XXX. Gyergyó délnyugati szöglete.

Alfalu, lakóinak száma, néveredete, temploma, régi harangjai. Csomafalva, borvizei. Kis-Somlyó. Kőzugói zuhatag. Várhegy. Ujfalu. Elekes és Sólyom-család. Az alkotmány remetéje. Katorzsa. Város. Kilyénfalva. A gyergyói tájbeszéd sajátságai. Gyergyói népviselet. A csíkiak lakadalmi ünnepélye.

Gyergyóba jöttömkor az országszerte ismert – s ha vasutunk lesz – bizonynyal világszerte ismeretessé és nevezetessé válandó Borszékre, mint Gyergyó kiválóan nevezetes pontjára sietvén, mellőztem Gyergyónak délnyugati szögletében fekvő négy faluját: Alfalut, Ujfalut, Csomafalvát és Kilyénfalvát, de mivel vezérelvemül tüztem egyetlen bármily igénytelennek tetsző falut is megnézetlenül és észleletlenül nem hagyni, azért most visszautamat a nevezett falvak felé irányzám, annál is inkább, mivel azok némileg utamba is estek, a rövidebb parajdi uton tervezvén központomhoz, Udvarhelyre, visszatérni.

Szárhegyről délnyugati irányban átvágván a szép gyergyói tért, Alfalura, a Maroshoz közelgő Békény mellett fekvő Gyergyó legnagyobb falujába ér az utas; mely a nagy falu nevét méltán kiérdemli, mert lakóinak száma meghaladja a 6000-et*Az 1567-ki regestrumban Alffalu-t 44 kapuval találjuk bejegyezve, kapuinak száma azért lehetett kevés, mivel azon időben is sok jobbágy lakhatta Alfalut. Ezen 1848-ban felszabadult jobbágyok nagyrészt keleti vallásuak, s csak is ez különbözteti meg a volt székelyektől, mert különben nyelv (csak magyarul tudnak), szokások, öltözékre nézve teljesen elszékelyesedtek, annyira, hogy önmaguk sem akarnak oláhok lenni. , roppant havasokat befoglaló határa pedig 6 négyszögmérföldnél is nagyobb kiterjedésü. Ily nagy terjedelem mellett is Alfalu Gyergyónak legalacsonyabb, azaz jobban mondva, legalantabb fekvő helye, 20 egész lábbal feküvén Gyergyó általános térmagassága alatt, honnan neve is származhatott, mindemellett ha Gyergyóban lenn fekszik is Alfalu, azért az elég fenn fekszik másként, mert 2297.5' párisi lábnyira van a tenger szine felett, mihez képest kijön, hogy Gyergyó általános térmagassága 2317 párisi láb a tenger szine felett, ebből pedig megint az tünik ki, hogy Gyergyó Erdélynek legmagasabban fekvő tere, sőt ennyi kitüntetéssel sem elégszik meg a mi Alfalunk, hanem még az a tolakodó követelése is van, hogy ez volna Gyergyónak legrégibb faluja, a mit ugyan történeti okmányokkal bebizonyitani nem lehet, hanem elvégre is adat, legalább előttem ennek támogatására adatul szolgál Alfalu temploma, mely mindenesetre Gyergyónak legrégibb, legtisztesebb egyháza, azaz hogy a templom annyira átalakult, annyira beparókázta magát (zopf-izlésben átidomult), hogy a rég épitészetnek nyomait szőrszálhasogató keresés után lehet csak felismerni, illetőleg azt sem a templomon, hanem annak tornyán és tornyában, s még ott sem a torony déli oldalára biggyesztett e feliratban, (mely nem vésve, hanem csak irva van):

Mert ha azt egészen falsificatumnak nem tartom, mégis ott valami hiba csuszott be, feltehetőleg valamely kiigazitás alkalmával, midőn e felirat is megujittatott, a római számjegyekhez nem értő épitész valamit, valószinüleg egy C-t, vagy legalább is egy L-t kihagyott.

Mert ha a torony alá betekintünk, ott egy igen nevezetes korszak-jelölő maradványt találunk, a templomnak főportaléját, mely megrongálva bár, de mégis csodálatosképpen meghagyatott eredeti alakjában. Ez egy teljesen kifejlődött körives kapu, a késő román kor épitészetének egy minden esetre figyelmet érdemlő műalkotása, mely bár nem bir a nagyobb ily kapuzatok ékitésével, de a községi egyszerü egyházak szokásos kapuzatát csinban s figyelmesebb felékitésben mégis felülmulja; mert midőn rendszerint az ily falusi egyházaknál tagozatlan, oszlop nélküli kapukat találunk, az alfalvi templom portáléja tagozott béllettel (gewände) bir, féltőkből (Halbschaft) kiinduló hengerek diszítik a kivülről bekeskenyülő bélletet, mely félkörivben tetőzi a szintén ily nyilatu ajtót; az ivmezőnek (tympanum) minden nyoma nélkül. Egy tisztán román portálé tehát, de mivel nálunk a román épitészet csak akkor kapott fel, midőn Frankhonban már a csúcsives vagy gót izlés teljes fejlődésében volt, vagy is – még a nyugathoz közelebb eső Királyhágóntuli részben is – csak a XII-ik század vége felé*Műrégészeti kalauz. II. rész. 15. lap. , akkor bajosan feltehető, hogy az ország véghatárán levő Gyergyóban ily épitkezés a XIII. század kezdetén létrejöhetett volna, miért ha a C-t elengedjük is, de minden esetre egy L-t kifelejtettek, mert én az előadott okokból e kaput inkább a XIII. század végén, mint elején épültnek hiszem.

Még figyelmet érdemlő régiség a toronyban levő mindkét harang is. A kisebbiken ugyan semmi körirat nincsen, de idomtalan hosszukás alakja s rendkivüli elkopása mutatja régi korát; a nagyobbik régiségét pedig bizonyitja ezen rajta látható körirat (egy sorban):


(O rex glorie veni cum pace 1537.)

A pápai dézmák regestrumában Gyergyóra vonatkozólag csak ennyit találunk bejegyezve az 1332-ik év rovatában a 669-ik lapon: „Nicolaus de Gyorgio solv. 4 ban. ant.” Az 1333-ik év rovatában 682-ik lap: „Nicolaus Sacerdos de Georgio solv. 3. ban. ant.” „Item Stephanus Sacerdos de Georgio.” Az 1334-ik évre vonatkozó 735-ik lapon: „Nicolaus Sacerdos de Gorgio solv. 7 ban. ant. Item Thomas Sac. de Gorgio 1 gr.” Abból, hogy 3 különnevü pap jön elő, azt következtethetjük, hogy azon időtájat Gyergyóban három egyházközség létezett, melyeknek nevét azonban a dézmaszedők nem jegyezték be, hanem csakis az általános Gyergyó néven vitték. Már ha e három ős egyházközség létezését megállapitjuk, azok egyike mindenesetre Alfalu olt, s más kettő valószinüleg Sz.-Miklós és Szárhegy lehettek.

Alfaluban a templom közeli piaczon néhány csinosabb ház és bolt, s itt mint a tutajozásnak első kikötő helyén, némi kereskedelmi mozgalom van; fájdalom, Alfalu nagyterjedelmü erdőségeiben a tutaj- és deszkára alkalmas fa nagyon megritkult, néhány évtized alatt teljesen el fog fogyni, s ha addig gyáripar vagy más módon e falu tömör népessége tevékenységének tér nem nyittatik, jövője iránt komolyan kell aggódnunk. Alfalu 1868-ban hetivásár-jogot nyert péntek napra, mely által a sz.-miklósi vásárokra nézve veszélyes versenytársul lépett fel. Mikó Mihály, Csíknak több országgyülésen volt képviselője, jelenleg Marosszék főkirálybirája, Alfalu szülöttje.

Alfalun felül, hol Somlyó vize a Marosba ömlik, ennek jobb partján, de ujabb időkben balpartjára is áttelepülve, fekszik Csomafalva, melynek neve eredetileg Somafalva volt, s eredett Samu-tól, mely nevet a régiek Somá-nak mondottak (Benkő Sp. Tr.) Az 1567. évi regestrumban „Chyomaffalwa” néven 15 kapuval fordul elő. E faluban alig találunk felemlitésre méltót, legfelebb azt, hogy a mult században Gyergyó derékszéke itt székelt (Benkő Sp. Tr.) és hogy a Marost kivéve, édes vizet itt találni nem lehet, mert bárhol ássanak is kutat, mindenütt ásványos viz fakad fel; egyik ily forrás a bort is főzi, s oly erős, hogy borszéki helyett hordják szét.

Csomafalva terjedelmes erdőségei között egy Várhegy nevezetü havas levén, ez elnevezés oly vonzerővel hatott reám, hogy bár nagy távolra van, bár utja kényelmetlen és fáradságos, én egy várrom felfedezésének vágyától lelkesedve, mégis elhatároztam oda rándulni. Utunk jó darabig a Somlyó vize*A Somlyó vize Nagy- és Kis-Somlyó összefolyásából lesz. Ez azon folyam, mely Gyergyó délnyugati szögletén tömbösülő havasok vizadóját a Marosba viszi, s körülbelől a Marosba szakadó gyergyói folyók legjelentékenyebbike; nevét a Somlyó mezejéről – hol forrásai felbuzognak – veszi. A Somlyó névnek Csíkban s egyáltalában hazánk más vidékein való gyakori ismétlése, s főleg itt hegyekre való alkalmazása arra mutat, hogy a Somlyó névnek valami jelentése volt, mely most feledésbe ment. Hogy e jelentés mi lehetett, annak kutatását nyelvészeinkre bizom. terén vezetett, azután a Kis-Somlyó hegyek közé mélyedő völgyébe tért be, hol fürészmalmok és kásatörők*Ezek nagyon kezdetleges alkotásu zuzómalmok, melyeken buzakását készitnek, a mivel a csomafalviak nagy kereskedést üznek. képviselik az ipart. Fennebb e völgy havasias küllemet ölt, szép fenyvesek-koronázta sziklák tornyosodnak fel, melyek alján az összeszoritott patak haragosan tombol sziklamedrében, a Kőzúgónál pedig szép zuhatagot alkotva rohan le. E zuhatag nem annyira nagy esése (alig 3 öl), mint környezete miatt nem csak meglepően szép, hanem nagyszerünek mondható. Mindkét oldalán függélyesen felmeredő sziklák emelkednek, melyeknek fenyves-árnyalta alján szirtfokról zobognak le a pataknak habbá tört hullámai, ezredévek türelmével vájt gyönyörü sziklamedenczébe veszve, mely fölé függő pallókat maga a patak elsodort fatörzsekből alkot, keresztül fekteté szirtöble felett azokat, hogy legyen erkély, a honnan elbámulja a néző vizének szeszélyes játékát, hogy legyen alap, a honnan gyönyörködjék az ezüst hullámoknak zajongó lerohanásán, de mintha a természet a nagyon ritkán idejövő utasnak minden kényelmet biztositani akart volna a sziklaszorulatban, hol különben lennebb menni nem lehetne, kényelmes lépcsőzetet vésett a meredek sziklaoldalba, ekként alólról valódi festői nézpontjáról is bámultatni engedvén ezen sajátszerü zuhatagot, melynek környezetét nagyszerüen ékité, a mennyiben a sziklák oldalait élénk szinü mohákkal, lecsüngő zuzmókkal vonta be, a mederszéleket pedig a vizi flóra gazdag szinvegyületü virágágyaival ültette be, hogy a sziklák kietlenének ezen büvös oázát nagyszerüsége mellett kiessé is tegye.

Innen kezdve az ut, mely a Kőzúgón felül levő fürészekhez vezet, megszünvén, csak medvék és nyájak által tapodott ösvényen lehet tovább hatolni s feljutni a Csomafalvától hat órára levő, a tenger szine felett 5000 lábnál magasabban fekvő*A Várhegy ugyan nincsen megmérve, de az a szomszéd Délhegynél – mely 5500 láb magasságu – nem sokkal törpébb. Várhegyre, melyet egyfelől az alján eredő Kis-Somlyó, másfelől a közeli Somlyómezőn eredő Nagy-Somlyóba szakadó Várpatak foly körül. A Várhegy tetőcsúcsa három oldalról falmeredeken hanyatlik le, miért csak is északi lankásabb oldalán lehet megmászni, de ez oldalt s egész fennlapját is oly sürün nőtt fenyves erdő boritja, hogy oda csak bajjal lehet felhatolni; és ha mind ez akadályokon átküzdé magát az utas, a követelt várnak semmi nyomaira nem tud akadni, mert ha volt is, eltünt az a használatlanul összeomlott erdőknek több öl vastagságu rothadványában, melynek kövér, térdig érő áfonya és mohaszőnyeg takarta talajából uj nemzedéke nőtt fel a szép szálas fenyőknek.

De ha nyomokat nem találunk is, az még sem zárja ki egy vár ittvoltának lehetőségét, mert tudjuk, hogy éppen az idő viszontagságainak inkább kitett havas vidéken oly váraink tüntek el nyomtalanul, melyeknek létezéséről történetileg biztos tudomásunk van; ilyen, hogy többet ne emlitsek, a feketehalmi, ilyen a királykeu-i vár, s részben a Perkőn feküdt sz.-léleki vár is, melyek a 13-ik században még mind állottak, s melyeknek ma még fekhelyére sem tudunk biztossággal ráakadni, mert a talaj átalakulása s a nagymérvü hegyomlások eltemették még nyomaikat is. Ilyszerü átalakuláson ment át Várhegyünk is, mert annak nem csak felületét változtatta át a növényzetnek földréteget alkotó megsemmisülése, hanem a természet forradalmai, hihetőleg földrengések, lesülyeszték a hegy függőleges, s azért kevés támponttal biró oromzatát is, mely hegyomlások magokkal elsülyeszthették a várfalakat is, mit sejtetni enged a hegy alján és oldalain szerteszét heverő nagymennyiségü, idomitottnak tetsző lapos kő, mi könnyen lehetne a hegy által lerázott várfalaknak szétgurult alkatrésze. Ekként a most eltünt, de a hegyelnevezés és hagyományok által feltételezett vár, ha ugyancsak létezett, már fekvésénél fogva is tekintélyes erőd volt, mely az ide nem messze levő Küküllő melletti Tartód és a távolibb Firtossal láttani egybeköttetésben levén, egy összekötő lánczszemét alkotá Udvarhelyszék és Gyergyó várlánczolatának*Gyergyóban aránylag kevés várrom van. Egy Sz.-Miklós felett, másik Várhegyalján szemben a faluval, harmadik lenne ezen fennebb leirt. .

De ez csak puszta feltevés, melylyel talán némileg kárpótolni igyekezém eredménytelen idemászásomat, melyért még az innen feltáruló nagyszerünek mondott kilátás sem jutalmazott meg, mert bár mi itt fenn a legtisztább légkörben sütkéreztünk a napsugaraknál, azért a lenn levő Gyergyó ködben uszott, tengerkint hömpölygő és hullámzó ködlepel vonta be a szép tért oly sürün, hogy csak az azt körülölelő havasoknak amphitheatralis karaja tünt fel, melyek közt az oly közelnek tetsző Kelemen havas bérczóriásai már hóleplezettek levén, ezüst bérczekként tündököltek, s mi hálás elismeréssel tekinténk rá azon udvariasságaért, hogy ezen diszes téli köpenyét, mig ott jártunk, feltölteni késett.

A köd azon tervünket is megsemmisité, hogy visszautunkat a szomszéd Délhegy felé vegyük, mely hegyről nem csak Gyergyóra, hanem az onnan feltáruló Csíkra is egy bucsupillantást vethettünk volna. Visszaindultunk tehát a jött uton, s az erdő aljában éji tanyát ütvén, másnap tértünk meg Csomafalvára.

Még két faluja van Gyergyónak, melyekben nem jártunk, ez a Visszafolyó patak*Azon patak, mely Tekerőpataknál foly le, s mivel oly lassan és nagy kanyargásokkal foly, neve is onnan származott. Marosba szakadásánál fekvő Ujfalu, mely községet az 1567-ik évi regestrumban mostani nevén 32 kapuval találjuk miből a tünik ki, hogy már azon korban tekintélyes helység volt. Ujfalu a tutajozásnak felső véghatárán fekszik; mert az innen alig egy órára eredő Maros már itt el birja a negyed tutajt, de Ujfalunak már nincsen tutajfát szolgáltató erdeje, hanem azt Zetelakától veszi haszonbérbe, honnan csak télben, roppant fáradsággal és bajjal hordja tutaj fáját. Ujfalu csaknem egészen az Elekes és Sólyom*Hagyomány szerint ezen család szolgáltatta be a fejedelmi korban Gyergyónak sólyom-adóját, mely solymokat a Délhegyen tartották. családból áll. Ezek régen tekintélyes primor családok voltak, mindkettő Gyergyónak sok királybirót adott. Akton beütésekor is Elekes András az egyik királybiró, Sólyom Tamás főjegyző. Az utolsó insurrectiokor pedig e két család még 26 harczost állitott ki. Forradalom előtt 100 szavazattal folyt be a közügyekbe s választások alkalmával Ujfalu szavazata döntő volt, ma még inkább elszaporodtak, s egykor tekintélyes birtokuk szét oszolvan, elszegényedtek.

Ujfalu határán Katorzsa nevü helyen, mondják, ily nevü falucska állott, melyet a tatárok dultak fel akkor, midőn a Délhegy alján Város nevü helyen török város feküdt. Az állitólagos város egy szép hegy lonka*Hegylonkát a székely „hegy-terrasse” helyett használja. Ujfalutól egy órányira; de ott régi épületeknek semmi nyoma. Feltehetőleg e szép magaslaton, honnan egész Gyergyó tere feltünik, a törökök valamely beütésük alkalmával táborhelyet ütöttek, de mivel ily alkalmakkal ők sátrak alatt tanyáztak, a vászonházak nem is hagyhattak állandó nyomot magok után.

Ujfalunak még másik nevezetességeként felemlitem a spártai jellemü Végh Mártont, ki sokáig alkotmányos dullója (szolgabirója) volt Gyergyónak. A Bach rendszer bekövetkeztével ezen ember szobájába zárkozott, s ugy élte át az önkénynek szegény hazánkra nehézkedett sötét korszakát, hogy soha sem Bezirkert, sem finánczot szemeivel nem látott. Mig a hon alkotmányos élete szünetelt, ő is szünetelt s a polgári fönség fényes csiga házába visszavonulva szunnyadozott*Számos pere volt, tagzatzungra hiába citálták, ő nem ment, s per non venit elitélték, s igy vagyonának egy részét elperelték s ő még sem volt szobájából kivihető; leányát távolabb vidékre vitték férjhez, ő egyedül maradt, s bár gyermeke mindent elkövetett, hogy magához vihesse, ő nem ment, mert az uton, mint mondá, a zsarnokság valamely bérenczével találkozhatnék, s ő az ily látványtól azonnal meghalna. , és csak akkor éledett ujból, midőn 13 év után 1861-n az alkotmányos életnek rövid hajnalpirja kisugárzott, mely az ő dermedt lelkét is felvillanyozá. Ekkor lépett először 13 év óta ki a törvényességnek sértetlen szentélyéből s megjelenve egy értekezleten*Gyergyó összes értelmisége nagyon tisztelte az öreg urat, s azért midőn a jobb hirek megérkeztek, tömegesen mentek Ujfaluba tudatni azt a soha hirlapot sem olvasó öreggel. Ő ekkor sem hitt nekik, s cselnek vélte, melylyel őt szent magányából kicsalni akarták, s csak estve – nehogy bezirkert találjon – volt rávehető, hogy a szomszéd Alfaluba Mikó Mihályhoz – hol az értekezlet tartatott – megjelenjék; csak akkor adott hitelt, csak akkor jött 13 év után az első mosoly s örömhang ajkaira, midőn a hirek valódiságát Mikó is erősité. Én szerencsés voltam e megható, classicus jelenetnek tanuja lehetni. , mint a mult szabadságának szeplőtelen tiszta képviselője, övig növelt ősz szakálával ugy tünt fel, mint dicső tünemény a szebb multból, ki eljött, hogy megáldja a tettre hivatott fiatalabb nemzedéket.

E rövid ébrületre azonban még sötétebb kora következett a provisoriumnak, mikor Végh ujra visszavonult magányába, s ott ül most is*1865-ben, midőn az öreg urat meglátogattam. egy régi medvebőrös pamlagon tetszhalottként, mint a szabadságnak fönséges remetéje, ki egy szent ereklye felett őrködik. Adja az ég, hogy az ébredésnek bekövetkező nagy napja ujból felrázza álmából és mihamarább.

Ujfaluval csaknem össze van épülve Kilyénfalva, Gyergyó legkisebb faluja, mely a Szent-Miklós közeli Tekerő pataktól csak rövid negyed órára fekszik.

Abból hogy az 1567-ik évi regestrumban Kilyenfalvát nem találjuk feljegyezve, azon következtetést vonhatjuk, hogy e falu abban a korban még nem létezett. E szerint Kilyénfalva nemcsak legkisebb, hanem legujabb faluja is Gyergyónak.

Gyergyó leirásával készen lennék, de nem válhatok meg ezen annyi lelki élvet nyujtott vidéktől, hogy néhány szóval ne érintsem a székely tájbeszédet, mely itt az elszigetelt, az átidomitó civilisatiotól távolabb eső Gyergyóban egész eredetiségében megmaradt. A nyelv sajátságai mindenesetre figyelmet érdemelnek, mint oly tényezők, melyek a nemzeti jellemet tükrözik vissza.

Más vidékekkeli érintkezés, az irodalom tért nyerő elterjedése, iskolázás lassanként megszüntetik, kiküszöbölik ezen sajátságokat, s egyöntetüséget idéznek elő; tehát azért, hogy annak emlékét e lapokon megvédjem, néhány szembeötlőbb sajátságait följegyzem itt a gyergyói s az ezzel ugyanazonos csíki tájbeszédnek.

Egy jellemző sajátsága az, hogy az igék kötmódjának jelen idejében az egyes és a többes harmadik személyének kiejtéséhez a Z elejébe mindég J-t tesznek, például hojzon, vigyájzanak, hojza, hojzasza.

A sza, sze rag is nagyon szerepel, például „Hadd lámsza,” „ üssönsze,” „menyünksze,” „néjzüksze,” „vesséteksze ide” stb. E rag a csak-nak helyettesitése, a legtöbb esetben „hadd lám csak,” „üssön csak” értelemben levén véve.

Ha valamit vontatva akar előadni a gyergyói székely, majdnem minden mondata végén hangoztatja az összekötő és-nek vég s betüjét, de azt mintegy összeforrasztja az előbbi tétel utolsó szótagával, például: „Aharré (oda) mennek s,” „ahajt (ott) leülék s,” „hát látom Álojzi (Alajos) es (is) megérkezik s,” „veti a szokmányát (felöltö).”

A hez, hoz rag helyett ni-t használnak (személyre vonatkozólag), például: „Győrffyni mennek” Győrffihez helyett. Nél helyett nitt, p.: „Győrffynitt, Győrffyéknitt voltam” Győrffynél, vagy Győrffyéknél helyett.

Tól, től, tul helyett a nol-t, nöl-t, nul-t és ez alkalmazás a többesben is megmarad, péld.: Győrffynül jövök, Győrffyéknöl jövök” stb.

A gál, gél, kál kicsinyitő rag is nagy szerepet játszik, például: „hulldogál, havazgál, esdegél” stb.

Ezek szembeötlőbb sajátságai, de még sok más finom árnyalata is van, melyeket itt elősorolni s felfejteni nem lehet czélom; ugy roppant gazdag Gyergyó és Csík tájszavakban is, melyeknek egy nagy gyüjteményét ide csatolandó valék, de a melyet a „Vad rózsák” érdemdus szerkesztőjének adtam át, hogy ott illetékesebb helyen közölve, a már megkezdett székely szótárt kiegészitse.

A gyergyói népviselet sokban hasonlit a csikihoz, azonban némi eltérés mégis észrevehető, a mint azt mellékelt képünk is felismerhetővé teszi. Igy például a férfiak itt is leginkább a flanellujju bőrmellényt viselik, hanem van ezen mellénynek egy sajátságos fajtája is, mely nem elől, hanem oldalt gombolódik, s melyen a mell közepére eső, többnyire köridomu diszes virághimzés jön. Ezen mellény, ha nem annyira szép idomu is, mint a másik fajta, de mindenesetre czélszerübb, a mennyiben a mellet a hidegtől jobban védi.

A menyecskéknél itt is megvan a budrejos fekete főkötő, hanem bundikájuk (bőrmellény) ismét sajátságos eltérést mutat, a mennyiben az feketére festett irhából van készitve, s veres selyemhimzésekkel (mik a virág-ornamentika müizléssel kivitt módozatai) vannak gazdagon elöntve, mely élénk szinezetü ékitményezés a fekete alapon igen jól veszi ki magát. Kár, hogy ezen igen szép öltönydarabot a divatkór kezdi háttérbe szoritani, annyira, hogy most már ritkán lehet azt, leginkább Alfaluban és Szárhegyen, látni. A leányok öltözéke Gyergyóban izlésesebb a csikiakénál, s inkább hasonlit az udvarhelyszékiek nyikómenti viseletéhez, a mennyiben a Csíkban szokásos koczkás kelméjü ujjasok (bujjbelék) helyett Gyergyóban magyaros szabásu egyszinü mellényt hordanak, mely bársonynyal van szegélyezve, zsinórzattal és gombokkal diszitve.

Különben Gyergyó népe szép, erőteljes és jóval pallérozottabb a csíkiaknál, mit azon körülménynek tudhatunk el, hogy ugy a tutajozás, mint a borszéki savanyuviz széthordása, mi itten csak nem mindenkit foglalkoztat, messze vidékekre elviszi ezen fiuszék lakóit, s más vidék népeivel való gyakori érintkezésre utalja; mi által erkölcseik szelidülnek, s levetkőzik azon szilajságot, mi többnyire minden havastáji népnél meg szokott lenni.

Még tárgyalnom kellene a csíki népszokások legeredetibb ünnepélyét, a csíki menyegzőt; azonban ennek tüzetes tárgyalásától felment annak azon kimeritő, részletes és szakavatott leirása, melyet Nagy Imre a „Vasárnapi Ujság” 1857-ik évi folyamában közlött, valamint az is, hogy az sokban hasonlit az udvarhelyszékiek havasalji menyegzőjéhez, melyet e munka első kötetében tüzetesen leirtam. Azonban a csíki és az azzal ugyanazonos gyergyói menyegzőkben mégis van sok ott nem létező oly sajátság, melyet felemlitendőnek vélek.

A lakadalom legelső teendője, annak mintegy bevezetése a leánykérés. Minden községnek van egy ezzel foglalkozó egyéne, ugynevezett szóvivője. Ez megbizás folytán megjelenik a leányos háznál, beköszönt s előre szót kérve, igy kezdi:

„Mikor Isten ő felsége embert teremtett e világra, előbbször Ádám atyánkat alkotá, és az ő oldala csontjából szerzé Éva anyánkat párul azért, hogy a világ szaporodnék és a mennyei karok betelnének Isten dicsőségére. Ezután rendelé a hét szentséget. Ezekből a mi kedves atyánkfia N. N. először magára vette a keresztséget, azután időnként a többiben is részesült, hanem eddig a napig egyes életet folytatott. Most azonban elhatározta magát, Isten rendelete és az anyaszentegyház szokása szerint, a hetedik szentség felvételére, a szent házasságra. Azért én általam megtalálja Kmket hajadon (vagy menyecske) leánygyermekük N. N. aránt, hogy Isten rendeléséből magához venné házastársul; ha kmtek az ő itten járása alatt valamely csekély állapotját megismerve, őt meg nem vetnék és kérésemre igéretet tennének, a melyről most rövid választ is kérek.”

A válasz rendszerint kedvező, mert a kikérés csak előleges megegyezés után történik, válaszadáskor bizonyos nap határoztatik a mátkaságra, mely napra mindkét fél lakadalmi gazdát választ. A megjelölt napon a vőlegény gazdája és a vőfél szülői, rokonai s más meghivottak társaságában megjelenik választottja kapujánál, hol előküldött által a belépésre engedélyt kérve, belépnek, köszöntik a háziakat, minden férfival kezet fogva, azután a vőlegény gazdája ujból szónoklatot tart a házasság czéljáról s végül felhozva, hogy megkérés s válasznyeréskor ezen napot határozták az „első tisztességtételre,” a mátkaság és gyürüváltásra, miért kéri a leányos ház gazdáját, hogy azt, kit keresni jöttek, állitsa elő.

A gazda elővezeti az oldalkamarából nem a menyasszonyt, hanem egy elálczázott nevetségesen öltöztetett asszonyt, kinek guzsaly van kezében, a guzsalyról korsó lógg le, melyből kortyantgatva tántorog elő, de a vőlegény gazdája felkiált, hogy „tiszteli ugyan ezen személyt is, de azért nem talál münket.” Ekkor a házi gazda elővezeti a valódi menyasszonyt, egy másik hasonló nagyságu, hasonló termetü, s hason öltözetü leány társaságában, mindkettőnek arcza fedve levén, leültetik a szoba közepére s felszólitják a vőlegényt a választásra, ki ritkán téved a valódi megjelölésében; ha tévedne, nevetnek rajta s italbirságra itélik.

A választás után a házasulandók kezet fognak, mire a vőlegény gazdája ekként áldja meg:

„A minden áldások istene áldja meg ezen összeszövetkezett ifjakat mind földi, mind mennyei áldásaival; oltalmazza minden veszélytől, de főleg a rágalmazó nyelvektől, s azon nap, mely a teremtéskor felderült az égre, oly fényesen süssön rájuk, hogy annak világánál mindig láthassák, mi Isten előtt kedves és jó, szerencsések és boldogok lehessenek itt és tul a siron, szivből kivánom.”

Ezután bemondja a vőlegény gazdája a vőlegényi ajándékot, mi gyürü, főkötő, csizma, pénz, mézespogácsából stb. effélékből áll, mit megköszönve, a menyasszony gazdája bemondja a menyasszony ajándékát, mi ing, nyakkendő, gyürü, bokréta stb. szokott lenni. Miután másnapra találkozót igérve távoznak, mert a mátkaságra rendszerint következő napon az esküvő jön.

E napon a vőlegény és az ő násznépét megelőző küldöttség megy a leányos házhoz s beköszönve, hosszasabb mondókával figyelmezteti, hogy a mai szent napot határozták az esküvőre, azért kéri az egész násznéppel megjelenni az egyházban az oltár jobb felénél, hogy a megtörténendő szent copulatióról jövendőben mindnyájan bizonyságot tehessenek, stb. Végre választ kér, mire a menyasszony gazdája mézes pálinkát és kalácsot veve elő, mondja: „itt az első válasz,” miután ez rendre járt, vig nótát huzat s mondva: „itt a második válasz” tánczra kéri. Rövid táncz után végre tisztelve a küldötteket, igéri, hogy compareálni fognak.

Erre csakhamar közelit a vőlegény is kiséretével s elindulnak az egyházba gyalog, ünnepélyes menettel. Legelől a vőfél megy kivont, felkoszoruzott, felszalagozott karddal. Utána jön a felkoszoruzott menyasszony, s szintén koszoruékitette két nyoszolyóasszony között, ezt követi a menyasszonyi ajándékkal nyert arany pilés bokrétával diszelgő vőlegény, lakadalmi gazdájával, utánna jönnek páronkint szülők, rokonok és a többi meghivottak.

Az egyházban padokba települnek s midőn a pap fölhivja az előlépésre, a vőfél a leányhoz lépve ügyekezik néhány fületlen gombot vagy pénzdarabot a leányhoz csempészni, de a leány azt el nem fogadja, lassu hangon kijelentvén, hogy nem ajándékért, nem vagyonért akar nője lenni vőlegényének. Ezen czivódás után a vőfél oltárhoz vezeti a menyasszonyt s megtörténik az esküvő. Kijövetelkor pedig a menyasszony gazdája az örömapa, örömanya és hazai leányasszony (igy hivják a menyasszonyt) nevében és egész gyülekezetet meghivja egypár Szent-Jánosra*Egy nagy fonatos kalács. .

Esketés után mind a két násznép saját tanyájára vonul és pedig, ha a vőlegény azon községben lakik, akkor a legények hozzá mennek, ha más községben, akkor a násznagy vagy magához telepiti, vagy e czélra bérelt házba szállásolja el, s rövid villásreggelivel vendégli meg.

Ezután lóra, szekerekre kerekedik a vőlegény násznépe s vig zeneszóval, kurjongatások és lövöldözések közt mennek a menyasszonyi házhoz, hová, miután az előküldöttek a bebocsátás felől kedvező választ hoztak, bemennek.

Itt a násznép beköszönője, az ajándékok bemondása s a Szent-János megszegésével kezdődő lakoma olyanképpen folyik le, mint az udvarhelyszéki katholikus lakadalmaknál, a felköszöntések itt is nagyban szerepelnek, az ifju párra vonatkozást rendszerint a Szent-Jánosokról vesznek, mondván, hogy valamint Isten ezen sz. Jánosokat megáldotta az ég harmatjából, a föld zsirjából, ugy áldja és termékenyitse az uj párt; más felköszöntések ilyen formán hangzanak: „Adjon Isten erőt, egészséget, jó szivet, lelket, jó emberrel ügyet, bajt, s holtunk után helyet az ő választottai között” stb.

Végre a vőlegény gazdája megáldva az ebédet, s megköszönve, kikéri a menyasszonyt ilyképpen: „Felkérem t. gazda-társ uramat, hogy a már többször tisztelt emlitett copulált személyt, N. N. asszonyt minden hozzá tartozandó fekvő és felkelhető javaival együtt ugy szolgáltassa kezünkre, illetőleg a nagynyoszolyó és vőfél gondviselésébe, hogy a mit most el nem vihetnénk cum protestatione, fennhagyásunkat nyilvánitjuk azok iránt.”

Ezalatt a parafernumot (hozományt) felrakják az e czélra hozott, ugynevezett társzekerekre. E felrakodás folyama alatt a vőlegény a menyasszonyi tánczra kéri fel a hazait. Táncz közben valahányszor az ajtóhoz közeledik, mindig a már szekereken ülő nagy és kis nyoszolyóhoz törekedik kiragadni menyasszonyát; de leánybarátnéi megragadják s gátolni igyekeznek az elvitelben, hanem a vőlegény násznépének legénysége is talpon van, s az ellenkező leányokat tánczra sodorja, mikor aztán a kedvező perczet felhasználva a szemes vőlegény kiragadja szerénységből segélyt kiáltó menyasszonyát, s a nyoszolyók közé szekérre ülteti. Mire a násznép a tánczczal felhagyva, kört alakit s az illető gazda elbucsuztatja a menyasszonyt a háztól, mely bucsuztató eltérő levén az ismertettektől, ide igtatom:

Valakiket ide hozott a szeretet,
Kérem szavaimra vessenek figyelmet!
A felséges Isten, a ki a világot
Teremtette, napot holdat, csillagokat
Fejünk felett tartja, táplál mindnyájunkat;
Életünknek vetett rövid határokat.
Az egész világon a kik sokan vagyunk,
Születésünk után van két jeles napunk;
Virágzó éltünkben első házasságunk,
A második pedig leszen a halálunk.
Nekem is életem derült hajnalára,
Bizván magam Isten parancsolatjára,
Találtam életem jövendő párjára,
Akarok indulni annak szállására.
Minthogy Isten után jó szülőim vannak,
A kik most engemet szárnyra bocsátanak,
Hogy bucsuzzam tőlök, tudom, arra vágynak,
Nekem is utamra, hiszem, áldást mondnak.
Elsőbb is jó atyám, a ki felneveltél,
Hiszem hogy gyakorta miattam szenvedtél;
Kis koromtól fogva kedveltél, szerettél,
Jóra tanitottál, a rosztól őriztél.
Szomoruságomban vigasztalóm voltál.
Minden dolgaimra szemesen vigyáztál,
Tudatlanságomban jó tanácsot adtál;
Mostan pedig engem szárnyamra bocsátál.
Isten megfizesse minden jóságodat,
Ezért az egekben adja jutalmadat,
Szerencsésen napod sokszor felvirradjon
Életednek vége messzire haladjon,
Mindennemü áldást az Ur rád halmozzon,
Holtod után mennybe magához fogadjon.
Kedves édes anyám! már hozzád fordulok,
Mig uj szállásomra tőled elindulok,
Tiszta szeretettel köszönetet mondok,
Én ezután is még leányod maradok.
Tudom, nem született olyan még világra,
Ki anyja jóságát hiven meghálálja,
Mivel az anyának van sok nagy fájdalma
Miglen ő magzatját méhében hordozza.
Kedves édes anyám, engem is sok bajjal
Méhedben hordoztál féltő gondossággal;
E világra hozván éles fájdalmakkal,
Jó gondom viselted szorgalmatossággal.
Isten megfizesse minden jóságodat,
Ezért az egekben adja jutalmadat,
Szerencsésen napod sokszor felvirradjon,
Életednek vége messzire haladjon,
Mindennemü áldást Isten rád halmozzon:
Holtod után mennybe magához fogadjon.
Kedves testvéreim, a kik jelen vagytok,
Szomoru arczával itt előttem álltok,
Látjátok ezennel hogy tőlem megváltok,
Ti is már most nekem mind megbocsássatok.
Arra kérlek, mindig az Istent féljétek,
Kedves szülőinket hiven tiszteljétek,
A roszat kerülvén, a jót kövessétek,
Az én tanácsomat ti meg ne vessétek.
Az Urnak áldása szálljon ti reátok,
Földi gazdagsággal rakodjék házatok,
Szerencsésen süssön a nap ti reátok;
Későre jöjjön el boldog halálotok.
Velem társalkodó leány-barátnéim,
Kikkel én töltöttem sokszor vig napjaim,
Nektek jelentettem gyakran panaszaim,
Fogadjátok ti is e néhány szavaim.
Az egeknek Ura a jó hirben s névben
Tartson s gyarapitson a szép erkölcsökben,
Áldást és szerencsét adjon éltetekben,
Végre lelketeket fogadja mennyekben.
Közelről, távolról, kik ide gyültetek,
Illő tiszteletet hogy nekem tegyetek,
Az ég áldásaiban ti is részt vegyetek;
Számos esztendőig kivánom, éljetek.

Ezen versezet ritkán téveszti hatását az érdekeltekre, a szülők könyezve válnak meg gyermeküktől, kit vig zene és pisztolydurrogások közt röpitenek a vőlegényes házhoz, hová midőn megérkeznek, a gazda köszönti az örömapát, anyát, hosszasan elősorolja utjokat, hogy miként találták cziprus-partok vize mellett ezen kis galambot, melyre vőlegény uram ráismervén, hogy jegye van rajta, vőfél uram s nyoszolyó asszonyaim kezet téve rá, szárnyuk alá vették s elhozták ide, fogadják édes gyermekükként – mire kézen fogva átadja az őt csókkal fogadó szülőknek.

Ez alatt begyül a násznép, s részben általuk hozott, részben a háznál készült ételekkel megrakják az asztalt s bemondatják ugy az ételnemüt, mint az egyéb apróságból álló menyasszonyi ajándékot, melyet minden jelenlevő, tehetségéhez mért arányban, nyujt.

Étkezés után táncz következik, melynek végeztével aztán eloszlik a násznép.

A következő napon a leány szülői, testvérei és rokonai jönnek látogatóba, mely látogatást kárlátásnak nevezik. Ekkor a leányos ház gazdája hosszas áldásokkal beköszöntvén, elmondja, hogy „tegnap egy galambocskát bocsátottak szárnyra s most keresésére indultak, de csak hosszas fáradság után akadtak nyomára: e ház kapuja előtt oly jelt találva, milyen Noénak örömére vitt volt a galamb a bárkába*Mert a lakadalmas ház kapujában fenyőfákat szoktak kitüzni. , mi is a zöld ágat látva, örömre fakadtunk. Mutassa meg azért gazdatárs a kis galambot, ha a kibocsátott jeggyel van-e, vagy pedig maguk jegyére változtatták; ha meg nem ismernők, engedelmet kérünk.”

Ekkor lepedővel letakart három asszonyt kiültetnek a szoba közepére, hogy válaszszák ki galambjukat; ha el nem találják, akkor van nevetés, de van a jöttek részéről csudálkozás is, hogy az ép fővel eljöttel mit csináltak, hogy fejét ugy bekötözték. Ezen látogatást is nagy ebéd és táncz fejezi be.

Im ezek jelentékenyebb mozzanatai a csíki székely lakadalmaknak, mely ünnepélyt itt csak főbb vonásaiban adtuk elő, de ezen rövid vázlatból is meg lehet itélni annak kedélyes voltát és költőiségét, mi népünk életviszonyait csak előnyös szinben tüntetheti föl.