VI. Torda a római uralom idejében. Patavissa vagy Potaissa.

Eljutottam Torda római korszakához. Ennek kellene itt, ha nem is történelmét, de vázlati korrajzát adnom.

A római kor már a történelem által megvilágitott korszakok közé számittatik; de nem igy van nálunk, a hol gyér adataink leginkább a Dacia meghóditását érintő hadjárat rövid vázrajzára szoritkoznak, azonban az ország beléletét, a városok alakulását, fejlődését, népességét és viszonyait egészen érintetlenül hagyják.

Nem világit előttem a történelem fáklyája, midőn Torda római korszakának ismertetését kisérlem meg s arra igyekezem, hogy másfél ezredév homályát szétoszlassam. A rómaiak korszaka gazdag szokott lenni feliratokban s e felirataiban nemcsak isteneinek és imperatorainak hódolt és hizelkedett: hanem kövein történelmet, földrajzot irt és jogászkodott. Fájdalom! Torda területén s igy Tordán sem fordulnak elő oly római föliratos kövek, a melyek annak történelmére, földrajzára s jogviszonyaira fényt árasztanának. Egy-egy csonka szobor és romtöredék, egy-egy gátony- és téglabélyeg, egy-egy bajosan kibetűzhető felirat nyujt csak ingadozó alapot, a melyre épithetek. Egészen új talajon kell járnom, nem a tudás fáklyáját, hanem a sejtelmek mécsét tartva kezemben egy oly korszak felderitésére, a hol senki előttem nem járt; sőt – a mi rosszabb – olyanok jártak, kiknek ha nyomjelzéseit követném, mulhatatlanul oly tömkelegbe jutnék, a melyből kibontakoznom alig lehetne. De ha már vállalkoztam, nehézségektől vissza nem riadok. Megindulok tehát a messze multnak e járatlan, elgyepesedett ösvényén, s a lehetőt elkövetem, hogy a sürű homály között legalább némi tájékozást nyerjek és nyujtsak.

Trajan Daciát római tartománynyá tevén, erőteljesen szervezte a római uralmat; felismervén e sóban, aranyban s más természeti kincsekben gazdag országnak nemzetgazdászati jelentőségét, azt nemcsak meghóditani, hanem meg is akarta tartani; lángesze és nagy szervező képessége egész hatalmával igyekezett azt szorosan a birodalomhoz csatolni, mert átlátta annak s főleg a havaskörnyezte Erdélynek hadászati nagy fontosságát, átlátta, hogy az, a Germania és nyugati tartományok elleni hadjáratoknál és hadműveleteknél sarkpontul szolgálhat, s azok innen sokkal könnyebben féken tarthatók, mint a távolabb s Európa testéből félszigetként kinyuló Italiából. Azért a meghóditott Daciát állandó hiddal (a Dunán) kötötte össze a birodalommal s azt minden irányban útakkal hálózta be, melyeket – habár nem épültek s nem épülhettek is ki az ő uralma idejében – a nép még ma is Trajan utjainak nevez. Mint varázsütésre keletkeztek ez útak vonalain hidak, castrumok s e castrumok védelme alatt municipiumok, városok, coloniák. A letelepedőknek római jogot és adómentességet engedélyezvén, a római tartományokból igen sokan telepedtek Daciába, kiknek számát a szintén letelepitett kiszolgált katonák (veteranusok) nagymérvben szaporiták s ez által polgárosodást, műveltséget, ipart és kereskedelmet teremtett ezen eddig vad országban.

Hogy a kapcsolat szorosabbá váljon, Daciát nem a senatusnak, hanem egyenesen a császároknak rendelték alá, kik hatalmukat propraetorok*A Trajan alatti első propraetor Scaurianus volt. által gyakorolták augustulisoknak nevezett hivatalnokok segélyével.

Fővárosnak ugyan továbbra is megmaradt az Ulpia Trajana nevet nyert Szarmis Egethuza Hunyad vármegyében.*A mostani Várhegy.

A szervezést személyesen vezető imperator jókor felfedezte a Torda helyén feküdt dák város hadászati fontosságát, a mely a seregek összpontositására alkalmas Keresztesmezőt uraló helyzetében egyszersmind kulcsát képezte nemcsak Dacia északi részének, hanem őrállomását a nemes érczekben gazdag nyugati havasoknak is, hol a nemes fémek bányászata nagyban üzetett.*Torma K., Limes Dac. azt mondja, hogy az, miszerint Napoca és Potaissától számiták már kezdetben a távolsági méreteket, mutatja, hogy mindkettő már alapitásakor jelentékeny helység volt, a miből arra lehet következtetni, hogy már a Dacia elfoglalásakor ottan már létezett dák tanyákra, talán városokra alapitá Trajanus telepeit, korai jelentékeny voltuk s későbbi gyors fejlődésük alig tulajdonitható egyébnek. Hozzájárult ehhez a névtelen dák város közvetlen közelében fekvő nagy só tömzs, a melynek értékét a rómaiak igen jól ismerték s hogy azt mily óriási mérvben bányászták ki és tették világkereskedelmi czikké, arról leginkább tanubizonyságot tesznek az Aknánál és Bányánál levő sóstavak (számszerint 24), melyek mindannyi nyitva művelt római sóbányának vízzel telt öblözetei.*Lásd többet Köleséri Auraria Rom. Dac. 14–18. lap és alább közlendő római feliratokat. Azokat alább a sóaknák leirásánál tüzetesebben ismertettem, itt csak okadatolni kivánom azon nagy súlyt, a mit a rómaiak e tájra fektettek.

De a rómaiak itteni telepe nemcsak a sóvágóknak és sóval kereskedő üzéreknek volt egyszerű munkástelepe, hanem az egyszersmind jelentékeny katonai állomás volt, mely Róma itteni uralmának egyik legerősebb támpontját képezte. Ugy látszik, hogy habár a szélen fekvő Ulpia Trajana meghagyatott is névleges fővárosnak; de azért Potaissa volt a valódi központ és a hadi szervezetnek sarkpontja, a hol kezdetben a Legio III. Gemina, azt követőleg az V. Macedoniai Legio által emelt és megszállva tartott hatalmas Castrum és Castellum védelme alatt egy tekintélyes Municipium fejlődött ki, mely nem sokára Colonia rangjára emeltetett, hol az ipar és épitészet, kőfaragás, szobrászat, érczöntés, fegyver, műedény-gyártás s más mesterségek művészi tökélyre emelkedtek, az iparosok és kereskedők collegiumai virágoztak s pénzt is vertek, mihez a közeli nyugoti havasok nagy mennyiségben szolgáltatták a szükséges fémeket.*A rómaiak a sót nemcsak szárazon, hanem leginkább vizen szállitották, a mint kitetszik Strabóból, a ki azt irja, hogy a Maros folyó a rómaiak idejében hajókázva volt, azon hadi készleteket szállitottak be, sót s egyéb termékeket szállitottak ki.

Trajan Daciát nem kizsákmánylandó tartománynak tekintette, hanem állandó államot akart ott alakitani. Ő felfogta, hogy a ki itt a közép Dunánál Erdély természetes fellegvárára támaszkodhatik, oly hadműveleti alapot nyer, melyről ura lehet a helyzetnek, s parancsolhat Nyugatnak. Ily nagy hadvezérnek hamar át kellett látnia, hogy Dacia hadászati súlypontja a Keresztesmezőnél van, s azért nem elégedett meg azzal, hogy Potaissát (Tordát) hatalmas ikervárral erősitette meg, melyek nemcsak a Keresztesmező felett őrködtek s az Aranyoson való hidat fedezték; hanem az Erdély déli és közép részéből felvonuló hadútat – mely északi részével amazokat egybeköté – szintén biztositá. Sőt Potaissa castrumai egy egész védelmi rendszernek képezék kulcsát, mert azzal egy erődlánczolat függött össze, melyek e központi ikervárnak előművei és előretolt őrállomásai voltak.

A római főhadút Napocából (Kolozsvár), vagyis Dacia északi részéből*A római út Torma Károly szerint (Limes dae 15 lap) Napocából Ajtonon, Györgyfalván, P.-Csánon át ment Potaissába. Apulumba (Gy.-Fehérvár) és a fővárosba (Ulpia-Trajana) Potaissa várai alatt vonult el és közelében szállott át az Aranyoson, a mint alább tüzetesebben fogom nyomozni, az Aranyoson túl átmetszve a Keresztesmezőt. Ott, hol ez út a Keresztesmező felső szintjére, az ugynevezett bogáthi fensíkra felér, egy kisebb propugnaculum vagy vigilia állott, melyet a Székelyföld V. kötetében ismertettem. A bogáthi fensikról a római út a harasztosi lankás bérczeket átszelve, Székely-Földvárnál egyesült a Maros-Vásárhely felől lejövő másik útvonallal. A két útvonal egyesülésénél, épen Földvár nyugati végénél állott egy hatalmas római Castrum, melyet szintén a »Székelyföld« V. kötetében ismertettem. De nemcsak a két útvonal összefolyásánál, hanem a Marosmenti útvonal mellett is a római erőditések nyomaira találunk, igy Székely-Kocsárd közelében a Cserevár nevű helyen ismét egy római őrhely nyomai mutatkoznak. És ismét fennebb Sós-Szent-Mártonnál, melynek közelében a római út az Aranyoson átszállt, annak mindkét partján feltalálhatjuk a hidat fedezett két hidfő vagy propugnaculum maradványait: a Hadrév határán levő Halomnál, másikát a Sós-Szent-Márton melletti előfokon.*Mindezeknek részletesebb leirását lásd »Székelyföld« czímű munkám V. k. 66, 70, 80, 127. lapjain.

Potaissánál e főútvonalból egy másik római út ágazott ki, a mely az Aranyos-menti aranybányákhoz vezetett. Ott, hol ez út a havasok torkolatához ért, Várfalvánál ismét egy erős római Castrum őrködött a szoros bejárata és az Aranyoson átvezető híd felett.*Lásd ennek leirását »Székelyföld« czímű munkám V. k. 176–178. lap.

E szerint tehát a Keresztesmezőt és környékét, vagyis a Maros és Aranyos összefolyása közti szögletföldet a potaissai Castrumon és propugnaculumon kívül még hat más erődnek lánczolatával vették körül. Mindez erődöket ugy tekinthetjük, mint a potaissai főerődnek előretolt állomásait és hidvédeit, melyek őrizetét szükség esetén a Potaissából odavetett haderővel szaporithatták, mert Potaissában kezdetben a cohors I. Flavia Ulpia Hispanorum militum civium Romanorum equitata, a Legio XIII. (gemina) és utóbb Severus alatt az V. Macedonica Legio s ezeknek segédcsapatai voltak elhelyezve.*Lásd Torma Károly Limes dac. 126. lap. Ez tanusitja leginkább, hogy itt mily nagy hadereje volt a rómaiaknak összpontositva, mert az itt összefutó hadútak biztositásának nagy horderejét felfogták, minek következtében a Keresztesmezőt egy hatalmas erődgyürűvel övezték körül, hogy a netalán oda benyomuló ellent minden oldalról megtámadhassák és közreszorithassák. Sőt Potaissa hatás- és védköre sokkal távolabb vidékre is kiterjedt, mert habár északi Dacia, vagyis a Provincia Porolissensis polgári kormányzójának székhelye Napoca (Kolozsvár) volt, s habár Trajanustól Sept. Severusig Dacia felső részének katonai parancsnoka Porolissumban székelt; de a hogy Potaissában ez utóbbi császár alatt, az állótábor (Castrum stativum) elkészült, s az V. macedoniai legio segédcsapataival oda behelyezkedett, az egész északi provinczia katonai parancsnokainak székhelye is ide helyeztetett át, a mely nemcsak Napocát, a polgári székhelyet, látta el kellő őrizettel, hanem a felső daciai limes (a Szilágyságon átvonuló védsánczot és annak erődeit) vonalát is Potaissa látta el rendes őrséggel, szükség esetén segélycsapatokkal, s igy a határvédelem hadászati alappontját is Potaissa képezte.*Lásd Torma Károly Limes Dacicus 40–41. lap.

A fennebbiekben általánosságban ismertettem meg a rómaiaknak Daciában való térfoglalását és a Torda helyén keletkezett római telep jelentőségét; most annak keletkezéséről, fejlődéséről és nevéről mondom el nézeteimet, s helyreigazitom az e körül létező tévedéseket.

A miként az e helyen feküdt dák városra egy koholt, vagy máshonnan idevetődhetett feliratból ráfogták a Dierna nevet, akként egy más idegen feliratból azt olvasták ki, hogy a Torda helyén feküdt római telepnek Salinae volt a neve. És e téves felfogás annyira elterjedett, hogy még a római történelem szakavatott kutatói is hosszú időn át alkalmazták a tordai római telepre a Salinae nevet.

Egy szerencsés véletlennek, a Daciából eredő egyetlen mértföldkő (columna miliaria) fölfedezésének köszönhetjük e nagy történelmi tévedés helyreigazitását. Ezen mértföldkő a Felekhegy tetőormán fekvő Ajton községben került napvilágra.*Ezt a mértföldkövet Szathmáry Pap Mihály atyja szállitotta Ajtonból Kolozsvárra, most a Szabó-kertben van szintén Kolozsvárott, honnan Mommsen lemásolta és közölte a Corpus Inscript. Latinarum I. R. 256. lapján.

E nagyjelentőségű mértföldkő felirata a következő:

1. 1627/C. I. L.

Imp(erator) caesar Nerva Traianus aug(ustus) germ(anicus), dacicus, pontif(ex) maxim(us), pot(estatis azaz tribuniciae) XII. co(n)s(ul) V, imp(erator) VI p(ater) p(atriae), fecit per coh(ortem) I Fl(aviam) Ulp(iam) Hisp(anorum) mil(itum) c(ivium) R(omanorum) equ(itatam). A Potaissa Napocae m(ilia) p(assuum) X.

E rövid pár sorból álló felirat egészen új világot deritett a félreértések és félrevezetések tömkelegére, ezen egy felirat összekötő kapcsot képezett a mult és jelen közt, a tudás megszakadt fonalát összeköté s kétségtelenné tette, hogy a Torda helyén feküdt római coloniát nem Diernának, sem Salinaenak, hanem Potaissának nevezték.

E mértföldkő feliratából azt tanuljuk, hogy a Napoca és Potaissa közti katonai útat, mely Porolissumig, vagyis Dacia északnyugoti végváráig folytattatott, Trajan a foglalást követett 3–4-ik évben (K. u. 109–110-ik évben) a cohors Flavia Ulpia Hispanorum militum Civium Romanorum equitata által épittette, s hogy a központon feküdt. Ajtontól ugy Napoca, mint Potaissa 10,000 római lépésre feküdt, a mily távolra ma is fekszik Ajton Tordától,*5 ezer római lépés egy ausztriai mfd. lévén, 10,000 két mfdet tesz, vagyis azon távolságot adja ki, a mennyire Ajton Tordától fekszik. a mi kétségtelenné teszi, hogy a Tordánál feküdt római coloniát Potaissának nevezték, a mely ugyanazonos a peutingeri táblák Potavissa-jával, a ravennai Anonymus Patabissa-jával, Ulpianus Patavissensium Vicus-ával és Ptolemeus Patrouissa-jával. Mindezekből kitetszik, hogy mind a két alak használatban volt.

Az ajtoni mértföldkő feliratát maguk a peutingeri táblák is igazolják, a mennyiben Potaissát Napocától (Kolozsvártól) Apulum (Fejérvár) irányában 24,000 római lépésre teszik, a mi még ma is megfelel a valóságnak. Ebből magyarázható ki az is, hogy ugy a peutingeri táblákban, mint Ptolemeusnál a potaissai sóaknák Daciában első helyen állanak. Az, hogy jó ideig Salinae névvel jelölték, a peutingeri táblák hibás számozásából eredett, a mennyiben a marosujvári sóaknákkal tévesztették össze s ezt megerősitette azon körülmény, hogy az ugyancsak Salinae névvel jelzett Maros-Ujvárról e tájra vetődött némely feliratot Tordából származottnak vélvén, a Salinae nevet – a mi csak sóaknát vagy sótömzset jelölt – Tordára ruházták át.

Potaissát kétségtelenül Trajan alapitotta, mert különben a Napocába vezető útat mértföldkövén nem számitotta volna Potaissától.

Potaissa azon időben azonban még csak Napoca Vicusa volt, a mi nemcsak a mfdkő feliratából s más – később bemutatandó – feliratokból is kitünik, de már Septimus Severus által K. u. a 193-ik év táján colonia rangjára emeltetett s a macedoniai V. legio és segédcsapatainak az akkor tájt elkészült potaissai nagy állótáborba való telepitése folytán azt északi Dacia fő katonai állomásává tette. E legio és segédcsapatai aztán itt maradtak a római uralom végeig, azaz mindaddig, a mig Róma fényűző és elfajult imperatorai alatt a rohamos hanyatlás lejtőjére jutván, Daciát feladta s ottani legióit kivonván, a Dunát tette birodalma határaivá.

Több mint másfél ezred év telt el a rómaiak itteni uralmának letünte óta, azt követőleg a népvándorlás hullámai számtalanszor söpörték végig e tájakat, még azután is, hogy itt a magyar állandósitott helyzetet s erős államot alkotott, e hely folytonos csaták és dúlások szinhelye volt, s mégis e zivataros másfél ezred sem tudta Róma hatalmának és nagyszerű épitkezéseinek nyomait eltüntetni, azok minduntalan előkerülnek a földből, hogy a jelenkor fiát bámulatra birják s egy nagy korszak sokat mondó emlékeül tünjenek fel előtte.

Egy nagy és dicső mult van itt eltemetve, minek beszélő romjait, nagyszerű műtöredékeit még eddig senki nem kutatta, rendszeres ásatások és észleletek itt soha nem történtek, csak időnként vetett ki a föld gyomrából egyes töredékeket, feliratokat és műalkotásokat, régi nagyság hirdetőit; de azokkal sem gondolt senki, legnagyobb részét beépitették a Potaissa romjai felett keletkezett újabb városok templomaiba, erődeibe, házaiba, a többit egyes műkedvelők széthordták minden irányba; egy egész nagy gyüjteményt a gyula-fejérvári várat épittető fő hadmérnök, gr. Ariosti József 1723-ban szállitott Bécsbe, hol most azok az ottani muzeum régiségtárában vannak elhelyezve. Egy másik még nagyobb leletet az absolutismus korszakában (1852-ben) szállitottak fel szintén Bécsbe; pedig ha azt s a mi itt csak esetlegesség által került felszinre, összegyűjtötték volna, ma Torda városának oly régészeti muzeuma lehetne, a melyet megbámulni a világ minden részéből jönnének. Hogy erre senki nem gondolt s a város nem létesité, megbocsáthatlan mulasztás.

A mi elveszett, szétkallódott, elhordatott és elidegenittetett, örökre el van veszve; de még most is igen sok becses római régiség és műtöredék van magában Torda városában és vidékén is egyeseknél szétszórva; ezek még mind összegyüjthetők lennének s rendszeres tudományos ásatások még többet hoznának napfényre. Egy régészeti társulat alakitása és ennek segélyével egy (tordai) muzeum létrehozása sehol annyira jelölve nincsen, mint Tordán. Egy-két helyen (például Nagy Olivérnél és a református paplakban) a városházánál még most is annyi műemlék van egybegyüjtve, hogy azokkal egy oly muzeum alapját vethetnék meg, a mi Tordának becsületére válna s nem kétlem, hogy a megalakitandó régészeti társulat által ásatások és vásárlások utján csakhamar gazdag s nagybecsű oly gyüjteményt hoznának létre, mely nemcsak nagy műbecscsel birna, hanem Torda őstörténelméhez is értékes adatokat szolgáltatna. Vajha ezen felszólalásomnak lenne némi eredménye s buzditólag hatna Torda városának minden jóra és nemesre fogékony polgáraira!

Addig is, mig rendszeresebb kutatások többet hoznak felszinre, igyekezni fogok a Tordán levő római Castrum castellum és a védelmük alatt keletkezett telep maradványait, az odairányuló vizvezetéket, hadútat s mindazon műtöredékeket, a melyek részben még most is Tordán szétszórva vagy beépitve vannak, valamint azokat, a melyek máshová széthordattak és tudomásomra jutottak, leirni és ismertetni, hogy igy legalább az utánam következőknek a kutatás és észleletnél némileg iránytadva, ez által munkálkodásuk megkönynyitve legyen.

A Rákos-patak völgyének torkolatát, találóbban mondva alsó öblözetét mindkét oldalról meredeken leszelt 10–12 öl magasságú s egészen az Aranyosig lenyúló, ott szintén meredeken lemetszett előfokokban végződő, hegylánczolatok vagy szegélyhegyek keretelik be, melyeket szőlőültetvényekkel és gyümölcsösökkel díszitettek fel Torda szorgalmas lakosai, igy adva azoknak vonzó és kellemes küllemet, hasznositva azoknak kopár hegyszakadásait.

E völgyszegélyző hegyek azonban csak alólról – a völgyből – tekintve tetszenek hegyeknek, de tulajdonképen nem mások, mint a Torda felett mindkét oldalról elterülő lázaknak (fensíkok) lépcsőzetei, mely lázak közül a baloldali a sóbányákon túl is folytattatva, egészen a vasut által átszelt Virágos-völgyig, a jobboldali a tordai hasadék, vagyis a Hesdád-patak völgyeig terjed. A kettő teszi Torda termékeny határát, mindkettő Tordába beolvadt faluk által volt egykoron népesitve s mindkét fensíkon mult idők emlékeivel találkozunk, melyeket majd annak helyén megismertetek.

Most a jobboldali hegység vagy lépcsőzet oromszéleit vizsgálom meg, mint oly helyeket, a melyek a hajdani római várost, Potaissát fedezett Castrum és Castellum fekhelyéül s igy Róma hatalmának védbástyáiul szolgáltak.