XI. Az Ó-sáncz szorosa és Garcsin völgye.


FEJEZETEK

Garcsin partjain levő várnak nyomai. Mély-árok. Ördög Bércze. Ó-sánczi vám, erőditvények. Döjtöne völgye és vizei. Predelucz, Nagy-Tatrang, Kis-Ág, és Kecske-Tatrang. Esztena tisztása. Bretocsai vám. Tezla, Csukás, Zenoga, Vajda havas. Garcsin szorosa. Kőgát. Andír-Bércz. Nagy-Kőhavas.

Alig létezik indokoltabb név Hosszúfaluénál, mert ezen község nem csak a Barczaság déli oldalát szegélyező havasok alján nyulik el hosszan, hanem a havasok közé bemélyülő Tatrang völgyébe is messze felhatol, csaknem azon pontig, a hol a tért övező Kárpátok megtörése van, vagyis a hol a Bodza-vidéknek észak-dél irányú havasai egyenes szögletbe megtöretve, kelet-nyugat irányt vesznek, hogy Erdélyt – a havasok által körülölelt e bérczhazát, az égre meredő sziklafalakkal bekeritett ezen védvárat a szabadságnak – déli oldalról is biztositsák. A havasok megtörésének e szögletéből törtet le a zajos Tatrang, mely Hosszúfalu Fürészmezőnek nevezett felső végeig délkeletről északnyugatnak foly, itt azonban egyszerre, miként a neki lételt adott havasok is teszik, hirtelen irányt változtatva, északnak fordul, hogy a hasonnevű falu (Tatrang) és Bodola alatt elnyargalva, kedves vőlegényével az udvariasan feléje hajló Feketeügygyel egyesüljön.

A Tatrang ezen megtörésénél egyesül vele a déli havasokról éppen Hosszúfalu felső végénél letörtető Garcsin, egy roppant mély sziklamederbe szoritott szilaj havasi csermely, mely természetes és nagy hadászati fontossággal biró védvonalát képezi az emberlakta vidéknek. Alig lehetne egy külről (az Ó-sáncz szorosán) betörő ellenség ellen előnyösebb s természetileg erősebb hadállást találni azon – az egész Tatrang völgyét uralgó – hegyfoknál, a melyet egyfelől a Tatrang, másfelől a Garcsin meredek oldalakkal biró mély medre szegélyez. Őseink éles szeme föl is fedezte e hegyfok védelőnyeit, s e felismerés folytán hadi dolgokban szakértő eldődeink azt mesterséges erőditési művekkel fokozni is igyekeztek. A hegyfok várnak nevezett végpontján, Hosszúfalu északkeleti végénél ugyanis egy négyszög erődnek találunk maradványaira, melynek mindenik oldala 80 lépés hosszú volt s az egészet 5 öl szélességű sáncz övezte körül. A vár tere ma szántás alatt van ugyan, de azért ugy hatalmas gátonya, mint tekintélyes sánczmélyedése kivehető. E vár keletkezési idejéről és történetéről semmi adatunk sincsen; hagyományok szerint nagyon régi időben készült a török beütések meggátlása tekintetéből, s ez és a küljebb (a mostani vámnál) levő védsánczokról vette az ott kezdődő szoros Ó-sáncz elnevezését. Elhagyjuk mi is a Barcza szép terét, és a szép jövőre hivatott Hétfalut, hogy a minden határszéli szorosaink közt talán, legszebb, s daczára ennek legkevésbé ismert Ó-sánczot megútazva, azt az ismeretlenség ködéből kiemelni törekedjünk.

Ha a Garcsin festői gyüleg-sziklák által ékitett mély medrén átküzdjük magunkat, egyszerre mintha egy varázsütésre történnék, egy egészen más jellegű vidék áll előttünk. Itt eltünik az ember által lakott vidék, el a földmívelés minden nyoma s a termékeny rónáról azonnal a vadon nagyszerüségébe találjuk magunkat átvarázsolva. De ha itt, a sziklák tömkelegében kevés a hasznositható talaj, annál dúsabb az festőiségében és a tájrészletek szépségében. A szoros kezdeténél mindkét felől a legszebb idomzatú zöld erdőkkel koszorúzott bérczek huzódnak el; jobbról a hullámzatos Esztere bércze; balról a Rencze, Arapa-Csuklyonja, Zsendelyhegy, Papbércz és Csákibércz nevezetű kiválóbb csúcsaikkal. Feljebb haladva, midőn a jobbparti Mélyárok túloldalának magaslatára ér az útas, egyszerre a legelragadóbb havasi panoráma fejti ki előtte bűbájos képleteit, mintha egy magához csalogató nagyszerű előképlettel akarná e szorosnak elrejtett s kivülről nem is sejtett szépségi kincseit megkedveltetni.

A középen emelkedő Ördögbércze völgyosztó hegyfokot alkot, melynek alján a völgy kétfelé villázik; jobbról az Ördögvölgye nyilik, hátterében a Tezla, Csukás és Zenoga roppant bérczóriásival. Ezen az alantibb bérczek zöld talapzatáról égre meredő csupasz havasok, nemcsak rendkivüli nagyságuk, hanem alakszépségük által is felötlők, mert még a jura-mészkőből alkotott Tezla mint büszke márványkup csúcsorodik ki, addig a Csukás és az azzal egybefüggő Zenoga, finomul kicsipkézett szirtgerinczeikkel, mint valamely roppant gót izlésű domnak játszian könnyű s átlátszóan finom tetőékitményei ölelkezni látszanak az ég azurjának fénylő boltozatával, oly változatos nagyszerüségben, s oly csillámló fehéren, mint ha nem is létező tömör testek, hanem széllebbenés által odatolt felhőfoszlányok fantastikus alakzatai lennének. Az Ördögbércz baloldalán, ez és a Vajdahavas közt a Tatrangvölgy nyilatában az ó-sánczi vám tünik fel, melynek irányában vezet útunk, s melyet Hosszúfalutól 2 óra alatt érünk el.

Az ó-sánczi vám nem csak meglepő szépen, hanem egyszersmind hadászatilag is igen nevezetes ponton fekszik, vagy is a völgynek egy oly szorulatában, mely mint könnyen védhető hely régen erőditve is volt. Ugyan is a vámhivatalon túl törtet le a balpartilag Tatrangba ömlő s vele vizbőségben versenyző Döjtöne (oláhul Doftána). A két folyam összeömlésénél baloldalról Ékoldalának nevezett sziklagerincz szökell elő s zárja el a völgyet oly annyira, hogy a folyam mély sziklás medre fölött alig marad 200 lépés szélességű hely, melyet az Ék-oldala túlsó felén lesiető Ékpatakának mély medre már önmagában is elzárt; de a melyet még bajosabban megközelithetővé tett egy hatalmas védfal, mely nem csak az egész völgyszorulatot fogta át, hanem az Ékoldala megmászható részére is jó darabig felhatolt. E fal ma már elomladozott, de alaprakata az egész vonalon felismerhető, sőt egy darabkája a hegyoldalon még most is fennáll; szerkezete igen régi korban készültére útal, s mindenesetre e fal és sáncza egybefügg e hegyszorosnak Ó-sáncz elnevezésével, melyet az oláhok egyszerűen sánczunak, némely ujabbkori szász irók Alt-Römerschanzpass-nak neveznek, s e nevét a rómaiakkal akarják egybeköttetésbe hozni; azonban én azt hiszem, hogy ezen hangzatos elnevezés a classicitás-vadászatnak túlságaiból eredő ujabb találmány, mert annak ily nevét régibb munkákban fel nem találhatni*Marienburg Geogr. Sieb. 81-ik lapján, s másutt mindenütt egyszerűen Altschanznak nevezi, sőt a 398-ik lapon kikel e czifra elnevezés ellen, azt mondván: „Der schöne, breite aber auch verhauene und nur zu einem Reitwege eröffnete Pass Altschanz ist wohl keine Römerschanze, wie man bisher fälschlich glaubte.”, sem pedig valamely római maradvány által igazolva nincsen, mert az ó-sánczi vámnál levő erőditési művek, valamint a Garcsinnál levő – e szoros torkolatát védő – vár határozottan a magyar korból származnak.

Az Ó-sáncz szorosán régi időben – a tömösi vám megnyilata előtt – igen élénk közlekedés folyt, a mennyiben e szoros egyike volt Brassó és a Barczaság főkereskedelmi vonalának; mint ilyen a törököknek hazánkat érintett hadmenetei alkalmával gyakran volt beütési kisérletek szinhelye, sőt mint a hagyomány tartja, a hon határai felett őrködő székelyek és hétfalusiak gyakran vívták itt a honvédelemnek elszánt harczait; a legutolsó török háborúból pedig egy árulás előidézte vérengzés emlékezete maradt fenn a nép emlékezetében. A szájhagyomány igy beszéli azt el. A székely határőrök az Ó-sáncz védfalai mellé huzódva, három rohamát verték vissza a jenicsereknek, midőn a törökök aranyja által megvesztegetett német parancsnok rendeletet adott katonáinak, hogy hosszas lődözés miatt piszkos fegyvereiket szétszedve takaritsák meg. De mialatt a vészt elvonulni hitt legénység gondtalanul takaritaná fegyvereit a Szász-Jánso bérczén belopódzott törökök hátulról megtámadták, s a fegyvertelenek nagy részét legyilkolták. Árulás által nyert győzelmüknek azonban nem soká örülhettek, mert prédavágyó hordáikat a Garcsini belső várnál levő székelyek és a támogatásukra fegyvert ragadott hétfalusiak egy elszánt véres harcz után visszaszoritották, mikor az áruló parancsnok is kézre kerülvén, ugy büntették meg, hogy az aranyat – melyért árulást követett el – megolvasztván, torkába öntötték. Ily iszonyuan lakoltatja a néphagyomány a hazaárulást, mi, ha valóban megtörtént, méltó büntetése volt a legundokabb véteknek. Valóban megdöbbentő jelenség, hogy a székely határőrség szervezésekor reájuk erőszakolt idegen tisztekhez mily kevés bizalommal viseltettek a székely bajnokok, s hűségük iránt mily nagy kételyt tápláltak keblükben.

1849-ben a muszka invasiókor itt őrt állott honvédek szintén az ó-sánczi vámnál, mint ezen szoros hadászatilag legfontosabb pontjánál foglaltak állást és helyezték el ágyúikat, de azokat használni nem volt alkalmuk, mert a muszkák, a mint tudjuk, a Bodza és ó-sánczi szoros kikerülésével a tömösi és törcsvári szorosnál törtek be.

A Tatrang völgye, mely az ó-sánczi vámnál egybeszükül, a völgyzáró Ékoldalán felül azon Ékmezőnek nevezett tágabb völgygyé szélesedik ki, mely a Döjtöne folyamvölgyével egybe olvadva oly tekintélyes térséggé növi ki magát, hogy ott egy falu nem csak elhelyezkedést, hanem földmívelésre is alkalmas tért nyerhetne. Keletkezőben is volt már itt egy falu, mert régibb időben, még e század első felében is a hétfalusiaknak számos fürészmalma és a fürész gazdáknak számos lakháza volt e szép völgyben s hétfalu népfeleslege különben is kezdett volt ide telepedni, hol a földmívelésre alkalmas tért, a marhatenyésztésre gazdag legelőket, s a tönköknek és deszkáknak szállitása által nyereményes keresetmódot találtak; de Brassó, mely e nép megélhetésének és gyarapodásának mindenütt útját állotta, a hétfalusiak erdőségeinek lefoglalásakor és a deszkametszés betiltásával ezen keletkező gyarmatot is megsemmisité, s ma Hétfalu népfeleslege a szomszéd fejedelemségekbe vándorol ki, a hazának nem kis kárára. Az Ékmező pedig puszta elhagyatottságában várja azon jobb időt, a midőn a Hétfalusiak visszanyervén lefoglalt erdőségeiket, ismét fölépithetik fürészeiket s megszállhatják a gyarmatositásra önként kinálkozó Ékmezőt.

Ezen nevét jogosan viselő ékes mező jelen elhagyatottságában is egyike a legtermékenyebb és legszebb havasi térségeknek, melyet minden oldalról erdők zöld koszorújába fogott bérczek környeznek; e bérczek fölött a tenyészvonalon felül ható kopasz csúcsai magasulnak fel a büszke Vajdahavasnak, a Dosszu Piélinek és a hatalmas Toth Pál vagy más néven Páltinnak, mely a Döjtöne völgye mellett hosszan nyujtja el sziklagerinczekkel ékes kifutványait. A Döjtönének kies völgye a tömösi szorossal párhuzamos futást véve délirányban nyomul be e havasok tömkelegébe; minden oldalról kristály patakok törtetnek le a legszebb havasi völgyekből, melyeknek emberkéz által alig érintette őserdőségei közül, minden léptennyomon, a legcsodásabb, a legmeglepőbb sziklaszálak és szirtgerinczek emelkednek fel, oly szép tájak festői ékitményeiként, melyeknek festői ecsetre méltó képeivel egy albumot lehetne teletölteni; de én az elragadtatás mellett mindig éreztem azon fájdalmat is, hogy munkám korlátolt tere és az annál alkalmazni kényszerült gazdálkodási elv nem engedik meg az ily tájaknak se tüzetes leirását, se képekben való előtüntetését; mindazonáltal még se tehetem, hogy legalább meg ne nevezzem a Döjtőnébe mindkét oldalról beszakadó mellékcsermelyeket.

A jobb partilag beszakadók (alulról fölfelé menve) ezek: Öregbércz vize (Bratin pláj), Cziczepataka, Vakaria völgyevize, Alsóhideg-völgyvize, Jancsiélevize, Felsőhideg-völgyvize, hol nagy mennyiségű kénes forrás buzog fel, Fürészvölgy vize – hol régebb fürészmalmok voltak. – A balpartilag beszakadó patakok ezek: Szász Jánosvölgye vize, Mélyárok, Erősjárok, Alsó-Bejér, Czimbor mezeje pataka, Dávid Mártonvölgye vize. Ez és a túloldali Fürészvölgy vize, az utolsók, ezen felül van a Predelucz völgye, melyről a már csekély vizmennyiségre apadt Döjtöne rohan le zuhatagos szép medrében. A Döjtöne forrásfeje az ó-sánczi vámtól jó másfél mfdre levő Predelucz tetőn van, ezen vizválasztó hegygerinczen huzódik el hazánk határa, s mert itt a Döjtöne völgyén feljövő ösvényen ki lehet Oláhországba jutni, a fejedelemségnek fiók vámhivatala van ott elhelyezve. De térjünk vissza a Tatrang völgyére.

A Tatrang vizmennyiségének igen tekintélyes részét a Döjtönéből nyevén, azon felül jóval kisebbé lesz, de azért vidéke nem csak hogy nem veszt érdekéből, sőt nagyszerűség tekintetében még nyer, mert a mint a havasok közép zöméhez közelitünk, az azok előhegyeit alkotó völgyszegélyző bérczek hovatovább nagyobb mérvűekké, s sziklagerinczeik változatos szépsége által feltűnőbbekké lesznek. Lássuk e bérczeknek már nyelvészetileg is érdekes elnevezéseit. Balról az ez oldali havasok közép zömét alkotó Vajda havassal egybefüggő Vidacs-bércze, Táltosbércze, Begyenbércze és Bacsó-szécse emelkedik, mig a szemben levő jobboldalon az Ördögbérczének kifutványai és a büszke Kalán-szécse huzódik el, mig fölöttük a Tezla roppant sziklahalmaza pompálkodik, mely a mint hozzá közelitünk, hova-tovább imposánsabb alakot ölt s diadalmaskodni látszik a nála jóval magasabb, de távolabb eső Csukáson.

A fennebb emlitett völgyszegélyző bérczek mindenikéről – hasonnevű – csermelyek törtetnek le, melyek nem csak termékeny kaszálókat és legelőket nedvítenek dús tenyészéletet fakasztó hullámaikkal, hanem több helyt igen festői sziklaszorulatok közt zobogó zuhatagokkal gyönyörködtetik az útast, ki e havasok elhagyatott magányában nem is sejtett szépségek szakadatlan füzére által lesz a legkellemesebb, a legváratlanabb meglepetéseknek kitéve, s azok folytonossága által elragadtatva. A miként a völgyszegélyző bérczek, ugy maga a Tatrang völgyének neve is váltakozik, mert a Döjtene beszakadásánál Ékmezőnek hivott völgy a Begyenpatak beszakadásán felül Bacso-Szécse, még fennebb Voláson földje nevet ölt.

De im elértünk már a jobboldali Tezlapatakát, melynek völgyfenekén a közelből valóban nagyszerű Tezlának, erdők zöld keretébe fogott, habszerűen fehér sziklái alkotják a legbámulatosabb háttért. A Csukás – melyet megszoktunk a Tezlával párhuzamos versenytársként feltűnve látni, – itt egészen háttérbe szorul s helyét Tezla társhavasa: az ezüst kupot utánzó Dobromir foglalja el. Elragadóbban szebbet, és meglepőbben nagyszerübbet alig lehet képzelni, mint a fenyvesek lengő bokrétája közé fogott e tüneményszerű kép, melyet, mivel majd lesz alkalmunk közelebbről és részletesebben is vizsgálni, most mellőzünk s tovább haladunk a Tatrangnak zugó hullámvonala mellett; azonban folyónk a Tezla pataka beszakadásán pár ezer lépéssel felül megsemmisül, illetőleg csak nevét veszti el, mert ott két ágra oszolva, eddigi Nagy-Tatrang neve elenyészik, a mennyiben a délkeletnek tartó egyik ág Kecske-Tatrang, az északkelet irányból lefutó másik folyam Kiság nevet veszen fel.

A két folyamág közül az első a jelentékenyebb, mely a hazánk határszélén felmagasuló Lovak havassából és a három Kecskelábból (Picsora kapri) ered, s azután egy, két mfdnél hosszabb félkör irányú folyással*Ez útjában számos patakot veszen fel; nevezetesebb az Urlátpataka, és a magas Szlojerből eredő Markosán-pataka. ér azon már jelzett pontra, hol a Nagy-Tatrang név keletkezik. A Kecske-Tatrangot mindezen előnyei mellett mégis túlszárnyalja a szerényebb Kiság, mert amannak eredete oly magas vizválasztó havasokra*Az emlitett Kecskelábak, melyeknek nyugati oldalán a Kecske-Tatrang, keleti oldalán pedig az Oláhországnak tartó Válya Nyigra ered. esik, hol a szomszéd országba közlekedést nyitni csaknem lehetetlen volt, s igy az útat*Ez út azonban nem más mint lóháton járható havasi ösvény, mert a szekérút csak is az ó-sánczi vámig tart. a csekély magasságú vizválasztó hegységen eredő Kiság mellett vezették fel. Ez okon mi is elhagyjuk a Kecske-Tatrang ős erdők rengetegeibe vesző járatlan völgyét, s a Kiságnak lankásan emelkedő völgyén hatolunk fölfelé; de alig tehetünk pár száz lépést, hogy ismét meg kell állapodnunk, mert a balpartilag Kiságba szakadó Babaronka-patak völgynyilatánál oly bűvös látvány tárul fel, mely akaratlanul is leszegzi lábainkat, mert a Babaronka a Csukás vizvezetékét képezi; e roppant havas, melynek tetőcsúcsait imént csak a távolból láttuk, s melyet már rég elvesztének szemeink, itt egyszerre, váratlanul egész nagyszerűségében aljától roppant magasságba fellövelő tetejéig tünik fel a szemlélő előtt, feltárva roppantottsága mellett bámulatos részletszépségeit is, melyekről csak annak lehet képzete, ki havasaink e szép példányát közelből is vizsgálta. De mi azt még közelebbről fogjuk megbámulni, mert oly annyira elragadott annak nagyszerüsége, hogy azonnal elhatároztuk következő nap reggelén a büszke havas tetőormára felmászni; s igy a viszontlátás felüditő reményével inténk búcsút feléje, s folytattuk útunkat a határszél felé. Utunk az Kiság völgy körén haladott ugyan, de nem közvetlen a csermely mellett, hanem a jobboldalán elhúzódó Pajor erdeje nevű hegyoldalon emelkedett fel a Pajor havas- vagy Esztena tisztására, egy fenyves erdők koszorújába foglalt gyönyörű irtványra, mely az itt nagy számban legelő juhnyájaknak nyujt dús legelőt, s mely kétségtelenül a szépségben minden lépten fokozódott ó-sánczi szorosnak egyik fénypontját s a maga nemében a nagyszerüség versenyének ne továbbját képezi. Már magában kellemes meglepetést képez e vadonban az ember jelenléte, ki ide e távol zugba is elhozza a hasznositás elvének üdvét; már magában is édes merengésre késztet a szétlegelő nyájak kolompzenéje, s az őrkutyáknak a bérczek által sokszorosan viszhangzott ugatása; már magában is jól esik az emberlakta vidéktől távol eső tájon ujból emberi tanyára találni, a dús források közelében levő esztenában*Esztenának nevezik a székelyföldön a juhpásztorok tanyáját. Itt az esztena egy hosszú fenyőgerendákból egyberakott törpe épület, melynek közepén nyilat van hagyva azon czélból, hogy a fejést ott eszközöljék, egyik oldalon van a pásztorok lakosztálya, túl a turó készitésére szükséges helyiség, mind kettő törpe és eléggé piszkos helyiség. Ez egészet fáknak lehántott kérgével és bőrökkel fedik be., honnan szivélyes köszöntés hangzik, s a készséggel kihozott orda és sajt képviseli a vendégszeretetet. Ezen idylli jelenet, ez a vonzó csendéleti kép, s az a bérczen merengő pakulár*A juhokkal járó pásztornak pakulár, a gazdának major a neve., érzelmes tilinkó-zenéje, egyaránt kellemes, vonzó képét mutatja az ember békés magányban tanyát ütött boldogságának, mely a csekély igényekben találja kielégitését. De mind ez csak vonzó előtért szolgáltatott azon valóban kitünően nagyszerű háttérhez, minőt szorosaink egyike sem tud felmutatni; mert ott van ujból a Csukás, sziklagerinczeinek nagyszerüségével alkotva oly háttéri díszletet, mely a legmerészebb várakozást is felülmulja, mely a legélénkebb fantásiát is túlszárnyalja. Mellékelt képünk mely az Esztena tisztását a háttéri Csukással tünteti elő, csak némileg adhat fogalmat e táj nagyszerüségéről, a mennyiben csak egyik szögletét tünteti fel e havasregio pompálkodó díszkeretének; mert a Csukás, mely a látkör északnyugati szögletét tölti be, csak bogpontját képezi azon félkör idomú havaslánczolatnak, mely onnan merész kanyarulattal huzódik keletnek, alkotva hazánk határszélének páratlanul nagyszerű s áthatlanul óriási sziklafalát. Ezen a Csukással egybefüggő, annak hatalmas kifutványát alkotó havas-karaj főbb csúcsait a Pajor-havas*E havas a hétfalusi Pajor családtól vette nevét., Zenoga és Bretocsa alkotják; kopár, tenyészet nélküliek e havasok, az ember azoknak mi hasznát sem veheti; de annál több szépségi kincset halmazott ott egybe a természet rendező keze, mely a kopárságért nagyszerüséggel kárpótolta a kiszorított embert. Igen, mert ezen eocengyüleg kőzetű sziklaormok oly csodás alakzatokat mutatnak, minőket én sehol sem láttam, melyekkel alakszépségben oly változatos mészkő hegyeink se tudják a versenyt kiállani; mert ezen félelmes magasra emelkedő sziklacsúcsoknak oly gerinczei nyulnak le, melyek különálló, egymást sorban követő csompokból (sziklaszálak) vannak egyberakva; e csompok itt-ott több ezer láb magassággal birnak, s roppantottságuk mellett alakzatuk sokfélesége által tünnek ki, előállitva mindenféle csodás épitészeti, vagy özönviz előtti állatok roppant válfajainak meseszerű alakjait. Itt valójában az ösznagyszerüséggel a részletek nagyszerüsége arányban van, s a szemlélő mintegy elkábul ennyi elragadó behatás alatt, s hajlandó e látványt e földön fel nem lelhető bűvös tüneménynek tartani.

A havas-karaj végcsúcsa a Pajor havas, melynek fürészként kizig-zágozott végső gerincze merészen hanyatlik le; ez és a Lovak havasával kapcsolatos Babics közt egy csekély magasságu hegyhát, az ugynevezett Bretocsa van. Itt ered a hazánk felé befolyó Kiság a hegyhát nyugati, és az Oláhországba befolyó Bretocsa a hegyhát keleti oldalán. A hegyhát tetőpontján – mely oly csekély emelkedésű, hogy vasútat is könnyen át lehetne vezetni – van hazánknak árván hagyatott határa, mely felett senki sem őrködik, s mi is csak arról tudtuk meg, hogy más országot érinténk, hogy egy nyomorult kunyhóból vagy nyolcz, eléggé rongyos és vad kinézésű ember állott ki előnkbe, nem azért, hogy menetelünkben gátoljanak, hanem hogy egy kevés pálinkát, pár krajczárt és dohányt kérjenek tőlünk. Ezek nem mások voltak mint oláhországi plájások, kik az egykor itt állott bretocsai vám helyén őrködnek vagy inkább henyélnek, mert az útnélküli szoroson semmi kereskedés se foly, s legfölebb juhnyájak becsempészésének megakadályozása képezi feladatukat. A régen itt volt bretocsai vámot most alább vitték a Telyaszin völgyébe, honnan a Sinai kolostornak fénylő kupolája ragyogott a napnak odaeső búcsúsugarai alatt. A határőrök váltig biztattak, hogy menjünk oda éjjele, ajánlkozva, hogy jó borravalóért elvezetnek; de mi korán reggel a Csukást akarván megmászni, miután a Bretocsa forrásának kirstály vizéből szomjunkat enyhitők, visszatértünk az Esztena tisztására, hol éji tanyánkat csakhamar egy roppant máglyának lángözöne világitá meg.