KILENCZEDIK KÖNYV. SZERZETESRENDEK. | TARTALOM | Ismeretlen rendü apátságok. |
FEJEZETEK
A SZERZETESRENDEK MŰKÖDÉSE. – AZ EREKLYÉK A KERESZTÉNY ISTENI TISZTELETNÉL. – SZENT-ISTVÁN KIRÁLY JOBB KEZÉNEK EREKLYÉJE. – MERKURIUS ŐR-KANONOK. – MERKURIUS A SZENT JOBBOT BIHARMEGYÉBE HOZZA.
A SZERZETESRENDEK életének kettős feladata volt: a keresztény tökéletesség eszményét lehetőleg megközelitő, eleven példában állitani a népek szemei elé, s az emberiség koronként felmerűlő szükségeit legnagyobb önfeláldozással is kielégiteni.
Nemzetünknek, hogy az eltünt húnok s avarok sorsára ne jusson, s a Duna-Tisza partjain, hová az isteni gondviselés vezérlé, magas hivatásának megfelelhessen, – mulhatatlanul szüksége volt arra, hogy leghatalmasabb szomszédjai, a nyugati nemzetek keresztény műveltségét átvegye, s ezáltal szellemi, tehát a legnemesebb rokonságba lépjen velök. Eme nemzeti szükség kielégitésében szent királyaink legbuzgóbb munkatársai a Szent-Benedek-rend szerzetesei valának. Várad közelében épen akkor keletkezett egy monostoruk, midőn Szent-László a váradi püspökség első alapjainak letételével foglalkozott és ez a berettyói vagy szent-jobbi monostor vala.
Keletkezése, mint ős intézményeink legtöbbjéé, a legendák s krónikák távol derengő fényénél homályosan s csak körvonalaiban tünik fel; történetének biztosabb szálai első apostoli királyunk szentté avatásának tényével függnek össze. Ez alkalommal (1083. év) felnyiták Szent-István közel félszázados sirját, hogy lepleit, melyekbe öltöztetve volt, megujitsák, és szent ereklyéit nemzete, sőt most már a keresztény világ tiszteletének kitegyék. De ez ereklyék még más tekintetben is kiváló figyelem s érdeklődés tárgyai valának.
{318.} A szentek sirjának s ereklyéinek a keresztény isteni tiszteletben nagy fontossága van; nélkülök nincs keresztény oltár s áldozat. Szent-István királynak s hittérítőinek kétségkivül sok gondot adott az ereklyék megszerzése, mert hazánkban szentek sirjai akkor nem valának, a római uralom idejéből származottakat rég elsepervén a népvándorlások hullámai. Első egyházaink oltárai számára tehát a messze külföldről kellett szerezni ereklyéket a sürübben nyilatkozó szükséglet szerént nagyobb és nagyobb fáradsággal és költséggel. Most végre, Szent-István sirjának megnyitásakor itt volt az alkalom, hogy oltáraink magának hazánknak földéből nyerjenek ereklye-kincseket, reánk nézve kétszerte becseset: szentet és magyart.
Annál nagyobb volt tehát a megdöbbenés, midőn a szent király sirját megnyitva, annak «dicsőséges jobbját» nem találták sehol.
Ez eseményről az idegen, de egykoru Hartvick regensburgi püspök tudósitásán kivül más feljegyzések is szólanak, melyek a szent jobb eltünésének módját egymástól eltéröleg adják ugyan elő, de abban megegyeznek, hogy e nemzeti kincs egy Merkurius nevü egyházi férfiu birtokába jutott, ki azt Szent-László uj alkotásainak földjére, Biharmegyébe hozta.*
Merkurius nevének idegenszerü hangzása mellett is magyar származásu volt az előkelő Katapán nemzetségből, mely utóbb Egernek is egy főpásztort adott. Életének első szaka, mint a róla fenmaradt gyér {319.} adatok sejtetik, eléggé fényes és zajos volt, élvezte a családi élet örömeit is; de később, mint az a középkor embereinél épen nem vala ritka eset, lemondva a világról, az egyházi rendbe lépett s a székesfejérvári főegyháznál őr-kanonokságot nyert. És ez életének további folyásánál fogva figyelemre méltó körülmény, mert ez állásában rá volt bizva Szent-István sirja is, melynek hű és lelkiismeretes gondjaviselésére esküvel kőtelezte magát.
De számtalanszor megtörtént a középkorban az is, hogy amint a szerzetesek soraiból gyakran jeles főpapok váltak ki, ugy főpapjaink közől nem egy klastromba vagy épen remeteségbe vonult. Merkurius is, elhagyva kitünő kanonoki állását, a szerzetesi életre szánta el magát s ekkor vehette fel a Merkurius nevet. Mikor történt ez? Szent-István király sirjának felnyitása előtt-e vagy után? annak meghatározásában nem egyeznek meg történeti forrásaink. Hartvick püspök idézett előadása szerént Merkurius már a szent jobb átvételekor szerzetes volt; ellenben egy másik, szintén tekintélyes tudósitás, mely magából a szentjobbi monostor levéltárából származik, szóval sem emliti, hogy Merkurius már 1083 előtt szerzetes lett volna.*
De emlit egy más körülményt, melyről ismét Hartvick hallgat, hogy tudniillik a szent jobb orzás következtében tünt volna el a sirból. Ily vád gyakran hangzott s nem mindig alaptalanul ama korban, midőn az ereklyék, Szent-István jobbjánál sokkalta igénytelenebbek is, nemcsak jámbor szerzetesek, hanem fejedelmi férfiak vágyainak is tárgyát képezék és igy az idézett tudósitás, magában véve, nem hihetetlen, de kétségessé teszi ama részlete, mely a merénylet elkövetésével épen azt vádolja, ki a szent király sirjának hű őrizetére esküvel kötelezte magát.
Vajjon e vád nem inkább csak ama kor békételenségét s ámulatát tükrözi vissza ama váratlan eseményen, melyet különben megfejteni nem tudott, hogy tudniillik a drága ereklye az ország fővárosa helyett {320.} egy félreeső, ismeretlen vidéknek jutott? az bizonyos, hogy Szent-László ily nagy nemzeti kincset ismeretlen vagy épen méltatlan férfiutól mindenesetre visszavesz vala; ehelyett azonban a szent jobb Biharba hozatalán nemcsak megnyugszik, hanem annak állandó itt maradásáról királyi bőkezűséggel is gondoskodik.
SZENT-LÁSZLÓ KIRÁLY A SZENT JOBB TISZTELETÉRE MONOSTORT ÉPIT. – A MONOSTOR HELYE, ELNEVEZÉSE, EREKLYETARTÓJA, VÉDSZENTJE, ELSŐ APÁTJA. – A SZENT JOBB NYILVÁNOS TISZTELETE.
Váradtól éjszaknak, a Berettyó jobb partján szelid halmok lánczolata vonul végig. E halmok egyikének lábainál, Adorján vára romjainak közelében szerény község vonja meg magát, de melynek neve fényes történeti emlék. E község Szent-Jobb s nevével hiven jelöli a helyet, hová Merkurius első királyunk dicsőséges szent jobbját hozá s ahol azt három évig titokban tartotta. Ekkor országa nagyjainak kiséretében megjelent ott Szent-Lászó király s letette ama monostor alapjait, melynek hivatása volt, hogy a szent jobbot őrizze s vidékén a keresztény művelődés s az állami rend megszilárdulását elősegitse.
Alapitványa helyéül nem a völgyet, hanem a völgy felett emelkedő halmok egyikét választá, nevezetesen azt, mely ma is temetőnek használtatik.* Választására mindenesetre elhatározó befolyással volt ama körülmény, hogy a monostort a Szent-Benedek-rend számára épité, s e rend tagjai mintegy szabályszerűleg halmok s hegyek magaslatain telepedtek meg.* Fenn a hegyen pedig a természetnek egy szép tüneménye jelölte meg a monostor helyét. Ott ugyanis egy gazdag kutforrás {321.} buzog, mely vizével ugy a monostort, mint annak nélkülözhetetlen halastavát bőven ellátni igérkezett. E forrás lefolyásának bal partján emelkedett fel a monostor.*
Épületéről csupán annyit találunk feljegyezve, hogy egészen fából épült,* mely tudósitás mig egyrészt igazolja, hogy a faépitkezés ama korban még a jelentékenyebb alkotásoknál is divatozott, másrészt a monostor keletkezésének idejére biztosabb világosságot derit. Hartvick előadása szerént ugyanis Szent-Jobbon már első királyunk ereklyéjének odahozatala előtt állott monostor;* de ha állott, akkor mire való volt Szent-László faépitkezése, melyet hogy maga a szent király is csak ideglenesnek, ugynevezett szükségleti egyháznak tartott, mutatja azon intézkedése, hogy még életében gondoskodott egy más, állandó kőmonostor épitéséről.* Ennélfogva biztosabb elfogadnunk magának a szent-jobbi monostornak már idézett tudósitását, mely csak egy monostort emlit s annak épitőjéül Szent-László királyt tünteti fel.
Nem érdektelen ama másik kérdés is, hogy a terület, melyen Szent-László a monostort felállitá, miféle birtok volt: királyi-e vagy pedig nemzetségi? erre azonban határozott feleletet nem adnak történeti {322.} emlékeink. De mert nemzetségeink birtokjoga már a honfoglalás óta annyira kizárólagos vala, hogy abba az egy hűtlenség esetén kivül a király sem avatkozhatott, s mert a szent jobbi monostor megalapitásánál a terület megvétele vagy cseréléséről szó sincs, s maga a szent király intéz, rendez mindent: alig kételkedhetünk, hogy annak területe királyi birtok volt már azelőtt is, valamint azután századokon át a monostor, mint királyi, királyaink kegyurasága alatt tünik fel.
Monostoraink szervezésénél azonban legjelentékenyebb cselekmény volt azok tulajdonképeni megalapitása, vagyis az alapitó oklevél kiadása által jövőjök biztositása. Szent-László szintén adott uj monostora számára ily alapitó oklevelet, de az alig egy negyed század mulva a lángok martaléka lett. Tartalmának fővonásairól mégis maradt reánk tudósitás, mely szerént a szent király gondoskodott mindarról, amire a monostornak szüksége vala, nagyobb számmal rendelvén számára falvakat, jobbágyokat s ezekhez adá még Szalacs és Szatmár városok vámját is.*
Eközben nem feledkezett meg a monostor tulajdonképeni alapjáról, a szent kézről sem, s kétségkivül Szent-László volt az, ki mig a monostort épitteté, a szent jobb számára az egyház ős szokása szerént ereklyetartót is készittetett.
Az ereklyéket mintegy a VIII-ik század óta már nemcsak az oltár asztalába zárták, hanem az oltárok felett közszemlére is kitették, sőt nevezetesebb események alkalmával ünnepélyesen körül is hordozák érkező királyok, főpapok elé, hadjáratokba, béke- és szövetségkötésekhez, koronázásokhoz vivék, eskütételekhez előhozák. Igy történt, hogy az ereklyék e különféle, uj alkalmazásánál fogva különféle ereklyetartók keletkeztek, de amelyek mindig egyenlők voltak abban, hogy a legnemesebb anyagokból, legtöbbször aranyból, ezüstből s művészi faragványokkal vagy vésetekkel, zománczczal és festvényekkel vagy drágakövek- és gyöngyökkel diszitve készültek s valóságos műkincseket képezének.
Az ereklyetartók e különféle nemei közt legérdekesebbek azok, melyek az emberi test főbb részeit, a fejet, mellet, kezeket, karokat {323.} állitják elő aszerént, amint ezen testrészek egyikét vagy másikát foglalják magukban. Ezek közől ismét, már tárgyunknál fogva is, a kézalaku ereklyetartók érdekelnek leginkább minket.
Ezek szintén nemes érczből, vagy legalább gazdagon megaranyozott s drágakövekkel kirakott rézlemezekből készültek s az emberi kezet vagy egészen, válltól kezdve, vagy pedig csak részben állíták elő vagy nyitott tenyérrel vagy pedig áldásra emelt három ujjal, olykor ismét a kéz markába helyezett s az illető szentre vonatkozó valamely tárgygyal. De ezen, már nemes anyaguk s művészi kidolgozásuk által is értékes érczkarok legfőbb becsét az ereklye képezé, melyet a kar belsejében helyeztek el, de a tenyérre, ujjra vagy magára a karra kristályüveget alkalmaztak, melyen át, mint egy kis ablakon a kézbe rejtett ereklyét látni lehetett.
Hogy az ilyen ereklyetartók régóta és nagy számmal divatoztak, azt számos adat és emlék bizonyitja. Magának a prágai székesegyháznak a XIV-ik században nem kevesebb, mint huszonkét darab kézereklyetartója volt; Kölnben, Aachenben maig is vannak ily példányok.*
Ilyen kézalaku s ezüstből vagy épen aranyból készült ereklyetartó volt az, melybe Szent-László király a szent jobbot foglaltatá. Maga az ereklyetartó nem maradt reánk, történeti forrásaink sem emlitik; létezését mégis kétségtelenné teszi részént a hazai szokás, amennyiben Szent-László király mindkét karját is ily ereklyetartóban őrzé a váradi székesegyház, részént a szent-jobbi monostor régi pecsétjei, melyek mindenikén könyökénél meghajlott, ujjaival felfelé emelkedő s áldást adó kéznek alakja látható.* Kétségkivül azon ereklyetartó képe, mely a szent jobbot magában foglalta.
Maga a monostor Szent-István király ezen ereklyéjéről «Szent-Jobb» vagy régiesen «Szent-Jogh»-nak neveztetett* s csupán a Váradi regestrum nevezi «Berettyói»-nak.* Egyháza azonban bár első apostoli {324.} királyunk szentté avattatása után az ő áldott kezének őrizetére épült, mégsem Szent-István király tiszteletére szentelteték fel, hanem Szűz-Máriának, kinek oltalmába Szent-István hazánkat felajánlotta.*
Az igy megalapitott monostor kormányára Szent-László a már többször említett Merkuriust helyezte, mint apátot vagy régiesen apát-úrt, s midőn a monostor teljesen készen állt, püspökök s országa nagyjai kiséretében ismét megjelent ott, hogy az uj apátot s rendtársait a monostor birtokába bevezesse, Szent-István dicsőséges jobbját pedig az egyház uj oltárára helyezvén, országa nagyjaival s kicsinyeivel együtt nyilván tisztelhesse.
E tisztelet nyomán indultak azután a későbbi századok nemzedékei és még ma is, hosszu nyolczszáz év után minden évben ünnepélyesen, zászlókkal s énekszóval megjelennek ott hazánkfiai, hogy tiszteljék a helyet, melyet Szent-István kezének ott létével, Szent-László pedig kezének alkotásával megszentelt.
AZ APÁTSÁG ELSŐ VISZONTAGSÁGAI. – VISSZAÁLLITÁSA S A JÖVŐJÉT BIZTOSITÓ INTÉZKEDÉSEK. – BIRTOKAI S JOGI ÁLLÁSA. – HITELES-HELYI MŰKÖDÉSE S PECSÉTJEI.
Az apátság történetének kezdete oly szerencsés, sőt fényes vala, hogy a legszebb jövőt helyezé számára kilátásba. Alapitója, a szent {325.} király utolsó perczeiben sem feledkezett meg róla; Álmos herczegnek, kit utódjául kiszemelt, védelmébe ajánlá a monostort és szivére köté, hogy amire már neki ideje nem maradt, épittesse fel azt kőből, mit a herczeg meg is tőn.* De e rendelkezésével a szent király oly örökséget hagyott a monostorra, mely annak lételét támadta meg.
Krónikáink elmondják, hogy Szent-László utódja, Kálmán király az apátságot megszünteté, alapitó oklevelét tüzre vetette, birtokait Pál nádor fiainak adományozá. Tettének indokául csupán erőszakos, gyűlölet s irigységre hajló természetét hozzák fel.
A mindenesetre erőszakos tényhez azonban maga Álmos herczeg neve s a nevéhez füződő szomoru történet szolgáltatja a kulcsot. Kálmán elfoglalván Szent-László trónját, a tiszai részek birodalmát öcscsének Álmosnak engedte át,* és igy Álmos a szent-jobbi apátságnak nemcsak ura, hanem a monostor felépitésével annak jótevője, mondhatni második alapitója lőn. És monostoraink kegyuraik vagy jótevőik sorsát nem nézték részvétlenül. Példa reá a szekszárdi monostor 1074-ben a királyi herczegeket: Gejza, László és Lambertet fenyegető vész alkalmával;* vagy épen maga a boldogtalan Álmos a dömösi monostor ápoló s védő szerzetesei közt.*
Alig lehet kétség benne, hogy midőn Álmos herczeg testvérbátyja s királya, Kálmán ellen pártot ütött, a szent jobbi monostor szerzetesei kegyurokkal, a herczeggel tartottak, és igy történt, hogy ami megfosztá Álmos herczeget s fiát szemeik világától, ugyanaz okozta a szent-jobbi apátság eltörlését.
Ugyanezt igazolja azon körülmény is, hogy Álmos herczeg utódainak trónra jutásával bekövetkeztek az apátság jobb napjai is. Álmos unokájának, II. Gejzának első dolga volt, hogy a monostor javait vissza {326.} vette s az apátságot helyreállitá. Midőn pedig Gejza halálával a nevezett nádorfiak kétségkivül Kálmán király adományára támaszkodva, a monostorra törtek, az apátot és szerzeteseket elűzék, s birtokaikat elfoglalák: ismét Gejzának fia, III. István volt az, ki az apátságot nemcsak ujra visszaállítá, hanem még jövőre hasonló erőszakosságok ellenében biztositani is törekedett.
Nevezetesen a monostort magának a királynak védelme alá helyezte s ez ügyben királyi biztosokká két főispánt, ugy látszik, a bihari és szatmári főispánokat nevezte ki; Boleszló budai préposttal pedig kinyomoztatta az apátság összes birtokait s azokról királyi pecsétje alatt levelet adott.*
Sajnos, e levél sem jutott el korunkig, csupán egy töredéke vagy kivonata maradt fenn, mely az apátság népeinek s birtokainak összeirását tartalmazza; de e töredék is csak másolat, mégpedig oly avatatlan kéztől, hogy a benne foglalt helynevek között alig akad egy-kettő, mely a felismerhetetlenségig eltorzitva ne lenne.
Ez oklevél-töredék szerént még Szent-László következő szolgákat rendelt az apátság számára: tiz közelebbről meg nem jelölt kézművest, de akik közt lehettek vargák, szabók, viaszgyertyamártók s talán ezüstművesek is; továbbá négy szücsöt; két kovácsot; három timárt; két mosót; hat molnárt; öt pintért s fa-tál készitőt, jeléül annak, hogy a szerzetesek asztalán milyen edények állottak; továbbá hét sütőt; három lovászt; öt szakácsot; három pinczemestert; tizenkét harangozót; tizenkét fegyverrel szolgáló szabadost; négy belső inast; három serfőzőt s ezenkivül erdőkerülőket.*
{327.} A monostor körül tehát mingyárt keletkezésekor oly elemek csoportosultak, melyek rendszerént városokat szoktak alakitani s egy vidék kulturájának fejlesztésére ép oly szükségesek, mint alkalmasak. Ez elemekből, melyek számra is jelentékenyek valának, mert csak a szorosan vett mesteremberek száma meghaladta az ötvenet, – alakult ama kis város, mely a monostora falai közt őrzött drága ereklyéről Szent-Jobbnak neveztetett el. Midőn pedig olvassuk, hogy e városkában még Szent-László vásárok tartását rendelte el, ebből nemcsak arról győződünk meg, hogy e város korán megalakult, hanem hogy a szent király mig egyrészt az ifju monostornak uj jövedelmi forrást nyitott,* másrészt a monostor s vidéke közt a gyakori érintkezést s ezáltal a szelidebb erkölcsök, az ismeretek terjedését is elősegiteni kivánta.
Az idézett oklevél-töredék elősorolja az apátság birtokait is a rajtok lakó jobbágyok számával együtt, de a birtokneveket annyira elferditve adja, hogy tudósitása teljesen használhatatlan; azért csupán a birtokok s jobbágyok számát vehetjük figyelembe.
Birtok volt mintegy huszonöt község,* ezekből azonban egyéb források segedelmével csak a következők jelölhetők meg névszerént: Szent-Jobb. A XIII-ik század elején a Váradi regestrum, ismételve is, egyszerűen csak «Berettyó» név alatt emliti.*
Markus, lehetne maga Szent-Jobb, mely névszerént csakugyan {328.} nem emlittetik, de ennek legalább is nyolczvan házból kellett állnia, mig Markus vagy Markusfalva csak tizenegy házat számlált. Apátsági birtok a XIII-ik században is, mikor az apát udvarbirájának segédje, Marczel prisztald lakott benne.* Ezentul semmi nyoma.
Degust (Següsd?) Igy irja nevét az idézett oklevél-töredék s evvel öszhangzólag a XIII-ik századi Váradi regestrum is.*
Szent-Miklós, Szent-Jobb szomszédságában. 1449-ben is apátsági birtok.*
Csanálos, ugyanott. Mint apátsági birtokot emliti Zsigmond király 139-iki levele.*
Sárszeg, szintén Szent-Jobb közelében.
Besenyő, 1369-ik évi feljegyzés szerént apátsági birtok.* Piskolt táján eshetett.
Vasad és Ér-Adony, Biharmegyében, de csak részbirtokok voltak benne.*
Zarvad, Közép-Szolnokmegyében, szintén csak részbirtok s ugy ez, valamint a két elpbbeni csupán zálogképen illette a konventet.*
Ecseg, Külső-Szolnokmegyben.*
Az apátság vidéki birtokain tehát a szent-jobbi mesterembereken s népeken kivül 268 jobbágy élt,* ezek közt számosan halászok, vinczellérek, {329.} lovászok, jeléül, hogy a monostor a szokott földmüvelésen kivül ugy a bor- és gyümölcstermelésre, mint a ló- és haltenyésztésre kiváló gondot forditott.
Különben a monostor szent alapitóján s annak királyi utódjain kivűl korán talált egyes jótevőket is, kik, mint Marchald, továbbá Ágoston és Péter urak földek és jobbágyok adományozásával nevelték birtokait.*
Az apátság jogi állása szintén eléggé ismeretes. Már az annyiszor idézett oklevél-töredék, de egyéb történeti emlékeink szerént is az apát a püspöki hatóság alól ki volt véve és csak az esztergomi érseknek vala alávetve* s minthogy főapátnak neveztetik, ennélfogva hihető, hogy legalább a váradi püspökség Szent-Benedek-rendü monostorai viszont ő alája valának rendelve s azok felett, mint különben is mindnyájok elseje és anyja, fenhatóságot gyakorolt.* Továbbá mint királyi monostor apátja a főpapi jelvények: püspöki bot, föveg, gyürü használatára jogositva volt, amit különben igazol az apátság pecsétjeinek egyike is, melyen a püspöki bot a szent jobbra fektetve látható.* Végül jobbágyai felett az apát birói hatalmat gyakorolt;* s minthogy fegyveres jobbágyokkal is {330.} rendelkezett, tehát hiveit az ugynevezett apátur nemesei sorába emelheté.
De a szent-jobbi monostor egyházi s földesuri szervezetébe beékelve látunk egy más intézményt is, mely nemzetünk jogi életét közelről érinté s melynek hatása a Berettyó szűk völgyén tul a szomszéd megyékre is kiterjedett. A szent-jobbi monostor hiteleshelyi joggal is birt, melynek eredete ki nem mutatható ugyan, de kétségkivül visszavezethető a legrégibb időkre. Már 1239-ben nyoma van, hogy messze földről a Szamos mentéről is lejöttek a perlekedő felek Szent-Jobbra, és mint Váradon Szent-László fejére, ugy itt Szent-István jobbjára birói esküt tettenek, a konvent pedig az előtte lefolyt cselekményről hiteles levelet adott.*
Ily esetek, valamint a szent-jobbi konvent közbejöttével történt jogi eljárások kétségkivül nem voltak ritkák, mindamellett a konvent kiadványai annyira megsemmisültek vagy még lappanganak, hogy olyanok csak a XV-ik század második felében fordulnak elő, noha már ekkor nagyobb számmal. XIV-ik századi okleveleinek teljes hiánya aligha nem az 1351-iki törvények amaz intézkedésével függ össze, mely a kisebb konventeket birtokjogi levelek kiadásától eltiltá,* mely tilalom, ugy látszik, Szent-Jobbnak is szólt s az alól csak a következő században szabadult fel.
Oklevelei kiállitásukra nézve nem versenyezhetnek ugyan a váradi székeskáptalan kiadványaival, melyek kivált a XIV. s XV-ik században meglepő szépségüek; de azért koruk müveltségének szinvonalán állanak s a többi konventek oklevei mellé helyezhetők. Anyaguk többnyire csak papir, mert a fontosabb ügyeket, melyeket nagyobb maradandóság végett hártyára irtak, a kitünőbb káptalanok vagy {331.} konventek elé vivék; Szent-Jobb pedig, mint annak törvénykönyveinkben is nyoma van, a XIV-ik században már csak a «kisebb hiteleshelyek» közé tartozott.
Királyi vagy birói parancsra konventek épen ugy, mint a káptalanok, kiküldék tagjaikat, kik szintén a király vagy biró emberével végezték teendőiket. Eljárásukról a konvent az ő jelentésök szerént levelet adott s ebben rendszerént felemliti a kiküldött szerzetes nevét is. Néha az oklevél kezdetén meg van nevezve az apát is, a jeles alaku oklevelek záradékában pedig a konvent áldozár tagjai vagy legalább hivatalnokai, mert a konventeknek is, mint a káptalanoknak voltak olvasó, éneklő s őr tagjai. A szent-jobbi oklevelek a XV-ik század második felében a helyettes apáton kivül már csak az őrt (custos) emlitik s azonkivül még hét áldozárt, ekkor tehát még legalább is kilenczen voltak.
A pecsétek közől, melyeket a szent-jobbi konvent hiteles-helyi kiadványaira függesztett vagy nyomott, három ismeretes s ezeket a mellékelt metszetek tüntetik fel.
{332.} E pecsétek nagyságra nézve különbözők, de megegyeznek abban, hogy mind a három tojásdad alaku s mindegyiken könyöknél meghajlott, kezefejével felfelé emelkedő s három ujjával áldást adó kéz látszik, és csupán a kéz köré alkalmazott ékitményekben (korona, püspöki bot, a legnagyobb pecséten a korona alatt Szent-István gyürüje) s a csillagok számában van ismét több-kevesebb eltérés.
II.
III.
Az I. számu, legnagyobb pecsétet először Pray Gy. közölte egy 1471-ben kelt eredeti oklevélről.* Eszerént, mint a váradi székeskáptalannak, ugy a szent-jobbi konventnek is egy időben két pecsétje lett volna; egy nagyobb és egy kisebb, mert, a II. száma kisebb pecsét, mint hát- vagy {333.} zárpecsét előfordul 1469–1471. években,* tehát a nagy pecséttel egykorulag. E kis pecsét azonban pár év mulva elveszett vagy megsemmisittetett, mert 1479–1480-ban már a III. számu, kissé nagyobb pecsét van használatban, melyen a kéz ujjai már nem áldásra emelvék, hanem, mint a váradi káptalan pecsétjén Szent-László, a keresztes országalmát tartják.* E pecsét csak rövid ideig volt használatban Mátyás király 1486-ban jónak látta megujitani, sőt még szigorubban alkalmazni az idézett 1351. törvényczikket, minek következtében a szent-jobbi konvent hiteles-helyi működése véget ért.*
+ sigillum conventus monasterii sancti regis Stephani de sent jog.
+ SIGILVM x CONVENTVS x ECCE x S x STEPHANI x REGIS x DE x ZENTJOG
A SZERZETESEK ÉLETE. – IMA, ISKOLA, LELKIPÁSZTORKODÁS, FÖLDMŰVELÉS. – A MÁSODIK ISMERETES APÁT. – 1241. – A SZENT JOBB RAGUZÁBAN.
Nem én vagyok első, ki a szent jobbi apátság történetének leirását megkisérlem,* de, bár több ismeretlen adatot sikerült találnom, {334.} hézagos vázlatnál én sem nyujthatok egyebet. Mi máskép üt vala ki kisérletünk, ha az idők pusztitó keze szét nem tépi a történeti feljegyzések amaz egykoru könyveit, melyek nélkül egy monostor sem szükölködött; s melyeknek irói, mint a fenmaradt gyér példányokon látható, legfeljebb annyit jegyeztek fel magukról középkori szerénységgel: irta Péter vagy Pál szegény szerzetes. Annyiban mégis szerencsésebb vagyok nagynevü író-elődeimnél, hogy hazánkban ma már a tudomány nyelve nem kizárólag a latin és igy ami tőlök meg volt tagadva, nekem, kései epigonnak, megadaték: anyanyelvünkön szólhatok ez apátságról, melyhez két szent királyunk emléke füződik s amely iránt, bizonyosan épen ezért, annyi kegyelettel viseltetett nemzetünk mindenha.
Bár külön-külön minden monostornak nem ismerjük ugynevezett házi történetét, de mert az egyenlő rendü szerzetesek mindenütt ugyanazon szabályok szerént éltek: fenmaradt szabályaikból biztos tájékozást nyerünk életök folyása felől. Külső történetöket illetőleg pedig egyaránt ki valának téve ők is a haza s kivált lakó vidékök jó és bal sorsának, s nevezetesen ez utóbbi, mint a tél madarainak fekete serege, leghamarabb az ő monostoraik kimagasló falait lepte meg.
A szent-jobbi monostor szintugy, mint egyéb monostoraink, a keresztény műveltségnek, a mindennapi munkának és szelidebb erkölcsöknek vala tiszteletre méltó tüzhelye, s e tüzhely ápolásában telt el szerzeteseinek élete.
Főfoglalkozásuk az oltár szolgálata s Isten imádása volt, mi végett megszakiták legédesebb álmukat is, s minden éjfelen ott térdelének ismét a szentegyház hideg kövén, hogy az egek legdrágább harmatját, az isteni áldást könyörögjék le az álom karjain szendergő világra.
Az isteni tisztelet végeztével ment ki-ki az eléje szabott munkára. Némelyek a monostor iskolájában taníták a község gyermekeit s leendő rendtársaikat; mások az ispotályban ápolták a betegeket, a szegény nyomorékokat vagy aggokat. Egyik a vendégek, az utasok szűkségeiről gondoskodott, másik a hiteles-helyi teendőket végezte vagy irta, mondhatni rajzolta betűről-betűre azokat a nagy könyveket, melyek mig szerzeteseink bámulatos ügyességének és szorgalmának zálogai ma is, másrészt középkori műveltségünk fényes tanujelei s hazai történelmünknek legbecsesebb forrásai.
{335.} De hiven amaz ős jelszavukhoz: «kereszttel és ekével» (cruce et aratro), az anyaföld művelésében is vezérlő apostolai valának nemzetünknek, követésre méltó gazdák, kiknek földjök mindig terem, magtáruk sohasem üres, munkakedvök örökös.
Nyomukban leterülnek a rengeteg erdők, s helyöket szőlőkoszoruzott hegyek foglalják el; a mérget lehellő mocsárok gazdag halastavakká, virágos rétekké alakulnak át, s a sivatag pusztákon apró koloniák, gazdasági tanyák keletkeznek, magvai nem egyszer egy-egy uj falunak, városnak.
Igy történt ez Szent-Jobbon is: az apáturság hajdani halastavának helyét, sajnos, csak puszta helyét ma is mutatja a nép; gyümölcsös kertjének elvadult sarjadékai most is meghozzák termésöket; vizszabályozó földműveleteiknek nyomai még látszanak a Berettyó árterén; s a község tápláló dajkája, a «hegy» kétségkivül a szerzetesek gondja s ügyelete alatt változott át rengeteg erdőből szőlőskertté, s az ő veritékök harmatja és szeretetök napfénye mellett virágozék fel. És azon birtokok közől is, melyek az idézett s az apátság alapittatása után közel száz évvel készült jegyzékben már mint népes községek szerepelnek, – bizonyosan nem egy csak mint lakatlan puszta került az apátság birtokába, és csak később népesült meg.
Ezenkivül Szent-Jobb szerzeteseinek még egy külön foglalkozásuk is volt: ők valának valószinüleg a birtokaikhoz tartozó többi falvakban is, de Szent-Jobbon mindenesetre a nép lelkészei. Az apátur mellett ugyanis külön szent-jobbi plébánosról nincs emlékezet sem a pápai tizedjegyzékekben, sem egyéb történeti forrásainkban az egész középkoron át.
Valamint arról sincs emlités, s a hagyomány sem tud róla semmit, hogy a monostori egyházon kivül külön községi egyház is létezett volna. Valószinü azért s a községnek a monostor tövében, a hegy alatti keletkezése is amellett bizonyit, hogy a szerzetesek s a nép imája, éneke ugyanegy szentegyházban olvadt egybe, s emelkedék együtt az ég felé, amint haló poraik is együtt, egymásba omolva nyugszanak fenn a hegyen, az apátság egykori helyén.
Igy folyt a szent-jobbi szerzetesek élete szokott egyformaságban ima és munka közt évről-évre. Történetének ez első korszakából kevés határozott adat maradt ránk; apátjai közől is az elsőn, Merkuriuson {336.} kivül csak még egyet ismerünk és ez Teke, ki a XIII-ik század elején tünik fel, amint jobbágyai felett ismételve is biráskodik s midőn az igazságot nem tudja köztök kideriteni, Váradra küldi őket isten-itéletre.*
Olykor-olykor azonban jött egy-egy rendkivüli esemény, melynek erőszakos hullámvetését megérezé egy ország, annál inkább megrendültek belé a szent-jobbi monostor falai. Ilyen esemény volt az apátságnak másfél százados fennállása után az 1241-iki tatárjárás.
Ha Szent-Jobb Rogerius kanonok menekülő utjába esik, kétségkivül feljegyzi azt is, hogy mi történt ez alkalommal Szent-Jobbal? de a hirneves kanonok, ama szomoru kor tiszavidéki eseményeinek egyetlen irója, épen ellenkező irányban, a déli részek felé vonult és igy Szent-Jobb sorsáról bizonyosat nem tudunk, csak gyanithatjuk, hogy osztozott Várad pusztulásában. Legdrágább kincsét, a szent jobbot azonban sikerült megmenteni.
A szent jobb ereklyéje megvan ma is; a mult században került vissza Raguzából. Hogyan került oda? arra nézve elágazók a vélemények: némelyek szerént a mohácsi vész;* mások szerént még a tatárjárás alkalmával.* Kétségkivül ez utóbbi időben, de a dolognak története is van.
Hogy nemzetűnk e drága ereklyéjét a tatárjárás után ismét Szent-Jobbon őrizték volna, arra határozott adatunk nincs; de van ez ereklyéről egy szép egyházi ének, mely arról is nevezetes, hogy a legrégibb magyar nyelvű nyomtatvány volt, 1484-ben adták sajtó alá Norimbergában.* És bizonyosan nem mint becses nyelvemléket siettek a nyomda utján megörökiteni és mennél hozzáférhetőbbé tenni, hanem {337.} mert ez ének közkedvességnek örvendett s széltében csengett egyházainkban, ami aligha történik, ha a szent jobb a tatárjárás, tehát több, mint két század óta nincs a hazában. Maga az ének tehát tanuskodik amellett, hogy annak tárgya, «melyet magyar ohajtva néz», itt volt a hazában, annak legtermészetesebb helyén, Szent-Jobbon a tatárjárás után is.
És a raguzai kéz? melyet a kis tengerparti város atyái oly féltékényen őriztek, hogy valahányszor azt közszemlére kitették, a város kapuit mindig bezárták s az őröket megkettőzteték,* nem lett volna Szent-István igazi keze? de az. Már Ipolyi Arnold sejtette és sejtelme teljesen indokoltnak látszik, hogy a szent jobbnak a tatárjárás után mind Raguzában, mind hazánkban létele összeegyeztethető.*
Midőn a tatárok elvonulta után s szent jobbot Raguzából vissza akarák hozni, lehet, hogy maguk a szent-jobbi szerzetesek önkényt s hálából a nyujtott menedékért becses emléket kivántak nyujtani a városnak, az sem lehetetlen, hogy maga a város kivánt ilyet, talán épen az egész szent jobbot vissza akarta tartani:* ekkor történhetett, hogy végre is a drága ereklyét két felé osztották, a kéz feje, mely 1771-ig csakugyan Raguza birtokában volt, e városnak jutott, a karcsont pedig visszakerült Szent-Jobbra, honnét a XVI-ik században az ismét menekülő Pálosok Lengyelországba vivék, amint erről még lesz szó alább.*
UJ SZERVEZKEDÉS. – A SZENT-JOBBI VÁR KELETKEZÉSE. – UJABB APÁTOK S KÜZDELMEIK A SZOMSZÉD BIRTOKOSOKKAL. – A KÜZDELMEK ELFAJULÁSA S A MONOSTOR HANYATLÓ SORSA. – ADMINISTRATOROK. – A MONOSTOR ELVESZTI HITELES-HELYI JOGÁT S A PÁLOSOK BIRTOKÁBA JUT.
Kétszer pusztult el már az apátság, de ősi szelleméből még mindig meg tudott őrizni annyi életerőt, hogy romjaiból megifjodva támadt fel ismét. Ha még egyszer el talál pusztulni, vajjon megépül-e harmadszor is?
A szerzetesek mindenesetre számoltak a vész eshetőségével, s el voltak készülve az önvédelemre. Egy 1475-iki oklevél emliti az apátság szent jobbi várkastélyát,* mely hogy az idézett évnél korábban, talán épen a tatárok betörése után épült, nincs ugyan rája adat, de valószinü.
Nem kevésbbé érdekes lenne annak meghatározása, hogy a szerzetesek monostorukat erőditék-e meg, vagy pedig egy külön várkastélyt épitének? Az előbbeni föltevés mellett szól az általános gyakorlat, mely szerént nem csak a monostorok, hanem keritetlen városokban még az egyszerü egyházak is megerősitve, vagy legalább fallal keritve valának. Szent-Jobbon is kétségkivül falkerités övezé a monostort, s valószinüleg ennek alapjai látszanak ma is a domb oldalában; de tulajdonképeni erőditésnek, például a monostor éjszaki s keleti oldalán nem nélkülözhetett várároknak ott semmi nyoma. Azért inkább hihető, hogy az a vár, vagy csakugyan várkastély, mely a monostor alatt a Berettyó képezte mocsárok közt egy halmosabb szigeten állt, s melynek keletkezését eddiglen a XVI-ik század középen Nyakazó Antalnak tulajdoniták,* sokkalta régibb eredetü: még a szent jobbi apátok alkotása.
Különben is mingyárt a tatárok kivonulása után uj élet s mozgalom emlékeivel találkozunk Szent-Jobbon. Simon apát, talán {339.} még az, ki a szent ereklyével Raguzába menekült, sietett először is az apátság jogait biztositani s III. István király levelét, mely a tatárpusztitás alkalmával elveszett, valószinüleg a királyi könyvek nyomán ujból kiadatá IV. Béla királylyal.* De Szent-Jobb történetének e második korszakában már nem nyerhette vissza többé régi fényét. Királyaink kegyelettel viseltetnek iránta e korban is s közőlök bizonyosan nem egy Szent-László sirjától elzarándokolt az első király szent-jobbi ereklyéjéhez is; de hogy uj adományokban részesitették volna, annak nincs nyoma sem történeti emlékeinkben, sem az apátság viszonyaiban. Másrészt az uj felvirágoztatás munkáját nagyban akadályozák ugy a kúnok ismételt betörései, mint az Árpádok kihaltával a szabad királyválasztás zavarai. Adorján vára, a Tamás-fiak s köztők a pártütő Kopasz nádor hadműveleteinek támpontja, Szent-Jobb közelében állt, és ez veszedelmes szomszédság volt jó barátra, ellenségre egyaránt. Megőrizte-e hűségét Szent-Jobb I. Károly király iránt vagy a félelmetes szomszéddal tartott? arról hiányzanak a határozott tudósitások, mert Károly király azon tette, hogy 1326-ban, tehát már trónja megszilárdultával János apát kérelmére IV. Béla levelét megerősité,* lehet a hűség jutalma, de a bünbocsánat kegyelmi ténye is.
János apát utódja Pál volt, ki az 1333–1336. évek közt vezette a szent jobbi monostor kormányát, tehát épen azon korban, midőn hazánkban a pápai tizedeket szedék. Pál apát évenként négy márka tizedet fizetett,* s ez adat az apátság anyagi viszonyait világitja meg. Látjuk ugyanis, hogy apátságunk messze elmaradt a várad-előhegyi, szintén királyi prépostság mögött, mely tizenöt márka tizeddel adózott, de magasan állt az ugynevezett családi apátságok vagy prépostságot felett, melyek, mint a csolti, eggedi, nyir-pályii csak garasokkal járultak a pápai tizedekhez.
Pál apát sokáig állhatott a szent-jobbi monostor élén, legalább három évtized mulva, 1369-ben is Pál apát az, ki birtoka, Piskolt miatt hosszas pert folytatott a szomszéd Reszege birtokosával, Reszegei Balázszsal;* nem lehetetlen azonban, hogy ez időközben két Pál nevü apátja volt a monostornak.
{340.} A fentebbi esemény mintegy első lánczszemét képezi azon erőszakoskodások- és viszályoknak, melyekbe egy egész századon át bebonyolodva látjuk Szent-Jobb apátjait s melyek a különben is már hanyatló apátságot még meredekebb lejtöre vezették, hasznot pedig legfeljebb annyit nyujtának, hogy mindenik viszálylyal egy-egy apát neve lőn megmentve a feledéstől.
A század letünése előtt, 1395-ben Simon apátot, e néven másodikat látjuk következni, kinek ismét Szent-Jobb déli szomszédjaival, a hagymádfalvi völgyön birtokos Putnoky-akkal gyült meg a baja. Nevezetesen Putnoky János tisztje, Somogyi István az oláhtelki jobbágyokkal két izben is rá tört az apát Csanálos nevü birtokára, azt felégeté s a jobbágyoktól tizenkét darab ökröt elhajtatott.* Mindez kétségkivül egy, már régebben folyó egyenetlenkedés meg-megujuló kitörése volt.
A következő XV-ik századot Mátyás apát nyitotta meg, de hogy a monostor napjai ő alatta sem folytak háboritlanul, mutatja Reszegei Györgynek, talán épen a fentebb emlitett Balázs fiának ama tette, hogy 1411-ben az apátság Besenyő nevü birtokáról minden gabonát és zabot elvitetett hatalmasul.*
Meddig ült Mátyás apát a monostor kormányán? ki nem mutatható, mert azután egy negyedszázadon át hallgatnak történeti emlékeink Szent-Jobbról. 1439-ben a Reszegey György és fiai ellen tartott vizsgálat alkalmával van csak ismét szó a szent-jobbi apátról, kit egyebek között szintén tanuvallomásra hinak fel, anélkül azonban, hogy az apátot megneveznék.*
De a százados viszály tetőpontját Balás apát alatt érte el, ki 1448–1459. évek közt állt a monostor élén. A Reszegey nemesek, ugy látszik, engesztelhetetlen ellenségei valának az apátságnak, gyülöletök apáról fiura szállt s végre is komoly következéseket vont maga után. A fentebb emlitett Reszegey György fiai, Gergely és János, Balás apát piskolti jobbágyát, Kis Illést a körtvélyesi erdőn 1448-ban megtámadták {341.} s félholtra verék.* Ez volt a kétségkivül kölcsönös erőszakoskodások kezdete, melyek a következő évek során annyira elhatalmasodtak, hogy Balás apátot végre kétségbeesett tettre ragadák. Szövetkezett a szomszéd Adorján vára urával, Csáky Ferenczczel, kivel együtt kiállitottak 144 főből álló csapatot, maga az apát 99-et, mind piskolti jobbágyait ezeket felfegyverezve, ráküldék a Reszegeyek birtokára, Reszegére, hol véres harcz fejlődött ki, melyből az apát és Csáky emberei zsákmánnyal és foglyokkal megterhelve tértek vissza.
A feltünő eset hire eljutott a trónig s az épen akkor királylyá választott ifju Mátyásnak egyik első teendője volt, hogy az apátot és Csákyt megidézte.* Mi lett a dolognak vége? az még ismeretlen; annyi bizonyos, hogy Balás apátról még csak egyszer van emlités, a következő 1459. évben, midőn most már Vitéz János váradi püspök részéről is ujabb panaszok mennek ellene a királyhoz;* két év mulva akár halál, akár elmozdittatás következtében már nincs többé az apátságban.
Ő volt a szent-jobbi monostor utolsó apátja a középkorban. Eltünésekor az apátság történetében nevezetes fordulat állott be. Az egymást érő egyenetlenségek s hatalmaskodások a monostor életében beteges állapotokat jeleznek s ezek nyomait megtaláljuk történeti emlékeinkben is. Mikor Szécsi Dénes esztergomi érsek, az esztergomi székesegyház megujitásához fogott, felhatalmazást nyert a pápától, hogy az épités költségeire a hatósága alá tartozó egyházi javadalmaktól tizedet szedhessen. Ilyen javadalom volt, mint tudjuk, a szent-jobbi {342.} apátság is, de Balás apát egyike volt azoknak, kik a rájok rótt összeget akár szegénységből, akár daczból vonakodtak megfizetni.* Vitéz János váradi püspök pedig, ki ez apátság kegyuri jogát maga s utódjai számára, ugy látszik, Mátyás királytól nyerte meg,* 1458-ban a pápához felterjesztett jelentésében setét szinekkel festi e monostor állapotát s csaknem teljesen pusztának s elhagyottnak mondja azt. Ez okból még Balás apát életében annak átalakitásán müködött s az apátság birtokait egy uj, Váradon szervezendő társaskáptalan alapjára kivánta forditani.* Vitéz e törekvése, mint tudjuk,* meghiusult ugyan, de a monostor sorsán, noha más irányban, mégis forditott.
A commendatori vagy administratori intézmény, mely a szerzetesi monostorok kormányzását világi papokra bizta, már ekkor hazánkban is teljesen kifejlődött; Vitéz tehát korának ez intézményét vitte be a szent jobbi apátság falai közé, s 1461-ben vagy még előbb Majtényi Tamást nevezte ki administrátorrá, aki 1464-ben mint váradi kanonok is előfordul, de talán már 1461-ben is kanonok volt.
A monostor különben megmaradt a Szent-Benedek-rend birtokában, tagjai az egy administratoron kivül, ama rend szerzeteseiből állottak, s bár a kebelébe hozott uj intézmény nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a szerzetesi fegyelmet megszilárditsa s a monostor felvirágzását elősegitse; de legalább egyidőre türhetőbb s rendezettebb viszonyokat teremtett.
Oly férfiu, mint Vitéz János, kétségkivül érvényesité mind hatalmas állását, mind összeköttetéseit teremtménye, Majtényi s annak általa a monostor javára; nevezetesen, ő lehetett az, ki egyebek közt kivivta, hogy az 1351-iki törvény legalább Szent-Jobbra nézve hatályon {343.} kivül helyeztetett s az apátság ős hiteles-helyi jogát visszanyerte. Majtényi administrátorságával előtünnek a szent-jobbi konvent kiadványai s a következő években egyre sürübben találkozunk velök.
Különben Majtényi Tamásról aggasztólag keveset tudunk; az sem bizonyos, hogy foglalhat-e helyet jogosan a Majthények ma is virágzó, ős nemzetségi fáján?* Annyit tudunk csupán, hogy e korban laktak Váradon «Maytheny»-ek, nevezetesen János s ennek gyermekei Benedek mester «baccalarius» és Klára hajadon leány, kiknek a Szent-Kereszt-utczában házok volt, mely örökségképen szállott rájok;* de hogy ezek egyrészt a szent jobbi administratorral, másrészt az ismeretes Majtheny-ekkel voltak-e vérségi összeköttetésben? az még felderítésre vár.
Majtényi Tamás, mint az a Vitéz János kiszemelte férfiutól joggal várható vala, szilárd kézzel fogott az apátság ügyeinek rendezéséhez s alatta a gazdasági viszonyok is oly kedvezőleg kezdtek emelkedni, hogy Kállai János már 1461-ben az egyik apátsági birtokról, Piskoltról, nyolczszáz darab marhánál többet elhajthatott.* Utoljára 1471-ben találkozunk vele.*
Utódja Váradi Péter lett, ki már a «gubernator» czimet használta s ki, mint ilyen s egyszersmind váradi kanonok, 1475-ben tünik fel először.
Nevét Szent-László városától, Váradtól vette, hol született vagy legalább gyermekéveit töltötte. E város iránt még élete alkonyán is kegyelettel viseltetik s annak védszentjét, Szent-László királyt, saját pártfogója gyanánt különösen tisztelte.*
{344.} Vitéz János váradi püspöksége idejében, mikorra Váradi Péter születése esik, Váradnak kitünő iskolája volt s Váradi Péter abban nyerte első kiképeztetését. Itt vonta magára kitünő képességei által Vitéz figyelmét, ki az egyházi pályára készülő ifjut pártfogásába vette s a magasabb műveltség megszerzése végett Bolonya főiskolájába küldte.
Midőn visszajött, valószínüleg még Vitéz János pártfogásával a királyi cancellariában nyert alkalmazást, hol a tudományosan müvelt s ékesszólásáról csakhamar elhiresült fiatal pap számára fényes pálya nyilt. 1475-ben már királyi titkár s előadó s még ugyanazon évben mint váradi kanonok s a szent-jobbi apátság gubernatora emlittetik.* Kitől és mikor nyerte ez egyházi javadalmait? adatok hiányában biztosan meghatározni nem lehet, de valószinüleg még nagylelkü pártfogójától, Vitéztől; legalább a szent-jobbi apátságról tudjuk, hogy annak kegyuri joga 1471 után is megmaradt Vitéz János érseknél.*
Emlitett javadalmaihoz Váradi 1476-ban még az erdélyi káptalan prépostságát s a földvári apátságot nyerte: három év mulva királyi titkos kancellár, egy év mulva, 1480-ban pedig kalocsai érsek s főkancellár lett. A szent-jobbi apátságot érseki méltóságában is megtartotta.*
Gyors emelkedése igazolja, mennyire ki tudta érdemelni királya bizalmát: a pápa követe is «a király jobb szemének» nevezte Váradit.
Magas állásában testvérei sorsáról sem feledkezett meg: Pál testvére az esztergomi prépostságot nyerte el; Máté pedig, ki családjokat fentartani hivatva volt, királyi adományokban részesült.
{345.} De Péter érsek szerencse csillaga amily gyorsan felragyogott, oly váratlanul el is homályosult.
Mint életirója, Fraknói V. oly jellemzőleg megjegyzi:* nem elégedett meg azzal a dicsőséggel, hogy a királynak eszköze lehet, vezetője akart lenni. Emellett kiméletlen modorával elidegenité magától előbb kevésbbé szerencsés társait, majd a királynét, a királyt pedig, ki ellen fenyegető nyilatkozatokra ragadtatta magát, épen felingerelte.
Mátyás hogy a könnyen veszélyessé válható férfiut ártalmatlanná tegye, 1484 nyarán őt elfogatta s Árva várába vitette. Méltóságaitól nem fosztotta meg a király, de javadalmait, valószinüleg csak névleg birhatta. Fogsága ideje alatt, 1486-ban az apátság elvesztette hiteles-helyi jogát.* Börtöne megnyiltával (1490.) Váradi amint visszatért érseki székébe, ugy birta ismét. Szent-Jobbot* s valószinüleg haláláig. (1501.)
Ő volt az apátság utólsó gubernatora, mely az ő kezéből ismét szerzetesek, de a Pálosok birtokába jutott.*
Pál 1369, de lehet, hogy az előbbeni.
{346.} Majthényi Tamás váradi kanonok, administrator. 1461–1471.
Váradi Péter váradi kanonok, majd kalocsai érsek, gubernator. 1475–1501.
1469. Mihály áldozár; él 1483-ban is, mert ekkor mellette egy másik Mihály is emlittetik ifjabb előnévvel.*
1469. Bálint áldozár.*
1469–1484. Mátyás áldozár.*
1471–1478. Ipoly áldozár, őr (custos.) Következő társaival együtt a konvent többrendbeli kiadványa alatt előfordul, nevezetesen azon határjáró oklevél alatt, melyet 1471-ben Nyiregyház, Oros, Nagy-Kálló stb határairól két példányban, hártyán, félselyem zsinórról függő pecséttel kiadtak.*
1471–1478. Miklós áldozár.*
1471. Ambrus áldozár.*
1471. László áldozár, ki Zegy (Szegi) Bertalan király emberével Bayony Istvánt s fiait: István mester váradi kanonokot és Miklóst a békésmegyei Szerep és tartozékainak birtokába beiktatá.*
1471. István áldozár.*
1471. Demeter áldozár.*
Balás áldozár 1478–1479. években fordul elő. Nevéhez oly esemény emléke fűződik, mely a legkomolyabb zavarba ejté a konventet. Károlyi János 1479-ben megkérte Mátyás királytól a szatmármegyei Apáti birtokban rejlő fiscusi jogot, azt meg is nyerte, s a király parancsot küldött a szent-jobbi konventre, hogy Károlyit a nevezett birtokba iktassa be. A konvent Balás áldozárt küldé ki, ki Berei János király emberével az atyafiak és szomszédok jelenlétében teljesité a beiktatást minden ellenmondás nélkül, miről a konvent Balás és Berei öszhangzó jelentése nyomán pecsétes levelet is adott.* Azonban nehány {347.} hét mulva Károlyi András s rokonai: Lancz Mihály és László panaszt emeltek a királynál, hogy Károlyi János őket Apáti birtokából, melyhez nekik is joguk volt, álnokul kijátszotta, mert a beiktatásnál király embere helyett saját tisztjét szerepeltette, a konvent bizonyságát pedig, hogy meg ne ismerjék, világi ruhába öltöztette.* Legalább igy adják elő a panaszos felek ez ügyet, de előadásuk, mint általában minden vád, aligha vehető teljes egészében igaznak. A kérdéses beiktatásnál mindenesetre történt valami hiba, mert a konvent, észrevévén bizonyosan a hibát, emlitett iktató levelét másodszor kiadni már vonakodott;* de konventjeink akkori zilált viszonyai között sem tehető fel, hogy a szent-jobbi konvent oly nagyon is átlátszó cselszövényhez, mint a fentebbi, szándékosan hozzájárult volna. Ily merényletet Mátyás király, ki a bünösökre épen ugy, mint ellenségeire azonnal {348.} le szokott csapni, nem hagyott volna büntetlenül, de büntetésről az 1481-iki országgyülés végzései sem szólanak; ellenben a szent-jobbi konvent még éveken át zavartalanul folytatja hiteles-helyi működését egész 1486-ig, midőn feleveniték ugyan, mint láttuk, az 1351-iki végzést a kisebb hiteles-helyek megszüntetéséről, de «nem valamely vétek miatt»,* és nem csupán Szent-Jobbon, hanem az összes kisebb konventekben is.
1478–1483. Péter áldozár «praedicator»*
1479. Kozma áldozár.*
1479. Máté áldozár.*
1480–1483. Márton, áldozár, őr. Működésének több nyoma maradt fenn; 1480-ban a király embereivel, Szarvadi Szénás János és Farkasfalvi Nagy Simonnal Jankafalvára megy Vetésy Mártont Györgynek fiát, Ambrus unokáját, és Reszegey Pált Vetésy Ambrus leányának, Dorottyának fiát beiktatni.* 1481-ben az apátság piskolti vámjogát védi Dengelegi Bernát és János tulkapásai ellenében.* 1483-ban pedig a király parancsára vizsgálja azon hatalmaskodást, melyet a három Károlyi: Lőrincz, András és János Kállay Jánosnak Panyola birtokán elkövettek.*
1483. ifjabb Mihaly áldozár. A király emberével becslést tart Kállai Lökös János birtokain, nevezetesen a biharmegyei Bagoson.*
1483. Benedek áldozár. Vizsgálja a Kemecseyek hatalmaskodását, melyet Kállai Lőkös János birtokán, a szabolcsmegyei Turán elkövettek.*
Antonius Salonensis. Bonfin emliti, hogy az ő korában állott az apátság élén. Nevezett történetirónk 1485-ben költözött hazánkba s 1503-ban halt meg. De ezen egész idő alatt, kivéve az utolsó két évet, mint láttuk Váradi birta az apátságot; mindemellett Bonfin állitása nem lehet téves, mert korabeli eseményről szól, sőt körülményeket is emlit, hogy t. i. személyesen ismerte a nevezett, nagy eszü s nem kis tudományu férfiut, és hogy ő közlötte vele a szentjobbi {349.} apátság iratait is, melyekből az ez apátságra vonatkozó történeti közleményét merité.*
A dolog alighanem ugy lesz, hogy Váradi Péter rabságának ideje alatt (1484–1490.) helyezé az érsekre boszus király nevezett Antalt az apátság birtokába, egyike lévén ő különben is azon idegen tudósoknak, kiknek szükében sohasem volt Mátyás király udvara.
Ezenkivül egy 1523-iki tanuvallomásban emlitik a tanuk, hogy ők emlékeznek bizonyos Zádor Antal szent-jobbi apát idejére.* Ez lehet egy egészen uj apát, de sokkal lehetőbb, hogy épen nem más, mint az előbb emlitett Antal, kinek idegen hangzásu nevét, népünk szokása szerént, egészen megmagyarositva ejték ki a tanuk, vagy mi még valószinübb, hibás kiirásban közli az idézett oklevél.*
A monostorok honfoglaló őseink hitvallomásal – Almás és monostor. – Az apátság történeti nyoma. – Korai megszünése. – Egyházának vélt maradványai.
Kolosmegyének azon legnyugatibb része, mely Bánfi-Hunyadot veszi körül s Kalotaszeg név alatt ismeretes, Zsigmond király kora előtt Biharmegyéhez s ennek általa a váradi püspökséghez tartozott.* Itt a Kalotaszegben Bánfi-Hunyadról Bikkaljnak menve, gyönyörü völgybe ereszkedünk le, melyet az Almáspataka szel keresztül s e patak két oldalán községek terülnek el sürün egymás mellett, melyek közől kimagaslik ma is Almás, vagy ősi nevén Almásmonostora.
{350.} Nevében korai müveltségének nemes levele s történetének legrégibb emléke olvasható.
A rónán vagy völgyeken, de mindig vizek mentén megtelepülő honkeresők, lakást vettenek itt is; a völgy legkiesebb pontján a nemzetség feje üté fel sátorát, itt épité később faházát, s midőn nemzetségére a kereszt szent vize legyöngyözött, itt rakatott az uj vallás hirdetőinek számára monostort. Ezzel megszállott e völgyben is a keresztény művelődés. Ritkulni kezdett az ős rengeteg, helyén falvak, malmok keletkeztek, rengő vetések, szőlők, gyümölcsösök koszoruzták be a völgyet.
Történeti emlékeink a szerzetesek monostorai mellett rendesen ott emlitik a «pomerium»-ot = almást; községünk kétségkivül ettől vette nevét.
Almás korai kereszténysége s evvel müvelődése mellett vall monostorának szerzetesrendje, mely Szent-Benedeké vala,* s melynek tagjai tériték meg nemzetünket.
Közelebbit e monostor keletkezéséről vagy alapitójáról eddigelé nem mondanak történeti emlékeink. Az 1238. évben László comest tüntetik fel, mint ez apátsági monostor kegyurát, de aki kegyuri jogait arra használja, hogy a monostor ős lakóit, a Szent-Benedek-rendüeket kiüzi belőle s helyökbe a premontreieket, majd ezeken is tuladva, saját káplányait helyezi. Ebből nagy per lőn, mely a pápa beavatkozását tette szükségessé, ki az ügy elintézésével a szent-jobbi, s a szent-jánosi benczés apátokat s a várad-előhegyi premontrei prépostot bizta meg.*
Ki volt, mely nemzetséghez tartozott László comes? ha e kérdésre feleletünk volna, annak révén eljuthatnánk talán az apátság keletkezésének korszakához is; de puszta nevén kivül az idézett forrás egyebet nem emlit. Annyi bizonyos, hogy hatalmaskodása személyes okokra vezethető vissza; az apátság birtokait nem foglalja el, hanem ismét egyháziaknak adja. És hatalmas ur volt, kinek terjedelmes birtokain sok papja, mint az oklevél mondja, «káplányai» valának.
{351.} Ismeretlen a per vége is. Soká nem tarthatott; három év mulva itt volt a tatár, aki véget vete minden pernek, magának az apátságnak, sőt László comes uralmának is.
Életét veszté-e László ur s nemzetsége kihalt-e? vagy pedig hűtlenség bélyegén szálltak-e birtokai a koronára? arra nincs adat; csak azt látjuk, hogy IV. Béla király 1249-ben Almást a vele szomszédos Fülddel, Bikkaljjal s több bihar-, szolnok- és krasznamegyei birtokokkal a már többször emlitett Pálnak, országbirájának adományozza. Az adománylevél az országbirónak egyéb érdemei között eléggé feltünőleg azt is emliti, hogy kiirtá az utonállókat, rablókat, kik a tatárok kivonulása után az országban s kivált az erdélyi részeken nagyon elhatalmasodának.* Az ily utonállók kezdék a várszerüleg épült monostorokat rablófészkül használni.
Az almási monostorról a király idézett levelében már nincs emlékezett, egyebütt sincs többé nyoma. A tatárjárás után meg nem népesült ismét, csak a község viseli még a század végén a monostor nevet.
Apátjai, birtokai közől határozottan egyet sem ismerünk. Hajdani helye sincs megjelölve, de alig kételkedhetünk felőle, hogy az a vár, melynek csonka tornya a község déli oldalán emelkedő magaslaton ma is áll, – az apátság alapköveire épült. Szent-Benedek fiai, Szent-Márton-hegyétől kezdve, mindenütt magas helyen rakták fel monostorukat.
A vár és Almás közt elterülő, szelid emelkedésű hegyoldal «Szenmező» = Szent-mező nevet visel ma is.
Mig a monostor állt, annak szerzetesei viselték Almás község lakosainak lelki gondját. Az apátság megszüntével szerény lelkészség keletkezik lenn a községben, melynek a következő XIV-ik században is nyoma van.
Apátsági egyháza is rég elpusztult, de részént Almáson, részént a vele szomszédos községek egyházainak udvarán ma is láthatók egyes mérműves kövek, melyek, anyaguk s művezetök hasonlósága után itélve, együvé tartozhattak s valamely egyház tagjai lehettek, de sokkal nagyobbé, mint e községek részben ma is fennálló, szerény egyházai.
{352.} Ilyenek Almáson egy oszlopfej levéldiszszel; Középlakon egy gömbszelvényes, válköves oszlopka, mely kétségkivül a torony ablakában állott, de a középlaki egyháznak kőtornya nincs, nem is volt; Farnoson két hatalmas gyámkő, sőt azon kő-oroszlánszobor, mely ugyancsak Farnoson a prot. egyház déli bejárata mellett a földön áll s első jobb lábának karmaival egy kisebb állat fejét tartja megragadva, talán szintén nem római, hanem magyar keresztény műemlék.* A külföld, de Dalmáczia Trau és Spalató városainak dómjaiban is láthatók oly gazdag műalkotásu kapuzatok, melyeknek oszlopait fekvő s karmaik közt bárányfejet tartó oroszlánok emelik.* Ilyen vagy ehez hasonló rendeltetése lehetett a farnosi oroszlányszobornak is, melynek csak eleje van ugyan meg, de hogy fejével csakugyan emelt valamit, mutatja azon körülmény, hogy fejének teteje a hátsó részeken 12 c/m mélyen és 30 c/m hosszan ki van völgyelve. És igy valószinűleg e szobor is, de a többi, előszámlált töredékek mindenesetre egy, nagyobb szabásu egyház szétszórt tagjai, mely egyház helyét hol kereshetnők több jogosultsággal, mint épen Almáson, melynek apátsági monostora azon időben virágzott, mikor a bemutatott töredékek épitészeti idomai uralkodtak.
Keletkezése. – Elpusztulása, majd ismét felépülése. – A Kalota és Borsa nemzetség. – Az apátság elenyészik, de egyháza fenmarad. – Ennek távlati képe, alaprajza s egyes kiválóbb részletei.
A Kalotaszegnek Almással átellenes oldalán, közel a havasokhoz egy más nemzetség vagy valószinüleg a Kalota nemzetségnek csak egy más ága telepedett le s itt épité fel monostorát, mely alapitója nevéről Gyerő-monostorának neveztetett el.*
Keletkezésének ideje ismeretlen, de mint az alább idézendő adatok igazolják, létezett már a XIII-ik század elején. Szerzetesrendje, valamint védszentje oklevélileg ki nem mutatható,* azonban emelkedett helye, s egyházának épitészete arra enged következtetnünk, hogy a szomszéd almási monostornak társa, Szent-Benedek-rendü apátság volt. Emellett szól a hagyomány is.*
1241-ben sokat szenvedett, mint a közel egykoru feljegyzés mondja, a tatárok feldulták s egyházi szerelvényeit, drágaságait elvitték;* később azonban ismét helyreállt, alapitó családjának tagjaiban megtalálta ujabb jótevőit. Mikola fia, Kemény, a hasonnevű, ma is virágzó főuri nemzetség őse, midőn látta, hogy az Isten gyermekekkel nem áldja meg, mint maga mondja, őseinek e szent alkotása felé fordult vonzalmával: 1275-ben a Szamoson egy malmot s az országut mellett két halastavat adományozott a monostornak.*
{356.} Napjai azonban már ekkor meg valának számlálva. Az apátság közelében állt azon főutvonalnak, mely Váradot Kolozsvárral összeköté s ez ut a XIII-ik század végső éveiben gyakran látott ellenséges hadakat alá s felvonulni; emellett ugyanezen korban a Kalota és Borsa nemzetség tagjai nem egyszer irtó háborut viseltek egymás ellen:* mindennek pusztitó erejét kétségkivül az apátság is érezé, sőt ez erőnek áldozatául is esett. A XIV-ik században már nincs róla emlékezet; az 1332–1337-iki pápai tizedjegyzékek emlitik Gyerőmonostort, de már csak mint a legszerényebb lelkészségek egyikét.
Apátjai, birtokai közől egyet sem ismerünk; csak jótékony, művelő hatását gyaníthatjuk ős egyházából, mely roskatagon ugyan, de mégis reánk maradt, s melyet a mellékelt rajz hiven tűntet fel.
Ez egyház a községet körülölelő magaslatok déli oldalán emelkedik, kőépület, keletelve van s mint a szintén ide mellékelt alaprajz első tekintetre mutatja, két különböző korban épült, de közelebbről megtekintve az egyházat, egy harmadik épitésről is meggyőződünk.
Az osztatlan hajó kétségkivül a legrégibb s eredetileg torony nélkül állt, erre mutat nyugati homlokzatának teljes kiépitése s a gond, mely e homlokzat kidiszitésére fordittatott. Itt vannak az egyház legbecsesebb részletei: a főkapu s e felett egy diszesen tagozott kerék-ablak, de amelyek most az eléjök épitett torony és előcsarnok által háttérbe vannak szoritva s csaknem teljesen fedvék.
A hajó déli oldalát öt ablak töri keresztül, melyek közől a legnyugatibb egy fél ablakhosszával magasabban áll a többinél, mert az egykoron itt állott karzat megvilágitására kellett szolgálnia. Ez ablakok mind körivesek s kajácsosak. Középkori egyházaink hajójának éjszaki oldala rendszerént áttöretlen, itt azonban szintén találunk egy ablakot a déli oldal legnyugatibb ablakának megfelelő irány és magasságban. {357.} Ez, mint mellékelt rajzán látható, egy díszesen tagozott kerék-ablak, mely Szent-Katalin kerekének is szokott neveztetni s mely központjokból szétágozó küllőkkel van kitöltve. Ehez tökéletesen hasonló volt a homlokzat már emlitett ablaka, csakhogy ennek küllei már mind kitörtek, vagy pedig küllők helyett csak egyszerü dudorokkal voltak ékitve, amint ily kerék-ablakok szintén nem voltak szokatlanok s átmenetet képeztek a Szent-Katalin-kerékhez.*
A hajónak déli oldalán is van bejárat, de ez csak egyszerü; ellenben a nyugati oldal kapuja, melynek képét a mellékelt rajz tünteti fel, már diszes műkezelésü. A kapu két felén már elkorcsosodott faloszlopokat látunk pálczataggal, azokon emelkedik a félköriv, melyet kettős fogrovat diszit.
Mindez idomok s diszitmények a román épitészet sajátságai, noha már annak kései korából, és igy az egyház keletkezését talán még a tatárjárás előtti korra, de mindenesetre a XIII-ik századra tehetjük.
Az apátság emelkedését s kegyurainak áldozatkészségét jelzi ama körülmény, hogy még a kései román styl letünte előtt ez egyház {358.} nem ugyan bővitést, hanem ujabb diszt nyert. Nyugati oldala elé ikertornyokat épitének szintén terméskőből, sőt szögleteiken faragott kövekkel. E tornyok négy oldaluak voltak, az éjszak-nyugati még áll, derekán párkányzat fut körül, mely két osztályra különiti el. A felső osztály három emeletes, első emeletén egy keskeny körives ablak, a második s harmadik emeleten pedig iker ablakok gömbszelvényes oszlopkávai. Ez oszlopkák egyikét, mely a nyugati oldal második emeletének ablakát osztja két felé s helyéből már kissé kimozdult, a mellékelt rajz mutatja be. A kései román styl alkotása ez is s fantasztikus állati alakot mutat.* A második emelet ablakainak oszlopkői még szintén megvannak, de az odahelyezett óra miatt befalazvák.
Az ikertornyokat összekötő előcsarnok ajtaja egyszerű, csak félkörives tympanonját ékiti növénydisz.
{359.} A délnyugati toronynak már csak alsó osztálya van meg, felsőbb részeit, mint a hagyomány tartja, leszedték, talán 1642-ben; ez évszám van a nyugatdéli szeglet egyik kövébe vésve.*
A tornyok s a hajó épitészeti styljéről egészen elütő izlésben épült a szentély. Eredetileg itt kétségkivül kerek záródásu apsis állt, most pedig egy hosszszentélyt látunk, mely a nyolczszög három oldalával záródik s melyet kivülről párkányos faltámok vesznek körül. Ez már a román épitészetre következő csucsives styl sajátsága, és igy bizonyos, hogy ez egyház szentélye ujra épült, még pedig a csucsives stylnek már hanyatló korában (XV-ik század), mert a szentély három ablakának még megmaradt mérművei, mint mellékelt rajzaik feltüntetik, már az ugynevezett halhólyag idomokat mutatják, ezek pedig a csucsives épitészet utolsó korszakát jelölik.
Benn a szentély éjszaki falában még látható egy kis fülke, a hajdani ugynevezett szentségház, mely egykor szintén faragványokkal volt diszitve, de ezeket már letörték.
{360.} A déli kijárás küszöbe előtt pedig terjedelmes sirkő fekszik a földön, de melynek domborművezetét s feliratát már teljesen elkoptatták a járó-kelők lépései. Az egyház alatt kétségkivül sirbolt vagy altemplom létezett egykor s ennek félkörives ajtaja látszik némileg a déli bejárástól keletre.
Maga a monostor már teljesen elpusztult, csak a kis község nevében él ma is, s e név történeti emlékeinkkel összhangzólag hirdeti, hogy miféle egyház az ott a dombok oldalán? Becses emlék még azért is, mert azon időből származik, midőn a szerzetesi épitő művészet még virágzott, midőn a monostorok lakói nemcsak egyházaik tervezetét készitik el, hanem magok épiték s diszitették is fel azokat és igy imáikat, szent törekvéseiket kőbe vésve s századokat látott épületekbe lehelve hagyták reánk.
KILENCZEDIK KÖNYV. SZERZETESRENDEK. | TARTALOM | Ismeretlen rendü apátságok. |