VI. Székely-Udvarhely.

A székelyföld anyavárosa; alakulása, történelme.

A székelyföld középpontjához, legérdekesebb, legclassicusabb helyéhez értünk, az anyaszéknek anyavárosához háromszorosan anya nékem, mint kedves szülőföldem. És ki ne érezte volna azon kedves, azon szivmelegítő érzetet, mely minden romlatlan lelket (főként magyart) meglep, midőn a helyet megközelíti, hol először pillantá meg a világosságot, s lenne bár e hely rút és kietlen, az mégis mindig a föld legkedveltebb pontja leend; kiindulási pontja gyakran egy szenvedés-, küzdelemteljes életnek; de azért mindig vonzó, mindig kedves, mert a kezdődő élet ártatlan örömei, a boldog gyerekkornak édes visszaemlékezései által van az kiszépítve, felékítve. És én egy oly embertől, ki szülőföldjének látásánál örömre nem gerjed, fel nem lelkesül, félni tudnék; mert abból kihalt minden gyöngéd érzelem, minden hazaszeretet, minek hiányával az egyén lelépett az emberi hivatás pályaköréről s ördöggé változott át.

Kedves és kegyelt nekem e pont, a székelyföldnek, szép hazámnak anyavárosa, mert itt végeztem tanulmányaimat, lelkem kiképződésének, a szellem ébredésének itt van kiindulási pontja, itt szívtam lelkembe azon lángérzelmet, melyet emberi nyelven honszeretetnek, a lélek legdicsőbb irányeszméjének neveznek, itt tanultam meg honom multját, itt ismerkedtem meg annak magához ragadó nagyszerü történelmével, itt fogamzott meg az eszmélettel egyidejüleg a hon- és szabadságszeretetnek éltem irányát meghatározó dicső érzete.

S azért, ha e pont ismertetésénél talán többet időzném, ha arra részrehajló figyelmet fordítanék, annak indokolása a fenebbiekből könnyen megfejthető lesz.

Legelőbb is nehány szóban elemezzük e városnak történeti multját és kifejlődését.

Ha a történelmí hozzávetések s homályos sejtelmek terére akarunk lépni, akkor Udvarhely helyén a ptolemeusi földabroszokban jelölt Utídávát kereshetjük*Lazius: Rep. Rom. 131. Timon L. 1. 15. Nagy Mátyás*Nagy Mátyás zetelaki pap volt a 15-ik század végén s 1505-ben „notationes de origini Siculorum” czimü igen jeles értekezletet irt, mely fájdalom, elveszett, de Benkő Józsefnél meg volt, s ő „Imago nat Sicul.” czimü munkája 18–20-ik lapján Nagy Mátyást czitálva, mondja, hogy Attila Havasalföldéről, miután az utjában elhalt Rika nejét a róla nevet nyert erdőben eltemette, a Nagy-Küküllő mellé tette át udvarát, honnan csak később költözött a Tisza vidékére, azért az ott később keletkezett város Udvarhely nevet nyert., Benkő*Imago Nat. Sic. 18–20. , Kővári*Erd. Reg. 63. lap. , s más hitelt érdemlő iróknak a hagyományok által is támogatott feltevése szerint Attila, a Hunok nagy királya, Havasföldéről ide tette át udvarát, s innen venné a város is elnevezését. Ezt támogatná az Attila testvére Buda által építtetní vélt Budvára és a más két hun vezér Kadicsa és Zéta által építeni vélt, ma is neveiket őrző más két várrom (melyekről majd a maga helyén). Ezen a nép száján máig fennmaradt hagyományokat a Csíki krónika is, – melyet egy székelynek is megtagadni nem lehet, nem szabad, – támogatja, s hogy Udvarhely helyén régi építkezések voltak, mutatják azon bonthatlan alapfalak s hamvveder töredékek, melyeket ásások alkalmával naponta találnak a föld keblében.

És abból, hogy a hun birodalom egybeomlásakor az itt maradt székely ősök ide helyezték (Budvárára) politikai és vallási központjukat, hogy Rabonbánjaik itten laktak, azt kell következtetnünk, hogy e helyet központi fekvése és hadtani fontossága mellett, a régi emlékek kegyeletes tisztelete is választathatta, s hogy azon történeti sejtelemnek, miszerint Etele itten is lakott, vagy legalább időzött, lehet mégis valami alapja.

E hely kegyeletes tisztelete még a kereszténység felvétele után is megmaradt, s még ekkor is vallási és politikai központja marad a székelyföldnek, itt Udvarhelyen lévén a Telegdi Esperestség székhelye, mely alá Csik, Gyergyó és Kászon székek, Maros- és Udvarhelyszék is sorozva voltak,*„Egyház tört. adat." I. k. 381. lap közli Veszely Károly. A telegdi esperestségre vonatkozólag adatokat találhatunk a katholikusok régi schematismusában, de még sokkal biztosabbat a pápai dézmák regestrumában. (melynek hollétét már Alsó-Boldogasszonyfalva leirásánál e kötet I. fejezetében megjelöltem.) E regestrum szerént a Thelegdi archidiaconatus három kerületre (districtus) volt felosztva: u. m. Dist. Morosio (Marosszék), dist. Chik (Csikszék) és dist. Erdenbach, mely alá Udvarhelyszéknek nagy részét találjuk sorozva. Nevezete igen valószinüleg Erdõlakból ferdittetett el a nyelvünket nem értõ olasz dézmaszedõk által. Erdõlak neve pedig eredhetett attól, hogy akkor tájat nagy erdõségek boriták a vidéket, a mint annak emlékét még napjainkban is fenn tartják az Erdõ vidék és Erdõ sz. György elnevezések. A Thelegdi esperestség ezen erdenbachi kerületében feltaláljuk Udvarhelyt is, és pedig az 1332-ik év rovatában 678-ik lapon így: "Stephanus sacerdos de Udvorhel solvit 7 banales antiquos"; az 1333-ik évi rovatában 738-ik lapon ekként: "Stephanus sac. de Odvorhel solvit 8 ban. ant." Körülbelül ez az elsõ Udvarhelyrõl szoló irott történelmi adatunk, vagy is olyan, hol az Udvarhely név elõfordul, mert addig mindenüt a Thelegd nevet találjuk. Fehér Codex dipl. III. 2. 228. közöl ugyan egy végrendeletet, mely 1231-ben kelt, s melyben Chák gróf hagyományoz. E végrendeletben emlités van téve Udvarhelyrõl, mint oly helyrõl, melyet fogadott atyjától Ugrinus püspöktõl kapott, de hogy ez alatt Erdély számos Udvarhelyei közül melyiket értette, nem lehet meghatározni., sőt még az is valószinünek tetszik, hogy Udvarhelyszék a 13-ik században, sőt a 14-ik század elején is, Telegd nevet viselt*Ezen feltevést támogató több okmányt lehet felmutatni, a többek közt 1280-ban költ azon okmányt, mely egy Probsdorfban épült malom eladását tárgyalja, s melynek bevezetése ez: Nos Stephanus Adrianus (Adorján) Comes, et ceteri Siculi viri providi et honesti in dioecesi Thelegd constituti, ad universorum notitiam, ect. De mivel itt a dioecesis Thelegd kifejezés az egyházi felosztásra is vonatkozhatott, arra, hogy magát Udvarhelyszéket is hivták Thylegdnek, biztosabb adatok után kell néznünk, és azt fel is találjuk egy 1301-ben költ csere levélben, melynek értelme szerént László erdélyi vajda és Zunoki (szolnoki) ispány Déés fia Miklós, Pázmán testvérével jószágcserét tesznek. Adja pedig a vajda fia a Küküllő megyében Ujlak közelében levő Bunnt Deésfalva, Chavás (Csávás), Daniyant, Hagymás és Körtvélyes telekért. A csereokmányban Bunn ekként van szomszédolva: Bunnak első szomszédja a Küküllő folyó, mely elválasztja Bunnföldjét Nonéé földjétől. Sugur földje felől pedig határát különiti Segusvár (Segesvár) és azon Byrch (bércz), mely Hidegkut nevü forrás felett jön le, mely Hétur földjét Bunnföldjétől osztja el, és ugyanazon Byrcz, mely a Mézz pest pataka felett lévő métáig nyulik, mely ismét Bunnföldjét Nádashföldjétől választja el, és elválasztja e méta Simon Vajda földjétől is, mely Veytzkefild felett van. Thylegd felől pedig Bunnföldjét határolja Ujlakpataka, a mint ezen folyó (fluvius) szintén elválasztja nevezett Ujlakot és Bunnföldjét Thylegdtől (prout ipse fluvius divit a Thylegd medietatem dictae terrae Ujlak ad terram Bun.) Sárd felöl pedig elkülönité Bunnföldjének saját metája stb. Ez okmány eredetije a fehérvári kápt. levéltárában van, 1560-ban János Zsigmond requisitum mandatuma melett kiirtatték Bethlen György és Gergely, 1790-ben pedig gr. Bethlen Lajos és Dávid részükre a kir. tábla ránssumáltatta; ebből vett hiteles másolat B. Apor Károlynál van, honnan és kivonatoztam s magyarra forditottam ezen érdekes okmányt, melyből a tünik ki, hogy Udvarhelyszéket akkor tájtt Thylegdnek hivták. Hogy egyházfelosztás tekintetében a Thylegd név még sokáig, nevezetesen 1360, 1437, sőt 1442-ig tartotta magát, azt látjuk Szereday Not. Cap. Alb. 49. 86 és 87-ik lapján, hol okmányokat látunk, melyekben az Archidiaconatus de Thylegd előfordul., igy neveztetve hihetőleg a Telegd székely ágról. Ezen feledett és mellőzött ős elnevezésnek némi viszemlékét találjuk még ma is Baczonban (Bardoczszéken), mely falunak azon sajátságos politikai felosztása van, hogy fele része Udvarhelyszékhez, másik fele pedig Miklósvárszékhez van sorozva, s midőn a Háromszékhez tartozó részt Sepsi Baczon-nak nevezik, akkor az Udvarhelyszékhez tartozó részt Telegdi Baczon elnevezéssel külömböztetik meg.

Sőt a kegyelet az őskorról kihatott a későbbi korra is, a mennyiben Udvarhely nemcsak székvárosává lett az egyesült Udvarhely-, Keresztur- és Bardocz-székeknek, hanem azon korban midőn a székely ős nemzeti intézményeinek hősiessége által nyert egyezmények által biztosított nemzeti kiváltságainak, s önkormányzati jogának birtokában volt, akkor Udvarhely az egész székelyföld anyavárosává lett, hol a székely ispányok laktak*Hogy a székely ispányok Udvarhelytt laktak, azt Hubnera is emliti világtörténelmébe, mit Lakatos is megerösit., vagy ha nem laktak is folytonosan, minden évben többször megjelentek a lehető panaszok kihallgatása és a nemzet sérelmeinek orvoslására; e mellett az udvarhelyi várban székeltek a székely főkapitányok.*A székelyek főkapitányai még a fejedelmek alatt is jó darabig Udvarhelytt laktak, s csak később lett az olyan tiszteletbeli mozgó hivatallá. Lásd Benkő Milkovia L. I. Udvarhelyszéknek e városban ülésező derékszékéhez fellebbeztettek a perek a többi székely székekből is, itt volt letéve a nemzet pecsétje, itt volt elhelyezve levéltára,*

A székely nemzeti levéltár még most is Udvarhelytt van a szék levéltárába letéve; gyarló egy kis gyüjtemény, hol az 1627-iki lustra s nehány más történeti becscsel alig biró okmány van egy kis ládacskába berakva. Általános a székelyföldön a hit, hogy a székely nemzeti levéltár Segesvárra, mint legközelebb fekvő erőditett helyre, vitetett volt le a Rákóczi forradalom idejében, s hogy azt a szászok eltagadván, az most is ottan lenne elrejtve, és hogy ezen feltevésnek némi alapja van, arra a szék levéltárában tett kutatásaim alkalmával hiteles nyomaira is akadtam, mert 1820-ik év böjthó 1-jén tartott gyrásgyülésen Sombori József kanonok inditványozza, hogy biztos értesitése lévén arról, hogy a segesvári levéltárban sok a székely nemzetet érdeklő, és a székely nemzeti levéltárhoz tartozó régi okmány van behelyezve, ezek kikeresése, kikérése, és elhozatalára biztosok neveztessenek ki. Mely inditvány következtében ki is nevezteték Ugron János al-királybiró, Ferenczi István jegyző és Matskási Lajos act. assessor. Ugyanezen év aug. 11-kén tartott gyrásgyülés jegyzőkönyve 13-ik pontja szerént előadatik a szék megtaláló iratára adott felelete a segesvári tanácsnak, melyben az iratik, hogy a kért és a nemes széket illető levelek több szobákban összevisza lévén hányva, mig azok nem registrálódnak és rendbe nem szedetnek, kutatásra engedélyt nem adhatnak, minek következtében még azon gyülés felirt a kormányszékhez, s kéri, hogy rendelkezzék a segesvári tanácshoz, hogy az ottan lévő székely levelek kikeresésére és számbavételére kinevezett bizottságot bocsássák be a segesvári levéltárba. De ezen felirat eredménytelen volt, mert az 1821-ik év Boldogasszonyhó 21-én tartott gyrás gyülésből (a jegyző-könyv 6-ik pontja szerént) ujból feliratot intéznek a kormányszékhez, hogy miután e tárgyban tett feliratuk eredménytelen volt, ujra kérik a főkormányszéket, hogy annyi századok óta az ők (segesváriak) tudtokkal, és a mi nagy kárunkra ottan heverő és rothadó leveleink méltatlan eltartóztása megszüntettessék, s mivel az ők registrátorukban bizni nem lehet, azért kérik a főkormányszéket, hogy vagy a szék kinevezett bizottságának, vagy más disinteressatus egyéneknek oda való bebocsájtását rendelje el stb.

1822-ben ujból felmerül e tárgy a gyülés előtt, midőn a főkormányszék 1233-ik szám alatti másolatban leküldi a segesvári tanácsnak azon feleletét, melyben felhozatik az, hogy a Berverth registrumában bejegyezve nem lévén, hogy ottan székely levelek lennének, valószinütlen ilyeneknek ott léte stb. A szék ujból visszair főkormányszékhez, melyben határozottan állitják, hogy ottan voltak székely levelek, ők magok (segesváriak) sem tagadták előbbi e tárgyban tett válaszukban, azért számoljanak róla, hogy hová tették.

És foly még ez ügy 1824-ben, is midön sept. 22-én br. Józsika János leir Udvarhelyszék főkirálybirája báró Henter Antalhoz, és bizalmasan felkéri, hogy mivel a szék kétségtelenül ez ügybeni felterjesztését alap nélkül nem tette, s bizonnyal a levelek Segesváron létéről segesvári egyénektől hallott, azért ezeknek nevét titokban közölje, melyet a kormányszék is óvni fog a nyilvánitástól stb. Ez az utolsó adat, melyet ez ügyre vonatkozólag találtam. Ugy látszik, hogy az ügy elejtetett, s nyugodott egészen 1848-ig, ekkor azonban ujból fellépett a szék s követelte a letartóztatott székely levelek visszaadását; de a közbejött események ujból elodázták ez ügyet, s még most is homály borong e kérdésen, várva a jövőtől felderitését. ez volt a hely, hol lustralis könyvei tartattak, hol annyiszor gyült egybe a székely nép hadiszemlére (lustra), tanácskozásra és törvényalkotásra.

A magyarok bejötte előtti korra és a vezérekére kevés adataink vannak a székelygyülésekről, bár a Csiki krónika több, Csik-Rákoson és Udvarhelytt, Budvára alatt tartott gyülésezéséről emlékezik a székelyeknek; de a királyok és nemzeti fejedelmek korából több, Udvarhelytt tartott nemzeti gyülésről van biztos történeti tudomásunk. Ilyenek tartattak:

1-ször I. Lajos király idejében 1357-ben.*

Lásd Fejér cod. Dipl. IX. 2. 604.

Lajos király 1357-ben a váradi káptalannak megrendeli, hogy emberüket küldjék ki a végett, hogy a Szt.-Mihálykövi várnak, – melyet előbb a püspök, azután az erdélyi vajda foglalt el, – birtokviszonyait kipuhatolják. A káptalan ki is küldi Hedruhfáji (Hederfáji) Leukust és Turul magistert, kik jelentésükben elmondják, hogy utasitásuk szerént a nemeseknek Thordán, a székelyeknek Udvarhelytt, és a szászoknak Szebenben tartott közönséges gyüléseikre elmenve, ott szorgalmatos inquisitiót tettek (ab omnibus nobilibus, Siculis, Saxonibus aliisque hominibus in tribus congregationibus Universitatis nobilium Siculorum et Saxonum Thordae, in Udvarhely et in Cibinio proclamative celebratis facta diligente iquisitione), melynek nyomán azon igaz meggyőződésre jöttek, hogy nevezett szt.-Mihálykövi vár (Fehérvár mellett) mindig az erdélyi káptalané volt stb. Ugy a király rendelete, mint a küldöttek és a káptalan jelentése egész terjedelmében közölve van Szereday not. cap. Albens 45–47-ik lapján.

2-szor 1505-ben nov. 23-án Ulászló király idejében Bőgőzi János főkapitány elnöklete alatt tartatott Udvarhelytt azon nemzeti gyülés, mikor az ugynevezett Udvarhelyi Constitutio szerkeztetett, vagyis azon jeles munkálat, melybe a nemzet hagyományos törvényei összeirattak, perrendtartás szerveztetett, s más üdvös és egészen korunkig kiható törvények codificáltattak.*Megvannak az itten hozott és codificált törvények „A Székelyek Constitutiója” czimü gyüjtemény 7-ik s következő lapjain. És ezen törvények fényoldala főként az igazságszolgáltatást eszközlő biróságok szervezetében van. 17 választott (4 primor, 13 lófő) biróból álló, Udvarhelyen székelő másod folyamodásu törvényszék látta el az egész Székelyföld pereit; kimondatott a törvények szentsége, ki hogy azon biró, ki Isten és ország törvényeitől elhajolva, könyörgés vagy ajándék által megnyeretve, részrehajló lenne, számüzessék, minden ingóságai felprédáltassanak, ingatlan jószágai elvétessenek, s székelyföldön soha ne lakhassék. Ekként bünhödjön még az is, ki maradásában vagy visszajövetelében fáradozna stb. És e törvények mutatják a székely népnek politikai fejlettségét azon korban, midőn Európa az idő szerint legmüveltebb országaiban is ily jogviszonyokat, ily jog- és törvénytiszteletet ok nélkül keresünk. Nevezetes e törvényekben az, hogy a testi büntetést az egész székelyföldön eltörli, s a helyett pénzbirságot hoz be, mely oly emberiségi, oly kora felvilágosodásra mutató intézmény, minőt még ma a 19-ik század sok államtörvénykönyveiben hiába keresünk. Ki mondatott továbbá e törvényekben a szabad kereskedés elve, ki a személy sérthetetlensége, mely szerént a székelyt birói itélet előtt elfogni nem szabadott. Megállittatott végre a birtok és tulajdon szentsége az által, hogy 3 forint értékü per is felebbezhető volt egészen a királyig. Kimondatott e törvényekben az, hogy a székelyföldre zsoldos sereget vinni soha se szabadjon, a vajdák hatalmaskodásának ez által kivánván gátot vetni. Ezen törvények szabályozták az örökösödés rendjét is, amennyiben kimondatott, hogy a fekvő jószág, mint katona-népnél a fiakra száljon, a leányok csak kiházasitást nyerjenek. Szóval oly sarkalatos nemzeti jogok és kiváltságok, az emberi és polgári szabadság és méltóság párját e korban fel nem találhatjuk Európa egyik népénél sem. E törvények magyar forditását lengyelfalvi Orbán Ferencz, Udvarhelyszék hütös notáriusa eszközölte.

3-szor 1555-ben apr. 28-án gyült öszsze Udvarhelytt a székely nemzeti gyülés, midőn ősi törvényeiket 88 cikkelybe egybegyüjtvén, azt Ferdinánd vajdái, Kendi és Dobo eleibe terjeszték, kik azokat teljhatalmuknál fogva meg is erősíték.*A székely nemzet Const. 40–51 lapján egész terjedelmében közölve vannak ezen törvények; tüzetesen tárgyalva F. magyarországi Minerva 1835. évf. II. k. 144. s következő lapjain.

4-szer 1562. apr. Udvarhelyen tartatott azon székely nemzeti gyülés, melyen a székely nép ünnepélyes óvást téve democrat irányu nemzeti ős szervezetének önkényes felforgatása ellen, elhatározták rohamkérvénynyel menni sértett jogaik visszakövetelésére.*Benkő Milkovia II. 107 és Kemény Józs. gyüjt. App. Epist. ad annuum 1562. János Zsigm. egyöntetüséget akarván Erdély kormányzatába behozni, kissé kiméletlenül nyult a székelyek előjogaihoz, a miért a szabadságára féltékeny nép fellázadt. Ezen udvarhelyi gyülés szervezte a nemzeti haderőt, pálfalvi Nagy Györgyöt fökapitánynak tévén. Innen indult el azon 40.000 székely, kik Vaja mellett szétveretvén, az ezt követett segesvári országgyülés szigoru végzéseit magukra és honukra vonták.

5-ször 1581-re Udvarhelytt tartott országgyülést láttunk feljegyezve*Gál Lászlónak „Az erdélyi diéták végzései" czimü munkája 9-ik lapján. de ez is székely nemzeti gyülés volt, mely az országgyülési végzésekből a székelyeket illető articulusokat kiirta.

6-szor 1606-ban dec. 24-én tartatott székely nemzeti gyülés Udvarhelytt, mikor Miklósvárszék protocollumában meglevő ily czimü törvények hozattak: Articuli Dominorum Siculorum, idest terrae Siculicanae primorum, potiorum, primipilorum et libertinorum omnium Sedium Siculicalium in comitiis eorum generalibus die 24 Dbris in Udvarhely celebratis conclui. „Az erdélyi dieták végzései” czimü gyüjtemény 14-ik lapján G. L. e gyülést oct. 29-re teszi. Valószinüleg ekkor kezdődött s áthuzódott decemberre is. Végzései megvannak a m.-vásárhelyi Teleki könyvtárban.*

Cart Nr. 1121 p. 75. Emliti Kállay a ns. székely nemzet ered. czimü munkájában. E gyülés végzéseit egész terjedelmében közli N. Ajtai Kováts István a „Nemzeti Társalkodó" 1836-ik évf. 1-sõ félév 81–87-ik lapjain. Az ezen gyülésen hozott végzések rövid foglalatja ez:

1. A szabad székely el ne köthesse magát; kik Bocskai uralma alatt holmi csekélységért elkötötték, váltsák meg magokat; azok, kik criminalitás miatt kötötték le fejüket vagy örökségüket, a fejedelem bejötteig maradnak.

2. Minden dolog elõbb a generalishoz menjen, s csak azután a fejedelemhez.

3. A kapitányok, királybirák a fejedelemhez küldendõ lovasokat, gyalogokat és azok értékét pontosan részrehajlás nélkül felirják.

4. pont a székelység közt lakó oláh pásztorok marhalopására rovandó büntetésrõl rendelkezik; az

5. pontban a fejedelem bölcs kormánya alatt szebb jövõt remélve, a fejedelem áldását kérik, mit meg nem nyerhettek, mert éppen azon napon (decz. 29-én), midõn e törvények megirattak, halt el Kassán népének atyja, hazájának disze, korának dicsõsége, a nagy és nagy tettekre hivatott Bocskai.

7-szer nemzeti gyülés tartatott Udvarhelytt 1607-ben oct. 9-én, midőn Petki János annyira megnyerte a székelyeket Rákóczi Zsigmond részére, hogy ökör utáni adót szavaztak.*

Ezen gyülésben Petki János a fejedelem nevében felkéri a székelységet, hogy az ország szükségeiben bizonyos subsidiummal legyenek, melynek következtében e székely nemzeti gyülés elhatározta:

1. Hogy a kinek 6 ökre van, adjon egy forintot.

2. Kinek ökre nincsen, csak más marhája, adjon 25 denárt.

3. Kinek csak 4 ökre van, a mellé egy két ökrös rendeltetik, s együtt fizetik az 1 forintot.

4. Kinek marhája nincsen, semmit sem ad.

5. Ezen, nem a fejedelem, hanem az ország szükségére forditandó segélyt Sz.-Demeter napjáig szedjék fel a hites jegyzők és assessorok. A törvényeket jegyezte Orbán János a szék jegyzője. Eredetije megvan az udvarhelyszéki levéltárban. Egész terjedelmében közli Nagy Ajtai Kováts István a „Nemzeti Társalkodó" 1835-ik évf. II. félév 271–272-ik lapjain.

8-szor Udvarhelytt tartatott 1608-ban sz. György napja előtti hétfőn azon székely gyülés, mely Báthori Gábornak pénzsegélyt adott és sóaknákat is átengedte a fejedelemnek.*Emliti Kállay a Ns. székely nemz. ered. czimü munkája 183-ik lapján. Adatot találunk rá az 1608-ik év mart. 3-án Kolozsvártt tartott országgyülés végzéseiben is, hol ez van: „A közszékelységet pedig Nagyságod főembere, comissariusa által találtassa meg Udvarhelytt, holott ő nékik közönséges gyülések lészen Sz.-György nap előtti hétfőn, hogy az Unionak tartása szerént, az országnak több részet megszánván, a kik ebben a teherviselésben egyetértenek, ők is ebbeli segitségeket meg ne vonják". Lásd Benkõ Józs. Imago incl. nat. Sicul. 79 lap. E törvényczikk egyszersmind adat arra, hogy a székelyek, nemzeti fejedelmek alatt csak önkéntesen, a többi nemzetek iránti testvériségbõl járultak az adóhoz.

Udvarhelytt tartott három lustráról van történeti tudomásunk, az 1614,*E lustralis könyv meg van Udvarhelytt a székely nemzet levéltárában. 1627 és 1635-ben*Lásd Erd. diet. végzés. nyomoz. czimü munka 21-ik lapján. tartottakról igen valószinü azonban, hogy Mátyás király által 1473-ban megrendelt székely lustra (Lásd az előismertetésben) s számos más általános és részletes lustra volt itten, de a melyeknek feljegyzései eltévedvén, azoknak tudomása is elveszett.

A fennebbiekből kitünik, hogy Udvarhely volt a magyar királyok és nemzeti fejedelmek alatt is a székelyek politikai életének központja, anyavárosa, mely már a királyok idejében a szék tisztségétől független hatósággal biró szabad város volt. Zsigmond király itten látta el István erdélyi vajda és pártos társainak dolgát,*Páter Szentiványi Mártonnak Lakatos kézirati munkájában felemlitett jegyzetei szerint, hol némi vonatkozás van Zsigmond király fogságára is, mit ezen István vajdától szenvednie kellett. s daczára ily nagy történeti multnak, ily fontos szerepének, e város mégis jelentéktelen hely, s inkább a nemzeti fejedelmek korában látjuk azt emelkedni, különös kegyelet és pártfogásban részesedve kifejlődni, bár arra, hogy már a királyok korában kiváltságos város volt, Isabella királyné egyik védlevelében vonatkozást találunk (Lásd alább). Igen valószinü azért, hogy Udvarhelyt is, mint a székelyföld legtöbb városait, a polgári elem szenvedélyes védnöke, Zsigmond király emelte városi rangra. Azonban erre vonatkozó okmánynak birtokában nem lévén, ez csak valószinü feltevés lehet.

Sz. Udvarhely is, mint a székelyföld minden városai, több közel feküdt faluknak beolvadása által gyarapodott. Az Udvarhelyhez csatolt faluk ezek voltak:

Szent Imre, mely fenn a várostól délirányban emelkedő magaslaton feküdt, a ma Pusztá-nak nevezett helyen. Hogy régi település volt, arra mutat az is, hogy fekhelyén sok sz. László kori érmet találtak. E falunak templomhelye – hol hagyomány szerint sz. László korában épült egyháza állott – és gyümölcsös kertjei*Ezen gyümölcsös kertek a falusiak betelepedése után is sok ideig meg voltak, s régi iratokban kulcsos kert néven szerepelnek, csak is a mult század végén hagyták fel a távolság miatt nehány öreg szilvafa még ma is jelöli helyét. A szentimreiek szőlőt is müveltek, a falu fekhelye feletti oldalt még ma is szőlőhegynek nevezik. még most is látszanak; mutatják azon helyet is, hol az udvarhelyi várparancsnoknak nyaralója és halastavai voltak. E falut 1577-ben Báthori Kristóf csatolta Udvarhelyhez.*A csatoló-okmány (applicationalis) kelt az udvarhelyi várban 1571. febr. 25-én a vajda (Báthori Kristóf) és titoknoka Suliok (Sullyok) Imre aláírásával. Ebben mondja, hogy Udvarhely városunkat emelni kivánván, s annak területét – mely régen nagyon szük volt – terjeszteni óhajtván, Szent Imrét (possessionem Zent Imreh), mely udvarhelyi várunkhoz tartozott, egész terjedelmében minden földeivel, réteivel stb. hasznaival stb. valódi határai közt Udvarhely városához csatoljuk és applikáljuk örökre visszavonhattlanul, ugy azonban, hogy az ott bebiró Berze Máténak másutt adódjék kárpótlás. Az ottani főbirtokost, Berze Mátét Sz. Királyon adott jószággal kárpótolván, melyért a város 60 frtot fizetett a fejedelemnek. Sz. Imre falunak lakói a város délkeleti végén telepedtek meg, s a város ezen részét még ma is Sz. Imré-nek, fő utczáját Sz. Imre utczának nevezik.

Szent Imrével (a régi faluval) szembe, a Köves hágó közeli Morum csorgójánál*A Morum csorgója egy igen jeles és bővizü hegyi forrás, melynek vizét a jezsuiták költséges vizvezetékekkel bevitték volt a Szt. Miklós hegyen lévő residentiájukba; néveredetére semmi adat. feküdt a csak néhány házat számlált falucska Dánfalva, melynek lakói a sz. imreiek beköltöztekor szintén a városba telepedtek.

A fennsík felett, hol ezen faluk feküdtek, egy magas hegylánczolat vonul el, vizválasztója a Nagy-küküllő és Homorod vidékének, e hegység legmagasabb csucsát egy szeszélyes idomu szikla ormózat pártázza, melyet Szarka kőnek hivnak. Tul ezen egy terjedelmes fennlapály terjed el, mely most puszta és lakatlan, de nem volt ez mindig igy, mert hagyomány szerint hajdan Tihadár nevü falu büszkélkedett ottan, melyet a tatároknak egy vad csapatja dult fel. Elmenekült lakói a Szarka kő alatt lévő Siró dombnál találták fel az udvarhelyi nőket, kik a tatárok által rabságra vonczolt és legyilkolt férjeiket keservesen siratták. A lakhelyeiktől fosztott tihadáriak a férjeiktől fosztott udvarhelyi nőkhöz csatlakoztak, s Udvarhelyre telepedtek. Ily regény alakban adja elő a hagyomány Tihadár megsemmisülésének, illetőleg Udvarhelybe való beolvadásának történetét. Tihadár egykori lételéről tanuskodik a hagyomány mellett a helyelnevezés is, mert hol e falu feküdt, a helyet még ma is Tihadár-nak nevezik, s a pinczehelyeknek homályos nyomai, a kertek helyei, a földek mezdgyéi (barázdái) ma is felismerhetők.*A homorodmenti hagyományok szerint lakói nem Udvarhelyre, hanem Kénosba és Remetére telepedtek.

Az Udvarhelyhez csatolt negyedik falu Gyárosfalva volt. E falu a városon alól azon völgyületben feküdt, melynek torkolatja előtt a Jézus kápolnája van. A völgyet Nagy-Patak völgyének hivják ma, pedig alig folydogál (csekély folyásu) ottan egy kis vizér. Gyárosfalván a hagyomány szerint Budvár fegyverkovátsai laktak. Egy 1568-ki okmányban*Ez okmány kelt Fehérvártt 1568 márcz. 13-án János Zs. aláirásával, abban bizonyos erdőnek a város, Szt. Imre és Gyárosfalva általi közös használatát rendeli el. Meg van az Udvarhely városi levéltárban. még mint falu szerepel. Udvarhely városához 1571. csatolja János Zsigmond,*Ezen hozzá csatoló okmány kelt Görgény várában 1571-ben febr. 7-én a fejedelem és Chiaky (Csáki) Mihály korlátnoka aláirásával; rövid tartalma ez: Udvarhely város birája és esküdt polgárai kérésére, miután ezen városunkat emelni, korlátolt területét terjeszteni óhajtjuk, azért Gyárosfalva nevü egész birtokot megcserélve, és pedig sárdi Jankó Balázst és Gábort Sz. Demeteren, Mihályfi Eufrosinát (Mihályfi Péter leányát), telegdi-baczoni Nagy Ferencznét Bibarczfalván és Petki Gábor leányát Katalint, Ugron Tamásnét, Ábránfalván aequivalens jószágokkal kielégitvén, az eként kezünkre jött Gyárosfalvát minden hozzá tartozandóságaival, földeivel stb. hasznaival stb. – kivéve a mi „Zekeltámat” várunkhoz tartozó földeket – Udvarhelyhez csatoljuk. Miért Gyárosfalva lakosai minden javaikkal Udvarhely városába telepedjenek. mikor lakosai a fejedelem rendeletéből a városba költöztek.

Az elköltözött falunak ma semmi nyoma; de ott van helyén egy régi imaház, mely byzanczi modorban a négyeghez illesztett négykörszeletből van alkotva. A kápolna czifrán kifestett fa-menyezetén készültét és nem a kápolna építési van felírva; de ez csak a menyezet korát jelöli, mert annak építési modora a XIII-ik század jellegét mutatja.*A kápolna keritését és remetelakot püspök Rudnai kegyajándékából udvarhelyi Simo János épitette ki egyszersmint kapitánya volt a templomi ünnepélyeknél diszlövést tevő ugynevezett „Jézus katonáinak."

E kápolna képét Budvár előteréül mutatjuk be mint egy nevezetes régi müalkotást, mint egy oly szentélyét a katholicus hiveknek, mely nagy tiszteletben részesült. Nem rég ideje, hogy urnapján oly bucsuk tartattak itten, melyre a havasalji faluk, s még távolabb levő vidékek lakói is nagy számban sereglettek össze. E bucsuk most kimentek szokásból, s csak egyházi menettel (processio) vonulnak oda urnap előestvéjén az udvarhelyiek. Neve – mint fennebb is említém – Jézus kápolnája; régi ez elnevezés, miként maga az épület is, s a hagyományok költészete egészen mythosi alakba önti.

A tuhudunok (pogányok, talán Tuhutum vezérről neveztetve igy) jártak oda áldozni. Budvára akkor még sértetlenül állott a szembe levő (innen 1000 lépésnyire fekvő) büszke szikla ormon. A várban keresztény vitézek; voltak ezek közül a leghiresebb ijász Jézust! kiáltva röpíté közibök nyilát. Ezek ijedtökben Jézust kiáltva lettek keresztényekké, s a csudás lövés, és az ezáltal eszközölt megtérés emlékére építék oda a Jézus kápolnát.

Másik hagyomány szerint a tatárduláskor Budvárába, ősi védhelyére vonult a vidék zaklatott lakossága, s onnan hősileg oltalmazta magát a várat ostromló tatárok ellen, de élelmük már fogyott, s azzal a menekülhetés reménye is tünedezett, midőn egy hires ijász megfeszítvén hatalmas ivét s Jézust segélyül hiva röpíté el nyilveszszejét és az a völgy tulfelén (a kápolna mostani fekhelyén) sátra előtt pöffeszkedő Khánt épen szivbe találta. A csudás lövés által elrémített és vezért vesztett tatárság szétfutott; a vészmentett nép pedig lejövén sziklavárából, szerencsés és csudás meneküléseért emlékkápolnát épített, azt az ijász segélykiáltásáról Jézus kápolnájá-nak nevezvén el.

Ily csudás dolgokat beszél a hagyományos hitrege e kápolnáról. És ezzel meg is kell elégednünk, mert arra, hogy neve és a hozzá kötött kegyeletes bucsuk honnan veszik eredetüket, semmi adattal nem birunk.

A kápolna közelében sós kut van, környéke pedig oly sódus, hogy a csak nehány láb vastagságu földréteg alatt tömör kősó jön elő, mely használatlanul hevervén, terjedelméről semmi adatunk nincsen; de igen valószinü, hogy az egyfelől a parajdi és korondi, másfelől a homorodmenti sótömeggel függ egybe.

A kápolna közelében a Köszörükő tövéből fakad fel egy feketés szinü ásványos viz, mely fekélyeket s más betegségeket gyógyító hatással bir, de a mely vegytanilag észlelve mindeddig még nem volt. Odább a székhidja közelében egy Borbára kút nevü igen jó savanyu viz-forrás volt, melyet a mult század végén a medrét változtató Küküllő elöntött; csekély vizálláskor buzgása most is kivehető. Közelében fürdésre berendezett ásványos vegyülékü sós források vannak.

Még egy ötödik falu, a Budvár közeli Csicser alján feküdt Czibrefalva, is adott contingenst Udvarhelynek, a mennyiben szétoszlott lakói a szomszédfalukba, de nagyrészt Udvarhelyre települtek.*Lásd Czibrefalváról többet az ez előtti szakaszban.

Ekként alakult, s e faluk csatolása által ekként fejlődött ki e város, melynek nemzeti fejedelmeink közül legelőbb Isabella királynő adott 1557-ben igen szép kiváltságokat, melyek által mentesíti minden adótól, az egy portai adó kivételével, pallós- és önkormányzati joggal ruházza fel s birájának királybiró czimet engedélyezve, a szék tisztsége alól kiveszi.*Ezen adománylevél kelt Kolozsvártt 1557-ben szent András apostol napján a királynő aláirásával.

Ez évben és ugyanezen királynőtől kapja Udvarhely város pecsétjét is, mely ma is czimeréül szolgál. Ez pánczélos kéz vítőrrel, melybe sziv és medvefő van tüzve, felső terében négy csillag közt 1558. körirva: „Sigillum Oppidi Siculicalis Udvarhely.”*Ezen czimer a székely nemzeti czimernek négy csillaggal való megtoldásával keletkezett, mert a régi székely czimer egy egyenes szablyát tartó kar, a szablyába sziv és medvefő van tüzve, hegyét korona tetőzi. Dugonits (A magyarok uralm. czimü 1801-ben megjelent müve 54–55 lap) azt mondja, hogy a székelyek ezen régi czimerét Zsigmond császár változtatta meg 1437-ben, adván a napot és a holdat annak jeléül, hogy a székelyek ugy a törökök elleni harczokban, mint a porlázadások alkalmával szorgalmatosan vigyáztak, miként a nap és a hold az égen. Lakatos Siculiájában meg azt mondja, hogy a székelyek nap és hold alkotta czimerüket (Hunyadi) Mátyás királytól nyerték.

Isabella királynő kiválóan kegyelte e várost, mit bizonyít az, hogy következő 1558-ik évben két védevelet ád ki; az egyikben*Ezen megerösitő okmány (confirmationalis) kelt Gyula-Fehérvártt 1558-ban nov. 7-kén a királynő és János (fia) aláirásával. átirja s megerősíti az azelőtti évben kiadott kiváltságlevelét, a másikban*Ezen rendelet kelt Gyula-Fehérvártt 1558-ban nov. 10-ki a királyő aláirásával. Sőt Báthori Zsigmond Fehérvártt kiadott confirmationalisába (lásd alább) átirja és megerősiti Isabellának egy negyedik rendeletét is, melyben hivatkozva e város polgárainak még a boldog emlékü magyar királyoktól nyert szabadalmaikra, őket minden birság, büntetések és fizetésektől megkiméltetni rendeli. Kelt ez okmány Fehérvártt 1558-ban sz. Ferencz nap előtti szombaton. Nevezetes pedig ezen okmány azért, mert abból a tünik ki, hogy Udvarhely már a fejedelmi kor előtt is kiváltságos város volt. az udvarhelyi kapitányhoz, tisztséghez és vénekhez rendelkezik, s szemökre hányván, hogy Udvarhely városát kiváltságlevelekben biztosított előjogai daczára, többnemü munkákra és fizetésekre szorítják, s a közerdők használatától eltiltják; komolyan rendeli azért, hogy Udvarhely városát mindazon szabadságokban, melyekkel más szabad városok is birnak, megtartsák és törvényhatóságuk alá tartozónak semmiképen ne tekintsék, hanem régibb szokásaik szerint saját királybirájok itélete alatt legyenek, semminemü szolgálat és fizetésre ne szoríttassanak. Komolyan kegyünk elvesztése terhe alatt rendeljük, hogy nevezett város szabadságait ti magatok is tiszteljétek, s másokkal is tiszteletben tartassátok stb.

Udvarhelynek Izabellától nyert szabadalmait és kiváltságait az őt követett fejedelmek csaknem mindenike megerősítette, sőt bővítette is. Igy

Báthori Zsigmond 1595- és 1601-ben, miután Udvarhely város lakóinak hü ragaszkodását megdicséri, minden szabadalmaikkal megerősíti.*Bátori első confirmationalisa kelt Fehérvártt 1595-ben dec. 23-án maga és Józsika István aláirásával, ebben átirja Isabellának fennebb emlitett 4-ik védlevelét. A 2-dik kelt Déván 1601 dec. utolsó napján saját aláirása alatt ebben kiemeli e város lakóinak hüségét, melyet az ország végzetes perczeiben tanusitottak, megdicséri azon ragaszkodásukat, melyet semmi fenyegetés, veszteség és az ellenség támadásai eszközölte feldulatás nem tudott megrenditeni, azért szabadalmaikat, kiváltságaikat, melyeket eldődeitől nyertek, helybenhagyá, megerősiti.

Bethlen István mint helytartó 1620-ban rendeli, hogy a nemes urak a városban a polgárok akaratja ellen házat ne vegyenek, és a közterhek alól ki ne vonják magukat.*Ez okmány kelt Fehérvártt Bethlen István és Beoleony (Bölöni) Gáspár aláirásával, 1620 aug. 11-én szövege magyarul igen szép nyelvezettel irva, rendelkezik Udvarhelyszék fő- és alkapitánya és tisztségéhez előre bocsátja, hogy Udvarhely város lakói panaszt tettek, hogy urunk ő felsége parancsa és patens mandatuma ellenére a nemes urak közöttük, akaratjuk ellenére házakat vesznek, és azokban lakva, semminemü teherviselésben részt nem vesznek, azért hatalmánál fogva rendeli, hogy ily visszaélések ne türessenek, s hogy Udvarhely város szabadságában és igazságában oltalmazva legyen.

Bethlen Gábor három külömböző okmányban biztosítja e város kiváltságait, nemcsak, hanem a város polgárait a nemesek és a szék tisztségének többször megujuló jogellenes zsarolása ellen hathatósan oltalmazza, s nevezetes ujabb kiváltságokkal ruházza fel.*

Bethlen Gábor 1-ső okmánya kelt az udvarhelyi várban 1623-ban jan. 23-án a fejedelem, Kovachoczy István és Ormankoszy György aláirásával. Az okmány bevezetésében igen szép elmélete van az uralkodók harcz és béke idején való kötelességeiknek. Ezután elmondja, hogy Udvarhely városa mennyit szenvedett a harcz és ellenség dulásaitól, hogy tehát előbbi fényét vissza nyerhesse, tanácsurainkkal egyetérve, nevezett város birája Lakatos Márton és esküdtei Literati György, Sebestyén András, Csiki György s más lakosainak kérelmére elrendeli, hogy miután azon város területén lakók közt vannak több nemesek, nemtelenek és más semlegesek (neutrales), kik a közös piaczról, földről, s helyi szerzeményből, élnek s még is sem a közterhekben nem osztoznak, sem az országot fegyverrel nem szolgálják ismét vannak az urak által helyeikre telepitett kézmüvesek, kik szintén a közterhek alól kivonatnak stb. Azért rendeli, hogy a város bármely lakosa csak személyére lehet nemes; de városban levő háza, földje, azon lakó nem nemes személyek a város hatósága alá tartoznak tenni. E mellett azon visszaélés is eltiltatik, mely szerint a kapitány vagy szék tisztsége a nagyobb vétkesek megrovásában, a vásár jövedelemből részt vegyenek, miután az a többi város példájára a várost illeti. Ha nemesek városi polgár ellen pere van, azt a város birája előtt folytassa s jártassa le, s csak a felek meg nem elégedése esetében felebbezhesse.

Bethlen Gábor 2-ik okmánya kelt ugyanazon év máj. utolsó napján Fehérvártt saját és Ormankeozy aláirásával. Ezen igen szép magyar szövegü védlevélben rendeli, hogy a város ugy az eldődei, mint ő általa adott szabadalmakban, kiváltságokban és mentességekben megtartassék. 3-ik szintén magyarul irt rendeletében, mely Fehérvártt 1624 nov. 6-án ugyanazon aláirásokkal kelt Kornis Ferencz királybiróhoz rendelkezik. Előszámlál több városi lakost, kiket vagy várbeli darabontság, jobbágyság, vagy más ürügy alatt a város terheinek hordozása alól kivont, azért szigoruan rendeli, hogy a megnevezetteket, s senki mást „kik város szeriben való házban laknak, vagy élések keresések a város piaczáról vagyon, város közül ki ne vegyen, sőt a tisztviselők, főrendek is mindeneket, kik városszeriben laknak, a város közé szolgáltatni a Birónak megengedjen, s abban neki oltalom segélylyel legyen." Ki pedig városi örökségét el akarja adni, azt csak a város hirével, engedelmeivel vehesse meg valaki "mert nem engedgyük, hogy aféle dolgokkal a városi rend kevesedvén, a közönséges szolgálatnak essék fogyatkozása." Ezen okmányok eredetiben meg vannak a város levéltárában, a két elõbbi közölve volt a Nemz. Társ. 1836. évf. 251–254 lapjain.

I. Rákóczi György háromszor biztosította okmányilag Udvarhely szabadalmait.*I. Rákóczy Gy. első védlevele kelt 1634-ben aug. 1-ső napján, maga és Markosfalvi Márton aláirásával, ez egy igen hosszu latin szövegü okmány. Előre van bocsátva, hogy Udvarhely város bel- és kül-ellenségtől sokat szenvedett azért, hogy elesett helyzetéből kiemelkedve, régibb virágzó helyzetébe juthasson, hogy megfogyatkozott népe felszaporodjék, miután sokan vannak nemesek, s nemtelenek, kik város terheli alól kivonják magokat, komolyan rendeli, hogy minden ezen városban lakó valamely osztályba irassa magát, ha nemes – és ezt okmánynyal biztonyithatja – a nemesi osztályba, ez aztán a többi nemesekkel felüljön (harczba menjen), a nem nemes, ugy az oda telepedett jobbágy is a többi polgárokkal egyenlően osztozzék a közterhek hordozásában. Mások, kik nemesi házat vettek, vagy ilyenben laknak, szintén részt vegyenek a közterhekben, mert a nemesnek csak személye van nemesitve, de háza nem, e szerint a nemesek városi házaikról – ha csak általunk vagy eldődeink által külön mentesitve nincsenek – adóznak, ha ezt tenni nem akarnák, házaik a vételár letételével a polgárok kezébe megy át hasonlólag mezei hadaink (milites nostri campestres) tagjai, ha ottan házat vagy örökséget birnak, város adóját fizessék. Midön kapitányunk és a nemesek székgyülésre sereglenek, a városi polgárok vendégszeretetét szerényen (frugaliter) csak egy napig vegyék igénybe, más napokon magukéból éljenek és költsenek. Végre rendeli, hogy a tisztek elnöke (praes. officiorum ott közönséges inquisitiót ne tartson, s a vásár jövedelméből, mi a polgároké, ne részesedjék. Nemes perét polgárellen város birája előtt folytassa stb. – Rákóczy 2. védlevele kelt ugyanezen évben Fehérvártt augustus 3-án ugyanazon aláirásokkal. Ez is magyarul van, fő- és alkapitánynak s Udvarhely tisztségének rendeli, hogy Udvarhely városát, az előbbi védlevélben megjelölt szabadságaiban, kiváltságaiban megtartsák, másokkal is megtartassák, s hogy ez iránt többet panaszt ne halljon. E két okmány meg van eredetiben a városi levéltárban. – Harmadik védlevelet következő évben Udvarhelytt helyben ad ki; ez nincsen meg, hanem emlitve van Lakatos Siculiája és Szeles jegyzeteiben,. ezeken kivül a város vásárait szabályozza. Lásd alább.

II. Rákóczi a katonabeszállásolások ellen mentesíti a város tisztviselőit,*II. Rákóczy György 1646-ban rendeli, hogy a város birája és esküdtei beszállásolásokkal még azon esetben se terheltessenek, ha a katonaság zászlóstól vonulna át a városon. végre

I. Apafi is helyben hagyta eldődeitől nyert szabadalmait e városnak (1663-ban) s a török dulásaitól sokat szenvedett várost két évig minden adó alól kivette.*Apafi confirmationalisa sincsen jelenleg meg a város levéltárában, de meg volt, mert Szeles hivatkozik reá.

Udvarhely multjára vonatkozólag elmondók fennebb mind azt, mit a vezérek és királyok korszakából a történelemnek e tekintetben letarolt mezején tarlózhatánk, a nemzeti fejedelmeknek eseménydus, hozzánk közelebb eső korszakában a kutató már tüzetesebb és összefüggőbb adatokra találhat. Lássuk ezeknek rövid vázlatát.

Udvarhely mint főutvonalban eső központi s törvényes fejedelméhez minden időben rendületlenül ragaszkodott város, igen sokszor volt feldulatásnak kitéve. Legtöbbet azonban Mihály vajda és Básta végzetteljes korszakában szenvedett. Hüséges ragaszkodásáért Báthori Zsigmond meg is dicséri, egyszersmind constatálván az ezen várost ért csapásokat.*Lásd ez okmányt fennebb.

Abból, hogy Bethlen Gábor 1623-ban kiadott védlevelében e város feldulatását ujból említi, azt kell következtetnünk, hogy a Báthori Gábor letételére bejött török csapatok nem lehettek nagyon kiméletesek e város irányában.

Bethlen Gábor ez év januarjában maga is megfordul Udvarhelytt.*Mint az itten kiadott, fennebb közöltem védlevélből is kitetszik.

Itt van I. Rákóczy György is 1635. nov. 18-án. Fogadására a tanács nagy előkészületeket tett, az utczákat csinosíttatván, néhány utczára rugó kertnek kerítését levonatta, miért az illetők a fejedelemnél panaszt emelvén, ez a tulajdonnak ily megsértéséért annyira megharagudott, hogy a tanácsot fiscalis kereset alá akarta vetni, s csak a tanácsurak hosszas kérésére engedett meg,*Lakatos kéziratban lévő Udvarhelyről írt munkában. mely alkalommal a város minden kiváltságait ujból is megerősítette.*Lakatos kéziratban lévő Udvarhelyről írt munkában. Ugyan ő nehány évvel később a város vásárjogát is szabályozta.*Udvarhelynek három országos sokadalma s kedd napi heti vásárai vannak. Hogy azokat mikor nyerte, semmi adattal nem birunk, valószinü, hogy azokat még a királyok valamelyikétől, talán a szenvedélyes vásár-osztó Zsigmond királytól nyerte. Isabella és Bethlen Gábor védleveleikben csak vonatkozás van ezen vásárokra, a mennyiben azok javadalmait a város polgárait illetőknek mondják. Rákóczy 1637-ben rendeli, hogy Udvarhelynek sem országos, sem heti vásárain idegennek 10 óra előtt gabonát vásárolni nem szabad. Ugyan ő 1645-ben a piaczi vámolást egyenesen Udvarhely polgárainak rendeli. II. Rákóczy György 1651-ben a sóvidékiek kérésére elrendeli, hogy azok az udvarhelyi országos és heti vásárokon bármikor is gabonát vásárolhassanak. Ezen rendeletek meg vannak az Udvarhely városi levéltárban.

Az Udvarhely iránti kitüntetést törvényeinkben is feltaláljuk, a mennyiben az 1630-ik országyülés végzései a mértéket az egész székelyföldre Udvarhelyről rendelik kiadatni; ugyan ezen törvényczikk szabadalmaikat is helyben hagyja e szavakkal: „Udvarhelynek régi szabadságai confirmáltattak, a mennyiben a nemesi szabadságnak nem derogálnak, de kik a városban szabad funduson nem laknak, azok adózni, s egyéb terheket viselni tartoznak. Korcsmárlás az addigi szokás szerint vár szükségére reserváltatott.”*Lásd App. Cons P. III. T. 77. Art. I. és ugyanott T. 45. Art. I.

A vad Alipasha az egészt várost felégette, s azért Apafi 1663-ban Udvarhelyt két évig minden adó alól kivette. Apafi alatt különben Udvarhely sokat volt sanyargatva, mint azt hátrább felfogom fejteni.

1690-ben a visszahuzódó Tököli Udvarhelyen átvonulván oct. 10- és 11-én a bethlen falvi lokon táborzott;*Almadi Naplója közölve van a „Magyar tört. Emlékek". Irók XXIII. kötetében. ekkor egy tatár gyermeket rabolván, azt a városiak levágták, miért a város baja meggyülhetett volna, ha Tököli a boszus tatárokat vissza nem riasztja a hozzá hü városról, melynek minden fegyver fogható népe a nemzeti ügy e hős bajnokához csatlakozott, s csak akkor váltak meg tőle, midőn dolgai roszra fordultával a hazát el kellett hagynia.*Lakatos kézirati munkájában.

A Rákóczi forradalom alatt szintén sokat szenvedett Udvarhely; laboncz és kurucz egyaránt gazdálkodott ott ugy, hogy néha naponta többször kellett most kurucznak, majd laboncznak hódolnia. A mozgalom kezdetekor egy Kováts Izsák nevü polgár kuruczczá lévén, ennek sokan felcsaptak zászlója alá, s azért a labonczok boszusok is voltak a városra; de volt ez időben egy tekintélyes, többször főbiróságot viselt embere, Nagy Borbély János,*Kit Derzsi Czibere Borbély Jánosnak is irnak, Derzs származási helye, Czibere családneve, mestersége borbély lévén. Lásd Lakatos kézirati történetét. ez mint eszélyes és okos ember, a város dolgait e villangós időkben nagyon bölcsen vezette, neki lehet köszönni a város kiváltságainak megmentését, neki a város megmentését is, mert ő, mikor tábor s főként kurucz jött oda, a tiszteket magánál vendégelte, s igy kieszközölte, hogy csapatjukat féken tartották s azért később militaris commisio elébe is állították, de ügyes feleleteivel ott is kivágta magát s felmentődött.*Mikor a katonai bizottság szemére vetette, hogy a kuruczokat mindig kitüntette, s inkább vendégelte, azt felelte, hogy azt a város megmaradásáért tette, a laboncztól, mint rendezett katonaságtól nem kelletvén ugy félni, mint a rendezetlen kurucztól stb.

Hanem lássuk röviden a Rákóczi mozgalomnak e várost érdeklő részét.

Gutti Szombatfalváról jőve, Budváránál átszállt a Küküllőn, s a városba beszállásolván, a vár ostromához készült; de a várparancsnok Ritter nem várva az ostromot, feladta magát, s az őrizettel együtt felcsapott kurucznak,*Ritter is azzal igazolta magát, hogy a vár feladásával a várost mentette meg. mint ilyen ott volt Guttival a holdvilági csatánál, s ha Gutti tanácsát követi (hogy a németek rendbe állását nem várva gyorsan reájok csapjon) e csata – hol a székelység virága elhullott – nem veszett volna el.

Az udvarhelyi vár ekként kurucz kézbe jövén, az őrizetnek portyázó csapatja nehány labonczot s egy velök voltterhes asszonyt levágván, ezért az Udvarhelyhez közelítő Heisler tábornok oly dühbe jött, hogy a város lakóit kirtással fenyegette. A kuruczok elvonultak, a rémült lakosok a felső templomba menekültek, s onnan a Balogh kertben megszállott Heislerhez egy szép lovat küldöttek; az ezt vivő küldöttség térden állva könyörgött az ártatlan nép életéért; azoknak ugyan megkegyelmezett, de a várost több helyen felgyujtatván leégette.

Elvonultával a kuruczok ujból megtértek. Jenei kapitány egybegyüjtötte a város és vidék szétriasztott kuruczait, s Dersnél egy laboncz transportot elfogván a zsákmányt elkótyavetyézte, egy szintén ekkor elfogott negyvenes hordót kiittak, seprejét egy szegény asszonynak adták kifőzésre; jól járt szegény, mert a hordó fenekén 40 tallért talált.

De ezért is a szegény városnak kellett lakolnia; mert a nemzeti mozgalom teljesen elnyomatván, tiz évig tartott a város quartélyost, s minden átvonuló militiát ingyen kellett elszállásolni és tovább szállítani, hogy pedig az ily beszállásolások mily terhelők voltak, megitélhetni abból, hogy Acton főstrázsamestere Schrámtól egy szép lóval nyerte meg a város, hogy 300 legényével oda ne szálljon.

A terheket tovább hordozni képtelen város gr. Kornis Ferenczhez folyamodott, hogy közbe vesse magát, és mennyire elcsudálkoztak, midőn arról értesültek, hogy a Jenei által elkobzott szekerek Korniséi voltak, s a város most azért zsaroltatik; de felfejtvén, hogy a város abban nem hibás, végre megkegyelmezett a gróf, s a kvártélyost – ezt az alkalmatlan vendéget – elrendelé a városról.

E nyomorteljes 10 év alatt volt egy nemes szivü Szántomir nevü tábornok, ez a kiprédált, szükséggel küzdő, pestistől tizedelt, végnyomorra jutott népnek valódi védangyala volt, ő a mirigyesek számára a Botos utcza végén kórházat építtetett, katonaorvosait alkalmazá, gyógyszert, élelmet adott magáéból a betegeknek, háza előtt mindig nagy mennyiségü kenyeret osztott ki a szegényeknek, s mivel azt nagy kosarakban hordták, még most is fen van a nép között Szántomir szotyrának a neve, s él a hagyományokban az áldott embernek emléke. Szántomir nem csak maga tett, hanem hasonlónak tételére buzdította a birtokosságot is, minek következtében a vidéki nemesség is nagy mennyiségü gabonát küldött be az éhezők számára, mert az inségüzte falusi nép a városba tódult, s néha százankint hevertek a Varga szin*A timárok és csizmadiák piacz közepén lévő áruhelye. alatt, 4–5 halva egymáson; volt olyan is, kinek szájában füvet találtak.

De a nemeslelkü tábornok nem volt oly bátor, mint nagylelkü. A nemességnek szeretetét, tiszteletét megnyervén, egykor Nagy Ugron János (Nagy: idősebb helyett használtatott) Máréfalvára medvevadászatra hivta meg, hol egymás mellé estek állásba, s im nem sokára egy vaskos medve törtet reájok; de Szántomir ijedten egy fára hágva lekiált: Ugron uram reszkett a fa, Csak fogja jól az ágát, mond Ugron jól irányzott golyóval leterítvén a medvét. A lövésre Szantomir is lezuhant a fáról, s azután gyakran maga beszélte enyelegve, hogy: „ha engem lőtt volna agyon sem eshettem volna nagyobbat, mint midőn Ugron uram a medvét lelőtte.”

És annyi népgyötrő, annyi kebellázító események közepette örömest emeljük ki e nemes keblü katonát, kinek jellemnagysága e sötét vadkor éjjelén mint jótékony holdsugár tünik fel, s a néptől, mely nevét áldólag emlegeti, átvesszük, hogy átadjuk a történelemnek.

És ha sokat szenvedett e város a régibb harczias vad korban, nem kevéssé gyötörtetett a békés időkben is, s főként a fegyverfeladásnak könyörtelen korszakában. Ezen eseményekről, bár nem oly távoliak, igen keveset tudunk, mert az egy noli me tangere növény volt; azonban a kor müveltsége ma már oda jutott, hogy a pusztán történelmi tényeket, a censura*Értsd a Bachkorszakra. se tudja hallgatás lakatja alatt tartani, a multtal ma már szabad foglalkoznunk, hisz a mult vétkeiért ugy se kell a jelennek pirulnia.

Azért itt el nem mellőzhetem egy kissé ezen eseményeket szellőztetni, a rájok vetett fátyolt fellebbentvén.

1762-ben az összeirást eszközlő katonai bizottság (militaris commissio) Erdővidékről kiszállt Udvarhelyszékre; de Oklándon egy eszelősnek lövésétől megszaladván, Lővéte és az egész havasalja megizente, hogy ha jó kell, oda ne menjenek. A müködésében ekként feltartóztatott bizottság Udvarhelyre jött. Itt legelőbb a városi polgárságot akarták fegyvervételre birni, főcommisarius Schröder a tanácsot magához hivatva, előbb rábeszéléssel kisértette meg a fegyver elfogadásra rábirni; de ennek sükere nem lévén, összeszamarazta, s a guberniumtól e tárgyban kapott kedvező választ felmutatván, elakarta tépni, miben csak a jegyző bátor közbelépte gátolta meg. Nem boldogulhatván a bizottság, sz. Mihály hava 15-én maga Bukow is lejött. A szék népsége a szombatfalvi réten egybegyülvén, onnan lóháton hármassával vonult be csata rendben a városba. E bevonulással egykorulag Ernst főstrázsamester a tanácsot magához hivatva az uralkodótól kapandó arany lánczokkal kecsegtette, elmondá, hogy csak a falusiaknak jó példát adandók szinből vegyék fel most előre a fegyvert, s azután szolgálatra nem fognak szoríttatni. Künn a nép között is jártak-keltek a tisztek, biztatták, kecsegtették, de egy Zambler nevü kapitány tul hevében egy falusi embert bántalmazván a nép felzudult, Zambler alig menekülhetett. Bukow maga is elbujt,*Még pedig az árnyékszékbe leereszkedve. Ernst pedig a zaj hallatára, ultimatumként mondá a tanácsnak, hogy ha a város nyakaskodik, minden élő lényt kiirtanak. Bukow látva a nép dühe csendesültét, nem igen aesthetikus buvhelyéről előjövén megjelent a székház ablakában, s onnan marokkal szórta az aranyat a nép közzé, de ez félt e Judási bértől, s nem hogy felszedte volna, hanem kalapjáról is lerázta. Ennek láttára Bukow oly dühbe jött, hogy ha a mádéfalvi vészt megelőzőleg itt egy vérferdőt nem készített, azt annak lehetett feltudni, hogy kevés rendelkezhető katonaság volt kéz alatt. Még három napig mulatott itt, s mitsem tehetvén a sort képző polgárság között, kisértetve a lovas székelyektől, távozott, s igy ráfogás az, hogy megszalasztatott.

Távozta után két század vasas német, egy zászlóalj gyalog jött két ágyuval a városra B. Fröhlich főstrázsamester vezetése alatt. Ezen egyenes lelkü katona kiismerve a viszonyokat, feljelenté, hogy Udvarhely széken és városban semmi forradalmi hajlam nincsen, a nép hüségben és csendességben van. A polgárságot egybegyüjtve, rendelete szerint kijelenti, hogy mindaddig lesz a városon, mig a fegyvert fel nem veszik, s ekként véginségre jutnak; de a város bátor elszántsággal most is a fegyverfelvétel ellen nyilatkozott, minek következtében három egész évig folytonosan tartotta a féktelenkedő német katonaságot.

Hogy pedig e korban mily kevés tekintet volt a hazai törvényekre fordítva, s hogy az egyéni biztonság mily szánandó állapotban volt, kitetszik abból, hogy Borsai Nagy István királybiró elnöklete alatt tartott vice-székben, ügyvéd Kékkövi Ferencz előmondása után atyhai Simon István egy protestatiót irt a székely nép nevében az akkor felállított continua tábla módosítása ellen, s ezért mindhárman Szebenbe hurczoltatván, Borsai ott halt el gyanítás szerint méreg által, két társa 5 évig raboskodott. 1848-ban e város népe épen oly hü volt a nemzeti ügyhöz, mint a multban mindig, midőn octoberben az agyagfalvi gyülésről a székelység fegyveres ereje kiindult, Udvarhely fegyverfogható népe is csatlakozott, itthon csak az öregek és asszonyok maradtak, pedig véderőre szükség lett volna, mert csakhamar 10–15,000 oláh és szászból álló tábort vezetett Steinburg hadnagy e város feldulására. A hon maradt férfiak vagy 60-an fegyvert ragadtak, nyársat, fejszét a város asszonyai is, s mig az esperest vezetése alatt küldöttség ment az ellenség elibe alkudozni, a védelemre elszánt népség a város elibe gyült ki nagy tömegben; egyidejüleg a szomszédos hegyekre is kigyültek a közellévő faluk lakói, s valamely falusi strategicusnak azon elmés gondolata támadt, hogy egy hordót kivitetve, abba pisztolokkal lövöldeztessen. Az oláhok ezt ágyunak, a hegyekre kigyülteket a vásárhelyi táborból megtérteknek vélvén, nagyon megszeppentek, s midőn a városiak közül egy ellőtte puskáját, s utána a többi is, erre az egész roppant tábor vad futásnak eredve rohant Bikafalván át, hol négy székely az utat elállván, nőjeik által gyorsan töltött puskáikkal 60-at ellőttek a futók közül, miért később Bikafalva fel is dulatott. Ekként mentette meg Udvarhelyt Enyed gyászos sorsától polgárainak s amazonilag bátor asszonyainak elszántsága. Meg is lakoltatta azért később Heydte, mert azt bevévén roppant hadi sarczot vetett a városra csak azért, hogy ellentállni merészelt, s magát feldulatni nem engedte.

Még a város multjára nézve megjegyezzük, hogy régi korban, midőn a városok a póstálkodás által nagyon terheltettek, sokan a polgárok közül inkább a katonáskodást választották, s a szék felsősége alá adták magokat, s póstálkodás megváltásáért pedig a vár kertjében dolgoztak, ebből visszaélésképen jogot képezett a kormányzat, s mivel Apaffi alatt a város ezen jogtalan munkatételt megtagadta, a városbirót fogva Ebesfalvára hurczolták, s oly tömlöczben tarták, hogy a békák miatt lajtorján hált mindaddig, mig a város a munkatételt meg nem igérte, mely robotot a vár tulajdonosának tették is egész 1722-ig, midőn a kir. kormányszék szüntette meg. Különben az Udvarhelyi vár urai mindig ellenkezésben voltak a várossal, s gyakran csonkíták azt jogaikban. Igy az előbb hétfőn tartott, s később (mivel a vasárnapi áhitatosság rovására történt) keddre áttett hetivásár vámját a város vette, a várparancsnok azonban abból részt követelvén, Bethlen Gábor 1623-ban az udvarhelyi várból kiadott rendeletében az a városnak engedményezte, s ebben II. Rákóczi György is megerősítette a várost.

De Szentpáli, Bornemisza Zsuzsánnát nőül vévén, maga kezdette szedetni a vásárvámot mivel pedig a városiak elverték vámszedőit, ő a várból német katonaságot hozatott, s a népre lövetvén, egy meghalt, egy megsebesült. Eleget panaszolt, folyamodott a város, de Szentpáliné a fejedelemnő (Apaffiné) testvére lévén, a város igazsága elnyomatott, s egyességre kelle lépniök Szentpálival, hogy ő és maradékai osztozzanak a várossal a vásárvámban; azonban Szentpáli utód nélkül halván meg, a város visszanyerte elvitázott jogát.*Udvarhely multjára vonatkozó több érdekes adatot Lakatos „Siculiájában", de még többet találtam Szeles Márton "Diplomaticai Historiájában". Ez a Szeles Márton a mult században élt, igen derék és müvelt polgára volt Udvarhelynek, ki szülõvárosának történetét szakavatott tollal irta meg. Hogy e mü jeles volt, az is tanusítja, hogy Aranyka György a "Philohistoriai társulathoz" 1797-ben tett jelentésében mint jeles s kiadásra méltó müvet ajánlja (lásd Benkõ József életleirását gr. Mikó Imrétõl, 141-ik lap). Fel is volt az küldve Kolozsvárra, de a nevezett társulat kiegészités végett visszaküldte szerzõjének, ki azalatt elhalván, a becses kézirat Seidel János birtokába jutott, (egy példánya meg van gr. Mikó Imrénél is, hová az Aranka gyüjteményével jutott), kinek szivességébõl azt én is megtekinthettem, s annak becses adatait lelkiismeretes kritikával használtam fel székely anyavárosunk multjának lehetõ felderitésére.

A város lakóinak politikai elkülönítése, polgári és (a szék tisztségétől függő) nemesi osztályokra*Sőt valóságban Udvarhely lakói 4 külön osztályra voltak szétdarabolva: 1-ső osztályt képezte a főnemesek osztálya, kik közül sokan laktak, s még többen birtak e városban, 2-ik osztály volt a privilegizált városi polgárok osztálya, kik a városi tanácstól függtek. A tanács állott egy főbiró, egy fő-, egy aljegyzőből, egy iktató, levéltárnok és alpénztárnokból, kik csekély fizetésüket (mi a főbirónál is csak 24 vftra ment) részint a majorsági pénztárból, részint az országos pénztárból kapták. A városi polgárok pereiket kezdették a szeredai széken, mely ily elnevezését onnan vette, hogy üléseit szerda napon tartotta. Állott pedig ezen első törvényszék személyzete a tanácsból. Innen a perek felebbeztettek a szombati székhez, mely ily nevét szombatnapi ülésezéseiről vette. Keletkezését pedig az 1639-ki segesvári compositiojig viheti fel. Ezen másodtörvényszék személyzetét az orator vagy Centum-Präses elnöklete alatt a centumviratus vagy is 24 választott esküdt alkotta, kiknek semmi fizetésük nem volt, hanem csak is nagyon sovány járulék a felebbező által letétetni kelletett 13 rfrtból, mely a törvényszék összes személyzete közt szét oszlott. A szombati széktől a felebbezés (privilegium ellenesen) a szék derékszékéhez, onnan a királyi táblára történt. 3-ik osztályt a nemesi funduson lakók alkották, kik a szék tisztségétől függtek közvetve, mert ezeknek is volt választott és a kerületi alkirálybiró által beiktatott egy tizedes és 6 hütösből álló kebli előljáróságuk, kik az 1636 és 1757-ki egyezmény értelmében a közösen várost illető ügyekben a tanácscsal egybeülve tanácskoztak. Végre a 4-ik osztályt a várterületén lakó taxalisták képezték; ezek egy 1811-ben költ kormányszéki (egyoldalu) rendelet által a tanács hatósága alól kivétetvén uradalmi (várföldi biztos) szék alá helyeztettek. Azonban ezen különböző osztályok a közterhekre nézve mind a városi elöljáróságtól függtek. Adatok a Gub. levélt, 2760/771 és ugyanott „A törvényszékek statistikai állásukról D. b. 45. b." czimü gyüjteményében. való felosztása; mi e város fejlődésére oly kártékonyan hatott; mely a meghasonlás és viszály magvait hinté el, egészen 1848-ig fenn volt tartva, csak is a társadalmi egyesülés és testvéri összesimulás e nagy korszakában jött létre e város különféle elemeinek egyesülése, összeolvadása, s azóta e város oly gyorsan emelkedik, szépül és nagyobbodik, miként honunk egy városa sem; a kebelébe helyezett virágzó két főiskola a szellemi fölemelkedettség és értelmiség jótékony sugarait terjeszti a székelyföld nagy részére. Munkás, szorgalmas, hazafias szellemü népe ipar-*Az udvarhelyi czéhek régiek. A fazakasok czéhe 1572-ben, a timároké 1584-ben alakult, s Izabella királynőtől oly előjogot nyertek, hogy czéhben nem lévőnek a város területén egy mértföldnyi távolban sem szabadott e mesterséget folytatni. A szabók és szücsök egyesült czéhe 1613-ban alakult azon előjoggal, hogy ha kontárkodók még a nemesek kastélyaiban és házaiban dolgoztak is, kijöttökkel elfoghatták, megbüntethették. Ezen czéhek jókori alakulása mutatja, hogy ott a mesterségek már jókor virágoztak. és kereskedelmi mozgalmat fejt ki; szellemi és anyagi erő kezet fogva tör arra, hogy ezen, a székelyföld középpontjára helyezett, ezen az ős nemzeti hagyományok és emlékek által szentesített hely méltó joggal viselhesse a székely anyaváros czimét.