115. Erkölcsi és vallásos nevelés

A jezsuiták igyekezete a Társaság rendeltetéséhez képest arra irányult ugyan, hogy iskoláikat a transcendens katholikus világnézet nevelőintézeteivé tegyék, de azért – több ügyességgel, mint elvszerűséggel – meg tudtak felelni azoknak a kívánalmaknak is, melyeket a földi élet szab a nevelés elé. Paedagogiai eljárásuk a középkor vallásos eszményéhez alkalmazkodott, a nélkül, hogy szem elől tévesztették volna azt a társadalmat, melynek növendékeik valamikor tagjai lesznek. Nevelésök egy időben egyházias és világias tudott lenni. Egyrészt minden eszközt megragadtak, hogy neveltjeikben az egyház iránt való feltétlen engedelmességet, a természetfölötti hatalmaktól való szoros függés érzését, az állandóan ható, bensőséggel teljes vallásos áhítatot meggyökereztessék, de másrészt ők voltak, a kik ebben a korban legjobban tudták a gondjaikra bízott ifjakat udvariasságra, finom és simulékony társadalmi modorra, a körülményekhez való alkalmazkodás mesterségére, úgyszintén a nyilvánosság előtt való önérzetes és bátor fellépésre ránevelni.

Erkölcsi nevelésöknek legfőbb mozgató elve mégis az aszkézis volt, nemcsak a szónak középkori, hanem betűszerinti értelmében is. Nemcsak testi nélkülözések és szenvedések önkéntes elvállalására tudták rábírni növendékeiket, hanem általában minden erénynek begyakorlás (άσκειν) útján való elsajátítására. Ezen erények közt a legelső: az önuralom, az önfegyelmezés képessége. A jezsuiták úgy gondolkodtak, hogy az erényt nem elég tanítani és hirdetni, mert a szó elröppen, vagy könnyen lesiklik arról, a kihez intézve van: az erkölcsiség egyedüli biztosítéka a cselekedtetés. Erre adtak alkalmat a Mária-Congregátiók elnevezése alatt ismeretes vallásos egyesületek, melyek a katholikus öntudat megszilárdításának, de egyúttal a legfőbb erénynek, az önuralomnak nevelő iskolái akartak lenni. Ez egyesületek czélja tehát egyfelől: a Boldogságos Szűz Mária különös tiszteletében egyesíteni a serdülő ifjakat, kik ennek a szellemi közösségnek erejénél fogva nemcsak az iskola falain belül, hanem majdan az élet minden viszonylatában szolidárisak egymással hitök vallásában és védelmében; másfelől czéljok az, hogy az iskola növendékeit a vallásosság mindennemű köteles cselekedeteiben, lelkiismeretök megvizsgálásában, a gyakori gyónásban és áldozásban, a rózsafüzér elimádkozásában, jámbor és istenfélő tettekben, alamizsnálkodásban, betegek látogatásában, s nem utolsó helyen Isten dicsőségére és Szűz Mária tiszteletére önként elvállalt, az akaratot edző testi sanyargatásokban vagy nélkülözésekben gyakorolják. A nagyobb iskolákban több ilyen congregatio állott fenn: például Nagyszombatban a kisebb és nagyobb gymnasiumi növendékeknek, s a főiskolai tanulóknak külön-külön egy-egy ilyen vallásos társulatuk volt, választott tisztviselőkkel, külön díszes helyiséggel, melyben a tagok mindenkor valamelyik tanárjuk vezetése alatt tartották gyűléseiket és ünnepélyeiket, s végezték lelki gyakorlataikat. Így ezek az egyesületek közvetve arra is szolgáltak, hogy a jezsuiták az ifjakat megtanítsák a szervezkedésre, melyet künn az életben, majdnem minden iskolájok székhelyén a felnőttek számára alapított Mária-Congregátiókban folytathattak, ugyanolyan szellemben és ugyanolyan módozatokkal. „Ilyképen a Jézus-Társaság székháza lassanként szellemi kört vont az egész város körül s e körön belül a gyermeki évektől a sírba szállásig mindenki fölött éreztették a lelkiekben érvényesülő hatalmukat.” Mindez mutatja, mily messze jövőbe hatolt tekintetök; mily következetes tervszerűséggel tudták munkásságuk minden részletét a végczél szolgálatába helyezni.

Tudták azt is, hogy e végczél érdekében az életre is kell az ifjú nemzedéket nevelniök, a szellemi életre, a műveltek életére. Az intelligencziához tartozó társadalmi rétegeknek az ő szellemökben való átformálása pedig csak úgy sikerülhetett nekik, ha a XVI-ik század humanisztikus művelődési eszközeinek birtokába juttatják neveltjeiket; továbbá, ha megtanítják őket ezeknek az eszközöknek ügyes használatára. Az életre gondoltak, mikor a legfinomabb klasszikus latin kifejezésmódot, a jól nevelt embernek akkoriban legtöbbre becsült készségét elsajátíttatták velök; az életre, mikor a vetélkedés és versenyzés sarkantyúját működtették; mikor akadémiáikban a vitatkozást oly rendszeresen gyakorolták; mikor hozzászoktatták növendékeiket, hogy nagy és díszes közönség előtt szavaljanak, beszéljenek, fellépjenek; mikor egyesületekbe tömörítették s különböző tisztségekkel ruházták fel őket.

De mindez, úgy gondolták, csak akkor ígér sikert, ha sohasem veszik le szemöket növendékeikről; ha a bűn, a vallási kétely vagy közömbösség, a durvaság, a műveletlenség soha egy perczig sem találhat rést, melyen az ifjú lélekbe lopózhatik. Szükség van tehát állandó felügyeletre, a gyermek és ifjú minden tettének és gondolatának szelíd, de soha sem szünetelő ellenőrzésére, a kiskorú növendékkel való folytonos együttélésre, a lelkébe való szüntelen betekintésre, hogy tervszerűen lehessen indítékait, gondolatainak és érzelmeinek alakulását befolyásolni, hogy valóban azzá lehessen, a mivé a jezsuiták a nagy végső czél biztosítása végett tenni akarták. E törekvésükben attól sem riadtak vissza, hogy a tanulókat tudtukon kívül osztálytársaikkal is megfigyeltették* (a mi helyenként megvolt a protestánsoknál is), mert azt akarták, hogy mindenről legyen tudomásuk, a mit növendékük lelki üdvössége, vallásos és erkölcsös jellemessége érdekében tudniok szükséges.

Mindent összevéve; annyit bizonyára ellenfeleik is megállapíthattak, hogy a maguk nemében nagyon lelkiismeretes nevelők voltak, a kiket e téren a czéltudatos gondosságban és körültekintésben senki sem múlt felül. Ennek bizonyítékát különösen konviktusi szabályaik szolgáltatják, melyeknek egyikéből (az 1587-ik évi clermontiból*) ideiktatok néhány czikkelyt:

 

Mindenképp igyekezzenek a praefeciusok a legnagyobb szelídséggel fönntartani tekintélyöket, hogy ekként mindenki szeresse őket és mindenki féljen tőlök, a mit csak úgy érhetnek el, ha nyájasan szigorúak és szigorúan nyájasak (si leniter sint severi ac severe lenes); ha a gyermekek lelkületét megismerni törekszenek, hogy megállapíthassák, kiket lehet inkább a félelem és dorgálás eszközeivel, s kiket jó indulattal és szeretettel vezetni.

Óvják meg tekintélyöket a gyermekekkel szemben erkölcsi komolyságukkal és más erényeikkel, s különösen úgy, hogy víg kedélyt és szelíd arczot mutatnak neki (praesertim hilaritatem et in vultu mansuetudinem prae se ferendo), de mégis keveset és nagy megfontolással beszéljenek velök…

Szorgosan ügyeljenek, hogy valamikor nagyobb hajlandóságot ne mutassanak egyik vagy másik gyermek iránt, nehogy szavaik nyájassága miatt a szükségesnél szorosabb érzelmi közösség gyanúja keletkezhessék, vagy lelki fölindulás legyen rajtok észrevehető. Szóval: viselkedésök mindenkiben azt a meggyőződést keltse, hogy semmi mást nem akarnak, mint az Isten tiszteletét és dicsőségét s a gondjaikra bízott gyermekek vallásos nevelését szolgálni.

Jóllehet az összes bennlakó növendékeknek megvannak a követendő szabályaik, mégis nagy tapintatra és okosságra van szükség, hogy az idősebbek inkább értelmi belátással, mint a szigorú jog kényszerével tegyék meg kötelességöket. Mind a mellett vigyázzanak az összes elöljárók, hogy túlságos engedékenység miatt meg ne rendüljön a fegyelem, mely a kollégiumot mindenki szemében oly nagyon ajánlatossá teszi.

Okosan ítéljék meg, hogy a méltányosság szerint mit kívánhatnak gyermekektől, s ne gondolják mindjárt, hogy kétségbe kell esni miattok vagy keményebben kell velök bánni, ha netalán kevésbé vallásosak, mint ők szeretnék, vagy külső megjelenésökben hívságosabbak; mert habár mindenképpen azon kell lenni, hogy valamennyien erkölcsösek (probi) legyenek, nem követelhetjük valamennyiöktől, hogy olyanok legyenek, mint a szerzetesek (non debemus ab omnibus exigere, ut sint religiosi).

Azokat a gyermekeket, kikről megállapítják, hogy gyengeségből hibáztak, külön dorgálják meg, s ne jelentsék föl rögtön az igazgatónak. Ezért szigorúan különböztessék meg a rossz indulatból elkövetett vétkeket azoktól, melyek az akarat gyengesége miatt esnek meg; mert miként emezeket gyakran el kell nézni, úgy amazokat semmiféle körülmények közt nem szabad eltűrni.




Hátra Kezdőlap Előre