Ismeretlen rendü monostorok. | TARTALOM | Szent-Ferencz-rend. |
FEJEZETEK
Debreczen előkelősége. – Volt-e monostora? – Dósa nádor s kegyúri társai. – A dominikánusok rövid feltünése Debreczenben.
Debreczent Rafain szörényi bántól vagy dósa nádortól kezdve, a Brankovicsok, Hunyady és Zapolyaykon keresztül a Rákóczy nemzetség tagjaiig többnyire fejedelmi férfiak kezén találjuk, jeléül annak, hogy e helyet mindig jelentékeny birtoknak tartották. Ily birtok kereszténységünk első századaiban nem szokott monostor nélkül maradni, mindemellett debreczeni apát vagy prépostságról nem szólnak történeti emlékeink, hacsak azon Szent-András tiszteletére szentelt egyház, melyet a Váradi regestrum titokzatos nyelvezete «Zobodian» név alatt emlit, nem épen a debreczeni. Zobodian és Debreczen nevek távol állanak ugyan egymástól hasonlatosság tekintetében, de a Váradi regestrum többnyire eltorzitva közli a neveket s a Zobodian mindenesetre eltorzitott név; ellenben tudjuk, hogy Debreczen mindig nevezetes egyháza Szent-András apostol tiszteletére volt szentelve s a zobodiáni egyház szintén kitünő vala. Kegyurai mellett emlittetnek lélekváltói, kiknek száma tiz felé járt s kik évenként harmad füves tinót, száz kenyeret s tizenkét veder sert tartoztak beszolgáltatni az egyháznak s ezenkivül minden telektől egy-egy misepénzt. Minden arra mutat, hogy ez egyház monostori volt, ama körülmény pedig, hogy peres ügyében a váradi káptalan tagjai biráskodnak, nyilván arra mutat, hogy a váradi püspökség hatóságához tartozott és igy annak határai között keresendő.*
{432.} Valóban, nehéz elhinni, hogy oly előkelő nemzetség, mint amely Debreczent birta s nevezetesen a hatalmas és roppant gazdag Dósa nádor, a király komája,* ki 1322-ben halt el, – családja fészkét, Debreczent, monostor nélkül hagyta volna ama, korban, midőn apró családok is nemzetségi apátságokkal dicsekedhettek.
Mindemellett irott emlékeink szerént ilyes nagyobb egyházi intézményt csak 1326-ban látunk feltünni Debreczenben; ekkor már e város falai közt vannak a Szent-Domokos-rendüek.
E rend, mely leginkább tanitással, az Isten igéjének hirdetésével foglalkozott és ezért prédikátorok rendjének is neveztetett, a XIII-ik, sőt hazánkban a XIV-ik században is kiváló előszeretettel találkozott különösen a műveltebb városi osztályok részéről, hol leginkább szeretett megtelepedni. Főuraink gyóntatói is jobbára e rend soraiból kerültek ki, melyet a hazafiság nymbusa is övezett, mert Julián szerzetes és társai, kik keleti testvéreinket a messze Ázsiában felkeresék, szintén Domokos-rendüek valának. Debreczen, melynek fejlődését főuri birtokosai s kivált Dósának nádori udvara kétségkivül nagyban elősegiték, szintén városias szinezete s polgári elemei által gyakorolhatott e rendre vonzerőt.
Ki, mikor hivta meg a rend tagjait Debreczenbe? nem emlitik forrásaink; mi több, debreczeni tartózkodásukról is csak egyszer van emlékezet, ami már maga, de még inkább az ügy természete, melynek kapcsán felmerülnek, azt sejteti, hogy korán eltávoztak onnat.
Debreczennek a XIV-ik század első éveiben három birtakosa volt: Rafain bán, Dósa nádor és Péter, kik nemzetségeink ősi szokása {433.} szerént a kegyuri jogokat gyakorolták.* Később Rafain gyermektelenül elhalt, de örökösévé a nádort tette.* Mig a hatalmas nádor élt, fenn tudta tartani a rendet a közös birtoklásban; halála után azonban visszás állapotok következtek be.
Már 1326 előtt Debreczenben oly zavar keletkezik, hogy annak rendezésére a váradi püspök tekintélye sem elégséges s Ivánka püspök kénytelen a pápa intézkedését kérni a Szent-Domokos-rendüek ellen, kik – mint a püspök levele mondja – Debreczen parochialis egyházát «világi hatalomtól gyámolitva» elfoglalák.* A püspök előtt tehát világos volt, hogy a szerzetesek más kezében csak eszközök, ezek ellen folyamodik mégis, mert tudta, hogy ezekkel a pápai szék könnyen elbánik, mig a világi hatalommal már nehezebben. E világi hatalom ugyanis Debreczen akkori jogviszonyai között csak a kegyuraság lehetett, nevezetesen vagy Dósa nádor fiai vagy Péter fia, kinek emlékét őrzi Debreczen azon része, mely róla ma is «Péter fia» nevet visel; jeléül annak, hogy jelentékeny férfiu volt.
Ezek a kegyuri jogon kétségkivül nem tudtak megegyezni, s egyikök a többiek ellenére a dominikánusokat hozta be Debreczen egyházába, de állandóság nélkül. A pápa a püspök javára itélt,* s hogy a dominikánusok nemcsak a kérdéses egyházat bocsáták ki kezökből,
{434.} hanem Debreczenből is távoztak, igazolja azon körülmény, hogy még Dósa fiainak életében egészen más rendü szerzeteseket találunk helyökön.*
Keresszeg legrégibb birtokosai. – Egyik helynevének történeti háttere. – A dominikánusok feltünése, távozása s emléke.
Keresszeg, ameddig a történelem fáklyája multját bevilágitia, mindig ugy tünik fel, mint egy tekintélyes birtoktest feje. Mielőtt 1396-ban a gr. Csáky nemzetség kezére került volna, királyi birtok volt terjedelmes tartozékokkal,* de a koronára csak 1316-ban a Borsa nembeli Kopasz nádor hűtlensége következtében szállt.* A XIII-ik században tehát nemzetségi birtok volt, oly jelentékeny, hogy ott királyaink örömest időztek, mint IV. László is, ki egyszer a karácsonyi ünnepeket itt töltötte* s később itt lelte halálát.*
Hogy ily főuri birtokon középkori nemzetségeink legbecsesebb ékszere, a családi monostor nem hiányzott, azon alig kételkedhetünk, kivált ha tudjuk, hogy a Keresszeghez tartozott községek egyike ma is Keresszeg-Apáti nevet visel.* A dolog aligha nem ugy lesz, hogy itt s
{435.} talán ép azon a magaslaton, hol a régi keresszegi várnak öreg tornya ma is emelkedik s egyéb épületei s védműveinek nyomai még látszanak, – kezdetben csakugyan monostor állt és az csak későbben, mikor a tatárjárás vagy más nagy esemény következtében szerzetesek nélkül maradt, alakittatott át várrá. E feltevés mellett szól ama körülmény is, hagy utóbb, a régi monostornak mintegy folytatásaképen, a dominikánusok klastromát látjuk Keresszegen.
Keresszeg már a Csákyak adománylevelében mint város van feltüntetve, mely, későbbi adatok szerént, több utczából állt, sőt «Zenth-Katherina» mai kiejtéssel: Szent-Katalin külvárosa is volt.* Szent-Domokos fiainak tehát ugy ékesszólása, mint tanitói képessége méltó közönséget talált itt; de hogy mikor jöttek Keresszegre? csak a Csákyak birtoklása korában-e vagy még jóval előbb? annak meghatározására hiányzanak az adatok.
Egyéb történeteik is merőben ismeretlenek. Annyit tudunk csupán, hogy 1553-ban Rómában tartott káptalanuktól már kérték az engedélyt, hogy Keresszeget elhagyhassák, s minthogy kérésöknek hely adatott,* kétségtelen, hogy a távozásra fontos okaik is valának. Ez okok a tiszántuli vidék ama bomladozó vallási s politikai állapotára vezethetők vissza, mely ott Fráter György váradi püspök halála után köszöntött be. Csáky Pál, tudjuk, hogy ellenséges lábon állt Fráter György utódjával, Zabardy Mátyás püspökkel s bizonyosan mindazokkal, kik a püspök vallási s politikai elveiben osztoztak.* Pál ur sem volt szövetségesek nélkül, kiket először is testvéreiben talált fel.
A dominikánusok a távozásra nyert engedélyt kétségkivül igénybe is vették; legalább keresszegi tartózkodásuknak többé semmi nyoma. Midőn azonban régi történeteink egy-egy kiválóbb férfiuról szólanak, ki Keresszegi nevet visel, e név még mindig a dominikánusok emléke, kik Keresszeg emeléséhez s lakosai műveltségének fokozásához nagyban hozzájárultak.
Utolsó perjele. – Birtokai. – Sorsa 1557 után. – Védszentje s helye.
Létezéséről csupán megszünése napjaiban értesülünk. János-Zsigmond választott király 1560. október 8-án Gyulafejérvártt kelt levelével megengedte, hogy a dominikánusok váradi klastromának perjele, József szerzetes Sárossy Jánosnak s nejének, Dorottya asszonynak száz magyar forintért zálogba adhassa az emlitett klastrom javait, nevezetesen a biharmegyei Marczelháza, Ősi és Kakucs községekben létezett részbirtokokat, ezekenkivül 124 fejős tehenet tizenkét darab borjuval egyetemben.*
Eszerént kétségtelen, hogy a dominikánusoknak Váradon klastromuk létezett, de hogy ki, mikor hozta be őket Szent-László városába? arról mélyen hallgatnak történeti emlékeink. Az is bizonyos, hogy még 1557 után is, talán Izabella királyné különös kegyelméből, Váradon voltak,* és csak a királyné halála (1559) után, midőn az ősi vallás hiveire még kedvezőtlenebb idők fordultak, követték rég eltávozott keresszegi társaik példáját. És távozásukkor olyan dolog történik; ami a többi egyházi testületek feloszlatásánál nem fordult elő. János-Zsigmond {437.} nem alkalmazza szigoruan a kolosvári gyülés birtokfoglaló végzését; megengedi, hogy a dominikánusok vagyona, sőt klastromi épülete is magánember kezébe jusson, ami ismét arra mutat, hogy a szerzet felett Váradon különös kegyelem őrködött, vagy olyas, talán alapitó oklevelökbe foglalt kiváltság, melyet János-Zsigmond is kénytelen volt tiszteletben tartani.
A fentebb idézett sorokból arról is értesülünk, hogy e klastrom s annak egyháza Mindszent tiszteletére volt szentelve. Történeti forrásaink csakugyan többször emlitenek Váradon, nevezetesen Vadkert nevü külvárosban ily egyházat, de mindig mint olyat, mely plebániai egyház volt.* Lehet azonban, hogy mint Várad-Velenczén az apáczák, ugy Várad-Vadkerten a dominikánusok az illető községi lelkészekkel ugyanegy egyházban végezték az isteni tiszteletet, mely esetben tájékozva volnánk e klastrom helye felől is.
Ismeretlen rendü monostorok. | TARTALOM | Szent-Ferencz-rend. |