IV. Sepsi-Szent-György.
Szent-György neve, szabadalmai, adománylevelei, vásárai, pecsétje, lustra, történeti jelenségek, harczok a törökökkel. Az önvédelem dicső napjai. Sz.-György város és falu egyesülése. Háromszék székháza, kórháza. A sz.-györgyi ref. collegium. Daczó és Székely család. Sz.-György temploma, várkastélya. Libacz. Debren pataka. Sz.-györgyi oláhok. Váradi József sirja. Őrkő, Gém vára, gyógyforrások. Sz.-György közeli csaták 1848–49-ben.
Sepsi Sz.-Györgyre, Háromszéknek székvárosába érkeztünk. Nevét temploma védszentjéről nyerhette. Egyike pedig ez a Székelyföld régibb városainak, mely a kivett egyh. közs. (Plebaniae exemptae) közé tartozott, honorabiliseknek czimzett papjai egyenesen az esztergomi érsektől függvén*). 1332-ben már jelentékeny helység. Mihály nevü papja 15 régi banalist fizet a pápai dézmába*), oly összeg, mennyit csak a kiválóbb és nagyobb helységek és városok adnak.
Zsigmond király 1427-ben több ideig mulat e helyt, s több okmány ad itten ki*). Igen valószinü, hogy már ő – kinek a polgári elem emelése és a város-alkotás szenvedélye volt – városi rangra emelte Szt.-Györgyöt is, bár erre adatunk nincsen, de következtetni lehet abból, hogy Ulászlónak udvari birája Báthori István 1492-ben Ferencz nap utáni vasárnapon Segesvárról kiadott rendeletében, – melynek értelmében a szék tisztjeinek évenkint csak egyszer tartoznak gazdálkodni – már városnak (civitas) czimeztetik*).
Szabadalmait s jogát a városi czimhez II. Lajos király több alkalommal kiadott kiváltságlevelekkel biztositja, rendszeresiti és fejleszti*), mit utána a nemzeti fejedelmek közül többen megerősitenek, és bővitenek*), sőt még az osztrák házból való uralkodók is helyben hagynak.
Sokadalmakkal már nagyon régen birhatott Szt.-György, de azokat a brassai tisztek és kereskedők panaszára Ulászló betiltotta volt, hanem ugyan Ulászló 1510-ben, öt évvel pedig később Zápolya János vajda ujból érvényre emelt, s Lajos király 1520-ban törvényesitett*).
Szabadalmainak ezen rendszeresitésénél jóval régibb a város pecsétje, melynek közepén bajusz és szakáltalan fiatal férfi arczéle van, körirata pedig ez:
„Es (est) mia Cristus sp. (spes)”
Külső karimáján ezen irat látható:
„Sigilum oppidi Sepsi Sz.-György Ao. 1509.”
Az 1567-ki regestrumban Sz.-György (Zent-georgy) 63 kapuval van bejegyezve.
Szent György mellett 1644-ben jan. 25-én lustrája volt Háromszéknek Basa Tamás főkirálybirósága alatt*).
E város is osztakozott a haza s főként a Székelyföld viszontagságos napjaiban, többször dúlta azt vad ellenség, templomkastélya 1658-ban a Rákóczi letételére betört tatárok által bevétetett; legérzékenyebben azonban az e honban mindenütt vérnyomokat hagyott Ali Pasha hadjárata érinté 1661-ben, midőn nemcsak a város dúlatott fel, hanem a templom-kastély is bevétetvén 900 lakos hurczoltatott el rabságra*).
Szt-György az 1848–49-ki forradalom alatt is volt harcz és dúlatás szinhelye, de egyszersmind Szt-György volt a forradalom legdicsőbb és legmagasztosabb jelenetének szinhelye is, mert itten tartatott 1848 nov. 12-én azon székgyülés, melyben Háromszék kimondotta az önvédelem határozatát; itt volt azon a világtörténelemben páratlanul álló jelenet, midőn ezen kis terület maroknyi népsége a szabadság szellemétől lelkesülten egy birodalom győztes hadsergének dobta oda a keztyüt, és itt gyült egybe 13 nappal később azon kis csapatja a hősöknek, mely ezen határzatot érvényre emelé, s harangjaiból öntött ágyuival, önteremtett fegyverzettel és lőporral síkra szállt, és rendezett hadsergekkel szemben győzelmesen oltalmazta meg e szék területét minden ellenséges invasiótól.
E dicső korszak, mely annyi lelket egyesite egy nagy eszme körül, – s mely az egyszerü szántóvetőből hősöket alkota – egyesité a két Szt.-Györgyöt is, mert 1848-ig volt Szt.-György falu, s bár a kettőnek semmi elkülönitő vonala nem volt, sőt falusiak városiakkal egybekeverve lakták, azért politikailag teljesen elkülönitve voltak, mert mig a város – autonomiájának alapján – önkormányzati joggal birt, addig a szent-györgyfalviak a szék tisztségétől függtek; ebből aztán folytonos viszály és összeütközése volt a tanácsnak a tisztséggel, mi nem kevéssé hátráltatta Szent-György kifejlődését, de mivel az egyesülésben erő van, s az erő az előhaladás egyik eleme, ekként Sz.-György is ez egyesülés óta gyarapodásnak és virágzásnak indult, s az a nagyobbra fejlődés minden elemeivel bir, mostani 5000 lakosa csak néhány évtized mulva is jelentékeny járulékot nyerend Szemeria egybeépülése által, melyhez oly előzékenységgel közelg Szent-György, hogy maholnap magához csatolandja*).
Szt-György vásártere egyike a Királyhágón inneni rész terjedelmesebb piaczainak, nagyságában még a kolozsvári főtért is túlszárnyaló. Alakja e piacznak hosszukás négyszög, keleti oldalán nagyszerü bazár van épülőben, nyugati oldalán néhány imposáns épület sorakozott, azok közt a képben bemutatott székház* ) és palotaszerü kórodája a széknek. Az első 1832-ben Béldi László főkirálybirósága alatt épült, az utóbbi a Bach-rendszer alatt (1852–1854) a székre kivetett rovatalból készült.
Hogy középületek, emberbaráti intézetek alapittassanak, az nagyon rendén van, s ha főként az állam teszi, nagyon helyes, és kötelessége is, mert azért fizeti az ország népe a terhes adót, hogy az vagy legalább annak egy része az ország, és a nép szükségleteinek fedezésére fordittassék, ugy az ellen sincsen kifogásunk, hogy az ily középületek czélszerüen s ha mód van hozzá, nagyszerüen is épüljenek, hanem hogy a már ugy is túlterhelt nép a közügy ürügye alatt kizsákmányoltassék, az már sehogy sincsen rendén, mert ugyanis annak épitése szükség feletti volt, ott lévén a székely ezrednek terjedelmes tiszti lakjai, – melyeket e szék népe saját költségén épitett – ezek bármelyike könnyen és czélszerüen átalakitható lett volna kórházzá. Hja de ez esetben nem lehetett volna a 30,000 frtba került kórházat 130,000 frtba számitva, 100,000-ret eldividálni. De csak most veszem észre, hogy Szt.-György piaczáról sötét emlékek acheronjába tévedtem, hagyjuk el e tért, – mert még emlékétől is borsózik a magyar ember háta – s térjünk vissza Szt.-Györgynek terére, melynek harmadik nevezetes épülete az 1854–1856-ban épült városháza, melyben a tanács hivatalos helységei, csinos és nagy tánczterem, kasinó, vendéglő, s egy csomó bolt van, azonban hogy miért nevezték el – ha csaknem gúnyképpen – azt Schwarzenberg Csarnoknak (a mint az nagy betükkel homlokzatára fel van irva) nem tudom magamnak megmagyarázni, mert ha az egyszerü tanácsház elnevezéssel meg nem elégedve valami csattanósabb nevet akartak annak adni, ugyancsak lehetett volna népszerübb, s olyan nevet kapni, melyet a székely is kitudott volna mondani, mert ebbe a sok mássalhangzóba könnyen beletörik a mi magánhangzót kedvelő nyelvünk. Hiába, mi keleti nép vagyunk, onnan valók, hol a nap, a világosság kútforrása támad, s az oly fekete dolgokat, melyek a nap – a szabadság napja – jótékony sugarait elzárták tőlünk, nem igen szoktuk szeretni.
Ott vannak alább sorban a székely tiszti lakások s több igen csinos magánlak; de mind ezeknél kedvesebb és értékesebb előttünk a volt veresfogadó, nem mintha Bachus áldozatainak lennénk barátjai, hanem azért, mert a dorbézolás egykori helyén a muzsák ütöttek tanyát, mert a fogadó iskolává alakult át; mi minden esetre nagy elkölcsi előhaladás. Csak egypár éve, hogy néhány nemes gondolkozású, a népnevelés üdvárasztó hatását felfogni tudó egyén fejében megfogamzott az eszme, miszerint szükséges lenne a 100,000 lakosnál többet számláló Háromszéken egy reál-iskolával egybecsatolt gymnasium alapitása, de mivel akkor tájt az állam a szellemi műveltség terjesztésére – legalább a mi hazánkban – nem hogy gondot forditott volna, hanem azt hol csak lehetett gátolni igyekezett, azért magán adakozás utján kisérték meg a szent eszme valósitását. A hazafiuság, ezen annyiszor megadóztatott, de soha ki nem fáradó és soha ki nem merülő kútforrásához fordultak tehát, és daczára a mostoha viszonyoknak, daczára a túlmerés által csaknem kiapadásnak indult életerek szegénységének, azon hatalmas közszellem mely nálunk már annyiszor tette a lehetetlent lehetővé, itt is csudaszerüséggel határost követett el; gazdag és szegény örömest hordá egybe filléreit a közművelődés oltárára, s ma már ezen iskolának saját épülete*) s alaptőkéje van a szükségelt négy tanár fizetésére*). 5–600 tanuló részesül itten a hazafias irányu nevelés jótékonyságában, 500–600 honpolgár neveltetik itten, kik ez iskola nem létében nagy részt otthon bután és szilajon nőnének fel; mert bár a Székelyföld népe örömest nevelteti gyermekeit, de annál mégis szegényebb, hogysem messze lévő collegiumokba kiszállitva, ott élelmezéséért fizethessen, ide azonban, hol közel kapja, örömest behozza gyermekét, s hetenkint egyszer (hetivásár napján) ugy is dolga levén a városban, feltarisznyálva otthonról látja el élelemmel, ekként aztán a nélkül, hogy pénzbeli áldozatba kerülne, hasznos és értelmes fiakat nevel a haza számára. A collegium mellett Sz.-Györgyön egy ipartanoda is éppen a létesülés stadiumában van*).
A muzsáknak e szebb jövő reményeit ébresztő, díszes csarnoka mellett, Szt.-György terét nemsokára emlékjel is fogja disziteni, oly emlék, mely az utódoknak és az itt megforduló idegennek is dicső, nagyszerü korszakról fog beszélni, mert mult évben alkotmányos életünk hajnalával felmerült azon méltányos és helyes eszme is, miszerint a hősöknek, kik az alkotmány és a nemzet-szabadság védelmében elvérzettek, kik véráldozatukkal a jövő sikerét előkésziték, az 1848/9-ki harczokban dicsően elvérzett háromszéki honvédeknek Szent-György piaczán emlék-oszlop emeltessék. Az eszme, mint minden, a mi jó, lelkesen karoltatott fel Háromszék lakói által, s rövid idő alatt 1200 frt gyült egybe, mi, valamint az ügy továbbfejlesztése, egy szobor-bizottmánynak adatott át; s ekként várhatjuk, hogy nem sokára az összeg felszaparodtával, Szt.-György piaczán oly emlékszobor fog díszelegni, mely méltó lesz a nagy napok örökitésére.
De a jelennek e nagy horderejü vivmányai: iskola, mely a szabadság ápoldája, szobor, mi a szabadság dicső védelmének emlékjele, ne feledtessék velünk a mult vivmányait is, s nem feledkezzünk meg főleg azon multunkban tündöklött jelesekről, kik nemzeti történelmünkben nevezetes szerepet játszottak, s kiknek innen való származására méltán büszke lehet Szt. György; igy szentgyörgyi a Daczó család, mely annyi kitünő embert adott a hazának. A többek közül felemlitjük Daczó Jánost, ki 1663-ban mint Csík, Gyergyó és Kászon főkapitánya, orátori minőségben a portára küldetett; valamint az 1849-i jul. 31-én Segesvárnál elesett Daczó Zsigmondot, ki, korunk Kemény Simonjaként, életét áldozta fel, hogy Bemét megmentse.
Szent-györgyi volt a hires Székely János is (Joh. Zekell de Zent Geurgh), ki 1444-ben horvátországi, dalmatiai, és slavoniai bán és az András király által alapitott auraniai lovagrend priorja volt, s mint ilyen esett el a várnai szerencsétlen csatában. Ennek családjából származtatja Turóczi és Istvánffi is a nagy Hunyadi Jánost*). Székely Jakab Mátyás király jeles tábornoka. Székely Bálint 1585-ben nyeri Báthori Zsigmondtól a Várhegyhez tartozott kilyéni birtokot, s azóta lett Sz.-György helyett Kilyén e család praedicatuma*).
A multnak terére lépvén, lássuk azt is, mit Szt.-György régészeti tekintetben a multból felmutatni tud. Ez mindössze is a reformátusok ódon templomában összpontosul, mely a város északi végénél, egy az ilyefalvi templomdombhoz hasonló magaslaton fekszik s ódon várfalaival oly festőileg néz ki, hogy annak képét az ide csatolásra érdemesnek itélem.
Ez egyházat 1547-ben Daczó Pál épitette; de 1658-ban II. Rákóczi letételére a Bodzán betört tatárság, az ilyefalvi kastély ostroma után a szent-györgyit is bevette, és feldúlta. Három évvel később pedig a kegyetlen Ali Pasha veszi be*), az azt hősileg védett lakosokból 900-at hurczolván el rabságra*). Ott van most az ódon templom és kastély omladozó falaival e gyászos napok emlékeként, ott van az egyház, hol imában keresett vigaszt a nép, ott a várfalak, melyeket hősileg védett a hősöknek fegyvere; elhullottak ők a vad ellen csapásai alatt, az egykor erős falak nem tudák megvédni sem Isten szentelt hajlékát, sem az ott menhelyet keresett népet, elhurczolta a vad ellenség őket keserves rabságra, eltüntek az események kényszerüségének végzetszerü árjában s eltünnek nemsokára e falak, régi időknek ez emlékkövei is*), s azért mig lehet védjük meg azokat a a nyomtalanul való elenyészéstől.
Ez egyház sokszoros, s főként az 1802-ki földingáskor csaknem teljes átalakitáson menvén át, keveset tartott meg régi műidomából, a sokszög záródásu (12 lépés hosz. 11 széles) szentélyben csak is a boltozat maradt meg, mely a késő gótkor háló vagy szövedék boltozatához tartozik, ennek két horony közti épszöggel tagozott gerinczei csörlődött idomu gyámkövekre nehézkednek, melyek egyikén nap és hold (székely czimer), másikán férfi és nő arcz van dombor vésetben kifaragva. Magas csúcsíves ablakainak diszművezete ki van tördelve.
A (24 lépés hosszu és a szentély szélességével biró) hajó teljesen átalakult ajtaival, ablakaival együtt; boltozata – melynek egykori lételét még most is meglévő gyámkövein és oldaltámain kivül a fennebb közlött esperesti levél is bizonyitja, – ma eltünt.
A hoszszentély baloldalán sirkő van befalazva, melyen a dombor művü Daczó czimer (kardot tartó oroszlán) alatt e felirat olvasható: „Hic jacet G. D. Franciscus Daczó de Sepsi Szent Georgi, qui obiit in Urbe Mediensi Anno LV aetatis suae 21. jan. Anno vero Salutis 1602. Scio quod Redemtor meus vivit.”
„Me revocat Patria chara vale ensibus in variis dum pro te patria pvo……”
A templomot köridomu erős várkastély övezi, mely kettős magas falával a maga idejében tisztességes erőd volt. A belső fal 226 lépés kerületü, épebb helyein még most is 6–8 öl magas, lőrések és kiszökellő zúzüregekkel van ellátva s felül fogrovátkosan tetőzve. Ezen belső rondeau vonalán két bástya volt, a déli oldalon lévő kapu-bástya, melyre a torony épült, és az északi oldalon állott 6 emeletes ötszög donjon, mely körives friesével a román korra utalt, ez azonban néhány év óta leomlott.
Az ezen belső kastélyt övező csekélyebb magasságu külső fal 370 lépés kerületü, mely a belső falakkal párhuzamosan futva szintén köridomu volt, csak is déli oldalán, – hol a kaput fedező külső védművek voltak, – szökelt ki szögletesen. Ezt kivülről mély széles sáncz övezte. Mindkét fal vífolyosókkal volt ellátva, az ezeken tartott gerendák végei még most is ott vannak a falban.
A külső fal keleti része leszedetett, helyére és anyagjával épült II. József alatt azon emeletes épület, mely német elemi iskolának volt szánva; de a germanizáló rendszer elbukott, mielőtt a magyar szellemet és müveltséget elölni szándékolt iskola elkészülhetett volna. Ott állott bevégzetlenül egy egész századon át, s csak most néhány éve végeztetett be, azért, hogy eredeti létczéljával ellenkezőleg magyar iskola, s mint ilyen, a magyar szellem terjesztője legyen.*)
Szt.-György délkeleti részén egy utczát Libacznak neveznek, a hagyomány szerint azért, mivel az régen mint mocsáros hely a libuczoknak kedvencz tanyája volt.
Szt.-György között foly le a Debren pataka, egy a Fekete erdőség közül letörtető virgoncz csermely; az ezen patak völgyületét szegélyző lankás domboknak város fölé kikönyökölő baloldali előfokán fekszik a reformatusoknak fennebb leirt egyháza, a jobb oldali hegyhát végfokát pedig a görög egyesülteknek szerény temploma koronázza; ezen magaslaton vannak egyházuk körül csoportositva a gör. egyes. hivek apró házikói, melyeknek lakói egykor jobbágyok voltak, 1848 óta azonban épp oly szabad egyenjogu polgárai e városnak és hazának, mint bárki más; nincs is köztük és a székelyek között semmi különbség, nyelv, viselet, szokások tökéletesen ugyanazok, s igy csak is egyedül a valláskülönbség az, mi a századok óta együtt élő, együtt örvendő vagy szenvedő testvérek között némi eltérést felmutathat, s mégis ezen kötelék, a keresztyén vallásnak szabadság és testvériességet hirdető magasztos elvei voltak azok, melyekkel ezen kiskoru népet a reactió szolgálatába állott papjai el tudák a hazafias kötelmek teréről tántoritani, és a zsarnoksággal való vétkes szövetkezésnek terére vezethették egészen az ujabb korig*). Hisszük azonban, hogy ily tévedésükből kiüdültek, s hogy a mindinkább terjedő felvilágosodásnak jótékony sugarai ezen nép közé is behatolandanak, mikor aztán megszünik báb lenni azok kezében, kik lelki hatalmukat oly gyakran használák hiveik lelkének megmételyezésére.
A görög egyesült templommal átellenben délirányban van azon domb, hol Váradi József, az önkénynek e nemes áldozata felakasztatott*). A kereszt egészen Krisztusig a szégyen-halál jelképe volt; az ő vértanui halála tette azt tiszteltté és szentté az emberiség előtt, symbolumává emelvén a hitnek, midőn a meggyőződésért való hősies önfeláldozás dicsfényével vette azt körül; az a bitó, az egykor becstelenitő halálfa is ekként lett jelvényévé a legdicsőbb erények, az alkotmány és szabadság védőknek magasztos vértanui halála által. Arad véres drámája óta a bitófa a szabadság jelvényévé, a vértanuság szent symbolumává emeltetett, azért lettek az aradi bitófák ereklyeszerüvé, s a kegyelet oly tárgyaivá, hogy ki azoknak egy darabkáját birhatta, az amuletteként tisztelte s hölgyeink az ily fából készült karpereczeket vagy melltűket többre becsülték az ezreket érő gyémánt ékszereknél.
Hasonló tisztelet tárgya volt a szent-györgyi bitófa is, melyen a fiatal, az életörömök élvezetére hivatott Váradi József, azért szenvedett vértanui halált, mert hazáját és a szabadságot szerette, mert zsarnokságot türni nem tudva, annak eltávolitásán működött. Azonban az ily halálból származik a halhatatlanság, mert mikor a zsarnokság bérenczeinek sirjától undorral és átokkal fordul el az emberiség, akkor az ily nemesen kiszenvedetteknek sirjára áldását adja, akkor az elv-halottak hantjait tiszteli s neveiket jóltevőinek Pantheonjába függesztve, védi meg a feledékenységtől.
Ily szentnek, tiszteltnek kell minden jobb érzésü előtt lenni Váradi József sirjának is, mely ott domborul a bitófa mellett, s melyre 18 éven át éjjelenkint lopva tüztek emlékkoszorukat a sanyargatva üldözött honfiak.
Én is felkerestem a szent halmot, hogy a hazafi-vértanu s egykori kebelbarát sirjára a részvét könyeit hullassam. Szent vértanuja a kiszenvedett hazának! legyen emléked áldott, neved és nemes önfeláldozásod emléke legyen sokáig buzditó és lelkesitő hatással, nem csak kortársaid, hanem a késő utódokra is.
Hátrább a Debren patak jobboldalán, magas sziklacsúcs az Őrkő emelkedik. Ugy néz ki ezen teljesen önállólag felmagasuló csompó, mint ember kéz által rakott óriási gúla, sőt e csalékony alakzatot közelről is megtartja az által, miszerint kőzete oly szabályszerü fekmentes rétegekben rakodott le, mintha azt a kőfaragó vésője idomitotta volna ekként. Az Őrkő most Sepsiszék kőbányája, mivel könnyen faragható s mégis szilárd homokköve legpompásabb épület-anyagot nyujtja, miért az ölbe rakott kőkészletnek nagy mennyisége vár itten a széthordásra, oldalában a kőmetszők munkás raja zsibong, s ki e körülményt nem ismeri, azt hihetné, hogy ott egy óriás gúlát emelnek talán emlékül a szabadság harczaiban dicsően elesettek számára; pedig csalódik, mert ott a jelen hasznositja a mult emlékét, a mennyiben a sziklahegy, melyet néhány század folytán egészen el fognak használni, egykor őr- és védhelye volt e vidék lakóinak, hová a hagyomány egykoron büszkén daczolt várat helyez. Ma azonban a várnak semmi maradványa sem látszik, különben a minden irányban függélyes oldalokkal lehanyatló hegy már magában is oly erőd és könnyen oltalmazható védhely volt, hogy az embernek nem sok erőditni valót hagyott fenn. Igen valószinü azért, hogy vészes időkben ezen megmászhatlan sziklacsúcsra vonultak a lakosok, sőt még az sem lehetetlen, hogy Őrkő tetőormán oly őrtorony is állhatott, melyből a bármely oldalról közelgő ellenséget kémlelték és jelezték, mit annyival inkább tehettek, mert innen madártávlatban egész Sepsiszék feltünik. Az Őrkő alján egy helyet Gémvárának neveznek, de az elnevezésére hivatkozó hagyomány által követelt várból mi nyom sem maradt fenn az eke-forgatta talajon.
Miként fennebb emlitők, Scbeint az Őrkőt is szerepelteti a törökök elleni harczokban, sőt innen hurczoltatja el az Ali Pasha ostromával sokáig daczolt 900 sz.-györgyi lakost. Elmondók fenneb azt is, hogy ez állitásban helytévesztésnek kell lenni, a mennyiben Ali Pasha a szent-györgyi templom-kastélyt ostromolta, s onnan hurczoltatta rabságra a védőket, azonban nem lehetetlen az is, hogy ugyanakkor, midőn Szt.-György szorongatott népének egyik része templom-kastélyába vonulva védte magát, akkor másik oda be nem férő része az őrkői védhelyet vehette igénybe, és igy könnyen megeshetett, hogy az Őrkőnek szintén jutott szerep azon végzetteljes korszakban, midőn Szt.-Györgynek csaknem összes lakossága sanyaru török fogságba esett.
A mult emlékei mellett Szt.-György környéke ásványos vizekben is nagyon gazdag, elannyira, hogy a város közvetlen közelében két ily forrásra találhatunk; ezek egyike, mely a város déli oldalán buzog fel, ivásra használtatik, a Debren patak mellett felfakadó másik fürdővé van átalakitva. Ezen utóbbinak vize feketés, erősen kénszagu, főfájás, daganatok s más chronicus bajokban sikerrrel használják. Alaposan vegybontva e források egyike sem volt, legfelebb Dr. Barbeniusnak hiányos észleletét*) emlithetjük fel, mely szerint azok alkatrésze következő:
Ivókútnál szabad szénsavany, finom gáznyelő földek, lugsó és kevés vas.
Fürdőkutnál kénvassal vegyült mészféle földek, kevés lugsó és pallás oszlat, mely finom homokkal keverten fenn uszik.
Ezeken kivül van még Szent-György messze felrugó erdőségeiben számos más ásványos forrás, mint a Sugásnak nevezett*), melynek, Barbenius szerint, vegytartalma finom gáznyelő iszappal elegyült föld, sok szabad kénsavany, finom vassó és lugsó. Ennek közelében más két ásványos forrás és egy oly kéngőzt fejlesztő üreg van, melynek kigőzölgése a felette elrepülő madarakat megöli, szembajok és hülések ellen oly módon használják ezt is, mint a torjai kénbarlangot.
E szerint Szt.-György ismertetésével készen lennénk, de el tudnók-e hagyni a nélkül, hogy néhány sort ne áldozzunk a város közelében vivott csaták emlékének? Nem, mert minden hant, melyet honfivér áztata, szent előttem; minden hősies önfeláldozás oly magasztos, hogy méltán megérdemli és megkivánhatja az utókor elismerését és az elismerés által való dicsőitést.
Ennek alkalmazásáért pedig nem szükséges, hogy mult idők távol ködének bizonytalanságában tévedezzünk, hisz találhatunk a közel multban is eseményeket s oly dicső jeleneteket, melyek lelkünket a honfi gyász mellett lelkesedéssel töltik el; igen, mert Háromszéknek minden tája felett ily magasztos jelenetek emléke leng, minden egyes hantja dicső emlékeket véd; a hazafi utasnak pedig a dicsőség napja által világitott csatatérek mellett fel kell keresnie azon hantokat is, melyek alatt a haza halottjai nyugosznak, fel kell keresnie a végett, hogy addig is, mig a haza oda emlékoszlopokat állithat, legalább a keblek lelkesedésén felfakadó emlékvirágokat ültessen.
Igen, fel kell kutatnunk és megáldanunk a nemzet halottjainak dicső porait, mert a sirokat, hol jövő nagyságunk és szabadságunk csiraképes magvai vannak letéve, hol a haza vértanui nyugosznak, felednünk nem szabad, mert akkor önmagunkról feledkeznénk meg, s felednők azt, hogy szabadságért élő nép voltunk; midőn pedig ezt feledni tudnók, akkor jövőnkről s nagy hivatásunkról mondanánk le.
Érintém már, ha röviden is, Háromszéknek 1848/9-ben vivott páratlanul nagyszerü önvédelmi harczát, arra még többször fogok e munka folytán visszatérni. Most csak azt emlitem meg, hogy az Erdélyt győzelmesen visszahóditó Bem Háromszékben oly szeplőtelen vidéket talált, melyet az ellenségnek léptei nem érintének. Bem kitisztitá Erdély többi részét is, de csakhamar megérkeztek az északi colossnak vad sergei, százezrei a zsarnokság vadbérenczeinek önték el szép hazánknak virányait, eljöttek e vadcsoportok, hogy kivágják a szabadság viruló fáját, hogy sötét tömegükkel homályba boritsák a szabadság fénylő napját, mely éltető sugaraival felolvasztani kezdé a zsarnokságnak jégtorlaszait.
Lüders Erdély Termopylaején – a tömösi szoroson – Leonidások hulláin gázolva tört át, jul. 2-án (1849) már Háromszék határain a kőkösi hidnál mutatkoznak előcsapatai, azonban most is a székelyek hőskeblei alkottak védfalat, s Gál Sándor csapatai veszteséggel nyomták vissza a támadókat.
Lüders átlátta, hogy itt csak nagy erőfejtéssel boldogulhat, miért már Szeben felé inditott csapatait is visszarendelvén, jul. 5-én egész hadtestével három oldalról indult Háromszék ellen. Gál Sándor a kőkösi hidnál való – könnyen megkerülhető – hadállást feladva, Szt.-Györgyhöz huzódott vissza, s ott az Olt balparti magaslatain állitá fel kicsinke hadseregét. Jött a muszka lovasságnak fellegnyi sokasága, ezred ezredet követett, s mit Gál ezek elébe állithatott, csak egy század Vilmos-huszár volt. Ezek a hősiességben mesés nagyságig emelkedett dicső lovagok felfogni nem tudván a roppant lovasság rohamát, közikbe furódtak, az ezredek zömét keresztül-kasul járták, áttörték*), de midőn 60-an 6000 ellen is győztesen tértek meg, a magyar sereg visszavonulásban volt, az alvezérek engedetlensége felbontá a csatarendet, az ágyuk elvonultak; a csata veszve volt.
Pedig itt ugyanazon hősök álltak, kik mind eddig csak győzelmet ismertek, s hogy hősök, azt itt is megmutatták, mert egyes századok elkülönitve, utolsó emberig, utolsó csepp vérig harczoltak.
Ott domborul a Szt.-Györgyről Gidófalvára vezető ut mellett egy zöld gyeppel bevont nagy sirhalom, ott vannak eltemetve e csatának véres áldozatai, ott nyugszik a többek közt Gyertyánffy Ferencz honvéd százados*) egész századával, ott porlanak azok, kik helyükről mozdulni nem akarván, utolsóig elvérzettek, azon hősök, kik a waterlooi franczia gárda jelszavát vallva kimondák, hogy „a honvéd meghal, – de meg nem adja magát”, s mit kimondának, azt meg is tarták, mert egyes honvédcsapatok rendületlenül állottak ott egész hadseregtől körülözönölten, ott daczoltak ők a dicsők, kik félelmet nem ismerve, gyáva önmegadást nem türtek, – s ott vérzettek el „hazát” és „szabadságot” éltetve utolsó emberig*).
Zrinyi hős szelleme élt e harczosok mindenikében, s bizonnyal csekély szám melletti nagyságukban uralogták ők az egész muszka tábort, s bár elhullottak egytől egyig, de azért a győzők mégis ők voltak, a legyőzöttek pedig azon gyávák, kik 30,000-ren harczoltak néhány száz ellen, s küzdöttek sikertelenül mindaddig, mig ágyugolyóiknak egész halmazával el nem zúzták a hősöknek megközeliteni nem mert és nem is tudott phalanxát.
E csatával megtört Háromszék védvonala, a tisztikar viszálya miatt a magyar sereg nagy részben feloszlott, muszkák vonultak be Háromszék székvárosába, de szégyenteljes győzelmük örömeit nem sokáig élvezheték, mert Bem közeledtének hirére csakhamar elmenekültek, s Háromszék ujból megtisztult az ellentől, a fejetlenkedő tisztek eltávolitásával ujból szervezve lettek a székely sergek, s Szt. György, mely e serget a muszkák által megtöretni látta, 10 nap mulva győzelmesnek szemlélte azon fennebb ismertetett csatában, midőn Szemeriánál ugyancsak Gál Sándor vezénylete alatt nem csak feltartóztatta az egyesült orosz-osztrák haderőt, hanem azt a Barczára vissza is szoritá*).
Hanem ez végső győzelme is volt a bukáshoz közelgő szent ügynek, mert Bemnek moldovai diversiója eredménytelen levén, mig ő az oroszok háta mögött költött zavarokkal akarta őket visszavonulásra birni, az alatt azok mind bennebb nyomultak az ország szive felé; Bem azért feladta Háromszéket s az innen kivont sergekkel nem várva többi erejének öszpontosulását, túlmerészen megütközött. Ott a segesvári előbb győzelmes, de utóbb szerencsétlenül végződött csatában vérzettek azon hősök, kik Háromszék tereit annyi dicsőséggel oltalmazták; a hősökkel együtt elesett a költő is, ki láng szavával lelkesedést költött a szivekben, s ki mint szemtanu hivatva lesz vala ezen dicső magasztos küzdelmeket, a szabadságnak e nagyszerü áldozatait megénekelni. Csak egyedül ő a nagy Petőfi lett volna méltó ezen régi classicus kornak csodás hősiességében gazdag korszaknak hű örökitésére, de az ádáz végzet azon napon, midőn felnyitá a szabadság tátongó sirját, abba nem csak a nemzet hősleventéit temeté, hanem elnyeleté a lantost is, ki az utókornak elzenghette volna azon harczokat, melyek páratlanul állnak századunk történelmében.
E rövid vázlatból kitetszik, hogy mennyi dicső küzdelem emléke van e területhez kötve, valamint kitünik az is, hogy mennyi nemes vér öntözé csak e rövid korszak alatt is e tereknek gyönyörü virányait, s kétségtelenül a Szépmezőnek legszebb diszét az ott vivott csaták emléke alkotja; igen, mert e tér élő történetlapja a székelyek hősiességének, s oly csatatere, hol számtalanszor küzdött a török ellen keresztyénséget és polgárosodást védve, s még többször a zsarnokság ellen a szabadságot oltalmazva. Az a dús kalász-tenger, mely aranyleplével vonja be e szép tért, mind hősök vére által áztatott hantokban gyökeredzik. És ennyi nemes vér ok nélkül ontatott volna-e? ennyi dicső tettnek, ennyi magasztos önfeláldozásnak nem lenne-e erkölcsi nyomatéka? Igen, lenni kell, mert „az nem lehet, hogy ennyi hős hiába onta vért.” Nem lehet, hogy a vérkeresztséget nyert eszme gyümölcsöt ne hozzon, mert:
| Még jönni kell, még jönni fog egy jobbkor, mely után. |
| Buzgó imádság epedez százezrek ajakán. |