52. Pantagruel nevelése

A regény második könyvének már nem Gargantua a hőse, hanem ennek fia, Pantagruel. Mint valamikor Grandgousier, úgy most Gargantua is mindent elkövet, hogy fiát a lehető legjobb nevelésben részesítse, s mikor végre apai szárnyai alól kibocsátotta, útravalóul egy levelet ír neki,* mely nemcsak azért kötheti le figyelmünket, mert meleg érzelmi tónusával és áhítatos emelkedettségével egyike azoknak az igazgyöngyöknek, melyek a Rabelaistól összehordott sok piszok és trágárság halmazában oly ritkán találhatók fel, hanem mert e levél a már teljesen kifejlett franczia renaissance tudós színezetű nevelését híven mutatja meg nekünk. Hogy az I. könyvben vázolt szabad nevelés most már szóba se kerül, s hogy az apa és fiú neveltetése közt nem telhetik el száz esztendő (Eudaemon 1420-ban veszi nevelői gondjaiba Gargantuát s Pantagruel I. Ferencz idejében él), oly ellenmondások, melyek Rabelais phantastikus meseszövésének ismerőjét meg nem lephetik.

 

Habár boldog emlékezetű édesapám Grandgousier (írja Gargantua) minden igyekezetét arra fordította, hogy magamat tökéletesítsem, és a szükséges ismereteket megszerezzem, s habár fáradtságos tanulmányaimmal iparkodtam néki eleget tenni, sőt az ő reményein túltenni, mindamellett (amint gondolhatod) az akkori idő sem oly alkalmas, sem oly kedvező a tudományokra nézve nem volt, mint a mai, s nem is volt válogatásom oly tanítókban, mint most néked van. Ama kor még ködös volt; megérzett rajta a szerencsétlenség és nyomorúság, mely a gótoktól eredt, kik minden jó irodalmat tönkre tettek. (Le temps estoit encores tenebreux et sentant l'infelicité et calamité des Gothz, qui avoient mis à destruction toute bonne litterature.) Isten kegyelméből azonban életem folyamatában visszanyerték a tudományok régi fényöket és méltóságukat, sőt oly lendületet vettek; hogy én, akit fiatal koromban nem ok nélkül soroztak a század legtudósabb emberei közé, ma bajosan foglalhatnék helyet a kis diákok első osztályában…

Mai napság az összes tudományok helyreállottak; a nyelvek tanulása fölújult, és pedig a görög (melynek ismerete nélkül szégyen volna tudósnak vallani magát), a héber, a chald, a latin. Csinos és pontos nyomtatványok vannak forgalomban, melyeket az én koromban isteni sugallatra találtak föl az emberek, míg viszont a tűzfegyverek csupa ördögi gyártmányok. Az egész világ tele van tanult emberekkel, tudós tanárokkal, gazdag könyvtárakkal, s nézetem szerint sem Platon, sem Cicero, sem Papinianus idejében nem volt oly kényelmes a tanulás, mint most. Nincs messze az idő, mikor már társaságban senki se lesz a helyén, aki nem képezte ki magát jól Minerva műhelyében. Úgy látom, hogy ma a rablók, hóhérok, kalandorok, lovászok tanultabbak, mint az én koromban a doktorok és prédikátorok.

De mit mondok? Még asszonyok és leányok is törekszenek erre a dicsőségre és a tanultság mennyei mannájára. Magam is, daczára előrehaladt koromnak, kénytelen voltam a görög nyelvet megtanulni, melyet nem vetettem ugyan meg, mint Cato, de a melyet nem volt alkalmam megtanulni fiatal koromban. És most gyönyörűséggel olvasom Plutarchos erkölcsi történeteit és Platon szép párbeszédeit, Pausanias útleírásait és Athenaios régiségeit, várva az órát, mikor Uramnak, Teremtőmnek tetszeni fog, hogy engem hívjon, és magához rendeljen erről a földről.

Ezért, édes fiam, intelek, hogy jól használd föl fiatalságodat a tanulmányokra és az erényekre. Párisban vagy; tanítód Epistemon; amott az élőszóval adott oktatásban részesülhetsz, emitt dicséretes példák tanulságait találhatod meg. Elvárom és akarom, hogy a nyelveket tökéletesen sajátítsd el; először a görögöt, miként Quintilianus akarja; másodszor a latint s azután a Szentírásra való tekintettel a hébert, úgyszintén a chald és arabs nyelveket; kívánom, hogy képezzed ki stílusodat, a latinban Cicero mintájára, a görögben Platonéra. Ami a történetet illeti, nem akarom, hogy legyen valami, amit emlékezetedbe nem véstél. Segítségedre lehetnek azok, akik a kosmographiáról írtak. A szabad művészeteket, az arithmetikát, a geometriát és a zenét már valamelyest megízleltettem veled, mikor még 5–6 éves kisfiú voltál: folytasd ezeket és tanuld meg az astronomia összes szabályait is. A jósló astrologiát azonban és Lullus mesterségét, mint visszaéléseket és hiúságokat tedd félre. A magánjogból akarom, hogy könyv nélkül ismerjed a jó szövegeket és egybe tudjad őket vetni a philosophiával.

A mi a természet dolgait illeti, azt akarom, hogy behatóan foglalkozzál velök; ne legyen tenger, patak, forrás, melynek halait nem ismered; a levegő összes madarai, az összes fák, cserjék, bokrok, a föld összes füvei, a föld gyomrában rejtőző összes fémek, kelet és dél drágakövei, semmi se legyen előtted ismeretlen.

Aztán gondosan vizsgáld át a görög, arabs és latin orvosok könyveit, anélkül hogy megvetnéd a talmudistákat és kabbalistákat, s gyakori bonczolgatások útján tégy szert tökéletes ismeretére annak a másik világnak, melynek neve ember (et par frequentes anatomies, acquiers toy parfaicte cognoissance de l'aultre monde, qui est l'homme). A nap néhány órájában a szent könyveket is tekintsd meg; először is görög nyelven az új testamentomot és az apostolok leveleit, azután héberül az ó-testamentomot. Íme, mily feneketlen mélységű tudomány! Később, mikor már nagy ember lesz belőled, ki kell majd lépned ebből a nyugalmas és békességes tanulásból, s meg kell tanulnod a lovagi készségeket és a fegyverforgatást, hogy házamat megoltalmazhassad, és barátaidat megsegíthessed minden dolgukban a gonosz emberek támadásai ellen. Azt is kívánom, hogy tanúságot tégy előhaladásodról, amit jobban nem mutathatsz meg, mint ha az ismeretek minden ágából nyilvánosan vitába szállsz mindenkivel és mindenki ellen, és ha sűrűn fordulsz meg tudós emberek közt, akik Párisban és mindenütt találhatók.

De mivel Bölcs Salamon szerint a bölcsesség nem foglalhat helyet gonosz lelkületben, s a tudomány lelkiismeret nélkül csak romlása a léleknek (et science sans conscience n'est que ruine de l'âme), illik hozzád szolgálnod, szeretned és félned Istent, ő belé helyezned minden gondolatodat és minden reményedet, s szeretetből fakadó hittel szövetkezned vele, úgy hogy soha bűn el ne választhasson tőle. Ne kösd szívedet a hiúsághoz, mert ez az élet átmeneti, míg az Isten szava örökkön örökké fennmarad. Légy szolgálatára minden felebarátodnak, s szeresd őket, mint tenmagadat. Tiszteld tanítóidat; kerüld azoknak az embereknek a társaságát, kikhez nem akarsz hasonló lenni, s ne fogadd el ingyen azt a kegyelmet, melylyel Isten megajándékozott. És ha majd azt látod, hogy megszereztél magadnak minden ismeretet, térj vissza hozzám, hogy még egyszer láthassalak, és áldásomat reád adhassam halálom előtt.

Fiam, a Mi Urunk békessége és kegyelme legyen Veled, Amen. Utópiában, márczius hó 17-ik napján. Apád Gargantua.




Hátra Kezdőlap Előre