{419.} GHYMESI FORGÁCH FERENCZ (II).
1556–1567.

A KÉT FORGÁCH TESTVÉR VÁRAD EGYHÁZI S HADI ÜGYEINEK ÉLÉN. – ÓVINTÉZKEDÉSEK. – VÁRAD AZ ERDÉLYIEK HATALMÁBA JUT. – A VÁROS PUSZTULÁSA. – A SZÉKESKÁPTALAN TÁVOZIK. – A HITUJITÁS FOKOZATOS TÉRFOGLALÁSA. – SZENT-LÁSZLÓ SIRJÁT FELDULJÁK. – A PÜSPÖKSÉG UTOLSÓ INTÉZMÉNYEI IS MEGSZÜNNEK. – A JÖVŐ ZÁLOGAI.

Ferdinánd király mihelyt értesült a váradi püspökség megüresedéséről, sietett a napról-napra válságosabb körülmények közt kétszeresen fontos állomást méltó kezekre bizni. Pár nap mulva, augusztus 26-án már aláirta az uj püspök, Ghymesi Forgách Ferencz kineveztetését.*Budai orsz. levéltár kincst. oszt: Királyi könyvek. I. 49. l.

Forgách hazánk egyik legrégibb s legtekintélyesebb családjából származott, melynek király-mentő ősei már a sajói ütközetben küzdenek, s mely a legszorosabb vérségi összeköttetésben állt leghatalmasabb nemzetségeinkkel, mint a Telegdi, Báthori, Zólyomi, Bebek stb. Atyja Zsigmond vala; anyja Zólyomi Katalin, Albisi Zólyomi Lászlónak, Biharmegye egyik elsőrangu birtokosának leánya. Négyen valának fitestvérek, s mind a négyen beirták nevöket hazánk történelmének lapjaira: Simon, Pál, Imre karddal, Ferencz tollával.

Forgách Ferencz születésének helye s ideje bizonytalan, ez utóbbi legtöbb valószinüséggel 1530 tájára tehető.*Horányi E. szerént Budán született 1510-ben, de ez állítás utóbbi része határozottan téves, ennélfogva kétséges lesz annak első része is. Istvánfi M. Forgách F. életrajzában [KOVACHICH M: Scriptores rer. Hung. minores. I. 156. l.] világosan mondja róla, hogy midőn püspökké lőn, még ifju „iuvenis” vala, tehát a 30 éven még nem lehetett tul: egyéb körülmények is Horányi állitása ellen bizonyítanak. Ifju korában {420.} jövőbeli munkásságának megnyeréseért ketten versenyeztek: testvérbátyja Simon, és Oláh Miklós akkor egri püspök. Amaz a hadi, ez az egyházi pályának ohajtá őt megnyerni. Ferencz, lelke sugalmára hallgatva, a testvér szava helyett az ősz főpap hívásának engedett, s Oláh Miklós a lánglelkü ifjut Olaszhonba, a páduai egyetemre küldte. Itt tanult egy időben rokona, Báthori Istvánnal, a későbbi lengyel királylyal, a Révay-fiukkal s Dudics, Draskovics később nagyhirü püspökökkel.*FRAKNÓl V: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században. 273. l. 1556-ban a bölcsészettudori babérral haza jött, s még azon évben az egri őr-kanonokságot nyerte el.*E körülmények mind amellett szólanak, hogy Forgách Ferencz, midőn Olaszhonból haza jött, Istvánfi szerént még ifju, mintegy 25 éves lehetett.

Haza jövetelekor már nagyon is világos volt, hogy Castaldo tőre Fráter Györgygyel a Habsburgok erdélyi uralmát is sziven találta. Erdély rendei (Várad akkor még Erdélyhez tartozott) 1556. február elején Marosvásárhelyen tartott gyülésökből felkérték Ferdinándot, hogy vagy védje meg őket a törököktől, vagy engedje visszahívniok Izabellát, mint azt a török mindenáron követeli. Miután pedig kitérő választ nyertek, a következő juliusban küldöttséget inditottak a királynéhoz, mely őt és fiát visszahozza.

A küldöttség ez utja alatt történt, hogy Zabardy rettenthetetlen kardja urának kezéből örökre kihullt. Ép a legválságosabb pillanatban. Izabella mindennap várható visszatérése koczkára tett mindent; annál lényegesebb volt a kérdés, hogy ki álljon Zabardy helyére?

Ferdinánd tanácsosai, köztök első sorban Oláh Miklós, már ekkor primás, az ifju egri kanonokra, Forgách Ferenczre irányozák a király figyelmét, ki müveltségével s pártatlan multjával engesztelődést – családi s épen bihari összeköttetéseivel befolyást – {421.} bátyjának, a hős Simonnak kardjával pedig tekintélyt hozna Váradra, ha a király akként intézkednék, hogy a bihari főispánságot s evvel a váradi vár védelmét Simonra ruházná.

A király helyeselte a javaslatot, s Forgách Ferenczet váradi püspökké, Simont pedig várnagygyá nevezte ki.*„respectum habentes ad eruditionem et doctrinam singularem, moresque laudatos et honestam vitae conversationem fidelis nostri Venerabilis Francisci Forgách de Ghymes Doctoris et Custodis Ecclesiae Agriensis.” Ferdinánd király 1556. aug. 26-án kelt kinevező levele. Budai orsz. levélt.. kincst. oszt: Királyi könyvek. I. 49. l.

Eközben „megnehezült, az idők viharos járása” Várad felett; 1556-ban, mint az egykoru tudósitás mondja, „az egész váradi káptalan reszketett.”*„illa enim tempore et anno [1556.] fuisset in illis partibus factio qusedam inter magnatos et barones et nobiles ita, ut totum capitulum varadiense formidabat.” Derecskei János s Garay Márton, 1556-ban váradi kanonokok előadása az esztergomi káptalan előtt, a káptalan 1577-iki levelében Esztergomi orsz. levéltár: Liber V. pag. 369.

A földből, melyet az alapító szent király mint drága örökséget bízott a püspökségre, egy talpalatnyi sem jutott idegen kezekre; a székesegyház, kezdetben oly szerény, hatalmas dómmá, nemzeti szentjeink Pantheonjává, fajunk büszkeségévé fejlődött; a pecsét, jogi életünk e jelvénye, melyet közbizalom helyezett a káptalan kezébe, megkopott a hosszu századok alatt, de a hüség, mely e pecsétet őrzé s érvényesité, nem fogyatkozott meg soha; a káptalani iskola tovább nevelt a hazának hiveket, világiakat s egyháziakat, kik együtt küzdöttek a törvényhozás, a jogszolgáltatás terén, együtt vérzettek a csaták sikjain: mindez most feledve lőn, mert püspök és káptalan nem tudtak szegődni oly zászló alá, mely uj, sokat igérő jelszavakat hordozott körül, de a higgadtabb elmék előtt kevéssé alkalmasakat arra, hogy javitsanak sorsunkon.

Oly jelenetek, minők a szomszéd Erdélyben az ősi s az uj hit követői között kifejlődtek, nem fordultak ugyan még elő Váradon vagy vidékén, legalább nincs róla tudósításunk;*Az egyháziak szorongattatásait s rettegéseit a reformatio felléptével érdekesen világítja meg egy egykoru, papírra irt kis könyv, melyet 1859-ben a segesvári egykori domonkosok egyházában befalazva találtak. IPOLYI A: Adalékok a magyar domonkosok történetéhez. Magyar Sion. V. 590. 1. – Hogy 1552-ben, Izabella pártjának felülkerekedésével hogyan rohanják meg a kolosváriak városukban a Domokos-rendűek klastromát s ajtókat, ablakokat összetörve, hogyan viszik el a szerzetesek mindenét, még könyveiket is? leirja Ferdinánd királynak Bécsben, 1562. april 7-én kelt levele. FABRITIUS K: Oklevelek a magyarországi reformatio korából. Történelmi tár. 1881. évf. 675. l. a váradi {422.} káptalan a vidék főuraival még 1555-ben is jó egyetértésben él;*„Habemus quandam causam arduissimam feria secunda proxima post festum exaltationis S. Crucis proxime ventura [szept. 16.] hic Waradini discutiendam, cui interesse inter caeteros dominos et egregium dominum Gervasiam de Nadany optabamus” írja a káptalan 1555. szept. 5-én Mágocsy Gáspár gyulai kapitánynak s kéri, hogy miután Nadányinak a megjelölt napon Gyulán kellene lennie, gyulai megjelenését halaszsza máskorra. A gyűlés tárgya, sajnos, nincs megjelölve. Leleszi országos levéltár: Actorum. 1555. 15. de midőn 1556-ban a politikai elégületlenek, szövetkezve a hitujitás hiveivel, megindultak, hogy visszahozzák Izabellát s vele uj állapotokat, uj kort teremtsenek: Várad egyházi körei tisztában lehettek jövőjök felől. Izabellának 1542-iki erdélyi megjelenésekor történtek az első lépések az egyházi javak elfoglalására.*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyűlési emlékek. I. 93. l.

Váradot akkor Fráter György erős karja megvédte az erdélyi püspökség sorsától; de 1556-ban, Mátyás püspök halála után Szent-László alapitása védtelenül állt: a két Forgách-testvér, Várad egyházi s világi érdekeinek hivatott őrei még távol valának, ellenben Varkocs Tamás, ki időközben szintén Izabellához pártolt át, sietve közeledett az erdélyi hadakkal, hogy Váradot s vele Biharmegyét Izabella számára biztosítsa.

Ily fenyegető körülmények közt a váradi káptalan óvintézkedésekhez folyamodott. Első sorban a vár megerősítése s védelméről gondoskodék s hogy nem kevesebb erélylyel, mint előrelátással, meg fogják mutatni a következmények; majd kincseinek becsesebb s nélkülözhető részét igyekezett megmenteni. Egyházi szerelvényei közől kiválogatott ötvenezer forint értéküt, de amelyek müvészeti becsök s a hozzájuk füződő emlékeknél fogva még értékesebbek {423.} valának s azokat Báthory András és Miklós ecsedi várába szállitá.*„Nos Capitulum Ecclesiae Strigoniensis memoriae commendamus quibus expedit universis, quod cum in octava Corporis Christi anno 1577. essemus congregati in consistorio nostro, exurrexerunt e medio nostri reverendi domini Joannes Dereczkej hontensis – et Martinus Garay Neugradiensis Archidiaconi et concanonici nostri per modum solemnis protestationis dixerunt, quod anno domini 1556. cum Varadini essent Canonici, illo enim tempore et anno fuisset in illis partibus factio quaedam inter magnatos et barones et nobiles ita, ut totum capitulum varadiense formidabat, ne res Ecclesiae ab illis auferentur in tot tumultus: dederunt res ecclesiae valentes florenos hungaricalas quinquaginta millia ad manus fideles videlicet andreae Bathorj et nicolai Bathorj, quas res idem Bathorini et nunc haberent in manibus, quos Bathorjnos, videlicet andream et nicolaum coram nobis idem Canonici: Dereczkej et Garay inhibuerunt, ut ne dissiparent illas res aut alteri darent, sed ecclesiae varadiensi conservarent. Datum Thirnaviae, Anno domini 1577. in octava Corporis Christi.” Esztergomi orsz. lev: Liber V. pag. 359. –1595-ben pedig Fejérkövi István nyitrai püspök Hethesi Pethe Márton váradi püspök előterjesztésére letiltja Szokoly Pétert, hogy „clenodia illa ecclesiastica, cultui divino dedicata, quae apud te Petre Zokoly ... non contemnendi valoris haberentur” elidegenitse „damno maximo illarum Ecclesiarum, ad quas res illae seu clenodia pertinent et praeiudicio ipsius domini Exponentis tanquam Praelati Ordinarii et Dioecesani illarum Ecclesiarum ... quin potius ... easdem res universas ad restaurationem usque Ecclesiarum illarum, cuius illae res fuisse dignoscuntur et ad restitutionem usque Religionis Catholicae in eisdem Ecclesiis apud te probe et fideliter conservare debeas et tenearis.” Leleszi orsz. levéltár: Actorum. 1595. 2. – Más egyházi szerekről van-e itt szó? vagy csak az Ecsedbe szállítottakról? meg nem határozható.

A káptalan példáját követék a többi egyháziak, nevezetesen a váradi, szalárdi, gyulai Szent-Ferencz-rendüek, kik szintén ez alkalommal vitték legféltőbb egyházi ruháikat, edényeiket ugyancsak az ecsedi várba.*Magyar Sion. II. 228–233. ll.

A legközelebbi események igazolák a káptalan aggodalmait. Varkocs Tamás csakugyan megjelent Várad alatt s ostrom alá fogta a várat.*KERESZTURI J: Descript. Epp. et Capituli M.-Varad. II. 30. 1. a Váradot ostromló Varkocs helyett Barkóczyt említ, de kétségkívül hibásan. Izabella is megérkezett, október 22-én tartá fényes bevonulását {424.} Kolozsvárra. Ugyanitt a következő november 24-én megnyilt az országgyülés, mely egyebek közt végezé, hogy akik a szászsebesi (1556. marcz. 12.) gyülésen nem tették le a királynénak a hüségi esküt: ha alsó-magyarországiak (Várad ide tartozott) Varkocs Tamás kezébe tegyék le; aki pedig Szent-Miklós napjától (deczember 6.) egy hó alatt le nem teszi, javait a fiscus foglalja el.*SZILÁGYI S: Erdélyi orszszággyülési emlékek. II. 80. l.

Váradon a várbelieknek minden reményök Forgách Simon vala, kiről hivék, hogy hadsereggel fog megérkezni felmentésökre. Forgách Simon az ostrom harmadik havában csakugyan megérkezett, de sereg nélkül. Azonban a rettenthetetlen hősnek csak megjelenése is uj lelket önte az ostromlottakba s azután még hónapokig fenn tudták tartani magokat. De a következő május havában már annyira elfogyott élelmök, hogy mint maga Forgách Simon írva hagyta, „egy ebédre való lisztjök sem vala;”*Forgách Simon jegyzete FORGÁCH F: Magyar históriája 157-ik lapján. emellett követeik, kiket Ferdinándnál járattak, a megsegéllésnek még csak reményét sem hozák Váradra soha: igy történt, hogy kilencz havi ostrom után, 1557. junius 13-án végre szabad kivonulás feltétele alatt a várat Varkocsnak átadák.

Erdély rendei még Izabella visszatérte előtt a szász-sebesi gyülésen (1556. márczius) törvényt hoztanak, hogy az egyházi javakat a fejedelmi kincstár számára lefoglalják s országuk valamennyi káptalanát s klastromát megszüntessék, és be sem várva a királyné szentesítését, az erdélyi püspök birtokait csakugyan elfoglalák, káptalanét megszünteték.*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyűlési emlékek. I. 572. és ll. 60. l. Azonban a királyné, midőn a rendek az említett kolosvári gyülésen ama törvényt szentesítés végett eléje terjeszték, felháborodással utasitotta azt vissza s kijelenté, hogy a káptalanok ügyét a jövő országgyülésre halasztja, az egyházi javak felett pedig a végelhatározást magának tartja fenn.*„Nos [Izabella] igitur statuimus super cunctis bonis ecclesiasticis cum consiliariis nostris benevole conferre et mature deliberare: an bona atque emolumenta eiusmodi ecclesiastica reddere illis, a quibus adempta sunt, an in usus nostros et publicos retinere debeamus? Negotia tamen capitulorum, ad comitia proxima futura dominorum regnicolarum distulimus, de quibus tunc ad plenum deliberabimus.” Erdélyi országgyülési emlékek. II. 65. l. Itt még csak a szorosan erdélyi egyházi javakról van szó; Várad a kolosvári gyűlés idején még Ferdinánd királynak hódolt. {425.} Erre a rendek, mint az egykoru tudósítás mondja, bánni kezdék, hogy a királynét visszahozták.*„Cum vero supplicarent [Transilvani] ut Capitula quaelibet in regno demolirentur, ira nimirum super hoc commota fuisset Regina, praesertim propter demolitum iam Capitulum, quod fuit Albae-Juliae. Item regnum ipsum Transilvaniae iam poenitere ingressum reginae.” Serédy Gáspár levele Ferdinándhoz. 1557. január 3. PRAY GY: Epistolae Procerum. III. 111. l.

De Izabella mérséklete már meg nem mentheté a hatalmába került Váradnak sem püspökét, sem káptalanát. A királyné nem engedte meg eltöröltetésöket; de kivánta az országgyülésileg meghatározott esküt. Ez eskü letételére a kiszabott határidő 1557. január 6-án letelt, de Várad püspöke meghódolni nem jött, a káptalan pedig azután még hónapokig sem nyitá meg a királyné vezérének a váradi vár kapuit.

Mi történt Váradon az egyháziakkal a vár átadása, junius 13-ika után? arról még hiányzanak a részletes tudósítások; de két dolog már tisztában áll előttünk: egyik, hogy Varkocs Tamás a vár bevétele után az egyházi kincseket összeiratta s a püspökségi javakat lefoglalá;*A pálosok iratai. Budai orsz. levéltár kincst. oszt. – Az 1557-iki tordai gyülés határozata, s e gyűlésen Izabella királyné ama nyilatkozata, hogy a váradi egyházak ingó s ingatlan vagyonát nem fogja engedni elveszni. SZILÁGYI S; Erdélyi országgyül. emlékek. II. 80. s köv. ll. másik pedig, hogy – mint az egykoru tudósitás mondja – a váradi székeskáptalan tagjai „a vár elfoglalása miatt elszéledének” s két hónap mulva, szeptember havában ugy emlittetnek, mint akik a Ferdinánd királynak hódoló országrészben „szétszórva élnek.”*Anno Domini Millesimo quingentesimo quinquagesimo septimo Viennae vigesima quinta Septembris datae sunt litterae S. Majestatis Regiae donationales in duplici papiro patenter confectae, manu Suae Majestatis subscriptae, sigilloque suo maiori et secreto communitae, quibus mediantibus eadem Majestas sua Egregio Michaeli de Kisvarda duxit annuendam et concedendam, ut cum in praesentiarum Capitulum Ecclesiae Varadiensis propter occupatam a Regina Isabella arcem Varadiensem sit dispersum, neque propter eiusdem Reginae factiones bona sua tenere et possidere possit: medietatem totalium possessionum Jank, Gwghe, Hermanzegh et Ryche vocatarum, ad idem Capitulum Varadiense pertinentium ... . tenere et possidere, possit. Ita tamen et ea conditione, ut . ... dimidiam partem [proventuum] Capitularibus Varadiensibus nunc sub fidelitate Suae Majestatis sparsim in ditione eiusdem Majestatis suae degentibus fideliter dare et administrare, quando vero successu temporis idem Capitulum ad solitam suam residentiam fuerit reversum eandem medietatem quatuor possessionum eidem sine ulla difficultate et tergiversatione remittere debeat et teneatur” Budai orsz. lev. kincst. oszt.: Királyi könyvek. Collat. eccl. I. 52. l.

{426.} Az egyházi javak lefoglalására s a káptalanok megszüntetésére, mint láttuk, szentesitett törvény még nem vala,*Ellenkezőt állit PÁRIZ PÁPAI J: [Rudus redivivum]: „Anno 1556. In Civitate Colosvár Comitiis ad festum S. Catharinae V. celebratis sub Johanne II. Rege Hungariae, cum aulae regiae alendae Transylvania non sufficeret, potiora loca et reditus Clero possidente, conclusum est, iis adimere et ad fiscum Regium reducere omnes eorum possessiones.” E tudósítás azonban ama gyűlés ismeretes végzéseivel szemben nem bír nyomatékkal. azért mind Varkocs Tamásnak emlitett váradi szereplése, mind a székeskáptalan feloszlása csak ugy érthető, ha felteszszük, hogy a káptalan hű maradt 1551-ben Ferdinánd királynak tett esküjéhez s a kolosvári gyülés végzésének ellenére Izabellától a hűségi esküt a vár átadása alkalmával is megtagadta, amiért azután ugyanazon országgyülési végzés szerént „javait a fiscus foglalta el.” Hasonló okból hasonló sors érte a püspöki birtokokat is.*A váradi káptalant, hogy Ferdinánd királyhoz szít, vádolja már Petrovics Péter, Erdély helytartója Kolosvárt 1556. május 1-én kelt levelében: „immemor fidelitatis ipsorum, Ferdinandae factioni adhaesissent, partesque suas totis viribus foverent.” Budai országos levéltár kincstári osztály: N. R. 1717. 17. E feltevés mellett szól maga János-Zsigmond, ki valahányszor említi, hogy a váradi püspök s káptalan birtokai mily czimen jutottak hatalmába, csak a kolosvári gyülésre hivatkozik, hol pedig csupán azok javait rendelék elfoglalni, kik a hűségi esküt megtagadják.*„villam Miske olim ad Capitulum Varadiense pertinentem, verum vigore articulorum fidelium nostrorum dominorum Regnícolarum tempore ingressus nostri in hoc regnum Kolosvarii editorum ad nos, consequenterque collationem nostram devolutam” etc. A fejedelem 1568-iki levele. Budai orsz. levéltár kíncst. oszt: N. R. 957. 45. – 1097. 6.

{427.} Mátyás püspök halála óta még csak a püspöki palota állt Váradon üresen; 1557. nyarán laktalanná lőnek a kanonokok házai is, sőt, mint mingyárt látni fogjuk, romokban hevertek.

De kérdés: helyesen cselekedett-e a káptalan, midőn ahelyett, hogy megalkudott volna a körülményekkel, elhagyta állomását? Az ut, melyre a káptalan e tettével lépett, már nem vala járatlan. Midőn az 1556-ik szász-sebesi gyülés elhatározá, hogy az erdélyi püspök birtokait lefoglalja, ugyanakkor nem mulasztá el kérni a püspököt: maradna Erdélyben s működnék tovább az ország fennállásán, de hozzá tevé: „ha miveli ő kegyelme, jó; ha nem: menjen ki belőlök (birtokaiból) békességgel minden marháival (jószágaival) egyetemben, mert ennek utána nem tudjuk, leszen-e ő kegyelmének békességes kimenetele?”*E végzés eleje a következő: „Végeztük, hogy püspök uramhoz és Dobó István uramhoz követeket küldjünk ... püspök uramat intsék arra, hogy amint ennekelőtte is ígérte magát, hogy [a régi viszonyok között] megmaradásunkban egyetért velünk, értsen egyet ő kegyelme; mind a várast, és mind a várakat adja Locumtenens uram kezébe vagy az országbéli követ atyámfiai kezébe; maradjon meg köztünk, készek vagyunk ő kegyelmeért mind ő felségénél, mind Locumtenens uramnál törekednünk.” SZILÁGYI S: Erdélyi országgyűlési emlékek. I. 572. l. Bornemisza Pál püspök az utóbbit választá. Az erdélyi püspökök ős birtokából, „Gyaluból Szent-Barabás napján (junius 11. 1556.) indula ki: ország képiben adák melléje Ómbózy Miklóst, Sándor Mihályt, Sükösd Benedeket, hogy Kassára kisérjék.”*BARABÁS S: A Székely krónika. Történelmi tár 1880. évf. 640. l.

Bornemisza s a nyomába induló váradi káptalan belátása s elhatározásának helyességét igazolák a később történtek, melyekből, mint látni fogjuk, kitünik, hogy alkalmazkodással fentarthatták volna még magokat, de csak egy ideig.

Különben a váradi káptalan tagjai ép ugy, mint Ferdinánd király {428.} és hivei meg valának győződve, hogy egyezkedéssel vagy a fegyver hatalmával előbb-utóbb sikerülni fog legalább Váradot viszszahóditani, amikoron majd Szent-László alapítása ismét felvirul.*Hogy a káptalan remélte visszatérését s általában a kath. vallás helyre állítását Váradon, azt Ferdinánd 1557. s Fejérkövy 1595-iki idézett levelein kívül igazolja Garay M. és Derecskey J. kanonokok szintén idézett 1577-iki levele, kik még husz év mulva is arra íntik a két Báthoryt, hogy a váradi székesegyház szerelvényeit el ne idegenítsék, „sed ecclesiae Varadiensi conservarent.” E meggyőződés amint egyrészt fényt derite a távozók bizonytalan utaira, ugy másrészt türhetőbbé tette a Váradon maradottak helyzetét.

1557-ben még nem szakadt el minden kötelék, mely Szent-László városát fényes multjával összefűzte: Várad egyházi testületeinek legifjabbika, az előhegyi Szent-István-káptalan még állt s hivatása jelentékenyebbé lőn, mint valaha. A távozó székeskáptalantól átvette a székesegyház s az országos levéltár őrizetét s minthogy e káptalan maga is hiteles-helyi joggal birt, saját pecsétje alatt folytatta a hiteles-helyi teendőket.*1557-től kezdve a székeskáptalan kiadványai megszűnnek s csak a Szent-István-káptalan okleveleivel találkozunk.

Az erdélyi kormány s a váradi székeskáptalan közös megállapodásából történt-e, s hüségi eskü mellett vagy anélkül, hogy a Szent-István-káptalan Váradon nemcsak megmaradhatott, hanem még birtokait is meghagyák? annak eldöntésére elégtelenek adataink; de az kétségtelen, hogy e káptalan megmaradását mind az erdélyiek, mind a Ferdinánd-pártiak s kivált a távozó káptalanbeliek csak jó szemmel nézheték. Az erdélyieknek megnyugvásukra szolgálhatott, hogy az országos levéltár, mely jogszolgáltatásunknál oly fontos szerepet játszott, de amelyben idegenek, kivált világiak egyhamar tájékozni sem tudták volna magokat, egyelőre használható kezekben maradt; a székeskáptalan tagjai pedig leg alább tudták, hogy a székesegyház, a szentek sirjai nem jutottak idegen kezekre, s hogy e káptalan egyszersmind az ő jövendő viszszatérésök záloga.

{429.} Ennyiben állt a váradi püspökség akkori helyzetének minden vigasztalása s reménye; ezenkivül setét, aggodalomkeltő vala minden.

Maga Várad az utolsó ostrom alkalmával sokat szenvedett; a város nagy része a lángok martaléka lőn, magán- s középületei meg épen pusztulásra jutottak. Varkocs Tamás, az ostromló vezér boszuját érezteté a várba menekült káptalanbeliekkel: házaikat felgyujtatá s lerontatta. Innet eredhetett a város elhamvadása, legalább nem hihető, hogy a várbeliek saját városukat gyujtották volna fel. De Varkocs még tovább ment: az egykoru tudósitás szerént lerontatta Várad csaknem valamennyi egyházát, tizet a váron kivül, köztök II. István király alapitását, az előhegyi monostort; benn a városban a Szent-Ferencz-rendüek klastromát, az ispotályt; a várban pedig Keresztelő-Szent-János s a Kis-Káptalan egyházait.*„Varkoch Tamásnak egy kevessi hóta [1559] előtt adá királyné aszszony (Izabella) Váradot tisztül, ki Váradon mind elrontatá az egész káptalom-házakat, és a sok szentegyházokat: Szent-Ferencz kalastromát, Szent-Jakabot, Szent-Mihályt; Vadkertben [külváros] Mindszentet, Szent-Keresztet; az Ispitályt; az várban Szent-Jánost, Bódogasszonyt; a szigín Szent-Istvánt, Szent-Pétert, Szent-lelket, Sicarius templorum Dei! mind eltöretteti, pusztítá, semmivé tevé. Deus iudicet opus eius!” VERANCSICS A: Összes munkái. II. 100. l. – E tudósítással egészen egyezőleg mondja János Zsigmondnak 1666-iki levele egy váradi polgár házáról: „ex opposito diruti templi Sancti Jacobi sita.” Gyulafejérvári orsz. levéltár. Bihar 3. 6. – Zeiler M. 1660-iki tudósitása pedig a következő: „Wardein, oder Gross-Wardein hat vor diesem viel Kirchen und Clőster gehabt, so nunmehr fast alle niedergeríssen worden seyn; wie dann in der Stadt kein ainige gemauerte Kirch mehr; sonder di Burger, so der Calvinischen Religion, haben zu ihren Predigten ein gross auffgericht Schindeltach, gleich einer grossen Scheuern.” PODHRADCZKY J: Szent-László király tetemeinek históriája. 21. l. – A „destructae ecclesiae” ki-. fejezés nemcsak Váradon, másutt is előfordul ama kor irataiban. Oklevelek a magyarországi reformatio korából. Történelmi tár. 1881. évf. 251–2. ll. Annyi század annyi kegyelet alkotása s müemléke néhány rövid hónap alatt megsemmisült.

Várad máskor is látott viszontagságos időket, épületei, egyházai 1241-től kezdve ismét és ismét elpusztultak; de Szent-László hagyományának örökösei: a püspök és káptalan mindannyiszor {430.} visszahelyezék a lerontott köveket, felépiték az oltárokat és Szent-László városa megifjodva kelt ki hamvaiból. Most püspök és káptalan magok is hontalanul bolyongtak a hazában.

De Várad épületein kivül lakosaiban is nagy veszteséget szenvedett. Műveltsége, tudományossága leghivatottabb képviselői, ipara, kereskedelme első fentartói: az egyháziak nagy része elhagyta a várost s velök annyian, kiket rokoni, szolgálati kötelékek vagy egyéb érdekek füztek hozzájok. Sokan az ostrom alatt haltak el, még többen, kivált a béke kedvéért leköltözött pestiek közől elmenekültek. Várad, az egykor gazdag, fényes város, „melyhez fogható alig vala széles e hazában,” annyira elpusztult, hogy Izabella királyné rendelet utján igyekezett a várost ujból megnépesiteni s régi állapotába visszahelyezni.*Quoniam Nos et Filius noster Serenissimus volentes illam vastitatem, in quam anno proxime elapso ista civitas nostra Varadiensis per conflagrationem et combustionem eiusdem devenerit, restaurare et pristino statui restituere”: meghagyja a biráknak, hogy minden beköltözőt szívesen fogadjanak. Datum Thordae 24. die Martii. 1558. KERESZTURI J: Descript. Epp. et Capit. M. Varad. II. 218. l. Lehet, hogy a királyné, ki látta Váradot fénykorának épületei s műkincseivel, személyesen tapasztalta a város nagy romlását, de mindenesetre hallhatott róla. Várad küldöttei a vár bevétele után, még a tordai gyülés alatt megjelentek Izabella előtt, hogy bemutassák hódolatukat, s hüségök jutalmául kérjék, hogy városuknak ezentul csak egy birája legyen.*A királyné, kitérőleg, a kérés tárgyalását a jövő országgyülésre halasztja, de egyszersmind rendeli „cives Olazy, Vadkerth et Veneche [Velencze] defendi a cunctís impedimentis et turbationibus Capitularium Varadiensium. SZILÁGYI S: Erdélyi országgyűlési emlékek. II. 81. l. A királyné tehát még remélte, hogy a káptalan Váradon fog maradni. A megfogyott várossal mindenesetre birhatott már egy biró is, de a kérelem hátterében a város atyáinak előrelátása tűnik fel, mely a helyzet kinálkozó előnyeit felismeré.

Kedvezőbb képet a vallási állapotok sem nyujtanak. Az uj hit, mint minden, mi fogamzásra talál, követte a fejlődés fokozatait a fejlődéssel járó izgalmak s rombolásokkal.

Három év mulva az emlitett debreczeni végzés után az 1548-iki tordai országgyülés még tiltá ugyan „a hitet ujitani,” de már csak annyiban, hogy „a predikátorok ne merjenek székhelyökről más {431.} helyre menni szónokolni.”*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyül. emlékek. I. 238. 411–2. ll. Ellenben az 1552-iki szintén tordai gyülés végzései már mind a régi, mind az uj hitre nézve teljes vallásszabadságot hirdetnek.*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyül. emlékek. I. 238. 411–2. ll. Midőn pedig az erdélyiek fegyverei e törvénynek a magyarországi részeken is érvényt szerzének, annak hatása itt is azonnal feltünék.

A váradi püspökség egyik gyöngye, Debreczen 1557-ben keblébe fogadá az első protestans zsinatot, mely mintegy utját készité az ugyanazon évi s a helyét vallás történetében oly nevezetes csengeri zsinatnak.*BORBIS J: Di evangelisch-lutherische Kirche Ungarns. 20–1. l. És ugyanazon 1557. évben a tordai gyülés már intézkedett, hogy az uj hit követői Váradon iskola-helyiséget nyerjenek.*A gyűlés a Mindszent tiszteletére szentelt klastromot rendelé iskolául. SZILÁGYI S: Erdélyi országgyülési emlékek. II. 79. l.

A zsinatok s országgyülések buzgalmát az uj hit terjesztésében követék az egyes városok s földesurak. Bihar és Várad-Püspöki városok sietnek ugyancsak az 1557-iki gyüléssel szabad papválasztó jogukat elismertetni,*I. m. és hely. s azt az uj vallás előnyére értékesiteni. A két Thelegdi, Miklós és Mihály közől az előbbeni mind Telegden Szent-István egyházába, mind terjedelmes birtokai mindenikébe az uj hit papjait s tanitóit helyezé be; a földeket, malmokat, szőlőket azonban, sőt az egyházi szerelvényeket is, melyeket jámbor őseik vagy jobbágyaik lelkök nyugalmáért hagytanak az egyházaknak, – magok között osztották szét vagy szolgáikat ajándékozák meg velök.*„Sunt etiam [a telegdi, csékei malmokon, gyümölcsösön kívül] circa easdem ecclesias, domosque sacerdotum ... . nonnulla prata, fenilia ... . sunt etiam vinea ad ecclesias et personas ecclesiasticas pertinentia ... similiter et terrae arabiles ... . quae omnia bona ... . quoadusque eorum [sacerdotum] status et ordo turbatus atque mutatus non fuerat, ipsi iidem possederunt et tenuerunt; his autem temporibuas novissimis, quaedam eorum bonorum cum mutatione status ecclesiasticorum ordinum ... . dominus Nicolaus Thelegdy sibi ipsi occupasset, in usum suum vertisset ... quaedam autem pro libitu suo famulis suis distribuendo; sed quia iuspatronatus ecclesiarum et Claustri me [Michaelem Thelegdy] pari ratione, atque ipsum concernit: opto omnia aequaliter dívidi et sequestrari.” 1561. - A telegdi klastrom szőlejéről „Zabolchy vocata” ugyanitt olvasható, hogy azt Thelegdy Miklós néhai jobbágya, Okos György „ad ipsum Claustrum dedicaverat et pro perpetua missa, ut eo tempore fuerat consvetudo, pro animae suae refrigerio legaverat. Quia autem iam huiusmodi rítus ecclesiastici desierunt, monachi etiam coenobium incolere defecerunt,” Thelegdy Miklós magának foglalá el. Br. Vesselényi család levéltára.

{432.} Így ment ez tovább városról-városra, faluról-falura még a volt egyházi birtokokon is, melyek most a váradi várnagytól függöttek vagy fejedelmi adományozásból világi birtokosok kezeibe jutának.*Izabella már 1557. julius 15-én Tordán kelt levelével Kecsethi Mártonnak adományozá a fudi-vásárhelyi pálosok kecseti részbirtokát Biharmegyében. Gyulafejérvári orsz. levéltár. Bihar. 1. 34. – Erre következének a többi számos adományozások, melyekről részletesen lesz szó alább.

A kegyuri intézmény, mely annyi századon át nevelte az egyház örömét, nagyságát, most az egyház ellen fordula. Kegyuraink amint elfogadták az uj hitet, nem késtek birtokaik lelkészeit az uj hitnek szintén megnyerni, vagy pedig másokkal helyettesiteni. Ezek többnyire fiatal emberek valának, kik a külföld forrongó egyetemeiről ép akkor kerültek haza, telve ujitási vágygyal-tűzzel.

Így lőn, hogy amint azelőtt még csak nehány évvel titkon és szórványosan valának protestans papok, ugy most már csak titkon és itt-ott voltak katholikus lelkészek, többnyire koros férfiak, kik napról-napra fogytanak és nem vala, ki nyomukba lépjen.

A köznép sokáig nem tudta, hogy voltaképen mi történik körülötte? Az öregebb nemzedék nem is tudta meg soha. Mig a reformatio külsőleg szervezve nem volt, az uj hithez hajló papok is viszonyban állottak a püspökkel, gyakorolták a régi hit szertartásait, megtűrték annak külső jelvényeit.. Az öregeknek még megvolt megszokott miséjök, böjtjeik, ünnepeik, gyónásuk stb. Hogy lelkészök {433.} ugy mondja-e a misét, oly szándékkal szolgáltatja-e ki a szentségeket, amint az előirva van? abba ők be nem láthatának.*A zólyomi főesperes 1560-iki visitatiója alkalmából írja az esztergomi érseknek: „vidi Capellanum ... ad altare iam celebrantem [missam] ... omittere orationes canonis, nomina Sanctorum in eo non pronuntiare, Bullun Memento vivoruin vel mortuorum facere.” És ismét: „Vidi ibi [Beszterczebányán] in Sacristia Canonem in margine Missalis more lutherano et haeretico emendatum, verba Canonis multis locis pro arbitrio deleta et cancellata et loco eorum verba sua diabolica et erronea inserta, ut intelligere potui, manu Raphaelis.” [ez kórodai lelkész volt] Magyar Sion. IV. 211. l. és VI. 804. l. – A protestansok gyónásának még a XVII. században is számtalan nyomát találjuk. „Azt is bánom – mondá 1607-ben egy férjétől válni akaró nő - hogy te alattad [férje mellett] az Predikátorhoz gyóntam.” Uj magyar muzeum. [1853] I. 597. l. Továbbá: Győri rég. s tört. füzetek. III. 87. 263. 277. 278. ll. Magyar Sion. II. 669–71. ll. – Lőcsén szintén még a XVII-ik században „Die Deutsche mess im Catholischem Priesterlich ornat wird hier wie auch in bergstätten und ganz ungarn singend gehalten; wobey 2 wachsene liechter auf dem altar brennen.” WAGNER K: Analecta Scepusii. II. 329. l. – 1592-ben a Szepességen a protestansok még megtartják Gyümölcsoltó-Boldogasszony ünnepét. KNAUZ. N: Kortan, 139. I. – 1599. táján még énekelték a „Dies irae”-t. Magyar könyvszemle. [1878.] 290. l. – 1605-ben Homonnai Drugeth Bálint írja: „a Te Deum laudamus-t egyenlő szívvel elmondánk.” Tudománytár. V. 365. l. – Sokáig keresztet vetének, térdenállva imádkoztak; imádkozák az Angyali üdvözletet is stb. RÉVÉSZ I: Dévai Biró Mátyás. 110. s köv. ll. – A lelkész neve még 1629-ben is „plebános.” SALLAI I: Jó nemes Váradnak gyenge orvoslása. Czimlap.

Amint ritkultak az öregek sorai, ugy tüntek el lassanként az egyházakból a képek, oltárok, az egyes szertartások, s a következő nemzedék már nyilván protestans egyházat talált s ő maga is tudtán, akaratán kivül protestans vala.

Minde mozgalom 1557. óta nemcsak felülről gyámolitva, hanem még akadály s ellenműködés nélkül is folyt Váradon s vidékén. Ki a katholikusokat összetartotta, a csüggedezőkbe s ingadozókba lelket öntött volna, de legkivált, mint Verancsics Antal, Eger főpásztora, az egyháziakban a vallásos buzgalmat s a testületi szellemmel a fegyelmet élesztette volna: olyan nem vala.*„Quod nullus ... ad concionatores Lutheranos vel sectarios, ubí contigerit eos commorari, audiendae concionis gratia declinare; item libros haereticorum aut suspectos haeresis legere vel apud se servare; congregationes et conventicula vel in propriis vel in alienis domibus agere; item pro suscipiendis Ecclesiae sacramentis, pro benedictione, pro praesentatione impetranda alios, praeterquam Catholicos et a nobis institutos ac missos ministros adire de cetero audeat.” Aki pedig ezellen tesz, első ízben 20, másod ízben 30, harmad ízben 50 frt bírságot fizet, s ha ekkor sem javul, mint engedetlennel fog elbánni. A birság két része a székesegyházé és ispotályé, egy része pedig a feljelentőé, kit biztosit, „quod semper secretus apud nos habebitur.” Verancsics főpásztori levele 1562. körül megyéje papjaihoz. Összes munkái. XII. 335–9. ll. A váradi {434.} püspökségnek sem főpásztora, sem püspöki helynöke, de még csak főesperesei sem valának.

Forgách Ferencz püspök, midőn Várad elestének s a káptalan kiköltözésének hírét vette, még távolabb esett attól, hogy püspöki székét elfoglalhassa. A politikai pályán keresett foglalkozást, s mint királyi tanácsos s alkorlátnok egyik legtekintélyesebb tényezője lőn Ferdinánd politikájának, mely a török foglalás megszüntetésére s Erdély visszahóditására irányult. A regensburgi gyülésen hatalmas szónoklatával s a fejedelmeknél tett közbelépéseivel kivívta, hogy a birodalmi rendek negyvenezer gyalogost s nyolczezer lovast ajánlottak meg egyhangulag a török ellen; Erdély viszszafoglalására pedig ama merész, de helyeselt tervet ajánlotta, hogy háta mögé kell kerülni ez országnak s e czélból Moldva trónjára a magyar királyhoz hü fejedelmet ültetni.*FORGÁCH F: Magyar históriája. 542. s köv. ll.

Államférfiui működésének e korából való mellékelt nevealáirása, melylyel királya rendeleteit ellenjegyezni szokta.*Ferdinánd királynak Prágában okt. 3. 1562. kelt levelén. Budai orsz. levéltár kincst. oszt. Monial. Poson. 47. 23.

{435.} Szolgálatait a király 1558-ban a pornói apátsággal, 1563-ban pedig a Draskovich György lemondásával megüresedett pozsonyi prépostsággal jutalmazá.*FORGÁCH F: Magyar históriája. Bevezetés. Toldy Ferencztől. XIV. l. – Apáttá 1558. aug. 18-án, préposttá 1563. nov. 1-én nevezte ki a király. Budai orsz. levéltár kincst. oszt: Királyi könyvek. I. 55. és 68. ll. E javadalmakra Forgáchnak valóban szüksége is vala, mert püspöki birtokai, csekély kivétellel, már mind az erdélyiek kezében voltak; csak Békésmegye, mely még Ferdinándnak hódolt, adta számára a tizedeket oly formán, hogy Kerecsenyi László, gyulai kapitány azokat Forgáchtól 550 frtért magához váltá.*Kerecsenyi László levelei 1562–3-ból. Budai orsz. levéltár kincst. oszt: Ecclesiastica. 15. 7. és 9.

Időközben, 1560-ban megérkezett a pápa bullája is, melylyel őt a váradi püspökségben megerősité.*FORGÁCH F: Magyar históriája. Bevezetés.

Ugyanezen évben még királyi ura azzal tüntette ki, hogy családját atyja s testvérei érdemein kivül saját szolgálatai, nemkülönben ritka tudománya s erényeiért az ország báróinak rangjára emelte.*FORGÁCH F: Magyar históriája. Bevezetés.

Mint Forgách püspök, ugy a székeskáptalan tagjai s a váradi és Várad-vidéki szerzetesek szintén igyekeztek otthont találni, mert bár az annyiszor emlitett tordai gyülés rendelé, hogy „a fekete és szürke barátok” megmaradhatnak,*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyülési emlékek. II. 80–2. ll. – LÁNYI-KNAUZ: Magyar egyháztört. II. 64. l. a fekete és szürke barátok alatt Szent-Benedek és Szent-Ferencz-rendűeket ért, de Erdélyben s Váradon, hol már ekkor benczések nem voltak, inkább a Szent-Ferencz- és Szent-Pál-rendűekre kell gondolnunk. s a marosvásárhelyi gyülés az apáczákat is meghagyá, mivelhogy „többen nemes családból származtanak:”*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyülési emlékek. II. 80–2. ll. – LÁNYI-KNAUZ: Magyar egyháztört. II. 64. l. a fekete és szürke barátok alatt Szent-Benedek és Szent-Ferencz-rendűeket ért, de Erdélyben s Váradon, hol már ekkor benczések nem voltak, inkább a Szent-Ferencz- és Szent-Pál-rendűekre kell gondolnunk. de nyilvánvaló volt, hogy maradásuk csak ideiglenes. Otthont azonban az akkori körülmények közt nem vala könnyű találniok. Amit az Esztergomból Nagyszombatba menekült egyháziak irtak Ferdinándnak: „hova legyünk, mikor semmink sincs?!”*„quo nos ... miserrimi et undique exhausti divertamur? penitus ignoramus.” Történelmi tár. 1881. évf. 256–7. ll. {436.} mások is irták és számtalanok gondolták keseregve ama napokban.

A tér, mely felé legtöbb reménynyel tekinthetének, csak Pozsony és Nagyszombat vidékére szorítkozott. Esztergomig már a török parancsolt; a felvidéken, különösen a tehetősebb szepességi s bányavárosokban pedig a protestansok voltak az urak. Pozsony és Nagyszombat klastromai megteltek menekülő szerzetesekkel.*„Monachi Franciscani Posonienses dicunt sui ordinis fratres plurimos hic confluxisse propter penuriam et Lutheranos; petunt sublevari.” – A pozsonyi kamara levele. 1554. FABRITIUS K: Oklevelek a magyarországi reformatio korából. Történelmi tár. 1881. évf. 678. l. E két város falai között kerestek menedéket a váradi püspökség szerzetesei is. A domokos-rendüek nagyszombati klastroma fogadta kebelébe a szent-Jánosi apáczákat fejedelemnőjökkel, Sárközy Margittal;*„Cum ipsae ... de bonis ipsarum et monasterio non procul a Varadino sito, violenter pulsae et eiectae fuissent.” Budai orsz. levéltár kincst. oszt: Monial. Poson. 47. 24. – Monial. V. Budens. 4. 39. a várad-velenczei Szent-Klára-apáczák pedig rendjök pozsonyi házába menekültek, honnat eleik két század előtt Váradra költözének.

A káptalan tagjai lassan-lassan szintén találtak nyugvó helyet. Legtöbben, kivált az öregek s érzékenyebbek – a temetőben: mások rokonaik között vagy a még fennlevő nehány káptalannál.

Igy Ilosvai István prépost, hazai törvényeink első összeirója 1559-ben az esztergomi káptalan prépostságát nyerte el, de két hónap mulva már elment oda, hol nincs többé keserüség. Hasonlóképen az esztergomi káptalan nyitotta meg kebelét Derecskei Török János, továbbá Garai Pál, Garai Márton, Mindszenti András volt váradi kanonokok számára. Szegedi Gergely, Turi János az egri, Muchei Pál kanonokok a pozsonyi káptalannál találták fel elvesztett állomásukat, de többnyire csak évek mulva.

Ez évek a szenvedett méltatlanság keserű érzete mellett a gond, a nélkülözés évei valának. Szatmármegyei birtokukból, melyet, mint láttuk, Várday Mihály vett ki felébe, csak szerény jövedelem állhatott rendelkezésökre és így egyedül a Farkas Bálint {437.} pűspök hagyományozta pestmegyei, három falura kellett szoritkozniok. Valószinüleg itt vonták meg magokat azon kanonokok is, kik hamarjában uj állomáshoz nem juthatának. Voltak ugyan még Borsodmegyében is értékes birtokaik, mint Aszaló, Felső-Zsolcza, melyek szintén kívül estek az erdélyiek hatalomkörén; de ezekben már régen más parancsolt. Ferdinánd király még abban az időben, mikor Erdélyben János király s utóbb Izabella uralkodott, mintegy büntetésül azért, hogy a váradi székeskáptalan mind János királylyal, mind özvegyével békében élt, s a tényleges hatalom előtt meghajolt, – e birtokokat hivének, Serédy Gáspárnak irta be előbb 4500, utóbb ötezer forintban.*Lásd alább: KÁPTALANI BIRTOKOK. Később az ügyek váratlan fordulatával intézkedett ugyan, hogy mindazon egyházi javak, melyeket elvett s elajándékozott, tulajdonosaiknak visszaadassanak.*A király felette érdekes levele kelt Bécsben april 10-én 1560. s arról is intézkedik, hogy azon birtokok jövedelme, melyeknek tulajdonosaik oly egyházi hivatalok vagy klastromok, melyek megszűntek, addig is, míg ezek visszaállittatnának, a közoktatás előmozdítására fordittassék: „ad erigendas et intertenendas scholas et ludos literarios, ín quibus iuventus sub praeceptore non haeretico . „erudiatur.” Budapesti egyetemi könyvtár: Hevenesy. VII. 1 6. s köv. ll. de ez intézkedésnek a fejetlenség e korszakában általában kevés, a váradi káptalanra pedig épen semmi eredménye sem lőn. Oly férfiu, mint Serédy Gáspár, a birtokot, melyet egyszer hatalmába kerite, nem bocsátá ki többé kezéből, amint csakugyan mind Aszaló, mind Zsolcza az ő birtokában maradt.

Mig a székeskáptalan tagjai igy, szükséget szenvedve, látták jönni-menni az éveket s keresték a fedelet, mely alatt megvonulhatnának, Váradon folyt tovább az uj viszonyok fejlődése. A királyné adománylevelei napról-napra több egyházi birtokot idegenitének el. A várban, különösen a püspöki palotán mesteremberek dolgoztak, épitve, szépitve: itt maga Izabella királyné vőn lakást.*PRAY GY: Epistolae procerum. III. 132. l. – KERESZTURI J: Descript. Epp. et Capit. Varad. II. 234. l.

Emellett az uj hit szintén igyekezett állást foglalni Váradon. {438.} Kétségkívül ekkor még az ugynevezett „religio lutherana,” mert az 1558. márcz. 25 s april 3-ika közt tartott tordai gyülés a sacramentariusok felekezetét (Kalvin követőinek akkori neve) „betiltani s eltöröltetni vélte.”*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyülési emlékek. II. 90. és 93. ll. – Szentlélek tiszteletére állt Váradon a Ferencz-rendűek klastroma [Kolosvári muzeumi könyvtár: Gr. Kemény gyüjt. I.] de az ispotályi egyház is a Szentléleknek volt szentelve: „altare b. Elisabeth in hospitali pauperum Ecclesiae S. Spiritus constructum.” Budai orsz. ltár kíncst. oszt: D. L. 3297.

A protestansok, vagy akkori elnevezés szerént „az uj keresztények” 1558-ban kérték a királynétól Váradon a Szentlélek egyházát, de Izabella kénytelen volt tagadólag válaszolni, minthogy azt már előbb a szegények (ispotály) használatára adta volt,*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyülési emlékek. II. 90. és 93. ll. – Szentlélek tiszteletére állt Váradon a Ferencz-rendűek klastroma [Kolosvári muzeumi könyvtár: Gr. Kemény gyüjt. I.] de az ispotályi egyház is a Szentléleknek volt szentelve: „altare b. Elisabeth in hospitali pauperum Ecclesiae S. Spiritus constructum.” Budai orsz. ltár kíncst. oszt: D. L. 3297. helyesebben meghagyta továbbra is az ispotály használatában. A következő 1558. évben már Várad is, mint Debreczen egyik támpontja az „uj hitüek”-nek; az idézett év augusztus 18-án a Kalvinhoz hajló papok Váradon értekezletet tartának, melyen a lutheranusok ellenében álláspontjokat körvonalozák, sőt Melius Juhász Péter magát az ifju fejedelmet is ingadozóvá tette.*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyülési emlékek. II. 135. 1. – Melius Péter debreczeni lelkész, lelkésztársával, Szegedi Gergelylyel és a váradi lelkészszel, Czeglédi Györgygyel keresztülvitte Debreczenben és Váradon a helvét irányu reformatiót, megírta a debreczeni hitvallást, melyet a váradi zsinatban [1561. julius 19.] hol Meliust superintendensül választák, előterjesztett. E hitvallás czime: „Confessio Catholica,” tanítása: fülgyónás nem kell, oltárt, egyházi ruhákat, orgonát elvet s mi fő: a Krisztus teste „nem testileg közöltetik a testtel, hanem szellemileg a lélekkel.” BALOGH F: Keresztyén egyháztörténelem. 261–2. ll.

Az uj hit e fokozatosan erősebb fellépése mindinkább szükebb térre szorítá Várad s vidéke már kevés katholikus elemeit, mindinkább sulyosbitá helyzetöket. A csak nehány tagra olvadt Szent-István-káptalan sorsa meg épen kinos vala, kivált midőn, mint az uralkodó hatalom hivatalos közegének, idézéseket, átirásokat kelle teljesiteniök oly ügyben, mely lelkiismeretökkel ellenkezék, vagy pedig beiktatniok világiakat az egyházak vagy épen Szent-László sírjának birtokaiba.

{439.} Emellett alig volt nap, mely valami szomoru hirt ne hozott volna. Majd azt kelle hallaniok, hogy a püspökség szintén egyik büszkeségének, Gyula városának polgárai még egyházi szerelvényeiket is elárusiták;*Forgách F. püspök levele Kassa városához, melyben a király nevében rendeli, hogy a kérdéses szerelvényeket, melyeket Varga Mihály kassai polgárnak adtak el, foglalják le, hogy el ne veszszenek. Pozsony, febr. 8. 1559. Kassai városi levéltár. 2125. majd egy-egy monostor vagy nevezetesebb egyház elvesztéséről értesültek; majd – és ez volt a legfájdalmasabb, de nem a legritkább – valamely paptársuk hitehagyásáról.

1561. január közepe táján váratlan meglepetésben részesültek, de amelynek szintén volt fájdalmas oldala. A székeskáptalan szétszórt tagjai nem szüntek meg együvé tartozásukat tovább is érezni s érdekeiket közösen védeni, azért midőn birtokaik utolsó töredékét, a pestmegyei falvakat szintén valamely veszély fenyegette, közös elhatározásból Váradra küldék két társokat: Garai Mártont és Nyárádi Demetert, hogy a székeskáptalannak ama falvakra vonatkozó birtoklevelét az előhegyi káptalannal átirassák.*A Szent-István-káptalan az átirást „feria quarta proxima ante festum beatorom Fabiani et Sebastiani Martyrum” [január 16.] 1561. végezte. KERESZTURI J: Descript. Epp. et Capit. Varad. I. 256–9. ll. – Ez átiratot ismét három hónap mulva Szegedi Gergely és Thuri János előbb váradi székeskáptalani, 1561-ben már egri kanonokok az egri káptalannal iratták át. Budai orsz. levéltár kincst. oszt: N. R. 216. 12. Az átírást kétségkívül bármely más hiteles-hely is elvégezte volna, s hogy a nevezett két kanonok mégis Váradra jött, ez vagy azért történt, hogy a levél eredetije itt volt és igy a székeskáptalan 1557-ben még birtokleveleit sem viheté magával vagy hogy – viszontlátni óhajták Szent-László sirját s városát.

De a Szent-István-káptalan legnehezebb napjai Izabella halálával érkezének el. A királyné híve maradt a kath. egyháznak s halálos ágyán fiát is megesketé, hogy nem hagyja el atyái hitét; de ama kor az erős jellemek képzésére gyenge iskola volt.

Izabella halálával az ifju fejedelem udvarából eltűnt az utolsó mérséklő elem, mely legalább az erőszak nyilvánulásait távoltartá. {440.} Most már ezek is napirendre kerültek. Megujultak a váradi egyházfi s a Barcsai-testvérek ismeretes, minden vallásos érzületet sértő tettei, még pedig most már büntetlenül.*Az 1545-iki tordai országgyűlés végzése: Minthogy Barcsai Farkas, György és Miklós arról vádoltatnak, hogy valamely fa-feszületet, kötélre kötve a földön meghurczolának, vízbe meritének, azután tüzre téve, mellette főztenek: ezen ügy vizsgáltassék meg szorgalmatosan, s ha a dolog csakugyan így történt, bűnük nagysága szerént büntettessenek meg. SZILÁGYI S: Erdélyi országgyűlési emlékek. I. 217. l.

Előbb a régi vallás szabadon, nyilvános helyeken álló jelvényei ellen intéztek támadást. A képeket, szobrokat, kereszteket, atyáink vallásossága, áldozatkészsége s műérzékének emez emlékeit zuzták össze vagy csonkiták meg, s téptek ki velök ugyanannyi lapot nemzetünk műveltségének történetkönyvéből. Így a várban a Szent-László kápolnáját ékesitő szobrok közől, melyek a négy evangelistát tünteték fel, háromnak a fejét törék le, a negyediket pedig egészen elvivék s Isten tudja, mit cselekedtenek vele.*„Supra fores Sacelli S. Ladislai trium Evangelistarum effigíes visuntur, quarti effigies furto dicitur ablata; capita demolitus dicitur Christophorus Hagymási, qui Joannis Regis filii tempore Capitaneus arcis Varad fuisse perhibetur.” MISKOLCZY I: 1609-iki naplója. Schedizas L: Zeitschrift von und für Ungern. [1804.] 88. l.

Az utczáról később betörtek Istennek házaiba, sőt a sirok, s ezek közt a legdrágább sir feldulásától sem riadtak vissza. Felverék a székesegyházat;*„Idem [Hagymási K.] dicitur Sanctuarium quoque Templi [a székesegyház] perfregisse.” MISKOLCZY I: naplója. i. h. 1565. junius 22-én feltörték Szent-László király sirját, és kincseket keresve, kihányták onnat az aranynál, gyöngynél drágább szent csontokat.

Még folyt a szentségtörő munka, midőn Szegedy Benedek, szent-istván-káptalani kanonok, hirt véve vagy csak bal sejtelemtől indittatva, a székesegyházban megjelent. A káptalan s vele az ős hit szorongatott s ma már csak kegyelmi helyzetét semmi sem bizonyitja jobban, mint a körülmény, hogy a sirfosztogatókat a kanonok váratlan megjelenése sem hozta zavarba. Szegedy nem akadályozhatott meg semmit; mindössze annyit tehetett, hogy a {441.} kiszórt ereklyék egy részét a rablók lábai alól felvette, s kebelébe rejtve, vitte kanonoktársaihoz.*„Anno Domini 1565. 22-a Junii Sepulchrum Sancti Regis Ladislai Varadini, permittente ac iubente Sigismundo Joanne, Joannis Regis filio, effractum est. Ossaque eius ibi inventa, post multa ludibria, disiecta sunt. Quo tempore, casu quodam in templum veniens V. Benedictus Zegedi Canonicus S. Stephani de promontorio Varadiensi, hanc partem Reliquiarum eiusdem Divi Regis occulte abstulit, eamque Magnifico Domino Comiti Andreae de Bathor, [kinél, mint láttuk 1556-ban az egyházi kincseket letették s azért Szegedi B. ez ereklyét is nyilván a többi kincsekhez vivé s nem adta ajándékba] donavit, idemque D. Comes Anno 1566. die 2-a Junii Ecclesies Strigoniensi [hol a legtöbb váradi kanonok talált menedéket] dedit conservandam.” PODHRADCZKY J: Szent-László király tetemeinek históriája. 44–5. ll.

Titkon, mintegy lopvást vihette csak ugyanazon az uton, melyen egykor egy nemzet diadallal hordozá körül.

Szent-László fejereklyéjét, mely külön, ezüst ereklyetartóba foglalva állt, a káptalan kétségkivül igyekezett még 1556-ban megmenteni. Lehet azonban, hogy azt nem küldte egyéb kincseivel Ecsedbe vagy máshova, hanem – mint bizvást gondolhatá – a legbiztosabb helyre, a szent király sirjába rejté. És így e sir feltörése alkalmával juthatott az az erdélyiek kezébe, kiktől utóbb Náprágyi Demeter győri püspök váltotta azt magához.*IPOLYI A: Magyar ereklyék. 18–9. ll.

Szent-László sirja üresen állt. Elvitték a váradi püspökség kebeléből a szivet. Mi következhetett volna erre egyéb, mint a – feloszlás?

És az be is következett, nem telt belé egy év.

1566. márczius 10-én a tordai országgyülés a következő végzést hozá: „egyenlő akarattal végeztetett, hogy aféle egyházi renden való személyek, kik az pápai tudományhoz és emberi szerzéshez ragaszkodtanak és abból megtérni nem akarnak, az ő felsége (János-Zsigmond) birodalmából mindenünnen kiigazittassanak. – Az váradi káptalannak ő felsége ez jövő virágvasárnapot hagyta, kik ha meg akarnak térni, házokban, szőlejökben, marhájokban – jószáguktól elválva, kiket ő felsége magának akar tartani – {442.} békességvel megmaradhatnak; ha pedig az Istennek igéjét nem akarják venni, személyekben, marhájokkal egyetembe, valahova akarnak menni, szabadon elbocsáttassanak.”*Az idézett szöveg az eredetiben is magyar. SZILÁGYI S: Erdélyi országgyűlési emlékek. II. 302. l.

Most már tehát nemcsak birtokaikat, hitöket is kivánták.

E végzés határnapja előtt három héttel (márcz. 18.) a Szent-István-káptalan János-Zsigmond parancsára még törvényes beiktatást végzett. Hiteles bizonysága, Vásárhelyi Mátyás Szakácsi Sáffár Gergely király emberével Bajony Jánost iktatá be a biharmegyei Lőkösházán némely részbirtokba, s erről a káptalan a beiktatás tizenhatodik napján (ápril 2.), tehát csak öt nappal virágvasárnap előtt pecsétes levelet is adott.*Eredeti, a káptalan ismeretes, kerek pecsétjének nyomaival. Gyulafejérvári orsz. levéltár: Bihar. 2. 47. – Hiteles másolata Budai orsz. levéltár kincst. oszt. N. R. 1686. 4. § 7.

A váradi székeskáptalan levelei alá századokon keresztül mindig csak négy kanonoknak, a négy elsőnek: prépost-, olvasó-, éneklő-, s őr-kanonoknak neveit jegyezé. E szokást átvette a Szent-István-káptalan is: idézett iktató levele alatt szintén négy kanonok neve áll, ezek: Szegedy Benedek, ugyanaz, kiről már fentebb, Szent-László ereklyéjénél volt szó, továbbá Babolcsay György, Esztergomi Bonaventura és Érsek-Apáthy Kristóf. De neveik mellől hiányzik a préposti és a többi czim; egyszerüen „kanonokoknak s Isten házában Isten szolgáinak” nevezik magokat.*„Praesentibus dominis et magistris Benedicto de Zegedino, Georgio de Babolcza, Bonaventura Strigoniensi, Christoforo de Ersek-Apathy, ceterisque fratribus nostris concanonicis in ecclesia dei domino deo jugiter famulantibus et devote.” Idézett oklevél. Négynél azonban, mint az oklevél is mondja, még többen valának. A nevezett Vásárhelyi Mátyáson kivül társaik lehettek még: Kálmáncsehi Mátyás, Ludbregi Balás, Veres István, Belezi Bálint, Szent-Lőrinczi Tamás, kiket, mint 1560–1566. közt Szent-István káptalanának tagjait, emlitenek történeti forrásaink.

És ez oklevél utolsó emlékök. Ezentul többé, mint váradi {443.} kanonokok, nem fordulnak elő. Hogy mi történt velök? megfejti az ugyancsak 1566. november 30-án megnyilt szebeni országgyülés e végzése: „a váradi káptalan helyébe, mert hogy azok megrontattanak az ő bálványozásoknak okáért . . . tartassék más két pap, Kanisay János és Fóris pap,” hogy azok „a vármegye notariusával egyetemben” a hiteles-helyi teendőket végezzék.*SZILÁGYI S: Erdélyi országgyűlési emlékek. II. 327. l. Azaz, minthogy a Szent-István-káptalan tagjai a fentebb idézett tordai végzés ellenére ragaszkodtak „az pápai tudományhoz és abból megtérni nem akartak”: ezért ugyanazon végzés szerént „marhájokkal egyetemben, valahova akartak menni, szabadon elbocsáttattak.” Ezért volt kénytelen gondoskodni később a szebeni gyülés „más két papról,” kik a vármegye notariusával egyetemben a gazdátlanul maradt országos levéltárakat, t. i. mind a székes-, mind a Szent-István-káptalanit átvegyék.

A Szent-István-káptalan tagjaival egyszerre hagyták el Váradot a kápolnai s fudi-vásárhelyi Szent-Pál-rendüek.*„1566. una cum Capitulo Varadiensi per Johannem de Zapolya pubblico edicto proscripta [religio=ordo S. Pauli.] exturbatur.” Budai orsz. levéltár kincst, oszt: Paulini. Kápolna. 3. suppl. Hogy ezek szerzetök mely klastromába vonultak? az nincs feljegyezve, de a kanonokok közöl Vásárhelyi Mátyást s Belezi Bálintot még ugyanazon évben az esztergomi káptalan tagjai közt találjuk.*Memoria Basilicae Strigoniensis. 144. l. – Szent-László váradi alapitásának megsemmisítése, mint rendkívüli esemény, mondákra szolgáltatott alkalmat, melyek utóbb nem kevesebbet rebesgetének, mint hogy a váradi káptalan tagjait 1566-ban legyilkolák. E hír első irodalmi nyomát GÁNÓCZY A. 1776-ban megjelent művének: Episcopi Varadinenses. II. 129–130. ll. találjuk, hol a következők állanak: „Traditione accepimus, ultra latam legem, severius actum fuisse cum Capitulo Varadinensi... . Promulgato Conventus Tordensis Decreto, dies dicta Canonicis. Deinde ad pontem Arcis sub custodia singulatim eductis, proponebatur quaestio: num velint illud noviter cusum Evangelium amplecti, atque abjecto Caelibatu Matrimonio illigari? cumque respondissent: se per leges Divinas et humanas neutrum facere posse aut velle: illico immani crudelitate trucidati sunt, corporibus in Arcis fossam praecipitatis. Unus, Praepositus Major, quem ob illustris propaginis suae reverentiam isthic nominare haud expedit, seu metu poenae seu pravae voluntatis pondere victus, refertur, Doctrinam Calvini amplexus fuisse et demum etiam Conjugium ausu sacrilego celebrasse, liberosque suscepisse; cuius posteri etiamnum Helveticam confessionem assectantur.” Az egésznek alapja tehát nem valamely határozott vagy épen egykoru tudósítás, hanem csak a hagyomány, de melyet nem a káptalan őrzött meg, minthogy ez másfél századon át nem létezett. Gánóczy közleményét átvette KERESZTURI J [Descript. Epp. et Capit. M. Varad. II. 38. s köv. ll.] de még jobban kibővítve: ő már megjelöli a napot, melyen a vérengzés történt: „Cum enim pro ramis palmarum cum populo processionem agentes reversi fuissent;” s megnevezi a prépostot, ki ősei hitét és társait megtagadva, életben maradt „dempto Praeposito Majore, Francisco Redeio ... omnes ... . trucidati fuere.” Neki is főforrása a hagyomány és csak mellékesen hivatkozik egy 1734-iki perre, melyben a váradi püspök és káptalan ama vérengzést „comprobasse dicitur”; továbbá Szepesi Fábián egri minorita szerzetes 1765-ben megjelent művére, mely a kanonokok legyilkoltatásának napját is említené: „Nescio – kérdi Kereszturi – qua auctoritate nixus Cl. P. Fabian Szepesi ... hanc stragem Varadinensem ipsa die Pascatis accidisse notaverit.” A kérdéses perben [Budai orsz. levéltár: táblai perek. 4–1109. sz.] mely a váradi püspök és káptalan ellen birtokkérdésben folyt, előfordulnak mellékletképen mind a tordai, mind a szebeni végzések másolatai s az „eiectio, eliminatio, sublatio, exterminium Capituli Varadiensis” s több. eféle synonym kifejezések, de a kanonokok legyilkolásáról szó sincs. – Szepesi Fábián műve [Theoremata theologica dogmatico polemica et speculativa. Egyetlen ismeretes példánya a nyírbátori klastrom könyvtárában. 3. I. 24.] a Kereszturi által idézett 75 lapon csakugyan szól a protestantismus elterjedéséről hazánkban s elmondja, hogy a katholicusokat fegyverrel kényszeriték hitök elhagyására: „uti primum accidit Varadinensibus, qui dum [76. 1.] pro veteri sua catholica consvetudine ipso die Paschatis ex arce et civitate canentes et orantes processionaliter eggrederentur, ecce ibi Neo-Calvinistae instar latronum ac praedonum ex insidiis occultis inopinate prorumpentes, devotum populum partim necando, partim in fugam agendo ... velociter et arcem et civitatem occupaverunt.” Hol van itt szó a kanonokok legyilkolásáról? s a nép öldöklésének is csak annyi történeti alapja lehet, mint Várad itt rajzolt bevételének. – Nem szerencsésebb Kereszturi Rédei prépostnak felemlítésével, valamint ama kérdés felvetésével sem, hogy ha a kanonokok meg nem gyilkoltattak. hova lettek tehát? „quorsum locorum disparuerint, cur ne unius quidem vivi ex eo sacro senatu residui vel memoria deinceps occurrat?” Rédei váradi prépostról összes, ismeretes történeti emlékeink, de magának a Rédei nemzetségnek családfája sem tud semmit; mi több, 1565-ben székeskáptalani prépost, de még székeskáptalan sem volt Váradon, a Szent-István-káptalannak pedig mint idézett, és számüzetése előtt csak pár nappal kelt levele igazolja, szintén nem vala prépostja. Ama kérdésre meg, hogy hova lettek hát a váradi kanonokok? megfelelnek azon történeti adatok, melyek egyenként nevezik meg ama kanonokokat, kik egyik-másik káptalannál befogadást találtak s még husz év mulva is élnek. – A XVIII-ik századnál régibb, vagy épen egykoru írók e váradi vérengzésről nem tudnak semmit. Szántó [Arator] István Jézus-társasági szerzetes, Báthorí István fejedelem kedves embere, ki épen a kérdéses korban lakott Váradon, itt a protestansokkal vitázott [HORÁNYI E: Memoria Hung. I. 70–1. ll.] s 70 éves korában, 1622-ben halt el, egy felette érdekes kéziratot hagya hátra, melynek czime: „Brevis et succincta descriptio: quo tempore et qua occasione Haereses in Ungariam et Transilvaniam fuerint invectae ... per Reverendum Patrem Stephanum Aratorem Soc. J. anno Domini 1600. – Post mortem Fratris Georgii electus fuit tutor pueri [János-Zsigmond] et Gubernator Transilvaniae Petrus Petrovit Dalmata, qui iam ab haereticis fuerat corruptus, et a catholica religione aversus. Qui videns Episcopum Transílvaniae deseruisse oves et transfugisse ad Ferdinandum, iratus eiecit omnes Canonicos, Monachos et Sacerdotes Catholicos [Erdélyből] et villas et possesiones illorum partim fisco Principis adplicuit et bonam partem sibi usurpavit. Idem fecit Varadini fugiente et inde Waradiense Praesule, quod videntes Haeretici, lupi rapaces... Ecclesias, atque Parecias Catholicorum occupaverunt et adhuc tenent. Et quia sciebant Proceres Transilvaniae nulla iura temporalia posse administrari, secundum decre a Ungariae, sine Canonicis: elegerunt ex Nobilibus quatuor, quos apellarunt Capitulares ... Et sic factum est, ut intra paucum tempus Religio Cath. e Transilvania extirparetur.” Budapesti egyetemi könyvtár. Hevenesy. IX. 1. s köv. ll. Vérengzésről tehát itt sincs szó. Ennélfogva kétségbevonhatatlan adatok felmerültéig még a Szent-István-káptalan tagjaira nézve is tanácsosabb elfogadnunk a Szent-Pál-rendűek iratainak ama tudósítását, hogy Várad egyházi férfiai egyszerűen száműzettek. „In persona etiamsi fuissent exules, Dei benignitas una cum reliquis fidei divinae assertoribus eosdem Patriae restituit.” Budai orsz. levéltár kincst. oszt.: Paulini. Nagyfalu. I. 5. suppl.

{444.} Mig ezek Váradon történtek, Gyulavárát a török már ostromolta s ugyanazon év szeptember 1-én hatalmába is keríté. A várral együtt elveszett egész Békésmegye s evvel a váradi püspökség területének utolsó maradványa. Forgách Ferencz püspöknek nem volt többé egyházmegyéjéből egyetlen faluja sem.

Egyéb nagy veszteségeket is szenvedett. Régi ura s pártfogója, {445.} Ferdinánd elhunyt s Miksa az uj király igénybe vette Forgách szolgálatait, de nem jutalmazá érdemeit. Tiz éve szolgált már a királyi ház, a haza érdekeinek, legujabban is a győri tábort menté meg lélekjelenlétével: mindemellett midőn a következő 1567. évben a győri püspökség megüresedék, Miksa király e még egyedül csonkíttatlan püspökséget nem Forgáchnak, hanem egy idegennek adományozá. Erre Forgách a püspöki kar tanácsának ellenére lemondott {446.} hivataláról s javadalmairól, le a váradi püspökségről is s a király engedelmével Olaszhonba költözött.*A királyi kamarának 1568. január 12-én Miksa királyhoz intézett levele már azt mondja: „Episcopo olim Varadiensi, Francisco Forgach.” PRAY GY: Hierarchia Hung. II. 189. l. a) jegyz. – Forgách Ferencz további viszontagságos élete s történetírói működésének méltatása olvasható azon bevezetésben, melyet Toldy Ferencz Forgách Históriájának 1866-iki kiadása elé irt. Életének ez utóbbi szakára nehány uj adatot szolgáltat a gyulafejérvári országos- s a nemzeti muzeumi Forgách-levéltár.

A váradi püspökség középkori története be volt fejezve. Ami ezután következett, az egészen más világ vala, más elvek, más emberek világa.

János király egykori birodalmában a székelyeken kivül csak nyolcz előkelő család maradt hü hitéhez.*„Ex Magnatibus hi pauci manserunt constantes: Stephanus et Christoforus Báthory cum sua familia. Stephanus et Albertas Tholdi cum sua família. Christoforus Kereszturi. Michael Thelegdi. Dionysius Makai. Martinus Literatus et Zekuli fere omnes.” ARATOR István 1600-iki tudósítása. Budapest egyetemi könyvtár: Hevenesy gyűjt. XI. 1. l. De figyelemre méltó, hogy midőn az uj hit követői a váradi püspökség birtokait elfoglalák, azokat nem, mint külföldi társaik, az uj egyház, hanem a fejedelmi kincstár rendelkezésére bocsáták; és hogy épen akkor, midőn Szent-László városában az ősök hitének utolsó szikrája is ellobbanóban van, megszületik ugyanott – Pázmány Péter.