XVII. Kézdi-Vásárhely. | TARTALOM | XIX. Kézdi-Vásárhelytől az Ojtozig. |
Kézdi Sz.-Lélek. Tájcsoport. Sz.-Lélek régi temploma. Tarnóczi kastély. Dinnyekő. Berecz asztala. Sieth Vára. Tarnóczi Sára vadaskertje. A Perkő kápolnái, búcsui, a régi sz.-léleki vár nyomai. Várélin Czecze vára. Katrosa. Kilátás a Perkőről. Polyán, ipara, borvizei. Kurta-patak. Esztelnek, zárdája, iskolája, ezek rövid története. Csomortány. Kézdi-Almás.
Kézdi-Vásárhely félmérfölddel felül Felvidéknek gyönyörü, s közel három mfd széles (Karatnától Bereczkig) tere egyszerre elzárul, tekintélyes hegyfal emelkedik fel, melynek hátterében a Nemere, Nagy Sándor büszke csúcsai és Kászon havasai tornyosodnak fel, csak a tér két szögletén szarvszerüleg nyomul be e hegyek közé két szűk völgyület, az e hegycsoportból lesiető vizeknek szűk csatornamedre. Ezek elsején, mely a tér északkeleti szögletén öblösül a Feketeügy, másikán, mely az északnyugati szögleten nyilik, Kászon vize nyargal le.
A Kászon vize völgytorkolatának baloldalán egy a térbe előszökellő meredek sziklahegy magasul fel, ez a Perkő, aljában Kézdi Sz.-Lélek fekszik. Ezen oly sok tekintetben érdekes pont felé irányozzuk lépteinket.
Midőn K.-Vásárhelyt, illetőleg Kantát elhagytuk, a torjai hegyekben egy sötét felhőtömeg gomolygott, s a hirtelen támadott Hatforintos* ) széltől megkapatva, vészes morajjal tombolt lefelé, azonban a futó zápor északra huzódva, udvariasan került minket, s a Perkő előtt sürű fátyolként elvonulva, tova nyargalt. Elvonultával csakhamar kitörtek a napnak percznyire fátyolozott sugarai, s e sugarak megtörése ragyogóan élénk szinü szivárványt rögtönzött, melynek egyik ivszára éppen Torja temploma mögül emelkedett fel, mig másik ivabroncsa Kászon völgyébe ereszkedett le. Jobbról a záport öntő felhőtömeg, melyen vészes villámok czikáztak át, és e kettő között – az ég békének és haragjának e nagyszerü jelképei, a tündöklő szivárvány és a vihar sötét leple közt, feltünt a nap sugaraiban tündöklő Perkő fehérlő kápolnáival tetején, a tarnóczi kastély sötét romtöredékével s Szent-Lélek imposáns templom-kastélyával lábainál. – Ennél szebb természeti tüneményt, ily tünde világitásban felmutatott szebb tájt alig láttam; de éppen azért, mert az varázslatszerü volt, hanem tovatünt, szivárvány és zápor – a vidék ez ünnepies ékei – tova lebbentek, a táj a maga természetes mindennapi alakjában mutatkozott, mely azonban igy is elégszép és vonzó volt.
De immár K. Sz.-Léleken vagyunk, azon közel 4000 lakost számláló végfalujában Háromszéknek, melynek besenyő vagy bisszen eredetü* ) lakói ma már tökéletesen el vannak székelyesedve.
Sz.-Lélek 1332-ben már önálló egyházközség s Pál nevü papja (Sacerdos de S. spiritus) 19 régi banalist fizet a pápai dézmába* ). Az 1567-ik évi regestrumban Zenthlelek néven 54 kapuval van bejegyezve. Sz.-Léleknek régészeti tekintetben is igen érdekes temploma a falu északkeleti végében magaslaton fekszik; a csinos gót izlésü épületnek belseje renaissance-stylben alakult át, polygon záródásu szentélyében csakis két csúcsíves ablak maradt meg, halhólyag díszművezetével (a záródáson levő harmadik berakatott) megmaradt még átszelt lóherivvel záródó sekrestye ajtaja, és meg fele részben egy elébe épitett faloszlop által feve az igen csinos szentségházacska, melynek nyilata egyenesen záródik, de ennek keretelése felül két tornyacs (Fialen) közti kanyar csúcsívbe megy át, mely a késő gót kor túlhajtott levélcsomóival ékitve, szintén túlzottan alakitott keresztvirágban végződik. A teljesen átalakult hajóban, mely csak alig szélesebb a szentélynél, szintén találunk néhány megmaradt műidomot, ilyen a hátulsó kart hordó 4 nyolcszög pillér, ilyenek ajtói, melyek közül a déli oldalajtó átszelt lóherívvel záródik, ilyen a nyugati főportále, melynek a szokottnál nagyobb (11/2 öl magas) nyilata szintén elcsapott lóherívvel záródik; de kifelé táguló csúcsíves bélletét két mély horony közé foglalt körtetag dísziti. Ivmezejére szánt dmborműve ugy látszik, nem készült el; de ily bevégzetlen állapotjában is nagobb és díszesebb e kapu a községi egyházak szokásos kapuzatánál, s nagyobb maga a templom is (levén 49 lépés hosszu, 8 lépés széles). Az egészen látszik, hogy azt fejedelmi kegy emelte, mert a hagyomány azt tartja, hogy ez egyházat Sándor moldovai vajdához férjhez ment Apor Kata épittette 1401-ben és e feltevést igazolni látszik a hajó északoldali diagonal oldaltámjára (12 ily oldaltám van) domboron kifaragott ökörfő (Moldova czimere), a követelt épitési kort (1401) pedig a templom épitészete igazolja, a mennyiben annak minden megmaradt műidoma a késő gót kort képviseli. Ez egyház a Szentléleknek levén szentelve, adta a falu nevét is, s pünköst másodnapján nagyon élénk búcsuk tartatnak itten, melyre a Csík-Somlyóról visszatérő felvidékiek nagy számban sereglenek össze.
E templomot nyolczszögü várkastély környezi, mely szögletein levő 4 köridomu bástyával és egy kapuvéddel van ellátva. E kastélynál azon sajátságos alakitás jön elő, hogy déli és északi oldala hegyes szöglet alatt befelé van hajlitva, mi által a védképesség fokozva volt. E falak és bástyák régen nagyon magasak voltak, ma letörpitvék, s szépen fehérre levén meszelve, a hátterül szolgáló Perkő sötét sziklalapján messze látszólag körvonalozódnak. E fiatal szinezetü csoportal élénk ellentétben áll a falu ellentétes északnyugati végénél szintén magaslaton fekvő Tarnóczi vagy Mikes kastély időbarnitotta szeszélyes romtömege. Templomot és kastélyt, valamint az azok felett felmagasuló Perkőt mellékelt képünkön mutatjuk be a kedves olvasónak.
E kastélyt nem kell egybetévesztenünk a már szent István király korában is állott sz.-léleki várral (Castrum Zent Leleuk), mert az – miként később látni fogjuk – fenn a Perkő tetőlapján feküdt. E kastély legelőbb a 15. században (1465) fordul elő, mikor Mátyás király a kastélyt és falut Desői Bályogi Lőrincznek adományozza, mikor az „Ad radicem montis et castri olim Regalis ejusdem nominis” (Zent Leleuk) kifejezés fordul elő.
A Bályogi család kihaltával 1517-ben II. Ulászló király Zápolya Jánosnak adományozza* ), de vagy az évszámot vétette el Kállay, vagy a király nevét, mert 1517-ben nem Ulászló, hanem II. Lajos ült a magyar trónon.
1519-ben Béldi kapja e kastélyt Bodoláért.
1579-ben az e kastélyhoztartozó gelenczei, kis-kászoni, sárfalvi, peselneki és felső-torjai részjószágokat Borsovai István, Horváth Menyhárt, Herencsiny Mihály és Románi Zsigmond nyerik, kiknek birtoklása ellen törvényesen felszólaltak Tarnóczi István és György, s végre hosszas per után kibékültek* ). De nem sokáig birták, mert két évvel később Báthori István lengyel király és Erdély fejedelme a várhegyi várhoz tartozó sz.-léleki és kis-kászoni jószágot kerchedi Károlyi Istvánnak, a magyar gyalogság vezérkapitányának adományozza, kitünő hadi érdemeinek jutalmául* ). – A Károlyit birtokába beiktató küldöttségnek Báthorihoz tett jelentéséből (Erd. Tört. Adat. I. köt. 267. lap) kitünik, hogy Szentlélek akkor két részből állott, egyik része Fehérvármegyéhez tartozott s több nemesnek volt birtokában, másik része a várhegyi várhoz tartozott és Kézdiszékben feküdt. Ezen kivül még szabad székelek is ugy lovas, mint gyalogok számosan voltak ottan. Sőt egész 1848-ig e falu egy kis része Fehérmegyéhez tartozott.
Az 1630-ki Bethlen Gábornét beigtató, országgyülés a sz.-léleki kastélyt és kővári uradalmat a kormányzó Betheln Istvánnak adja* ); de a nagy hazafi, a magasztos jellemü Bethlen István – ki a trónról lelépve, Cincinnatusként magányba vonult, csakhogy honát a polgárháboru viszályaitól megvédje – ugy látszik, Sz.-Léleket nem soká birta, mert 4 évvel később azt Tarnóczi Sebestyén özvegye birtokában látjuk, 1634-ben e kastélyban történt leányának, a bájos Tarnóczi Sárának Mikes János által való elragadtatása. Ezen kalandos történetet már két jeles regényirónk (Kemény Zsig. és Halmágyi Sándor) dolgozván fel, az sokkal ismertebb, hogysem itt kedves olvasónk becses figyelmét fárasztanók vele.
1663-ban Apafi Mihály e kastélyt hozzátartozó részjószágokkal Kálnoki Sámuelnek és Zsuzsannának adományozza. – Most b. Apor-birtok* ).
Az annyi kézen átment, az annyi viszontagságot átélt kastély még e század elején is oly ép vala, hogy lakható volt, most azonban magas falai fedéltelenül tépelődnek az idő és elemek romboló hatalmával.
E kastély alakja szabálytalan négyszög, de mivel északi és déli oldala polygon záródásu, azért az inkább nyolczszögünek mondható, 50–60 lépés oldalhoszszal, 7 öl magas falakkal. A kastély két része különböző kor jellegét viseli. Északi része sokkal régibb, itt magasan fekvő kis lőrésszerü ablakok vannak. Az északi oldalfal közepén sokszögü (polygon) záródással biró félbástya szökell ki, igen szép rámázatú körives ablakocskákkal, mondják, hogy ez a kastély kápolnája volt. E bástya vagy inkább oriolum külső falában domborművü kőtáblán két lovas harcznok s most olvashatlan felirat nyomai látszanak. Ezen északi rész falai igen kaczéron vannak ékitve, berakott téglapárkányok és fürészfog-ékitmények (dents de scie, Spitzzahnverzierung, szintén téglából) futják végig a lőréses falakat, melyeken golyólyukak, kiállott ostromok nyomai látszanak.
A déli rész ellenben ujabb s békésebb kor müve; itt már nagy széles ablakok vannak, közepén kiszökellő négyszög bástyája szép kilátást nyujtó nyilt pavillon, s ekként e kastély épitészetében a harczi ovatosságot a béke bizalmával látjuk párositva, bár a déli rész nyugati falán levő ezen felirat: „Renov. Anno Dni 1627.” mutatja, hogy a kastély ezen része is elég régi. A kastély beső része össze levén omolva, belosztályairól mit sem tudhatunk, bár azt tisztán láthatni, hogy az egész tömör épület volt, s közepén vagy éppen semmi vagy nagyon csekély udvar lehetett.
A sziklalapra fektetett kastélyt sáncz nem futotta körül, hanem külső védfala mégis volt, melynek tömör maradványai a délnyugati szögletnél most is láthatók.
Nem látom feleslegesnek e kastély jelen állásának ily rövid constatirozását, mert azon vétkes közönyösség mellett, melylyel honunkban minden, még históriai emlékeket is védtelenül elpusztulni engedünk, maholnap e kastély is romba düllend, mert önző századunk csak a haszonnak adózik; régi dicsőség, történeti kegyelet mind üres szóvirágokká lettek. Mit? egy rom fenntartására költsek én, hová még egy pár ökröt sem köthetek! mondja practicus századunknak anyagelvies embere. Igen uram, a föld, melyet a haza adott nekünk, kötelességeket is von magával, s midőn a jövedelem egy kis részével megmenthetünk egy történeti emléket, egy a táj szépitésére szolgáló, egy az ivadék lelkében lelkesedést ébresztő, egy a mult kor épitészeti fejlettségéről, eseményeiről beszélő romot, s azt nem teszszük, akkor nagy hazafibűnt követünk el. Nem hiszem, hogy e figyelmeztető szavaim megmenthetnék e tisztes romokat a végpusztulástól, de azért legalább emlékét megőrzendő, idecsatolom e kastélynak délről felvett képét.
A kastélyon felül kerszttel jelölt ölnyi magas sziklaszál van, ezt Dinnyekőnek hivja a nép dinnye alakzatáról. Fennebb a Perkő (délnyugati) oldalában sajátságos sziklacsoport vonja magára a figyelmet. Középen egy asztalalaku lapos szirt, négy oldalán négy kőszék, ezt Berecz asztalának hivja a nép s azt mondja, hogy Tarnóczi Sára ottan szokta estebédjét elfogyasztani, mi, tekintve az innen feltáruló szép kilátást, regényhősnőnknek jó izlésére mutat. Ez irányban alább a hegynek szabályszerü kiszökellése van, ezt sieth várának hivják, sőt a hagyomány régi várat helyez oda, alatta pedig kincstelt pinczét keres a kincsvágy; falrakatnak ott most semmi nyoma, s tekintve a hely kicsiny voltát, ott legfelebb valami őrtorony állhatott. Alább egy helyet Vadaskertnek hivnak, a hagyomány szerint Darnóczi (Tarnóczi népies neve) Sára vadaskertje volt ottan. Most pedig, miután a Perkő aljában levő, figyelmünket kiérdemlő heyeket átvizsgáltuk, mászszuk meg e sziklahegyet magát, hogy az ott állott, hajdan hires Zent Leleuk-i vár helyét felkeressük.
A Perkő egy megforditott L alaku hegy, melynek északról délre irányuló hosszabb szára Kászon völgye mellett nyúlik fel, nyugatra hajló rövidebb szára Peselnek felé rug ki. Ennek végfokán van a Mikes Antal által védszentje tiszteletére épitett kápolnának romja Z. (Lásd az alaprajzot.) Itt a hegyélt átszető s a hegyormát félovál kanyarulattal körülfutó régi sánczolat AAAA, azon belől pedig a földnek szabályszerü kettős ormózata BBBB látszik, mi mutatja, hogy ott sáncz övezte kettős fal vonult el, mely 430 lépés hosszuságban öleli körül az északi, keleti és nyugati oldalt. A déli oldalon CCC, hol a Perkő meredeken hanyatlik, le, megszünik, régi várainknál mindenütt észlelhető azon gazdálkodási elv alapján, hogy felesleges falat a természettől erőditett helyekre nem vesztegettek soha. Közepén egy 80 lépés kerületü emelvény DDD van, melynek szélein falrakat maradványai látszanak. Ez a középkori váraknál szokásos dombozat (motte) volt, melyen a várnak zömtornya (donjon-ja) feküdhetett, ezt nyugatról félköridomu Ballium E előzte meg, melynek elportlott alapfalai most is kivehetők. A hajdan büszke donjon helyére s hihetőleg annak anyagjából egy román modort utánzó, 5 toronyka által tetőzött útkúpu kápolna F épült, mely a négyszögidomhoz ragasztott négy félkörből alakult, s mely alapszerkezetében a regensburgi 12. század közepén épült Baptisairumhoz nagyon hasonlit, bár alig feltehető, hogy imolánk ily régi lenne, s azért azt csak későbbi utánzásnak kell tartanom, mit nyugatra néző faragott kőportáléja s annak felirata is mutat. Ezen egyenes záródásu portálé szemöldén két czimer-paizs, egyikben átnyilazott vadkan K.S. betükkel (Kálnoki-czimer), másikban derékon átszegzett szarvas L E betükkel s köztük e felirat:
„Non est mortale quod opto* ) Anno Dni 1686. Die 23. Mart”.
E szemöldöt szép fejezetü contihiai féloszlopkák tartják; ezek körül most olvashatlanná kopott felirat van.
Itt sz. István király napján a csík-somlyóival vetekedő népes búcsuk szoktak tartatni; egy a kápolna közeli házban G lakó remete őrködik e szentély fölött. Könnyebb tájékozás végett a Perkőn észlelt régi várnyomok alaprajzát ide csatolom. Véleményem e szerint az, hogy Szent-Lélek vára itt a Perkőn feküdt és nem hátrább, mint azt Kővári állitja* ).
De mivel szerettem mindennek lelkiismeretesen utánna járni, elindultam a Kővári által várpatak fejéhez helyezett várrom felkeresésére, de miután oknélkül kutatám fel a hegyeknek csúcsait, végre sikertelen kutatásaim a Perkő nyugati alján fekvő Kis-Kászon faluba vezettek, hol egy tudákos öreg embertől megtudtam, hogy a követelt vár nem itt, hanem messze fenn a Kászon völgyében van; egy vezetővel annak felkeresésére indultam.
Utközben a Kászon vizébe jobbpartilag szakadó Kápolna patak torkolatjában Szent-János töve nevü helyen egy kápolnának romjaira bukkantunk, melyek, mint vezetőm mondá, egy itt feküdt Sz. János nevü falu templomának maradványai, s hogy a hagyomány a századok homályába vesző eseményekre mily hű őre, arról itt is meggyőződhettem, mert a történeti nyomozások rávezettek e falu lételének biztos tudatára. Ugyanis Zápolya János Segesvártt 1521. (Gergely pápa napja előtti csütörtökön) ápril 17-én okmányt ad ki* , melyben torjai Apor István, László és Mihálynak hűséges szolgálatuk jutalmául, Blaskó János, Imre és Becz Imrének szárazpataki, szentjánosi birtokait és Árokközinek nevezett földét adományozza, melyeket ezek az Aporoktól birtak zálogban; de a személyünk elleni pártütés és a székelyek felbujtogatása miatt hűtlenségi bűnbe esvén, nevezett birtokaik koronánkra visszaszálltak. És mi azokat minden hasznaikkal, szántóikkal, erdeikkel stb. nevezett Apor István, László és Mihálynak adományozzuk.
Sz.-János falu keletkezésére nézve pedig ismét adatot találhatunk a Báthori István által Károlyi Istvánnak adományozott sz.-léleki és kis-kászoni jószágokra vonatkozó 1584. dec. 14-én tett jelentésében a kormánytanácsnak* ), hol Szent-Jánosra vonatkozólag ez áll: „Kis-Kászonon felüly Polyán határán Kászon rétje felől vagyon egy praedium, Sz.-János nevü, kinek kápolnája fennáll most is (1584-ben tehát még állott e kápolna), túl Kászonon hatalmasul általjöttek volt valami nemes népek és házakat csináltanak és embereket szállitottak volt meg a székelyek támadása előtt. A polyániak törvénybe fogták a vajdák előtt Ferdinánd idejében a nemes népeket, az földért pörlöttek, az per király fia idejében végződött el, calumnian is maradtak az nemes népek és megitélték, hogy nem jöhetnek által Fehérvármegyéből az Kászon vizén, és ekképen restituálták a Polyániaknak az földet, stb.” A polyániak a területükre telepitett jobbágyokat elüzték, de ugy kell lenni, hogy az Apor-család tovább folytatva, megnyert a pert, vagy pedig Szent-Jánosnak egyik, talán a vármegye területéhez tartozó (Kászon vize jobb partján fekvő) része tovább is az Aporok birtokában maradt, mert Báthori Zsigmond 1584-ben máj. 30-án Fehérvárról kiadott védlevelében átirja Zápolyának fennebb érintett adománylevelét, s Apor Imrét, Ferenczet s több testvéreit a már praediummá lett Sz.-János birtokában megerősiti* ). A falut – hagyomány szerint – tatárok dúlják fel, s lakói Polyánba települnek át. De folytassuk utunkat a kérdés alatti várhoz.
Sz.-Lélektől három órányira, a csíki országut által átszelt Kászon völgyében, a Kézdi-Vásárhely birtokában levő Ramocsa alján egy commandóháznak* ) látszanak romjai, ezzel szemben szakad balpartilag a Kászon vizébe egy kis csermely, melyet Várpataknak neveznek; e csermely messze felnyúló völgyének jobb oldalán egy erdőnőtte sziklacsúcs emelkedik, melyet Várélinek neveznek. Ennek tetőcsúcsán feküdt a kérdéses vár, egy körded idomu, alig 70 lépés hoszszal biró váracska, melynek falai 4–5 láb magasságban még most is fennállanak. A vár északi bütüjénél – hol a Várélit a hátrább levő s jóval magasabb Czeczével hegynyak köti egybe – a fal háromsoros volt, mindenik falon kivülsáncz futott el, ezek közül a legkülső, egy roppant munkát feltételező átmetszése a hegynyaknak, mi a várhoz közelitést nagyon bajossá tette. A vár belterének közepén mély üreg van, melyet a vár beomlott kútjának tartanak. A vár alatt pinczét hisz a nép, hol rézagár által őrzött roppant kincs van elrejtve. E minden három évben felnyiló pinczéből magyarországiak hordják a kincset. A rege szerint óriások épiték és lakták e várt, most is vannak ott óriások, csakhogy óriási hangyák, mereklye (kis széneboglya) nagyságu bolyokban. Hogy a vár-koronázta hegy aljában valamely helység volt, mutatják az ott szétszórt hüvelyk vastagságu cserépdarabok.
A Várélin felül levő Katrosa patak mellett egy helyet Vadaskertnek hivnak, hagyomány szerint e vár asszonya Darnóczi Sárának, – ki e vidék hagyományaiban nagy szerepet játszik – volt ott vadaskertje, mi nem lehetetlen azért, hogy e kis sasfészek is a Tarnóczi család birtokában lévő menhely volt; de az semmi esetre nem lehetett a már szent István király alatt is állott királyi vár; kicsinsége s rejtett helyzete ez elméletnek ellentmond. Legfeljebb búvhely lehetett az, hová vész idején a lakosok elrejtőztek, vagy valamely rablófészek. E várról emlités van téve azon bizottság jelentésében, mely Báthori István által 1581-ben kiküldetett, hogy Károly Istvánt a sz.-léleki jószágba introducálja (Erdély Tört. Adatok I. K. 265–268 lap), hol mondatik, hogy: „Egyik hegyen oda fenn (Kászon völgyében) egy fényes vár is volt, kinek a köviben fennáll most is; onnan egy patak jön ki és esik a Kászon vizibe, Várpatakának hivják”. Ezen hű körülirás kétségtelenné teszi, hogy ezt és nem más várat értettek, valamint azt is, hogy az akkor tekintélyesebb maradványokat mutatott, melyről fényes várnak nevezheték azt. Ez az egyedüli történeti adat, melyet e várról birunk. Mily kár, hogy abban is csak ugy röviden van az felemlitve, s multjára és nevére nézve semmi felvilágositás nem nyujtatik.
Ezen vizsgálódás még inkább megerősitett azon hitben, hogy a Castrum Zent Leleuk, ugyancsak a Perkő tetején feküdt. Lássuk e várnak történetét.
E hadtanilag jelentékeny ponton, mely az ojtozi szorost és a Csikba vezető Kászon völgyét fedezi, honnan Háromszék terén végig lehet tekinteni, már a X. században volt egy királyi, tehát tekintélyes vár, melyet IV. Béla alatt a mongolok feldúltak* ). De Béla visszatértével 1251-ben megrendelte Lőrincz erdély vajdának és Walko grófjának, hogy a székely határszélen levő Sz.-Lélek várát (castrum Zenth Lelewkh), melyet a tatárok feldúltak, késedelem nélkül felépitesse, s abba várnagyot helyezzen* ). És hogy Béla király ezen rendelete végrehajtatott, kitetszik V. Istvánnak 1271-ben kelt rendeletéből melyben a zenth leluki királyi vár parancsnokához, László fiához Jakabhoz ir, melyben a nevezett vár ujbóli kiigazitásáról rendelkezik. Ebben az is fel van emlitve, hogy ezen hatalmas határszéli erőd a XI. vagy XII. században épült* ).
1389-ben e várnak parancsnoka egy másik László, Péter fia, kinek Zsigmond király elődei s főként Mária királynénak tett szolgálataiért, a felségsértési bűnbe esett s javaitól megfosztatott Zenchei Tibáld javait (50 jobbágytelket) adományozza* ).
A XV. században e vár már rom, melynek lakói a mostani Sz.-Lélekre költöztek le, mint ez kitetszik Mátyás királynak fennebb emlitett adományleveléből (Bályogi Lőrincznek)* ).
Hogy minő ellenség dúlta fel, nem lehet tudni, csak sejtelem, hogy Murád (Amurát) szultánnak e század folytán honunkban romboló csordái pusztitották el, s most a hajdan büszke várnak még fekhelyét is alig tudjuk meghatározni – annyira eltünt az a föld szinéről.
Ha a Perkő alólról tekintve, szép sziklarétegeivel s a tetejét koronázó szent imolákkal festői képet mutat, mennyivel szebb, nagyszerübb azon távlati kép, mely annak tetejéről feltárul. Egész Háromszék, Sepsiszék egy kis szögletének kivételével, mint éplapon terül el e páratlanul szép síkság, melyet a leggyönyörübb, legváltozékonyabb havasok fantasztikus csúcsaikkal keretelnek körül, Sz.-Lélektől Brassóig 8 mfd szélességben terül el, és e táj, hol a róna határtalansága a havasok nagyszerüségével van párositva, oly szép, oly vonzó, hogy bár hányszor lássa is az ember, különböző nézpontról, különböző világitásban tekintve, mindig uj és meglepő festi pontokat fedez el, melyekben elő- és háttér váltakoznak ugyan, de a melyek körvonalai és szinezete mindig meglepően szép és ragyogó. A 80 falutól tarkázott, a számos folyamok ezüst ereitől átkanyargott térnek e nézpontról tekintett hátterében a Bodza vidékének nagyszerü havastömege, odább a Barczának hegyóriásai emelkednek.
Balról a Szentföld felett őrködő Nemere, a határszél őrtelepe Bereczk, felette az ojtozi és lemhényi havasoknak kéklő lánczolata. Jobbról (nyugatra) a mi kedves ismerőseink a czukorsüvegként fellövelő Bálványos, az ennek alakját utánzó Baramezeje és Torja várának hegyes csúcsa. A nap éppen ekkor áldozott le a Büdös vészt rejtő sziklái mögé, az emlitett három csúcs aranyozott felhők fénylő lapjára festé le sötét körvonalát, s a Bálványos hatlamas donjonja ily messze távolból is tisztán kivehető volt, mert a nap búcsusugarainak dicsfénye övezte körül azt, mintha régi dicsőségnek fénysugarai derengtek volna körülte. Ily gyönyörü, ily nagyszerü volt a világitás nem csak ott, a mesés multnak szentelt romok körül, hanem idább is Háromszék páratlanul nagyszerü rónáján, hol a napnak utósugarai aranyfátyolt boritottak a tájak legszebbikére.
A Perkő nem csak széptanilag, hanem hadtanilag is nevezetes pont, s azt nem csak az ős előidőkben vették észre őseink, épitvén oda a határszél biztonsága felett őrködő várat, hanem a későbbi időben e vár eltünte után is szerepel az, haza elnyomatására czélzó hadtani műveleteknél; igy 1708-ban a Rákóczi-hoz és a szabadsághoz hű háromszékiek fékezésére a németek erős sánczokkal védett táborhelyet csináltak Sz.-Léleken, honnan kicsapva, a falukat égetve igyekeztek terrozálva fékezni a hódolni nem akaró népet* ). 1849-ben a szabadságérzet eltiprására a zsarnokság megalapitására bejött oroszoknak szintén volt a Perkőn erőditett táborhelyük.
A Perkő hátulján van Háromszéknek Kászonszékkel ütköző határszéle, mely minket megtérit; de mielőtt a Perkő keleti oldalán levő még felkutatlan vidékre térnénk, be kell előbb tekintnünk a Kászon vizének jobbparti mellékvölgyeibe, hol a F.-Fehérvármegyéhez sorozott Szárazpatak és Peselnek rejtőzködik. Ezen egy egyházközséget alkotó két falut, – miként fennebb látók – besenyő-telepek népesiték* ), s azért soroztattak azok Fehérvármegyéhez. Szárazpatakról első történeti tudomásunk 1311-ig hat fel, mely évben Kézdy Balázs, Olcy gróf fia, szárazpataki birtokát testvére, Opur Péter fia János gróf fiainak: István, Miklós, Demeter és Péternek hagyja végrendeletileg* ). 1324-ben még szabad besenyők lakják, kiket a hatalmas Aporok erőszakkal tettek jobbágyokká* ). Ekkor szakadnak Felső-Fehérvármegyéhez az addig Székelyföldhöz tartozott faluk, s lesznek jobbágyokká az addig a székelységgel egy zászló alatt szolgált szabad besenyők* ).
Most Szárazpatak a mater, Peselnek pedig a leányközség, régen megforditva volt, mert a pápai dézmák regestrumának 1332., 1333. és 13334-ik évi rovatában az utóbbi Pusulvik, Pulsulnuk és Pusulnik néven mint önálló egyházközség van bejegyezve, mig Szárazpatakról, (mint filiáról) semmi emlités nincsen téve* ). Azonban Peselnek régen nem mostani helyén, hanem a délrébb lefolyó Czékláspatak völgyében feküdt; fekhelyét – hol egy régi templom nyomai látszanak – ma is Faluhelynek nevezik.
Másnap reggel a Perkő keleti oldalára helyezett Polyánba mentünk. E falu igen regényesen fekszik, a hegy oldalán sürűn egymás mellé és igen festői csoportozatot mutatnak. A hagyományok e falunak háromszori helyváltoztatásáról emlékeznek. Legelső fekhelyét a Kis-Kászonon felül feküdt – már emlitett – Sz.-János tövihez helyezik, innen ellenség által elzvartatva, alább huzódtak a Bolygó nevü helyre, hol most is nagy mennyiségben található vastag cserépdarabok mutatkoznak. Végre a Bolygóból átköltözött e falu bolygó népe a Perkő keleti oldalán lévő mostani helyére. Hogy az 1332-ben már létezett Polyán – melynek Iván nevü papja a pápai dézmába 10 régi és 7 kis banalist fizetett* ) – azon időtájatt melyik helyen feküdt, nem tudjuk meghatározni, mert a falu-költözködés korszakára nincs semmi adatunk. Az 1567-ik évi regestrumban 39 kapuval szerepel.
1584-ben Polyán min a várhegyi várhoz tartozó álladalmi birtok emlittetik* ), melynek eredetileg szabad székely lakói fellázadásért jobbágyságra vettettek (hihetőleg a segesvári országgyülésen), de ujból felszabadulnak, mert 1848 előtt nagyon kevés jobbágy volt ottan.
Polyán régi temploma ujra épült, de van egy régi harangja ezen körirattal:
„O Rex glorie Jesu Christe veni cvm pace 1648. Aedificatores Pollenenses et Bellafalvi. ex Sede Kezdi”.
Polyánt – mint egyáltalában a Szentföldet – szép termetes nép lakja, főfoglalkozásuk a lenmagolaj-készités, melylyel messzeható kereskedést üznek.
A falu közeli Zonda völgyben két ásványos forrás van; ezek egyikének golyvát oszlató hatást tulajdonitnak, s mivel a havasi falukban sok a golyvás, azért számos látogatója is van* ).
A Perkővel átellenben másik hegyfok, a Sz.-Mihályhegy szökell ki, melynek tetőormát Lemhény és Almásnak messze ellátszó temploma koronázza. E két egyenarányos hegyfok között tágas hegykebel mélyül be a hegyek közé, ezen északkörirányu kies hegykebel szélén vannak összefüggő sorozatban elhelyezve a Szentföld végfalui: Bélafalva* ), Kurtapatak* ), Esztelnek, Csomortány és Almás.
Esztelnek érdemel e faluk között kiválóbb figyelmet, mint a Szentföldnek vallási központja, mint oly község, mely már a XIV. század elején a pápai dézmák regestruma 646-ik lapján Yskulnuk néven fordul elő, Iván nevü papja 1332-ik évre 16 régi banalist fizet, az 1334-ik év rovatában (715-ik lap) pedig Izkulnuk néven 4 régi banalis járulékkal. Az 1567-ik regestrumba Esztelnek 25 kapuval jegyeztetett be.
Ezen igen regényesen fekvő havasalji falu a Csengő és Szarvaskőpatakok összefolyásából támadó esztelneki patak mellett fekszik. Esztelneken 1581-ben Botz András nyer donationalis jószágot. Ez egyike a Székelyföldön oly ritkán előforduló donationalis jószágoknak, s ebben is az ott lakó szabad székelyek jogsérthetetlensége ki van kötve* ).
A falu északi végében a nevezett patak partján buzog fel egy forrás, melyet Jézusforrásának neveznek; e forrás ily tisztelt neve onnan eredett, hogy annak a nép főfájásokat és főszédüléseket megszüntető gyógyhatást tulajdnitott, s mivel a régi kegyeletes időkben a természet ily jótékony adományait az emberek örömest párositák Isten eszméjével, mint minden jónak kútforrásával, azért ezen forrást is a Megváltó nevével hozták kapcsolatba, s már régi időkben imola állott ott, melyben Urnapján igen népes búcsuk tartattak. Ezen, az egész felvidék katholikus népségét egybeseregeltető, búcsuk egész 1730-ig fennállottak, de ekkor egy árviz elsodorta az imolát és betöltötte a gyógyhatásu szent forrást is* ).
Ezen imolán alól a falu felső felében egy másik Sz.-György vértanunak szentelt imola állott, parochiája Esztelneknek mindaddig, mig a 15-ik században Losonczi Margit (moldovai fejedelemné) a falu alsó végében Sz.-Simon és Judának szentelt, most is meglévő, s épitészetileg igen nevezetes templomot nem épité. Nem hiányoztak e szerint Esztelneken a szentélyek, a melyek alapján az a katholikus népség által lakott felvidék vallási központjává nőtte ki magát.
1638-ban a ferenczesek (ord. minor stric. obs.) a szent Salvator anya-provinciától elszakadva, Nyujtódon egy custodiát alapitottak, de ezt 1 évtized mulva el kelletvén hagyniok, Esztelnekre, mint letelepülésökre igen alkalmas helyre veték szemeiket; hanem mivel ezen korban az uj kolostorok alapitási joga igen megvolt szoritva, ezen tervöket eszélylyel és egy kis furfangos ügyességgel vitték ki. Ez időben Kászoni Márton (esztergomi prépost, titul. kanonok), egykor esztelneki lelkész, ki a mindinkább terjedő protestantismusnak utját akarván állni, a szezeteseknek kolostor-alapitási tervökhöz segédkezet nyujtott, s gelenczei lelkész Nagy Mózes tanácsából és azon ürüg alatt, hogy a gelenczei két templomot öregsége miatt kellőleg szolgálni nem tudja, Csik-Somlyóról a ferenczesek közül egy segédlelkészt hozatott. Előbb egy, később másik is jött, s a fenn emlitett Sz.-György-imola mellett Nagy Mózes által vásárolt helyre kis custodiát épitettek. 1678-ban máj. 23-án fel is zúdultak a háromszékiek az uj kolostor alapitása ellen, de Mikes Kelemen oltalma alá vette a megtámadott szerzeteseket s kimondák, hogy az nem kolostor, hanem csak ház, hol az esztelneki segédlelkész lakik társával;egész 1721. august. 26-ig ugy is szerepel az, mint lakház, s csak ekkor emeltetik a serafiens senatus beleegyezésével kolostori rangra* ).
Pedig a kezdetben egyszerü házikó már 1690-ben a kolostorok törvényes négyszög alakjával biró tekintélyes épületté nőtte ki magát* ). A vele összefüggő templomot pedig 1710-ben altorjai Apor István (kormsz. tanácsos) nagyitotta meg, a régi egyház annak szentélyeül meghagyatván. Ezen épitkezések által állott elő az igen regényesen fekvő s mellékelt képünkben bemutatott esztelneki kolostor, melyre oly féltékenyek e falunak vallásos lakói, hogy midőn azt lefényképeztem, megpillantván a kolostornak szegzett gépemet és baljóslatu fekete sátramat, egy velem volt birtokosra távoztomkor komolyan rátámadtak, hogy a kolostort eladta, s fenyegető megtámadásaikkal szemben csakis a tisztelt guardián közbejöttével sikerült magát igazolnia; de a nép ily féltékenységén nem kell csudálkoznunk, s azt nem lehet értelmi korlátoltságuk rovására feltudnunk, mert a mérnöki három lábu asztalt, mely mindig csak adószaporitást vont az utóbbi időkben maga után, a nép mint veszélyes eszközt ismeri, s igy a szintén háromlábu asztalon levő fényképészeti gépet sem nézi jó szemmel.
Ezen férfikolostorral egy apáczakolostor is volt egybefüggésben, melyben nem rendes felesküdt apáczák, hanem tertiaria név alatt áhitatos, világtól visszavonult hölgyek seregeltek össze; de mivel az ily intézmény nem fért egybe a szerzetesek coelibatusával, Szepesi püspök 1822-ben betiltotta a nőknek ezen gyülekezetbe való felvétlét, s igy az elenyészett.
És ha itt ezen kolostor alapulásának és kifejlődésének ily rövid vázlatát adám, lehetne-e hallgatással mellőznöm az azzal egybeköttetésben állott iskolát. A kolostort alapitott Nagy Mózes* ) alapitványt tett egy Esztelneken állitandó iskolára is. Ez csakhamar felvirágzott s ott egészen a poesisig tanitottak; de a 17. század végével az iskola az alapitó akaratjából Kantára tétetvén át, Esztelneken vagy 50 évig csak elemi iskolák voltak, mignem a nagylelkü Mihálcz József 1752-ben ez iskola felemelésére nagyszerü alapitványt tett és pedig mint alapitó-levelében mondja, azért, hogy: „Ezen félreeső szögletben a fiatalok neveltessenek és a hazának jeles polgárok képeztessenek”; hagyott a tanárok fizetésére 1000 frtot, a szegényebb ifjak ösztöndijára egy malmot és két sessiót Polyánban, sőt gondoskodása még a jövőre is kiterjedt, akként rendelkezvén, hogy ha az iskolát tatár vagy egyéb ellenség feldúlná, vagy másként megszünnék, akkor azok, kiknél az alaptőke elhelyezve van, tartoznak azta sz. Ferencz-szerzet gen. fő synodusának átadni és ezt az ujból csak iskola alapitására fordithatja, melyre ellenőrül a Mikes családot nevezte ki* ). Ezen intézkedések következtében csakhamar felépültek a kolostor közelében az iskola-házak; sinház is alakult, hol a fiatalság szini előadásokat rendezett, igen nagyszámu tanulósereg jött itt egybe, s szellemi élet fakadott ez eddig elhagyott távoli vidéken. Még inkább felemelte ez iskolát k.-sz.-léleki Kozma József kormányszéki registrator, ki 1771-ben a szegény árvagyermekek nevelésére 4000 mfrtot adományozott az esztelneki iskola számára* ).
A már magát gymnasiummá kinőtt iskola II. József urlama alatt igen sokat szenvedett, mert ez is, mint többi hazai tanintézeteink, a király camera gondoskodása alá rendeltetvén, ez kezelte nem éppen a legépületesebb módon az iskolaügyet, s azt kifejlődésében nem csak megakasztotta, hanem teljesen megbuktatta, hozzájárulván az is, hogy ma csak jelentéktelen elemi iskola van ott, szomoru emlékeként a multnak* ). De ha megszünt is a műveltséget és áldást terjesztő tanintézet, ha nagylelkü alapitóinak szándoka megbukott is, jegyezzük fel itt neveit azoknak, kik a multban a nemzeti művelődés elősegitői, az előrehaladás és közműveltség apostolai voltak, védjük meg a feledékenységtől neveit azoknak, kik a hazától nyert vagyont ily üdvösen igyekeztek hasznositani, kik a nemzet érdekében, a polgárosodás és közműveltség terjesztésében zászlóvivőkül előretörtek; a jelennek méltányolni kell a mult érdemeit, mert csak igy számithat a jelen is a jövő elismerésére* ).
Hogy Esztelneknek minden nevezetességeit ismerjük, el kell a falu déli végén levő községi templomhoz vándorolnunk. Ha – miként fennebb is emlitém – Losteiner igen becses kézrataiból nem tudnók, hogy e templomot a XV. században Losonczi Margit épittette, annak jelen alakjáról ugyancsak senki fel nem ismerné a honáról megemlékező kegyes fejedelemnő műemlékét, annyira átalakiták azt, vagy jobban mondva elidomtalaniták a századok folytán többször alkalmazott kiujitásokkal és feldíszitésekkel. Egyáltalában régi műemlékeinknek kiigazitásánál leginkább alkalmazható azon erkölcsi jelmondat, hogy: jót akarva, roszat tesznek gyakran az emberek. Mert azokat a templomujitókat többnyire szent ihlettség s tiszta jó szándék vezeti, de műizlés hiányában a tisztes classicus alakra legtöbbnyire oly fársángi boska (maszkara) mezt öltenek, mely önkénytelenül is a szánalom mosolyát vonja a szemlélő ajkaira. Mi romladozni indul, azt ki kell ujitani, de ha nem értünk hozzá, jobb egy szakértő tanácsát felkérni, mint kontárkodás által egy nemzeti műemlék megsemmisülését, vagy vétkes elferditését előidézni. Ily tanács igénybe nem vételével történt Esztelnek tisztes templomának izléstelen átalakitása is. Belseje renaissance-stylben idomittatott, ablakai kitágittattak, hajdani szép boltíveit izléstelen lapos fölep helyettesiti. A köríves diadalív körül e körirat olvasható:
„Positum fuit olim, renovatum 1523. rursus 1635 et 1724, terrae motu concussum 1802, Reparatum 1819 et 1839 és 1864”.
Miként belseje, ugy külsője is egészen átidomittatott, csakis déli oldalfalának maradt meg régi köríves friese. De mégis maradt valami a multból, egy régi harangja, melynek sajátságos körirata a betüferditésnek legeredetibb mintája; körirata ez:
Jesus Nasarenus Rex Judeoum (Judeorum) Imserere (miserere) Nobis.
S. R. (hihetőleg az öntő nevének kezdőbetüi) 1567.
Esztelneken alól a kiszökellő Sz.-Mihály előhegy nyugati aljában még két kis falu van: Csomortány, mely Esztelnek leányközsége és K.-Almás* ), mely Lemhény filiája. Almásnak, mint szintén Csomortánynak is van erdeiben régi várroma, de ez alkalommal a leányt mellőzzük az anyáért, s azt majd Lemhény leiárásánál fogjuk ismertetni, hová az ojtozi vámhoz menő uton következetesen el fogunk érni, s honnan az emlitém várromok kényelmesebben megtekinthetők.
XVII. Kézdi-Vásárhely. | TARTALOM | XIX. Kézdi-Vásárhelytől az Ojtozig. |