XII. A tömösi szoros.


FEJEZETEK

A Barczaság szépsége. Derisztye. Tatár-hányás. Valád-sziklái. Kis Sándor elfogatási helye. Nagykőhavas, csúcsai és völgyei. Alsó-Tömös. Magyar-vár. Ördög völgye. Százforintos-szikla. Liliomkő Lapiás. Hasadt kő. Felső-Tömös. Prediál. Szkid kolostor. Leonidási harczok. Pravoda. Bucsecs alja. Kaluger-szirt. A kincses barlang. Sinai kolostor.

A Barczaság tere és vidéke a természet által annyi szépséggel van megáldva, hogy a ki azt elfogulatlan szemle alá veszi, s szépségeit felfogni képes, önkénytelenül is be kell vallania, hogy szépségekben gazdagabb vidéket, meglepőbb tájalakulást a divatosan magasztalt külföldön sem igen lehet találni. Midőn a természet Erdélyben egy fellegvárat alkota Pannonia kelet oldalának fedezésére, midőn azt a Kárpátok sziklabérczeivel körülkerítve porfir, gyüleg, juramészkő és bazált halmazból készült felhőkig magasuló védfallal övedzé körül: e bűvös keretbe a legszebb tájak füzérét illeszté, mintha a szépész legfinomabb ízlésével választotta volna ki s illesztette volna össze az egymást kiegészitő, egymást emelő tájrészleteket. E tájberendezésben azonban a természet alkotó keze a legkiválóbb figyelmet az erdélyi részek két ellentétes szögletére: a délkeleti és délnyugati szögletre forditá, e szögletekben helyezvén el a hon két fő folyama által öntözött legnagyobb két terét ez országrésznek. Ide az Olt által átragyogott Barczaságot a Bucses, Királykő, Keresztyénhavas, Nagy-Kőhavas és Csukás megragadóan szép sziklaormaival. Amoda Hunyadmegyének a Maros által átfolyt hasonlóan nagyszerű terét és a Retyezát alján elterülő Hátszegvidéket. Mind kettő oly fenségesen szép, hogy eddig senki sem tudta elhatározni, hogy az elsőséget melyiknek adja. Mindkettőnél még az ember is remekelt a táj fölékitésében, midőn a bérczormokra várakat helyeze, melyeknek festői romjai nem kis mértékben folynak be a táj szépitésére. Ott Róma hagyta hátra nagyszerű épitkezéseinek ezredév mulva is meglepő maradványait, itt a székelyek és a német lovagok által épitett szeszélyes váracsok festői romjai koronázzák a bérczéleket; itt is, ott is az idegen művek közt egy-egy hazai emlék, régi dicsőségünknek néma őreként ötlik fel, hogy a honfi lelkére ne csak a táj szépsége, hanem a mult emlékek varázsa is hasson, hogy ne csak mint hideg észlelő, hanem mint lelkesült szemlélő álljon ott. Hányszor vívattak e szép téren csaták, melyek a történelem fénykörét terjesztik e vidékre; hány dicső emléket, hány magasztos eseményt köthet a visszaemlékezés és a multnak észlelése e terekhez, melyek a honfiui önérzetet, a nagy mult előidézte lelkesedés által nem is mértékben fokozzák, s midőn ily lelki hangulatban, ily érdekeltséggel, ily visszemlékekkel szemlélünk egy már önmagában is szép, nagyszerű tájat, midőn azt képzeletünk a történelem emlékvirágaival hinti be, mennyivel szebbnek látjuk, mennyivel fokozottabb a szem és lélek gyönyörűsége!

Ily gondolatok és érzelem közt szemlélém én a Barczaságot, ily szellemi dicssugárral övedzetten találtam azt megragadóan szépnek és nagyszerűnek; ám de ha az általános képet részletes szépségeiben is teljesen élvezni és ismerni akarjuk, akkor nem csupán a lakályos tért kell megjárnunk, hanem be kell hatolnunk a tért körülövedző havasok völgyületeibe is, meg kell útaznunk azon hegyszorosokat is, melyek e honnak könnyen védhető útnyilatai a külföldre, melyeket a természet oly nagyszerűen rendezett be, melyekhez a mult annyi dicső emléket csatolt. Mert alig van határszéli szorosunk, hol a honvédelemnek egy-egy dicső tette ne merülne fel, hol a Leonidási önfeláldozás, hol a Hofferi hősiesség emléke fel ne ötlenék. Egy dicső küzdtér e haza belfölde, ugy mint határvonala is; alig van hant, melyet a haza, emberiség, vallás, szabadság és polgárosodás védelmében ontott vér ne öntözött volna.

Az ily helyeken útazó lelkét édes-bús merengés fogja el, s a repülő emlékezet pillanat alatt századokat jár be, itt elborulva, ott nemes lelkesedés tüzétől megdicsőülve. Azért, mielőtt a Barczán tovább útaznánk, a Hétfalu nyugati végénél közvetlenül nyiló tömösi szorosba térünk be.

A szoros torkolatja előtt fekszik egyfelől (jobbról) Bácsfalu, túl Derisztye egy kis gyapjumosó gyártelep; a kettőt csakis a szorosból lerohanó széles medrű Tömös vize*András király 1211-ben kelt adomány-levelében Tirnis néven, Honorius pápa 1222-ben kelt bullájában Tymis néven jön elő. Lásd Fejér Cod. Dipl. III. 1. 107. és III. 1. 425. lapján. választja el, egy kövek közt elvesző kis patak rendes vizálláskor; de midőn megárad, veszélyes, mindent elsodró rakonczátlan folyóvá válik; különben ily garázdálkodók a Barczának minden folyamai, nagy vizválasztó havasok völgykebleiből törvén elő, az esőt, vagy hólevet be nem ivó sziklabérczek öbléből lerohanó nagy viztömegeik miatt oly gyorsan és nagy mérvben jönnek áradásba, hogy gyakran elzárják a közlekedést, elsodorván nem egyszer a földművelő fáradalmainak gyümölcseit is.

A Tömös vize innen a még jó óra távolra fekvő Brassóba, a hegyek oldalain nagy ügyességgel csatornán van bevezetve, hol vize gyapjumosásra, gyárakhoz és utczaöntözésre van hasznositva.

De eleget időztünk a Tömös torkolatjánál; lépjünk be annak magához csalogató szép völgynyilatába. Mielőtt azonban belépnénk, egy bámulatos mű vonja magára figyelmünket: egy roppant töltés, mely a Bácsfalu feletti Veresútnál (domb) kezdődve a szoros torkolatot egész szélességében átszeli. E töltés hossza 2800 láb; alapszélessége 78 láb, magassága 18–24 láb. Ezen óriási munkát feltételező töltést Tatárhányásnak nevezik s a hagyomány szerint egy nap és egy éjjel készült a tatárok ellen; hogy mely nép által s mely időben, arról hallgat a hagyomány. Neve azt sejtetné, hogy a tatárok műve, de helyzete, s külfelén levő mély sáncza arra enged következtetni, hogy az kivülről beütő ellenség ellen emelt védsáncz volt. Már most, hogy azt a Barczát birt rómaiak, vagy pedig később székely őseink csinálták-e, vagy éppen (a mint minden barczasági régi emlékről hiszik) a német lovagok hátramaradt emléke-e? azt bajos meghatározni, hanem, hogy az az ilynemű földerőditvények egyik legnagyszerűbbike, annyi bizonyos; s ha nem félnék, hogy nemzetiségi részrehajlás és előszeretettel vádoltatok, hajlandó lennék azt az ilynemű művekben excellált avar őseinknek tulajdonitani. Mindenesetre az ugyanazonosnak látszik lenni a Székelyföld átszelő Hunárka, Kakasbarázda, Ördögsáncza, Tündérek útja és Rabsonné útjával*Ezen nevek alatt ismeretes földtöltések, melyeknek e munka I. és III-ik kötetében adtam leirását.. Egy kéz emelhette mindezeket, egy erőditvényi elv és hadászati szempont hozta létre; de valamint amazok létczéljáról s keletkezésük idejéről bizonytalanságban tévedezünk, ugy az itteni Tatárhányásra nézve is csak a sejtelmek homályos terére vagyunk útalva. E töltésnek nyugati ága egészen a Tömös vize jobb partjáig nyulik, a Tömös túl partján pedig a Valád (hegy) függélyes sziklái tornyosulnak fel, miért a töltés tovább vitelére sem hely, sem szükség nem volt; a hagyomány még is azt követeli, hogy a Tömös medre fölötti nyilatra egy a Valád szikláihoz erősitett vaskapu volt illesztve, ugy hogy annak vasrácscsal ellátott alsó része alatt a viz átfolyhatott, mig az ellenség átmenetele el volt zárva. Ekként a Tömös egész torkolata régi korban a nagy védképességgel biró töltés, sáncz, s e vaskapu által teljesen elzárható volt az ellenség előtt.

A határszéli szorosoknak is meg van virágzási és hanyatlási korszakuk, a mint a kereskedelem és közlekedés irányát változtatja: emelkedik az egyik és hanyatlik a másik. A kereskedés vonalát szokták rendszerint a hadseregek is követni már csak azért is, mert a jó útak ott szoktak elhuzódni. A tömösi szorosnak hogy kellett régi korban ily virágzási korszakának lenni, azt az is tanusitja, hogy e szorost a római földabroszokon is Saltus Themis néven feltaláljuk, bizonyitja azt a tatárhányás is, mert ily hatalmas védművet csak járt szoros védelmére emelhettek; de azután a közlekedés elfordult tőle s inkább a Bodza- és törcsvári szorosok lettek királyaink, sőt nemzeti fejedelmeink alatt is Erdély Kelettel való közlekedésének, valamint a hadmeneteknek*Régibb hadjáratokban semmi szerepet nem játszott, csakis 1690-ben, midőn az előbb Zernyestnél győztes Tököli novemberben kiszorittatott, e hó 13-án ütött be egy török csapat Tömösnél, az ott levő őrizetet kardra hányva Hétfaluig nyomult; de a brassói őrizet ellene nyomulván, minden további harcz nélkül visszahuzódott. Lásd Prov. Blätter II. 217. s következő lapjain. is felkapottabb útai, bár a tömösi szoroson is vezetett ki harminczaddal ellátott ösvény, melyet Bethlen Gábor 1625-iki okmányában Parahó ösvénynek nevez, (igy neveztetve alkalmasint a Praova folyóról, melyhez a tömösi szoroson át jutni) s annak jókarban tartását kötelességévé teszi Brassónak, valamint az ott szedetni szokott vám fizetését is*Lásd fennebb Hétfalu leirásánál a 96. l. lapon.. Később alkalmasint ez ösvény is elhanyagoltatván, járatlanná vált, a tömösi szoros feledékenységbe ment s el volt hagyatva egészen a mult század végeig; régibb útját a Tömös áradásai elsodorták, s nem volt ott más közlekedési vonal, mint bérczéleken és veszélyes örvények felelt vonuló ösvény, melyen csak a csempészek gyakorlott havasi lovai tudtak elmenni. 1789-ben azonban a figyelem ujból ezen, Brassóhoz legközelebb eső szorosra fordult*Marienburg Geogr. I. 307. lap., megkezdettek ott egy szekérútat, mely e század második tizedében, sőt teljesen csak a 30-as években fejeztetett be. Ezen pompás országút elkészültével a tömösi szoros ismét felszinre emelkedett, s Erdély minden, keletre vezető határszéli szorosai fölött az elsőséget kivívta. A tömösi szoros jelentősége ujabb keletű levén, multjának dicsőségéről, az itt vívott harczok és győzelmekről nem találunk bejegyzéseket a történelem lapjain; de ha a multban hiányoztak a tájt érdekesitő események, dúsan kipótolta azt a közelmult, vagyis 1848/9-iki szabadságharczunk, a midőn honvédeink – kiket, ha a görög hőskorban élnek vala, a félistenség nymbusával vett volna körül a nép kegyelete – annyi dicsőséggel áraszták el e szoros minden hantját, minden talpalatnyi földét, hogy abból multja meddőségének feldíszitésére is jut. A nagyszerű védelmet s azon óriási küzdelmeket, melyeket itt a Kis Sándor által vezénylett honvédek a muszkák betörésekor kifejtettek, alább a harcztérül szolgált egyes pontok leirásánál tüzetesen fogom tárgyalni; de éppen azért, hogy azok összhangzását más események beszövése által ne zavarjam, hogy a hősök gigási harczai mellé a gyávák szégyenletes futását ne kelljen oda illesztenem, hogy az óriások mellett a törpéket ne kelljen szerepeltetnem, azért itt előzetesen elmondom a Bem által üzött osztrák-muszkáknak a Tömösön való kihurczolkodását. A hogy Bem a Szebentől maga előtt űzött osztrák hadsereget 1849. márczius 19-én Feketehalomnál megverte, az Brassóba huzódott, s onnan az Engelhard tábornok vezénylete alatti muszka segéd-sergekkel, a szászföld nemzetőrségével és menekülteivel márcz. 20-án éjjel a tömösi szoroson át megkezdék kivonulásukat, még pedig ugy, hogy a leginkább siető muszkák elől mentek, utócsapatul a páni félelemtől elfogott osztrákokat hagyván, kiknél még csak a szász menekülők 400 szekérnyi csoportja félt inkább s nem is ok nélkül, mert azokat, nehogy az útat elfogják, mindenütt leghátul hagyták s még a Felső-Tömösnél is, hol a nagyon jeges Prediálon való kimehetésért a tüzérség lovait ujra kellett vasaltatni; ezen ijedelemtől elképedt s félig fagyott népet – bár az út szabad volt – előre hatolni nem engedték. Bem Szebenből való kiindulásakor Kis Sándort, Beke Józsefet, Vida Dánielt, Lőrincz Józsefet és Gyalokay Károlyt mint rendkivüli küldönczöket Háromszékre inditotta, a háromszéki parancsnok Szabó Nándorhoz intézett azon útasitással, hogy Brassó elleni előnyomulását megkezdje. Háromszéken ekkor csekély erő volt, mert a hősök, kik Háromszék önvédelmi harczában szerepeltek, már nagyrészt Bem hadseregéhez csatlakoztak; mindössze a Tuzson János által vezénylett 86-ik és a Mara Gábor alatti 85-ik honvédzászlóalj, s némi székely és Kossuth-huszárságból állott e véderő. Szabó Nándor a vett rendelet következtében azonnal előnyomult Hermányba, honnan hajnalban lovasságát kémszemlére küldötte ki; ezek a homályban a Bem által szintén kémszemlére küldött Vilmos-huszárokra bukkantak s már összetüzendők voltak, a midőn felismerték, hogy nem ellenség, hanem baráttal van dolguk. A Vilmos-huszároktól értesültek Bem feketehalmi győzelméről, s Brassónak való előnyomulásáról. E hir vételére Szabó Nándor azonnal Hétfalu felé nyomult, hogy a Tömösnél állást foglalva, az osztrákok visszavonulási vonalát elvágja; ha Bemnek Feketehalomból ily rendelettel Háromszékre inditott futárja Szentgyörgyi József huszár-százados (kinek hogy oda juthasson, Krizba felé nagy kerülőt kellett tenni) hamarább érkezhetik meg, s Szabó Nándor csapatja pár órával hamarább indulhat el, akkor az osztrák-muszka sereg elkerülhetlenül fogságba esett volna. Igy azonban a Brassó védelmét meg sem kisérlő, éj idején gyáván futó hadnak ideje maradt a tömösi szoroson kivonulását végrehajtani.

Bem Brassóba érkezvén, Timár Nándor őrnagy vezénylete és Szász Dani századparancsnoksága alatt három szakaszt: László Károly három szakaszát, Reznek Károly székely huszár főhadnagy által vezénylett szárnyat s Semsey Tamás tüzér százados alatt levő két ágyút, összesen tehát 1 1/2 század gyalogság, egy szakasz lovas és két ágyúból álló előőrsi csapatot inditott márczius 21-ik éjjelén a tömösi szorosba; ezek a Felső-Tömösnél hajnalban meglepték Van der Nüll által vezénylett utócsapatját az osztrákoknak s minden habozás nélkül megtámadták azt; Van der Nüll golyó- és kartácszáporral fogadta s elkezdte a Prediálon való kivonulást; de a lelkes kis honvéd csapat és a csata folyama alatt megérkezett háromszékiek nyomukban voltak s csatárlánczba az erdőkben szétoszolva, jól irányzott lövéseikkel az ellenség közt igen sok kárt okoztak; különösen kitüntette ez alkalommal magát Molnár Ádám székely tüzmester, ki „előre az ágyúkkal, fut az ellenség” kiabálásokkal nyomult mindig közelebb s szórta a kartácszáport az ellenség sorai közé*Molnár helyben hadnagygyá is neveztetett., mely végre a hogy a Prediál tetőn a határszélt elérhette, 180 halott, 80 fogoly, 6 szekérre felrakott 2000 legujabb szerkezetű puska, egy hadi pénztár és a tiszti podgyászok hátrahagyásával eszeveszetten elmenekült, mert a mieinknek kapott rendelet szerint a határszélt átlépniök nem volt szabad*Eként tisztelte nemzetünk a nép- és nemzetközi jogot oly szomszéd országgal szemben, hol a futó ellenséget nem fegyverezték le, hol az szervezve magát, folytonos beütések által nyugtalanitá és pusztítá országunkat..

És a 400 megrakott szekérrel menekülő szász és nem szász pecsovicsok nem ok nélkül ijedeztek s féltek leghátul maradni, mert a csata folyama alatt Szabó Nándor is megérkezvén, a siculusok gazdag zsákmányt tettek a szekereken, tulajdonasaiknak azonban semmi bántódása nem történt, mert Bem, daczára annak, hogy azok közt hazájok ellen fondorkodott magyarok, a muszkákat behivott brassói szászok s több rendbeli hajmeresztő bűntényeket végrehajtott oláh tribunok voltak, minden vizsgálat nélkül szabadon bocsátotta őket. A hogy a felső-tömösi csata kezdetét vette, futár ment Brassóba, Bemmel tudatni, hogy az ellenséggel összeütköztek. Bem rendeletet adván segédsergek utánnyomulására, maga kocsijába vetette magát s sebesen rohant a Tömösbe, ide azonban csak akkor érkezett, a midőn a győzelem ki volt víva. A hősök e kis csapatja lelkesült éljenekkel fogadta a hős vezért, ki Szabó Nándort azonnal a csata helyén alezredesnek nevezte ki, a tisztek – és legénységnek sajátkezüleg tűzte fel az érdemjeleket s a menekülő hazaárulóktól ejtett hadi zsákmányt a legénységnek ajándékozta oda, a mi, fájdalom, nem lett végrehajtva*A Szabó Nándor elnöksége alatt tartott hadi tanács elhatározta, hogy a zsákmányt igazságos felosztása czéljából az a legénységtől visszavétetvén, elárvereztetik s a bejövő összeg egyenlően fog kiosztatni a csatában részt vett csapatok legénysége között. Erre egy bizottságot neveztek ki, melynek Béldi Albert, Lázár Mihály (Szabó Nándor segédje) voltak tagjai. Ezen határozat következtében Alsó-Tömösnél cordont huzott a parancsnok, hol a zsákmány mindenkitől visszavétetvén, ládákba és szekerekre rakatott, s Szent-Györgyre szállitásával Lázár Mihály bizatott meg. A ládák előbb Szemeriára, onnan Sepsi-Szentgyörgyre szállittattak, azonban egy szekérnek ládái, melyen, mint mondják, a brassói oláh tribun Orgidánnak nagy értékű ékszerei s jelentékeny összeg pénz is volt, üresen érkezett meg, vagy legaláb az ebben volt dolgok – mint némelyek hiszik – nem kerültek árverés alá. Az árverés Szentgyörgyön és Kézdi-Vásárhelyt hajtatott végre; de a bejött pénz soha se került kiosztásra, bár az érdekelt zászlóaljak legénysége, s nevezetesen a Fogarasban állomásozó 126-ik honvéd zászlóaljnak Tömösnél jelen volt altisztei az iránt ugy Kis Sándor brassói parancsnok, mint magához Bemhez is gyakran folyamodtak. Hallottam azon versiót is, hogy az árverésből bejött pénz a sereg hátralékos zsoldjának kifizetésére fordittatott, mig mások bizonyos embereknek roppant nagyban s még ékszerekben való kártyázásáról is beszélnek. Ezalatt a muszka invasio megtörtént; Lüders egész hadseregével nyomult Háromszéknek, s a szerencsétlen szentgyörgyi csata elveszett leginkáb azért, mert a vezérség felett verseny támadt; a tisztikarból vagy 40-en Lázár Mihály vezetése alatt complotot csináltak, s a Bem által kinevezett Gál Sándort a vezérségtől megfosztva, azt Szabó Nándorra akarták ruházni s midőn azt kivinni nem tudták, a seregtől távozva, a csapatokat magukra hagyták elvérzeni. Bem e felett oly dühbe jött, hogy Szabó Nándort, Lázár Mihályt a complotirozó tisztekkel egyetemben elfogatta, a csikszeredai várba küldötte, az ottan parancsnokoló Cseh Sándor ezredesnek pedig irásbeli rendeletet küldött, hogy Lázár Mihályt és Szabó Nándort rögtön főbe lövesse. Sokan tudni akarják, hogy a complott mellett Bemnek e rendeletét az is idézte elő, hogy akkor tudta meg, hogy a tömösi zsákmányból bejött pénz elvonatott a tömösi csatában résztvett legénységtől. Ekkor azonban a muszkák áttörtek a Nyergesen, s a szelid Cseh Sándor a végrehajtást nem siettetve, Bem rendelete értelmében Segesvárra huzódott, a hátrahagyott foglyokat pedig a muszkák vették át. Kényes mindenesetre ily dologban határozott itéletet mondani; de kettő mégis tisztában áll előttem, először azt, hogy a zsákmányból bejött pénz nem adatott ki a legénységnek, és 2-szor az, hogy Orgidán ékszerei és pénze miatt forradalom után fellépett, s Lázár Mihályt a nagyszebeni fenyitő (nem hadi) törvényszék 1852 juniusában nem politikai okokból (mert azelőtt osztrák katona nem volt s valami feltünő módon nem is szerepelt) hanem a tömös zsákmány miatt annak fölemlitésével, hogy az 1849. márczius 21-iki visszavonuláskor 100,000 frtot meghaladó vagyon ellopása s részben önmagának való elsajátitásaért elitéltetett. Igazságosan-e vagy igazságtalanul? azt én eldönteni nem tudom. Ezen itélet közölve volt akkor a szász lapokban, s legujabban a „Magyar Polgár” 1872. év decz. 10-iki számában.. Erdély az ellenségtől ki lévén tisztitva, Bem a határszéli szorosok erőditését elrendelte; a tömösi szoros erőditvényi műveinek elkészitésével, a csatatéren Bem által személyesen a III. osztályú érdemjellel feldíszitett kézdi-vásárhelyi Szász Dani mérnökkari százados bizatott meg, ki a szomszéd szász és román falukból oda rendelt munkásokkal hajtotta azt végre. A „Magyar vár”-nál készült erőditési műveket Stein, s később maga Bem is megnézte s a felett megelégedését fejezte ki. Ekkor történt, hogy a kiséretében levők egyike fölemlité, hogy Istennek hála, az ellenség kiverve, határszéleink megerősitve, erőnk szervezve, s igy Magyarország függetlensége el van érve; mire az öreg Bem azon jósigéket mondá: „Meine Herren, es sind nicht einmal die Helden geboren, die das austragen werden”. Fájdalom, hogy a nagy reményekre jött kora csalódások a mély belátású öregnek jósszavait nagyon is igazolták.

Most már ezen előzmények ismeretével beléphetünk a tömösi szorosba, hogy ott a nem sokára bekövetkezett muszka betörésnek nagyszerű eseményeit és az akkori hős tettek által szentesitett helyeket szemügyre vegyük.

Ha átlépjük a Tömös torkolatnak titokszerű zárvonalát, (a Tatárhányást) minden nyomon a közel mult által szentesitett hantokat érintenek lépteink, ott van az ugynevezett: „Peresszász” laka. Ezen rosz májú ember, midőn a Kis Sándor hős ellentállása daczára (1849. jun. 20-án) betört muszkák által üzött székelyek kapuja előtt elmenekülnének, csufolódva kiabált utánnuk, midőn pedig a muszkák oda értek, nagy kiabálással üdvözlé őket; de a kozákok őket szidó ellenségnek nézvén, átdöfték. A nép a méltó jutalmat nyert gunyolódót Peresszásznak nevezte el, s halálában isten igazságos itéletét látja. Kissé fennebb van a kert, hol a seregtelen, s 16 sebbel terhelt Kis Sándor hősies, s több kozákot lesujtó önvédelem után elfogták.

Ő, midőn serege elhullott, midőn azok, kiket a harcz megkimélt, elszéledtek, egyedül állott meg e kertnél mint az ujkor H. Coclese, hogy a hazára törő ellent feltartóztassa; küzdött már többé nem a győzelemért, hanem a leonidási hős halálért, s midőn a halált, mit kerese, nem találhatta, midőn a sebeiből patakzó vér által gyengülten, élve került az ellenség fogságába, akkor mindég magával hordott (mentéje gombjába rejtett) mérget vett be, s elhalt mint szabad polgára a hazának a fogságban is, elhalt miként Demosthenes Porosban, miként Cáto Karthagó romjain, miként a Gracchusok Rómában. Kis volt az ő neve, de nagygyá tette ő azt a történelem igazsága előtt, kis volt ő termetében, de nagy lélekben és tettekben, őt méltán foghatja az utókor Nagy Kis Sándornak nevezhetni, s hiszem, hogy el fog jőni a kor, midőn a történelmi méltánylat és hazafias elismerés, e most elhagyott kertben, vagy azon pontok valamelyikén, hol dicső végtusáját vívta, emlékoszlopot fog emelni nevének dicsőitésére; meg vagyok győződve, hogy forradalmi korszakunk ezen dicső hősének emléke, a mint most lelkesitőleg hat e haza szabadságszerető népére, ugy ezután az évtizedek letüntével is mindinkább emelkedni, s a halhatatlanság nymbusa által körülövezve fog feltűnni az utókor fia előtt, dicső példát adva arra, hogy miként kell a magyarnak hazáját szeretni s annak védelmében elhalni.

Fennebb az eddig szűk völgy kissé kiszélesedik, s havas foglalványának egész nagyszerűségében tűnik fel. Balról a Keresztyénhavas (Schullergebirg) gyönyörű sziklaszálas csúcsa mered fel, melynek Brassó mellé lenyuló végső előhegyét a Czenk képezi. Jobbról a roppant Nagykőhavas (Piatra Mare) aljától egész tetejéig feltárul, a meredek oldalokra kapaszkodott zöld fenyvesek sötétjéből szeszélyes idomzatban égrelövelő sziklaszálak emelkednek.

Legfelül az 5800 láb magosságig fellövelő Köcsür, ebből északnak egy sziklagerincz nyulik le, melynek végfokát a Bácsfalu feletti Aljbércz alkotja, derekán pedig a kupidomú Kőba és Kőbanyaka közt, a virágidomú szirtszálakkal beplántált s gyönyörű alpirózsákat termő Kőkert terül el. Ezek a fenregiók ékességei, gyönyörű idomú hófehér mészkő szirtek, melyekkel élénk ellentétet képeznek a havas aljában minden nyomon kilövelő sötét eocengyüleg (conglomerat) és homokkő sziklaszálak, melyek mint kövült óriások, vagy mint óriási Memnon-szobrok tekintenek szét e valóban nagyszerű tájcsoporton és azok hangzanak is, mert Memphis csodás szobraiként visszhangozzák a völgyből felható kiáltásokat, bérczélekről lezengő pásztordalt és a völgyben kerepelő malmok zaját, melyek a határtalan fenyvesek hullámszerű zajlásával egyesülten tengermorajszerűleg zugnak e nagyszerű magányban. A Kőhavas szirtrétegjei közzé szép kies völgyecskék mélyülnek be: jobbról a Pozsárvölgy, Kőbavölgye, Szabonya és Tatrakonya, balról a Várnya és Drága völgyei. Ezen őserdőségek és gyönyörű sziklaszálakkal ékes völgyek mindenikéből hasonnevű patakok kristályhullámai rohannak le szép zuhatagocskákban. E patakok partjairól a legelő nyájak kolompzenéje hallatszik, s mindenik ily völgyületben egy-egy gyönyörűen váltakozó havas partie vonja az útas figyelmét magára. Mind ezt pedig uralogja a Tömösvölgy hátterében felötlő Bucsecs, mely gyönyörűen eredzett fehér sziklafalaival, mint az égnek himzett ezüst függönye tünik fel.

Ezen itt gyenge szinekkel vázolt tájék nem más mint előcsarnoka e szoros ezután következő még sokkal nagyszerűbb tájcsoportjainak s talán nem túlzok, midőn itt előre bocsátom azon nézetemet, hogy a tömösi szoros hazánk határszéli szorosai között természeti szépségre nézve az első helyet méltán igényelheti magának.

A torkolattól félórára az Alsó-Tömösi vámhoz és az útas, hol jobbról a Küllér, balról a Vám és a Limba-pataka szakad a Tömösbe. Az alsó-tömösi vám most felhagyatván, annak terjedelmes épületei eladóvá tétettek, s hogy ezen, nagy összegbe került közvagyonért a mostani kezeléssel mily árt várhatni, kitetszik onnan, hogy az ottani két kápolna elárvereztetvén, egyikét egy molnár 40 frton vette meg.

Ugy gazdálkodtak nálunk az idegen civilisatorok, mintha utánuk közvetlenül az özönviz következnék*A Bach rendszerre értendő, a mikor e munka iratott.. A Tömösvölgy nagy eséssel biró virgoncz folyamával a gyáripar honositására van hivatva, mintegy kezdeményezéseül tekinthetjük Poduschka ott levő spodium gyárát és a brassai rézművesek rézpörölydéjét, más ily nemű gyárak elhelyezésére minden lépten előnyös helyek kinálkoznak.