe és levelezésbe kerülnek a magyar és erdélyi Cornides, Benkő, Hadik, Kovachich, Katona és más történettudósokkal s ebben a szellemi környezetben felfegyverkezve lesznek megalapítói az ú. n. dákoromán történet- és nyelvtudománynak. Egyébként mindhárman a budai magyar egyetem nyomdájának cenzorai is voltak, annak az Egyetemi Nyomdának, amely a mult század elején nemcsak az oláh, hanem a szerb világi irodalom fejlődésének is nagy lökést adott. Szépirodalmi, pedagógiai és tudományos munkák jelennek meg sűrű egymásutánban. A Bécsben már 1780 kiadott dákóromán nyelvtan – Sinkai és Klein közös műve – második kiadásában Budán jelenik meg 1805-ben. Maior Péter Ortographia Romana sive Latino-Valachica című műve, amely a cirillbetűs helyesírásnak üzent hadat 1819-ben, Istoria pentru începutul Românilor în Dacia című történeti munkája pedig már 1812-ben ugyanitt lát napvilágot. Maiornak egyháztörténeti, pedagógiai és szónoki műveit is a budai nyomda adja ki. Bobb püspöknek Kolozsvárott 1822–23-ban kiadott kétkötetes román-latin-magyar Szótárát a négynyelvű Lexicon Budense követi 1825-ben. Ezek a legelső nyomtatásban is megjelent szótárak, amelyekben az oláh nyelv első helyen szerepel.

A legrégibb románnyelvű evangeliárium első oldala (Brassó, 1561).

A legrégibb románnyelvű evangeliárium első oldala (Brassó, 1561).

A legrégibb románnyelvű Újszövetség (Rákóczi-Biblia). Gyulafehérvár, 1648.

A legrégibb románnyelvű Újszövetség (Rákóczi-Biblia). Gyulafehérvár, 1648.

Maior Péternek a budai nyomdában készült dákoromán történelme.

Maior Péternek a budai nyomdában készült dákoromán történelme.

A magyarországi és erdélyi szellemi élet tehát mind magyar mind pedig magyar közvetítésű nyugati eszméivel méltán hivatkozhatik arra a letagadhatatlan érdemére, hogy a görögkeleti pravoszláv kultúrkörbe beleszületett oláhságot ő vezette a nyugati értelemben vett művelődés első ösvényeire. Ezek az erdélyi környezetben felnőtt oláhok lesznek a nyugati művelődés előharcosai a vajdaságokban is. Lázár György Bukarestben az erdélyi triász elveinek megfelelően szervezi meg még Maior Péter életében a nemzeti nyelvű közoktatást, egyelőre persze csak a görög nyelv mindenhatóságára esküvő művelt bojárok akadékoskodásai miatt támadt nagy nehézségekkel küzdve. Jellemző az erdélyi és a kárpátokontúli oláhság kulturális viszonyainak különbségére, amit Costache Negruzzi – az oláh történeti novella megteremtője – ír »Hogyan tanultam meg románul?« című elbeszélésében. A kultúrát megbecsülő néhány bojár – mondja – szomoruan látja a görög tanítás kizárólagossága folytán a román nyelv sorvadását s várakozásteljesen néz Buda és Brassó felé, ahonnan minden évben érkeznek naptárak s egyéb könyvek.

Ezek után az sem csodálható, hogy Erdélyben indult meg a legrégibb oláhnyelvű napilap: a Gazeta Transilvaniei is, amely 1939-ben ünnepelte fennállásának százéves évfordulóját. Ezt sok más napilap és szépirodalmi folyóirat követte. Goga Oktavian pl. még 1902-ben is Pesten alapította meg a Luceafărul című szépirodalmi és kritikai folyóiratot, amely az erdélyi román irodalom fellendítéséhez a világháború előtti években nagyban hozzájárult.

A román szellemi élet kibontakozásának erdélyi lehetőségei a XVI., XVII. és XVIII. században úttörő eredménnyel jártak az egyetemes román műveltség szempontjából s azután is méltó helyet foglaltak el a vajdaságokban a mult századtól kezdve fejlődésnek induló kárpátokontúli román kezdeményezések mellett.