| A KÁPTALAN BIRTOKAI. | TARTALOM | KILENCZEDIK KÖNYV. SZERZETESRENDEK. |
{305.} KÖZMŰVELŐDÉSI S ÁLLAMI SZOLGÁLATOK.
EGYHÁZAK ÉPITÉSE. – ISKOLÁK, JÓTÉKONY INTÉZETEK. – IRODALOM, MŰVÉSZET S MŰVELTSÉG. – AZ EGYHÁZMEGYEI KORMÁNY. – FŐPAPJAINK MINT ÁLLAMFÉRFIAK. – HONVÉDELEM. – AZ EGYHÁZI NEMESEK ZÁSZLÓALJAI. – VÁRAK.
A PÜSPÖKSÉG birtokai a századok folytában tekintélyes számra szaporodtak fel, de számosak valának az igények is, melyek kielégittetésöket e birtokokból várták. Hazánk vallási, közművelődési s honvédelmi kiadásainak nagy részét az egyházi birtokok fedezték.
A püspök és káptalan első sorban kegyurai valának a birtokaikon létezett egyházaknak s mint ilyenek gondoskodtak az egyházi személyzet, papok, éneklők stb. fentartásáról; épiték az egyházakat s viselték azok belső felszerelésének költségeit. Püspöki, Nagy-Ürögd, Remete, Hegyköz-Ujlak stb. községek maig fennálló, bár eredeti alakjokból nagyrészt kiforgatott egyházai, valamint a belényesi parochialis, s a váradi székesegyház fenmaradt részletei igazolják, hogy a püspök s a káptalan e nemű alkotásai sem fényre, sem arányaikra nézve nem álltak hátrább világi kegyuraink hasonló műveitől.
Az isteni tisztelet mellett az ismeretek, a tudomány és művészet szintén általok nyerte ápoltatását s bőkezüségökből emelkedését. Várad középiskoláját s mindazon intézeteit, melyekben az emberi szellem művelést, a megtört vagy elaggott test pedig ápolást talált: a férfi és női szerzetesrendek klastromait, a szegények, világtalanok, poklosok házait egyháziak hozták létre s gondoskodtak fenmaradásukról. De nemcsak Váradon, hanem vidéki birtokaikon is igyekeztek Isten oltára mellett a népoktatásnak is hajlékokat emelni s azokba tanitókat helyezének, {306.} kiket, mint a lelkészeket, ők képeztek ki s pályájokon ők tartottak fenn.*
A kanonokok házainál mindig voltak szegény tanulók, kik különben koldulni lettek volna kénytelenek; a püspök udvarában örömest időztek tudósok, irók, művészek nem egyszer a messze külföldről is. Itt másolták, festették Vitéz codexeit, Pruisz antiphonáléit; itt késziték a székesegyház, a szent szobrok terveit; ide jöttek legnemesebb családaink gyermekei, mint apródok, hogy tanuljanak, izlést, tapintatot, a magasabb eszmék iránt fogékonyságot.
Az egyházmegyei kormány hivatalának fentartása szintén nagy összegeket igényelt, de jelentékenyek voltak a szolgálatok is, melyeket e kormány a hazának tett, vallás-, és tanügyi gondjaitól csaknem teljesen felmentvén az államot, s emellett egyszerü erkölcsöket s a hazafiui kötelességek lelkiismeretes teljesitését terjeszték mindenütt.
Püspökeink e korban is a haza első törvényhozói, a király tanácsurai; legtöbben közőlők követek, béke-, szövetségszerzők, magas állami tisztviselők vagy épen országkormányzók, s a fényes állásukkal járó költségeket ismét nem annyira az állam kincstárából, mint inkább egyházi javadalmaikból fedezik. De voltak hadvezérek is.
Szent-István birodalmának függetlenségét s területi épségét megvédeni és fentartani az egyház szintén feladatául tekinté. A középkor, Mátyás király fekete-seregét kivéve, állandó hadseregeket nem ismert; az ország hadereje a király, a hűbéres fejedelmek, a zászlósurak, a vármegyék s a főpapok zászlóaljaiból állott.
Ily zászlóaljak tartása s kiállitására nemcsak a püspökök, hanem a káptalanok, sőt prépostok, s a nagyobb javadalommal biró plébánosok és szerzetesrendek is kötelezve valának azzal a különbséggel, hogy birtokaik aránya szerént vagy két, vagy egy-egy egész, vagy fél, vagy negyed zászlóaljat vagy csupán egyes fegyvereseket tartoztak kiállitani.
A váradi püspök egy zászlóaljat állíta ki, mely Zsigmond király korában ötszáz lovast számlált s kétségkivül magában foglalá a káptalan fegyvereseit is, minthogy ezekről külön emlités nincs; ellenben az 1498-iki országgyülés már emliti, hogy a váradi káptalan kétszáz lovast {307.} tartozik adni, a püspök pedig egy zászlóaljat, de ez ekkor már négyszáz emberből állt.*
E számarány később ismét változott s kétségkivül emelkedett. A püspöknek s a káptalannak nemcsak ugy, mint a többi zászlós uraknak minden husz, majd tiz jobbágytelek után egy-egy lovast kelle kiállitaniok, hanem még tizedjövedelmök minden száz forintja után is öt-öt lovast. Ezenfelül minden kanonok saját személye helyett egy lovast tartozott kiállitani, amire ha csekélyebb jövedelmei miatt képtelen vala, a gazdagabb javadalmu kanonokok segiték ki; de az 1552-iki pozsonyi országgyülés már aképen intézkedett, hogy minden káptalannak egy-egy tagja jelenjék meg személyesen, mégpedig olyan, ki a predikálás s a szentségek kiszolgáltatására kiválólag alkalmas, tehát nyilván a tábori lelkészi szolgálat végett.* Végre a plebánosok, oltárigazgatók tizen-tizen állitának ki egy-egy lovast, vagy más végzés szerént jövedelmeik tizedét adák a haza védelmére.*
A püspök s a káptalan fegyveresei nem valának gyülevész zsoldosok, kiket csak a szükség idején fogadnak fel, hanem ugynevezett egyházi nemesek, kiket a püspök s a káptalan saját jobbágyaik közöl emelének ki, kik földjeiket, mint az ország egyéb nemesei, örökösödési joggal birták s a fegyverviselésen kivül más szolgálattal nem tartoztak. Ily nemesei valának a püspöknek Biharon, Püspökiben, Csatáron s egyéb birtokain nemcsak magyar, hanem oláh jobbágyai közöl is; a káptalan jószágain hasonlóképen laktak nemesek: Váradon, magában a városban tizenkét káptalani nemest emlitenek történeti forrásaink.*
{308.} Az egyházi nemesek fegyverzete pánczél, sisak, mellvért, paizs és lándzsa volt; saját zászlajok alatt sorakoztak, mely egyik oldalán a püspök czimerét, a másikon az egyházmegye védszentjét, nálunk Szent-Lászlót tünteté fel, amiért azután Szent-László vitézeinek nevezék őket. A legénység lándzsáin szintén lobogók valának az egyházmegye s a püspök czimerével.* Begyakoroltatásukat kapitányuktól s alsóbb foku tisztjeiktől nyerék; főparancsnokuk maga a püspök vala, ki harcz idején személyesen vezette őket a király zászlaja alá a csata mezejére, hol a fél vagy negyed zászlóaljakat egyes egészekké foglalták össze.*
A rendes, az ország rendelkezésére álló zászlóaljon kivül volt a püspöknek külön őrsége is ugy Várad, mint Fenes és Bálványos várában.
Hány főből álltak ez őrségek? s minő hadi készletekkel, nevezetesen minő gépekkel s a lőpor használata óta hány ágyuval rendelkeztek? e kérdésekre nem adtak eddigelé feleletet történeti forrásaink. De miután a fenesi vár 1294-ben, a váradi meg 1474-ben diadalmasan állták ki a falaik ellen intézett ostromot:* jogosan hihetjük, hogy fontosságuknak s ama kor hadi igényeinek megfelelőleg valának felszerelve. Várad pedig azon javitások s épitkezések után, melyeket Pruisz János püspök benne eszközölt,* kétségkivül egyike lőn ama főpapi váraknak, melyekről egyik történetirodalmi tekintélyünk mondja, hogy «hazánk legjobban felszerelt és legbiztosabb fegyvertárait képezték.»*
Emellett bizonyitanak e vár későbbi (1514. 1557. 1606 stb.) több-kevesebb szerencsével kiállott, de mindig heves ostromai.
A váradi várnak egy későbbi (1633-iki) leltárából értesülünk csak annyiról, hogy e vár hatvankilencz ágyuja közől kettő «Frater» nevű {309.} vala,* mert talán még Frater György, Várad lángelméjü püspöke öntette őket.
Váradnak, nevezetesen a váradi várnak püspökségünk középkori idejéből nem maradt ránk rajza;* amelyet itt a mellékelt fénynyomaton bemutatunk, az 1598. évből származik,* de alig hihető, hogy azon négy évtized alatt, mely az idézett év s a püspökség megszünése közt lefolyt, a vár a régitől egészen elütő alakban épült volna fel; határozott tudósitásunk erről nincs. János-Zsigmond épitett ugyan a váron,* de épitkezése csak az 1557-iki ostrom okozta hiányok kiegészitésére terjedhetett s a várfalak tégláinak alsó rétegei, kivált az éjszaki oldalon, a XVI-ik századnál régibb korra mutatnak.
A kérdéses rajz hitelességéről másutt fogunk szólani,* itt csupán annyit jegyzünk meg, hogy annak készitője a vár 1598. évi parancsnoka volt s mint ilyen leginkább a vár falait, elrendezését, védműveit s a legjobban ostromolt oldalakat kivánta feltüntetni; a többi épületeket ugy a várban, mint azon kivül s a város kiterjedését épen csak jelezni akarta, minélfogva műve ez utóbbi tekintetben nem pontos s még kevésbbé teljes. De hogy a várat körfala, öt bástyája s vizzel telt, széles árkaival hiven tükrözi vissza, azt történeti emlékeink s a vár ma is látható alakja igazolja.*
Fenes vára már épen csak romjaiban maradt reánk. E vár, melynek I. alatt alap-, II. alatt pedig távlati rajzát mutatjuk be, már csak romjaiban maradt ránk.
{310.} E vár nem más, mint az, mely Belényes mellett Bélavár név alatt ismeretes, de amely nevezet középkori okleveleinkben teljesen ismeretlen, mert azokban mindig csak a «fenesi vár» elnevezést olvassuk.*
I.
II.
{312.} A vár ugynevezett hegyi váraink egyike volt, mely erdőboritotta magas bérczen emelkedett s melyhez csak egy hosszu, de annál keskenyebb völgyön lehet jutni. Magas fekvésén kivül a hegyet gyürü alakban övező három sor árok is védte, melyek legfelseje a várfalak tövénél vette körül. A falak tört állapotu terméskövekből épültek, de ma már csak csekély részekben állnak fenn. Kapuzata A) melyen a felvonó hid nyomai is látszanak, még áll két oldalán erősen kiszökő támfalakkal. A kaputól jobbra B) valamely emeletes épület, talán épen a palota falaiból szintén áll egy részlet, s rajta két ablak helye; a bal oldalon látható falak C) melléképületek oldalát képezhették. De legjelentékenyebb a kapuval szemben emelkedő öreg-torony (donjon) D) mely a többi romokhoz képest legépebb s tekintélyes magasságával még most is uralkodik romtársai felett. Ez is tört állapotu terméskőből rakott, hengeralaku épitmény, de melynek féloldala már egészen leomlott.
Valamint nem volt hajdan erősitett város vár nélkül, és napjainkban nincs hadi erőd citadella nélkül: épen ugy nem hiányzott középkori várainkból az öregtorony, melynek kiváló fontosságu rendeltetése volt. Ha a vár már be is vala véve, az ostromlottaknak még mindig maradt egy utolsó menedékök: az öregtorony, hol tovább védhették magukat, mig vagy segitség érkezett vagy az ellen bele unt az ostromba s a honnét végső szükség esetén titkos, föld alatti utakon elmenekülhettek avagy éjjel kirohanva, áttörhettek az ellenségen.
Azért az ilyen tornyok épitésére rendszerént kiváló gondot forditottak, falait négy, öt, hat, oldalulag vagy henger-alakban vastagon s erős kövekből avagy téglákból épiték, s belsejében az egyes emeletek s osztályok összeköttetését oly tekervényesen s annyi furfanggal létesitették, hogy az ellenséget még akkor is, ha már a torony egyik részébe benyomult, a másik részen még kiverni lehetett. Belső felosztását illetőleg, volt benne pincze az élelmi szerek számára, tűzmentes, boltozott helyiség a kincsek, s becses iratok megőrzésére, továbbá termek, gyakran kápolna is, legfelül pedig szabad, tágas hely a torony falait körülövedző folyosóval, honnat a tornyot s környékét védni lehetett.*
{313.} A fenesi vár öregtornyánál is, mint egyebütt, az alsó emeleten ablak vagy ajtónak semmi nyoma, hogy a torony az ellenségre nézve annál hozzáférhetetlenebb legyen. A feljárás a toronyba rendesen a második emeleten volt felhuzható lajtorján vagy falépcsőn; ez öregtornyon csak a harmadik emeleten látható egy leszelt csúcsives ablak, melynek mélyedésében a szokásos s egymással átellenes két kőpad még megvan. Legfelső emeletén szintén megvan egy kő ajtófél, kétségkivül az ugynevezett gyilkosfolyosó ajtajából, mely folyosóról az alant álló ellenségre köveket szórni, forró vizet, szurkot stb. önteni szokták.
Az emeleteket egymással összekötö lépcsőzetnek, mely a fal vastagságában szokott lenni, ma már semmi nyoma, mert az valószinüleg a vár udvara felől lehetett s a toronynak épen ez oldala hiányzik. A föld alatti titkos folyosó, az ostromlottak utolsó menedéke, mely az ilyen tornyokból hiányozni nem szokott, ha volt itt is, e torony alatt vehette kezdetét s valahol a hegyek között érhetett ki.
Végre a vár udvarán látható nagy mélyedés arra mutat, hogy ott kut vagy vizfogó medencze lehetett, de amelynek faragott köveit már széthordták.
Hogy e várra, mely Belényes vidékének s az itten virágzott bányaiparnak védbástyáját képezé, püspökeink kiváló sulyt fektetének s védelmi képességéről kellőleg gondoskodtak, igazolja egy 1290 táján kelt kimutatás, mely felsorolja, hogy a püspök részére befolyt tizedekből a várba, nevezetesen a várőrség élelmezésére mennyi szemesélet és só szállittatott be? összesen nem kevesebb, mint 504 köböl buza és 400 darab kősó.*
{314.} Várnagyai közől csak keveset ismerünk. 1294-ben László, Benedek fia és Csatári Pál várnagyok a hozzájok érkezett Jakabbal, Benedek váradi püspök testvérével megvédték a várat a hatalmas Tamásfiak egyikének, Lóránt erdélyi vajdának ellenében, ki azt hevesen ostromolta.* Ezekenkivül még csak egy várnagya fordul elő, 1344-ben Mátyás, ki mint Báthori András váradi püspök fel-tóti tisztje is emlittetik.*
A püspökség harmadik váráról, az erdélyi Bálványosvárról csupán annyit tudunk, hogy azt Vitéz János püspök szerezte meg, lángelméjű utódja, Frater György pedig ujból épitteté, s ezáltal amint alkalmat adott a vár uj elnevezésére (Szamos-Ujvár), ugy kétségkivül az akkori hadi kivánalmaknak megfelelőleg valódi erősséggé, a Szamosmentének bástyájává emelte azt.*
| A KÁPTALAN BIRTOKAI. | TARTALOM | KILENCZEDIK KÖNYV. SZERZETESRENDEK. |