{418.} Lovagrendek.


FEJEZETEK

Keresztelő-Szent-János vitézeinek szent-jánosi monostora.

A lovagrendek eredete s czélja. – A Szent-János-vitézek Várad közelében. – Monostoruk védszentje. – Birtokviszonyaik. – Elköltözésök ideje s oka. – Ruházatuk s hadi szabályuk.

Az a lángoló szeretet, mely a szerzetesi élet megalapitásával az embert Istennek szentelé, tudott találni önfeláldozásának tárgyat a földön is. És csakhamar oly szerzetesrendek is alakultak, melyek a betegek ápolását s emellett később karddal kezökben a gyengék oltalmát, a hit s a haza védelmét tüzték ki feladatokul. És mert «nem földi dicsőségért, nem vér- vagy kincsszomjból» ragadtak fegyvert:*III. Incze pápa bullájából, melylyel Szent-Jakab lovagrendjének szabályait megerősité. az egyház nem tagadta meg tőlök helyeslését s áldását.

Az ily czélokért alakult szerzetesrendeket nevezik lovagrendeknek, s ezek egyikét képezték a Johanniták vagy Szent-János vitézei, kiket kereszteseknek vagy nálunk régen kereszturaknak, s időnként változó székhelyöktől rhodusi, majd maltai lovagoknak is szokás nevezni.

E rend tagjai három osztályból állottak s osztályokként lovagok, papok és betegápolók valának. A lovagok fegyveres szolgálatot teljesitettek; a papok az isteni tiszteletet végezték s a szentségeket szolgáltaták ki; a harmadik osztály tagjai saját kórházukban a betegeket ápolák s gyógyitották.

A Szent-János-vitézek II. Géza király alatt (1141–1161) jöttek hazánkba s a váradi püspökség területén is keletkezett egy monostoruk, ama Körös-parti magaslaton, hol utóbb a már bemutatott szent-jánosi {419.} apátság emelkedett fel.*«terra... Tumban, quæ est iuxta Crisium versus meridiem prope monasterium S. Joannis Baptistæ.» Váradi regestrum: 140. okl. Ez egykoru adatot, mely a monostor helyét megjelöli, a helyrajzi nyomok, a hagyomány s a későbbi történeti emlékek egyaránt megerősitik. E magaslatot mingyárt Várad alatt nemcsak azért választották ki, hogy a város szegényei s betegeinek közelében legyenek, hanem egyszersmind, hogy uralkodhassanak az e magaslat lábánál elillanó Sebes-Körös folyón, mely a középkorban fontos közlekedési vonalat képezett, s hogy ott őrszemei legyenek ama jelentékeny hadi pontnak, mely a Körös és Hévjó összefolyásánál épült váradi vár vala.

Ki és mikor alapitá e monostort? oly kérdés, melyre szerzetesrendeink történetének irói s ujabban napfényre került emlékeink sem adnak feleletet. Csak az bizonyos, hogy 1190-ben már állt,*Péterffy K: S. Concilia. II. 278. l. – Fuxhoffer-Czinár: Monasterio-logia. II. 144. l. hogy tehát még II. Géza király századában, a rendnek hazánkba jövetele után csakhamar megalakult.

Alapitója lehetett egyházi férfiu is, de mindenesetre családi birtokon keletkezett; Szent-János, Palota s még nehány szomszéd község itt, mint láttuk, egy nemzetségi uradalmat képezett.*Lásd fentebb: 380. l. Boleszló váczi püspök, midőn 1214-iki oklevelében előszámlálja azon birtokokat, melyeket a leleszi prépostságnak adományozott, itt is jár Várad alatt, a Körös partjain, sőt elmegy a szent jánosi monostornak egészen tőszomszédságába, megnevezvén Mikcse birtokot (ma micskei puszta) «palotájával».*«Contulit etiam medietatem prædii Mycusa (Mikcse) iuxta Varadinum una cum irrigua Scebin Rithe (Szeben rétje)... Loca igitur prænotata superius, videlicet quarta pars in Mycusa cum palatio et quinque vineas in Byhor, prædium etiam nomine Narher et prædium de Macra videlicet Apa (Becse-Gregor birtokok)... cum molendinis, vineis, libertinis, servis et ancillis, quæ iuri Elewyni, Episcopi Varadiensis, fratris sui (Boleslai) competere videbantur, ab ipso... comparavit cum Romam tempora regis Emerici pro quibusdam necessitatibus esset profecturus (lásd e munka I. kötete 86. s köv. ll.) pro quingentis marcis argenti.» Fejér Gy: Codex dipl. III. l. 157. és 159. – VII. 5. 208. és 211–212. ll. Sajnos, hogy e végtelenül érdekes oklevél mindkét kiadása a használhatatlanságig teljes hibákkal.

{420.} A monostor alapját épen ugy, mint azon korban az apát- és prépostságokét, birtokadományok képezék. Főbirtoka lehetett Szent-János-község, mely eredetileg a monostor tövében, annak éjszak-nyugati oldalán terült el*A megjelölt helyen a falu nyoma s egyházának némi romja még megtetszik s a szent-jánosiak hagyománya azt eleik faluhelyének tartja. s a monostor keletkezésekor a szerzetesek szolgálatára rendelt mesteremberek, udvarnokok s földmüvelők házaiból alakulhatott. Erre mutat a község neve, mely mindenesetre a monostor védszentjétől, Keresztelő-Szent-Jánostól vétetett.

További birtoka volt Dusnok falu,*«de villa Dusunic, prædio monasterii sancti Joannis Baptistæ.» Váradi regestrum: 274. okl. Közigazgatásilag Biharmegye alispánjához tartozott, tehát kétségkivül biharmegyei falu volt s talán épen ennek emlékét őrzi Nagy-Kereki határán a ma is ugynevezett «Dusnak-ere.» Érdekesen találkozik ez adat Pázmány Péternek amaz állitásával (lásd fentebb 362. l), hogy Nagy-Kereki egyházi birtok volt. valószinüleg ugyanaz, mely 1500-ban mint az Ártándy nemzetség egyik biharmegyei birtoka emlittetik.*Budai orsz. levéltár kincst. oszt: Paulini. Kápolna. Zomlin. 2. suppl. Az ily községek népeinek rendeltetését ismerjük: tor-adók vagy másnéven lélekváltók voltak s lehet, hogy még az alapitó vagy valamely más kegyes jóltevő hagyományozta a monostornak, hogy időnként emlékét megujitsák s lelke üdvösségéről gondoskodjanak.

Több birtokáról nem maradtak reánk adatok, de annyit tudunk, hogy a monostor első alapitóján kivül is talált jóltevőket, ami mig egyrészt tanusitja, hogy a szerzetesek ki tudták érdemelni a vidék rokonszenvét, másrészt anyagi jólétök felől sem enged kétséget.

Igy bizonyos Ágoston ur, ki magtalanul halt el, Pál nevü szolgáját szintén lélekváltónak rendelte oly kötelességgel, hogy minden évben tartasson érette gyász isteni tiszteletet s ilyenkor adjon a monostornak egy derék juhot, harmincz kenyeret, öt veder sert; egyébbel azután sem a monostornak, de senkinek ne tartozzék.*Váradi regestrum: 353. okl.

Margit előkelő özvegynő pedig egy értékes falut, bizonyosan leányi negyedét, adományozta a monostornak, de fivérei, hogy ősi birtokuk nálok maradjon, azt becsáron, huszonkét márkán egy forint hiján, magukhoz váltották.*Váradi regestrum: 130. okl.

{421.} És itt végére jutottunk azon adatoknak, melyek a szent-jánosi keresztes-lovagok történetét némileg megvilágitják.

Kik voltak főnökei, tagjai? hogyan szolgáltak a hazának itthon a hit vigasza s a gyógyszerek balzsamával, a csaták mezején pedig vérök hullásával? minderről semmi emlékezet; még csak azt sem tudhatjuk, hogy melyik főkonventhez volt csatolva?*Knauz N: Magyar Sion. III. 641. s köv. ll. Az esztergomihoz nehezen, mert e főkonvent történetében Szent-János nem fordul elő; de lehet, hogy létezett egy másik főkonvent is, amely körül hazánk keleti részeinek keresztes konventjei csoportosultak s köztök a szent-jánosi.

Elenyésztének kora s körülményei sem ismeretesek. A Váradi regestrum, mint láttuk, többször emliti, tehát e történeti emlékünk keletkezésének korában (1205–1235 évek) még virágzott, de 1262-ből már arról értesülünk, hogy a Szent-János-lovagrend főnöke a rend «elpusztult» birtokait: a biharmegyei Odon-t (Ér-Adony) s a szatmármegyei Vezéndet ahelyett, hogy mint a szerzetesek, ezek a jó gazdák szokták, megnépesitené, – örökáron eladta.*«Ferrustan magister hospitalis generalis cruciferorum in regno Hungariæ... quasdam terras ecclesiæ ipsorum habitatoribus destitutas Odon et Wezend vocatas in comitatu Bykoriensi et Zathmariensi existentes comiti Johanni de Kereky… vendidit et tradidit coram nobis (váradi káptalan) perpetuo irrevocabiliter possidendas.» Gr. Károlyi-oklevéltár: I. 2–3. ll. E tény kétségkivül arra mutat, hogy e rend, melynek különben sincs többé nyoma a váradi püspökség történetében, sőt helyén még a XIII-ik század végével egy más intézményt találunk, – már az idézett év előtt elköltözött Szent-Jánosról. A sajói csatába még innét indulhattak el, de a csata után, akik élve maradtak, csak rövid ideig láthatták viszont Szent-Jánost: követték a menekülő királyt a tenger mellékére, majd vissza a hazába; 1247-ben pedig IV. Béla király az ország keleti s déli határszéleire telepité őket, hogy a tatárok ujabb betörésének utját állják.*Szalay L: Magyarország története. (1862.) II. 61–62. ll.

A Szent-János-lovagok ruházata egészen fekete, bokáig érő reverenda volt öv nélkül, csak mellökön s bal vállokon viseltek fejér gyolcsból kivarrott, nyolczágu keresztet. A szoros értelemben vett lovagok, midőn csatába mentek, pánczélt viseltek, melyre veres köpenyt öltének; {422.} veres volt harczi lobogójok is. Hazánk népe ma is sokat emlegeti a «veres barátokat»; nem lehetetlen, hogy épen ama feltünő szinü köpeny és zászló hordozói maradtak meg emlékezetében.

Gyávát nem türtek meg magok között. Ha valamely lovag az ellenség elől megfutott, rangját veszté s melléről letépték a rend keresztjét; ha elhagyta magát fogni, ahelyett hogy hősileg küzdött volna halálig, soha ki nem váltották, nyomorult rabságban kellett elvesznie.*Wietz F. R: Ritter- und Damenorden. III. 21. l. Életök, tetteik oly nagy tiszteletet szerzettek még ruhájoknak is, hogy például II. András király e lovagrend öltönyében temetteté el magát.