XXI. Nyujtódról Zaboláig.

A határszéli Kárpátok völgyületei. Kopoló völgye. Osdola, néveredete. Lakosai. Régi harangja. A Kún kastély romjai. Bethlen Miklós menyegzője. Osdolai gyémánt. Putna szorosa. Plájások vára. Martonos, az itten volt custodia. Hilib. Gelencze. Régi temploma, harangjai. Aladár kastélya. Basa Tamás kastélya. Gelencze Szőke Ambrus emléke. Báró asztala. Nagy-Vártető. Kis-Vártető. Haraj. Lovagok tornya. Imecsfalva eredete. „Barátok” nevü előhegy. Kis-Haraj.

Háromszék keleti oldalán a faluk nagyrészt a határszéli Kárpátokról lerohanó patakok völgyületeibe vannak beépitve; oda rejtőzködtek azok, részint hadtani tekintetekből, hogy az e hazát annyiszor dúlt ellenség ellen magokat oltalmazhassák, s legtöbbnyire e faluk ott a hegyek között feküdt határszéli várak őrizeteiből alakultak (mint Almás, Csomortány, Gelencze, Kovászna, Borosnyó, Szacsva, tb.), részint pedig oda rejtőzködtek, egy még békés időkben is gyakran dúló ellenség, a veszélyes Nemere szele elől.

E völgyek a térségről nézve igénytelen kis hegynyilatoknak tetszenek, pedig azok némelyike messze elágazólag behatol a havasok keblébe. Szép kristály patakok körül csoportosuló meglepően üde, gyakran elragadóan nagyszerü havastájak rejtőznek a rengetegek titkos tömkelegében; ott a legszebb térség nyilt szépségének közvetlen közelében a legmeglepőbb, a legfestőibb havavidéknek vadon nagyszerüségét találja az utas, ha nem resteli e völgyecskék rejtőzködő virányait felkeresni; sőt a természet szépségei mellett e sziklahegyek rejtett magánya nem egy ősi műemléket őriz, mert alig van völgyület, melyben egy vagy több ős várrom ne rejtőzködnék; gyakran bámulatra ragadó nagyszerü emléktöredéke egy titokteljes, egy senki által fel nem derithető multnak; egy-egy tisztes személyesitője a rege ködébe vesző, s az ismeretek bonczkése alól kisikló világnak, mely letünt, s csak egyes kőbetüket hagyott hátra, melyekből olvasható történelmét összeállitani nem lehet.

A kutató ész sejti ugyan, de a történelmi igazságot kitanulni mégsem tudja, mert oly romok ezek, melyek felett némán ül a történelem muzsája, legfelebb csak a regéknek csalékony tündére beszél előttünk érthetlen nyelven. Ki ne vágynék e kies völgyeknek rejtett szépségei közé? Hisz ott a termsézet barátja ugy, mint a régész, a komoly szaktudós ugy, mint a földképződésnek titkait fürkésző geognosta gazdag táplálékot nyer tudvágyának; a növényvilágnak ezer szépségeit fürkésző füvész ugy, mint az állatiélet titkait elleső zoologus és a sziklák csudás alakzatait tanulmányozó festő ugy, mint a hegyek keblében lett kincseket sovárgó bányász, a népélet költészetét tanulmányozó utas ugy, mint a balladák és hitregékre tárgyat kereső költő lánglelke gazdag anyagot lelhet.

Behatolok én is e rejtett völgyekbe, s azoknak kincsei között én is buvárkodom, nem a szakértő szabatosságával ugyan, hanem a felületes vizsgálónak játszi könnyüdedségével, s mit ott találok, mit gyenge ismereteim körébe befoglalhatok, azt felemlitem itten, hogy ezen ismeret-tarlózásom, ezen jóakaratu kezdeményezésem legyen legalább figyelem-ébresztő s utmutató azok számára, kik a honismének utain több képességgel majd a nyomdokaimtól jelölt rögös ösvényre lépve, e szép hazának oly sok oldalu kincseit felfedezni és ismertetni hivatva lesznek. De ideje útra kelnünk, s legelőbb is a Nyujtóddal szemben levő Osdolára tegyünk egy átrándulást.

Osdola a Lipse és Mosát fenyvesnőtte lánczolatai által szegélyzett Kopoló vagy Kopolnó patak*Mondják, hogy régen e patak neve Kápolnapatak volt, s abból lett elferditve a Kopolnó név. ) kies völgyületében fekszik. Osdola őshanzatu nevének eredetére nézve semmi más adattal nem birunk, mint a hagyománynak homályos sejtelmével. E szerint egy a letelepülés korszakában e tájra jött székely ősnek három fia volt: Osd, Zab és Bod. Osd ide települt, s itten csinált lovai és nyájai számára Olt (istálót, pajtát), s azért mondják Osd olja, később a székely azon sajátságánál fogva, hogy két mássalhangzót nem igen tür egymás mellett, a J kihagyásával lett Osdola. Igy lett a 2-ik testvér Zab-nak óljából Zabola és a 3-ik legkisebb testvérnek Bod-nak oljából Bodola (a Barczán). És e leszármaztatás valószinübbnek tetszik, mint egy másik, mely szerint a letelepüléskor az osztály felett összeveszvén, kiabálták: Ozd oda, s ekként származott volna az uj telep Osdola neve. Vagy azon másik, mely azt tartja, hogy tatár vagy mongol dúláskor a bujkáló nép mondta volna deákul, hogy: os-dola, azaz hogy a csontjaik is fájnak a sok szenvedéstől, vagy hogy mivel az osdolaiak veszekedő, piszkos szájuak voltak, mások mondották, hogy; osdola, vagyis gyaluld meg a szájadat. E falut szintén feltaláljuk a pápai dézmák regestrumában, és pedig az 1332. év sorozatában Ysdula, az 1333. év sorozatában Uzdula, és az 1335. év bejegyzéseiben Odula néven*Lásd a pápai dézmák regestruma 646., 683. és 716. lapján első évre Domokos nevü papja 7 régi banalist, Tamás nevü papja a más két évre 5 régi banalist fizet. ). Az 1567. évi regestrumban Osdola nagyon tekintélyes helységként szerepel, a mennyiben 40 kapuval van bejegyezve. Osdola kathol. székelyek által lakott rendszerint a székely faj, s köztök sok a golyvás. Határa kopár, terméketlen, de terjedelmes kertjeiben nagyon sok gyümölcs, főként sok cseresznye terem. Gyümölcséréskor aztán büszkék és rátartók is az osdolaiak, s ha valaki kérdi, hogy hová való, büszke hangnyomattal feleli: Osdolai, há mét (hát miért) kérdi. Ha pedig cseresnyeszedés után kérdik, alázatos hangon mondja, hogy: „Osdolán nyomorkodom”; legalább az osdolaiakkal ingerkedni szerető más falusiak ezt igy adják elő.

Mert mint minden társas körnek, ugy minden vidéknek is megvan a maga bűnbakja, melyre minden élczet, tréfás adomát rákennek; ilyenek Udvarhelyszéken az oláhfalviak, a kik ugy kapnak ki a dolgon, hogy tovább adják a csíkiakra kenik; ilyenek Háromszéken az osdolaiak, a kik czélpontjai minden élcznek, s mint szélben eső végfalusiak, még azon fortélylyal sem élhetnek, hogy azt tovább adják, mert rajtok túl csak medvék, szarvasok és az erdők más vadai laknak, s ekként az szépen rajtok szárad.

Osdolának érdekes régi temploma az elszaporodott népesség számára igen szűk, s e mellett az idő által nagyon megviselt levén, e század elején lebontatott s helyébe uj terjedelmes templom emeltetett, melyről mi emlitésre méltót sem tudok feljegyezni; fennmaradt azonban a régi templomnak egy képviselője, egy régi harang (a legkisebbik, harmadik harang), melyen e körirat van:

Évszám ugyan nincsen e köriratban, de a betük minuskel alakja a 15. század végére, vagy a 16. kezdetére mutatnak.

A templom közelében egy mellékelt képünkön bemutatott kastélyrom van, a gróf Kún-családnak ős fészke. Azon kastély romtöredéke ez, melyben a költői lelkületü gr. Bethlen Miklós tartá fényes menyegzőjét a bájos Kún Ilonával.

A kastély most hallgatag rom, alig áll belőle egykét darab fal, de azért én tisztelettel közelitém meg e néma s mégis so?atbeszélő romokat, meghatva emelém szemeimet azon czifrán szegélyzett ablaknyilatokra, hol a testileg és lelkileg szép Kún Ilona a jeles képzettségü Bethlen Miklóssal, korának ezen legkitünőbb emberével enyelgett, hol az egymást felismerő és szerető lelkek egyesülten a boldogság révébe eveztek.

És e romok láttára megelevenül a most néma kőomladék s a szemlélő látni hiszi a fényes menyegzőnek mindazon részleteit, melyeket maga Bethlen Miklós önéletiratában oly élénk szinekkel festett le. (A lakadalom tartatott 1668-ban junius 11-én.) Két század vihara tombolt át az akkor fényes kastély felett, az idő vasfoga ledönté a fényes uri lakot és az enyészet szelleme ütött ott tanyát, de azért az utókornak nem szabad közönyösen mellőzni e romtöredéket, mert azzal egy oly ember emléke van kapcsolatban, ki mint hazafi, diplomata és iró egyaránt megérdemli az utókor elismerését; azon ember emléke van idecsatolva, ki Erdély függetlenségének végtusáiban, a haza szabadsága véeszes hajótörésének vézetteljes perczeiben, midőn mindenki eszméletét, öntudatát veszté, egyedül birt lélekjelenléttel s megmenté azt, mi még megmenthető volt és a hazának vészrongálta hajóját bevezérlé a révbe, hol kiigazitva a dúlásokat, ujra utra kelheténk, s ujból kitartással és reményteljesen evezhetünk hivatásunknak czélja felé; ő pedig, ki honának áldozá minden törekvését, jutalmul börtént és méltatlanságot talált, nem a hazától, mely akkor jutalmat osztani ugy sem tudhata, hanem a zsarnokságtól, mely a jót, nemest mindig és mindenütt üldözni szokta. Öröm, boldogság, de nemes szenvedés emléke is van e romokhoz csatolva, azért tisztelet adassék ezen enyészettel küzdő töredékeknek.

Osdoláról származik s onnan is irja magát a gr. Kún család, egyike azon ősi székely családoknak, mely nem annyira czime, mint inkább kitünő érdemei által emelkedik ki, mert alig van ős családaink közül olyan, melyből múlt és jelenben több jeles hazafi került volna ki, mint a Kún családból. E család neve multunk dicsőségével, valamint a jelen szabadsági mozgalmaival egyaránt kapcsolatban van, miért helyén lesz itten azokat, kik történelmünk hazafias elismerésre fennhagyott lapjain helyet érdemelnek, felemlitenünk. Első, ki e családból feltünik, Antal, ki az 1506. agyagfalvi constitutiót aláirja. Utánna csakhamar következik Kocsárd (Gothard9, e családnak legdicsőbb tagja, mndhatnók fénycsillaga, ki a mohácsi vészt követett végzetteljes korszakban szerepelt, azon korszakban, midőn Magyarország függetlenségi szelleme oly elszánt harczot vívott az alkotmányunk és nemzetünk eltemetésére czélzó törekvésekkel, s hogy Magyarország Zápolyában magyar királyt nyert, ki végtelen küzdelmek és nemes áldozatokkal alapját veté az erdélyi fejeledelemségnek, nemzeti lételünk és szabadságunk ezen daczoló sziklatalapzatának, abban Kún Kocsárdnak nem kis érdeme van. Lássunk azért néhány vonást ezen hazája szabadságaért élt-halt dicső hősnek életéből. Kocsárdunk ott van a Zápolya vezetése alatt Mohácshoz igyekezett erdélyi hadseregben, mint a székelyek egyik vezére, ott van 1526-ban a tokaji értekezleten, honnan, midőn Zápolya oct. 28-án Székesfehérvárra koronázásra ment, 6000 fegyveresből álló díszkiséretének előcsapatját Kún Kocsárd vezette*Magyar Tört. Eml. Irók iII. 25. és 36. lap. ); midőn 1528-ban a szinai vesztett csata után Zápolya Lengyelhonba menekült, Kocsárdunk volt, ki visszajöhetésének utait előkészité, s midőn Deák Simon kis csapatjával beütött, Kún és Czibak 2000 emberrel csatlakozva, a sárospatak (sept. 25-i) győzelmet kivívni segité. Következő évben, midőn Erdély biztositására Zápolya Báthori István küldötte be, Kún K. birta rá a székelyeket a csatlakozásra, s miután a szászok a radnóthi országgyülés fölszólitására is csatlakozni nem akarva, hazaellenes állást foglaltak, Kún K. ment ellenük székelyeivel, hogy több csatában legyőzve, hódolatra szoritsa; miért 1531-ben Al-Gyógyot kapja*Budai polg. Lex. II. 497. ), hová az addig Osdolán lakó család kiköltözött. 1534-ben Kocsárdunk lesz Báthori István helyett fővezér, mint ilyen a Czibakot embertelenül legyilkoltatott Grittit Medgyesbe szoritva ostromolja, kézrekeritve kivégezteti. 1536-ban, midőn az elesett Szathmárt hősies diadallal visszafoglalná, egy házból árulólag tett lövés következtében életét veszté. Halálát megkönyezte az egész haza, hisz szabadságának egyik erősebb oszlopa omla le, megsiratta Zápolya, ki leghősebb, legképzettebb vezérét veszté el, sőt áruló legyilkoltatásán annyira dühbe jött a különben szelid jellemü Zápolya, hogy a kezei közt levő ellenséges foglylokból többeket kivégeztetett*Magyar Tört. Eml. Okmánytár III. 39.). Csak főbb vonásaiban adjuk itt Kún Kocsárd életiratát, de e rövid vázlat is elégséges arra, hogy felmutassa, miszerint Kún Kocsárd a nemzeti Pantheon egyik kitünő helyét érdemli ki.

Kocsárddal egykorulag Gáspár mint Buda várparancsnoka tünik fel*Kállay „A n. Székely nemz. 261. lap.”). Kocsárd másik testvére Lázár, kit az 1548-ki tordai országgyülés Martinuzzi mellé tanács urnak rendelt. Lázár hunyadmegyei birtokait Ferdinánd 1551. elkoboztatta, de fia Gáspár visszakapta. Gáspár István fiával 1603-ban ott van a Bethlen Gáborral Temesvárra menekültek közt. István 1666-ban Zólyomi Miklós helyébe hunyadmegyei főispánná lesz, mint ilyen Bocskai alatt nagy szolgálatokat teszen*Kállay ugyanott 262 és Bethlen Farkas VI. 133, 268. lap.). I. Rákóczi alatt ujra egy Kocsárd szerepel (Gáspár unokája), ki egy igaz szaváért börtönt és halált szenvedett*Kállay ugyanott 266. Ezen István, mint Cserey mondja, Apafinénak volt kedves embere, az algyógyi fürdőt is a fejedelemnének engedte át. Nem egészen bizonyos, ha ezen István, vagy fia volt-e, ki Zernyestnél 1690-ben Telekivel elesett.). Ezután Miklós tünik ki, ki 1763. báróságot, később grófságot nyert. – A jelenleg élők közt találjuk Kocsárdot, ki érdemekben és hazafias erényekben a nagy Kún kocsárdnak méltó utódja, ki ezen történetünkben tündöklött nevet a jelenben érvényesiti. Kocsárd 1848-ban Hunyadvármegye követe, később főispánja s szabadságharczunk egyik legerélyesebb támogatója, s mert kitünő volt szerepe, éppen azért elitéltetés, vagyonkobzás és sulyos börtön volt bére*Hat vére itéltetett, mit Komáromban töltött ki. ). – 1861, 1865- és 1867-ben ujból Hunyadvármegye főispánja és országgyülési képviselője volt, mindkettőt csak addig fogadta el, mig az alkotmányosság fennakadt mozdonyát megindulni segité, mikor aztán túlszerénységében, mi jellemzi, visszavonult. Politikai érdemei mellett nagyok a nevelés ügyének hozott áldozatai, mert a szászvárosi gymnasiumot ő teremté ujra, annak épületét felemelvén s gazdag alapitványokkal látván el*A börtönből kiszabadultával egész erélylyel látott feldúlt jószágai rendbehozásához, erélylyel gazdálkodott, nem azért, hogymaga élvezzen, hanem azért, hogy vagyona nagy részét a nemzetművelődés előmozditására forditsa, mert ő az árva elhagyatott szászvárosi ref. gymnasiumot vette ápolása alá, 18,000 frtot költött épületére, alapitványokat tett, tanárok fizetéséről gondoskodott, szóval ujra teremté ezen a hunyadmegyei magyarság fennmaradására és szellemi emelkedésére ható intézetet. ); midőn a jövő emelkedésnek e téren biztos alapját veté meg, ott volt és ott van nagylelkü áldozataival minden hazafias vállalatnál, minden emberbaráti intézménynél, szóval élete áldás a korra és körre, melyben él.

A fiatalabb nemzedék közül a tudományos képzettségü s életét a keleit nyelvek tanulmányozására szentelt gr. Kún Gézát emlitem itt fel. Mindezekből az tünik ki, hogy a Kún-család dicsőiti Osdolát; ennek ismertetése csak ugy kiegészitett, ha az innen származó s a helységnevével egybefüggő családot is ismerjük, melynek ezen rövid bemutatása után folytassuk kutatásunkat Osdola környékén.

A Kopoló völgye, melyben Osdola fekszik, kétfelé ágazva (Nagyág és Kopoló patak völgyére) messze behatol a havasok közé; e patakok völgyében s a szomszédos hegyekben sokk fattyugyémánt (igen szép hegyi kristály) jön elő, mely osdolai gyémánt név alatt ismeretes, s a régi bogláros ékszerekben (még most is a szászoknál) szerepelt. A havasok vizválasztó vonalán túl, a magas-büszke Szemerkés keleti oldalán ered a már Oláhország felé folyó Putna vize, hol csak csempészek által ismert titkos ösvényeket lehet Oláhországba bejutni. Hogy ezen gyönyörü havastájakat felmutató Putna szorosa régen jártabb volt s a közlekedésnek nyitva állott, mutatja az is, miszerint hajdan erőditve volt, mert a Jáhorosnál a mostani határvonalon már belül régi erődnek látszanak romtöredékei. A nép ezt most is Plájások várának nevezi. Hogy védmüvek voltak ottan, mutatják az ott nem rég nagy mennyiségben talált régi fegyverek. Ezen erőd irányában az itt összeszükülő völgy egészen el volt egy most csak alapjában felismerhető fallal zárva, mi mutatja, hogy e szoros védelmére egykor kiváló gond volt forditva. A Putna völgyében is sok fürész van, s az itt metszett deszkát már nem hazánkban, hanem Moldovába szállitják.

Osdolán felül egy kies hegykebelben fekszik Martonos nevü kis falu, Osdola filiája, hol székelyek és a legközelebbi időkben betelepült oláhok vegyesen laknak. Martonosban Mártonffy István 1644-ben egy csutodiát vagy fiókkolostrot alapitott volt*Losteiner Chr. 331. ), de az most annyira eltünt, hogy a legöregebb emberek sem emlékeznek fekhelyéről. Feltehetőleg a falu alsó végében azon helyen feküdt az, melyet most is Kápolnaszer-nek hivnak. – Osdolán alól egyszűk völgy torkolatában fekszik Hilib*396)Innen származik és innen irja magát a Gál-család, melyből való Gál László a történész, és Oláhfalunak annyi országgyülésen szerepelt követe Gál János. ) igénytelen falucska, Gelenczének szerény filiája, mely falucska az 1567. évi regestrumban Hylyb néven 14 kapuval jegyeztetett be. Hiliben semmi figyelmet érdemlőt nem találván, az anyaközség, Gelencze felé irányozzuk lépteinket*Gelenczefalva név alatt 1585-ben azon bizonyitványában osdolai Kún Gothárd, Csigoly János és Farkas Györgynek, mely szerint a Gelenczefalva és Hillib közti határversenygést eligazitották. (L. Kem. J. Misc. 4.) ).

Gelencze nem Velencze, mondja a példabeszéd; de ha Ádria királynéval nem mérkőzhetik is, azért az egyike a leggyönyörübben fekvő faluknak, mely a hasonnevü pataknak a határszéli Kárpátok közé felnyuló kies völgyében fekszik. A szép fenyves erdők egészen a falu mellett kiszökellő előhegyekig lenyomulnak, a völgy hátterén szép alakzatu büszke havasok magasulnak fel. Gelencze Orbaiszék legfelső faluja, az 1567-ik évi regestrumban 60 kapuval fordul elő, mi mutatja, hogy már akkor is tekintélyes helység volt. Most még jelentékenyebb, mert buzgó katholikus lakosságának száma 2500-ra megy .Falu derekán (közepén) fekvő temploma régi gót izlésü épület, mely a későbi ujitások által annyira át van alakitva, hogy csak szentélye maradt meg eredeti alakjában. Ezen szentély záródása sokszögü (polygon), szép idomu boltíveinek heverederei és gerinczei különböző idomu gyámköveken (consolen) nyugosznak, csinos foglalványu két keskeny ablaka csúcsíves, de a diadalív köríves. A hajó eredetileg szintén boltozva volt, mostazonban azt 1628-ban készült koczkás, czifrán kifestett deszkafölep helyettesiti. A hajó mindkét ajtaja elcsapott lóherívvel záródik. Köríves ablakai későbbi átidomitással nyerték ez alakot. Mindezeket összevéve, e templom a gót épitészet első korszakából, tehát a 14. századból való, s e szerint a sekrestye-ajtó felett levő 575 évszám a könnyen hivők félrevezetésére számitott ámitás, mert a 6-ik századan nálunk még nem voltak kersztyén templomok, s ha lettek volna is, nem irtak volna arab számokkal, melyek csak is a 14. században jönnek Európában használatba. E szerint ez évszám vagy koholt, vagy az ötös elől kikopott az egyes, s akkor legfelebb a szentélynek 1575-ben való kiigazitását jelölheti. Az erdélyi kormányszék levéltárában (Cist. dipl. H. 26. n. 22.) vagy egy hártyára irt, 1499-ben kiadott bullája Sándor pápának, melyben Lőrincz Péter és Kolozsi (Claudi) Imre laicusoknak az Orbai székben levő Sz.-Imre ecclesiában Sz.-Mária oltáránál, az örökös káplánság betöltési jogát – melyet, mikor ürességbe jött azelőtt is gyakoroltak – helyben hagyja és megerősiti.

Mivel pedig Orbai székben, sőt egész Háromszéken is Sz.-Imre falu nincsen, de Gelencze temploma Sz.-Imrének van szentelve, valószinü, hogy a nevezett bulla szabadalma e templom egyik oltáráa vonatkozott.

Volt egy régi harangja (a kisebbik) az egyházközségi jegyzőkönyv szerint 1401-ből (feltehetőleg egykoru a templommal), de ezt Jancsó István 1763-ban ujra öntette. Mostani nagyobb harangján ferde latin betükkel irt e körirat van:

„O Rex glorie Jesu Christe veni cvm pace P. N. 1617”.

A templomot most nagyon megromladozott várkastély környezi.

A falu központján fekvő templom a falu különböző osztályzatának kiindulási pontja. A templomon felül eső részt Felszegnek, a templomon alól a jobb parton fekvő részt Szaladárnak, a balparti részt Lahidának nevezik. E régi elnevezések és az ezen negyedekben levő némely régi romtöredékek figyelmet érdemelnek.

Szaladár nevét a hagyomány Aladár nevü székely őstől származtatja, ki itt csatát vesztve megszaladott, s igy lett az Aladárból Szaladár. A vezérnek őslakát is mutatják egy kertben, hol nagy kiterjedésü kastélynak látszanak alapfalai*A telek, hol e rom van, régen Lugosi-birtok volt, később Toldi-birtok, Toldi Zsuzsannával átszállott a gróf Nemes-családra, mely család most is birja.).

Fennebb a templomtól északra a hegyoldalban egy terjedelmes bástyás kastélynak látszanak még jelentékeny romjai, alant a réten nagy halastó medre, s egy a templomhoz vezetett fedett folyosónak falvonala. A hagyomány szerint ez a hatalmas Basa Tamásnak volt erőditett kastélya. Hátul a hegyoldalban bevésett régi ut nyomai látszanak, itt szokott volt – mond a hagyomány – Basa Tamás megszökni, mikor nem szivelt vendége érkezett. Végre a templomtól délre a Cserei-kert-ben még tekintélyesebb épületromok, sorba helyezett dombocskák, sorba ültetett fák, egy itten volt műkertre engednek következtetni. Innen is fedett folyosó vezetett a templomhoz. Ugy látszik, hogy Gelencze régi urai kényelmesen imádták Istenüket. Gelenczén egy papiros malom is van, hol azonban csak itatós papiros készül.

Gelenczének a mult időkből egy nevezetes népköltője is volt, kitől csak néhány vers maradt fenn, de azok oly szépek, miszerint megérdemli, hogy neve a magyar irodalom történetében örökitve legyen: ez Gelenczei Szőke Ambrus, Bethlen Gábor fejedelem hadakozásainak egyik hőse, ki a kard mellett, ugy látszik, a lantot is tudta használni. Csak egyes kis töredékeket birunk a hős-költő nagybecsü műveiből, s ezek is egy régi bibliának hátulsó táblájára, (mely a szász sz.-lászlói luth. lelkész birtokában volt), ugy látszik a költőtől sajátkezüleg beirva maradtak fenn, a honnan azt gr. Kemény József, a hazai tudományosság e fáradhatlan nagy érdemü munkása, kiirta és közelte*Tudom. gyüjt. 1830. évfoly. VI. k. 125–127. lap. ).

De mivel e közelmény már feledésbe ment, s mivel az különben is kevés kézen fordul meg, azért azta költő emléke iráni kegyeletből itt ismételni szükségesnek látom.

Legelőbb két énektöredék van, melyek hogy hiányosak, elég nagy veszteség.

Az elsőnek nótája – Végit változva:

Édes Hon,
Hozzád von
Szivünk, mert
Békét njert
Bethlen már,
Vérünk bár,
Folyt immár.
Mert székely sziv
Hej mindég hív.

Ez végszaka egy hosszabb éneknek, mely a nagy Bethlen Gábor hadakozásának dicsőitő leirását tárgyazhatta. Legalább ez tünik ki a hős lantosnak e versek alá irt következő jegyzetéből: „Énekeltem ezt hajdon néhai Nagyságos jó Fejedelmünk táborában az Thisza melet”.

Utánna még két versszak következik, mely a honvágy édes érzetét oly meghatóan tünteti elő, a következőleg:

Ének – Székely hazámra.

Székly feöld.
Mindég zeöld
Hazám ot
Szivem ot
Jaj be szép
Székely nép
Székely vér
Magyar ér.

Más:

Kicsinj vagj
Mégis nagj
Hűvség ot.
Hideg vagj
Még se fagj
Szived ot.

De mindezeknél szebb és szabatosabb azon – ugyan a nevezett biblia táblájára feljegyzett – harczdala Szőke Ambrusnak, melyet a Kemény János fejedelemhez mindvégig hű székelyek táborában Héjasfalván 1662. jan. 18-án költött, mint ezen czimiratából látszik:

„Énekeljük székely táborunkban Héjasfalván jan. 18-án 1662. esztendőben”. A vers ez:

I.

Jeön Kemény,
És remény
Vele jeön
Keöreöseön
Németh had
Serénj vad
Lovag már
S reánk vár
Siess kemény magyar
Mert jeön Teöreök agyar.

II.

Apafi
Hazafi
Jaj be kár,
Szégien vár
Honap vér
Neked bér
Reszket már
Segesvár.
Sies kemény magyar
Mert jeön Teöreök agyar.

III.

Ebesvár
Ebet vár
Székely kar
Mást akar
Bajnok sziv
Egynek hiv
Kemény gjer
Hadad njer.
Sies kemény magyar
Mert jeön Teöreök agyar.

Ugy látszik, hogy e lelkesitő s hűségre tüzelő gyönyörü harczidal nem csak hattyudala volt a néhány nap mulva Nagy-Szőlősnél elgázolt fejedelemnek, hanem utosó műve Szőke Ambrusnak is, mert ő, midőn ezt irta, már öreg legény volt, mint a vers alá irt ezen sajátkezü jegyzete bizonyitja: „Öreg Gelenczei Szeőke Ambrus 71 esztendős készitettem m. p.”

Ne szánjuk ezen néhány sort, melyet itt az ismeretlen lantos szent emlékének szentelénk. Azon töredékek, melyek az ő életéből fennmaradtak, nemzeti irodalmunknak valódi gyémántai, s ki kell emelnünk, hogy valódi fényökben ragyoghassanak fel.

Önmaga emelte emlékköve ez a költőnek, kinek se születéshelyét, se sirhantját nem ismerjük; legyen e gyönyörü költemény sirverse a nemzeti méltánylat Pantheonjában.

A ki Gelenczén járva, csak a falunak röviden ismertetém nevezetességeit nézné meg s nem tenne egy felrándulást a patak völgyén, az nagy élvezettől fosztaná magát meg, mertott havasi tájaink legérdekesebbike rejtőzik félénken a hegyek között. A falun felül a nagy köveket hömpölygető, széles medrű Gelencze patak partján egymást érik a fürészmalmok, melyeken Gelenczének nagy fakereskedést üző lakói több százezer deszkát metszenek ki évenkint. Fennebb menve, a táj havasias jelleget ölt. A két viz egyesülésénél, – hol a Nagy- és Kis-Gelencze pataka összefoly – a tusnádi szoros nagyszerü szépségével vetélkedő mérvet ölt, mindenfelől gyönyörü alakzatu sziklaszálak lövellnek ki a fenyvesek sötétjéből, a szilaj patak szép zuhatagokban rohan alá sziklamedrében, egy-egy sziklafokra akasztott fürészmalmot működtetve. Az erdő titkos kebléből füst emelkedik fel, s ha az utas oda közelg, egy kezdetleges zsindely- vagy hordógyárt talál ott, hol Isten szabad ege alatt nagy tüz körül vidoran éneklő szép leányok és daliás termetü férfiak szeldelik és idomitják át a rengeteg fáit. A vizparton egy asztalalku lapos sziklát Báró asztalának hivnak, mert itt ebédelt régen a vár ura, mond a hagyomány.

De miféle vár ura? Az, ki a Nagy vártetőn lakott.

A két viz összefolyása köz czukorsüveg alaku, hozzávetőleg 4000 láb magas, szép sziklaszálakkal ékes hegy tornyosul fel; ezt hivják Nagy-Vártetőnek. Ezen elnevezés azon hitet ébreszté bennem, hogy ott várnak kellett lenni, miért vizsgálódni, kutatni szerető természetem megmászatá velem e hegyet is. Szép sziklagrádicson juték oda fel, mert a Nagy-Gelencze patakra néző hegyél akként alakult, mintha azt emberkéz faragta volna ki e hegytetőre felvezető lépcsőzetnek.

A csekély kiterjedésü fennlapok sok a kincskeresőktől ásott üreg, de várnyom nincsen, hanem alább egy kiszökellő hegynyakon régi sáncznak és gátonynak homályos nyomai látszanak, s kétségtelenül mutatják, hogy itt valami erőd volt, talán azon Aladár vára, ki később a faluban épitett magának kényelmesebb kastélyt, de onnan hagyomány szerint megszalasztatván, ezen behetetlen sziklavárába menekült, és igy ő volt a vár ura, ki lenn a Báró asztalánál ebédelt.

A Nagy Vártetőről gyönyörü kilátás nyilik; egész Kézdiszék látszik innen, a szemben levő bodoki havas és Bálványos várával. Hátul a határszéli Kárpátok amphiteatralis karaja, a Botos, Bonyófeje, Majkán és Zernye*E havas Zabolához tartozik s gróf Mikes-birtok, ott igen sok tiszta fenyő (taxus bacata) terem, melyből csapokat, orsókat s más eszközöket gyártanak. A Zernye, valamint a Lipsa is régebb a visszakebelezett havasokhoz tartozott. Láss ezekről többet e munka II. kötetében. ) lánczolata, ezeknek tetején vonul el hazánk határvonala, ott voltak régen a szék. határőrök commandóházai. Hová csak a szem ellát, rengeteg erdőségek boritják a vidéket, a magas ormok alatt medvelakta rengék (mély szakadásos erdőnőtte árok) sötétlenek. E havasok tömkelegében egy társaitól elszakadt vadász a ködben irányt vesztvén, 6 napig vegyegett*Vegyegmo = oly állapotot jelent, midőn valaki ködben annyia elveszti tájékozottságát, miszerint nem tudja, merre van kelet, nyugat, tehát ködös időben való disorientatiót jelent.), mig végre kimerülten s csaknem éhen halva vergődött be Gelenczére; miért is havast ugy megutálta, hogy odanéző ablakait is mind befalaztatta.

A két viz egyesülésétől jobbra egy más hegyes csúcsot Kis vártetőnek hivnak, itt is a hagyomány szerint vár volt, most azonban annak semmi nyoma. Azonban ideje visszatérnünk az emberlakta vidékre.

Gelenczén alól szűk völgyületben fekszik az igénytelen kis falu Haraj (Gelencze filiája), utolsó katholikus községe a Szentföldnek. Nevét Benkő a Heruloktól származtatja. Az 1567. évi regestrumban Haraly néven 13 kapuval jegyeztetett be.

Harajban sokan egy német lovagok által épitett toronyerődöt keresnek, sőt Benkő is emlitést teszen ezen toronyról (Milkovia I. 104. l.); a néphagyomány is azt tartja, hogy itt régen barátok (szerzetesek) laktak, sőt a Harajon alól kiszökkelő előfokot ma is Barátok-nek hivják; hanem már most bajos lenne azt bebizonyitani, mit Philippi, Akner s mások állitnak, hogy azt a Barczát birt német lovagok épitették, mert a Philippi*Die deutschen Ritter 59. lap. által felhozott azon indok, illetőleg okadatolatlan egyoldalu állitás, hogy azt csak német lovagok épithették, mert az ő határvonalukba esett, s a székelyek csak később a lovagok elvonultával telepedtek oda, éppen nem áll, mert először tudjuk, hogy Háromszéknek egy talpalatnyi földje sem tartozott a német lovagok által birt területhez, mert az adománylevélben kijelölt prázmár vagy Tartlau patakán innen nem birtak egy talpalatnyi földet is, Tartlau vize pedig ide 7 mfdnyire van. És nem állhat másodszor azért is, mert a székelyek nem a lovagok elvonulta után települtek e vidékre, hanem ott laktak már nyolcz század óta. Azt azonban korántsem akarom vitatni, hogy Harajban barátok nem laktak, sőt annak bizonyitására a néphagyományt is – melynél más alap itt nincsen –elégségesnek itélem, hanem már most, hogy melyik lovagszerzet tanyázott itt, bajos lenne meghatározni mert tudjuk, hogy a szentföldi lovagrendek mindenikének, ugy a Templariusoknak, mint a johannitáknak voltak Európa minden államaiban s ugy nálunk is rendházai, priorságai stb. A gelenczei egyházközségi jegyzőkönyv azt állitja, hogy Haraj és Barátosban is a Templariusoknak birtoka volt*A Gelencze egyházközségi jegyzőkönyvben ekként van: Communis fert opinio traditione confirmata Ecclesiam Harajensem quondam a Templariis edificatam esse, nec videtur sine fundamento opinio illa; nam dum ego Cantae apud Rev. patres Minoritas ante annos 40 humanoribus studiis vacarem R. P. Matinus Bőgőzi pro tunc concianator ostendit mihi quodam Brevae apostolicum quantum memini Bonifacii 8-vi missum ad superiorem Templariorum Harajiensem super possessione Barátos. , s igy feltehető az is, hogy itt nem német lovagrend, hanem Templarius-birtok és torony volt. De hát már hol volt ez a sokat vitatott torony? annak semmi nyoma sehol. A nép azt hiszi, hogy az a mostani templom, mely uj épület, helyén állott, s mivel ott rejtett kincset hiszen, sokan is ásogattak, ott nemcsak, hanem most három éve az egész falu hivatalosan kirendeltetett kincset ásni, s bár a templom környékét mind felforgatták, ott kincset nem, de még falnyomot sem találtak.

A hagyomány azt is állitja, hogy az itt lakott barátok majorja a mostani Imecsfalva helyén lett volna. A major faluvá lételét és a falu néveredetét következő regével köti egybe:

Volt a barátoknak egy Mecs nevü tiszttartója, a barátok pedig erős bevehetetlen erődükből kicsapván, a vidék népét nyomorgatták és zsarolták. A miért a nép boszut forralt a féktelen papi zsarnokság ellen s Mecs gazdát elfogva, magokkal vitték, hogy a gondosan őrzött vár kapuit csellel nyittassák fel; de Mecs gazda menni nem akarván, I Mecs (Ite Mecs) szaakkal nógatták, s annyira megijesztették, hogy a vár kapuit megverve, bekéredzett a kapuőr felismerve a tiszttartó hangját, kaput nyitott s a bőszült nép beruhanván, a barátokat mind felkonczolta, erős – annyi nyomort okozott, annyi bűnt védett – várukat pedig alapjáig lerombolta. Mecs neve e győzelem emlékeül Imecs lett, s a barátok majorját közbenjárásaért jutalmul kapván, az ő utódai által népesitett uj telep Imecsfalva nevet nyert*E rege közölve volt a Brassóban megjelent Székely Naptár 1862. évfoly. 23, 24. lapjain. ).

Regének igen szép, azonban az semmi töténeti becscsel, de sőt még vonatkozással sem bir, mert Imecsfalva neve Benkő szerint azon Imecs nevü székely őstől ered, ki legelőbb telelpült e helyre s alapitá családja és fegyvereseivel e falut, és ez annál valószinübb, mivel az Imecs-család ma is megvan e faluban, sőt innen szétágazva, azegész Székelyföldön el van terjedve.

Alább egy másik völgyecskét Kis-Haraj-nak hivnak, itt is rejtett kincset hisz a nép; épületnyom semmi.

Harajon alól negyedórára van Zabola.