XXXI. Háromszék közép falui és forradalmi szerepe.

Matisfalva, Markosfalva, Martonfalva, itt tartott gyülések, s a forradalmi kroszaknak e faluval egybefüződő dicsősége. Háromszék önvédelmi harcza és az oroszok elleni csatározása. Léczfalva. Gyárfás család. Léczfalvi országgyülés. Visszapillantás a székelyek multjára. Léczfalván tartott székgyülések. Telek. Makó György. Horváth Károly. Szörcse. Petőfalva. Mikes Kelemen emlék-kelyhe.

Albissal szemben künn a térségen három igénytelen falucska fekszik. Ezek elseje Matisfalva. Itt semmi megjegyezni valót nem találván, a szomszéd Márkosfalvára tértünk át, mely Villa Marci néven 1333-ban már mint önálló egyházközség szerepel*Hogy ezen község a 14. században már létezett, kitetszik a pápai dézmák regestrumából, hol a 730. lapon az 1333. rovatban ez áll: „Johannes Sac. de villa Marci solv. 2 grossos”. Az 1567. évi regestrumban Markosfalwa 21 kapuval fordul elő.; valamint az is felemlitést érdemel, hogy Háromszék vándor közgyüléseiből itt is tartott egypárt; igy 1712-ben jun. 2-án Márkosfalván tartatott Háromszéknek azon közgyülése, melyen kimondatott, hogy közönséges szolgálatok ellen a praerogativák nem használnak. És ujból itt tartatott 1744-ben Apor Péter elnöklete alatt azon közgyülés, melyen Baka Áron nemessége kihirdettetett*Főkormánysz. levélt. A continua tábl. munk. közt. 1142/771.

Márkosfalván alól Ikapatakának a Feketeügybe ömlésénél fekszik K.-Martonfalva, hol 1700-ban apr. 17-én Háromszéknek azon közgyülése tartatott, mely határozatilag mondá ki, miszerint a pénteki (?) és házi szolgák a bodzai szorosban való szolgálattételtől mentesittetnek*Ezen székgyülésekről Ferenczi jegyzetei közt vannak Háromszék jegyzőkönyveiből kiirt hiteles adatok. – Martonfalva az 1567-ik évi regestrumban 12 kapuval jön elő.. De látott Martonfalva ennél nevezetesebb gyülést is, mely férfiasan merész s hősiesen bátor határozványaival a haza ügyére döntő behatással volt; azonban, hogy a Martonfalva nevéről egybefüződő események megérthetők legyenek, szükségesnek itélem itt, bár röviden, de együttesen előadni Háromszéknek az 1848/9. jogvédelemharczában való részvételét. Egyes episódokat, egyes megragadó eseményeket, egyes határtalan dicsőséggel vívott csatákat, mintegy kikapva az érdemnek gazdag tárházából, e kötet folytán ugyan itt-ott felemlitettem, azoknak illustratiójával kiemeltem azon dicső szerepet, mely Háromszék történelmében örök időkre kihatólag felragyogó fénypontot alkot; de ez eseményeket, s az azok folytán felmerült fényes fegyvertényeket egybefüggő sorozatban mindeddig nem mutattam fel. Miért illő és méltányos, hogy azok itt kellő rövidséggel, de szabatos egybefüggésben elősoroltassanak, azért is, hogy mit Martonfalvát érdeklőleg mondandó vagyok – megérthető legyen; de főleg azért, hogy azon korszaknak nagyszerü eseményei minden vidék népe, minden egyes hazafi előtt követendő példaként felmutatva és felfejtve legyenek. Mert a népek sorsa az, hogy szabadságukhoz drágán, roppant áldozatok árán juthassanak, talán azért, hogy azt azután többre becsüljék, vagy mintha az eszmének, a korszellemnek az emberiség roszabb része által feltartóztatni szándokolt menetét, jobb részének küzdelmeivel, véradója által szentesitett pályatéren lehetne csak mozgósítani. Mintha az első emberre mondott szigoru ítélet valójában befolyással lenne a későbbi ivadék törekvéseire, hogy csak véres veritékével kereshesse meg szellemi előhaladásának táplálékát.

Vannak azonban korszakok, midőn a hivatásszerü előrehaladásnak egyidőre feltartóztatott s helyhez kötni szándokolt mozdonyát az események hatalma kiszabaditva visszatartó kötelékeiből, az mulasztásait helyrepótolni igyekvő sebességgel rohan; midőn, mit századok rontának, azt egy éven át helyreigazitja az emberi tökélyesedésnek nemesebb irányzata. Ily korszak volt 1848, midőn minden nemzet mint egy égi szózat által felrázatva megalázó szolgai helyzetéből s gyáva önmegadással határos szunnyadozásából, rohanva sietett a kitűzött czél felé: a leigázott test és szellem szabadgának kivívásához.

A magyar nemzet, mely idetelepülte óta mindig a szabadság és polgárosodás előharczosa volt, mely a kor eszméi s az emberiség nemesebb küzdelmeiben mindig egyenlő lépést igyekezett tartani a többi művelt és jóravaló népekkel, ez alkalommal sem maradhatott közönyös szemlélője, annál inkább nem, mert bilincsei még rozsdásabbak és nehezebbek valának a másokénál. Felemelkedett tehát s lerázva magáról mindazon büzhödt iszapot, mi a zsarnokság mocsáraiból ráragadhatott, férfiasan erős karjaiba raadta az előrehaladás szövétnekét, s feltünt ujból azon nagyságban, melyben egykor Európa népei őt látták és bámulták.

Az emberiség roszabb része azonban itt sem hiányzott, s mert a sebesen indult mozdonyt feltartóztatni nem tudta, nem merte, engedékenységet mutatott. De csal-visszavonulás volt az csak, mert nemsokára legundokabb szövetségeseivel, a reactio ördögeivel jelent meg, a jók műveletét megakasztandó. Igy történt, hogy 1848-ban a föld legloyalisabb, legbékésebb nemzete, a magyar, oly annyira féltett s annyi századok mostoha viszonyai közt megvédett nemzeti önállóságában s szabadságát biztositó alkotmányában megtámadtatván, miután politikai életerének elmetszése a reactióval szövetkezett zsarnokság által czélba vétetett, a különben türelmes nemzet az önvédelemre s nemzeti szabadsága elszánt oltalmára szorittatott.

Készületlenül s fegyvertelenül volt meglepve, miért kezdetben tért veszitve, visszaszorittatott, hogy azután annál nagyszerübb győzelmek által győzze meg az ellent, valamint Európa testvér-nemzeteit életképességéről, szabadságszeretetéről s oly kevéssé méltányolt erejéről és hatalmáról.

A készületlenség, a meglepetés ez első korszakában Erdély is elesett, rémletes gyilkoltatások s néhány vesztett csata után Erdély magyarsága meghódolt; a népsöpredékkel szövetkezett zsarnokság tombolt, mindenhol engedve, sőt felbátoritva, nemcsak, hanem tervszerüleg rendezve és vezetve a védtelenek, nők, aggok és gyermekek oly tömeges lemészárlásit, minőt a legvadabb századokban török, tatár nem müvelt. Erdély szép virányait a szabadság s saját édes anyjuk, a haza ellen fellázadt oláh és szász táborok barangolták be, szabadon rabolva, rombolva mindent, gyáván futva mindig, hol a legkisebb ellenállás volt, de könyörtelenül s eskütszegőleg giylkolva ott, hol védtelen népre találtak*Példa erre Nagy és Kis-Enyed, Zalathna, Abrudbánya, Felvincz, Hegyalja s több más helysége Erdélynek, hol nem is az egykor talán őket sanyargatott földesurat, ki vagy táborban volt, vagy idejében elmenekült, hanem a városi polgárságot, mely csak jót tett vele, és a magyar jobbágyságot, mely sorsának osztályosa volt, gyilkolta. Vad tribunjai, s mi még szégyenletesebb, császári tisztek vezetése alatt, kormánytól nyert fegyverrel, attól kapott titkos rendeletekkel ellátva.. És ezen nagymérvü cirkusi kegyetlenségeket azok, kik a rend és hatalom embereinek nevezték magukat, nemcsak hidegvérüleg nézték, hanem éppen ők rendezték saját mulatságaikra, ördögi gunyorral gyönyörködve abban, hogy Kain hogyan gyilkolja Abelt, hogy a haza fiainak jótéteménynyel elárasztott, szabadsággal, szabad földdel megajándékozott egyik része miként pusztitja azon másik részt, a mely javait, áldásait, szabadságát testvéri szeretettel megosztá vele.

A zsákmányul esett honban csak egy pont volt, hol a tüzzel-vassal pusztitott magyarság biztonságban lehetett, csak 50 négyszög mfdnyi kis terület maradt fenn a szabadság ujraszülemlésére, s ez a dicső Háromszék volt. Hova a szerencsétlenül végződött m.-vásárhelyi csata után*Hol a vezetők képtelensége, s a népnek fegyelmetlensége miatt a székelyek hadereje, mely egész Erdély megmentésére elégséges lett volna, szétszóratott. a 12. honvédzászlóalj töredékeivel egy osztály Mátyás-huszár*A későbbi Kossuth-huszárok. s a vármegyéről bemenkültek ezrei, mint a haza határán levő végső menhelyre behuzódtak.

Háromszék hős népe a menhely szentségét hűn meg is védte, mert bár az Erdély felett rendelkező General-Commando részint erőszak, részint csel által*Hirdetve koholt lapjai által, hogy a Királyhágón túl a forradalom teljesen le van győzve, stb. a Székelyföld többi részét is behódoltatta, s bár országszerte mindenütt elcsüggedés és kétségbeesés uralkodott, ennek daczára is Háromszék önérzete nem csökkent, sőt éppen akkor ébredt az ősi hősiesség emlékével erölcsi nagyságának becsérzete, s mintha Spártának soha nem hátráló fiai ujra születtek volna, mintha Leonidás és hős társainak szelleme szállt volna meg minden háromszéki kebelt, ezen kis területnek maroknyi népe, ezen nyilt s majdnem semmi természeti védpontot fel nem mutató vidék lakossága elhatározta magát fel nem adni, hanem utólsó csepp vérig, utólsó lehelletig oltalmazni a haza szent földét és az azon menhelyet keresett testvérek biztonságát.

Azon a történelemben páratlan esetet látjuk itt felmerülni, hogy egy 100,000 lelket számláló kis terület népe bátran, elszántan dobja oda a keztyüt a hatalomnak; fegyver, pénz, ágyu és lőkészlet nélkül szállva szembe rendezett hadseregei mellett a fellázitott testvérnépek százezernyi vad tömegével rendelkező zsarnoksággal. Néhány ezer elszánt, harczot alig próbált hőst látunk a szabadság küzdterének sorompóiba lépve elkezdeni egy harczot, nem a siker és győzelem hitével, hanem harczolva, miként Leonidás és Zrinyi a hősies halálért, hősies halálban keresve a szabadságot, a szabadság védelmében való önfeláldozásban akarva magasztos példát adni.

Valójában a Szentgyörgyön nov. 23-án (1848) tartott gyülést – hol ezen határozat kimondatott – Athén azon népgyüléséhez hasonlithatjuk, melyben az őskor legműveltebb, de kicsiny népe kimondá a harczot az Ázsiát uralgó roppant perzsa birodalom ellen. Háromszék rögtönzött hadsergét pedig azon 10,000 athéneihez hasonlithatjuk, kik Marathonhoz mentek a hazáért, szabadságért, polgárosodásért küzdve meghalni, de a kik e nemes elszántságukban, e dicső önfeláldozásukban késziték elő az őskor legdicsőbb győzelmét; azon harcztéren, hol a felfuvalkodott zsarnokság zsoldosainak tengernyi sokaságával erőtelennek bizonyult be, a szabadság fennkölt érzetével, s ezen érzetből fakadott önérzet és lelkesedéssel sezmben.

Mit Marathon hősei tettek, azt pár ezred mulva ismételték Háromszék hősei, pedig as háromszékieknek nem voltak Miltiadesei, nem Callimachusai, kik a csata elfogadását javallva, attól tették volna függővé a hon nagyságát, vagy ellenesetben elsülyedését, sőt ellenkezőleg polgári és katonai vezetői – mert emberileg a harczfolytatást lehetetlennek, a véráldozatot sikertelennek itélték – inkább a meghajlás eszméje felé vonzódtak, és igy az elhatározásnak, mint a népfönség nagyszerü kifolyásának, még bámulatosabb nagyságában kell feltünni.

Az elhatározás nagyságából folyó lelkesedés ihlettsége mint varázsütés hatott át minden szivet; nem volt fegyver, lőkészlet, ágyu, Háromszék mondhatni a semmiből mindent teremtett*Mit Gábor Áron, Szacsvai, Turóczi s mások vezetése alatt leginkább K.-Vásárhely teremtett elő.; nem volt pénz, élelemkészlet, öltözék: Háromszék áldozatkészsége azt mind előállitá*Azt a nép önként a legnagyobb áldozatkészséggel adta.; nem volt harcznok: Háromszék minden fegyverfogható férfia síkra szállt, s igy a hősöknek egy legyőzhetlen legiója termett elő, mely megvédte minden ponton a szabadság ez utolsó menhelyének szent földét; mely megmutatta a vad erőszakra támaszkodott hatalomnak tehetetlenségét szemben a szabadság szellemétől áthatott néppel, mely tényleg bizonyitotta be a 19. századnak, hogy a kicsiny Athén és Spárta nagysága és legyőzhetlensége nem rege, hanem Háromszék által megujított valóság volt.

Azonban az igazság érdekében azt is be kell vallanunk, hogy a vezetők, kik, ha a nemzet megkimélése tekintetéből kezdetben tétováztak is, midőn egyszer az önvédelem határozata kimondatott, egész lélekkel állottak az ügy élére, s kötelmeiket hűn teljesiték.

A polgári ügyek élén a Batthyány Lajos által kormánybiztosi minőségben leküldött Berde Mózes állott, kinek ugy a rend és egyetértés fenntartásában*Pedig kezdetben voltak, kik roszul felfogott democraticus hajlamaiknál fogva osztálygyülöletet hintettek, de az ilyeket Berde erélyesen fenyitette meg, s a rosz – mi a feloszlás magvát hintheté vala el – gyökerében kiirtatott., mint a hadkészletek s a hadviseléshez szükséges mindennemü kellékek előállításában kétségtelenül nagy érdemei vannak*Különben a nép örömest áldozta nemcsak vérét, hanem vagyonát is, ugy, hogy egyetlen felszólitásra pár nap alatt több ezer forint, 4000 köböl gabona, fehérnemü, fegyver s az óranehezékek ezrei voltak a raktárakban felhalmozva.. Különben a nép őszinte ragaszkodással viseltetett a kebléből kiemelkedett jeles férfi iránt, s eljárása oly tapintatos, ügykezelése oly erélyes volt, hogy daczára az elgondolható roppant izgatottságnak és a kedélyek forrongásának; daczára, hogy voltak, kik osztálygyülöletre izgattak, mégis az egyetértés s főleg a személy- és vagyonbátorság soha nagyobb és biztosabb nem volt, mint éppen e válságos korszakban. Nagy segélyére volt Demeter József, S. Sz.-György országgyülési képviselője, ki a miniszterium által Berdével együtt küldetett le, s ki mint élelmezési biztos és raktárgondnok nagy tevékenységet fejtett ki a végett, hogy a sereg szükségletei fedezve legyenek. Valamint Kovács Gábor szentgyörgyi főbiró, ki nemcsak a szervezésnél és lelkesedés-ébresztésénél fejtett ki nagy tevékenységet, hanem a rendnek is hű őre volt. A mily üdvös irányban hatottak ezek Alvidéken, akként működtek Felvidéken Hankó Dániel, ki lőpor és fegyvergyártásra ügyelt fel, Kovács János, ki a nép lelkesedésének volt élesztője és Cseh Ignácz Kézdiszéknek lelkes királybirája. Azonban a szent ügynek senki oly sokoldalu szolgálatot nem tett, mint Vida Dániel. Ő forradalom előtt a kézdi-vásárhelyi katonanöveldében tanári minőségben volt alkalmazva, azután Zuba, később Dobay hadsegédévé lett, mivel nála a felsőbb katonai műveltséggel tisztán lángoló hazafiasság párosult; mint Felvidéknek egyideig térparancsnoka, az ottani hazafias szellem élesztésére és annak fenntartására senki többet nem tett, mint ő, e mellett mint képzett katona a csatákban nemcsak hősileg harczolt, hanem a harcztervek készitésébe való befolyása által is nem kis részben osztakozott a kivívott győzelmek dicsőségében. – E mellett Dobaynak ő volt jó szelleme, ki által ezen rideg katonára lehetett hatni, s hogy szivében a katonai reglement és hazafikötelmek közti küzdelemben a mérleg ez utóbbi előnyére hajolt, azt leginkább Vida áldásos befolyásának lehet feltudni.

De Vida nemcsak ekkor érdemesité magát, hanem a későbbi harczokban is a „szabadsághős” legdicsőbb czimét nyerte el*Bem beérkeztével a hétfalusi magyarokból alakitott zászlóalj őrnagyává neveztetett; mint ilyen Fogarasnál volt állomáson, még pedig Bem rendeletének elfogása miatt oda rekedve, a muszkák egész tábora özönölte körül, s visszavonulási vonalát elvágván, csapatjának nagy része utolsó lehelletig küzdve vérzett el. Őrnagyuk méltó akart hozzájuk lenni, s bár egyedül maradt, magát meg nem adta, hanem addig harczolt, míg 30 sebet kapva, össze nem esett. Mint haldoklót vitték börtönbe, s hogy a boszu első dühében ki nem végezték, annak lehete köszönni, hogy sebei miatt képtelen volt a felakasztatásra, de a börtönt – bár nyomorék, magával tehetetlenné vált – el nem engedték. Szenvedte azt 1856-ig. 1867-ben Háromszék főjegyzőjének választatott, s bár csak két ép ujja van balkezén, mégis a tollat épp oly jelesen forgatja, miként a kardot forgatá a szabadság dicső harczaiban.. Felemlitem még a számosok közül b. Rauber Nándort, ki az erdővidéki szervezkedés élén állott, táplálva a hazafi-lelkesedésnek szent Vesta-tüzét, s nemes példával menve elől a hazafi-kötelmek teljesitésének terén. Felemlitem a tüzlelkü Pap Mihályt, kivel K.-Vásárhelynél tüzetesebben foglalkoztam; de nem mellőzhetem Nagy Ferencz gidófalvi ref. lelkészt is, a classicus jellemű öreget, kinek keblében fiatal szenvedélylyel lángolt a honszerelem szent érzete. Ő volt, ki a szentgyörgyi gyülésen, midőn az önmegadás szóba hozatott, egy lelkes beszéddel felvillanyozá a sziveket, s Leonidás példájára hivatkozva, felkiáltott: „ha kell, mind meghalunk, de meg nem adjuk magunk!”. A nép szivében viszhangra talált e szó, a fegyverek erdejének hullámzása közt 10,000 ember felelte, hogy: „meghalunk, de nem hódolunk! ” mire az önvédelem határzata kimondatott. Kora nem engedte meg, hogy a harcztérre lépjen, de mint a honvédelmi bizottmányt helyettesitő székbizottmány egyik tagja, annak lelke, valamint a rendületlenség, a hazafias szilárdság hű őre volt, s hogy a kimondott harczban kitartók is voltak, abban nagy érdeme van Nagy Ferencznek, ki a békülékenységi hajlamoknak hajthatatlan ellenőreül lépett fel.

Érdemeinek legékesebben szóló bizonyitványa az, miszerint forradalom után halálra itéltetett, mi 4 évi fogságra lett átváltoztatva*A 65 éves öreg Erdély minden börtönében meghurczoltatott, s ott is férfiasan türt, kitartásra buzditva fogolytársait. Kiszenvedte a 4 évet utolsó napig, mert abból mitsem alkudtak le. Kiszabadultával gidófalvi hivei visszakövetelték, s minden hivatalos fenyegetés daczára vissza is helyezték lelkészi állomására, mi egyetlen eset volt a maga nemében. Pár éve csak, hogy a közbecsülésben részesült öreg elhalt. Béke és áldás poraira!. Lelkésztársai közt kiválóbbak voltak Biró Sándor, Dáné István, Vitályos György; e két utóbbi mint tábori lelkész szerepelt.

A katonai ügyek élén Dobay Károly határőri ezredes állott; mellette egy serege a hősöknek, mint Zsombori Sándor lovasezredes, Gál Sándor ezredes, Nagy Imre lovas alezr.*Ki ekkor tisztességesen viselte magát, később azonban átpártolt a császáriakhoz, hol tábornokká lett., Szabó Nándor alezr., Szabó Károly őrn., Szilágyi Samu alezr., Cseh Sándor alezr., Cseh Imre száz., Eresztevényi testvérek: Antal nemzetőri őrnagy, László egyik legkiválóbb lovasszázados, Székely Lajos huszárszáz., Horváth Ignácz lov. alezredes, Sárossy Ferencz őrnagy, Móricz Sándor száz., Nagy Dani őrn. orbaiszéki nemzetőri parancsnok, Pap Károly őrn., Mara Gábor őrn.*A fiatal hős, ki hadfiból vitézsége s képessége által rövid idő alatt őrnagygyá lett s Kökösnél Gábor Áronnal egykorulag lelte hősi halálát., gr. Kálnoky Dénes, ki egész önodaadással és lelkesedéssel igyekezett az ügynek szolgálatára lenni, s egy önmaga által szervezett önkénytes lovas csapatnak élén harczolt. Nemes példáját követték a többi Kálnokyak is, Pál ugyan más harcztéreken, de Imre Háromszék harczaiban mint nemzetőri csapatvezér. Továbbá kitünt Gábor Áron tüzérőrn., Semsey Tamás tüzérőrn., Nagy Sándor tüz. hadn., Bonk Zsiga huszár száz.*Ezeken kívűl hány háromszéki szerzett érdemeket más harcztéreken, mint a S. Sz.-Györgyön született s K.-Vásárhely katonai tanodájában növekedett Aschermann Ferencz, ki előbb Kis Ernő bánáti sergében szerepelt, azután ezredesi minőségben komáromi várparancsnok a forradalmi hadsergünk egyik legképzettebb katonája volt; jelenleg osztálytanácsos a hadügyminiszteriumban. Kis Sándor ezredes, a tömösi szoros Leonidása, kiről e munka VI. kötetében. Tuzson János őrnagy, ki kezdetben más harcztéreken, de az oroszok beütésekor Háromszéken is kiváló szerepet játszott. Forró Elek ezredes, az erdélyi hadsereg egyik legképzettebb katonája. Mikes Kelemen ezredes, kikről e kötet XXII. fejezetében. Pap Lajos és Vilmos ezredesek, Antos testvérek, Dobay József, Kálnoky Sándor őrnagy, gr. Kálnoky Pál őrnagy, a hős Bethlen Gergely segéde. Apor György, ki Sárosnál a székelyek első csatájában vérzett el s számtalan mások. s sok más, ugyannyira, hogy ha itt névsorát akarnám adni mindazoknak, kik kitüntették magukat, akkor 10–20,000 nevet kellene feljegyeznem, mert kik Háromszék hadsergét képezték, nagyrészt mind hősök voltak. Ez teszi megérthetővé azt is, miszerint a kis sereg lelkes vezetői alatt egyremásra vivta ki a győzelmeket.

Előörsi csatározások s kisebb ütközetek naponta folytak, melyek közül a Bodza-szorosban nov. 23-án vivottat emlitem fel, hol – az őrséget lefegyverzett – Stáva oláh határőri százados támadó csapatját a Kossuth-huszárok szétszórták. Legelső és legnagyobb horderejü győzelem azonban a Hidvég és Árapatak közt nov. 29-én vivott volt, hol a még tüzet alig látott székely haderő Heydte 4000 főnyi rendes serege, tüzérsége s 20,000 oláh-szász nemzetőrével állott szemben. Itt szólalt meg Gábor Áron első ágyuja és ez első csata sikere tette e kis serget győzhetetlenné*Lásd e csatát részletesebben e kötet 26-ik lapján és Gábor Áron életrajzánál az ezt megelőző fejezetben., pedig Heydtevel egykorulag Gedeonnak Hermánynál álló tábora is előnyomulóban volt, miért a dobolyi és kökösi hidhoz is kellett a véderőből juttatni, hol hogy kisebb előörsi csatározásoknál más nem fejlett ki, annak köszönhető, hogy Heydte legyőzetésének hirére Gedeon is megszaladt. Másik döntőbb jellegü csata az volt, melyet dec. 13-án Gál Sándor a Rikában vivott ugyan Heydte ellen, mi az ő legcsúfosabb megszalasztásával s a cserben hagyott oláh-szász nemzetőrök érzékeny megdézmálásával végződött*Lásd e csatát részletesebben e munka I. k. 232-ik lapján.. Sőt ezt megelőzőleg dec. 5-én a háromszékiek az önvédelmet támadó-harczczá változtatták át, mert a Barczaságra benyomulva, harczvonalukat Földvár, Sz.-Péter és Hermányba tették át*Még pedig Hermányt heves harcz után foglalhatták csak el, mert az ott állomáson levő császári katonaság azt oly kitartóan oltalmazta, hogy a falu bevétele után az erőditett templomkastélyba huzódva, ott is védte magát. A székelyek ezt rohammal vették be s a bennszorultakból sokat hánytak kardra., Brassót s az ott levő Gedeont egész hadosztályával oly rémületbe hozva, hogy Puchner jajveszéklő jelentéseikre dec. 9-én Schurrter dandárát lélekszakadva küldötte segitségükre.

Igy folytak a diadalmas harczok, s a hatalom emberei, a rideg gépies katonák, kik eddig e népet lenézték, kik szurony-rendszerükkel hitték kormányozhatni, most számbavenni, mi több, félni kezdették. Túlról már Bem is kezdette éreztetni a magyar fegyverek sulyát, győzelmei az osztrák haderők egybevonását tették szükségessé. De Háromszéket győzelmesen itt hagyni, szintén nem volt tanácsos, azért, mivel az erő gyengének bizonyult, más eszközhöz, a cselhez folyamodtak. Ugyanis álhirlapokat nyomattak, melyekben előadatott, hogy a magyar sergek minden ponton leverettek s a fegyvert letették, hogy a magyar kormánn tagjainak egy része elmenekült, más része kézrekerülve várja kiérdemlett büntetését, s mindezt oly részletekkel, a valószinüség oly szinezetével, hogy kiknek béke hajlamát addig is inkább a néptől való félelem s Balázs őrnagy példája*Balázs Manó határőri századosból honvéddé levén, a 12. zászlóalj őrnagyává lett, s mint ilyen Erdővidék parancsnoka. De vipera volt, ki saját hazája szabadságára tört, egyik szörnyneveltje a katonai despotismusnak. – Ő máj. 16-án már levelet irt a General-Commandónak, hogy kész nemzetiségét megtagadni, csak hogy a magyar ellen sikeresebben felhasználhassák. Kijelenté előlegesen, hogy csak azért lépett át a forradalmi seregbe, hogy azokat elárulja. Mint erdővidéki parancsnok titokban levelezett Heydtevel és az azt vérei ellen vezető Daniel Imrével, de leveleit saját honvédei felfogták, sőt magát is elfogva, kisérték Sz.-Györgyre. Itt a biróság egybeült a hazaáruló felett itélni, éppen nov. 28-án, midőn Háromszék népe fegyveresen sereglett önvédelmi határozatának nyomatékot adni. Árulása nyilvános volt, s a törvényszék mégis halasztotta itélete kimondását, midőn a nép hivatkozva ősi szokásaira, melyek szerint a hazaáruló feldaraboltatott, kiragadta a tétovázó igazságszolgáltatás kezéből a bünöst s azt összevagdalta éppen akkor, midőn Gábor Áron a székház mögötti magaslaton kétségbevont ágyujával czélpontot lőtt. A népnek ily szigoru igazságtétele sok kétkedőt tett határozottá, sok ingadozót hőssé. tartotta vissza, ujból emlegetni kezdették a czéltalan vérontás esztelenségét; de a nép rendületlenül állott. Berde kormánybiztos, hogy a terjesztett hirek mibenléte felől bizonyosságot szerezhessen, s egyszersmind a magyar kormánynyal való egybeköttetés létrehozását megkisértse, a háromszéki eseményekről kimeritő jelentést fogalmazott s azt 3 példányban, három kölönböző uton inditotta el. Egyiket Béldi Gergely által Brassó felé*Ki Brassóból azonnal vissza lett téritve., másikat postán, végre a harmadikat Macskási Antal és Gyárfás Károly által vitetve Csik-Gyergyó felé.

Ez időben Bem diadalmasan nyomult előre, már több csata nyerve volt*És e győzelmek sikerére nem kis mértékben folytak be a háromszékiek, kik Gedeon Heydte 5–6000 embere mellé még Schurrter 3–4000-et számitó hadtestét is elvonták és visszatartották a nyugati és északi harczterekről., de erről a teljesen elszigetelt Háromszék mitsem tudott; de jól tudták a Háromszéket ostromzároló osztrák vezérek, kik egyszersmind azt is átlátták, hogy gyorsan kell működni, s a véröntözést megadni az álhirlapok által elhintett egyenetlenség magvainak kicsiráztatására, azért a hogy Schurrter – 5 zászlóalj, aránylagos lovasság és tüzérség által képezett – dandárával 18-án Brassóba megérkezett, Gedeon*Gedeon az Erdélyben működött osztrák vezérek legképzettebbje volt, s mint sokáig a székely határőrezredeknél szolgált egyén, a helyi visznyoknak teljes ismeretével birt. azonnal egybevonta minden erejét, s dec. 24-én Hidvég felől nyomult elő. Hidvég és Árapatak közt – hol egy hóval azelőtt Háromszék első fényes győzelmét vívta – találkozott a két sereg, elszánt csata fejlődött ki, as székelyek most is oly hősileg harczoltak az ellen kétszeresen túlnyomó számával szemben, de a csata hibás intézkedések következtében mégis elveszett, a mennyiben a csatatért az osztrákok tarták meg; azonban hogy az mind a mellett sem volt valami fényes döntő győzelem, már csak az is mutatja, hogy Gedeon békére szólitotta fel a háromszékieket. Békeajánlat azok részéről, kik eddig csak feltétlen önmegadást hangoztattak, valójában bámulatosnak tünik fel, s mégis azon csudaszerüséggel határos eset adta elő magát, hogy az a hatalom, mely az országgyülés békeajánlatait visszalökte, sőt mi több, az ország békekövetét – népjog-ellenesen – elfogatta és kivégeztette*Gr. Batthyány Lajost., itt ezen kis terület népével, mint hatalommal egyezkedett, s mint hadviselő féllel szabályszerü békeszerződést kötött.

Mert a háromszékiek a folytonos harczokban kimerülve, s főleg lőkészleteikből teljesen ki levén fogyva, de leginkább időnyerés kedveért az alkudozások terére léptek; mindkét részről békebiztosok neveztettek ki és pedig osztrák részről az annyiszor visszariasztott Heydte, Háromszék részéről a következő személyekből álló bizottság: Béldi Gergely elnök, Bialis Ferencz, Gyárfás Dávid, gróf Kálnoky Imre, Cseh Imre, Varga Mihály, Gödri Ferencz, Jancsó Elek, Székely Dávid és Papp György.

Dec. 28-án Földváron jöttek egybe, hol hoszszas alkudozások után megszülemlett az ugynevezett pacificatio, mely, mivel az okmányok jan. 2-án Árapatakon cseréltettek ki, „árapataki szerződés” nevet kapott, s melyet Gedeon is ratificált azon megjegyzéssel, hogy érvénybe akkor fog lépni, midőn a szék katonai és polgári főbb emberei, valamint a községek előljárói is a hűségesküt le fogják Heydte kezeibe tenni.

A békeszerződés pontjainak lényege az volt, hogy a háromszéki volt határőri katonaság fegyverszünetet köt ugyan, de fegyverét le nem teszi, s idegen fegyveres népet, akár rendes sereget, akár nemzetőrséget, vagy felkelt népet területére nem bocsát; ugy cs. parancsnok Gedeonnak a mozgalomban résztvettek közül bárkit is elfogatni, vagy felelősségre vonni nem lesz hatalmában. Viszont a háromszékiek kötelezték magukat, hogy Ferencz József hűségére esküt tesznek, s az önkénytesek fegyvereit, lovati és az ágyukat kiadják stb.

Tehát valóságos kétoldalu szerződés, minőt két hadakozó fél szokott egymással kötni. Zsombori néhány tiszttel 5-én tette le a hűségesküt; Horváth Albert főkirálybiró pedig 10-re hivta egybe Sz.-Györgyre a bizottmányi gyülést eskületétel végett. Azonban hogy a népnek a kötött béke mennyire nem volt inyére, mutatja az is, miszerint a megjelölt napon nagyon kevesen jelentek meg; a kik megjelentek is, békéről tudni nem akarva, óvást emlegettek. Ekkor Horváth Albert*Horváth Albert ekkori ingadozó politikáját később is igazolta, mert a Bach-rendszer alatt bezirkvorsteheri minőségben szerzett érdemeiért báróságot és érdemjeleket nyert. rémszinekkel festé le, hogy minden veszve van, a magyar seregek mindenütt legyőzve, segélyt sehonnan várni nem lehet; s a további ellentállás csak vészt hozhat, mert makacskodás esetében a szék 5 oldalról 5 sereg által lesz megtámadva, s akkor aztán kegyelmet senki sem nyer stb. Ilyen s hasonló capacitatiókra az eskü letétetett, de ezt a kevés jelenvoltak közül is nagyon kevesen hangoztatták; a fegyveres nép éppen mitsem akart arról tudni, az önkénytesek fegyvereiket ki nem adták, az ágyukat a tüzérek Nagy Sándor és Bodola Lajos tisztjeik vezetése alatt, s csaknem életük veszélyeztetésével ellopták Sz.-Györgyről, jobb idők előérzetében K.-Vásárhelytt rejtvén el, minek következtében 11-én a kökösi hidnál, mint a fegyverek kiadására jelölt helyen, az osztrák biztosoknak csak két ágyu, néhány béna ló, s alig százra menő hasznavehetlen kovás puska lett kiszolgáltatva.

A fegyveres nép haza oszlott, az önkénytesek, a XII. zászlóalj hősei és Kossuth-huszárok a falukra széledtek el, még pedig lelkes tisztjeiktől nyert azon utasitással, hogy az első izenetre azonnal a megjelendő helyre csoportosuljanak; sőt Sárosy Ferencz csapatját szétmenni sem engedte, hanem mint figyelő őrcsapatot együtt tartá. Hogy pedig ilyenre szükség volt, pár nap megmutatta, mert az osztrákok a békepontokban kikötött területsérthetetlenség ellenére ráütöttek a fülei vashámorokra, s az ottani ágyuöntődét szétrombolták. Sárosy ezen szószegést azzal torolta meg, hogy beütvén a Barczaságra, Hermányt bevette s felprédálta; a brassai commendans Schurrter kénytelen volt szemet hunyni, mert Gedeon a Bem által szorongatott Puchner segélyére ment, s Brassóban kevés erő maradt rendelkezésére.

Azonban csakhamar nagyobbszerü események fejlődtek ki, melyek igazolták a háromszéki népnek békétől való idegenkedését, mert néhány nap mulva, a jelentéssel elküldött Macskási Antal és Gyárfás Károly havasi ösvényeken visszaérkeztek Bem diadalairól hozott biztos hirekkel, a magyar vezérnek Kolozsvárról kibocsátott kiáltványaival s M.-Vásárhelyről kiadott azon rendeletével, mely által az agyagfalvi gyülésen alkotmányra esküt tett, most azonban Csíkban hazaellenes állást foglalt Dorschnert hivatalától felfüggeszti s haditörvényszék elibe hivatva*Dorschner et comp. azonban jónak látta egy éjjel Csíkból megszökve, a császári seregekhez csatlakozni., helyébe csíki parancsnokul Gál Sándort nevezi ki.

Az események ily nagyszerü fejleménye Háromszéket meglepte ugyan, mert Bem győzelmes benyomultáról ez volt első hire, de ha meglepte is, a hazafias kötelmek teljesitésének terén hátrányba nem, sőt tettkészen találta, mert a hir beérkeztének estvéjén Gál Sándor több tiszttársaival Martonfalván Horváth Ignácz honvédőrnagy házánál jött össze, hol azonnal kimondák a harcz ujbóli megkezdését annál is inkább, mert az ellen a békepontok többszörös megsértésével ugyis megszegte és felbontá a békekötést. A hogy itt ezen néhány elszánt hős ujból felemelé a szabadságnak már-már lehanyatlott zászlaját, Háromszék azonnal előbbi hősiességéhez méltóan sereglett az alá, mert még azon estve a készen tartott lovas futárok minden irányban szétszáguldottak azon rendelettel, hogy a honvédek és Kossuth-huszárok következő hajnalban K.-Vásárhelyre gyülekezzenek.

Jó hajnalban indult a felkelésre jelt adott tiszti kar K.-Vásárhely felé, s minő felemelő látvány, midőn egy magasabb ponkról széttekintve a hóboritotta táj minden irányából egyes kisebb-nagyobb fekete pontokat láttak a faluk magányából kibontakozva, mint munkás méheket egy központ felé, a hazafiság mézével telt K.-Vásárhely felé huzódni; örömtelten szemlélték ezen egy pontra törekedő rajt, mert azokban az önkénytesek, honvédek és huszárok jókor kelt s a hazafiság tiszta aranyát meglelt csapataira ismertek.

K.-Vásárhelyt alig öltöztek át, hogy a piaczon már sorakozva találták a 12 zászlóaljat, Kossuth-huszárokat, s a lelkes város önkényteseit, pár szétszedve eldugdosott ágyu is egybe volt már állitva. Megzendült a Rákóczi-induló, lelkes éljenek közt fellobogtak a kibontott nemzeti zászlók, s Háromszék kilépett a meghunyászkodásnak ráerőszakolt, abban magát sehogy feltalálni nem tudó teréről, s lelkesülten sietett a szabadságnak küzdfövényére, melyen oly otthonosnak találta magát.

A csapat innen az őrtanyára ment, hol az őrizeten levő határőrök egy rövid beszédből megértvén az ügy állását, „Éljen a haza” kiáltással csatlakoztak, miután a csatlakozni nem egészen kész vagy vonakodó néhány tiszttől semlegességi kötvényt vettek. A csapat egyik része Háromszéken oszlott szét a többi harczosokat is felkölteni, míg másik részével Gál Sándor jan. 20-án Csikban sietett, hogy állomását elfoglalva, a reactiónak lidércznyomásától az ottani népet felmentse. Ott gyorsan végzett*Csíki működését lásd e munka II. kötete XXXII fejezetében., s midőn 10,000-re szaporodott sergével Háromszékre visszatért, itt már ugyanannyi harczvágytól lelkesült harczost talált Sz.-Györgyön, hol a bizottmányi gyülés az ellenfél által annyiszor megszegett békét felmondotta. Mire Brassóban oly rémülés állott elő, hogy Schurrter csapatjával Oláhországot közelebb kapandó, Törcsvárra huzódott, a sárga galléros oláh tribunok Bukarestig szaladtak, a brassaiak pedig békekövetséget küldöttek Sz.-Györgyre, kijelentvén, miszerint ők a magyarral tartanak, s testvéri jó egyetértésben kivánnak élni. S Háromszék azon városnak, mely neki annyi bajt, annyi romlást okozott, nagylelküen megkegyelmezett akkor, mikor az út nyitva állott a jogosult visszatorlásra.

Ezen gyönyörü episódot, a népfönség e megható jellenségét itt elmondani érdekesnek és szükségesnek itéltem, itt Martonfalvánál, hol Háromszék önvédelmi harczának legszebb, legfelemelőbb jelenete történt, s ha szent volt a görögök előtt a triarsi tér, hol Pelopidás tizenketted magával kimondá a Thebae elleni harczot, melylyel hazáját fölszabaditá, ha szent és tisztelt a svájczi előtt Rütli, hol 1307-ben a 33 élni-halni kész polgár összeesküdött az idegen zsarnokság megbuktatására, miért ne lenne szent és tisztelt előttünk Martonfalva, hol néhány bátor hazafi elhatározá a honvédelem harczát. Martonfalva ezen eredményeiben nagyszerü mozgalmat előidézett összebeszélgetés helye, Martonfalva, mely a fennebb leirt dicső s magasztos jelenetnek kiindulási pontja volt!

Előadók röviden Háromszék önvédelmi harczának azon első szakát, mely alatt e széknek hős fiai az osztrák hadsereg és annak szövetségesei, az oláhok és szászokkal vivtak. De még hátra van azon második, talán még dicsteljesebb szaka, midőn az osztrák előbbi szövetségesei mellé Európa legnagyobb birodalmának kancsuka alatt növelt vad zsoldos hadát is fölvette. A zsarnokság ezen fagyos vitézeivel szintén Háromszék mérte össze legelőbb fegyverét.

Ugyanis azon időtájt, midőn Háromszék ujból felvillogtatá győzelem-koszoruzott fegyvereit, érkezett vissza a Bem által Szelindekről hazabocsátott, azon székely zászlóalj, mely a Bánátban már régóta harczolt. A vezér ily gyöngéd figyelmével szemben Háromszék erkölcsi kötelességének ismerte az elbocsátottak helyét ujakkal pótolni, sőt mivel arról is értesültek, hogy a Szeben alól visszaszoritott magyar sereg szorult helyzetben van, Gál Sándor vezénylete alatt minden itthon nélkülözhető erőt Bem táborába inditottak. Febr. 4-én indult el a segédcsapat; azonban a mint az aldobolyi hidnál a Barczaságra átlépett, a regg ködéből ágyuhang fogadta. Sergeink, mivel Schurrter elmenekültével ellent nem véltek, meg voltak ugyan lepetve, de megfélemlitve nem, azért harczvonalt képezve, a csatát elfogadták; ágyu és apró fegyverrel már régóta folyt az, s még mindig nem tudták kivel, mert az ellen ködbe burkolódzott, mintha szégyelte volna azon attentatumot, melyet a szabadság ellen, a szabadságra törő XIX-ik század népeinek szemeláttára elkövetett; már patakzott a vér s székely harczosaink még mind nem tudták, hogy minő fegyverek ontják azt; csak később egy lovassági roham kifejlődtével látták kevés számu ujoncz huszáraink, hogy nem szaladó osztrák dragonyosokkal, hanem helyükön megálló orosz kozákokkal van dolguk*Mert az orosz invasio, melyet sokan a függetlenségi nyilatkozat által előidézettnek mondanak, már febr. 2-án megtörtént Erdélyben. Az mintegy előkisérlet volt, hogy valjon mit mondanak a népjog ily lábban tiprásához a kabinetek, s mivel vétkesen elnézték az elsőt, azután nyugodtan nyomultak előre a szabadság megfojtására.

Azoknak szokatlan pika-erdeje, roppant sokasága s vad harczorditása visszahökkenté az ujoncz lovasságot, de őrnagyuk Horváth Ignácz egymaga közibök vágott, s többnek halált osztva, sebterhelten harczolt, mignem egy oldalba került székely zászlóalj sortüze szétszórván a megdézmált kozákokat, kimenték a hőst a halál torkából, valamint megmenték a szintén vész fenyegette ágyukat, melyek mellől 15 tüzérünket lőtték el*Jancsó a lelkes k.-vásárhelyi polgártüzér s még egy más elhalt, a többiek, azok közt Nagy Sándor hadnagy is megsebesült..

Végre sergeink – mert az 5 órai folytonos harcz nagyon megviselte, s főleg mert lőkészletük elfogyott – visszahúzódtak, az oroszokkal, ha nem is győzelmesen, de becsülettel és hősi bátorsággal vívott ezen első csatájukból.

Megtériték ugyan útjokból, de nemes szándékuktól, hogy Bem sergének segélyre annál inkább szükség volt, mert a bejött orosz segélyhad Brassót és Szebent megszállván, az osztrákok minden erejüket öszpontosítva vihették harcztérre. Gál Sándor azért Udvarhelyszék felé vette utját s Segesvárhoz éppen jókor érkezett (febr. 25-én), hogy Szeben bevételét, valamint az orosz-osztrák sergeknek Erdélyből való kiverését lehetővé tegye, és ezen páratlanul nagyszerü hadjárat dicsőségéből a székelyeknek is osztályrészt juttasson. Valamint Háromszék kezdte meg a harczot, ugy az ő harczosai végezték be a tömösi szorosban, hol a futó ellent (márcz. 21.) Szabó Nándor székelyeivel csufosan szalasztá ki a hazából.

Csend következett be, mindenfelől kedvező hirek érkeztek, a győzelmeket, melyek Erdélyben vivattak, Királyhágón túl még nagyobbszerü győzelmek követték, melyekbe Bem is befolyt, az erdélyi seregből 10,000 emberrel menvén a Bánság kitisztitására.

A szabadság, a jogvédelem harcza csudaszerü eredményeket mutatott fel. Egy nagy birodalomnak roppant hadserge s a félrevezetett testvérnépek lázongó tömegei mindenütt le voltak verve, a 15 oldalról jött támadás mindenütt visszaüzve, az ország fővárosa visszahóditva, s az osztrák hadsereg harczképtelenné téve, elannyira, hogy természetes ellene, a muszka segélyét kérni kényszerült.

Észak colossának roppant sergei meg is indultak a szabadság megfojtására, s Európa népei vétkes közönynyel nézték, hogy a barbárság miként rombolja a szabadság és polgárosodás végvárának mindnyájuk biztonsága felett őrködő védfalait.

Erdély támadtatott meg legelőbb a kiüzött muszkák erősitett tábora által, s Háromszék volt most is, mely velök először megmérkőzött. A tömösi szorosban Kis Sándor vezénylete alatt 4000 székely küzdött 28,000 oroszszal, harczolva ugy, hogy Leonidás halhatatlan dicsőségét korunkban felujitá*A tömösi szoros nagyszerü védelme e munka VI. kötetében részletesebben lesz előadva.. A vélehelletökig küzdő hősök hulláin tört át a vandalismus árja; de Háromszék a kökösi hidnál még egyszer feltartóztatá*A kökösi csatáról láss többet az ezelőtti fejezetben Gábor Áron jellemzésénél, valamint e kötet IV. és XXXIII. fejezeteiben., hogy a szentgyörgyi vesztett csatát*Lásd e csatát részletesen leirva e kötet IV. fejezetében 45–47. lapon. Szemeriánál való viszont győzelmével ellensulyozza*A szemeriai csatát lásd e kötet III. fejezetében, 30. lapon.. Azonban e győzelmek gátot vetének ugyan, de meg nem akadályozhatták, hogy a barbarismus árja le ne tarolja a szabadságnak diszlő vetéseit. Segesvár harczterén elseperte a fergeteg a székely hősök nagy részét s Világosnál felteritették az eltermetett szabadságnak bús torához az asztalt, melynek abroszát a nemzeti szabadság ravatalleple alkotá.

Háromszék s vele a haza siralom völgyévé változott át, hol a gyáva kegyetlenség véresen üzte boszujának galád szenvedélyét, a dicsőség fénylő terén börtönök, békók s az erényhősök bitófái tüntek fel, melyek alatt a bűn és fertelem tartá ördögi tivornyáit, s melyeken az emberiség legszentebb vértanu dicsőiték még halálukban is az eszmét, melynek létesitése küzdelmeiben magasztossá lettek.

Évtizedek multak el azóta s a szent vértanuknak, a szabadságért vívott harczoknak emléke szent most is a nemzet, szent az emberiség nemesebb törekvéseit felfogott népek előtt, szent a történelem igazságot szolgáltató itélőszéke előtt, míg a zsarnokság bérenczeitől s vértigriseinek emlékétől undorral fordul el az emberiség, s a történelem lapjára véres árnyékuk csak szégyenfoltot vet.

De ideje megválnunk a dicsőségnek ezen diszlő kertjétől, melynek örök életü virágait könyeinkkel, s ha kell, mindnyájan vérünkkel is megöntözzük, hogy azok hervadástól óva legyenek, mert a mult dicsőség e termékeny talajba esett magvaiból tenyészik a jövő nagyságának és szabadságának életfája.

S most a nagyszerü eseményeknek ezen kisszerü vonaásokban vázolt képétől megválva, folytassuk kutatásunkat tovább népéletünk észlelésében, s a tájakhoz kötött emlékekben keresve fénysugarakat ecsetelt képünk kiszinezésére.

Martonfalván alól találjuk Léczfalvát, mely a várhegyi dombozat északkeleti végénél a Feketeügy jobboldali partmagaslatán igen festőileg fekszik. Léczfalva nevét Benkő József onnan származtatja, hogy az ős telep régen léczezettel, talán fa-pallisadokkal, vagy karózattal volt erőditve. A 14. század első felében tünik fel legelőbb Léczfalva neve, még pedig annak igen sajátságos változataival, mert a pápai dézmák regestruma 1332. évi sorozatában (646. l.) Villa Beze, az 1333. év bejegyzésében (683. l.) Lezofalva, az 1334. év rovatában (716. l.) pedig Lezafalva néven találjuk. Továbbá az 1567. évi regestrumban Leczffalwának irva 28 kapuval, végre az 1635. évi lustrális könyvben Leszfalva néven fordul elő.

Léczfalváról származik s onnan irja is magát a Gyárfás család, melyből Pál tünik ki mint Kézdiszék ülnöke, később Bethlen Gábor portai követe*Nagy Iván Magyarország családai.. Ez a Pál 1629-ben fejedelmi beleegyezés alapján Réthy Istvánnal teszen jószágcserét*Kállay a Ns. Székely nemz. 116, 249. lap.; István II. Rákóczi Ferenc kapitnya volt, s mint ilyen 1704-ben Szeben alatt esve el, nyert hősi babért. Utódai közül szintén találhatunk olyakat, kik a szabadság és jogvédelem harczaiban szereztek érdemeket; ilyen Lajos, ki határőri százados, Samu, ki határőri hadnagy volt; 1848/9-ben mindkettőt a hazafias kötelmek terén találjuk, az elsőt mint honvédőrnagyot, az utóbbit mint honvéd lovasszázadost.

Léczfalva a régész előtt érdektelen ugyan, de a történetnyomozó már hálásabb téren halad, mert a most igénytelen falucskában egykor az ország rendei is tanácskoztak, mivel 1600-ban oct. 25-én itt tartatott azon táborból rögtönzött országgyűlés, mely a töbek közt a székelyek megfékezését tűzte ki feladatául.

Egy futólagos pillantás az akkori eseményekre talán nem lesz felesleges már csak azért is, hogy a székelyeknek e korban viszásnak tetsző állását lehetőleg indokoljuk.

A ki a székelyek jellemét ugy a mult eseményeiből, mint a jelenben tanulmányozta, fel kell ismernie e népnek a jog és nemzeti szabadsághoz való rendületlen ragaszkodását, minőt Európa egy népénél sem találunk fel. A székely, mint hun ivadék, e hazának régibb lakója, a mayarnak bejöttekor szerződésileg szövetkezett a testvérnéppel, mely szerződésben biztositá magának democraticus elveken nyugvó ősi alkotmányát, melyben a nemzeti egyenlőség, az egész székely nemzet nemessége s adómentessége megállapittatott, s csakis önkénytesen felajánlott ököradó (a trónörökös születésekor és koronázáskor) s tömeges hadviseletben voltak a közös haza iránti kötelmeik megszabva. És a katonai szervezeten nyugvó eme kiváltságaikat s önkormányzati függetlenségüket a magyar királyok – kiknek annyiszor volt a székely erős karjára szükségük – nagyrészt tiszteletben tartották, s ha sértették, a szabadságára nagyon féltékeny székely nép még fegyverrel is respectáltatta azt.

Ez történt János Zsigmond alatt is, ki önkényileg kezdvén a székely földön rendelkezni s a nemzet ős jogait csorbitani, a székely nép fegyvert ragadott kiváltságai védelmére, de meglepetve (a vajai téren) szétveretett. A segesvári országgyülésen szigoru, a nemzet ős szerkezetét felforgató, a székely köztársasági elveken nyugvó kormányzatot megváltoztató törvények keletkeztek, melyek adó alá vetették a népet, osztályokra szakgatták, az addigi lovas és gyalog rend (mely inkább a hadszolgálati felosztáson és nem előjogokon alapult) fölibe a primori rendet alkoták, s a Székelyföldön addig ismeretlen királyi jogot is behozták. Vérengző kegyetlenséggel, sokaknak orra, füle levágása s kivégeztetése által előidézett terrorismussal hozattak létre ezen uj intézvények; a legyőzött székely meg volt döbbenve, de kibékitve, lecsendesitve nem volt, s midőn Báthori Zsigmond szabadságaik visszaállitását, a jobbágyokká lettek felszabaditását igérte, feledve sérelmeiket, 20,000-en gyültek Feketehalomhoz a fejedelmi táborba, s azon fényes győzelmeket, melyeket Báthori Szinán Psha felett kivivott, – a székelyek fegyvereinek lehet feltudni.

Az ezt követett 1596. esztendőben, míg a fejedelem Prágában járt, addig a székelyföldi nemesek összegyülvén a székhelyeken, elhatározták a fejedelem távollétét felhasználva, volt jobbágyaikat, kik a szolgálatot a fejedelmi ígéret alapján megtagadták, megfenyíteni, s azt azon kor vad szokásai szerint ugy eszközölték, hogy éjjel kiszállván, azon szerencsétleneket összefogdosták, s százanként huzták nyársba; midőn pedig a kegyetlen öldöklésben kifáradtak, akkor orrát, fülés metszették el a szerencsétlen népnek, s ekként ujból sajnos jobbágyságra veték e szabad nemzet egy részét. (Erd. Tört. ad. I. k. 46, 47. l.) Csuda-e, ha e harczias szellemü nép elégületlen volt s boszus a kormányzat és a kegyetlenkedő nemesség ellen?

Sőt annyi századokon át sértetlenül fentartott jogai és szabadságainak tiprása által ezen – Erdély szerepében mindig döntő befolyást gyakorló – hős nemzet, a haza kormányzatával szemben élbe lőn állitva; nem lehet azért csodálni, hogy ezen állapot tovább is fenntartatván, a székelység elégületlensége tovább is tápláltatván, a boszus, a jogvesztés által érzékenyen sértett székely nép Mihály vajda bejöttekor, midőn ez csatlakozásáért ős jogai és szabadságai visszaadását, jobbágyság eltörlését igérte, ők, az elnyomottak, benne egy szabaditót vélve, hozzá csatlakoztak, s ha az oláhoknak ezen – annyira magasztalt, de magát aljas gyilkosságok és rablás által beszennyezett – ideális hőse győzhetett s magát fenntarthatta darabig, azt csakis kizárólag a székely fegyverek támogatásának lehet felróni.

De mihelyt a székelyek kitombolták magukat s mihelyt a vajda törekvését s irányát átlátva, visszavonultak, s részben a hazafiak táborához átmentek, a kegyetlen honduló Mihály vajda könynyen legyőzhető és kiüzhető volt.

A vele czimborált székelyek megfenyitésére összejött a léczfalvi országgyülés 1600. oct. 25-én. Hatalmas hadsergek fedezték a tanácskozókat. Basta zsoldosaival Uzonban, Csáki István a megyei hadakkal Léczfalván, Székely Mózes vitézlő népével Nagy-Borosnyón tanyázott*Mikó Ferencz Hist. Lásd Magyar Tört. emlékek VII. k. 149. lap.. Ezen országgyülés szigoru rendszabályokat hozott; a székelyek fékezésére épült várhegyi és udvarhelyi várak, – melyeket a székelyek leromboltak volt – ujbóli felépitését elrendelte, s a székely népet a fegyverviseléstől is eltiltotta. (Ez országgyülés végzései közöltettek Erd. Történettára I. k. 245. s. köv. lapjain.)

De végre mégis szüksége volt a hazának a székely fegyverekre. Bocskai és Bethlen Gábor visszaadván legalább részben a nemzet jogait, kibékitették a kormányzattal, s a székely örömest feledé a bántalmakat, feledé a segesvári és léczfalvi országgyülések ildomtalan szigorát, s a hazának leghatalmasabb védője és oszlopa lett, mint volt minden időben le egészen korunkig.

S ennyi érdem, történelmünkben felragyogó annyi hősiessége és a közjónak tett nagy szolgálatokkal szemben el kell felednünk, meg kell engednünk egyetlen botlását, midőn a haza ellensége által elcsábittatni engedvén magát, a közös haza ellen forditá fegyverét; de a szenvedélytől elvakitott nép csakhamar önkénytesen tért a kötelesség utjára, s ez egyszeri tévelygését régen helyrehozta, s azért a történelem itélőszéke is fel fogja menteni. 1707-ben Acton Schram vezetése alatt serget küldött Háromszékre, mely csapat Léczfalvát körülárkolva, oda helyezkedett el, s onnan féktelenkedett a szegény népen*Apor Péter Synops. mutationem 150. lap. A Magy. Tört. eml. 11. kötetében..

Léczfalván szintén gyakran tartotta Háromszék közgyüléseit és pedig összesen 12-er*1-ső 1643. sept. 16-án Basa Tamás elnöklete alatt, mikor Dálnoki Veres Péter nemeslevele kihirdettetett. (Gub. levélt. a Cont. Tábl. munk. 3134/771.)
2-ik 1708. jan. 27-én. Az aufigáltak adóját falu fizeti. E gyülés a Székely nemz. Const. 116. lapján jan 22-re van téve; valószinü, hogy 22-én kezdődött és egész 27-ig huzódott. E gyülésen esküdt fel Apor Péter a főkirálybiróságra, mint ő maga Synops. mutationem 152. lapján mondja.
3-ik 1709. jun. 15-én. a háromszéki fortalitiumban a jobbágyság ezután szolgálni nem fog.
4-ik 1709. aug. 12-én. Ki császár szolgálatában opponál, marháját fogja a biró.
5-ik 1710. sept. 15-én. A káromkodókat nem büntető birók tálion maradjanak.
6-ik 1711. aug. 28-án. Kinek három jobbágya van, capitalisba jobbágya fizet. A Ns. Székely nemz. Constit. 117. lapján. 1712. sept. 19-re van téve egy Léczfalván tartott gyülés, de mivel annak határozmánya ugyanaz, azért ott dátumcserének kellett történni.
7-ik 1714. febr. 26-án. Aufigáló ember adóját falu fizesse. Ezen gyülésről emlités van a Ns. Székely nemz. Const. 117. lapján is.
8-ik 1714. jun. 6-án. A szolgálók fizetése szabályoztatik, s hogy székülés után 60 nappal a nyertesnek az ítélet kiadattassék, rendeltetik.
9-ik 1714. jul. 11-én. Kártételt és potentiát, akár falu, akár privátus tegye, keményen büntessék.
10-ik 1716. febr. 16-án. Megyebirák és egyházfiak falubiróságot nem tartoznak viselni. Ezen gyülésen hirdettetett ki komollói Andor Ferencz nemeslevele. (Gub. levt. 11840/772.)
11-ik 1716. dec. 22-én. Az adósság megvételében a Comp. Cons. P. IV. T. 15. A. 1. observáltassék.
12-ik 1721. apr. 30-án. B. Apor Péter elnöklete alatt, mikor szemeriai (sz.-marjai) Bora Dávidnak Báthori Kristóftól 1576. máj. 19-én nyert és VI. Károly által 1720-ban megujitott nemeslevele kihirdettetett. (Gub. levélt.).

Léczfalvától északkeletre még két a téren künn fekvő falu van, Telek*Thelek néven találjuk az 1567. évi regestrumban 14 kapuval. és Szörcse*Szörcse az 1567. regestrumban Zeorche csak 6 kapuval, az 1635 lustrális könyvben Szeorczie néven van bejegyezve.; mindkettőnek nevét ős előidőkre vihetjük fel, mert a Telek-nem egyike volt az ős székely törzseknek, s több mint valószinü, hogy helységünk e törzs névemlékét őrzi. Telekről származott Makó György, ki egyike volt kora legjelesebb harczosának, s bár ő is kezdetben eltántorodott a kötelesség utjairól, későbbi érdemei és hősies halála által azt helyrehozta. Ugyanis Makó György Báthori Endre által küldetett az akkor barátnak hitt Mihály vajdához, kinek egyik kitünőbb csapatvezére volt, s mert a székelyek felszabaditójának vélte, Sellenbergnél mellette harczolt, s mint a centrum vezetője, székelyeivel a győzelemre nagyon döntőleg hatott. Ha itt első volt a küzdők között, első volt, ki a magyar fajt pusztitani kezdő kalandort nemcsak elhagyta, hanem a barczai táborban levő székelyeket is a Tordára sereglő hazafiak táborába vitte, hol oly nagy volt a megtérte és megérkezte feletti öröm, hogy Csáki s a főurak a Keresztesmezőre elibe menve, zenével fogadták*Kővári Erd. Tört. IV. köt. 109. lap.; ott van Miriszlónál, hol a sereg zömének egyik vezére s főindoka annak, hogy a még Mihály vajda mellett levő székely lovasság is átjövén, a győzelem biztosittatott; azért a léczfalvi országgyülés érdemeit, melylyel a haza megmentését oly döntőleg eszközölte, okmányilag is elismerte, melyben teleki Makó Györgynek fennebb körvonalazott érdemei jutalmául a várhegyi várhoz tartozó bölöni, laborfalvi és szent-iváni jószágokat adományozzák az uralkodó beleegyezésével*Ezen adománylevél megvan eredetiben a rétyi Székelyek levéltrárában. Kelt a léczfalvi országgyülésen 1600-ban oct. 12-én; az ország rendei nevében aláirják s pecsétjeikkel látják el Csáky István, Sennyey Pongrácz, Bornemissza, Alárdy Ferencz, Toldi István, Bodoni István, Mindszenthi Benedek.. Makót ezután mindig a nemzet ügye mellett látjuk buzgólkodni, 1603 n Székely Mózes egyik csapatvezére, s mint ilyen Basta hajduit Beszterczénél szétveri*Fundgrube I. 184.. Ez év juliusában szintén őt küldötte Imecs Mihálylyal a Barczára beütött Radul vajda ellen. Rosnyónál harcz fejlődött, mely 1500 székely, valamint Makó és Imecs életébe került*Bethlen Farkas V. 371..

Telekről származik Horváth Károly, a szent emlékü vértanu is, kiről e munka IV. kötetében tüzetesebben.

Telek és Kovászna között feküdt Borczfalva nevü falucskáról emlékezik Benkő (Milk. I. 72.), melyet szintén tatárok dúlnak fel, de e feldúlatásnak nagyon régen kellett történni, mert az 1567. évi regestrumban nem találjuk bejegyezve. De bármily régen történt is, a hagyomány fenntartá emlékét, s a kovásznai határba eső fekhelyét még ma is Borzfalvának nevezik.

Már most lássuk Szörcse néveredetét. Az Upor Sándor által sz. István királyhoz követségbe küldött nemes, egyenesszivü férfiak közt ott látjuk első helyen Szörcsét, ez lehetett e falu alapitója, mely helységben ma is Háromszéknek legnépesebb nemes családja, a Szörcsei lakik. – A Szörcseiek közül Ferencz tünt fel, mint a ki Székely Mózessel harczolt a haza szabadságaért Brassónál, azonban Basta kezeibe esvén, ez őt annyi nemes honfival együtt vérpadra küldé*Bethlen Fark. Hist. V. 411, 498..

Szörcse és Zabola közt még két falucska van, ezek Tamásfalva és Petőfalva*Ha kicsinyek most, hajdan sem voltak jelentékenyebbek, mert az 1567. évi regestrumban Thamasfalva 10, Peteofalwa 4 kapuval van bejegyezve. Nevöket a legelőbb idetelepülőktől Tamás és Petőtől nyerhették. Különben Petőfalva volt Háromszéknek egyetlen faluja, melyet csaknem kizárólag jobbágyok laktak, ezek a zabolai Mikes-jószághoz tartoztak s 1848-ban szabadultak fel., Tamásfalváról és az onnan származott Tamásfalvaikról Imecsfalva filiája – épp oly érdektelen, mint kicsiny, s kutatásaim nemcsak kopár téren történtek, hanem a mellett még csalodásnak is voltam kitéve, mert régiségek után puhatolódzva, azon értesülést nyertem, hogy egyházi szentedényei között van egy Mikes Kelementől, a törökországi levelek feledhetlen irójától ajándékozott kehely. Rendkivüli volt örömem, mert a szabadság e nemes martyrjának egy hazánkban levő emlékét hittem felfedezhetni, azonban a minő nagy volt előzetes örömöm, épp oly nagy volt utólagos csalódásom, mikor az igénytelen, semmi műbecscsel nem biró ezüst kelyhen e feliratot olvasám:

„Anno Domini 1685
Mikes Kelemen Ur”.

Miből azonnal meggyőződhettem, hogy azt nem a számüzött nagy Mikes Kelemen, (ki 1690-n született), hanem az Apafi korában szerepelt másik Mikes Kelemen csináltatta.

Most pedig ezen rónatáji falukban tett szemlélődésünk után térjünk vissza Rétyre.