Negyedik fejezet.
  Erdély és a norma regia.

141. Előzmények. – A magyarországi iskolai reformmal egyidőben az erdélyi köznevelés ügye is mélyreható változáson ment keresztül. Itt is Mária. Terézia uralkodása alatt ment végbe a reform legnagyobb része, aránylag hosszú fejlődésmenetben, melynek egyes jelentős mozzanatai, a háttérben rejtőző erők és indítóokok, az intéző körökben lefolyt tanácskozások és tárgyalások eddig csak részben és hiányosan voltak felderítve vagy épen teljesen ismeretlenek voltak.*

Hogy megértsük a későbbieket, szem előtt kell tartanunk azt a gyökeres átalakulást, melyet a nemzeti fejedelmek korának letünte után Erdélynek a Habsburgok uralma alá jutása az egész vonalon, de különösen a hitélettel kapcsolatos szellemi téren előidézett. Lipót diplomája az Erdélyben bevett négy vallásnak teljes egyenjogúságát kimondotta ugyan, de a későbbi fejlemények mutatják, hogy a bécsi kormány nem elégedett meg a XVII-ik század folyamán valóban elnyomott katholikus vallás érdekeinek olynemű ápolásával, mely a törvénybe iktatott jogegyenlőségnek megfelelt, hanem túlmenve e határon, teljes tudatossággal és minden lehető eszköz igénybevételével a katholikus restaurációt vette fel programmjába, azaz a katholikus vallást Erdélyben fokozatosan uralkodóvá igyekezett tenni. Gyorsította vállalkozását II. Rákóczi Ferenc felkelése; melynek lezajlása után szemmel láthatóan megnyilvánul az az igyekezet, hogy a katholikus ügy elsőbbsége az állami hatalom segítségével mentől jobban biztosíttassék.

Egy 1742-ből való hivatalos emlékirat* névtelen szerzője pontosan beszámol azokról a hódításokról, melyeket a katholicizmus Erdélyben Mária Terézia uralkodása előtt felmutathatott: Az unió következtében 80.000 oláh család tért át katholikus hitre; az erdélyi püspökség és káptalan visszaállíttatott; a Jézus-Társaság újból bevezettetett és Kolozsvárt, Nagyszebenben, Udvarhelyt, Marosvásárhelyt és Brassóban székházakat meg iskolákat kapott; a szentferencrendiek tartományi szervezetben egyesültek; a minoriták Kolozsvárt, Somlyón, Nagyenyeden, Marosvásárhelyt és Udvarhelyen templomok és székházak birtokába jutottak; a kegyesrendiek Besztercén és Medgyesen, a pálosok Tövisen és Tordán megtelepedtek; a bolgár tartományhoz tartozó ferencesek részére Déván és Gyulafejérvárt, az orsolya-szűzek számára Szebenben klastromok épültek, az összes szász községekbe a katholikus lakosok bebocsáttattak, a legelőkelőbb tartományi tisztségekben és a legtöbb kamarai meg postai állásokban katholikusok helyezkedtek el, végül „az unitáriusok, nem ugyan vallásuk címén, ami a diplomával ellenkeznék, hanem állítólagos személyi alkalmatlanság miatt (wegen vorgeblicher Personal-Incapacität) az Alvinczi-féle határozmányok hatodik cikkelye alapján sem az udvari kancelláriába, sem a guberniumba hosszabb idő óta már be nem vétettek.”*

Mária Terézia uralkodásának első tizedében, az örökösödési háború tartama alatt, a katholikus vallásnak további térfoglalása szünetelt. A már idézett 1744. évi VII. t-cikk a protestánsokra nézve nem lehetett sérelmes, mert a katholikusoknak csak azt adta meg, ami őket a jogegyenlőség alapján megillette. De az 1752. évi országgyűlésen alkotott 1. cikkely éle már a protestánsok ellen irányul, kiket egy régi idők óta gyakorolt jogukban korlátoz. Értem a külországi akadémiákra való vándorlást. A kormány igen rossz szemmel nézte ezeket az utazásokat, melyek szerinte államra és katholikus vallásra veszedelmes, felforgató tanok beszivárgására bőséges alkalmat adnak.* Az idézett törvénycikk azt rendeli, hogy csak azok az ifjak mehessenek ki, akik a szükséges költségeket sajátjokból vagy pártfogóik adományából fedezhetik, nem pedig azok, kik az adózó néptől kikoldult pénzen (itt a legációk értendők) akarnak külföldre menni. Hogy ez az intézkedés valóban csakis a protestánsokra vonatkozott, azt bizonyítja a törvénycikk záradéka, melyben a túlnyomóan protestáns Karok és Rendek bizalmukat fejezik ki (confidunt), hogy a királynő a kiutazást az említett feltételek fenforgása esetén valláskülönbség nélkül (sine religionum discrimine) fogja az erdélyi tanulóknak megengedni.*

Mentől tovább haladunk a század derekán túl, annál inkább szaporodnak az egyoldalú kormányzás, tünetei. Miként Magyarországon, itt is kormányzati rendszerré vált a katholicizmus felsőbbségének érvényre juttatása; de míg amott az 1681. és 1687. évi (bár protestáns részről el nem ismert) artikuláris törvényekre hivatkozhatott a kormány, addig Erdélyben ezt sem tehette, mert – mint említtetett – Lipót diplomája a katholikus, lutheránus, református és unitárius vallást teljes egyenlőjogúságban részesítette. Semmi sem mutatja ennek a rendszernek szellemét jobban, mint az a tény, hogy a kormány, amennyire csak tehette, igyekezett a helyi hatóságokból kiszorítani a nemkatholikusokat, sőt a hetvenes évektől kezdve arra utasította a főispánokat, hogy évről évre tegyenek jelentést arról, mi történt vármegyéjökben a katholikus vallás ügyének előmozdítása érdekében (hányan tértek át a katholikus hitre? hol és milyen irányban jegyezhető fel újabb térfoglalás? stb.).

Felmerül most az a kérdés, hogy e rendszer keretei közt minő elbánásban részesültek az erdélyi iskolák? Azt felelhetjük, hogy e téren a kormány a maga célzatainak teljesen megfelelő módon járt el: a katholikus iskolák, és csakis azok kormányának tekintette magát, ami azt jelenti, hogy mindaz, ami szervezeti és tanulmányi tekintetben történt, csakis a katholikus iskolákra vonatkozott. A többieket a kormány sorsukra bízta.

A tanügyi közigazgatásnak ez a rendszere nyilván másként nem volt lehetséges, mint úgy, hogy a katholikus iskolákat teljesen elzárta a kormány a protestáns iskolák elől. Az 1751-ben kibocsátott s 1764-ben, 1769-ben és 1777-ben megismételt rendeleteivel csakugyan szigorú büntetés terhe mellett megtiltja, hogy katholikus szülők nem katholikus iskolákba küldjék gyermekeiket, ahol eretnekségben (in haeresi) nevelkednek, s e rendelet végrehajtásával a politikai hatóságokat bízza meg.*

142. Az erdélyi iskolák kormányzata. – Ez a szándékos, szinte aggodalmas elkülönülés az erdélyi közoktatás kormányzati viszonyaiban az egész vonalon megnyilvánul. A gubernium felében katholikus, felében nemkatholikus tanácsosokból állván, az irányadó köröknek (különösen az erdélyi püspököknek) állandó igyekezete volt a katholikus ügyeket és köztök a katholikus iskolákra vonatkozókat is a kormányszék egyetemének hatásköréből kivonni és külön tárgyaltatni. Erre a célra szolgált az erdélyi püspök elnöklete alatt működő úgynevezett katholikus tanács (consilium catholicum), mely 1762-ben megszűnt ugyan, de a gubernátor bizalmasan utasíttatik,* hogy ha a kormányszék kebelében katholikus ügyről van szó, külön tanácskozásban (in einer besonderen Zusammentrettung) igyekezzék előzetes megállapodásra jutni a püspökkel és a katholikus tanácsosokkal. Ugyanekkor (1767) megalakul a plébániák és iskolák céljaira fordítandó Fundus Lusitanicus (a későbbi vallás-alap) működését ellenőrző bizottság az erdélyi püspök elnöklete alatt.* Majd 1774-ben kivételesen a szebeni kath. normális iskolának és gimnáziumnak felügyeletével megbízatik gróf Kemény Farkas kormányszéki tanácsos, Kolozsvárt pedig a normális iskola, latin iskola és egyetem felügyelete gróf Bánffi Dénes kolozsmegyei főispánra, a theologiai karé a püspökre ruháztatik.*

Mindezek a részben ötletszerű intézkedések csakis a katholikus iskolák érdekében történtek; s a felügyelő és kormányzó testületek vagy közegek a rendes kormányszék mellett s nem annak kebelében tárgyalták az ügyeket. Az 1774-ik évben alakul meg gróf Bethlen Miklós thesaurarius elnöklete alatt az a bizottság, mely a katholikus elemi és középoktatás ügyeivel foglalkozott, de kevés önállósággal, mert egyidejűleg a királynő gróf Kollonits erdélyi püspököt az összes katholikus elemi, közép- és főiskolák protektorává nevezi ki,* széles hatáskörrel és csakis azzal a korlátozással, hogy amennyiben maga nem akar intézkedni, tegye át az ügyeket további legfelsőbb helyre juttatás céljából a most említett bizottsághoz. A helyi felügyelet minden elemi és középiskolában a plébánosokra bízandó az egyetem továbbra is gróf Bánffi Dénes igazgatása alatt marad.

Úgy látszik, hogy ez az állapot – mint másként alig képzelhető – hatásköri összeütközésekre vezetett, mert egy év mulva megszerveztetett az ú. n. Commissio in Publico-Ecclesiasticis ordinata* (máskép: „katholikus bizottság”). Ennek elnöke gróf Bethlen Miklós, tagjai a gubernium két katholikus tanácsosa, gróf Kemény Farkas és gróf Teleki Károly, továbbá Felszegi Ferenc thesausarius, szintén katholikus; előadó báró Miske József titkár, fogalmazó Lendvai Imre és jegyző báró Bálintit József, valamennyien katholikusok.* Mivel pedig ez a bizottság a protestánsok és szkizmatikusok kegyes alapítványaival is foglalkozott, intézkedés történt, hogy valahányszor effajta ügyek napirendre kerülnek, a bizottság hívjon be ad hoc a gubernium kebeléből két nemkatholikus tanácsost, akik eszerint résztvettek ugyan az illető tárgyalásokon, de mindenkor kisebbségben maradtak.* A bizottság különben egészen önállóan működött, a guberniummal hivatalos kapcsolatban nem volt, felterjesztéseit a gubernátor és nem a gubernium útján küldötte fel Bécsbe s intézkedéseit külön pecsét alatt menesztette a vármegyékhez, székekhez és táblákhoz. Ilymódon tehát a katholikus iskolák ügyei, jóllehet közügyekként szerepeltek, a rendes közigazgatástól, mely törvény szerint a guberniumnak, mint testületnek kebelében folyt, majdnem hermetikusan elzárattak.

Azonban ez a bizottság csak a protestánsokkal szemben tudta önállóságát megóvni, mert egyébként minden érdemleges kérdésben Bécsből kapta utasításait. A császárvárosban dőlt el az erdélyi katholikus iskolák ügye, igen gyakran a püspök (Bajtay, Mansador, Kollonits) bizalmas jelentései értelmében, de nem ritkán azok ellenére is, a bécsi körök akarata s ama sűrűn hangoztatott álláspont szerint, hogy a tanügy Erdélyben is az osztrák örökös tartományok számára megállapított elvek és módozatok szem előtt tartásával intéztessék. Nemzeti szempontból súlyosbította a helyzetet, hogy Bécsben nemcsak az erre egyedül illetékes erdélyi kancellária tanácsával élt a Felség, hanem az idevágó ügyekbe beleszólt a kancellária mellett működő erdélyi udvari bizottság (commissio aulica in Transylvanicis), azonkívül 1760-tól kezdve az államtanács (Staatsrath), továbbá a hetvenes évektől kezdve mind sűrűbben a bécsi udvari-tanulmányi bizottság (Studienhofkommission),* néha az ausztriai cseh udvari kancellária (Österreichisch-Böhmische Hofkanzley); azonkívül, minden oly iskolaügyben, mely a kincstár hozzájárulásától függött, az udvari kamara intézkedése is megköveteltetett; végül nem egyszer esetről-esetre összeállított külön bizottságok is foglalkoztak erdélyi vallás- és iskolaügyekkel.* A dolgok ezen állapota, mely teljesen rávall a felvilágosodott abszolutizmus kormányzati módszerére, természetesen nehézkessé, bonyolulttá, (a kutatóra nézve ma már sokszor kibogozhatatlanná) tette az erdélyi iskolák legfőbb közigazgatását. Mindezt tetézte végül, hogy az említett bécsi testületek tagjai (habár voltak köztök európai műveltségű és széleslátókörű férfiak) nem ismerték az iskolát és legtöbbnyire nem ismerték az erdélyi viszonyokat, melyekhez hasonlók az egész nagy birodalomban sehol sem voltak találhatók.

143. Az erdélyi iskolák állapota. – Mielőtt a közoktatás fokozatos rendezésének történetével megismerkednénk, szükséges megállapítanunk,* milyen és hány iskolával rendelkeztek a különböző hitfelekezetek az erdélyi-nagyfejedelemség területén a reformmozgalmak megindulása előtt?

A katholikusoknak volt egy jezsuitáktól ellátott főiskolájok Kolozsvárt, filozófiai és gimnáziumi tanfolyammal;* latin iskoláik a jezsuiták vezetése alatt Udvarhelyt, Károlyfehérvárt (Gyulafejérvárt), Marosvásárhelytt, Szebenben és Brassóban; kegyesrendiek tanítottak Besztercén és Medgyesen, minoriták Kantán és Nagyenyeden, ferencesek Csíksomlyón, Mikeházán, Désen, Esztelneken, Gyergyóvárhegyeri, Hunyadon és Szászvároson. De meg kell jegyezni, hogy a minoriták és ferencrendiek felsorolt iskolái közül csak Kanta és Csíksomlyó volt teljes gimnázium, a többiekben csupán a latin nyelv elemeit tanították. – Katholikus elemi iskola volt 130 (a püspök jelentése szerint még 90-re volna szükség), melyekben az olvasást és, írást, gyakran csak az olvasást, néhol a latin nyelvtan elemeit is tanították. Erzsébetvároson örménynyelvű katholikus iskola volt 100 tanulóval.* Kolozsvárt és Szebenben katholikus árvaházak állottak fenn.

Középiskolákkal kapcsolatos katholikus konviktus 8 volt ez idétt Erdélyben: a kolozsvári nemesi konviktus 40 alapítványi hellyel, a kolozsvári Szent Józsefről elnevezett nevelőintézet 133 növendékkel (kik között filozófusok is voltak), az udvarhelyi Szent Imréről elnevezett intézet 41 növendékkel, a károlyfehérvári intézet 26, a marosvásárhelyi 25, a medgyesi 23, a csíki (somlyói) 49 és a mikeházai 36 növendékkel (1762. évi létszám).

A görög egyesülteknek (ha ugyan nem hiányos az összeírás) 7 helyen voltak már iskoláik (Bethlen, Petsétszeg, Oláhnémeti, Fogaras, Kudsér, Újdés, Szászváros) és Balázsfalván latin grammatikai iskolájok.

A reformátusoknak 3 kollégiumuk volt: a nagyenyedi, a kolozsvári és a marosvásárhelyi. Mindháromban a latin osztályokat publicus praeceptorok, a felső tanfolyamok hallgatóit professzorok tanították, Enyeden és Marosvásárhelyt 3–3, Kolozsvárt 4 (itt egy rendes jogi tanszék is volt).* Oly iskola, mely a retorikáig bezáróan tanította a latin nyelvet, volt 6: Udvarhely, Szászváros, Dés, Zilah, Fogaras és Kézdivásárhely. Ezek közül az udvarhelyi iskola már részben főiskolának tekinthető, mert volt egy professzora is, aki filozófiát és theologiát tanított. (A hivatalos jelentésben mégis mint gimnázium „seu Schola Udvarhelyiensis” szerepel). A trivialis (falusi) és mezővárosi iskolák számát legalább 400-ra becsülöm.* Köztök is voltak, melyekben olvasáson és íráson kívül a latin nyelv elemeit is megtanulhatták a gyermekek.

Az ág. hitv. evangélikus (szász) iskolák* a hivatalos kimutatásokból ítélve nagyon rendezettek voltak. Az elöljáróság pontos és kimerítő jelentést és összefoglaló táblázatot küld be, melyből kiderül, hogy volt 5 gimnáziumuk: Brassó, Szeben, Medgyes, Segesvár és Beszterce. Ezek közül a négy elsőben az összes latin és görög humaniórákat, történelmet és földrajzot s bevezetően keleti nyelveket, filozófiát és theologiát tanítottak. Besztercén csak a latin, görög és héber nyelvekkel találkozunk. Ez öt gimnáziumon kívül volt a szászoknak 14 városi iskolájuk, melyekben olvasáson, íráson és számoláson kívül a latin nyelv elemeit is tanították, és 236 falusi (triviális) iskolájuk. A nagyobb városok külön leányiskolákkal is rendelkeztek. Lutheránus árvaház 1 volt, Szebenben.

Az unitáriusoknak (vagy miként Bécsben szerették nevezni: ariánusoknak) volt egy teljes kollégiumuk Kolozsvárt, a publikusokon kívül 3 professzorral, kik filozófiát, mathézist, görög és héber nyelvet és theologiát tanítottak. Tordán gimnáziumot tartottak fenn, a szokott humaniórákkal (usque ad Logicam). Elemi fokon levő unitárius iskolát mintegy 20-at számláltam, de valószínűen több volt.

A görög nem egyesültek 5 iskolát mutatnak ki: Pecsétszegen, Brassóban (Bolgárszegen), Hosszúfalván, Zernesten és Szászvároson.

144. Az erdélyi népoktatás újjászervezése. – A köznevelés intézményei közül a katholikus népiskola volt az, melyre legelőször vetette tekintetét a kormány. Itt igen nagy hiányok mutatkoztak, melyek még az államtanács figyelmét is felkeltették. (1764).* Az iskolák száma elégtelen volt, aminek az egyik államtanácsos véleménye szerint az a következménye, hogy sok helyütt minden oktatás és nevelés nélkül serdül fel az ifjúság, s hogy ilyképen „időről időre nagyon sok katholikus ember más vallásra tér át.” Ahol vannak is tanítók, a plébánosok háziszolgáknak használják őket, úgy hogy nem marad idejük és alkalmuk az oktatásra. Vegyen a püspök példát a lutheránusoktól és ariánusoktól (unitáriusoktól), akik főfeladatuknak tekintik a gyermekek vallásos nevelését. Egy másik tanácsos azt írja, hogy az erdélyi katholikus falusi iskolák állapota nagyon szomorú; a dolognak az a látszata, mintha az igazi katholikus vallás oltalmazását Erdélyben a legnagyobb lanyhasággal intéznék. „A katholikus egyház szempontjából” úgymond „nyilvánvaló botrány, hogy az ariánusok, lutheránusok és kálvinisták nagyobb gondot fordítanak az ifjúság oktatására, mint azok, akik a katholikus egyházban születtek és nevelkedtek.” Főként ez a szempont vezette továbbra is a legfelsőbb köröket. A bécsi érsek 1767-ben rámutat* arra a tényre, hogy a szegénysorsú katholikus szülők gyermekei anyagi gondoskodás (megfelelő alapítványok) hiányában tömegesen züllenek Erdélyben. Ajánlja, hogy Szebenben katholikus árvaház szerveztessék (nemsokára meg is nyílt). A királynőnek az az elhatározása,* mellyel a 437.305 forintra felszaporodott portugál-alap évi kamataiból 13.000 frtot a szegény plébánosok javadalmának emelésére, új plébániák és iskolák alapítására rendelt fordíttatni, nem sokat lendített az iskolák helyzetén, mert e jövedelemnek legnagyobb részét, úgy látszik, felemésztette a kongrua.

A hivatalosan megállapított bajok ellenére is csak a hetvenes évek elején indult meg az erdélyi katholikus népoktatás reformja,* még pedig teljesen bécsi minta szerint. Legelőször (1772/3) a szebeni árvaházbán és az ottani orsolyaszűzek iskolájában alkalmazták a normális (vagyis: Felbiger-féle) módszert – mert az egész szervezési munkából ennek a meghonosítását tekintették Bécsben legsürgősebbnek –, mire a királynő utasítja az erdélyi kormányszéket, hogy az árvaháznak, mint a tanítóképzés középpontjának felhasználásával, fokozatosan vezettesse be az új módszert Erdély többi katholikus, görög egyesült és görög nem egyesült iskoláiba is; egyúttal gondoskodjék a szükséges tankönyveknek magyar és oláh nyelvre fordításáról. Ezeknek az intézkedéseknek indítóoka egyrészt az annyiszor hangoztatott elv, hogy az erdélyi közoktatás is az osztrák örökös tartományokéval teljesen azonos módon szerveztessék,* másrészt az a remény, hogy a módszer általánossá tétele legalább közvetve a német nyelv terjesztésének is útját egyengeti.

Mindkét irányban csalódásnak kellett érnie a kormányt. A normális módszer dolga ha nem akadt is meg, fölöttébb lassan haladt előre. Csak 1776 elején nyílhatott meg Szebenben a vidéki tanítók számára szervezett tanfolyam és csak 1777 novemberében kezdték meg működésület Szebenben és Kolozsvárt a normális módszer szerint képzett tanítók (utóbbi helyen csak egy): Semmi jel sem mutatja, hogy az új rend a következő években egyebütt is meghonosult volna. A brassói, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi, tehát városi iskolákban még 1779-ben is csak egy tanító működött a normális módszer szerint. Pedig a kormány minden lehetőt megtett a cél elérésére. Külön normális iskolai felügyelőt nevezett ki a Bécsből leküldött P. Grieb Andrásnak, Felbiger munkatársának személyében, majd P. Stettner Bálint bécsi tanítót is melléje adta, a gyorsabb megvalósítás érdekében rendkívüli átalányösszegeket folyósított és az új szervezetű iskolákba járó gyermekeket a tandíj fizetése alól felmentette.

E balsiker főoka, hogy a normális módszer, melynek didaktikai értéke egyebütt is csakhamar kétesnek bizonyult, semmiképen sem illett az erdélyi viszonyokhoz. A katholikus lakosság csekély kivétellel magyar volt, az új tanulmányi rend pedig német anyanyelvre és német oktatónyelvre volt szabva. Egész Udvarhelyszékben és Háromszékben például egyetlen ember sem találkozott, ki a német nyelvet taníthatta vagy segédnyelvként alkalmazhatta volna a vegyes nyelvű, magyar-német iskolakönyvek használatában (mert ily kéthasábos, kétnyelvű könyveket és mindkét nyelvben járatos tanítókat kívánt a kormány). Az oláhnyelvű lakosság elképzelhetetlen műveletlensége már eleve kizárt minden sikert. Még papjaik is alig tudtak olvasni és csak ritkán írni;* a nép egészen tudatlan és vallása tanaiban is járatlan volt (épen csak keresztet tudott vetni).

A normális módszer terjesztését célzó intézkedéseknél sokkal fontosabbak voltak az erdélyi katholikus iskolák általános szervezése érdekében tett rendelkezések, melyek az 1774. és 1775. évben tétettek közé.* Ezek adták meg a rendezés kereteit; ezek vittek bele némi rendet az eddig magára hagyott népoktatásba.

Az elemi iskolák négy kategóriába soroztatnak. Ezek: a normális iskola Szebenben, a fő-elemi iskola (schola principalis) Kolozsvárt, 3 tanítóval; a nagyobb iskolák (scholae majores) 2 tanítóval Brassóban, Marosvásárhelyt, Udvarhelyt, Medgyesen és Károlyfehérvárt (a görög egyesült oláhok számára Fogarason, Balázsfalván és a püspök által kijelölendő harmadik helyen); a triviális iskolák valamennyien faluhelyeken.* A falusi iskolákban a katekizmuson kívül tanítani kell az olvasást és (amennyire lehetséges lesz, quantum possibile erit) az írást és a négy számtani alapműveletet; a városi iskolákban ezeken kívül az embernek és a keresztény, embernek kötelességeit (officia hominis ex christiani), bibliai történeteket, szépírást, a német nyelvtan elemeit, úgyszintén az „új” földrajzot (geographia nova), még pedig a legfőbb városokban (in civitatibus metropolitanis) mindezt bővebben. A tanulók évi tandíjat fizetnek: városokban 40 krajcártól 1 forintig, mezővárosokban 30–40 krajcárt, falvakban 20 krt. A szegényebbek természetben is leróhatják a tandíjat, az egészen szegényekért a község tartozik a tandíjat megfizetni. A tanítók fizetése évi 60 és 120 frt. között váltakozik, de ebből az összegből a tandíjat levonja és csak a többletet fizeti a vallásalap, s ezt is csak ott, ahol a normális módszer alkalmazásba vétetett. A tanítók adót nem fizetnek, minden teherviseléstől mentesek. Minden tanító számára az 1–2–3–4 tantermen kívül 1 szobából és konyhából álló lakás építendő, még pedig úgy, hogy az építéshez szükséges anyagot a földesurak, a munkát pedig a lakosok (jobbágyok) tartoznak szolgáltatni valláskülönbség nélkül. A tanév két részre oszlik: téli és nyári tanfolyamra. Télen városokban november 3-ától nagyszombatig, falvakban december 1-től március végéig tart a szorgalmi idő; nyáron a tanfolyam mindenütt husvét utáni első vasárnaptól Szent Mihály napjáig tart, de ezt az időt aratáskor három heti szünet szakíthatja félbe. A falusi iskolákban télen 9–13 éves gyermekek, nyáron 6–9, évesek járnak. Minden szülő köteles gyermekét hat éves korában iskolába küldeni. minden mulasztott hétért a tandíj felét kell büntetésként lefizetnie, esetleg közmunkát teljesítenie. Az iskolai kötelezettség a 6-ik évtől a 12–13-ik évig tart. A tanköteleseket évenként össze kell írni. A latin iskolába a 12-ik év befejezése előtt senki sem vehető fel. Tizenhárom éven alóli gyermekeket pénzbüntetés terhe alatt nem szabad munkára fogni. A görög egyesültek gyermekei szabadon látogathatják a róm. kath. iskolákat.

E rendeletek az adott viszonyok közt mindenről gondoskodtak, csak arról nem, hogy végrehajtásuk biztosíttassék. Grieb András iskolafelügyelő nem ismerhette a helyi viszonyokat, s így csak sötétben tapogatódzott. Nem is látjuk egyhamar feltűnőbb jelét a haladásnak. Még 1777-ben is ezt olvassuk a szebeni katholikus bizottsághoz intézett királyi rendeletben :

A többi helyeken (azaz: nem a városokban) az iskolák előbbi helyzetökben hagyandók mindaddig, míg Szebenben a normális iskola felállításával nagyobb számmal lesznek kiképezve oly egyének, kik a német nyelven kívül a nemzeti nyelveket is értik, és míg kellő számítással meg lehet állapítani, mily összeg lesz évenként az iskolai épületek átalakítására és a belső felszerelésre fordítható.

Csak 1779-ben kezd a helyzet javulni,* mikor a királynő Mártonffi József volt jezsuitát nevezte ki az összes erdélyi katholikus népoktatási intézetek felügyelőjévé, Szeben székhellyel, évi 600 frt fizetéssel, királyi tanácsosi ranggal, részletes utasítást adva neki teendőihöz. Mártonffi hivatalból tagja és népiskolai előadója lett a katholikus bizottságnak. Közvetlenül alája voltak rendelve az iskolák igazgatói és tanítói, s tőle vették utasításaikat. Ekkor indult meg ezeknek az iskoláknak rendszeresebb látogatása s a róluk szóló jelentéseknek a katholikus bizottságban való feldolgozása.*

145. Az erdélyi katholikus gimnáziumok. – A Jézus-Társaság feloszlatása előtt az erdélyi kath. gimnáziumok 6 osztályból állottak s tantervök a jezsuita tipushoz igazodott. Még azokban az elemi iskolákban is, ahol a latin nyelv rudimentumait tanították, az Alvari-féle grammatika járta. Hogy az 1773-ik évvel meginduló középiskolai reformtörekvéseket megérthessük, ide iktatom a kolozsvári jezsuita-gimnázium tantervét a régi rendszer utolsó éveiből:*

Az elemi osztályban (in elementari classe) ismétlik a név- és igeragozást, előadják a rudimentumokat, a 14 szabályt függelékestül, a főnevek nemeit, gyarapítják a szókincset, tanítanak bibliai történeteket (a patriarchákról). Iskolai író: Phaedrus meséi. Canisius kátéja (a hitről), Gretser nyelvtanából a görög alfabétom.

Az alsó (infima) grammatikai osztály anyaga: a főnevek nemei, összetett főnevek, egyszerű igék szabályai, a mondattan egyszerű szabályainak rövid foglalatja, görög névragozás. Canisius kátéjának 2 fejezete (a reményről). Író: Cornelius Nepos. Történelemből: A négy monarchia Nagy Konstantinig.

A középső (media) grammatikai osztály anyaga: az egész nyelvtannak a lényegre szorítkozó ismerete (az alsóbb osztályokban tanultak ismétlése fonalán). Mondattan a képes beszédig (usque ad figuratani). A latin nyelv sajátságainak alapvonásai. Canisius 3-dik fejezete (a szeretetről). Görög nyelvtanból a melléknevek fokozása. Írók: Cicero néhány levele, Cato Major, valami Julius Caesarból (aliquid ex Julio Caesare). Történelem Római császárok NagyKonstantinig.

A felső (suprema) grammatikai osztályban: a teljes nyelvtan (a magyarázatokkal, függelékekkel és alakzatokkal); a mondattan ismétlése; metrika és prozódia. Írók: Szemelvények Cicero De officiis c. művéből, Quintushoz és Atticushoz intézett levelei, Curtius Rufus történetének egy része. Görög nyelvtanból az összevont igeragozás és a mi-végű igék. Történelmi vázlat az országokról és tartományokról.

A Poézis osztályában: a prozódia teljesebb ismerete, a levélírás mestersége, az ékesszólásra való előkészület. Magyarázták Soarius retorikájának harmadik könyvét: körmondat, elbeszélés, chria, retorikai alakzatok röviden. Auktorok: Cicero Laeliusa, könnyebb beszédei, Livius, Vergilius, Ovidius. Gretser görög nyelvtanának második könyve a mondatrészek helyes szerkesztéséről. Canisius ötödik fejezete (a keresztény igazságosság kötelmeiről); kozmografiai és történeti földrajz.

A Retorika osztályában: Az ékesszólás teljes ismerete, prózai és költői szempontból. Soarius táblázatai. Írók: Cicero beszédei; Vergilius; Horatius ódái, valami luvenalisból és Tacitusból. Gretser görög nyelvtanának harmadik könyve (a szótagok méréséről). Canisius mind az öt fejezete. A pápák története.

Ennek helyébe kell most lépnie a bécsi egyetemi gimnázium tantervének.* A királynő határozott kívánsága, hogy a bécsi tanulmányi rend és az ott használt tankönyvek „az erdélyi iskolákban” is már az 1773/4-ik tanévvel bevezettessenek. E tankönyvek a. latin nyelv és a történelem számára németnyelvűek voltak, a bécsi tanterv pedig sokkal többet kívánt az erdélyinél: a latin irodalmi oktatás szélesebb körű benne, a görögből nemcsak a nyelvtant kívánja meg, hanem elég bőséges irodalmi olvasmány feldolgozását is (szemelvények Homerosból, Hesiodosból, Pindarosból; Anakreonból, Sophoklesből, Euripidesből, Aristophanesből, Theokritosból és Kallimachosból: a prózaírók közül Herodotos, Xenophon, Demosthenes és Lukianos szerepelnek a tantervben).

Hosszú volna részletesen elmondani azt a huzavonát, mely ennek utána az erdélyi latin iskolák átszervezését évről évre késleltette. A hivatalos tárgyalások a teljes tervtelenség képét adják. Alig hogy az erdélyi bizottság kifejtette a fentemlített intézkedéssel kívánt tanulmányi rend hirtelen alkalmazásának lehetetlenségét, máris újabb, az eddiginél még radikálisabb rendelkezés történt, amennyiben a bécsiek (az udvari tanulmányi bizottság javaslatára) azt kívánják, hogy a Marx Grácián-féle új gimnáziumi szervezet és tanterv vezettessék be Erdély iskoláiba is. E szervezet lényege: Minden gimnáziumba lépő tanuló szigorú felvételi vizsgálatot tesz, mely főleg németnyelvi ismereteinek mértékét van hivatva megállapítani.* A latin iskola két tagozatra oszlik: egy alsó 3, és egy felső 2 osztályúra. Az eddigi elemi osztály latinnyelvi anyaga a normális iskola III. osztályába kerül. A poézis és retorika osztályai helyet cserélnek (azaz: ezentúl a IV-ik a retorika és az V-ik a poézis). A gimnáziumban a szakrendszer honosítandó meg: a vallástanáron kívül kell lennie 1 tanárnak a történelemre, 1-nek a természettudományokra és mathematikára, továbbá 1 görög nyelv tanárnak, 1 latin nyelv tanárának (l. és II. oszt.), 1 latin stílus tanárnak (III. o.) és 1 latin irodalom tanárnak a IV. és V. osztályban.

Természetes, hogy ennek a reformnak megvalósítása leküzdhetetlen akadályokba ütközött, melyeknél fogva a bécsi kormány kénytelen volt függőben tartani az egész újjászervezést az 1780-ik év közepéig azzal az utasítással (melyet maga Marx Grácián javasolt), hogy az új rend Kolozsvárt 1780/1-ben, a többi gimnáziumokban pedig 1781/2-ben lépjen életbe.* A legnagyobb akadály itt is a nyelvi nehézség volt: az ifjúság a német nyelvben annyira járatlan volt, hogy nem vehette e nyelvet segítségül a latin nyelv tanulásában.* Ezért mindenekelőtt le kellett volna magyarra fordíttatni a bécsi tankönyveket, ami ellen Marx Gráciánnak nem is volt kifogása, míg a kancellária – ami szomorúan jellemző – ellenzi a fordítást, azzal az alaptalan megokolással, hogy 1774 óta már gondoskodás történt a német nyelv oktatásáról; a tanárok majd csak pótolni fogják nyelvismeretök hiányait, a tanulók pedig a normális iskola három osztályának végeztével eleget fognak tudni németül.

146. A reformátusok vásárhelyi normája. – A hatvanas években elrendelt és végrehajtott hatósági invesztigációk nyilván cselekvésre késztették az erdélyi reformátusokat is, kiknek iskolái eddigelé csupán a megszokás vagy helyi hagyomány erejétől vitettek, az egységes célok és eszközök szükségességének tudata nélkül. Most 1769-ben az egyházi kerület Marosvásárhelyt tanügyi bizottságot szervezett* (literaria commissio), mely feladatának tekintette, hogy „egy olyan közönséges docendi et discendi normát concinnálna, mely minden scholákba introducáltatván, azon egy norma szerint a tudományok és azokból folyó jó erkölcsök és isteni félelem mindenütt egyaránt nagyobb nagyobb gyarapodást vehessenek”. A bizottságban mind a négy kollégium (Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyenyed, Udvarhely) képviselve volt. Elnökölt gróf Bethlen Pál. Munkálatát, mely szervezeti szabályzatból, tantervből és módszeres utasításokból állott, a főkonszisztórium is megerősítette (aláírták gróf Lázár János, gróf Teleki László és báró Bánffi Farkas), úgy hogy az erdélyi reformátusokra nézve kötelező ereje lett.*

A szabályzat a teljes iskolákban (a theológiai tanulmányokat ide nem értve) a következő osztályfokozatokat állapítja meg: Abecedarii, Declinistae et Comparatistae, Secunda classis conjugistarum, Tertia classis grammatistarum, Quarta classis syntaxistarum, Quinta classis Rhetorica et Oratoria, Sexta classis poetica, Septima classis graeca (újonnan, felállított osztály, „hogy a görög nyelven tanuló ifjaknak annál több idejök lévén, abban nagyobb épületet vehessenek.”), Octava classis Logika. – Latin írók: Phaedrus, Eutropius, Cornelius Nepos, Justinus, Cicero levelei és beszédei, Ovidius Átváltozásai, Vergilius Aeneise, Horatius ódái; görögből: az újszövetség, Kebesz tabulája, Lukianos dialogusai. Az alsó osztályokban földrajz és számtan is szerepel a tárgyak közt. Az Octava tárgyai: Logika (Baumeister), metafizika, mathesis pura, trigonometria, alkalmazott mathezis, kísérleti fizika, gyakorlati filozófia, egyetemes és hazai történelem, görög és héber nyelv, római, görög és zsidó régiségek.

Mint e vázlatból is kitűnik, a Szabályzat jelentékenyebb újítást nem tartalmaz, hacsak az utolsó osztályban a reáliáknak az akkori viszonyokhoz képest eléggé terjedelmes oktatását annak nem vesszük. Inkább arról volt itt szó, hogy a tanulmányok keretei élesen megállapíttassanak és az önkényre bízott eljárások helyébe egyetemesen kötelező rend tétessék. Mégis nevezetes kezdeménynek tekinthető ez a szabályzat az elvek közösségére való törekvés folyamatában.

147. A szászok gimnáziumai. – A tizennyolcadik század közepétől kezdve az erdélyi szász iskolák tanulmányi rendjének egységes szabályozása is napirendre kerül.* A németországi egyetemek látogatása mind nagyobb nehézségekbe ütközvén, az erdélyi országos evangélikus egyháznak gondoskodnia kellett arról, hogy (különösen a papképzés és tanárképzés érdekében) a gimnáziumok legfelsőbb osztályainak tanulmányi anyaga theológiai és filozófiai irányban kibővittessék s az alsó osztályok tantervei egységesen szerveztessenek. Másfelől kormányrendeletek is sürgették az intézetek jobb karba helyezését (ameliorationem scholarum). A konszisztórium el is rendelte, hogy minden gimnáziumban ugyanazokat a tankönyveket használják és ugyanazt a módszert (docendi methodum) alkalmazzák. A minta most is a szebeni iskola. Az 1758-ik évi szabályzat (mely még 1778-ban is érvényben volt,* mutatja, hogy a foganatba vett intézkedések nagyobbára még a pietizmusban gyökereznek (a tanterv készítői Schunn és Felmer valamikor Halléban tanultak és évekig ott időztek), holott ebben az időben a pietizmus német földön már utolsó alkonyát élte. A használt tankönyvek közt megtaláljuk ugyan Wolffot és Baumeistert is, de nagyobb részök pietista eredetű. Az iskolában reális tárgyakat, földrajzot, természetrajzot, mathematikát, rajzolást is tanítanak, továbbá történelmet és (hallei mintára) német ékesszólástant és költészettant is (kapcsolatban Gellert és Haller költői műveinek olvasásával). Van német osztály is (Classis Teutonica) azok számára, kik nem tanulnak latinul. A pietista hagyományokban gyökereznek a hetenkénti tanári értekezletek. A klasszikus nyelvek tanterveiben még nyoma sincs valamelyes önzetlenebb értékelésnek. A latin oktatás túlnyomóan a nyelvhasználatra irányul; a görög tanulmány egészen az Újszövetség szolgálatába szegődik (az egyetlen régi író a legfelsőbb osztályban Aisopos). Végelemzésben a szász iskolák szóban levő szabályozása is nem annyira új célok kitűzésében, mint a célok pontosabb és részletesebb megállapításában, a rendtartás tökéletesítésében, az iskolákkal egybekötött jóléti intézmények megjavításban és hasonlókban kereste érdemét.

148. Fordulat az erdélyi iskolareformban. – Úgy látszik, hogy a fent ismertetett meddő kísérletezés hatása alatt mind súlyosabb gondokat okozott a kormánynak a katholikus gimnáziumok szervezése. Immár Bécsben is kezdték belátni, hogy az ausztriai rendszert az erdélyi katholikus magyar gimnáziumokra főleg a német nyelv okozta nehézségek miatt (ob minus propagatam adhuc in Magno Principatu linguae Germanicae notitiam) lehetetlen ráerőszakolni. De csodálatos módon csak 1780 április havában jutott eszökbe az a közelfekvő gondolat, hogy az ausztriai norma helyett inkább a három évvel elébb kibocsátott magyarországi új tanulmányi rendszert kellene az erdélyi katholikus iskolákban is alkalmazni.* A kancellária megszerzi a Ratio Educationisnak és a budai egyetemi gimnáziumban használt tankönyveknek egy-egy példányát s ezeket a kiadványokat május 3-án azzal a felszólítással küldi meg a katholikus bizottságnak, hogy gyakorlati tanférfiak bevonásával mondjon véleményt arról, vajon, a Ratio Educationisnak a gimnáziumokra vonatkozó rendelkezései az erdélyi középiskolákra is alkalmazhatók, esetleg az ottani különleges viszonyok szerint (juxta speciales circumstantias Transylvaniae) módosítandók-e?

E rendelet vétele után a szebeni bizottság egy szaktanácskozmányt (consessus literarius) alakít, melynek tagjai Szegedi György és Török Ferenc tiszt. kanonokok, Mártonffi József az elemi iskolák főfelügyelője, Kováts József a kolozsvári kegyesrendi gimnáziumban a retorika és poézis tanára, Cserei József ugyanott a grammatikai osztályok tanára és Pállya István, a kolozsvári Teréz-akadémia rektora. Az előadói tisztet Mártonffira ruházzák, aki az erdélyi gimnáziumok viszonyaihoz mért új szabályzatot néhány hónap alatt kidolgozta és az értekezlet elé terjesztette. A consessus tizennégy ülésben (1780 szeptember 2-tól 15-ig) pontról pontra összehasonlította Mártonffi munkálatát a Ratio Educationis illető pontjaival s a bemutatott szöveget néhány módosítással elfogadta; hasonlóképen magáévá tette azt a katholikus bizottság is (1780 okt. 9.).

Az új szabálykönyv kéziratát, mint most már a katholikus bizottság munkálatát az erd. udv. kancellária a maga észrevételei kíséretében 1781 április 8-án terjeszti a Felség (II. József) elé, aki azt az államtanács meghallgatása után 1781 május 16-án, Mártonffi Józsefnek elismerését nyilvánítva, jóváhagyja és országos közzétételét elrendeli. Így jött létre a Norma Regia,* mely elsősorban az erdélyi középiskolákra vonatkozik ugyan, de az általános iskolai közigazgatás szempontjából is jelentős irányelveket, az eddigiektől lényegesen eltérőket tartalmaz.

149. A Norma Regia. – Az új iskolai kódex két főrészre oszlik: az első az iskolai közigazgatást szabályozza, a második a rendtartást és a tanterveket közli. Néhány szakasz kivételével, melyek a nemzeti iskolák tanulmányait és ezeknek az iskoláknak a gimnáziumokkal való kapcsolatát, továbbá a népiskolai felügyeletet szabályozzák, az egész könyv a latin iskolákról szól.

A Norma Regia valamennyi rendelkezése közül jelentőségre nézve messze kiemelkedik az első rész első fejezete, mely az erdélyi iskolák kormányzatát egészen új mederbe tereli. Ennek a története a következő:

Erdélyben, mint láttuk, eddigelé csakis a katholikus iskolák részesültek nyilvános gondoskodásban. A guberniumtól független katholikus bizottság, mint hatóság gyakorolta fölöttök a felügyeletet és ellenőrzést és adta meg nekik a szükséges utasításokat. A protestánsok iskolái a szorosán vett alapítványi ügyek ritka kivételével magukra hagyattak. Mártonffi, az új szabálykönyv szerzője már egy előbbi alkalommal hangoztatta annak szükségességét, hogy a protestánsok iskoláit is be kell vonni az országos rendezésbe, mert szerinte csak ezzel az egységbe foglalással érhető el,* „hogy végre az egész tartomány az ausztriai névhez méltó alakot öltsön”. A Norma Regia eredeti tervezete mégis az eddigi állapotot akarja fentartani; csupán katholikus bizottságot ismer. A bécsi államtanács tagjai azonban, akiket mindenben a birodalom egységes gondolata vezérel, a tervezetnek ezt a részét, mivel nem számol a bevett többi vallásfelekezetek törvényes helyzetével, nem tartják elfogadhatónak. Az egyik államtanácsos (Gebier) véleménye szerint nem volna illő (unschicklich) a tanulmányi ügyeket továbbra is egy katholikus bizottság hatáskörében meghagyni (hiszen akkor a lutheránusok és kálvinisták is egy-egy külön bizottság felállítását követelhetnék), hanem a tanügy intézése csakis a királyi kormányszéknek, a guberniumnak lehet joga és kötelessége. Az egész dolognak a katholikus valláshoz semmi köze (die katholische Religion insbesondere gar nichts angehende Sache). A katholikus bizottság nem egyéb, mint „status in statu”. Az államtanács többi tagjai hasonló értelemben nyilatkoznak. A tudományos ismeretek nincsenek valláshoz kötve.

A legfelsőbb elhatározás az államtanácsosok véleményét veszi alapul: A katholikus bizottság a tanulmányi ügyek intézésétől egyszersmindenkorra felmentetik s ezek az ügyek valláskülönbségre való tekintet nélkül, a guberniumnak erre a célra megalakítandó új bizottságához, a tanulmányi bizottsághoz utaltatnak. Az elnöki tisztet az erdélyi püspök viselheti ugyan, de a bizottság tagjai „mindhárom vallás”* képviselőinek sorából választandók. Katholikus részről a bizottság tagjai lesznek gróf Teleki Károlyon, mint elnökhelyettesen kívül gróf Kemény Farkas és gróf Haller Antal guberniumi tanácsosok, továbbá Mártonffi József a nemzeti iskolák felügyelője; a protestáns részről kinevezendő két kormányszéki (egy lutheránus és egy református) tanácsos megválasztását a Felség a guberniumra bízza, s egyúttal megengedi, hogy a protestánsok a maguk gimnáziumi igazgatói közül is egyet-egyet (azaz: egy ág. hitv. ev. és egy református vallásút) szavazati joggal a nevezett bizottságba küldhessenek. Ezzel az iskolai közigazgatásnak új érája kezdődik, melynek alapelveit a Norma Regia ekként fejezi ki:

Minthogy az állam közös üdve és ama királyi gondoskodás, mellyel kivétel nélkül a felnövekvő ifjúság jó nevelésére és oktatására fordítjuk figyelmünket, megkövetelik, hogy a köz igazgatás (publica administratio) nemcsak a katholikus, hanem a más vallású ifjúság tanulmányi ügyeire is szorgos tekintettel legyen, s a nevelés politikai rendje (ratio politica educationis) egyenlő és egyforma elvek szerint (iuxta aequalia et uniformia principia) irányíttassék: ezért kegyelmesen elrendeljük, hogy a tanulmányoknak ezen új rendszere… azoknak az iskoláknak is szabályul és miheztartásul (pro norma et directione) szolgáljon, melyeknek fentartói a katholikustól eltérő hitvallást követnek. Érintetlenek maradnak ugyan a törvények és királyi engedmények által a vallás ügyében törvényesen biztosított jogaik és kiváltságaik; azonban az oktatás módszerére, a tanítás anyagára, a tanárok alkalmazására, az erkölcsi nevelésre, az igazgatás alakjára és az iskoláknak és a nevelésnek egész politikai rendjére vonatkozóan ebben az új rendszerben megállapított irányadó szabályokat ők is egyformán (uniformiter) követni tartoznak.

A viszonosság a különböző vallásfelekezetek közt ekként elvben megállapíttatott. Mégis a Norma későbbi szakaszai közt akad olyan, mely még Mária Terézia kormányzati rendszerére emlékeztet s ezen a viszonosságon rést üt. Így például* a katholikusoknak meg van tiltva idegen (azaz: protestáns iskolákat) látogatni, ellenben a protestánsok gyermekeit – mondja a Norma – a katholikus iskolákból nemcsak kizárni nem szabad, hanem lehető jóakarattal és nyájassággal be kell őket fogadni, s csupán arra kell ügyelni, hogy a katholikus vallás tanaira és gyakorlataira ne kényszeríttessenek.

Ami a Norma Regiának az iskolák szervezetére és fegyelmi rendjére vonatkozó követelményeit illeti, az idevágó szakaszok, ha nem is szószerint, de lényegökben megegyeznek a magyarországi Ratióban foglaltakkal. A gimnázium itt is ötosztályú, két tagozattal (3 + 2); a tanárok versenyvizsgálatot tesznek, mint Magyarországon; az iskolákban könyvtárak és tanszergyűjtemények alapítása itt is sürgettetik; az aemulatio és a decuriók intézményével itt is találkozunk; az évvégi ünnepi vizsgálatokat a Norma éppúgy érvényben hagyja, mint a Ratio stb.

A főkülönbség a tantervi részekben tűnik fel. A magyarországi gimnáziumokra nézve megállapított rengeteg sok tárgyat a Norma megrostálja* és közülök a vallástanon kívül rendes tárgyakul csak a latin nyelvet és irodalmat (kapcsolatban a régiségtannal és mithologiával), a magyar (erdélyi) és világtörténelmet, a hazai és egyetemes földrajzot, a számtant és a szépírást tartja meg. Minden más kiszorul avagy rendkívüli tárggyá válik. Van azonban az erdélyi tantervnek. a Ratio kitűzte határokon túlmenő ága is: ez a görög nyelv, mely a gimnáziumnak mind az öt osztályában nemcsak mellékesen, hanem heti 2–2 órában rendes tantárgyként szerepel. A kancellária e tárgyat Mártonffival szemben egészen el akarja hagyatni a rendes tantárgyak sorából, de e javaslata heves ellenzéssel találkozik – a bécsi államtanácsosok részéről. Különösen a nagyműveltségű báró Kressl sürgeti a komoly görög stúdiumot, melynek jelentősége szerinte abban rejlik, hogy feltárja a tanuló előtt a klasszikus ókor értékeinek eredeti forrásait („minden fordítás olyan, mint a bor ellenében a víz”). A gondolatok gazdagsága, a tudományos ismeretek bősége, történelem, ékesszólás, hazafiság, polgári erény – mind feltalálhatók a régi írókban, s habár talán az ifjúság nem mindjárt fogja leszakaszthatni fáradozásának gyümölcseit, nyelvi készsége képessé fogja tenni arra, hogy később behatóan foglalkozzék a görög irodalommal. Könnyű volna bebizonyítani, hogy ami szépet és fenségeset a modern nemzetek írtak, az mind görög mintákra megy vissza. Íme, a neohumanisztikus szempont helyet talál az államtanácsban, melynek érvei döntik el a vitát. A legfelsőbb elhatározás az államtanácsosoknak ad igazat. A Norma tanterve szerint persze a görög nyelv tanítása mind az öt osztályban csak a grammatikára szorítkozott. Irodalmi oktatásnak éppúgy nincsen nyoma, mint ahogy nem volt a jezsuiták tantervében sem.*

A módszeres utasítások közül egy-kettő azért ragadja meg különösen figyelmünket, mert a német felvilágosodós eszmekörében gyökereznek. Az oktatás alaki céljai közt első helyen az értelem fejlettsége hangsúlyoztatik. Már a legalsó fokon hozzá kell szoktatni a tanulókat ahhoz, hogy a dolgok okait kutassák, hogy semmit se higyjenek vaktában és ok nélkül (nihil sine ratione, nihil temere credere); s a jelenségek távolabbi forrásait és az okok összefüggéseit is belássák. Ezért a tanárnak a kérdezés művészetében (in arte interrogandi) nagyon jártasnak kell lennie: tudjon úgy vizsgálni és kérdezni, hogy a tanuló mindig kénytelen legyen okoskodva (semper adhibita brevi aliqua ratiocinatione mente peragenda) felelni. Értelemfejlesztő eljárásokra van szültség. Leghelyesebb volna az egész tanítást a geometriára, mint a helyes gondolkodás legkitűnőbb eszközére alapítani, de mivel ez nyilvános iskolákban nem lehetséges, legalább arra törekedjék a tanár, hogy az egyes tárgyak tanításában „a geometriai módszert” egészen el ne hanyagolja (ne … geometricam methodum penitus negligat). E fejtegetésekhez járulnak az irodalmi műveltség nevelő értékére és az ízlés nemesbítésére figyelmeztető utasítások, melyek a Norma szerzőjének nem közönséges pedagógiai érzékét dicsérik, bár tisztán elmélkedő természetöknél fogva hivatalos szabálykönyvbe nem valók.

Egészben véve a Norma Regia alkalmas lehetett volna az erdélyi középoktatás egységbe foglalására és színvonalának emelésére, ha végrehajtása elé nem gördültek volna oly akadályok, melyekre az erdélyi viszonyokban járatlan bécsi államtanácsosok nem gondoltak. Az ellenzés protestáns részről nyilvánult meg legerősebben. Mivel ellenzéki magatartásuk, idevágó tárgyalásaik menete és módja, nagyon hasonlít a magyarországi mozgalmakhoz, e helyütt nem foglalkozom velök.*

150. Erdélyi protestáns egyetem.* – Az erdélyi főiskolai oktatás csak a hatvanas évek elejétől kezdte foglalkoztatni a bécsi köröket, még pedig elsősorban politikai megfontolások hatása alatt. A kormány ugyanis, mint említve volt, állandó gyanúval kísérte az erdélyi protestáns és unitárius ifjaknak külföldi akadémiákra vándorlását s végelemzésben ez utazások megakadályozásának szándéka volt közvetett indító oka mindannak, amit a kormány az erdélyi egyetemi oktatás terén éveken át tervezett.

A nemzeti fejedelmek korában (néhány esztendőt nem számítva) a protestáns ifjak korlátlanul mehettek nyugati egyetemekre. Csak a fent idézett 1752. évi törvény tette ezeket az utazásokat királyi engedélyektől függőkké. Ez az engedély azonban igen sok esetben nem adatott meg. A hétéves háború alatt az eddigi korlátozásokhoz egy újabb járult: erdélyi ifjak oly országok egyetemeit nem látogathatták, melyeknek ifjait az osztrák örökös tartományok egyetemeitől eltiltották. Az 1763-ik évben kimondja a királynő, hogy elvileg sem katholikus, sem akatholikus ifjak nem fognak ezentúl kimehetni külföldre, hacsak rendkívüli esetekben nem, melyekre nézve a Felség magának tartja fenn a döntést.* A protestánsok kemény hangon felírnak a rendelet ellen (meg is feddik őket ezért az illetlenségért),* de eredmény nélkül.

Úgy látszik azonban, hogy a helyzet kényességét legfelső helyen is érezték. Az sem lehetetlen, hogy a külföldi protestáns fejedelmek felszólaltak a korlátozások ellen. Tény, hogy a királynő a hatvanas évek elején – még pedig „saját kezdeményezésére” (proprio motu)* – az akatholikusok számára Erdélyben egyetem felállítását határozza el,* s utasítja a guberniumot és az erdélyi püspököt, hogy mindenekelőtt az új egyetem költségeinek biztosítása végett értekezzenek a reformátusokkal és lutheránusokkal. Hol állíttassék fel az egyetem, arról nem szól a legfelsőbb elhatározás.

Ennek alapján csakhamar megindultak a különböző bizottságok és hatóságok kebelében a tárgyalások, melyek nem végződtek ugyan pozitív eredménnyel, de annyira jellemzik az akkori művelődési politikát, hogy rövid ismertetésök elől nem térhetek ki.*

A reformátusok semmi kedvet sem mutatnak a tervezett egyetem felállításához. Ellenben erősen megragadják az eszmét az erdélyi szászok, élükön Bruckenthal Sámuel báróval (a Bécsben székelő erdélyi bizottság akkori elnökével). Az egyetemet Szebenben akarják felállíttatni, mint vegyes akatholikus stúdiumot (studium universale Acatholicorum mixtae religionis), de úgy, hogy a reformátusok a rendszeresítendő 18 tanszékből legföljebb 4-et kapjanak (egyet-egyet a theológiai és jogi, kettőt az orvosi karon). Más szóval, az egyetem lényegében szász egyetem lett volna. Bruckenthal ki is dolgoztatta az egyetem szervezeti szabályzatát,* mely teljesen németországi mintára készült, a hagyományos négy karral, körülbelül évi 14.000 frtra rúgó költségvetéssel. Az udvari tanulmányi bizottság helyesli a tervet; csupán azt óhajtaná, hogy az egyetem tanulmányi szervezete a katholikus ifjak szükségleteinek is megfeleljen, s hogy ennélfogva katholikus theológiai tanárok is alkalmaztassanak. A királynő 1765 december 19-én megengedi, hogy a szász nemzet (die sächsische Nation) évi 14.000 frtot fordíthasson egy teljes egyetem ellátására (zum Unterhalt einer vollständigen Universität; egyúttal, hogy mielőbb létrejöhessen az egyetem, végleg elengedi az ú. n. census Sancti Martinira vonatkozó kincstári követelést, sőt hozzájárul ahhoz is, hogy a barcasági káptalani tized egy része is megfelelő egyezség útján az előirányzott 14.000 forinthoz csatoltassék.*

Mindez az erdélyi udvari kancellária hivatalos bevonása nélkül történt. Csak a most ismertetett legfelsőbb elhatározás után, de ennek az elhatározásnak kibocsátása előtt érkezett be az erdélyi püspök válasza. Bajtay, ki még nem tudta, hogy befejezett ténnyel áll szemben, erélyesen tiltakozik a terv ellen, melynek megvalósítása – úgymond – a legnagyobb csapás volna az erdélyi katholicizmusra: az új egyetem csak arra volna jó, hogy a szabadosság szellemét (den Frey-Geist) terjessze és a protestánsokat nyakasságukban (in ihrer Halsstarrigkeit) megerősítse s megtérítésöket teljesen reménytelenné tegye. A királynőt – úgymond – két indíték vezethette: egyik, hogy az ország pénze ne vándoroljon külföldre; a másik, hogy az erdélyi protestáns egyetem felállítása a nyugati veszedelmes tanok terjedésének gátat vessen. Az első ok súlytalan, hiszen mindössze néhány ezer forintról van szó; a másik nagy figyelmet érdemel ugyan, de a cél sokkal jobban úgy érhető el, ha a királynő Kolozsvárt katholikus egyetemet állít, az ottani jezsuiták vezetése alatt. Így a protestánsok nem találnának többé ürügyet a kiutazásra.

Az államtanács most igen nehéz helyzetbe került. Egyik oldalon a királynő elhatározása, mely az ügyet eldöntötte, a másik oldalon a püspök aggodalmai, melyek nem tévesztették el hatásukat az államtanácsosokra. Most már valamennyien ellenzik a protestáns egyetemet, s a kolozsvári katholikus egyetem terve mellé szegődnek (Borié báró azzal a hozzáadással, hogy ne a jezsuiták vezetése alá kerüljön). Csupán azt nem tudják, hogy a püspök javaslatát hogyan egyeztessék össze a fent idézett legfelsőbb elhatározással? Ebben a kínos dilemmában gróf Blümegen találja fel magát leghamarabb. „Mivel az egyetem megszervezése” úgymond* „amúgy is nagyon messze van még, azt hiszem, hogy hagyni kell a dolgot; ilyeténkép ez az egyetem soha sem fog létrejönni és tényleg a püspök javaslata fog megvalósulhatni”, aminél őszintébben még soha sem ajánlotta bürokratta egy hivatalos ügynek a süllyesztőbe tételét. Starhemberg helyesel, úgyszintén Kaunitz is, aki annál szívesebben járul hozzá Blümegen véleményéhez, „mert ezen a módon a már kibocsátott legfelsőbb elhatározás ellen közvetetlenül nem cselekszünk s tényleg mégis a püspök indítványa fog valóra válni.” A királynő, akit a püspök aggodalmai nyilván gondolkodóba ejtettek, két évvel elébb kelt elhatározásának megmásításával az államtanács újabb javaslatához járul: Kolozsvárt katholikus egyetemet kell felállítani, de nem a jezsuiták vezetése alatt. Ezzel az erdélyi protestáns egyetem ügye végleg lekerül a napirendről. Közben azonban még egy másik terv merült fel.

151. A kolozsvári felekezetközi egyetem terve. – Az a gondolat, hogy valami módját kell ejteni a külföldre vándorlás megakadályozásának, nem hagyta pihenni a bécsi kormányt. Minthogy a protestáns egyetem terve az erdélyi püspök ellenzése miatt meghiusult, egy másik megoldás került felszínre: vajjon nem lehetne-e Kolozsvárt oly egyetemet állítani, amilyen a mainzi érsektől fentartott erfurti vegyes egyetem? A kancellária fel is szólítja a guberniumot, hogy ezt az eszmét tegye megfontolás tárgyává, mert ily módon az erdélyi református és lutheránus ifjak nem kényszerülnének külföldi akadémiákra menni.*

Az erfurti egyetem ezidőszerint valóban vegyes egyetem volt: a jogi karon 2 katholikus és 2 evangélikus vallású, a filozófiai karon 4 katholikus és 4 evangélikus vallású tanár működött; az orvosi kar tanszékeire valláskülönbség nélkül alkalmazták a tanárokat. A theológiai karon csak katholikus tanárok voltak, de az érsek 1768-tól kezdve 3 evangélikus theológiai tanárt is fizetett, csakhogy ezek nem részesültek a kari jogokban (jura facultatis) és nem adhattak tudományos grádusokat (doktorátust).

A szászok állásfoglalása ismeretlen. A reformátusok és unitáriusok nem ellenzik a tervet, de fejtegetéseik hangjából kiérezhető, hogy nem nagyon bíznak ily vegyes egyetem lehetőségében, mert mindvégig hangsúlyozzák a legteljesebb paritás szükségességét az Erdélyben bevett négy vallás között, amiből szerintök következik, hogy az új egyetemen minden hitfelekezetnek egyenlő számú tanárai, külön-külön tankönyvei, nyomdái kell hogy legyenek; kívánják továbbá, hogy évenként váltakozva más-más vallásfelekezetből választassék a rektor, hogy a tanárok külföldi tankönyveket is használhassanak és a tanulók ezentúl is igénybe vehessék a külföldi jótéteményeket. A tanítás szabadsága föltétlenül megóvandó; a tanulók szabadon hallgathassák a tudományt attól a tanártól, akitől akarják hallgatni.

Ismét az erdélyi püspök (Manzador) közbelépése akadályozza meg a tervet. Érvei az ő szempontjából egészen helytállók. Erdélyben ilyen vegyes egyetem a négyféle bevett vallás híveinek akkoriban nagyon kiélezett érzékenysége mellett valóban képzelhetetlen volt. A püspök véleménye szerint csak gyűlölködés, egyenetlenség és visszavonás járt volna nyomában. Mindazt, a mi filozófiai természetű, lehetetlen elhatárolni a vallástól. A tanítás szabadságának a katholikus ifjúság vallaná kárát, ha pedig ez a szabadság nem adatnék meg, a protestánsok továbbra is külföldre mennének tanulni.

152. A kolozsvári katholikus egyetem szervezése. – A Jézus-Társaság feloszlatása után megmaradt Kolozsvárt a filozófiai és theologiai tanfolyam, még pedig a kegyestanítórend vezetése alatt. A kormány tehát a protestáns, illetőleg felekezetközi egyetem tervének elejtése után elhatározta, hogy katholikus egyetemet állít fel Kolozsvárt, vagyis az ott meglevő katholikus főiskolát fejleszti ki egyetemmé, nemcsak a folytonosság megóvása érdekében, hanem az ott helyben levő virágzó református és unitárius kollégiumok ellensúlyozása végett* is. A királynő néhány esetben továbbra is megengedte ugyan protestáns ifjaknak külföldre menetelét,* de az 1763. évi általános tilalom még érvényben volt, sőt súlyosbodott egy 1771-ben kiadott rendelet következtében, mely kimondotta, hogy három év letelte után Erdélyben senki polgári alkalmazást nem kaphat, aki nem belföldi egyetemen (auf eíner erbländischen Universität) végezte tanulmányait.*

Az új egyetemen theológiai, jogi, orvosi és bölcsészeti kart terveztek, a bécsi tanulmányi rend változatlan meghonosításával. Elvül kimondották, hogy a volt jezsuiták csak mathematikát és fizikát taníthatnak. Az 1775. évben már működik a theológiai kar négy tanárral (egyházmegyei papok, kik azelőtt a gyulafehérvári papnevelő-intézetben tanítottak), a jogi kar négy és a bölcsészeti kar három tanszékkel. Az orvosi kart egyelőre csak egy sebész-szülészmester képviseli.

A kezdet nehézségei önként érthetően mindenütt mutatkoznak. A jogászok arról panaszkodnak, hogy a télen fűtetlen tanteremben nincsenek üvegezett ablakok és nincsenek padok; a tanároknak tankönyvek hiányában tollba kell mondaniok előadásaikat, a volt jezsuiták pedig mindent elkövetnek, hogy a természetjogi előadásoktól távoltartsák a hallgatókat. A természettan tanára azt írja, hogy egy felszereletlen elektromosgépen és egy légszivattyún kívül szemléltető eszköze nincsen s a kor színvonalán álló tudományos kézikönyvek hiányzanak. A logika tanárának a filozófia tanításához egy csonka Wolff példányon kívül semmije sincsen: kéri Baumeister, Leibniz, Malebranche és Locke műveinek beszerzését. (Csak 1778-ban és csak kis részben pótoltatnak e hiányok.) A sebészet és szülészet tanításához szükséges műtőeszközöket 1775-ben megküldik ugyan Bécsből, de a tanárnak nincs előadó terme s egyelőre lakásán kell megtartania előadásait. Hullaanyaga alig van. A kolozsvári borbélyok rossz hírét költik, embergyilkosnak (hominis carnificinem) mondogatják, felbujtogatják ellene a bábákat, a kolozsvári magisztrátus pedig akadályokat gördít munkássága elé, mint ahogy egy nehéz szülés alkalmával történt, amikor azzal fenyegette meg, hogy fegyveres erővel fogja az ily esetben feltétlenül szükséges műtétet meggátolni.

A hallgatók száma mégis az adott viszonyok közt kielégítő volt. Az 1777/6-ik tanévben volt, a theológiai karnak 13 hallgatója (7 kispap és 5 világi); a jogi karon a természet- és római jogot hallgatták 25-en (köztük 4 unitárius), az egyházjogot 14-én, a hazai jogot 11-en és a politikai tudományokat 24-en; a bölcsészeti karon 64-en tanultak; a sebészeti előadásokra járt 19, szülészeti előadásokra 6 egyén.

A tanulmányi rend, mint említettem, a bécsi egyeteméhez igazodott. Nem tekintve több átmeneti intézkedést, a végleges állapot a következő képet mutatja: Atheológai tanfolyam 5 éves. Tárgyai: dogmatika, héber nyelv, szentírásmagyarázat, polemika, egyháztörténelem és egyházi irodalom, kánonjog, lelkipásztorkodástan és erkölcstan. A hallgatók napi három órára köteleztetnek. A jogi karon az elsőévesek husvétig természetjogot, husvét után jogtörténetet és római jogot hallgatnak (Martini, ill. Heinecius nyomán); a másodévesek tárgyai nemzetközi és egyetemes közjog (jus gentium et publicum universale), büntetőjog és egyházjog (az utóbbi Fleury szerint); a harmadévesek hazai jogot és politikai tudományokat (scientiam politico-cameralem) tanulnak. Az elsőévesek napi 2, a másodévesek 3, a harmadévesek napi 4 órára köteleztetnek. A bölcsészeti karon köteles tárgyak: – logika és metafizika (Baumeister könyvei alapján), továbbá fizika és mathematika (ideértve a mechanikát, a földméréstant és a polgári építészetet). Csak azok mehetnek a felsőbb karokra, akik a bölcsészeti kart szabályszerűen elvégezték. Filozófiai, jogi és orvostudományi fokozatokat csak katholikusok szerezhetnek Kolozsvárt. A protestánsok és unitáriusok: a bécsi egyetemen tehetnek doktorátust, de ott is csak oly módon, hogy a tudományos fokozatot nem az egyetem, hanem az illető kar adja meg nekik, és oly föltétellel, hogy az ekként graduált protestáns egyének sohasem léphetnek be a fakultásokba (tanárokul).*

153. Az erdélyi orvosképzés reformterve. – Az új egyetem theológiai, jogi és bölcsészeti karai, a jelzett fogyatkozások mellett is, rendesen folytatták működésüket s az erdélyi tudományos képzésnek jobb jövőt ígértek. Csupán az orvosi kar nem tudott létrejönni, pedig a viszonyok sürgősen megkövetelték.* A sebészet és szülészet oktatása kevés sikerrel járt, nemcsak a körülményeknek fent vázolt kezdetleges volta miatt, hanem mert a tanító sem magyarul, sem oláhul nem tudott, s így nagyon kevés hatása lehetett fáradozásának. A képzett orvosokban rendkívüli hiány volt. A kormány még 1774-ben elrendelte, hogy Erdélyben. 13 tiszti orvos alkalmaztassék évi 200, és 28 bába évi 50 forint fizetéssel, de 1776-ban még csak 6 fizikus, állott rendelkezésre, szülésznői tisztségre pedig senki sem jelentkezett. Felmerült tehát az a terv, hogy az egyetemen egy orvostudományi tanszék szerveztessék. A bécsi protomedikus Báró Störck – egészen helyesen – céltalannak ítélte. e megoldást. A jó orvosnak – úgymond – jártasnak kell lennie a fizikában, azután meg kell ismerkednie a botanikával, kémiával és anatómiával, azután tanulnia kell fiziológiát, gyógyszertant és pathológiát, végül a betegágy mellett gyakorlatot kell szereznie. Minderre egy tanszék teljesen elégtelen. Sokkal célszerűbb volna a felállítandó tanszékre előirányzott évi 800 forintból 4, egyenként 200, forintos ösztöndíjat alakítani, a bécsi egyetem orvoskarán tanuló erdélyi ifjak számára; de még ezenfelül is szükséges lesz a tiszti orvosok fizetését felemelni, mert 200 forint illetménnyel sohasem lesz lehetséges Erdélyben jóravaló fizikusokat kapni. Így is történik. Az ösztöndíjak (2 katholikus, 1 református és 1 lutheránus ifjú számára) meghirdettetnek és a tiszti orvosok fizetése 400 frtra emeltetik; egyuttal elrendeli a kormány, hogy a kolozsvári sebészmester végzett hallgatói közül évenként két egyén egyenként 150 forint ösztöndíjjal Bécsbe küldessék, hogy az ottani egyetemnél szervezett gyakorlati sebésztanfolyamot (collegium practicum pro Chyrurgis recenter penes hujatem Universitatem stabilitum) látogassák és a bécsi kórházakban bővebb gyakorlatot szerezhessenek.

E mellett azonban a bécsi kormány, nyilván Störck szakvéleményének hatása alatt, elejtette az egy tanszék szervezésére vonatkozó tervét és 1776 november 18-án elrendelte egy teljes orvosi karnak felállítását a kolozsvári egyetemen, még pedig úgy, hogy már 1777/8-ban lehetőleg erdélyi orvosokkal be fog töltetni a kémia-botanikai és az anatómiai, 1778/9-ben a fiziológiai, 1779/80-ban pedig a pathológiai, összesen tehát 4 tanszék évi 1000–1000 forint fizetéssel. Az első évben betöltendő két tanszékre a pályázat azonnal kihirdetendő. A pályázók Bécsben tartoznak jelentkezni avégből, hogy nem ugyan tudományos, de tanítói képességükről a bécsi orvoskar előtt leteendő nyilvános versenyvizsgálaton tanuságot tegyenek.* A meghirdetett tanszékekre 1777 május végén csakugyan jelentkezik két orvos: Barra Ferenc és Szegedi Sámuel, amaz unitárius, emez református. Störck azonban halogatta a vizsgálat dolgát, s közvetlenül a királynőhöz intézett beadványban felvetette a kolozsvári orvosi kar szervezésének elvi kérdését. E beadványt nem ismerem, de tartalma megítélhető a felséghatározatból, mely, mintha ebben az ügyben eddig semmi sem történt volna, így szól: „Ezt a tanulmányt Erdélyben a nagy költségek miatt nem szándékozom felállítani, az itteni [bécsi] és még inkább a budai egyetem az ilyen tanulók számára elégséges”.* Ez augusztus elején történt. A két erdélyi orvos azalatt hiába költötte pénzét Bécsben, amiért a királynő személyenként 100 arany kártalanítást adat nekik. Az orvosi kar ügye ezzel el volt ejtve, s az egyetem egy már-már megnyílni készülő karral szegényebb lett.

154. Katholikus papképzés Erdélyben. – Nemsokára a kolozsvári egyetemet új veszteség érte a theológiai tanulmányok terén. Az erdélyi papnövendékek két helyen képeztettek: Kolozsvárt volt 7 alapítványi növendék, kik az egyetemen hallgatták az előadásokat, és Károlyfehérvárt a püspöki papnevelő intézetben 12, akik ott végezték theológiai tanulmányaikat. Ezenkívül állandóan 3 erdélyi klerikus tanult a bécsi Pazmaneumban, 7 Nagyszombatban és 2 Egerben. Kétséget nem szenved, hogy Kolozsvárt alaposabb kiképzésben részesülhettek a papnövendékek, mint Károlyfehérvárt. A püspök (gróf Kollonits László) mindazonáltal ismételten sürgette a kolozsváriaknak visszahelyezését Károlyfehérvárra, azzal érvelve, hogy a leendő papoknak főpásztoruk szeme előtt kell hivatásukra készülniök, s mert mindazt, ami a szertartásokhoz és a gyakorlati pásztorkodáshoz tartozik, a püspök székhelyén jobban sajátíthatják el. A királynő, bizonyára a kolozsvári hallgatók csekély számára való tekintettel is, enged a püspök kérelmének s az 1779/80-ik tanévben már Károlyfehérvárt találjuk a 7 klerikust, kik a többi 12-vel együtt a volt jezsuita székházban nyernek elhelyezést. Ezzel a kolozsvári egyetem theológiai kara elvesztette létjogát és megszűnt.

155. A megcsonkult kolozsvári egyetem. – Az egyetem immár theológiai és orvosi kar nélkül folytatta működését, de kevés híja, hogy a filozófiai és jogi karokat is meg nem szüntette a bécsi kormány.* A királynő – tekintettel arra, hogy időközben a nagyszombati egyetem Budára helyeztetett – már 1777-ben úgy vélte, hogy a kolozsvárit fel kell oszlatni,* s csak a kancellária megokolt elő terjesztésére, melyben ez a főhatóság az erdélyi jogban jártas katholikus nemesség képzésének szükségességére utal, áll el ettől a szándékától s a filozófiai és jogi karon működő tanárokat állásukban továbbra is meghagyatni rendeli. A nagyobb veszedelem ekként elmult, de ami a kolozsvári egyetemből megmaradt, már nem volt egyetem, hanem csak akadémia, melyet könnyű volt II. Józsefnek a főiskolák szabályozása alkalmával (1787-ben) líceummá lefokozni. Így vesztette el Erdély a kormány rövidlátása és a püspök szűkkeblűsége miatt hosszú időre egyetemét.




Hátra Kezdőlap Előre