85. Erasmus jelentősége

Amit Erasmus ezenfelül a grammatikai tanulmány hármas fokozatáról, a fogalmazás tanításáról, az írók iskolai magyarázatáról, a tanár tudományos készültségének mértékéről és az oktatás számos más mozzanatáról ír, ösztönző és elmemozdító voltánál fogva külön-külön beható méltatást érdemelne. Tárgyalásunk keretei ily részletek felölelését nem engedik meg. De Erasmus igazi jelentősége nem is gondolatvilágának egyes szelvényeiben, vagy előadásának mintaszerűségében, vagy a műveiben felvetett kérdések minőségében, mint inkább az író egész szellemi alkatának sajátosságában rejlik. Erasmust csak a maga egészében lehet megértenünk. Megvan benne minden, a mi az olasz humanistákat jellemzi: az egyéniség érvényesítésének vágya, a dicsőség szomjúhozása, a sokoldalúság és a vele járó hajlékony lelkület (mely a magatartás ingadozásaiban is megnyilatkozott), az alaki szépség hódoló tisztelete, az élet öröme; de mindezek a vonások oly keveredésben, mely egyedül csak őt jellemzi az összes humanisták közül. Erasmusról nem elég azt mondani, hogy sokoldalú ember: maga volt az egyetemesség. Hazája az egész világ; nyelve, melyen gondolkodott, beszélt és írt, az egész világot összekötő latin; eszményei egyetemesen emberiek (a mi népies és nemzeti, hidegen hagyta); a nevelés, mely szeme előtt lebeg, világi és nyilvános; a műveltség, melyet értékel, társas és nemzetközi. Minden ellenszenves neki, a mi a keresztény társadalom megbontására vezet. Ha Erasmusra gondolunk, el kell felednünk mindent, a mi szűk és korlátolt, részleges és töredékes, zárkózott vagy elvont. A gazdag, változatos, tarka, színes, pezsdülő egyetemes emberi élet érdekli, összes vonatkozásaiban és helyzeteiben. Erre az életre, az emberek és az emberiség életére alkalmazza az örök értékűnek és legegyetemesebbnek tartott, legszebbnek, legjobbnak, legnemesebbnek hitt klasszikus műveltség normáit. Nem a czéhszerű tudósok közé tartozik, kik a humanizmus szentélyébe csak a beavatottakat bocsátják be; azt akarja, hogy a klasszikus ókor szellemi kincseiben a világ összes műveltjei részesedjenek. Hitt e szellemi kincsek átformáló erejének csalhatatlanságában. A nagy hatás, mely munkásságának nyomában járt, a lelkében lakozó ellentétek csodás harmóniájában leli okát. Alig volt e korban ember, a ki annyira egyesíteni tudta volna magában az alapos tudományosságot és az elbájoló szellemességet. Elméje mélyen fekvő aknák feltárására és könnyed szárnyalásra egyaránt képes. Tudományánál csak lángesze volt nagyobb.




Hátra Kezdőlap Előre