Ötödik fejezet.
  A köznevelés mint politikai tényező.

156. József önkényuralma.* – A nagy királynő halálával hazai közművelődésünkben bekövetkezett az a fordulat, melynek előjelei már két évtized óta észlelhetők voltak. A felvilágosodott abszolutizmus legtudatosabb képviselője került a trónra. Uralkodását kész programmal kezdte meg, melynek körvonalai már régóta kialakultak lelkében. Már mint a trón várományosa írja, hogy „minden az államé” (tout est à l'état).* Az állam érdeke (államon értve a jogara alatt nagy birodalommá egyesült összes országokat és tartományokat) és csak az állam érdeke az, melyhez igazodnia kell az egész közéletnek s így a közművelődésnek is. A köznevelés szervezésében csak egy szempont lehet irányadó: Hasznos-e az államra a tanulmányok fennálló rendje? Oly irányt vesz-e a nevelés, mely hasznára van a köznek? Oly ismereteket szerez-e a fiatal nemzedék, melyek az állam érdekeit biztosítják? József egész uralkodásán végigtekintve, alig tudnék tanügyi intézkedései közül egyet is említeni annak igazolására, hogy lelkét az önzetlen kultúra eszményei hevítették volna. Józanságával nem fért meg a lélek szárnyalása és lendülete. A francia és német felvilágosodásnak, a racionalizmusnak szenvtelen ideologiája élt benne s ennek hatása ismerszik meg művelődési politikáján is.

Ebből az alapfelfogásból következett, hogy a császár teljesen egységessé és egyformává akarta tenni nagy birodalmának egész köznevelését. Csak így remélhette az állami gondolat érvényesülését ezen a területen is. Evégből 1783-ban elrendelte, hogy a magyarországi és erdélyi tanulmányi ügyek legfelsőbb fokon kizárólag a Van Swieten elnöklete – alatt működő bécsi udvari tanulmányi bizottságban intéztessenek.* Kezdetét veszi a tanügy végletes központosítása; az a politikai (nem pedagógiai) kísérlet, hogy annyi sokféle nemzetiség és felekezet ifjúsága az összbirodalom elvont eszmekörébe beleneveltessék. A magyarországi Ratio és az erdélyi Norma Regia nem voltak ugyan ettől a szellemtől telítve (hiszen maga az, hogy mindkét ország külön-külön iskolai szabálykönyvet kapott, az egységesítésnek látszólag tagadása), de nem is ellenkeztek vele. Ami pedig az állam szempontjából való hasznosság és gyakorlatiasság elveit illeti, e részben meg éppen a pedagógiai felvilágosodás gondolatkörének medrében halad mindkettő, de különösen a magyar Ratio. A császár kifejezetten nem is helyezte őket hatályon kívül, (a Norma Regiát 1781-ben ő bocsátotta ki), de a rendeletek hosszú sorával tátongó réseket ütött rajtok ott, ahol e szabálykönyveknek valamely rendelkezése nem illett bele a tanügyi kormányzat új rendszerébe.*

157. A népoktatás. – Az állam érdeke lévén József szemében a döntő, a közoktatás intézményei közül a népiskola állott gondoskodásának élőterében a köznépet, az ország lakosságának legnagyobb részét kell mindenekelőtt tudatlanságából kiemelni, hogy hasznos alkotórésze lehessen az állami közösségnek. Összefügg ez az álláspont azzal is, hogy József politikai rendszerének biztosítása végett a népet akarta megnyerni a rendiség fellegváraiba vonult nemesség ellen, de másrészt a kor fiziokrata felfogásával is, melynek a fejedelem kimondottan híve volt: a földben kell keresni az államgazdaság leghatékonyabb és legbiztosabb tényezőjét, s ezért a földművelő parasztság értelmiségének színvonalát kell elsősorban felemelni. Legcélszerűbb út ehhez a népoktatás extenzív fejlesztése. Valóban ezen a téren József uralkodása alatt nem annyira tanulmányi reformokkal találkozunk (a császár csak tovább fejlesztette, amit anyja a tanulmányi rend dolgában megállapított), mint inkább a felügyeletnek hatályosabbá tételével (a tanfelügyelő mellett a külön iskolalátogatók intézménye ekkor keletkezett), továbbá a népiskolák szaporításával. Aránylag nagy számmal keletkeztek új népiskolák. Az 1778/9-ik (háborús) évben például 25 fő-, 3 rajz-, 3 munka- és 264 elemi népiskolát állítottak Magyarországon és Erdélyben.* Kazinczy, mint a kassai tankerületben levő nemzeti iskolák inspektora 1789-ben azt írja, hogy három év alatt 124 új iskolát szervezett.*

Egészen a felvilágosodás kultúrpolitikájának alkotása „a közös iskola”. A császár különös oltalmába fogadta. Az elemi iskolának oly új típusa volt ez, mely felekezeti különbség nélkül fogadta magába a gyermekeket (a későbbi községi iskola őse). A vallástani oktatást az illető felekezet hitoktatói végezték külön-külön, a világi tárgyak leckeóráin felsőbb helyen megállapított fohászszerű közös imát mondtak a gyermekek. A fentnevezett 284 iskola közül 46, a Kazinczytól szervezett 124 közül 21 volt közös iskola (vermischte Schule). Mivel eddig minden iskola szigorúan felekezeti jellegű intézmény volt, József reformja a népoktatás terén új ösvényt vágott s kétségkívül egyike volt legmerészebb újításainak.

158. A gimnáziumok. – A középiskolát is politikai szempontból nézte a császár. Benne látta előiskoláját azoknak a tisztviselőknek, akik – teljes megértéssel eszméi iránt – hivatva lesznek az ő egységesítő, központosító, felvilágosodott kormányzati rendszerét a közélet különböző területein végrehajtani. A gimnáziumokra vonatkozó intézkedéseinek legnagyobb részét ebből a látószögből kell megítélni.* A kötelező isteni tiszteletet kevesbíti és szabályozza, a Máriakongregációkat eltörli, a színházak látogatását megengedi, a konviktusokat (mint a melyek a rendi elkülönülésnek kedveznek) megszünteti és jövedelmeikből 426 ösztöndíjat létesít; a gimnáziumi tanulóktól tandíjat szedet, mert nem akarja, hogy oly tehetségtelen gyermekek is, akik szegénysorsúak és inkább termelőmunkára alkalmasak, tudományos pályákra vezető iskolákat látogassanak;* a szerzetesrendeket, melyek a jezsuiták örökébe léptek volt (a kor eszméit jobban megértő piaristák kivételével) eltörli; a magyarországi és erdélyi gimnáziumok fentartására szolgáló tanulmányi alapokat inkamerálja (a kincstárba bekebelezi);* több gimnáziumot, mint fölöslegeseket, megszüntet; katholikus gimnáziumoknál protestáns tanárokat is alkalmaz; elrendeli, hogy a nyilvános (azaz: katholikus) iskolákba valláskülönbség nélkül vegyék fel a tanulókat (a zsidókat is); az ország tankerületeinek számát a nagyobb centralizáció kedvéért ötre szállítja le, a főigazgatói és tanfelügyelői állások egy részét protestánsokkal tölti be (Vay István, gróf Teleki József, báró Prónay Gábor. Kazinczy Ferenc);* az iskolai közigazgatást és felügyeletet aprólékos bürokratikus formákba szorítja, az igazgatókat és főigazgatókat eddig ismeretlen jelentésekre és kimutatásokra kötelezi, szigoruan megköveteli a minősítőtáblázatokat, s mindezek betetőzéséül kiadja az „Usus in cunctis negotiis linguae mortuae” kezdetű hírhedt pátensét, melyben utalással arra, hogy a magyar nyelv sem Magyarországon, sem Erdélyben nem általános, záros határidő kitűzésével elrendeli, hogy az oktatás nyelve minden középiskolában a német nyelv legyen. Mindezek az intézkedések azonosak voltak az osztrák örökös tartományokra vonatkozókkal, mert a teljes egyenlősítés (vollständige Parifikation des Studienwesens in Hungarn und Siebenbürgen mit jenen in den deutschen Erblanden) volt a császár jelszava. Egyenlő iskolaszervezet, egyenlő tanulmányi és fegyelmi rend, egyenlő tankönyvek, egyenlő célok és eszközök – ezt a következtetést vonta le a kormány az egységes birodalom eszméjéből.

159. Az egyetem. – A császárnak az egyetemi oktatásba vágó intézkedései között nem egy kitünő gyakorlati érzékről tanuskodik.* Az egyetemet Budáról Pestre helyezte át és ezzel nagyobb arányú fejlődését lehetővé tette. Már uralkodásának második évében az orvosi kar mellett állatgyógyító-intézetet szervezett, s azonkívül az egyetem kötelékében mérnöki és vízépitészeti intézetet (institutum geometrico-hydrotechnicum) állított fel hároméves szaktanfolyammal; különös gondoskodás tárgyaivá tette az egyetem természettudományi (főleg természetrajzi) gyűjteményeit és könyvtárát; több tekintetben megjavította a tanulmányi rendet (a jogi kar tanfolyamát 3 évről 4 évre, a bölcsészeti karét 2-ről 3-ra emelte). Mindezekben azonban nem a tudomány szeretete vezette, hanem ismét csak kormányzati rendszerének végső célja: kimondja, hogy a fiatalembereket semmi olyanra nem kell tanítani, amit nem használhatnak az állam javára, mert a lényeges tanulmányok az egyetemen csak az állami tisztviselők képzésére, nem pedig csupán tudósok nevelésére szolgálhatnak.* Természetesen itt is érvényesül a bécsi egyetemmel való teljes parifikáció elve: az egész tanulmányi rend másolata a bécsinek s a theológiaiak kivételével minden egyetemi előadás német nyelven folyik.

160. A protestáns iskolák helyzete. – A köznevelés egységesítésének célzata legnehezebben tudott érvényesülni a protestánsokkal szemben, kiket József felvilágosodott gondolkodása a türelmi rendelvény oltalma alá helyezett. Hogyan lesz lehetséges az egyformaságot a bár csak részben elismert vallásszabadsággal összhangzásba hozni? Maga a császár mindenütt, ahol abszolútnak érzett hatalmánál fogva tehette, a felekezeti különbségeken felülemelkedni igyekezett: mint említve volt, protestánsokat is alkalmazott tanárokul nyilvános (azaz: katholikus) gimnáziumoknál, sőt az egyetemez is. kinevezett néhány protestáns tanárt. (Wertner Frigyes, Cornides Dániel, Schwartner Márton.)

Ámde a protestánsoknak ez a belépése a köznevelés rendszerébe egészen egyoldalúan ment végbe. Ez abból is kitűnik, hogy Józsefnek az a rendelete, melyben azt kívánta, hogy viszont a reformátusok és lutheránusok (a theológiai tanulmányok kivételével) kollégiumaikhoz katholikusokat is alkalmazzanak tanárokul, tudtommal sehol visszhangra nem talált.* Valójában a protestánsok a legnagyobb aggodalommal nézték a császár egyformásító törekvéseit. Először 1782-ben nyilvánult meg ellenzéki magatartásuk, mikor a császár a magyar Ratiót elvben megerősítette: a maguk vallásfelekezeti álláspontjukból bírálat alá veszik a magyar szabálykönyvet; kimutatni igyekeznek, hogy az új norma nem illik iskoláikhoz, s törvényes jogaikra való hivatkozással kérik magukat az állami felügyelet alól mentesíttetni. Jellemző, hogy József nem utasítja mindjárt vissza kérelmöket, hanem meghagyja a kancelláriának, hogy hívja meg néhány kíváló emberöket Pozsonyban tartandó értekezletre, melyen részletesen előadhatják észrevételeiket és kívánságaikat;* sőt még abba is belenyugszik, hogy egy esztendei haladékot kapjanak a tanácskozás előkészítésére. Mindenképen azon volt, hogy kompromisszum jöjjön létre: meg kelt kísérteni – úgymond – a tanulmányi normának a protestánsok vallásszabadságával leendő összeegyeztetését. Az elrendelt tanácskozások (Pozsonyban, majd Bécsben) végbementek, de eredmény nélkül. Az alku nem sikerülhetett; ki nem egyenlíthető ellentétek kerültek össze. Sokkal mélyebben élt a protestánsok lelkében azoknak az üldöztetéseknek emléke, melyeket iskoláiknak az artikuláris törvények gyengítetlen uralma alatt el kellett szenvedniök, semhogy az államhatalomnak bármilyen, esetleg üdvös intézkedését is, gyanakvó ellenszenv érzelme nélkül magukévá tehették volna. Végre is azonban a császár uniformizáló törekvése győzött. A protestánsokra az állami felügyeletet elvben reáerőszakolta az uralkodó,* és csak nemsokára bekövetkezett halála mentette meg őket attól, hogy az, állami norma tanulmányi rendjét is egész terjedelmében elfogadni nem kényszerültek”.*

A császár a türelmi pátens, továbbá az alsó papság felsegítésére és a jobbágyok helyzetének megjavítására irányult intézkedései kivételével, mint ismeretes, valamennyi magyarországi és erdélyi rendeletét halála előtt visszavonta. Erre a jóvátételre a köznevelés terén nagy szükség volt, mert bár József tanügyi intézkedései közül nem egynek üdvös volta nyilvánvaló, a rendszer a maga egészében el volt hibázva. A császár az állami mindenhatóság elvét, mely a tizennyolcadik század második felében annyira leigázta az elméket, a történeti érzék teljes hiányában, kíméletlenül rá akarta kényszeríteni egy nemzetnek százados hagyományaiban gyökerező iskolázására, még pedig a nemzeti lélek alkatával ellenkező szellemben és eszközökkel. Az iskolát ekként egy kirívó bélyeggel ellátott nemzet- és alkotmányellenes politikai rendszer martalékává tette; oly vállalkozás, mely a neveléstörténet tanusága szerint még sehol sem bizonyult maradandónak.

161. A nemzeti visszahatás. – Mihelyt II. Lipót király átvette az uralmat, felmentette a bécsi tanulmányi bizottságot a magyarországi és erdélyi ügyek intézésétől és ismét az alkotmányos kormányszékeket bízta meg velők; egyúttal a Ratio Educationist addig is, míg a törvényhozás a köznevelésről nem intézkedik, visszahelyezte jogaiba. Az országgyűlés egyik feladata lesz most a tanügy általános szervezése. Elérkezett a magyar történetnek egy szerencsés pillanata, mikor minden remény megvolt arra, hogy a nemzet lenyűgözött akarata érvényre juthat a közművelődés területén is. Az erőszakos germanizálás és idegen szellemű iskolai igazgatás visszahatásaként az egész országban felhangzanak a „nemzeti nevelés” (educatio nationalis) jelszavai. „A nemzeti boldogságnak fundamentoma”, írja Wályi András* „a Nevelés, azaz: egész Magyarországban az életnek különböző nemeihez képest, amennyire lehet, alkalmaztatott, buzgó keresztyének, jó Hazafiak, szorgalmas Polgárok és hív Lakosok készítése (képzése). Az ilyen közönséges tanítást méltán nevezhetnénk nemzeti nevelésnek.” A gombamódra termő politikai röpiratok közt* nem egy akad, melynek szerzője a magyar nyelvnek, mint az oktatás nyelvének, használata mellett száll síkra.* Az országgyűléshez felszólítás nélkül érkeznek mindenünnen az iskolai projektumok és reformjavaslatok, melyek arról tanuskodnak, hogy a köznevelés kérdései a legszélesebb körökben érdeklődést keltettek. Vármegyék és városok nyilatkoznak az iskola bajairól és orvoslásuk módjáról. Megmozdulnak a nők is a leánynevelés érdekében.* Egy magyar tudóstársaság terve kerül napirendre. Erdélyben magyar nyelvművelő társaság alakul.

S ez az általános felbuzdulás nem pusztán a megelőző nemzetellenes kényszernek visszahatása; sok van benne még a felvilágosodás okozta lelkiségből. Tény (s ezt már több ízben megállapították),* hogy az 1790-től 1792-ig tartó országos mozgalom (beleértve magát a törvényhozást is) egészen nem vonhatta ki magát abból a gondolatkörből, melyet a jozefinizmus tízévi uralma megteremtett s az egykorú francia forradalmi mozgalmak beszüremkezett eszméi még erősítettek.* A reformtörekvésekben nemcsak az ébredező nemzeti öntudat megmozdulásának, hanem a megelőző rendszer szabadelvűségének nyomai is felismerhetők. Ennek legerősebb bizonyítéka az 1790/1-ik évi országgyűlésen megalkotott XXVI. t. c., mely a protestánsok sérelmi politikájának évszázados folyamatát lezárja s nekik vallásuk és iskolázásuk korlátlan szabadságát biztosítja mindaddig, míg a törvényhozás a tanügy országos rendezéséről (a sokszor emlegetett coordinatio literariáról) nem intézkedik.

Ezt a koordinációt tette a magyar országgyűlés (XV. t.-c. és LXVII. t.-c.) a kebeléből kiküldött regnikoláris bizottság feladatává. Elnöke Ürményi József, tagjai vegyesen katholikusok és protestánsok. A bizottság Pesten székelt és 43 ülésben dolgozta ki a Ratio Educationis alapulvételével javaslatait. Munkásságát 1793 február 12-én fejezte be.*

Az a hatalmas anyag, mely e tanácskozásokról fenmaradt, mindenekelőtt azt a nagyfontosságú tényt tárja elénk, hogy a százados visszavonás után immár katholikusok és protestánsok együtt vannak, amikor az egész országra szóló köznevelési programm kereteinek megállapítása forog szóban. A nemzetnek, mint politikai egységnek gondolata hozta őket össze. Mindnyájan úgy érzik, hogy a köznevelésnek az eddigitől egészen elütő szellemben kell végbemennie: nemzeti és szabadelvű szellemben. Az elnöklő Ürményi József, aki végigszolgálta ugyan József rendszerét, de akkor sem tagadta meg (mentve, ami menthető volt) magyarságát, megnyitó beszédében a közérzést fejezi ki, midőn követeli, hogy az oktatás anyagát (a vallástan kivételével) úgy kell kiszemelni, hogy minden hitfelekezet tanulóifjusága egyenlő nemzeti műveltségben részesüljön. Különösen arra kell ügyelni – úgymond –, hogy az ifjak a nemzeti nyelv elsajátítása mellett Magyarország történelmét, statisztikáját, köz- és magánjogát a hazai forrásokból jól megismerjék. Az erkölcsi nevelésben is „oly módot kell követni” mondja „hogy ez a szabad nemzet, mely külön alkotmánynak örvend, nemes szellemű és nem szolgai nevelésben részesüljön, s inkább a becsület ösztökétől, mint a büntetések félelmétől igazgattassék”. Ez a felfogás hassa át a test nevelését is. A magyar katonai nemzet, s ezért a testgyakorlatoknak és tornajátékoknak (exercitia corporalia et ludi gymnastici) is helyet kell foglalniok az iskolában. Egyébként érvényt szerzett a bizottság az európai műveltség lényeges elemeinek is, csupán arra ügyelve, hogy ebben a részben túlterhelés ne sújthassa a fiatal nemzedéket. A tárgyalásra szánt idő legnagyobb részét azok az elvi magaslaton mozgó viták foglalták le, melyek a József önkényuralma alatt az ország sajátos viszonyainak ellenére tett intézkedések hatálytalanítására irányultak (határozatba ment például a konviktusok visszaállítása).

Nagy mulasztást követett el az országos bizottság azzal, hogy tanácskozásait a diéta feloszlásáig nem fejezte be s így az általános rendezésnek, a coordinatio literariának új tervezete nem kerülhetett a törvényhozás elé* A kilencvenes évek elején elemi erővel kitörő lelkes felbuzdulásnak – az egész ország köznevelésének egyetemes szempontjából – valójában csak egyetlen pozitív eredménye lett: a magyar nyelvnek nem ugyan, mint az oktatás nyelvének, hanem, mint rendes tantárgynak a felsőbb tanintézetekbe való bevitele; csakhogy ennek a szerény vívmánynak az értékét is tetemesen leszállította az idevágó törvényeknek (1790/1: XVI. és 1792: VII.) fölöttébb lanyha és szűkkörű végrehajtása.*

Ami Lipót halála után történt, már meghaladja tárgyalásunk kereteit. A pesti bizottság munkálatának törvényerőre emelkedését évről-évre mindinkább hátráltatták a francia forradalom borzalmaitól megfélemlített bécsi udvari körök (melyek a közoktatás szervezését különben is királyi rezervált jognak tekintették); majd a napoleoni háborúk zavarai akadályozták meg szerves köznevelési törvény országgyűlési tárgyalását. A második Ratio Educationis – az 1790/1-ik évi XXVI. t. c. megalkotása következtében – csak a királyi (katholikus) iskolákat kötelezhette s ennélfogva ez a rendeleti úton kibocsátott (különben erősen konzervatív irányú) új szabálykönyv sem valósíthatta meg a köznevelés egyetemes és egységes rendezését. A bécsi kongresszus után a politikai atmoszféra annyira megváltozott (kezdetét vette Metternich mindenhatóságának kora), hogy egyelőre gondolni sem lehetett alkotmányos megoldásra: Nem sikerült a köznevelési szerves törvény megalkotása a reformkorszak országgyűléseinek sem. A világosi katasztrófa nyomában járó újabb elnyomatásnak kellett bekövetkeznie és elmúlnia, hogy 1868-ban és 1883-ban a magyar közoktatás nagy szinthézise a nemzeti közösséget alkotó összes tényezőknek, államnak, községeknek, egyházaknak, társadalmi és egyéni erőknek részvételével létrejöhessen.




Hátra Kezdőlap