A Felső-Tömös, Hasadtkő és a Prédiál.

A Magyarváron felül a Tömös völgye délirányba tovább huzódik, mindkét oldalán gyönyörű sziklák emelkednek s e sziklák között kies mellékvölgyek nyomulnak be a hegyek közé: igy jobbról az Ördögvölgye nyulik be a Nagykőhavas fenyvesei közé; ily nevét ugy látszik a völgyfőben levő egy sötét szinezetű sziklaszáltól nyerte, a melynek – tetejéről szarvszerűleg kinőtt két fenyőfájával – némi hasonlata van az ördög képzeleti alakjához.

Ezzel szemben a Tömös balpartján a Százforintos szikla tornyosul fel, igy neveztetve – mint mondják – arról, hogy egy merész pásztor a függélyes sziklaszálat fogadásból megmászta, s a tetején hajlongó fenyőfának csúcsát leharapta. Ezen felül csekély távolra ugyancsak a balparton találjuk a Posztóvár völgyét, melyen Gebauer erdész a muszkákat Kis Sándor honvédei háta mögé vezette.

A Tömös völgye ezen felül gyakran változtatja nevét: itt Lapias, fennebb Boérok szállásának hivatik*Mint mondják e helyet azért nevezik igy, hogy az Ipsylanti mozgalomkor kimenekült boérok darabig ottan tanyásztak.; de névváltoztatása korántsem akadályozza meg szépségének fokozatos emelkedését, a völgyben malmok, ványolók mint az emberi tevékenység jelei tünnek fel; a völgy szegélyző hegysor gyönyörű sziklaszálakkal ékeskedik, ezek közt fölemlitem a jobb oldalon pompálkodó Liliomkövet, melynek alját elnyalta a Tömös, fekmentes oldalait kilyukgatta az ezüst és arany után kutató ember kincssovára, ki ha ily nemes érczet nem is, de talált itt és a szomszédos Bányász-patakban pompás kőbányát, melynek könnyen feszithető szép lapos köveivel ezüstöt és aranyat szerezhet. A Liliomkővel szemben nyilik a balparton a Hosszú-völgy, igy neveztetve arról, hogy ez a Tömös minden mellékvölgyei közt a leghosszabban benyulik a Keresztyénhavas déli előhegyeinek sziklavályujába. Ennek ellenpárja a jobb parton az alsó száraz Tömös völgye.

Mindezen mellék-völgyek, melyeket itt csak egyszerüen fölemlítek, önmagukban is, a legmeglepőbb és a leggyönyörübb részleteket tárják fel, alig van egy, a mely a részletesebb átvizsgálást és leirást meg ne érdemlené, mely valami szépet, elragadót ne rejtegetne titkos magányában; mind ennek daczára azok részletesebb ismertetésébe nem ereszkedhetem, mert az leirásomat nagyon hosszúra nyujtaná, s a tájképek roppant sokaságát vonná maga után, pedig ugy a térrel mint a képek számával kénytelen vagyok gazdálkodni. Mindazonáltal még se tehetem, hogy legalább izlelőül az alsó száraz Tömös völgyének rövid vázlatos leirását ne adjam, annyival inkább, mert a szerény kis csermely a legbámulatosabb völgylépcsőzeteket és egy csodás sziklarepedést rejteget ős fenyvesek rengetegei közé ágyalt keblében. E patak folyása nem más mint a zuhatagoknak folytonos lánczolata, a kristály hullámok szikláról sziklára szökelnek, s azért mellékén nem is lehet felhatolni, hanem a jobb oldali, őt a Bányásztól elválasztó, hegyélen kell az erdőlő úton vagy két órát gyalogolni, és a repedésen felüli Havaskertbe leereszkedni. Gyakran bámul az ember a természetileg nagyszerű tájak hatást-fokozó berendezésén, mint ha abban a szépészeti izlés rendező keze működött volna. Nem gyakran talál-e a festő oly tájakat, oly sziklacsoportozatokat, a melyeknél az elő, közép és háttér oly tökéletes, hogy ő ahhoz adni vagy abból elvenni nem tudna; nem egyszer találjuk-e azt a természet csodás műhelyében, hogy gyakran a legszebb látványokat közönbösen egykedvü vidék előzi meg, hogy az azt követő szép, ez ellentét után eszményivé váljék; hányszor látjuk a vadregényes mellett a szelidet, az elandalitót, hogy az ellentétek még inkább előtérbe hozzák a nagyszerüen szépet. Igy van ez a Száraz-Tömös sziklarepedésénél is, mert azon felül az emlitett köridomú völgyecske terül el, egy valódi havasi kert, melynél szebbet, elragadóbbat, idyllibbet alig lehet képzelni. Minden felől ős fenyvesek végtelen sürű tömege által borított sziklák emelkednek, melyek még a szelet is elfogják, a láthatárt pedig teljesen elzárják. E kerekded völgykatlanban a csermely kristály hullámai ezüstfehér kavicságyban nyujtózkodnak el, mintha küzdelmes idejutások fáradalmait pihennék, vagy mintha késleltetnék, e gyönyörü virányoktól való megválás perczét; a patak partján buján tenyésző vizi flóra ölelkezik a havasi flóra ritkább válfajú növényeivel, s mind ez oly ragyogó szinpompában, mintha a szemlélő egy tündér kertbe lenne átvarázsolva, mintha egy rejtett paradicsomba jutott volna be, honnan kimenni nem is érez lelkében vágyat; de nem is tudhat egyhamar, mert el van zárva, mennyiben a keskeny ösvény, – az egyedüli ide juthatás útja – a völgy gyepszőnyegén néha-néha teljesen elenyészik, majd a kifelé irányt jelölő nyomdokok eltűnnek, mindenütt megmászhatlan meredek oldalok vesznek körül, hátul egy égig felmagasulni látszó roppant sziklafal, mely alján bemélyülő üregeiben eső s viharment tanya helyet ajánl ugyan, de a tovább hatolhatás utját elzárja; maga a patak is zuhatagokban szögdécselve lopta le mellette magát. És nem csak ez irányban van elzárva az út, hanem lefelé is magas sziklagát emelkedik; a vizsgáló a patakot követve kiváncsian keresi a helyet, a hol az innen kilopózkodik, s im a völgykatlan szelid, ábrándok karjaiba ringató virányai mellett egyszerre maga előtt látja a vadon nagyszerüségnek megdöbbentő képét; látja az elemek harczának csodás művét, hallja az idyll csendje és nyugalma közvetlen szomszédságában a tusának borzasztó robaját, s bámulva nézi, hogy a könnyű repülékeny viz: a pára miként metszi és fürészeli el a természet ős kohójából kikerült sziklákat; csodálja a gyengének győzelmét az erős felett, látja az ezredéves türelmet a százezredes alkotás felett uralkodni; szóval lát egy roppant sziklatömeget átmetszve, az aluszékonyan szivárgó kis csermelyke által.

A völgyzáró sziklafal különböző nevet visel, az Hasadtkő, Hollókő és Maladinkő név alatt ismeretes, mintha a nép bámulata a soknevűség által akarta volna a természet e csodás művének az egynevüség szűk keretébe nem foglalható nagyszerüségét kifejezni. A Maladinkő magassága itt fenn lehet vagy száz lábnyi, vastagsága vagy 130 lábnyi; ebben vésett egy 4–5 láb átmérőjű útat magának a kis csermely, még pedig, hogy e munkáját fenn kezdette s ugy fokozatosan szállott alá, mutatja az is, hogy az átmetszés egészen fel a szikla ormáig nyitva van, csak ott fenn a tetőn hajlanak össze a lengő fenyők és a sziklák eredzeteibe kapaszkodott cserjék, hogy oly lombsátrat alkossanak, mely az egészet mysticus félhomályban láttatja a szemlélővel. De mi zúg ott benn az üregben, mi okozza ama süketitő morajt? kérdezi az útas. A ki a kiváncsisággal a bátorságot is párositja, az a csermely áradata által oda hordott fatörzseken behatolhat az üregbe s eljuthat egy orrszerüleg kinyuló sziklafokra, honnan nem csak a zaj okáról győzödhetik meg, hanem egy oly elragadó látványhoz jut, a melyet soha elfeledni nem fog. A zaj onnan támad, hogy a patak roppant zuhatagban rohan alá a széditő mélységbe, s a sziklaéleken habbá törve mint lengő ezüst fátyol vonul át a merészen kihornyolt sziklarepedésen; néhol mintha aranyba volna szegve, mig másutt az ég legszebb szineiben tündököl, mert messze lenn a mélységből a sziklaút tulsó oldaláról a napnak pár sugara belopódzik a fenn ernyőt képező fenyők lombjai közt, s a habbá tört hullámokra esve, azokat helyen-helyen aranyba szegi, mig másutt a szivárvány ragyogó szineinek fénycsíkjaival szövi át. A szemlélő le van kötve, el van bűvölve ezen nem is álmodott látvány által, s csak midőn azt órákig elbámulta, midőn az egésznek összbehatása eltölté lelkét, csak akkor kezdi a részletek szépségét keresni, csak akkor látja, hogy a roppant szikla-zsilipbe fogott zuhatag ötszörös megtöréssel bir; minden egyes zuhatag alján egy mélyre vájt kerek sziklamedencze van, a hol megnyugosznak a zajló hullámok, hogy uj erővel tegyék meg következő merész ugrásaikat. Az öt egybefüggő, egymást közvetlen követő zuhatagnak esés-magassága lehet 60 lábnyi, és igy a szikla-nyilás alsó fele a felsőnél egy ennyivel alább esik; azonban oda ez úton eljutni nem lehet, mert a zuhatagok útja az ember léptei elől el van zárva, felülről oda leszállani létrák segélye nélkül lehetetlen, s pedig, ki csak felülről nézi meg, az csak félig látja a csodák e bűvös útját. Hogy egészen átpillanthassa, hogy annak elragadó szépségét teljesen élvezhesse, el kell a sziklazsilip alsó feléhez is vergődnie; hová nem a viz útján, hanem a sziklagátat jobboldalról megkerülve egy meredek sziklaoldalon ereszkedhetik le. Ha fenn el volt bűvölve, alulról el lesz varázsolva, az, mit fenn nagyszerünek látott, itt óriásivá lesz, mert a sziklagát innen nézve kétszeres magasságot nyer, s mig jobboldalról nemcsak függélyes, hanem felső részén erkélyszerüleg kihajlik, addig a baloldal sziklái lépcsőlegesen emelkednek, mint valami roppant decoratio díszlapjai; ezek oldalaikon mohából font rojtozatokkal s lengő fenyő bokrétákkal vannak felékitve, itt-ott barlangok sötétlenek sólymoknak és sasoknak ember előtt tiltott tanyái. Itt is egy kis vizbengázolással s sziklaéleken való kapaszkodással be lehet a sziklarepedésbe jutni, honnan a zuhatagok egész lánczolatát át lehet pillantani. Ha szép volt a felülről való lepillantás, megható lesz az alulról fölfelé való tekintés, mert innen nem csak a zuhatagok összegét láthatja, hanem a szikláknak növekedő roppantottságát is bámulhatja, a mit a szük üregen való föltekintés miatt a láttani csalódás még a valóságnál is nagyobbnak tüntet elő. Eszerint a bajjal való odajutásért gazdagon kárpótolva érezhetjük magunkat, s még sok szépet láthatnánk ezen alól is, mert a patak mellett ugyan megszünnek a sziklagátnak zárfalai; de azért ő nem szünik meg tovább is űzni zuhatag-játékát; mivel azon túl és alól is szikláról sziklára szökelve rohan lefelé. Mondják, hogy ott még 20-30 zuhatag követi egyik a másikát, azonban tovább hatolni részint a sziklák meredeksége, részint a szomszédos erdők sürüsége miatt teljes lehetetlen. Ha ezen eddig ismeretlenül rejtőzködött sziklarepedés szépségének és nagyszerűségének megméréséhez hasonlatot keresünk, bizton állithatjuk, hogy az ily nemben ismeretes s nagy reputatióban álló csáklyai*Csáklya alsó Fehérmegyében a Hegyalján van, a falun felül egy órányira van az emlitett sziklarepedés. sziklarepedéshez sokban hasonlit bár, de azt nagyszerüségben túlszárnyalja; ott is, mint itt, sziklagáton tört át a patak, ott is mint itt ötszörös zuhatagban rohan alá; de itt a sziklafalak sokkal szebbek és magasabbak, mig ellenben a csáklyainál teljesen hiányzik a környezet öszhangzatos szépsége, a mi itt valóban festői nagyszerüségben pompálkodik főleg azon óriási fenyvesek által, a melyek nem csak a sziklák ormain lengenek, hanem az egészet egy zöld keretbe foglalják be, mi a mészkősziklák fehérségét még felötlőbbé és ragyogóbbá teszi.

De nagy ideje már visszatérnünk a Tömös elhagyott völgyébe, hol rövid negyedórai út után a Tömösnek eddig szűk, sziklás hegyek közé szoritott völgye egyszerre egy szép tágas fensikká szélesedik ki, mert itt a két oldali havas: a jobboldali Nagykőhavas ugy mint a baloldali Keresztyénhavas végüket érik s a Tömösnek általuk eddig korlátolt völgye kénye-kedve szerint kiterjeszkedhetik; de ezen utolsó kiterjeszkedés után a tulajdonképi Tömös folyó meg is szünik, mert az eddig délirányú völgyet déloldalról, a határszélen elhuzódó Prédiál lánczolata zárja el, s igy a Tömös folyása itt irányt változtatni kénytelen, a mennyiben az annak alkatrészét képező felső Száraz-Tömös völgye keletirányt véve, a Szuszaly (a Prédiál keletre huzódó lánczolatának folytatása) és a Csapja (a Kőhavas előhegye) közt nyomúl be a havasok rengetegébe, egészen az ó-sánczköri Tót-Pál havasig nyulva fel, a mely innen még négy óra távolra fekszik. A felső Száraz-Tömös völgye nem csak a legdúsabb kaszáló helyeket nyujtja, hanem a viz partján mindenütt a leggyönyörübb egerfa-berkeket tenyészti oly roppant mennyiségben, hogy néhány padlat-koczka (parquette) és butor-gyárnak évszázadokra biztositanának feldolgozni való anyagot. A völgyek összeütközésénél támadott szép nyilt tér önként kinálkozik fekhelyül egy itt elhelyezkedhető község számára; Hétfalu népfeleslege bizonynyal már rég megszállotta és gyarmatositotta volna a tömösi szoros ez s más pontjait, ha Brassó e területet le nem foglalta, s az erdőktől a valódi tulajdonosokat el nem tiltotta volna. Most Hétfalu népfeleslege a hazában, saját területén letelepedési helyet nem találhatván, kénytelen kivándorolni; minek következtében határainkon túl a Právoda és mellékfolyóinak völgyületeiben nagyon sok kitelepült hétfalusi magyar családot találunk, kik, hogy nemzetünknek megtarthatók legyenek, szükséges ottan templom, lelkész és iskoláról gondoskodni. Ez a felállitandó erdélyi magyar lutheránus püspöknek egyik legsürgetősebb teendője közé tartozik. A felső Száraz-Tömös völgyével ellentétes nyugati irányból a Vladicz és Hidlás-völgy vize törtet le egy a Prédiál északi alján elnyuló kies völgyből; hol a Vladicz irányt cserélve, kelet irányú folyását éjszakira változtatja*A Vladicz a vámon alul szakad egybe a felső és alsó Száraz Tömössel, s csak itt keletkezik a Tömös folyó neve., ott fekszik a Prédiál alján a felső-tömösi vám csinosan csoportositott barátságos házaival, raktáraival, hivatalhelyiségeivel és laktanyáival.

A felső-tömösi vám hátterében a Prédiál lánczolatával. (Rajz. Greguss J.)

A felső-tömösi vám hátterében a Prédiál lánczolatával. (Rajz. Greguss J.)

A felső-tömösi vámtól egyike tárul fel a legnagyszerűbb havasi panorámáknak, mely a völgy kiszélesedése által a láthatár kitágulását is magával hozza; mert innen visszafordulva, a már átútazott Tömös völgye felé egész nagyszerűségében tünik fel ugy a Nagykőhavas, mint a Keresztyénhavas, a melyek addig a szűk völgy előhegyei által el voltak kiváncsi tekinteteink elől fedve, és feltünnek azok eddig egészen ismeretlen déloldali részükkel, a melyek ugy sziklafalaiknak festőisége, mint azok dús alakitása által az eddig ismert oldalok szépségét jóval felülmulják, s a melyek kárpótlást nyujtanak a Bucsecs letünteért, mely a csekélyebb magasságú, de közel fekvő Prédiál lánczolata által el van fedve.

Örömest mellékeltem volna nehány leirásom hiányait pótló képet, e megragadóan szép havas tájról; ebben azonban a hatalom durva szava meggátolt; mert igen nagy volt kellemetlen meglepettetésem és bámulatom, midőn a vám irodájában útlevelem bemutatása alkalmával azon figyelmeztetést kaptam, hogy nehogy megkisértsem a Tömös környékén valahol fényképészeti fölvételeket tenni; mivel eziránt felső helyről szigorú tilalom érkezett. E felett csodálkozásomat fejeztem ki, felhozván, hogy más határszéli szorosban ily szépművészeti foglalkozásomban egyáltalában gátolva nem voltam, s a tilalmat annál kevésbé érthetem, mivel a tömösi szorosban egyáltalában semminemű erőditvényi művek nincsenek; de még ha lennének is, egy fényképileg levett tájkép nem olyan, hogy abból valamely haditervet lehetne késziteni stb. Ezen okoskodásom ellen a harminczados ur mit sem tudott mást felhozni, minthogy felmutatá a szebeni főfináncz-directionak, ugy látszik, egyenesen személyemre vonatkozó rendeletét, melyben nagyon laconice az mondatik, (persze németül) hogy a fő-finánczdirectio*A fináncz-directio feje akkor Béldi George ő excellentiája volt, ki akkor, a midőn a muszkák táborával sétált és vezetgette be a hazába, éppen nem volt ily féltékeny a határszéli szorosok ismeretére, sőt annak hasznát is vette, amennyiben most a nagy nyugdij- és nagy czímekben gyönyörködhetik, bár én nem irigylem tőle. arról értesült, hogy a határszéleken fényképészek járnak s ott fölvételeket tesznek, mivel pedig az ilyek roszra felhasználhatók. Ezennel komolyan rendeltetik, hogy ha ilyen megjelennék, azonnal a csendőrségnek adják át. Ehez aztán nem kivántam több magyarázatot, s még megköszöntem, hogy a rendelethez szorosan nem ragaszkodó hivatalnok engem ártatlant azért, mert csak ide jöttem, el nem fogatott, s bilincsbe nem veretett. Ez az első eset, hogy a fényképészeti gépet veszélyes egy szerszámnak, annak csövét birodalmak biztonságát fenyegető ágyúnak nézték; de még sem, mert az oláh köznép előitélete azt az ártatlan physicai gépezetet még sötétebb szempontból itéli meg, azt az ördög kelepczéjének hivém, melyel a keresztyén lelkeket elorozza e földről. Az emberi ész és felfogás ily korlátoltsága nevetségesnek tetszhetnék, ha a közérdekkel egybeütközésbe nem jönne; de igy sajnálnom kell az ily szükkeblüséget, mely honismertető munkámat a legszebb képektől fosztá meg, mely hegyszorosaink legszebbikét zárta el tájismertető czélom elől. Ez az oka, hogy a tömösi szoros egy egész album megtöltésére elégséges szép tájaiból csak kettőt mellékelhetek, a fennebb már bemutatott Magyarvárt, melyet csak ugy lopva fényképeztem le mindkét oldalról, és a Felső-Tömösi vámot, melyet Kamner brassai rajztanár szivességéből szereztem meg.

Hogy a tömösi szoros ily illustrálatlan ne maradjon, a szomszéd Oláhországtól kölcsönöztem el egyik szép táját: a gyönyörüen fekvő Sinai kolostort; hová – útlevelem külföldre is szólván - elrándulnom megengedtetett; ezen kirándulást röviden azért irom le, mert azok, kik a tömösi szorost meglátogatják, rendesen szoktak a sinai kolostorhoz is elrándulni; a mit minden erre útazónak ajánlok is. Az egész út Brassóból egy nap alatt megtehető levén.

A Prediálon – melynek nevét a törököknek egy beütésével tett prédájáról származtatják, s melyet a hétfalusiak egyszerüen csak Köznek neveznek – fölséget út vezet ki, a meredek hegyoldalon oly műértőleg van nagy kanyarulatokkal ezen út kivezetve, hogy egészen a 3253. 16 láb magas tetőre csaknem minden hegymászás nélkül juthatni fel, a hidak és parterősitések mind faragott kőből készülvék. Ez út csak 1854-ben Gaertner mérnök vezetése alatt készült el, s innen Brassóig 400,000 forintba került. Fontos ez útvonal azért is, mert az Oláhországban szintén folytatódik s tervszerüleg egész Bukarestig fog vitetni; ez Oláhországnak egyedüli csinált útja, egyedüli egybeköttetési vonala hazánkkal, s azért ez útvonalon nagy kereskedelmi mozgalom van. Itt hordják be a házszerűen nagy hétfalusi szekerek Erdély iparczikkeit a Dunafejedelemségekbe, s itt hozzák be Kelet kereskedelmi czikkeit, azok közt: czukrot, kávét, gyapotot, fűszereket stb. hazánkba. A Prediáltetőn egy karóra akasztott kétfejű sas jelölte akkor a hon határát, most – talán – magyar czímer van ott.

Innen gyönyörű látvány tárul fel; az előtérben, a hegyaljból nem rég felhozott oláhországi vám épületei, odább a Szkid kolostor szeszélyes, muszka izlésű tornyaival, és a háttérben a Bucsecs lánczolata egész nagyszerűségében tünik fel. Az eddig hegyek által feddett sziklaóriás tetejétől aljáig tárul fel innen, a közel 8000 láb magas függőleges meredek sziklák megdöbbentő roppantottságukban elragadják a szemlélőt; a látvány egyik oldalról a Tömös szorosának innen csoportositva feltáruló gyönyörű tájait, túl oldalról a szomszéd ország legszebb, legnagyszerübb havas-vidéket tárja fel. És e valóban nagyszerű látványnak képét nem csatolhatjuk ide, mert a tilalom ide is kihatott, s meg volt hagyva, hogy azt felvenni ne merészeljem; igy búsan és bosszusan hatoltam odább. Az út mellett közel a határszélhez egy sirkereszt van, hol egy orosz őrnagy van eltemetve. E sirról érdekes történetet beszélt el egy rég ideje itt élő vámhivatalnok. Ugyanis 1849-ben, midőn Lüdersnek hazánkra törő hadsergét a Prediálon Kis Sándor hős székelyeivel megállitá, az oroszok egy 16 éves honvéd tisztet fogtak el, ki előörsre küldetve, igen merészen bevágván, muszka fogságba esett; midőn az orosz előhadat vezető őrnagy elébe vitetnék, ez gunyolódva mondta, hogy „kis fiu nem vagy te még csatába való, menj haza szopni”; mire a fiatal hős sértett önérzetében, rejtett zsebpisztolyát előrántotta és az őrnagyot agyonlőtte. A jobb sorsra érdemes fiatal – kinek hogy nevét nem tudhatjuk nagy kár – összevagdaltatott, az őrnagy pedig az emlitett helyen temettetett el.

Az oláh vámnál ered a Kis-Právoda, melynek szűk völgyületén a Szkid kolostor alatt vonul le az út a völgybe, hol a Kis-Právoda a Nagy-Právodával egyesül; ezen utóbbi egy kelet irányú völgyből törtet le, egy elragadóan szép, havasi völgyből, melynek hátterében az Ó-sáncz melletti Vajda havas, Ördöghavas és Tóth-Pál kopár lánczolata tünik fel. A két folyam egybeömlésénél egy hegyfok emelkedik, ezen feküdt a Prediál kolostor, melynek most csak romjai tünnek fel. A völgyet és útat uralgó e magaslaton volt, mint fennebb előadtuk, Szabó Nándor első hadállása, innen – a még most is látszó védsánczokból – dördültek el először a honvédek ágyúi; itt mérkőzött meg, egy ideig győzelmesen, a honvédek maroknyi csapata Lüders roppant hadseregével; e csaták emlékeként ott domborulnak a szabadság védelmében dicsőültek jeltelen sirhalmai; méltók arra, hogy a vándor szent áhitattal leborulva megcsókolja a földet, melyet e hamvak szentesitének. Nevöket elfeledte az idővel muló emlékezet. De tetteikért emlékökre a nemzet és haza áldása száll örökre.

Innen kezdve a Prediál tetőig, s onnan a Magyarvárig minden lépésnyi terület harcztér volt, mert honvédeink a túlerőnek engedni kénytelenittetvén, nyomról nyomra folytonos harczok között húzódtak vissza; minden hajlásnál, minden ároknál, minden hegyélnél hadállást foglaltak, a haza minden hantját vérökkel öntözték s az oroszok minden lépésnyi előnyomulást drágán szereztek meg. Fennebb részletesen leirtam e dicső harczokat, s azért itt az egyes hadállások elszánt védelmére nem akartam külön reflectálni; de a hazafi útas fennebbi leirásom nyomán fel fogja találni itt mindazon helyeket, a melyek e dicső, e korunkban páratlanul nagyszerű küzdelmek emlékei által vannak szentesitve, s melyek puszta elhagyatottságukban is oly fájdalmasan, de egyszersmind oly felemelőleg hatnak minden magyar szivre; mert az itteni harczok dicsősége oly nagy, hogy abból minden magyarra jut egy-egy sugár, hogy nemcsak most, hanem századok mulva is felmelegitse az utódok szivét, s abban lelkesedést ébresszen a haza iránti kötelmek ily önfeláldozó teljesitésére.

Útunk a már jelentékenynyé vált Právoda völgyén vonult le; fölséges út, melynek párját keresni kell; a nagyszerű hidak, a roppant munkával kivitt parterősitések, mind faragott kőből készülvék. Oláhország ezen első és egyetlen útvonalát az első munkának műszeretetével, költséget nem kimélő pazarlással, s egész keleties fényüzéssel állitá ki; én, ki e vonalat már régebben ismerém, ki még akkor is útaztam itt midőn út nélkül, a Právoda medrén kellett átkínlódni magát a szegény útasnak, felismerhetém azon nagy változást, mit ez útvonalnak elkészülte e vidéken előidézett. Hol régen elhagyatottságában csak nehány kunyhó s egy-egy ronda fogadó tűnt fel, ott most mindenütt csinos havasi lakok vannak szétszórva a Právoda és mellékvölgyületeiben, egy keletkező helységnek szétszórt magvaként; mindenütt csinos havasi lakok vannak szétszórva a Právoda és mellékvölgyületeiben, egy keletkező helységnek szétszórt magvaként; mindenütt szorgalmas, munkaedzett, s a havasi élet, a fris lég befolyása alatt felnőtt fürge, kedélyes és munkaszerető nép, mely a téreket lakó, lomha, indolens néptől egészen elüt, mind alak, mind jellemre nézve, s bár elhagyók a hon határát, mégis gyakran érinti kellemesen hallérzékünket az édes anyanyelv, mert a kies völgybe hétfalusi testvéreink közül is számosan települtek le; az út fenntartását gondozó munkások is többnyire onnan telnek ki, és igy alig vettük észre, hogy kivül vagyunk a hon határain; talán azért, mert volt idő, midőn e szomszéd országok a magyar korona véduralma alatt állottak, midőn a szomszéd nép, hivatásszerű testvériességben élt velünk; bárha most balfelfogás, politikai téveszmék, elérhetlen ábrándos törekvések, s képzelet-szülte utópiák elszakiták is e népet tőlünk, ha az valódi érdekei félreismerésével némi ellentétes állást foglal is el velünk szemben. Jól esik hinnem, hogy az idő által utóbb elhozandó meggondolás és az érdekrokonság szülte közeledéssel egykor talán ujból következni fog a higgadt békülékenység, mely e nép elidegenitett szivét hozzánk közelebb hozandja. Mert az oláh nemzetnek helyzeténél fogva két, hóditási vágytól áthatott zsarnok czélzatú nagyhatalom között, százados rabiga előidézte nemzeti tespedésében csak ugy van jövője, nemzeti jóllétre és szabadságra csak úgy juthat: ha velünk szövetkezik, ha velünk egy és nem ellentétes irányban halad; ha megelégszik a természet áldásaiban dús országával s lemondva a hóditás és terjeszkedés vágyairól, oda törekszik, hogy a meglevőt az által biztositsa, hogy természetes szövetségesének: a szomszéd magyarnak rokonszenvét és támogatását megnyerhesse s kiérdemelje.

De im az útról beszélve, mily nagy horderejű nemzetközi kérdések taglalgatásához juték; eszmerokonság vezete önkénytelenül, s ha egy útvonalnak elkészülése a mondott anyagi előhaladást, felvirágzást és előnyös változást idézhette elő; midőn a fennebbi jó szándék és testvéries jó indulat sugallta eszméket itt szellőztetém, czélom csak az volt: hogy figyelembe ajánljam azon erkölcsi útat, melyen szomszédjainknak haladniok kell, ha kedvezőtlen viszonyok vihara által hányatott hajójukat a nemzeti jóllét, felvirágzás és szabadság boldogitó révpartjához akarják juttatni; mert ha más útat követnek, ha azon egyedüli biztos kikötőt – hol biztonlétök horgonyát leereszthetik – elmellőzik, ha máséra sovárogva kalandos s túlmerész kisérleteket tesznek, akkor menthetetlenül veszve vannak.

Mert midőn az észak felől fenyegető vihar meglepi, zárva lesz a biztos kikötő, s éppen annak általuk emelt zátonyán fognak hajótörést szenvedni. Azért tanácsos, hogy az Al-Dunával megelégedve, ne vágyjanak a Tiszára is.

De im elmélkedéseim közben mily nagyszerű tájhoz jutottunk el; a Právoda völgyének fenyvestől koronázott hegyei már elsimultak, s mi a roppant Bucsecs aljába értünk. Mint kis parányok állunk e megdöbbentő, égig magasuló sziklatömeg aljában, s alig merjük szemeinket fölemelni azon 8000 láb magasságba, melylyel szemben minden eltörpül, a mi körülöttünk van, s meghunyászkodik. És e nagyszerű látványt nyujtó hegység hatásos szépségeibe mennyi idylli kedves képet szőtt be a rendező természet; ott a kopár sziklatömeg közt mély redőket hagytak az ezredévek nyomai, a legszilárdabb sziklát kimosta a lassú viz csapása, s a roppant sziklabástyák zöld erdőkkel szegélyzett ily redőzeteiből kristály patakok futnak le gyönyörű zuhatagokat alkotva, s tápláltatva ezen – emberi megközelithetés előtt elzárt – sziklaredők olvadozó hava által. Amott a csodás alakzatu, szemmel beláthatlan nagyságú sziklatömegek tündökölnek a nap felragyogó és sokszorosan visszaverődött sugaraiban, gyönyörű kiszinezéssel és oly aesthetikai összeillesztésben, mintha az alkotó kéz a tökéletességre törekedve, remekelni akart volna e művében, s a zordot a szelíddel, az egyszerűt a fönségessel csodás alakban kivánta volna csoportositani; valóban e nemben nagyszerűbb és meglepőbb havasi tájt a dicsőitett Svájcz sem tudna felmutatni, és sajnálnunk kell, hogy halovány leirásunk mellett annak képét nem csatolhatjuk, s olvasóinknak legalább részben annak szépségéről megközelitőbb ismeretet nem nyujthatunk; de e táj oly nagy mérvű, hogy azt egy képlap szük keretébe beilleszteni nem lehet.

Ha e roppant havas, mely hazánk minden magasabb pontjáról felötlik, s mely a hont övedző Kárpátok legszebb, s legmagasabb csúcsai között büszkélkedik, elragadja az értelmes szemlélőt is, csoda-e ha a nép ahoz titokszerű regéket köt, s annak szépségében rejlő természeti kincsei mellett más oda rejtett kincsek felöl beszél titkos rémes regéket. Egy vadász egykor e sziklákat megmászó útjában elaludván – igy szól a nép regéje – ősz ember költé fel, s egy barlanghoz vezetvén el, hol roppant kincs volt összehalmozva, mondá neki: „Hivd el szomszédodat, s vigyetek innen mennyit akartok és legyetek boldogak.” El is hivta szomszédját, már látták távolból a kincsekkel tölt barlangot; ekkor azonban fölébred vadászunkban az irigység, s szomszédja kijátszásával maga akarván a kincset elhordani, azt mondá: Maradj itt, s várj, mig megkeresem a helyet; de midőn a vadász ily vétkes indulattal közelkednék a barlanghoz, midőn kincssovár szemei már látnák a felhalmozott aranyat és gyémántot tündökölni, beléptére eltünt a kincs, s azután egész életén át boldogtalanul bolyongva hiában kereste, azt többé feltalálni nem tudta, s végre is jó vagy rosz szelleme kegyelméből a mily érzéketlen szivű vala, oly érzéketlen sziklává változott át.

A Právoda völgyében fekvő sinai kolostor a Bucsecs keletoldali kifutványával (Rajz. Greguss J.)

A Právoda völgyében fekvő sinai kolostor a Bucsecs keletoldali kifutványával (Rajz. Greguss J.)

Ott van odább a Kaluger szirt, egy óriási szoboralakú szikla, melynek regéje im ez. Egy álnok kaluger a Právoda völgyének leszebb leányát vette űzőbe; ez menekült előle a sziklaéleken; de a szerzetes kérlelhetetlenül üldözte, mindaddig, mig magas sziklafokra ért az üldözött ártatlanság, hol az útat mély örvény zárta el léptei előtt, itt kétségbeesetten kiáltott vissza: „Ne közeledj sátány, mert leugrok,” s midőn vad üldözője mégis feléje nyujtaná szentségtelen kezeit, a leány: erényének ez üldözött vértanúja, leugrott az örvénybe, hol panaszosan zugó patakká változott át, mig a kalugert mozdulatlan sziklává változtatá Isten büntető keze. Igy népesiti be és ékiti fel a népköltészet e természetileg is szép és nagyszerű tájakat. Útunkat tovább folytatók a Právoda völgyén, mely a Bucsecs keleti oldalának aljában vonul el; minden lépten megragadó s változékonyan szép tájak merültek fel. Már jó órát útaztunk ekként kellemes meglepetések közt, mig egy hegyfokot megkerülvén, előttünk állott az egy magaslaton gyönyörüen fekvő Sinai kolostor, melynek képét mellékeljük.

E vidék valóban megragadóan szép, ott van a szeszélyes alakú kolostor fénylő tornyaival, mint mesés tündér vár, háttérben az ezüst bérczként tündöklő Bucsecs szikláinak gyönyörű lánczolatával; lábainknál pedig a tajtékzó Právoda, mely a Sión-hegy előfoka által egybeszorittatva, mérgesen zúg és törtet odább sziklákat sodorva. A sziklák között egy-egy hófehér szakállú kaluger lézeng, mint mult idők szelleme, mint mult hatalom utolsó rommaradványainak gyászoló sirásója, mert a kolostorok nagy kiterjedésű birtokait az oláhországi kormány secularizáltatta, s e kolostorok – mostani lakóiknak kihaltával – romba fognak dülni, s romjaik mult idők emlékeivé válva, még sokáig fognak a vidék regényességének emelésére szolgálni.

Most pedig ezen kirándulásunkból, mely egy szép képpel gazdagitá gyüjteményünket, visszafordulhatunk a haza tájai felé.