I. A Maros völgyének Maros- és Aranyosszék közt eső része Sz.-Pálig. | TARTALOM | III. Radnóth. |
A vidék jellege. Kápolnahegy. K.-Sz.-Pál, régi birtokosai, régi temploma, harangjai, a szentpáli kastély, közelében vívott harczok. A Kápolna-hegyen levő sír-imola és emlékkövei. Maros-szabályozás. Magyar- és Oláh-Délő, néveredetük, régi birtokosok, régi kehely, Antal János püspök. Buzás-Besenyő, néveredete, harangja, kelyhe. Ugra. Hosdád hegye és pataka. Barasó hegye és kutja. Ásványos forrás. Orba, Csapó. Kisfalud és Csapó-Sz.-György nevű elpusztult faluk. Csapó régi birtokosai. Oláh-Kocsárd, Bábahalma.
A mint a Székelyföld határát átlépjük, a vidék jellege felötlőleg változik: pedig itt ugyanazon folyamnak termékeny széles völgyében vagyunk, ugyanazon földtani alakulás, ugyanazon tájirati fekvés, ugyanoly égalji viszonyok, ugyanoly dús áldásai a természetnek; honnan van mégis az a rögtöni változás, az a rideg kopárság s nyomasztó egyhanguság, mely bizonynyal mindenkit kellemetlenül fog érinteni? Onnan, mert itt a hegyek ormait oly ékitőleg koronázó erdők hiányoznak; s midőn az erdők iránt előszeretettel viseltető s azt nélkülözéssel is megkimélő székelység által lakott vidéken minden hegyormon, mint annak lengő bokrétái, erdők zöldellenek; midőn a hegyoldalokat szőlőültetvények, gyümölcsösök ékitik: akkor itten a völgyet bezáró hegyek kopár-ridegek, s a tenyészet díszétől teljesen meg vannak fosztva. – A völgy itt is kies, de a meredeken leszelt, s mély suhadások és vápák (sötét árkok) által tarkázott hegyek kellemetlen benyomást gyakorolnak az útasra.
Kerelőn alól a völgyet egész szélességében egy – a balpartilag beszakadó Besenyő patak mellett lenyuló – lankás hegyhát torlaszolja át. E hegyhátnak csak északi fokánál maradt egy kesekeny nyilás, hol a Maros, látszólag erőszakosan, tört útat magának. E hegyhátot Kápolna hegynek azért nevezik, mert legmagasabb ormán egy gyönyörűen fekvő sirkápolnának van messze ellátszó tömege. Ez imola várkastélyszerű keritésével és sok apró tornyával igen festői csoportozatot alkot. E kápolnát majd alább tüzetesebben fogjuk tárgyalni; előbb azonban Kerelő-Szent-Pálra tekintünk be, mely község a Kápolnahegy nyugati alján – mint azt képünk is előtünteti – igen festőileg fekszik. (Lásd a 41. lapon.)
Sz. Pál kétségtelenül a vidéknek legrégibb faluja, s mint ilyen, központi anyaközsége volt e vidék többi helységének, mit már abból is következtethetünk, hogy a pápai dézmák regestrumának 1332. évi rovatában (614. lapon) a többi falunak mellőzésével* csak Sz Pál van bejegyezve* . Ugy látszik, hogy Sz.-Pál legrégibb birtokosa az innen eredő Szentpáli család volt, ezek utolsója Szentpáli Mihály kihaltával szállott a korona rendelkezésére, s igy adományozta 1479. oct. 21-én Mátyás király, neje Beatrix királyné beleegyezésével, Kerelő-Sz.-Pált, Bessenyőt, Ugrát, Gyérest, Laczkódot, melyek Szentpáli Mihályéi voltak, valamint Doboka vármegyei Ombozt s a deficiált Vok Sándornak bár hol levő más jószágait, szeretett egyetlen fia Jánosnak Liptó herczege és Hunyad grófjának; elrendelve a kolozsmonostori conventnek a késedelem nélküli beiktatást, mi meg is történt.* .
1486-ban a Szentgyörgyi család birja Kerelő-Sz.-Pált* . 1511. márcz. 25-én Zápolya János rendeletére Hoszaszói Ferencz és Márton (György fiai) iktattatnak be Sz.-Pálba, mint oly birtokba, mely anyjuk Szentpáli Anna után őket törvényes örökösödési jogon illeti* . 1524-ben Zápolya János vajdának Barcsáról kiadott rendelete következtében a kolozsmonostori convent cseszvei Barlabasi János esperestet és nővérét Katalint – Szima Zsigmondnét – iktatja be a (hihetőleg Hosszuaszóiaktól) megvásárolt egész K.-Sz.-Pál, Ugra és Laczkodba* . Ezután nem sokára a paniti Alárdiak kezére megy, de 1575. Alárdi Ferencz a Békéssel való szövetkezésért a kolozsvári országgyülésen notáztatván, jószágai, azok közt Sz.-Pál, Kerelő, Ugra és oláh Déllő is Báthori Kristófnak adományoztattak* . 1590. Báthori Zsigmond Alárdi Ferencznek és fiának Gáspárnak visszaadta a szentpáli várat, Kerelőt, Ugrát és a szentmargitai praediumot, mire később uj donatiót is nyert* , többi jószágai oda vesztek.
1591. jun. 18. Fehérvárról Báthori Zsigm. átirja s ujból helybenhagyja egy azt megelőzött 1590-ben máj. 28-án kiadott megerősitő levelét, melynek értelmében radnóthi Kendi Ferencz és Antal paniti Alárdi Ferencz és Gáspárnak átbocsátják azon marosszéki birtokot, melynek fele Velencze, fele Medgyesfalva* , továbbá ugyan marosszéki békás-bodoni* , chybafalvi (Csiba), szentmiklósi és lőrinczfalvi részjószágokat oly feltétellel, hogy fennevezett Alárdiak fiágoni kihaltával azoknak egész szentpáli birtoka kastélylyal, Kerelő, Ugra és Sz.-Margita a fenn elősorolt marosszéki birtokokkal együtt Kendi Ferencz és utódaira szálljanak vissza* . Szent Pál és tartozandóságai nem sokára a Hallerek kezére kerülnek, kik ma is birják.
Sz.-Pál még ma is tekintélyes helység s sokadalmakkal birván* , arra hivatott, hogy e vidék központi mezővárosává nője ki magát. – Lakosai magyarok voltak régen, most már oláhokkal kevervék* .
Sz.-Pálnak mint régi egyházközségnek, érdekes régi temploma volt, mely a falu lakóival együtt a 16. században református kézbe ment; 1741-ben azonban a buzgó hittéritő gr. Haller Gáborné erőhatalommal elfoglalta a templomot* s azt saját költségén kiujittatván, annyira átalakitotta, hogy ma a régi műidomoknak semmi nyomára nem akadhatunk* ; hanem mindamellett találunk tornyában egy igen érdekes régi harangot – a nagyobbik – melyen e körirat olvasható:
Vedi azonban Veni helyett van s igen valószinüleg a rosz öntésnek hibás eredménye. E harang köriratában nem találunk ugyan évszámot, de azért a betük alakjáról itélve, annak öntését a 14. század végére tehetjük, s igy valószinű, hogy a szentpáli átalakitott egyház is ezen korban épült.
Kisebb harangja szintén régi, mint ezen rajta levő körirat mutatja:
Georgius Venningus de Urbe Vienna |
Anno Christi 1624. |
Ezenkivül egyik oldalán a Haller-czímer, másik oldalán e felirat:
Doctor gentium Paule |
Ora Deum pro me |
Splis Mag. Dnus Steph. |
De Hallerke fieri procuravit* . |
Szent-Pál ódon temploma mellett a világi épitészet köréből is mutat fel figyelemre méltó tárgyat, ez a gróf Hallerek fényes kastélya, mely a Maros balpartján pompálkodik. A jeleni kastély négyszög idomra épült: ugy azonban, hogy nyugati oldala nyitva hagyatott, mintha jelképezni akarná gazdájának* mindenkit tárt karokkal s nyilt szivvel fogadó vendégszeretetét.
Ezen kastély a mult század elején, részben annak végén épült a renaissance-styl azon fényelgő modorában, mely az akkor épült főuri lakokat jellegzi, s mely főleg a belső berendezésnél fejté ki pazar fényét, hol a szobáknak ajtai, ablakai s a falak alsó része is díszmetszvényekkel ékitett cserfa-burkolattal van bevonva, melyeknek keretében nehéz kelme és gobelinek pompálkodtak. A jeleni kastélyról e néhány szóval mindent elmondánk, mivel itt minket nem annyira ez, mint eldődei érdekelnek; mert ha a szentpáli kastély történelmét nyomozzuk, három várkastélynak találunk létnyomaira, melyek közül a jelenit megelőzöttek történelmünkben nevezetes szerepet játszottak; azért szükségesnek látjuk a mult fátyolát legalább némi tekintetben fellebbenteni.
1575-ben Alárdi Ferencznek, a Békés Gáspár pártján levő főurnak, volt itten várkastélya. Békés német segélylyel tör Erdélyre, s mig Báthori sergeit egybevonná, már a Keresztesmezőn táboroz. Innen Nyárádtőhez huzódott, hogy a pártjára megnyert csiki és marosszéki székelyekkel csatlakozzék, mi megtörténvén, a nyomait követő Báthori István elébe ment le Radnóthhoz; de a fejedelem jul. 8-án átszállván a Maroson, Békés Kerelő Sz.-Pálhoz huzódott vissza. 9-én már Báthori is ott volt. Békés a Szent Pál feletti Kápolnahegy magaslatán foglalt hadállást s ezen előnyös helyről dördültek el ágyui a közelgő fejedelmi seregekre. Azonban Békés nem sokáig tarthatta ezen, talán részére győzelmet biztositó állást, mert Báthori ügyes hadtani combinatióval serge egy elszakitott osztályát a besenyői völgyön inditá fel Békés hadállásának megkerülésére, ki ekként a bekerités és elvágatás veszélyét megelőzendő, lehuzódott Alárdi várkastélya mellé. Dühös és vérengző csata fejlődött itt ki. Báthori serge, melynek jobb szárnyát maga a fejedelem, bal szárnyát – a legelőbb itt feltünt – Székely Mózes, közepét Gyulafi, a fővezér vezényelte, egyszerre tört Békés hadának. Egy fényes lovassági roham megtörte Békés hadsorait, sergének lovassága a Marost átgázolva, gyalogsága a Maros gátján menekült, mig egy nagy része fogságba esett, más része pedig Alárdi várkastélyába vonta magát. Báthori ostrommal vette be a kastélyt, s az ott volt pártosok közül Bartakovics Horváth Jánost, Barcsay Gáspárt, Zádorlaki Györgyöt, Szakács Miklóst és Darlaczi Jánost helyben kivégeztette* .
Itt folyt le tehát azon nevezetes csata, mely Erdély függetlenségét s államiságát biztositá, mely az erdélyi fejedelemségnek lételét szilárd alapokra fekteté. Itt e táj vizsgálatánál, ezen nagy horderejű harcznak részletei mind felelevenülnek előttünk, s képzeletünk előnkbe állitja az ott küzdött hősök árnyait.
Alárdinak ezen csatában szerepelt szentpáli várkastélya eltünt; az vagy Báthori ostroma, vagy más alkalommal annyira megsemmisült, hogy 1610-ben Haller István Sz.-Pálon egy teljesen uj várat épitett. Haller Istvánnak még most is megvan a kastélyban egy egykoru képe. E képen oly nevezetes feliratok vannak, melyek e kastély történelmére becses adatokat szolgáltatnak. Igy Haller fejénél ez van: „Iris ac Mcus Dnus Stephanus Haller de Hallerkeo aetatis suae 56.”
Lábánál egy váskastély látképe, felette e felirat: „Castrum hoc Szent Pál, praeter alia a fundamentis extruxit. Anno 1610. 9. aprilis situs est primus lapis.”
E kép feliratából pedig nem csak azt látjuk, hogy Haller István egy egészen uj várat épit itten, hanem ezen ma eltünt várnak képünkön levő rajzából alakját is megitélhetjük. A vár közepén apró ablakokkal, magas kürtőkkel ellátott kastély emelkedik, melyet lőréses, magas védfalak öveznek körül négyszög idomban; szögletein nyolczszögű bástyák emelkednek; kivételt csak a délkeleti szöglet képez, hol a bástya helyén templom áll, melynek négyosztályu tömör zöm-tornya magasan emelkedik a többi épületek fölé.
Haller István kastélya – melyet e kép után magunk elé állitánk – szintén szerepelt, a mennyiben az is, miként eldőde, véres harczok szinhelye volt. A magyar nemzet szabadságáért, annyiszor esküellenesen megsértett alkotmánya s kijátszott függetlensége visszavívására Rákóczi Ferencz s vele a nemzet fegyvert ragadván, e mozgalom Erdélyre is kiterjedt. Itt is csaták vivattak, s a nép mindenütt Rákóczi fenlobogó zászlói alá sereglett; a nemesség azonban még tétovázott s vagyonával a német őrségektől védett várakba, keritett városokba huzódott. Német őrség volt e tájatt a szentpáli várkastélyban is; ide huzódott be a vidék nemessége, de 1704-ben Kaszás Pál, kurucz vezér, hadsereggel jött e várkastély alá s megkisérté, hogy rohammal vegye be, hanem e roham 200 kurucz elveszésével nyomatott vissza. Kaszás azonban nem tágitott s a várkastélyt ostromzárolván, a bennlevők elvégre is élelemhiány miatt kénytelenek voltak magokat feladni. A benn volt magyarok – miként mindenütt történt – felcsaptak kuruczoknak, a német őrizet pedig Szebenbe kisértetett* .
Ezen ostrom, vagy későbbi harczok folyama alatt, ugy látszik, hogy a Haller István által épitett várkastély is megsemmisült, vagy annyira megrongáltatott, hogy a Rákóczi mozgalom végeztével a jelenleg is meglevő harmadikat kellett helyébe épiteni. E kastélyt már fennebb ismertetők. Lássuk azon maradványokat, melyek az itt állott és szerepet játszott régibb várkastélyokból fenmaradtak.
Az uj kastély nemcsak a réginek anyagjából, hanem annak helyére is épült, s még most is megvan a régi védfalaknak, a Maros szinvonala fölé vagy 5–6 ölnyire emelkedő alaprakata; négyszögű az, 110 lépés oldalhoszszal, szögletein háromszögben kiszökellő bástyatalappal, az egészet széles mély sáncz övedzi, melyet fal szegélyez, s melybe a közel folyó Maros vize beereszthető volt. Ez kétségtelenül az 1610-ben épült várkastélynak maradványa, s ugy terjedelme, mint alakjára nézve nagyon hasonlit a háromszéki várhegyi vár maradványaihoz* . Ezen alapépitkezések mellett még néhány felirat és faragvány is van az ujnak falaiba beépitve. Ilyenek a déli szárny nyugati homlokzatába berakott feliratos kövek, melyek egyikén ez olvasható:
Arcem hanc Szent Pal Aedificaverat Magnae |
olim Memoriae |
Stephanus Haller. quid quid est intra portam |
interiorem |
excepto hoc palatio imposuitq. primum lapidem |
Anno 1610 |
Successor vero temporis filius Joannes de Hal- |
lerkeo extruxit |
Murum exteriorem cum quator propugnaculis |
congestis atque hoc Palatio. |
Soli Deo Gloria |
Szögletében: „Joannes Lew Tischler.”
Ugyan itt egy másik kő van, melynek egyik felén a Heller-czímer e körirattal:
„Sblis ac Mgcus Joannes de Hallerkeo Comes Cottus Torda principis. Tran. Consil.” |
Másik felén Kornis-czímer ezen körirattal:
„Spectabilis ac Magnifica Dona Catharina Kornis de Ruska.” |
Ezen feliratok azon felvilágositást nyujtják, hogy a Haller István által 1610-ben megkezdett várkastélyt csak fia, Haller János, végezte be teljesen 1674-ben. Hogy pedig itt nem a jeleni, hanem egy másik ezt megelőzött várkastélyról van szó, azt a feliratban előforduló arx szó is mutatja, de bizonyitja leginkább az, hogy ott propugnaculumokról, vagy szögerődökről van szó, már pedig a jelenleg meglevő kastélynak semminemű bástyája, vagy más védszerkezete nincsen, lévén az egy teljesen nyitott, a béke áldásait élvezni hivatott kényelmes urilak.
E feliratoknál jóval régibbnek tetsző s jóval érdekesebb azon két faragványos kő, mely a keleti szárny belső tornáczzata válíveinek (arcaden) két oszlopába van befalazva.
Ezek egyikén egy álló alak van féldombor faragványban; egyik lábával egy ágyura, másikával egy dobra nehézkedik, szétvetett lábai közt nyil, tegez, kopja, pánczél, szablyák, helebárdok, harczi bárd, sisak, zászló, sip, trombita, czimbalom, szóval: minden kigondolható harczi eszközök közt hangszerek. A felső szögletben felhőből kitetsző galamb (szent lélek).
A mi öltözékét illeti: az magyaros, fején prémes kucsma, testén egyfelől vitézkötéses magyarka, lábán szűk nadrágra simuló sarkantyus csizma; egyik kezében nyitott könyv, másik kezében széttörés miatt, kivehetetlen tárgy. Arcza ismeretlenné van rombolva; feje felett mondatszalagba felirat volt, melyből csak ezen érthetlen szavak olvashatók: „Numinis ads… Fofac… X. Gerenda se.” Ez mindenesetre sirkő, s a jelvényekből azt itélhetjük, hogy kit örökitni akar, az harczos, zenész és tudós is volt.
A másik kövön egy vitéz alakja van pánczélos öltözékben, váll- és karlappal (Achselflügen, Armschienen), térdein lemez-púppal (Kniebuckel), melyen oroszlánfő van, mellén czímer, ékes lemezzel, melynek azonban díszművezete le van töredezve; fején tollal ékesitett nyitott sisak van, egyik karjával finom hímzetet mutató párnára van könyökölve, mig másik kezében kézijjat tart. A feje felett levő mondat-szalagon e felirat van:
„Cursum consumavi, de reliquo reposita est mihi corona justitiae psml. T… D 4.”
Hogy ezek sirkövek töredékei, kétségtelen; de miután körirata mindenkiknek hiányzik, lehetetlen meghatározni azt, hogy kiknek akarják megőrizni emléküket. Hogy mindkettőn elő fordul a kézijj és nyil; sőt maga az egész öltözék is azt gyanittatják, hogy régi korból származnak. E mellett az utolsónak jelmondata még azt is, hogy hihetőleg a Báthori által kivégzettek valamelyikének emlékköve az. És igy azokat mindenesetre a régi várkastély emléktöredékei közé sorozhatjuk. A mostani kastély déli szárnyában kápolna van, és a benne levő szent edények közt egy igen müvészi, 1610-ben készült kehely érdemel megtekintést.
Bizonynyal mindenkire, ki Sz. Pálon megfordul, nagy vonzerővel fog birni azon épületcsoportozat, mely a Kápolnahegy ormán büszkélkedő helyzetében az egész vidéket uralja, s mely fénylő tornyaival, ragyogó bástyáival igen festői képet mutat. Ez épület arra, ki a mult emlékeit kutatja, még nagyobb hatást fog gyakorolni, ha megmondjuk, hogy az a Haller-család mausoleuma. E mausoleumot magas védfal övezi négyszög alakban. Szögletein nyolczszögű bástyák vannak, s bennök harangok. Az imola maga a keleti falhoz van támasztva, s tágas udvarának közepén magas torony emelkedik.
Épitési korára nézve felvilágositást az imola oltárképe nyujt, mely egyszersmind emlékképe egy ezen kápolna épitését eredményezett csodás eseménynek. Ugyanis a boldogságos szűzet ábrázoló kép alján felirat van, a melyből azt tanuljuk, hogy gr. Haller Gábor gr. Károlyi Klárát nőül vevén, midőn tél idején szentpáli kastélyába szállitaná, nagy szerencsétlenség érte, mert mikor hat ló által vont szánjuk a méhesi tó befagyott tükrén siklana át, a tó jege beszakadt s darabig életveszélyben forogtak. Ekkor a fiatal nő fogadalmat tett, hogy ha Isten e veszélyből kimenti, a boldogságos szűz tiszteletére templomot fog épiteni. Meg is menekültek mintegy csodaszerüleg a veszélyből. Károlyi Klára pedig fogadását hiven teljesité, e hegyfokra épitvén fel votivtemplomát. A felirat felett a méhesi tavon történt eset is le van rajzolva.
Ezen, az imola épitésére világot deritő emlékkép mellett egy másik is van, mely harczias idők emlékét védi. A kép az pőtsi csudatevő Máriának (?) másolata, melynek alján e felirat van: „Bosnyában, Banyaluka városa alatt 1737. esztendőben Károly császár kevés népére a törökök nagy sokaságának rohanásában testvérem gr. Károlyi Ferencz; Haller István és Gábor fiaim megmaradásához semmi reménységem nem levén, járultam a könyező szűzhez, kitől vigasztalás nélkül semmiben nem jöttem a pőtsi szent képhez, ott fogadást tettem: lehozott párját ide helyezni s kedveseim csudaszerüleg mentve lőnek” stb. Aláirva: Károlyi Klára.
A kép alján, nem ügyetlen ecset által le van festve a csata, mely Bányaluka alatt vivatott, s azon jelenet, a mint a törököktől körülözönlött fennevezett három levente egy folyamon átusztatva menekül. E két emlékkép mellett találunk az imolában két emléktáblát is: egyikét az imolát épitett Károlyi Klára és férje emlékére* fiai tétették oda; a másik az 1784-ben elhalt Haller Gábor lovassági tábornok és tanácsos* emlékét védi. Ezeken kivül az imolában találjuk az 1823-ban elhalt Haller Józsefnek és nejének, gr. Kohári Teréziának, az 1832-ben elhalt gr. Haller Gábornak és az 1847-ben elhalt gr. Haller Lajosnak* sirköveit.
Ezek, miként látjuk, nagyrészt ujabbkori siremlékek, de a sirkápolna tágas udvarán számos más régibb sirkő is van, melyeket – mivel több történetileg is nevezetes egyénnek védik emlékét – röviden elősorolni nem tartom szükségfelettinek* .
A kápolna udvarán izmos nyolczszög torony emelkedik, mely az udvar nagy részét átölelő sirbolt felett emelkedik. E torony falába vannak elhelyezve azoknak emlékkövei, kik a sirboltban nyugosznak; ugy azok is, melyeket a kastély régi templomából hoztak ide.
Ott találjuk a toronynak nyugati oldalán az 1657-ben elhalt Haller Istvánnak, Küküllő vármegye főispánjának sirkövét* , ki mint követ többször volt Bécsbe s Lengyelországba küldve. Ugyanez oldalon, a torony válíve alatt, fennebbi fiának, Haller János tanácsosnak magyar feliratu érdekes sirkövét* .
A délnyugati szögleten egy csinos kőkoporsó van, mely az 1697-ben elhalt Haller Ján. tordavármegyei főispán és kincstárnok emlékére készült* ; mellette neje, Kornis Kata emlékköve* .
A toronynak kápolnára néző keleti oldalán Petki Istvánnak, Csik-, Gyergyó-, Kászonszék főkirálybirájának, kir. táblai ülnökének* ; mellette neje, Haller Krisztina sirköve van* . A torony északkeleti szögletén találjuk Kamuthi Istvánné emléktábláját* . Továbbá még ott találjuk az 1634-ben elhalt Haller Istvánné, Kendi Judithnak, másik Haller Istvánné, az 1697-ben elhalt Torma Borbálának és Haller Rachelnek* sirkövét; és végre a torony északi oldalán az erd. kormányszék elnöke, az 1711-ben elhalt Haller Istvánnak* és az 1849-ben elhalt Haller Rozáliának sirkövét. A torony alatti sirboltban Haller Gábor és neje, Bornemissza Klára nyugosznak* .
A torony oldalán felirat van, mely átkot mond azokra, kik e temetkező helyet, a halottak békés lakát, megsértenék. Ez átok s a sir-imola magas védfalai sem tudták megvédni e helyet 1848-ban a feldúlatástól; mert az oláhoknak egy vad csoportja e helyre is betódult, s mindent feldúlva, még az oltárképet is összelövöldözte ugy, hogy a golyók helyei, mint szégyen-foltok, most is láthatók. – Heller Lajos ujitotta ki, s alapitványt tett ezen mausoleum gondozására; hol az azt épitett Károlyi Klára kegyadományából minden hónapban engesztelő áldozatot s halottak napján disz isteni-tiszteletet tartanak. Egyáltalában alig van honunkban temetkezőhely, mely ily díszes lenne, s mely annyi gyöngéd és kegyeletes figyelemben részesülne, mint ezen emlékkápolna. De ideje, hogy a halottak közül visszatérjünk az élőkhez.
Sz.-Pálon még emlitést érdemelnek azon hatalmas védtöltések, melyeket gr. Haller Ignácz a Maros áradatának megakadályozásaért csináltatott, s melyek oly nagyszerüek, miszerint bámulnunk kell, hogy magános ember hogyan tudhatta azt létrehozni.
Sz.-Pállal átellenben (kissé alább) fekszik a már Torda vármegyéhez tartozó Magyar-Délő, egy szemenszedett csinos falucska* , melynek lakói kizárólagosan magyarok. Hogy pedig e falu lakossága ily tisztán megőrzé és fentartá nemzetiségét, azt a protestantismusnak tulajdonithatjuk* , mely mindenütt és mindenkor palladiuma volt nemzetiségünknek. Magyar-Délőről származik a Jármi-család; legkitünőbb tagjának az annyi hadjáratokban részt vett és annyiszor követségekben járt magyar-déllői Jármi Ferencznek Rákóczi György 1648-ban 1400 frtért inscribálja az addig udvarhelyi Bölckövi Márton által birt Nagy-Vajdafalvát és a fogarasi várhoz tartozó Felső-Szombatfalvát* .
A Magyar Délő felett felmagasuló Szilason (hegy) túl Oláh-Délő rejtőzködik egy szűk völgyecskében* , hol a reformátusok jeles superintendense Antal János született* .
E falvak nevét a hagyomány onnan származtatja, hogy a Besenyőben lakott gazdag és tekintélyes Jármi-családnak ott, hol jelenleg e faluk határai elterülnek, marha-legelője volt, dél tájat a csordát mindig a Maroshoz hajtották itatni és delelni* , később a pásztorok házacskákat épitettek oda a marosparti kies helyre, miből aztán keletkezett a falu, melyet a csorda deleléséről* Délőnek neveztek el. Azonban nem lehetetlen az is, hogy a falu ily nevű családtól neveztetett el, mert egy 1495-ben Szent-Miklós felett költ egyességlevélben ott találjuk Déllő Jánost és Déllő Péter özvegyét* .
A Jármiaknak Magyar-Délőn fényes udvarháza volt* , de azt a falu régibb fekhelyével együtt elmosta a Maros áradata. A magyar-délői református templom a Jármiak sirboltja fölé épült; kik ott alant jártak, mondják, hogy 40 sirüregnél több van, érdekes régi feliratokkal* .
Délőben a régész sem kutat egészen meddő téren, mert a falu feletti hegyormon, Kápolnának nevezett helyen, egy régi imola nyomaira; a református egyházközség birtokában pedig egy igen érdekes régi kehelyre talál, mely a nyárád-karácsonfalvihoz hasonlit alak-szépségére nézve. Fedelén e felirat van:
„1701 T. N. Bujcsesti Sára Aszony Atta Isten dicsőségére az szent páli Refor. Eclesiához. Meglássa kiki, más haszonra ne forditsa”* .
És az adományozó ezen kivánata teljesült is, mert midőn Károlyi Klára a sz.-páli templomot a reformátusoktól elvette, a sz.-páli reformátusokból többen huzódtak Magyar-Délőre, magokkal vivén a szent poharat is. De térjünk vissza a Maros balpartjára, hol a Sz.-Pál feletti Kápolnahegy alatt lefolyó Besenyő pataknak, hegyek közé mélyedő szűk völgyületében fekszik Buzás-Besenyő, mely előnevét attól nyerte, hogy ott igen sok és hires buza terem. Besenyő nevét némelyek attól származtatják, hogy legelőbb Bezse nevű vitéz telepedett oda; mások meg attól, hogy a besenyőknek egy gyarmata épité. Fennebb Kerelő leirásánál láttuk, hogy Besenyő 1657-ig Kerelő leányközsége volt, ekkor szerepet cserélt a leány az anyjával, s Besenyő lett anyaközsége, mikor pedig Kerelő magyar, protestáns lakói elvándoroltak, azok közül többen Besenyőbe huzódva, magokkal vitték a kerelői ref. egyházmegye harangját és kelyhét, és az elpusztult magyar falunak ezen emlék-ereklyéi még most is megvannak Besenyőben. A harangon (mely most a második) e körirat olvasható:
„Dum sono, mortales sursum corda levate”. |
Egyik oldalán koronázott fagyökér, mi Brassó czimere, másik oldalán koszoruba foglalt harang, mellette megszakasztva 1674* .
A kehelybe pedig e van bevésve:
„A kerelői reform. Eclesiáje Ao 1707”* . |
Besenyő völgyében fennebb fekszik Somostelke (oláhul Futák) egy teljesen oláhok által lakott kis falucska.
Térjünk ismét vissza a Maros völgyére, hol csakhamar a Sz.-Pálon alól fekvő Ugrát érjük, mely falu Hosdád patakának a Marosba szakadásánál fekszik. Mondják hogy régen fennebb a Laczkodi völgyben feküdt, s Hosdad volt neve; később azonban hihetőleg – vizhiány miatt – a Maros mellé költözött el, és ezen áttétel, vagy átugrásról nyerte volna Ugra nevét. Ezen névszármaztatás kissé erőltetettnek tetszik előttem* , hanem a hagyomány azon része, hogy e község eredetileg fennebb feküdt s Hosdádnak nevezték, igazoltnak látszik az által, hogy követelt fekhelyét még ma is Hosdádnak, az ott lefolyó csermelyt Hosdád patakának nevezik; de főleg az által is, hogy e hely körül a régibb tanyákat jelölni szokott vastag cserépdarabokat nagy mennyiségben találnak; sőt találtak egészen épp öblönyöket és korsókat is* . Mutatnak egy forrást is, melyben, a néphit szerint, az ellenség által feldúlt falu harangjai lennének eltemetve. A falu veszedelmét pedig balladára méltó tárgyat nyujtó, regényes alakban adja elő a néphagyomány.
Ugyanis pogány ellenség dúlta a hazát; némelyek szerint a kunok; mások szerint a mongolok csordái. Hosdád ez időben fényes és népes város volt. A város és a vidék népe Barasó nevű hős vezérlete alatt a Hosdád feletti magas helyre vonult fel, s ott körülsánczolva magát, az ellenségnek több rohamát visszaverte; s bár miként erőlködött is az ellen, a védhelyet bevenni nem tudta, mert Barasó hős elibe állott mindig és mindenütt, azonban a nép roppant szomjuságban szenvedett; vizhiány miatti feladásra számitott az ellen is, s azért a bevenni nem tudott védhelyt ostromzárolta. Szomj ölte a szegény népet, s az buzgón imádkozva esdett enyhet adó vizért, midőn a vezér hatalmas dárdáját beütve a hegybe, ott egy oly bő forrás fakadt fel, hogy feleslege csergedező patakocskába rohant le a hegyoldalon. Az ellenség ezt látva elvonult. A csodás menekülésért Istennek hálát adó nép pedig vezérük és a csodás menekülés emlékére elnevezte a hegyet Barasó hegyének, a forrást Barasó kutjának és e nevek egész napunkig tartják magokat. Ott buzog fel most is a hegytetőn a bővizű forrás, s miként eredetét, ugy sajátságait is csodásnak állitják, mert miként mondják, e forrás vize ugyanazonos a Maros vizével, s oly arányban nő és apad, tisztul és zavarodik, miként a Maros, miért a nép azt hiszi, hogy forrása a Marossal van egybeköttetésbe* .
Ugra multjára vonatkozólag kevés adattal birunk. A sz.-páli uradalomhoz tartozván, körülbelől ugyanazon kezeken ment át, mint a szentpáli birtok; ma is Hallerek birják. 1848-ban felszabadult lakói közül 400 magyar, a többi oláh. E község emelkedésére nagy befolyással vannak országos vásárai, melyet Haller Gábor tanácsos és Küküllő vármegyei főispán közbejárására Ferencz császár engedélyezett 1803-ban decz. 29-én* . Ugra és Kocsárd közt verték szét 1848. novemberében a marosszéki nemzetőrök azon nagy oláh tábort, mely Vásárhely feldúlására indult* .
Ugra határán (a Korehegy nevű szőlő alján) 1861-ben felfedezett sós jodos ásványos viz fakad fel, melyet hülés ellen, s más betegségekben is sikeresen használnak.
A Maros és Kis-Küküllő közti hegyek közé messze benyuló Hosdád patak völgyében feküsznek Gyulas és egy másik mellékvölgyben Laczkod, oláhok által lakott igénytelen kis falucskák, melyek semmi megjegyzésre méltót nem mutatnak fel.
Ugrán alól Csapó következik, kettőjük közt szakad be jobbpartilag azon kis csermely, melynek völgyületében Oláh-Délő, fennebb Ujfalu (oláhul Vajde) Mező-Pete és a völgyfejében a Marosszék leirásánál ismertetett Székely-Uraly feküsznek. E völgy torkolatjánál a marosmenti hegyek egyik magasabb hegyteknőjében fekszik igen regényesen Orba (oláhul Vorba), melyet II. Apafi Mihály, mint földes ur, impetrált, de ugy mint lakatlan puszta helyet. E szerint mostani oláh lakosi csak a mult században települhettek oda.
Csapó ott fekszik, hol a Kerelőtől kezdve délirányban folyó Maros ez irányból északnak csap át, s azért a falu nevét is a folyam ez átcsapásától származtatják.
Csapó 1332-ban Thape 1334-ben Kapov névén mint önálló egyházközség fordul elő* .
Csapó multját tovább nyomozva legfölebb némely családi viszonyok és leszármaztatások – nem éppen érdektelen – adataira akadunk. Igy 1440. apr. 13-án Herepei Márkus és Bala Gy. alvajdák Sz.-Lászlóról rendelkeznek a kolozsmonostori conventhez, hogy Hedviget (Advigam) boldogult Bogáthi János leányát visszahelyezzék az őt örökösödési jogon illető Küküllő vármegyei Csapóba, melyet atyja halála után kendi Baládfi Péter fiai elfoglaltak. A megrendelt beiktatás a Baládfiak ellenmondásával meg is történt* .
1504-ben csapói Buro István statuálja ugyancsak a kolozsm. convent Csapón nyert két jobbágytelekbe, melyet szentgyörgyi és bozyni Péter gróf Erdély akkori vajdájának engedélyével nemesi curiává alakitott át* .
1575-ben mint főbirtokost Baládfi Gábort* és Porkoláb Andrást találjuk Csapón. Később a Baládfi Magdolnát nőül vett Szalánczi Györgyöt, kit Báthori István, mert Békés ellenesse volt, megjutalmazott* .
Báthori Zsigmond pedig 1594-ben, mint a töröktől való elszakadás egyik ellenzőjét elfogatta, s bár a kolozsvári vérengzéskor feje mentve lett; de a fehérvári szolgai országgyülés (apr. 16-án) javait confiscálta* . Mint csapói birtokost találjuk még Bagdi Miklóst az ő nyomában pedig a Tordai és Kun családot* . Különben Csapón még most is nagyszámu forradalom előtti nemesség lakik, kikkel a magyar lakosság száma 200 körül van. Baládfi Gábor idején az akkor tisztán magyar falu lakói mind unitáriusok voltak; de Szalánczi György reformátussá levén, a falut is átvitte. Szalánczi György unokája, Szalánczi István épitette, a reformátusok most is meglevő templomát 1676-ban* .
Csapó fejlődési történelmét nyomozva, közelében két oly megsemmisült községet találunk, melynek lakossága legalább részben Csapóra települt.
E községek egyike Kisfalud, mely a Csapótól délnyugatra eső azon magaslaton feküdt, hol most Csapó temetői vannak. Tehát a megsemmisülés hazája az egykor pezsgő élet felett; s hová azok temetkeztek: ott most a mindennapi életküzdelmei állanak előttünk! Kicserélődik minden! S a hol ma a sirásó gödröt váj egy emberi romnak: ott megtalálja a multnak még el nem porlott maradványait; az élet visszaköveteli jogát; a romok fölelevenedni látszanak, s diadalmat ül a feltámadás, az ujjászületés: midőn a multnak sirja felett nyit az emlékezet virága.
Kisfalud nyomtalanul eltünt, ma hiában keresnők; de egykori lételéről nemcsak a hagyományok, hanem biztos történelmi adatok is kezeskednek. Igy Küküllő vármegye régi jegyzőkönyveiben gyakran találjuk a magokat Kisfaludról irt Kisfaludiakat, mint e vármegye kiválóbb hivatalnokait (alispányait, főjegyzőit). – Okmányilag előfordul 1498-ban, midőn Bogáthi László radnóthi jószágából 9 sessiot kisfaludi Tharnok Bálintnak elád 80 aranyért* ; továbbá 1596-ban, mikor Báthori Zsigmond a radnóthi uradalmat huszti kapitány és mármarosi főispán Kornis Gáspárnak adván, a mint a radnóthi várhoz tartozó faluk előszámláltatnak, azok közt ott találjuk a Csapóhoz közel fekvő Kisfaludot is* .
1607-ben Alia Farkas kezéről Rákóczi Zsigmondéra megy át* ; 1617-ben, midőn a Kornistól confiscalt radnóthi dominium Péchi Simonnak adatik, ismét emlitve van Kisfalud* .
1650-ben Rákóczi György nejének Báthori Zsófiának adományozza és előfordul legutoljára, de mint praedium, 1662-ben azon adománylevélben, melylyel Apafi nejének ajándékozza a radnóthi uradalmat* . Itt eltünik neve; hagyomány szerint, a kurucz világkor pusztult el és lakói Csapóra huzódtak.
A másik Csapóhoz közel fekvő megsemmisült, vagy inkább Csapóba beolvadt falu: Csapó-Szent-György, melynek lételéről szintén történeti okmányokon alapuló tudomásunk van. Igy János királynak 1534-ben Sz.-Imre napján Fehérvárról kiadott uj donatiója és rendelete alapján Tóth Mihályt és Gáspárt mind két nemre beiktatja a váradi káptalan Csapó-Szent-György, Dátos és sok más falukba* .
1584-ben csapó-szent-györgyi Csergedi Gy. notán veszti el csapó-szent-györgyi, lekenczei, oláh-déllői és gyulasi jószágait, azért mert Csapón Székely vagy Faragó Bálintné nyelvét kivágatta. Ezen elvesztett jószágokat Báthori Zsigmond ez év sept. 26-án Fehérvárról Kendi Ferencz tanácsosának adományozza* , kinek kezéről a radnóthi uradalommal együtt Péchi Simon birtokába megy. Péchi Simon 1630-ban Csapó-Szent-Györgyöt Kornis Zsigmondnak adja el; Rákóczi György 1650-ben azt, mint a radnóthi kastélyhoz tartozó falut, visszaváltja Kornis Ferencztől, s nejének Báthori Zsófiának adja. 1662-ben az Apafiak kezéből az Almádi család birtokába megy; ők birják egészen 1695-ig, midőn Almádi István febr. 13-án egész Csapó-Szent-Györgyöt, két sessio kivételével, Sárosi Jánosnak adja el 500 frtért* . Tehát ekkor – mivel sessiókról van szó – még lakva volt. Ugy látszik azonban, hogy a bekövetkezett Rákóczi mozgalom alatt megsemmisült; mert bár ezután is találkozunk még néhányszor nevével, de már többé nem mint faluéval, hanem csak mint praediuméval* . És ha már most a történeti nyomozás teréről a tájrajzi nyomozás terére lépünk, feltaláljuk ott is Csapó-Sz.-Györgynek észlelhető nyomait: Csapóval szemben (kissé alább) a Maros jobb partján a Hajórét felett levő, s a Marostól körülfolyt Csürrét nevű magaslaton, hol a szántóföldeken épületnyomokat forgat fel az eke. Kissé hátrább, egy kerek dombocskát ma is Templomhelynek neveznek azért, mert Csapó-Szent-György temploma ott feküdt. E templom alapfalai még most is látszanak; az egész dombot fedél cserépdarabok; ragacstöredékek (cement) és meszes kövek boritják; sőt még az is kivehető, hogy a tetőn feküdt templomot egykor védfal is kerité; de a mely még sem tudta megvédni e falut a megsemmisüléstől. Védjük meg tehát e lapokon legalább emlékét, összehordva azon romtöredékeket, felemlitve azon adatokat, melyek egykori lételéről tanuskodnak.
Csapónál szakad balpartilag a Marosba azon kis patak, melynek hegyek közé bemélyedő völgyében Oláh Kocsárd és Bábahalma nevű nagyrészt oláhok által lakott helységek feküsznek* . Pedig hogy a XIV. század elején mindkettő katholikusok, tehát magyarok által lakott önálló egyházközség volt, azt a pápai dézmák regestrumából láthatjuk, hol az 1332. év rovatában a 613. lapon ezen bejegyzést találjuk: „Petrus sac. de Koárd solv. 22 denarios” és ugyanezen év rovatában 615. lapon: „Joannes sac. de Babalhalma solv. 20 denarios”, hogy pedig ezek* nem mások, mint ezen Kocsárd és Bábahalma, az kétséget nem szenved.
I. A Maros völgyének Maros- és Aranyosszék közt eső része Sz.-Pálig. | TARTALOM | III. Radnóth. |